Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-01 / 1. szám
19T%. Január 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPI AP t a Out szerint Wf • jfj r I O------fii volt az ev embere: \ Tűz és víz ellen Keserves, makacs föld a (széles nagyiváni határ, nehezen adja nieg magát az •embernek. Ügy szétrepede:zik néha a barázdák köze, mint a köre ejtett füredi fazék, máskor meg két bivaly se tudja kihúzni a lajtorjás szekeret a sárból. Tűz és víz ellen vannak mindig a pusztabéli emberek. Nyáron a nap perzsel, ahová nem jut víz, felég a határ, zöldárkor, meg vadliba húzáskor a fölös víz csinálja a bajt. Ki hát ebben a faluban az év embere? Kire meri rámcwidani a falu szája, hogy az évszám mellé ennek, vagy aunak a nevét érdemes odagondolni? Nehéz évük volt a nagyivániaknak, de állták a sarat Szó szerint kell érteni. Sok nevet oda kellene írni az elballagó évszám mögé, de mégis — Tari József növénytermesztési agronómust illeti meg legjobban. A tsz elnöke. Bugán Mihály a falu véleményét így íüglalja össze: — Abban, hogy eredményesen zárjuk az évet, nagy érdemei vannak Tari Jós-Szokatlan délelőtti kép — a tiszaigari klubkönyvtár tele sürgő-forgó emberekkel. Szinte minden sarokban egyegv beszélgető — vitatkozó csoport. A téma mindenütt ugyanaz: az igari, az őrsi és a nagyiváni termelőszövetkezetek egyesülése. — Két község, Tiszaigar és Tiszaőrs is házasodik — újságolja a hírt Kőszegi János, a klubkönyvtár vezetője. — Nem irigylem tanácselnökünket, Gazdag Jánost. Falugyűlés, tanácsülés, vb-ülés — szegény ki se látszik a munkából. Egész évben három ember helyett dolgozott. — Igoron tehát Gazdag János az év embere? Közeledett az év vége. úgy látszott, a „forgandó szerencse” elkerüli a tiszaroffiakat. Aztán novemberben Fortuna mégiscsak erre járt. A szeszélyes szerencse kegyeltje Móczár Imréné, a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet tagja volt. Három éve váltott a postafióknál au főnyeremény-betétkönyvet. Idén már a pénz visszavételére gondolt. Az utolsó, novemberi sorsolás után értesítést kapott a postafiók vezetőjétől. Amikor bement a postára, közöl-Üjszászon, Baki Endre fényképészt nevezte ki a megtisztelő címre Kovács Sándor fiatal kőműves szakmunkás, mégpedig azért, mert mint a község egyik legaktívabb embere, minden eseményen ott volt, vagy ahogyan a fiatalember mondta: „sokat nyüzsgött”. Lakodalom, tsz-ünnepség, nagygyűlés, óvoda-bölcsőde, művelődési ház, ifjúsági klub, fotószakkör, filmklub. .. talán elég is. — Nem kell félreérteni, nem maszekolni volt ezeken a helyeken. Fotózott, filmezett a község életéről. Benne van az ottani amatőrfilmes klubban, amelyek Kocsmár Sándorné, az abádgzalóki MÉK fegyverneki zöldségboltjának vezetője hosszú percekig töpreng a válaszon. Gondosan megigazítja ládákat, lesöpri az asztalt, rendbe rázza papírzacskókat. Láthatóan nehezen választ kának, aki az ősszel kialakult nehéz helyzetben a Gábor Áron szocialista gépészeti brigáddal éjjel-nappal — de ezt úgy kell ám érteni, ahogy mondom — kint dolgozott a földjeinken, hogy semmi se menjen veszendőbe, és hogy idejében földbe kerüljön a mag. Hogy mindez milyen erőfeszítést igényelt, csak az tudhatja, aki ismeri az esőverte, vízjárta, zsombékos földjeinket. — Tari József régóta ismeri ... — Hét éve barátkoznak... Jóska nálunk kezdett, itt volt gyakornok, aztán — huszonévesen — a vállára vette a pusztaszéli földek gondját. Érti az emberek, a föld nyelvét, és a tisztességesen adott tudásért mindig megbecsülés jár. Meg is kanja ... Szerintem ő az év embere ... Alig reméltük, hogy az őszi munkákkal végezni tudunk, s elértük, hogy az eredeti tervünknél tíz százalékkal nagyobb területen került földbe a mag. Köszönet ezért az emberfeletti munkát végzett Gábor Áron szocialista gépészeti brigádnak és a munka közvetlen irányítójának, Tari Jóskának. — Nemcsak Igaron, de őrsön is, hisz ő lesz az egyesített tanácsok elnöke. S övé most a „házasság” minden gondja-baja. Szavamra, néha nem akarok hinni a szememnek. de esténként még hozzánk is bekukkant, ő az egyik legszorgalmasabb olvasónk. — Ügy tudom, a székhelyközség Tiszaőrs lesz. Gazdag János tehát költözik? — Csak a munkahelye változik, ő megmarad igarinak. Igaz, nem itt született, de hosszú évek óta köztünk él, velünk dolgozik. Tíz éve már, hogy a községi tanács elnöke. E tíz év alatt Tiszaigar megújhodott.. „ ték vele, hogy Moszkvics gépkocsit nyert Nem is tudott róla. A váratlan nyereményről beszéltek a legtöbbet a településen. — Majdnem roszszul lett az örömtől, amikor megtudta — mondták. — Mások: jól jött nekik, épp most építenek. Móczár* Imréné a szerencse jóvoltából Tiszaroffon az „év embere” lett. A gépjárművet nem is váltotta ki. csak a pénzt használták fel az építkezéshez. Azóta talán már el is készült a családi ház. egész évben fényképezték az érdekesebb eseményeket, aztán egyszeresek előálltak egy Üjszászról készült filmkrónikávai, és az egész falu közönségének levetítették. Olyan volt, mintegy hazai tv-hiradó. — Baki Endre szerettette meg velem az ifjúsági klubot, azóta járok oda. Jól érzem magam — jó barátokat találtam ott, például őt is. Értelmes, művelt srác, de nem „játssza meg magát”. Közvetlen, barátságos és nem utolsósorban jó ötletei vannak: ő szervezte legutóbb a rongyosbált, ami még nem volt Újszászon. Mondjam még? Szerintem ez mind mellette szól. — Talán Budai András, a Vörös Csillag Termelőszövetkezét gépkocsivezetője. Igen, Fegyverneken ö az év embere. Hihetetlenül sokat dolgozott. Hol teherautón, hol traktoron, hol kombájnon ült — ahol éppen szükség volt rá, ahogy a szövetkezet érdeke kívánta. Felesége meséli, gyakran éjszaka zörgették fel. Nem háborgott, nem méltatlankodott — öltözött és ment. Fáradtan, karikás szemmel, de hiba nélkül forgatta a kormányt. Egyetlen koccanása, egyetlen apró karambolja sem volt... Evek Rögtönzött „sajtótájékoztató” a kunhegyesi művelődési házban. Ki az év embere? Ahány kérdés, annyiféle válasz. — Az a... hogy is hívják... vasutas, akinek négy találata volt... — Miért ő...? Tehet róla? Nem! Az csak szerencse dolga. Mi érdemes van benne? — Ügy van, nem ő az, hanem aki valami különlegeset csinált. — A tsz-ben nem egy olyan ember van, aki addig húzott, még fel nem bukott a sárban... — Az ám... de hát nálunk, a vízgépészetinéi...! Aranykezű emberek vannak ott: Afrikába viszik tőlünk a gépeket... Hárman-négyen vitatkoznak, ki a nagyközségben az év embere. — Csend már, no, én is mondanék valakit! — szól bele a hangzavarba egy viharkabátos ember. — Mondja, Kálmán báttya, mondja... — Na. Tudjátok, nekem ki a leghírnevesebb kunhegyesi? Na. Mondjátok helyettem, ha tudjátok! Nem tudjátok? Na. Én mondom: Sz. Lukács Imi, az író. Ehhez a könyvéhez nem régen jutottam hozzá, — a rokonságból. Ez e... Előveszi az Elveszett szegénység csaknem ronggyá olvasott kötetét. Pataki László a tiszabői Petőfi Termelőszövetkezet gépszerelője zavarba ejtett. — Hogy ki volt az év embere? írja. — Nagy levegőt vett, mint aki sokat akar felsorolni. — Sokat bizony. Csak Tiszabőn legalább háromszázat. Merthogy úgy kábé anynyi a Petőfi tagjainak a létszáma, de lehet', hogy több, nem tudom hajszálpontosan. Az viszont biztos, hogy nem lehet senkit előbb vagy hátrább helyezni a többinél úgy hogy vagy mindenkit beírunk abba a cikkbe, vagy senkit. Ez az. Tudja ki volt szerintem az év embere, de az (hiába az én falumat kérdezte) nemcsak Tiszabőn, de az egész országban: az, aki az idén a mezőgazdaságban dolgozott. óta baleset nélkül vezet. — Bevallom, azért választottam Budai Andrást, mert nemcsak munkahelyén, de otthon is nagyszerű ember. Mindene a család. Két fia van, szabad óráit velük tölti. A Budai-csemeték büszkék lehetnek apjukra! — Na. Azt remélem tudjátok, hogy Imi a mi fiunk, ez a könyve is rólunk szál, meg az első is, a Szegények krónikája. Minden szereplője magára ismerhet a faluban a maga eleiére, ha tetszik, ha nem. — Kálmán bácsinak, tetszik? — Már ami a könyvben van? Ahogy lé van írva, az igen, mert igaz beszéd az, dehát az a sok rossz, amiről szól, meg amit én is átéltem, az már, hogy tetszett volna! De csak el kell azt olvasni mindenkinek! Aki ott lakott a béres házakban, annak azért, akik meg nem, — hát tudják meg milyen Világ volt az, és hogy lehetett onnan kilábalni. Minden szava igaz, mert ez a tanár, ebben a könyvben, a Bandi, az éppen Imi is lehetne! Ezt csak azért mondom, hogy szót értsünk, nem lakodalom volt itt az élet. Nagy tisztesség, hogy a kunhegyesiek kínlódását, meg tévelygését kunhegyesi ember írta meg, aztán nem is akárhogyan. Mert Imi, amikor szid bennünket, meg mocskol, akkor is szeretettel csinálja, hogy tisztuljunk. Mondja meg neki, ha találkozik vele, hogy várjuk a folytatást. Jövőre is ő legyen az év embere, az új regényéveL — Abban a fene nagy sárban vízben egész nyáron, őszön keresztül nagyon kemény szívvel kellett küszködni^rpinden szem búzáért, minden cső kukoricáért. — Nálunk még most is törik a tengerit, még van egy tábla. Tiszaroffról kaptunk kölcsön lánctalpas kombájnt. Az bírja csak. Most is vásárolni voltam, mert jelenleg éppen anyagbeszerző vagyok. A DT-be hoztam csapágyat. A sebváltójához kell, mert az előző eltört. Ki kell cserélni, hogy szánthassunk tovább. Mert még azt is csináljuk... Na, megérti mostmár, kire szavaztam én Tiszabőn — év embere ügyben? Írták: H. D., I, Zs., Sz. Gy. T. L. Három ember helyett Fortuna Tiszaroffon A nyüzsgő fotós Hiba nélkül forgatta a kormányt Az Elveszett szegénység krónikása Csak Tiszabőn háromszáz... Jubileumi esztendő nnepi tanácsüléssel köszöntik ma Szolnok 900. jubileumi évének kezdetét. ,A város vezető testületé megemlékezik a tűnt évszázadokról, a szorgos jelenből bontakozó jövőről. Ilyen nevezetes évfordulón önkéntelenül is felvillan az emberben a gondolat: mi is tart fenn egy ilyen természeti adottságaiból adódóan csupán sárból és fából épült, barbár támadások által tizennégyszer elpusztított települést századokon át újra és újra megújulva. Mi adott jövőbe vetett hitet, munkára serkentő lelkesedést, éltető elemet lakóinak ahhoz, ' hogy a legreménytelenebb helyzetben is újjáépítsek otthonukat? Van-e s ha igen, akkor milyen érték az, amit a város múltjából tisztelettel óvnunk, erkölcsi hatóerejét elősegítenünk kell? Akkor járunk jó úton, ha ezekre a kérdésekre a választ elsősorban Szolnok lakóinak tettekben megnyilvánuló hazaszeretetében keressük. A város története is azt példázza, hogy csak a szülőföldhöz való mélységes ragaszkodással teljesedhet tömegméretekben az emberi érték, csak hazánk szépítésével és gazdagításával, alkotó munkával lelhetjük méltó helyünket a világban. A munka, az alkotás, a város történelmének két alapmotívuma — főleg az utóbbi évtizedekben — nárosult forradalmi változásokra való eredményes törekvéssel. A felszabadulás után, a párt vezetésével kibontakozott országos fejlődés Szolnokon is minden vonatkozásban pezsgő életet teremtett. Előnyösen változott a városkép, levegősebb lett a megyeszékhely. S biztonságosabb az élet. Csupán az utóbbi tíz év alatt 42 százalékkal növekedett például a foglalkoztatottak száma. Az új gyárak sora, a régiek rekonstrukciója fejlett gazdasági életet teremtett Szolnokon. A kereskedelem, a közlekedés, az egészségügy, s életünk egyéb területein is olyan változások következtek be a közelmúltban, hogy nyugodtan elmondhatjuk: Szolnok történelrhének is az utóbbi harminc év volt a leggazdagabb szakasza. S a fejlődés kulcsa: a szocializmus építése, hazánknak a szocialista államokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval való szoros együttműködése, testvéri barátsága és szövetsége. Ez a jövő záloga is. Ezt kell óvnunk és elősegítenünk mindannviunknak, kiknek drága országunk boldogulása, városunk gazdagodása. S hogy mindez a dolgozók hőn óhaitott vágva, annak több tanújele van. Mindenekelőtt a termelő munkában való helytállás mutatja ezt. A termelés növelése, gazdaságosságának fokozása mellett mindinkább kibontakozik a munkaidőn túli, önzetlen társadalmi összefogás szőkébb pátriánk ügvesbaios dolgainak rendezésére. Szolnok lakói például 1973- ban 23 millió forint értékű társadalmi munkával is kimutatták városszeretetüket, A műit év mérlege ilyen értelemben még nem készült el, de várhatóan igen kedvezően alakul. Dicsérő szavakkal kell méltatni Szolnok jubileumi évének kezdetén azt az önzetlen támogatást is, amelyet a megye járásai, _ városai fejtenek ki annak érdekében, hogy a megyeszékhely külsőségeiben is minél méltóbban köszöntse nevezetes évfordulóját. Több millió forinttal járulnak Szolnok új beruházásaihoz. Igaz, ugyan, hogy azok egy része — így például a távolsági autóbusz-pályaudvar, vagy a vízügyi szakközépiskola kollégiuma — az ő érdeküket is szolgálja, érdemük mégis vitathatatlan annak felismerésében, hogy nemcsak a saját község vagy város fejlesztése, hanem a megye, az ország egészének gazdagítása az igazi érdekük. Mondhatnánk úgy is: a szocialista haza szeretetének egyik, nélkülözhetetlen tanújele ez. Szolnok korszerű beruházásai mellett jubileumi emlékmű is hirdeti majd, hogy a lakosság méltó módon magáénak érezve ezt a várost köszönti a 900. évfordulót. Az elmondottak összegezve arra vallanak, hogy a Jászkunság dolgos népe összefogva, egymást segítve, anyagi áldozatot is vállalva építi, szépíti szülőföldjét. S megbecsülendő örökségül ezt hagyja az utókornak. Simon Béla Karcagon, a zenei'-kol *>an a zenei’hangok ma.’a- igát és erősségét regisztráló „fényírgonával” teszik hatékonyabbá az oktatást. Képünkön Kimér Gyula a műszert kezeli, miközben tanítványa, Tibó űina a /'makránál gyakorol. Ezután pedig a fényorgona segífső ellenőrzik a zeneművet, illetve a tanítvány játékát 1 l 4 I Armsi hajós Jászárokszálláson a vb-titkár a kérdés után a homlokát ráncolta. — Nehéz kérdés... így hirtelen dönteni... Mert az az igazság, hogy sokan voltak. Aztán könnyítésképp így folytatta: — Épp a napokban adtuk át a társadalmi munkáért jelvényeket. No, látja így szűkül a kör. Ha most már közülük kell választani ? Várjon csak, kit is? Hát én Bordás Józsefre szavazok. — Miért? — Október 20-án éjjel riasztottak. Az első kérdésem akkor is az volt: Bordás József kinn van-e a gáton? Ott volt. Elsőként vette észre a veszélyt. Bordás József gátőr az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozója. Negyven év körüli, és helyi lakos. — Ügy ismeri a terepet, mint a saját kezét — folytatta Andre Béla vb-titkár. — Tudja, Árokszállás veszélyes helyen fekszik; 63, 65, 69 és 74 — ezek a dátumok a legnagyobb árvizeket jelentik. Az idén volt olyan rész is, ahol a gátnál 30 centiméterrel magasabb vizet kellett „megfogni”. Bordás József tapasztalata nélkül nehezen ment volna. Igen, ő már tudta a sokéves gyakorlat alapján, hol várható buzgár, belvíz, ö is „irányította” a védelmi munkát, a készenléti szolgálatot. Éjjel-nappal a gáton volt. Dolgozott, homokzsákot hordott, védte a községet. — Ha most dönteni kell, bár Jászárokszálláson valamennyien kitettek magukért, most már biztosan őt mondom. Bordás Józsefet szakmai hozzáértése, emberi magatartása a nehéz, árvízveszélyes év emberévé avatta.
