Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-25 / 21. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1075. Január ?5-Megkezdték az alapozást a Szolnoki MÁV atlétái. Gya­korlatok a Véső utcai tornacsarnokban (Fotó: Novák.) Atlétika Szolnoki sikerek a Ep. Honvéd fedettpályás versenyén A Budapesti Honvéd az el­múlt napokban jól sikerült serdülő fedettpályás atlétikai versenyt rendezett Budapes­ten, az olimpiai csarnokban. Az alapozási időszak köze­pén lebonyolított rendezvé­nyen több mint félezren vet­tek részt, köztük a Szolno­ki MÁV és a városi sportis­kola fiataljai is. Kiemelke­dett a 16 évesek között ma-/ gasugrásban Ecséki Tibor, a szolnoki Városi Sportiskola versenyzője, aki kitűnő 190 cm-es egyéni csúcsával nyer­te a rangos versenyt. Az ugyancsak sportiskolás Bólya Ferenc 300 méteres síkfutás­ban harmadik helyezést szer­zett, s 60 méteres futásban is döntőbe került, ahol ötö­dik lett. Klubtársuk, Ká­csor József és Kozák László ugyancsak 60 méteren a „B” döntőbe került, ahol 4—5. helyezést ért el. A Szolnoki MÁV fiataljai közül kiemelkedően szere­pelt Fazekas Beáta, a Tisza­­parti Gimnázium tanulója, aki 60 m-es gátfutásban 9,2 mp-cel aranyérmes lett. Eredménye fedettpályás me­gyei csűcsbeállítás! Távolug­rásban is folytatta sikeres szereplését, ugyanis 545 cm­­rel szintén aranyérmes lett. Érdemes feljegyezni a dön­tőben elért 544, 520, 545 cm­­es sorozatát. Rajthoz állt 300 méteren is, futamát ut­cahosszal megnyerve került a döntőbe, ahol harmadik lett. A 60 m-es síkfutásban Juhász Erzsébet előfutamá­ban 7,7 mp-s kitűnő idővel győzött, s ezzel tovább javí­totta a tízperccel előbb Fa­zekas Beáta által e'ért me­gyei csúcsot. A döntőben 7,9 mp-cel szerzett aranj-..i—.. Háromszáz méteres síkfutás­ban a második futamot nyer­te 43,7 mp-cel, ez az ezüst­érmet jelentette számára. Részletes eredmények: 60 m. síkfutás: 1. Juhász Erzsé­bet 7,9 mp, 60 m. gátfutás: 1. Fazekas Beáta, 9,2 mp, 300 m. futás: 2. Juhász Er­zsébet, 43,7 mp, távolugrás: 1. Fazekas Beáta 545 cm (valamennyi a Szolnoki MÁV versenyzője), Magasugrás: 1. Ecseki Tibor 190 cm, 300 m. síkfutás: 3. Bólya Ferenc 38.6 mp, 60 m. síkfutás: 5. Bólya Ferenc, 7.4 mp, 60 m. síkfutás „B” döntőben: 4. Kácsor, 5. Kozák 7,4 mp .(va­lamennyien a Szolnok váro­si Sportiskola atlétái). Törökszentmiklósi kezdeménvezés Lázasan készülődnek a tö­rökszentmiklósi fiatalok a Finommechanikai Vállalat KISZ-szervezete és a városi Sportfelügyelőség öt sportág­ban kiírt versenysorozatára. A nagy érdeklődésre jellem­ző, hogy labdarúgásban 6 női és 10 férfi, kézilabdában 6 női és 9 férfi, asztalite­niszben 7 női és 10 férfi, sakkban pedig nyolc férfi csapat jelezte részvételét. A nevezés még nem zárult le. A csapatversenyek érdekes­sége, hogy a résztvevőknek 1945 méteres távot is le kell futniok. A mérkőzéseket feb­ruár 9 és március 16-a kö­zött játsszák le, a futóver­senyt pedig február 26-án bonyolítják. A program befejezéseként tíz vegyes csapat szellemi vetélkedőjére kerül sor. Az összesített pontverseny győz­tese a városi KISZ Bizottság jubileumi serlegét nyeri majd el. Hétvégi sportműsor Asztalitenisz: országos vi­déki Keleti területi felnőtt nói, férfi bajnokság, a me­gyei szakszövetség rendezé­sében. női páros és vegyes számokban, Szolnok, Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskola tornacsarnoka. 15. Sakk: a Magyar Hírlap szerkesztősége és a Közal­kalmazottak Szakszervezete országos* bajnokságának me­gyei döntője, hármas csapa­tok részvételével, Szolnok, városi tanács emeleti klub­terme, 9. Vívás: 1975. évi megyei felnőtt egyéni bajnokság, párbajtőr és női tőr számok­ban, Szolnok MÁV SE Véső utcai csarnoka. 15. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki 605. Ipari Szakmun­kásképző Intézet súlyemelői a „Thúry Kupa’’ országos középiskolai csapatbajnoksá­gon, Várpalotán. vasárnaf Asztalitenisz: országos vi­déki Keleti területi felnőtt női és férfi bajnokság, férfi páros és vegyespáros szá­mokban, Szolnok, Kilián Fő­iskola tornacsarnoka, 8. Va­lamennyi szám döntőjére 10 órától kerül sor. Törökszent­­miklós, 1975. évi egyéni if­júsági és serdülő bajnoksá­ga, Törökszentmiklós Vasas művelődési ház nagyterme, 9. Sakk: „Szolnok város 900 éves” jubileumi tömegsport­versenye, a Városi Sport fe­lügyelőség tömegsportbizott­sága rendezésében, Szolnok, Ganz Villamossági Művek gyárában, Munkásőr út, 9. A kunszentmártoni járás 1975- évi felnőtt egyéni bajnoksá­ga, Kunszentmárton, megyei tanács járási hivatala ta­nácsterme, 8.30. Vívás: 1975 évi megyei fel­nőtt egyéni bajnokság, férfi tőr és kard számokban, Szolnok MÁV SE, Véső ut­cai csarnokában. 8. Idegenben szerepelnek: a ■szolnoki 605-ös Ipari Szak­munkásképző Intézet súly­emelői Várpalotán a „Thury Kupa” országos középiskolai csapat-bajr-okságoös Azonnali belépéssel alkalmazunk áruszállítást végző kocsikísérő­ket, valamint érettségi vagy ke­reskedelmi eladói bizonyítvány­nyal rendelkező munkavállalókat adminisztratív munkakörben. Vi­dékieknek munkásszállást bizto­­nítunk, mind a férfi, mind a női munkavállalók részére. Felvétel esetén erkölcsi bizonyítvány be­szerzése kötelező. Jelentkezni le­het személyesen a személyzeti előadónál. FÜSZÉRT-fiók, Szol­nok, Csaba út 26. szám. Felvételt hirdetünk számlázó}, raktári segédmunkás valamint hivatalsegéd! munkakör betöl­tésére. Keiettexti] lerakat, Szol­nok, Rékasi u. Megközelíthető 12-es autóbusszal. Gépírni tudó adminisztrátort keresünk felvételre. Vetőmag* tisztító üzem, Szolnok, Véső u. X. A Szolnoki Patyolat Vállalat fel­vételre keres villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat karban­tartó munkára. Jelentkezni leheti Szolnok. Mártírok útja 19. Művezetőt és szobafestő-mázolót azonnali belépéssel felvesz a2 Építő- és Szakipari Szövetkezet, Szolnok, Költői u. 1L Számlázási munkakörben alkal­mazunk érettségivel vagy keres­kedelmi eladói bizonyítvánnyal rendelkező női munkavállalókat. Közgazdasági szakközépiskolai érettségivei rendelkezők előny­ben. Bérezés kollektív szerzódég szerint. Címünk: FÜSZÉRT-fiók. Szolnok. Csaba út 26. Je­lentkezni lehet a személyzeti előadónál. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanítási idő 1 hónap Kereset: 2000—2600 Ft betanulás után! — Vidéki lánvok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük Cím: P F. V Lőrinci Gvár 1183 Bu­dapest. XVIT1.. Gvömrői út 85— 91. Kérésére részletes tájékoz­tatót kuiddak. A BIVIMPEX nyersbőr-kirendelt«. sége férfi segédmunkásokat al­kalmaz. Egy müsiak, ötnapos munkahét. Szolnok. Vörös Had­sereg u. 29. A Szolnok megyei Tanács Heté­nyi Géza Kórház-Rendelőintézet 5004 Szolnok, postafiók 2. Vö­rös Hadsereg u. 25. sz. azonnali belépéssel gépkocsivezetőt vesz fel, valamint hosszabb betegség miatti helyettesítésre gépkocsi­­vezetőt alkalmaz (nyugdíjas). Je­lentkezni lehet a gazdasági cso­port vezetőjénél. A t AF1T XVTT. sz. Autójavító Vállalat szolnoki Ü2eme felvé­telre keres gépkocslmosót. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Száza­dos u. 8. Karbantartó lakatosokat és vil­lanyszerelőket. sénkezelőket. fér­fi és női segédmunkásokat, éj­jeliőröket és megfelelő kénesíté­­sű adminisztrátort veszünk fel. Jelentkezés a szolnoki tárház­nál, Mártírok út. / Fiatalok figyelem! Ipari tanu­lókat felveszünk szövő szakmá­ra. Jelentkezhet minden 14. élet­évét betöltött általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal. Juttatások: kezdő tanulóbér 350 Ft. amely a tanulmányi ered­ménytől függően emelkedhet. Társadalmi ösztöndíj havi 250 Ft. Utazási költség 50 Ft. Az első 8 hónapban összesen 650 Ft-ot kapnak. Ingyen tankönyv, mun­karuha és iskolaköpeny. Elhe­lyezés díjmentesen, a most épü­lő új kollégiumban. (XIV. bér.­­ben.) A kollégiumban ingyenes ellátást biztosítunk. Fiú tanuló­kat a szakmunkásvizsga után segédművezetóvé, később műve­zetővé képezzük ki! Felszaba­dulás után a kereseti lehetőség havi 2200—2600 Ft. Begyakorlott szakmunkásaink 3000.— Ft-ot kereshetnek. Jelentkezni lehet szombat kivételével bármely munkanapon 8—3-ig személye­sen. Levélre részletes tájékoz­tatást küldünk. A gyár címe: PATEV Angyalföldi Szövőgyár, személyzeti osztály. 1135 Eudi^­­pest B2. Fáy u. 81—82. A KEVIÉP Vállalat főépítés­vezetősége felvételre keres ács­állványozó vb-szerelő es kőmű­ves szakmunkásokat illetve komplett brigádokat. Jelentke­zés: Debrecen, Vágóhíd u. 18. szám. A Kunhegyesi Vegyesipari Szö­vetkezet azonnali belépéssel fel­vesz motortekercselő vagy mo­tortekercselésben íártas elektro­műszerész szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi intézőjénél, Kunhe­gyes, Kossuth u. 33. Az ATED Tanüzeme, Mezőtúr, Szolnoki út 10. s2ám lakatos, hegesztő, szerelő szakmunkáso­kat vesz fel. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés a tan­üzem főmérnökénél. Mezőtúr, Szolnoki út 10. szám: Zöldségkertészt keresünk 10—15 kb vegyes zöldség termelésére, százalékos alapon. Lenin Tsz, Szolnok, Ugar 48. A Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű vállalat azonnali belé­péssel keres a kunszentmártoni üzemvezetőségéhez általános ad­minisztrátort (középiskolai vég­zettséggel) és gépírni tudó ad­minisztrátort. Jelentkezni lehet: írásban a vállalat központjánál. Szolnok Vízmű u. 1. sz. szemé­lyesen ianuár 28-án 9—14 óráig. Kunszentmárton, Marx Károly u. 2. sz. A Szolnok megyei Tanács Vas­ipari Vállalat szolnoki gyáregy­sége esztergályos es marós szak­munkásokat azonnali belépéssel felvesz. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Szolnok. Hu­nyadi J. u. 4. sz. alatt. A Tiszasülyi Állami Gazdaság földmunkagépeire gép vezetőket, út- és mélyépítési munkák vég­zéséhez kubikos dolgozókat ke­res felvételre. Fizetés: építőipari illetve kollektív szerződés sze­rint. Napi háromszori étkezést, munkásszálláson elhelyezést té­rítés ellenében biztosítunk. Kö­zeli dolgozók naponkénti haza­­szállítását válaljuk. Az útikölt­séget felvétel esetén megtérítjük. A kenderes! Vegyesipari Szövet­kezét szabaökanacitással rendel­kezik az alábbi szakmákban: ács, festő-tapétázó munkákra. Az Alföldi Vendéglátó Vállalat Szolnok, Magya** út 7. sz. pályá­zatot hirdet szabadkasszás büfé vezetői állására, továbbá felvesz adminisztrátort és konyhai dol­gozókat. Jelentkezni lehet a fenti címen. A VIDIA Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei Kirendeltsége Szolnok, Landler Jenő út. felvé­telre keres részlegvezetőt (vas­műszaki képesítéssel), gyors- és gépírót.* vezető mellé • YíHamint á**ukönyvelőt. Jó kéréséi lehető­ség. Jelentkezés személyesen. Marós szakmunkást keres felvét telre a Röntgen- és Kórháztech­nikai Vállalat üzemegysége, Szol. nők. Nád út 1. A Kassai úti iíúyola takarítónőt felvesz. (Szolnok). A Touring Szálló felvételre ke­res férfit szállodai portosnak. — Jelentkezési feltétel, érettségi és 1 idegen nyelv beszélése. Jelent­kezés helye: Szolnok, TotV^S Szálló, Tiszaliget. 9—15 óráig> A Szolnoki Nyomda Vállalat fel­vesz;'pénztárost (lehet kezdő is),, portást. takarítónőt, általános: segédmunkást, udvari segédmun­kást, aki kertészeti feladatokat, is ellát, valamint egyenesvágók betanított vagy szakmunkást. Jelentkezés: Vörös Csillag u. 28. sz. alatt. Gyors- és gépírót, bérszámfejtőt,, gápkönyvelőt, eladót, papíripar* szakmunkást, takarítónőt ve­szünk fel Jelentkezni lehet: a szolnoki ÁFÉSZ-nél, Marx park 8. III. em. A kengyeli Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet kisvendéglője szakképzett szaká­csom keres. Jelentkezés minden nan 8—16 órái" a vendéglő ve­zetődénél. Fizetés kollektív szer­ződés szerint. A KEVIÉP Vállalat főépítésveze­tősége érettségizett dolgozót ke­res pénztárosi és művezetői! munkakör betöltésére. Mindem szombat szabad. Jelentkezést: Szolnok, Schönherz Z. u. 7/a. sz* Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlott erőgép- és génkocsi­­szerelőket. Felveszünk: kőműve­seket és segédmunkásokat építő­ipari munkákhoz. Fizetési mód: órabér 4- természetbeni juttatás« Nagykunsági Erdő és Fafeldol­gozó Gazdaság, Műszaki Erdé­szet, Szolnok, Besenyszögi út. hirdetmény A Szolnok megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat hús-, hentesáru eladására betanító tanfolyamot szervez. A tanfolyam száz órás. — Azok a nők és férfiak je­­jelentkezhetnék, akik az álta­lános iskolát elvégezték. — Jelentkezni lehet: Szolnok. Beloiannisz u. 6-, a vállalat személyzeti osztályán. INGArLANl ^OZMt^ESlTETT^ területen Két 500 négyszqgöles szőlő eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár. ö-kin­­csém II. út 31. ELADÓ Szandaszöl­lösön a Váci Mihály üt 49. számú ház. TISZAFÖLDVÁR, Malom u. 1.7. Miatti ház 200 négyszögöl telekkel, beköltözhe­tően, kedvező áron eladó. Érdeklődni: Szolnok, Vili. kér. Lomb u. 10. Ve­­ressné. 1 hold szőlő házzal együtt eladó, bérbe, adó vagy szolnoki házért elcserélem. Homok, óvirághegy I. út ll$. NAGYMÉRETŰ gáz­fűtéses családi ,«*z eladó, másfélszobás lakást beszámítok. Szolnok. Verseghy u. 42. sz. TISZAFÖLDVÁr bel­területén családi ház 833 négyszögöl kert­tel (Víz. viilany) 90 00ü forintért és Ószőlő­ben 970 négyszög H 2') 000 forintért eladó. Virágh Péter. Tisza­földvár, Baross krt. 116. ANYADISZNó el­adó. Február végén fial. Szolnok, Vörös Csillag út végén! Ko­csis-tanya. ÜJ CSALÁD! ház beköltözhetően el­adó. Szolnok. Szel­lő út .30,a. Kertvá­ros. Jászberényben, pely­hesparton, Madách u. 3. szám alatt két­szobás, komfortos lakás, kerttel, ga­rázzsal, kp + OTP- vel eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen. Tiszajenőn, Arany János u. 21. sz. alatt családi ház eladó 565 négyszögöl ter­mő szőlővel és gyü­mölcsössel. Megte­ltinthető ünnepna­pokon. KERTES családi ház eladó. Érdeklődni Szolnok. Kassal u. 40. sz. HÁZ eladó. Szolnok. Hoksári J. u. 7. (Tisza malommal szemben.) 350 négyszögöl kert gyümölcsössel, há­romszobás házzal, gazdasági épületek­kel, sürgősen eladó. Cserkeszöllő, Tanya­föld 43. Helle Sán­dor.____________________ BEKÖLTÖZHETŐ ház és telek eladó. Szandaszöllős. Krúdy Gyúla* u. 33. 800 négyszögöl telek haszonbérbe kiadó. Szandaszöllős, Krúdy Gyula u. 112. 200 négyszögöl hob­­by-kert eladó. Szol­nok, Csokonai u. 17. II. em. 6* ÖSSZKOMFORTOS családi ház eladó. Szolnok, Hajnóczy J. u. 10. Téglagyárnál. Érdeklődni: vasár­nap. GÉP IARMC: lUW3B^,r,,1Vai4 * wr>g;w»t «S JÓ állapotban levő Moszkvics 408-as el­adó. Kisújszállás, Nyár út 11. IF rendszámú Polski Fiat eladó. Tomaj­­rronostor, Gagarin u. 2. Megtekinthető minden nap. TRABANT UK-s, fe­hér eladó. Jászjákó­­halma, Toldi u i3. Káfra. KÉT hónapja műsza­ki vizsgázott 600 cm3 oldalkocsis Sz. BMV eladó. Tiszaföldvár, József Attila út 28. KITŰNŐ állapotban levő Wartburg 35J. személygépkocsi el­adó. Megtekinthető: minden nap 5 órá­tól. Mezőtúr, Hunya­di út 1._____________ TRABANT 601 kitű­nő állapotban eladó. Érdeklődni lehet és megtekinthető hét­közben 16 óra után, szombat és vasárnap egész nap. Abonv. Szemére Bertalan út 5Q. sz. alatt. hAlószobabütor és kárpitozott gar­nitúra eladó. Szol­nok, Rozmaring u. !. HÖSHIBRID fehér és kendermagos, nagytestű, gyors fej­­lődésű, vértiszta ál­lományból, napos csibék előjegyezhe­tek. Beck László, Kunszentmárton, Sörház u. 8, 8 éves, szürke, heréit ló gumiskoösival vagy anélkül is el­adó. Cím: Bablina István, Szolnok, Al­­csisziget. TIPIZÁLÁS miatt eladó 1 db Cellatron számológép. — KPM Közúti Igazgatóság, Szolnok, Vörös Had­sereg út 4-Jó állapotban levő b.Möszobabútor el­adó. Szolnok, Ber­zsenyi Dániel u. 11. Érdeklődni szomba­ton. NEW-HAMPSHIRE naposcsibe eiői-^yűz­hető. és * előnevelt csibe kapható. 100-on felüli megrendelés esetén házhoz szállí­tom. Hegedűs László. 5000 Szolnok. Gyufa u. 11. (Cukorgyár mellett.) GWMIKEREKÜ kézi­kocsi eladó. Szolnok, Hajnóczy u. 10. Ér­deklődni: vasárnap. NYOMOZÖVIZSGAS apától és világgyőz­tes lányától 9 he*es nőmet juhász kölv­­kök e\ad ók. i. Török Ferenc, József A. út 10. EGVEB« FIGYELEM! Termel­jen különleges drá­ga díszövénvt Száz négyzetméteren óriási bpvétel. kis befektetés. Uvegház szükségtelen. Szapo­rítóanyag megren­delhető. Joó Sándor. Ács, Toldi u. 6. EBTENYÉSZTŐK fi­gyelem! Folyó hó 27-én 17 órakor Szol­nokon, a Tiszapart! Gimnáziumban tag­gyűlést tartunk. 155 <y^ magas, . 30 éves, elvált admi­nisztrátor egy gyer­mekkel, megismer­kedne intelligens fér­fival 3o éves korig, házasság céljából. — Levelet: „Szeretetre vágyom 88740” jel­igére a Jászberényi hirdetőbe kérem. INGYENES ÉVM által korszerűsített követelményeknek megfelelő 12 HÓNAPOS MÜVEZETÖKÉPZÖ tanfolyamra jelentkezhetnek legalább 5 évfes szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VASBETONSZERELŐ SZAKMUNKÁSOK. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1975. március 3-ig írásban. A TANFOLYAM HELYE: KECSKEMÉT KEZDETE: 1975. március 24. FELVÉTELI VIZSGA IDŐPONTJA: 1975. március 7. (péntek 9 óra) A tanfolyam Ideje alatt jó kereseti lehetőséget, n.unkásszállást és ebédet biztosítunk. Különélést pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat. BÄCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 6C70 Kecskemét, Klapka u. 34 $ A SZOLNOKI PATYOLAT VÁLLALAT <* FELVESZ KÉTMÜSZAKOS ÜZEMÉBE t NÖ1 MUNKAVALLALOKAT. könnyen elsajátítható betanított munkakörbe. 36 kereseti lehetőség, a második műszakban 39%-os, éjszakai munka esetén 30%-«s műszakpótlékot fizetünk. 44 órás munkahét, minden második héten szabad szombat. Háromhőnapi munkaviszony után tisztítási és fodrászat! kedvezmény. JELENTKEZNI LEHET: Szolnok, Mártírok út 19, / * * * <* * é * * i

Next

/
Thumbnails
Contents