Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-09 / 7. szám
1975. január 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Délután a szolnoki Verseghy Ferenc megyei könyvtár gyermekkönyvtárában. A 30 ezer kötetes könyvtárnak az elmúlt évben 25 ezer látogatója volt, beiratkozott tagjainak a száma pedig 2328 Rangrejtett kiállítás Nem lesznek mostohagyerekek sítása körüli, pedig ha sike-Tóth Jánossal, a jászberényi múzeum igazgatójával nem sikerült ugyan beszélnem, birodalmát végigjárva mégis feltételezem, hogy most már nemcsak elfoglalt, hanem egyre kiegyensúlyozottabb, mindinkább megelégedett ember. A vezetése alatt álló százéves intézmény ugyanis hosszú hónapok kálváriája után megújult, korszerűbb lett, s remélhetőleg néhány hét múlva megnyitja kapuit a látogatók előtt. Ideje is, hiszen most már lassan inkább évekkel, mintsem hónapokkal mérhető az érdeklődők kényszerű távoltartása. No, de most már ne bolygassuk a múltat. Megszépülve állnak a múzeum falai, ragyog a parkett,, s ha néhanéha rakoncátlankodnak is a kazánok, mégis lehet fűteni. A vitrinek is megérkeztek, s a napokban várják a múzeumi főigazgatóság kiállításrendezőit. A nehezén tehát túl vannak. Méginkább elmondható ez a jászárokszállási ipari múzeumról. A Hűtőgépgyár ottani üzemében ugyanis olyan ipari múzeumot rendeztek be, amelyet szívesen fogadna akármelyik nagyváros. Ipari múzeum a pusztán öt teremben és egy lépcsőházban sorakoznak a képek és a gyártmányok. Archív fotók idézik a Jászság ipari múltját, a szinte mesevilágba tartozó vízi malmokat, ósdi fűrészüzemeket. Harsány ütemváltásként a Hűtőgépgyár története elevenedik meg a látogatók előtt. Az ipari múzeum berendezése jó ízlésről, alapos szakmai ismeretekről árulkodik. S nem véletlenül. Múzeumi szakemberek dolgoztak rajta szívvel lélekkel hosszú heteken át. Képességük javát adva igyekeztek viszonozni azt a pénzben nehezen kifejezhető segítséget, amelyet a Hűtőgépgyár nyújtott a Jász •múzeum épületének felújításához. Az ipari vállalatok és a kulturális jellegű intézmények együttműködésének szép példája ez. Elgondolkodtató és követésre serkentő. Nemcsak az emberek gyönyörködtetésére szolgál, nemcsak a szülőföld alaposabb megismerését teszi lehetővé, hanem szemléletet is formál. Elősegíti, hogy nemcsak a múlthoz, hanem a közelmúlt éveihez, ha úgy tetszik: önmagunkhoz mérjük mai mivoltunkat. A hűtőgépek cs egyéb gyártmányok fejlődése például az ipari múzeumban kézzel fogható. Egyértelmű választ ad arra, hogy a kezdés időszakában érdemes volt-e ezernyi nehézséggel küzdeni, célgépeket házilag fabrikálva és minden lehető módon egyengetni a jövő útját. Érdemes volt, persze, hogy érdemes! Jól tették a vállalat vezetői, hogy az alapító tagok fényképeit bemutatják a múzeumban. A Hűtőgépgyárban is, máshol is tisztelet és becsület ületi azokat, akik újra, a köz számára hasznosra törekednek, nagyszerű feladatokra vállalkoznak. Ezek a tablók egyébként arról is árulkodnak, hogy a Hűtőgépgyár vezetői nemcsak a termelést, hanem mindenekelőtt az iparcikkeket előállító embert tekintik. Az embert, akinek a munkája mellett szakmai, politikai és általános műveltségének gyarapítását is elő kell segíteni. S kitől lehet ezt várni elsősorban, ha nem azoktól a nagyüzemi vezetőktől, akiknek hatása jelentős egy-egy város vagy község életében. Simon Béla Lassan kialakul a kép, elülnek a megalapozatlan mendemondák. Szívós, mindennapi felvilágosító munka eredményeként a legtöbb érintett helységben kezdik helyesen értelmezni, hogy mit is jelent valójában a városkörnyéki község státusa. Egyre kevesebben várnak csodát, remélik, hogy gondjaik varázsütésre megoldódnak. De tűnik a bizalmatlanság is, a félelem attól, hogy a város „elnyeli”, mostohagyerekként kezelt külső kerületévé, rossz értelemben vett perifériájává változtatja a környező községeket. Tószegen Mészáros József tanácselnök azonnal a január 3-i megbeszélést említi. Ezen a négy városkörnyéki község és a szolnoki Városi Tanács vezetői vettek részt. — Kölcsönösen tájékoztattuk egymást a következő ötéves terv előkészítéséről. A kapcsolat egyébként ennél sokkal régebbi. Augusztus 19-i ünnepségünkre meghívtuk Szolnok vezetőit, mi viszont a szolnoki ünnepi tanácsülésen vettünk részt. Tőlünk mintegy ezer — ezerkétszáz ember jár be dolgozni Szolnokra, legtöbben a Tiszamenti Vegyiművekbe. Ennek megfelelően a TVM sokat segített gondjaink megoldásában, például az ötvenszemélyes óvoda építésekor. De szocialista brigádjai más munkában is mindig segítenek, ha szükséges. Most a napközi és az iskola bővítése, az öregek napközijének felépítése van napirenden. Községfejlesztési alapunk mindössze négyszázezer forint, tehát több szerv, intézmény együttműködésére lesz szükség, hogy terveink megvalósuljanak. A községben évente hatvan-hetven új ház épül, a helybelieken kívül Szolnokról is költöznek ki ide. A következő ötéves tervben negyven új házhelyet alakítunk ki, s az új házhelyhez „jár” majd a járda, a víz és a villany. Tiszavárkonyban Boricza István tanácselnök inkább azt hangsúlyozta, ami nem változik. Ez a község tizenhét kilométerre van Szolnoktól, az emberek először nem is nagyon értették, miért — hogyan lesz Szolnok városkörnyéki községe. Nem volt könnyű megértetni, hogy elsősorban a várkonyi és a tószegi tsz egyesülése miatt. Sokan még mindig azt érzik, úgy kerültek ebbe az egész válto-Négy község úi helyzetben zásba, mint „Pilátus a Credóba”. Volt a községnek bizonyos alsófokú szerepköre: Vezseny sok szállal kötődött hozzá, igaz a tiszavárkonyi szőlőkben lakók meg inkább Tiszajenőre jártak. A többszörös kötődésben nehezebb megtalálni a megfelelő helyet. A vízvezeték bővítése a legégetőbb gond, de a tornaterem építése is régóta napirenden van. Két dologban úgy is segíthet a városi tanács, hogy nem kell föltétlenül kinyitni a „pénztárcát”. Adhat új, jó ötleteket a tanácsi munka színvonalának javításhoz. Erre — nevezetesen az ügyintézés egyszerűsítésére — már volt is példa. A másik dolog a koordináció: a városi tanács a négy község anyagi erejét, illetve annak egy részét — természetesen megegyezés alapján — összpontosíthatja, hogy a most még szétaprózott pénzösszegekből is lehessen valami érdemlegeset létrehozni a városkörnyéki községekben. Rákóczi/alván Kovács István tanácselnök nyíltan megmondta, hogy az első időben bizony többet vártak, mint amennyire most kilátásuk van. Sokan azt hitték, Szolnoknak most arra is telik majd, hogy legalább részben átvállalja a négy község fejlesztésének anyagi terheit. Valahogy úgy alakult, hogy innen főleg hivatalokba, a közlekedési vállalatokhoz, meg a Május í. Ruhagyárba járnak dolgozni, s ezek nem tudnak annyit segíteni, mint a nagy ipari üzemek. A vízellátást ugyan biztosították, de még most is erre megy el a községfejlesztési alap zöme. Négy éve nincs új házhely, nem telik a közművesítésre. — Azt várták az emberek, hogy Szolnokhoz csatolják a községet, hiszen ide csak körülbelül hatszáz méterre van a város határa. Látták, hogy Szandaszöllős mennyit fejlődött. Remélték, hogy akkor ide is két forintért jár a busz, lesz csecsemőtej. De tudomásul vették, hogy nem így lesz. Néhány dologban azonban muszáj lesz előbbre lépni: bővíteni kell az egészségházat, az iskolát. A község és a tsz erőin kívül ez felsőbb tanácsi támogatás nélkül nem megy. A termelőszövetkezetünk vállalta egy üvegház létesítését. Egyelőre nehézségek vannak a megvalórülne, ezzel javíthatnánk Szolnok zöldségellátását is. Szajolbnn a 8. számú körzet tanácstagját Wesniczki Antal iskolai igazgatóhelyettest kerestük fel. — Talán épp a foglalkozásomból következően első gondolatom az iskola. Nem akarom részletezni a gondokat, hadd mondjak csak annyit, szeretnénk, ha a szajoli iskola is „városi” iskola lehetne — jutna neki több támogatás a fejlesztésre. Helyi erőből ez már nem megy. Most — tavaly augusztusban — építettük fel helyi összefogásból az óvodát. Minden szajoli gazdasági egység segített. Azt hiszem, ez nem „nyújtható” a végtelenségig. A községből igen sokan dolgoznak szolnoki üzemekben, és Szolnokról is sokan járnak ki ide. — Ezzel kapcsolatos egy másik gondunk, — a közlekedés. Jó lenne, ha a helyi 6-os, 6/4-es buszjáratot meghosszabbítanák Szajolig. Nem azt kérjük, hogy két forintért szállítson, fizetnénk az eddigi összeget, de legalább jönne ki a busz. Főleg a csúcsidőben, amikor a községben átmenő buszok tömve vannak utasokkal. Azt hiszem, ezt mint szajoli lakos és mint tanácstag is joggal kérhetem. ☆ Milyen lesz tehát a városkörnyéki községek helye, szerepe? A legtöbb helyen most inkább arról beszélnek, mi nem lesz, éppen a megalapozatlan remények megszüntetése érdekében. De az emberek arra is kíváncsiak, hogy mi lesz? Egy bizonyosa nagyobb összefogás, és nagyobb szervezettség lesz a fejlesztésben. S a fejlesztés nem is mindig csak a községek fejlesztését jelenti. Mert az is jó a környékbelieknek, ha Szolnok kereskedelmi egészségügyi — művelődésügyi intézményeit, szolgáltatásait úgy tervezik, hogy őket is beleszámítják az ellátandók közé, nem a zsúfoltságot növelő „ráadás” lesz a jelenlétük. De a tervek egyeztetése, a pénzt feleslegesen felemésztő párhuzamos fejlesztések megszűntetése, a közös társulások és intézmények létrehozása mindenképpen hasznos. Es hogy ebből hogyan lesz majd jobb közlekedés, tágasabb iskola, kiterjedtebb vízhálózat, új óvoda, az még sok fejtörésbe, vitába fog kerülni, hiszen ennek a közös útnak még csak a legelején vagyunk. B, A. — I. ZS. A negyedik emeleten lakott, ha a szoba ablakából lenézett az utcára, úgy érezte, felhők között él, a nyüzsgő világ felett lebeg, a forgalmas utca fölött úszik, olyan illúziót talált ki, hogy most bármire képes lenne, de tudta, hogy ez csak kecses illúzió; ha a konyha ablakából bámult le a betonozott udvarra, más érzése támadt, magányos toronyban ül, ahol az omladozó várfalakkal szemez, boldog repülésre képtelen, ám belül, a lélekben mintha megtáltosodna, bátrabb embernek hiszi magát és nem akarja tudni, hogy ez illúzió. Minden este éjfélig fent maradt, amikor szülei elaludtak, kivonult a konyhába, könyveket tett maga elé, Arisztotelész Poétikáját, Omurlag bolgár kán üzenetét, amely a timovói kőoszlopon olvasható, de csak addig olvasta a könyveket, amíg az agya mozgásba jött, arra nem is törekedett, hogy a szöveget megértse, csak arra a belső örömre vágyott, amelyhez napközben nagyon ritkán jutott: az élet, a pezsgés, a gondolkodás látszatát kereste. És nem tagadta le maga előtt azt a tényt, hogy a látszattal pótlékot kap, de ez még mindig jobb, mintha pálinkával vagy más ópiummal bolonditaná magát. — Ki hajította le ezt?! A házmesternő éles hangja riasztotta fel, aki a szűk betonudvarból a bezárt ablaktábláknak kiáltott. Senki nem válaszolt. Óvatosan az ablakhoz lépett, halkan kinyitotta, a csend egyre nagyobb lett. a szomszédban már a televíziót is lezárták, az ablak mégis nyikorgóit, erre leoltotta a lámpát, hogy a sötét megvédje a kíváncsi tekintetektől. Kihajolt. A házmesternő eltűnt az udvarról, kintről kellemes meleg jött be. még augusztus közepe volt, az ősz közeledését semmi nem mutatta. Vajon mit dobtak le? Űjra csoszogást hallott, megint kidugta a fejét, a házmesternő újra sepert, nyugodt tempóban dolgozott. Gondolatai visszatértek Arisztotelészhez, mert egy mondat túlságosan felkavarta, de szemét közben nem vette le a házmesternő hajlongó hátáról. Azt írta a filozófus, ha az utánzók cselekvő embereket utánoznak, vagy kiválóknak, vagy hitványaknak kell lenniük. Ö is utánzó, de valahogy nem cselekvő embereket utánoz, és ezért félő. hogy se hitvány, se kiváló nem lehet. A szemben levő emeleten a középső ablak megvilágosodott, a délutáni műszak után hazaérkeztek az albérlő lányok. Erre felkapta a fejét, és csak a lányokra figyelt, akik este tíz óráig dolgoznak, de kapuzárás előtt mindig befutnak, talán félnek felcsöngetni a házmesternőt. A három lány szövőnő, fél éve költöztek ide, egy özvegyaszszonytól bérelik a szobát, aki egyetlen vendéget sem enged be hozzájuk: úgy védi az erkölcsöket, hogy elzárja őket a világtól. A lányok jámboran engedelmeskednek. Varga Csaba: j Torony őr A konyha ablakából régóta figyelte a lányokat, talán azért választotta a toronyőr szerepet, mert ennek az utazásnak volt valami értelme, kíváncsiságtól hajtva őrizte a lányokat, ha azok nem is tudtak róla, hogy még sincsenek teljesen elzárva az élet szeretetétől, hiszen egy huszonöt éves ifjú állandóan gondol rájuk és lélekben barátságot vállal velük. A lányok estéi egyformán telnek el. túlságosan is egyformán, soha nem járnak szórakozni, időnként rádiót hallgatnak, elvétve képeslapokat olvasgatnak, amelyeket valószínűleg otthonról kaphattak, de a lapok üzenetéből áradó biztatás legalább megnyugtatja őket. Most is lerakták a táskáikat. ledobálták magukról a blúzt és a szoknyát, kombinéban ültek fel a középső, legszélesebb ágyra. Így talán szabadabbnak, könnyebbnek érezték magukat. A legidősebb lány a táskából elővett egy nagyobb zacskót, amelyből kigurultak a kemény zsemlék. A zacskó papírját széttépték szalvétának, a zsemlék közé felvágottat. vékony szeletekre vágott párizsit tettek. Nem lehettek nagyon éhések, mert csak csipegettek a zsemlékből, de közben nagyokat nevettek, el-eldűltek a széles ágyon. Mindig túlzottan jó a kedvük, véletlenül sem sírnak, még veszekedni is elfelejtenek. Könyökölt az ablakban, együtt nevetett a lányokkal. Jobb kedve kerekedett, mint a kapkodó olvasás közben. A legkisebb lány ugrott fel elsőnek és énekelni kezdett, a rejtett kémlelőállásból őt tartotta a legszebbnek. A barátnői eldőltek az ágyon, úgy nevettek és tapsoltak. Ez a lány mókamesternek született, majdnem minden este táncolt, hajlongott, bolondozott, hogy a két barátnője felviduljon. Olyan lánynak látszott, aki csak azzal törődik, hogy másoknak derűs hangulatot csináljon, de nemcsak azért, hogy a saját szomorúságát elfelejtse. Most is vidáman ugrált, a falitükör előtt forgolódott, a másik két lány valamivel csúfolhatta, mert cserfesen félrecsapta a fejét, levette a melltartóját is és dalolva emelgette kemény, hegyes mellét. Boldognak látszott. — Lánc, lánc, eszterlánc... — énekelték. Már mind a hárman táncoltak, megfogták egymás kezét, úgy forogtak az ágyak között, a másik két lány nem bújt ki a kombinéból, de ők is hátra vetették a fejüket, olyan átszellemülten ringatták magukat, mintha a szerelem nászát járnák. Ha nem szereti őket senki, legalább magukat szeressék, ha más nincs, legalább utánozzák a szerelmet. Az is lehet, hogy így sokkal boldogabbak, mintha füstös étteremben ismeretlen férfiak lehelnének rájuk. Hirtelen elfáradtak, lehuppantak az ágyakra, mindenki a sajátjára. Ijedt mozdulatokkal levetkőztek, mintha látná őket valaki, látszott, hogy nagyon szégyenlősek. Talán a táncot is most szégyelltek. Jókedvük elfogyott, gyorsan bebújtak a paplan alá, csak a szemük látszott ki. Az ablak elsötétedett. Mosolygott. Omurtag bolgár kán üzenete jutott az eszébe: ember, ha dúskálsz is, elhalalozol, s helyedbe más fakad.
