Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-23 / 19. szám
1975. január 23. SZOLNCK MEGYEI NÉPLAP 5 l't kórusok— \?unknadafoh ayfi Uése Eredményes miinkát végez J Ö a KOTA megye' szervezele Mesedélelőtt a Ságváriban. Többszáz szolnoki óvodás izgult Bergengócia legderekasabb katonája, Ferkó sikeréért tegnap délelőtt a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében. Ferkó természetesen elnyeri Viktória hercegkisasszony kezét, s így az apróságok megnyugodva távoz haltak. „Viszontlátásra” — búcsúztak tőlük az Állami Bábszínház művészei... Viszontlátásra, a tervek szerint ezután minden hónapban. Februárban a „Manók ajándéka” című műsor következik EV LÉK HflISDf-IS EGYES VAP Egy orvos pályafutása Fantasztikum vágy valóság E'őadássorozat jászberényi fiataloknak „Science fiction irodalom, az értelem tudománya” Jászberényben a városi- járási könyvtár ifjúsági klubjában ezzel az előadással kezdődött tegnap, egy sok izgalmat, érdekes programot ígérő előadássorozat. Az előadásokkal számos ma még vitatott kérdésre igyekeznek választ' adni a klub tagjain kívül, a technikai fejlődést, a biológiai- kémiai kísérleteket, az űrkutatás eredményeit figyelemmel kísérő jászberényi fiataloknak is. A tizenkét előadásból álló sorozat témáját maguk a klub tagjai választották. Olyan, a képzeletüket leginkább foglalkoztató kérdésekre várnak választ, hogy például mennyi köze van a valósághoz a fantasztikus regényeknek, milyen reális alapjai vannak a ma még fantaszta elképzeléseknek tűnő, mégis tudományos alapon álló zseniális megsejtéseknek. Gyűjtik a szlovák néprajzi ét lékeket A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai az idén megkezdik a Bükk hegység szlovák nemzetiségű községeiben a történeti és néprajzi értékek gyűjtését, illetve feldolgozását. Az egykori kincstári uradalom területén a tizenhetedik században favágásra, az üveghutákhoz, valamint az ómassai vaskohókhoz telepítették le a felvidékről a szlovák nemzetiségű lakosokat. Bükkszentkereszt, Répáshuta, Bükkszentlászló községek lakói több évszázadon át szinte önmaguknak éltek, s csak a felszabadulás után léptek ki elszigeteltségükből. Bár népviseletüket már elhagyták, számos szokásukat, különösen népdalaikat, gyermekjátékaikat, napjainkig megtartatták. Űj szaktárgyait a nyíregyházi főiskolán Az 1975/76-os tanévtől űj szakokon indul az általános iskolai tanárok képzése a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Szeptembertől először kezdik meg a könyvtárosok és népművelők oktatását. A könyvtárszak mellé orosz nyelv és földrajz, míg a népműveléshez ének-zene vagy biológia szak közül választhatnak a jelentkezők Ugyancsak első ízben kezdődik tanárképzés a gyors- és gépírás szakon, amelyet magyar nyelvvel és irodalommal párosították. Megyénk kórusmozgalmában az utóbbi években örvendetes fejlődés következet! be. A Vándor Sándor Szemle hatására például 13 ifjúsági kórus alakult. Ilyen irányú fáradozásukért elsősorban a szakmunkásképző intézetek érdemelnek dicséretet. A televízió „Röpülj páva” sorozatának kedvező hatására 27 Páva-kör alakult megyénkben. A kórusmozgalom fejlődésére ösztönzően hatott az is, hogy a rádió „Éneklő ifjúság” sorozata az utóbbi négy évben 53 iskolai énekkarnak biztosított szereplési lehetőséget. A KISZ megyei bizottsága és a megyei úttörőelnökség is alkalmat teremtett arra, hogy 114 úttörő és 32 ifjúsági kórus bemutathassa tudását. A családi és társadalmi ünnepségek kórusainak Szolnokon megrendezett országos bemutatói nyomán 8 társadalmi kórus alakult. Sikeres volt a „Zúgjon dalunk” címmel meghirdetett munkásdalgyűjtő akció. Több mint száz munkásdalt gyűjtöttek megyénkben — a helyi sajátosságokból adódóan főleg summás dalokat. A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ gondozásában 17 munkásdalt kiadtak belőlük. A kórusmozgalom színvonalbeli fejlődése mellett figyelemreméltó a számbeli növekedés. Négy év alatt 81 új kórus alakult, így most már 207 énekkar van megyénkben. örvendetes válto-Vílágviszony latban ritkaság számba menő műtárgy került a Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményébe: egy ókeresztény kehelyfedő tányérka, az V. századi kereszténység pannóniai emléke. Az ezüst tányérka díszítményei — a sugaras nap-Krisztus, körülötte 7 hal és 7 kenyér, valamint a 13 madárka — a korai keresztény motívumokat idézi. A római gyűjtemény új tárgyai közt jelentős helyet foglal el egy teljesen ép Mars bronz-szobrocska. Teljes fegyverzetben ábrázolja a római hadistent, aprólékosan díszített mell- és lábvértben, fején tarajos sisakzás tapasztalható kórusaink műsorpolitikájában is. Ez köszönhető — többek között — annak, hogy olyan jellegű rendezvények voltak, (munkásdal-fesztivál, forradalmi menetverseny, stb.) melyek a figyelmet ráirányították a munkásmozgalmi dalh,agyományok jegyében született új, vagy már majdnem elfelejtett kórusművekre, a politikai tartalmú mozgalmi dalokra. Az ifjúság zenei nevelése érdekében igen jó szolgálatot tesznek az ifjúsági filharmóniai hangversenyek is. Tavaly 74 alkalommal 26.650 hallgató vett részt azokon. E hangversenyeken belül is külön figyelmet érdemel a szakmunkástanulók számára indított sorozat, melynek hatezer résztvevője volt. A munkásság körében is fejlődött a kórus-mozgalom. A jászberényi Vasas munkáskórus létszáma például növekedett, s ezüstkoszorús minősítést szerzett. A szolnoki Járműjavító munkáskórusa is gyarapodott, — főleg fiatalokkal. Ók axanykoszorús + diploma fokozatot nyertele Űj munkásikórusok is alakultak Túrkevén és Törökszentmiklóson. Sajnálatos, hogy néhány nagy üzemben és nagyobb szövetkezetben nem tapasztalható ilyen irányú törekvés. Remélhetően a közeljövőben ők is bekapcsolódnak abba a pezsgő áramkörbe, mely a Kórusok Országos Tanácsa Szolnok megyei Szervezetének jóvoltából egyre több embernek szerez maradandó élményt. kai, vállán tartott karddal. A legújabb — alig néhány hetes — szerzemény az időszámításunk előtti XIII. századból származó bronz bard, amelyet Budafoknál kavicskotrógép emelt ki a Diyiából. Ezt is, akárcsak a többi, Inintegy 100 bronzfegyvert, valószínűleg sikeres háborúk után, vagy azok előtt, a győzelem reményében bemutatott áldozat során dobhatták a vízbe. A múzeum éremtára nem kevesebb, mint 14 500 tárgygyal gazdagodott. Ezek közt az egyik legjelentősebb numizmatikai ritkaság az 1829- es évjáratú platina 6 rubeles, az újkori pénzverés értékes dokument urna. — Megérdemli a pihenést, becsületes munkában eltöltött 40 esztendő van mögötte. Mégis sajnáljuk, hogy nyugdíjba ment, mert János bácsi nemcsak orvosunk, hanem segítőkész barátunk is volt mindig. Fáradhatatlanul dolgozott, nem számított, hogy későn este vagy korán hajnalban csengettek be a lakására. Szavajárása volt, hogy első á beteg, a vacsora vagy az alvás ráér azután is. Dr. Kóczián Jánosról beszélnek így volt betegei és mostani barátai, tisztelői. A hetvenegy esztendős orvos az elmúlt év utolsó napján vonult nyugállományba. Pár nappal ezelőtt mégis a jászárokszállási központi orvosi rendelőintezetben beszélgettünk vele, ahol az influenzajárvány miatt helyettesített. Négy évtizedes pályafutásáról így emlékezett. — Nincs szebb hivatás az orvosénál, és nincs felemelőbb érzés, mint amikor szülőfalujában barátai, ismerősei között élhet és dolgozhat az ember. Ott gyógyíthat, segíthet beteg embertársain. Orvosi diplomáját 1933-ban kapta meg Budapesten. Diplomával a kezében kezdte a kilincselést állás után, és élte át a kezdő orvosoknak a létfenntartás minimális feltételeit is alig biztosító, koszttal — szállással járó, díjazás nélküli gyakornoki éveket. — Mint rossz emlékekre, úgy gondolok vissza azokra az időkre, de ném bosszankodom, amikor fiatal kollégáim hitetlenkednek vagy mosolyognak az ilyesfajta emlékeken. Jó, hogy már nem tudják, az se baj, ha nem hiszik: valamikor így kezdett sok fiatal orvos. A pesti „praxist” csak átmeneti időszaknak tekintette. Jászárokszálláson született, onnan került az egyetemre. Soha egy percig nem szűnt meg a vágya, hogy orvoskéht visszatérhessen szülőfalujába. Három éve dolgozott az Uzsoki úti kórházban, amikor valóra vált sokszor megálmodott terve: hazamehetett. Jászárokszálláson azokban az években az igényekhez képest volt elég orvos, több mint a Jászság bármelyik községében. Kóczián doktornak sokáig meg kellett elégednie a postai, a vasúti orvosi állással, amelyben a betegbiztosító intézet igen szerény jövedelmet tudott neki nyújtani, öt év után nevezték ki községi orvosnak, azután megbízták a szülőotthon vezetésével. Tizenkét évig dolgozott a szülőotthonban, több ezer újszülöttet —* köztük sok jóbarátnak, egykori iskolatársnak gyermekét vagy unokáját — segítette a világra. A szülőotthon után a körzeti orvosi munka következett. Több mint 20 esztendeig volt körzeti orvos, másfél évtizede a Vöröskereszt szervezet elnöke. Betegei a mindenkivel kedves, mindig segíteni kész és nagyon halk szavú „drága János bácsi”-ként emlékeznek róla. Nyugdíjba vonulása alkalmából a nagyközség vezetőin kívül sok barátja és tisztelője búcsúzott el tőle, én gratulált az „Egészségügy kiváló dolgozója” kitüntetéshez. — Hogy mi a legemlékezetesebb élményem, és mire gondolok vissza legszívesebben? Hosszú pályafutásom alatt minden egyes nap új és új élményt jelentett számomra, hiszen a beteg, aki benyitott hozzám, egyúttal ismerős vagy kedves barát volt. Egy élmény mégis különösen erősen él bennem, Közvetlenül a front után történt. ötéves, diftériás kisfiút vittünk taxival a gyöngyösi kórházba. Egy vasúti átjárónál sorompót kaptunk, harckocsikkal megrakott katonai szerelvény cammogott, csigalassúsággal a síneken. A gyerek a taxiban már fulladozott, édesanyja pedig kétségbeesetten zokogott. Több mint egy óráig álltunk a sorompónál. Amikor a kórházba értünk, a főorvos látva a gyerek súlyos állapotát, kijelentette, hogy nem vállalja a műtétet, vigyem a gyereket Pestre. Tudtam, ez egyet jelentene a kisfiú halálával. Elvesztettem a fejemet, és durva szitkokkal támadtam a főorvosra, aki végül elvégezte — sikeresen — a műtétet. Akkor szégyelltem, hogy erőszakos, és goromba voltam, de megérte, a kisfiú megmenekült. Derék, egészséges ember lett belőle. Orvos, pár évig együtt dolgoztunk. Most Gyöngyösön gyógyít, abban a kórházban, ahol 1945-ben megoperálták. — illés — Ősi újdonságok a ^enne ti Múzeumban RA1SSA 1UNGU: Tudod Mása, hogyan nevei a nap? Látod ezeket a halakat, Mása? Pikkelyei ezüstösen csillognak, mint a harmat a napban. Ma fogtam őket. Nem voltál otthon, a mezőre menték Fogtam a hálót, és siettem a tengerre. A keskeny ösvény a mezőn át vezetett. A kalászok kecsesen meghajoltak előttem, szinte hallottam, amint halkan susogtak. Akkor már a fűzeknél jártam. A szél rettenetesen fújt, szinte viharzott. Olyan volt, mintha bádoglemezeket hajigáltak volna, És én önfeledten hallgattam. Mennyire szerettem régen feküdni itt a füvön, kezemet a fejem alá tettem, és néztem a fűzek közül előbukkanó eget. Örák hosszat gyönyörködtem a kék égben, a fénysugarak játékában. Mennyire szerettem a napot! És téged, Mása! És a halakat! És az alkony pirját, ahogy Rój búval lovagoltam. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig látom a napot magam előtt. Jött és halkan bekopogott az ablakon. Hosszú, láthatatlan ujjakkal. És kacagott. Tudod, Mása. hogyan nevet a nap? Jön, átsuhan a ablaküvegen és nevet. És már mindketten nevetünk, a Nap is én is. És ekkor hirtelen kiszökik az ablakból. Felröppen az égre és a magasból tekint le rám. Engem néz, amint a kertben, a mezőkön vagyok, a harmattól csillogó fűszálakkal, a virágos rétekkel, a tengerrel, az égről mindent lát. , Egyszer régen, már felnőtt voltam, a kaszálásból hazafelé megpihentem a fűzfák alatt. A fáradtságtól kissé elszunnyadtam, de már hűvös volt, a tenger felől hideg szél fújt. Te a falu felől a forrás felé igyekeztél, nem néztél sehova, kezeiben a piros vödörrel siettél. Engem nem láthattál. A fűzfák zöld ágaikkal betakartak, elrejtettek előled. Ruhácskádat elől összefogtad. hogy közelebb léphess a hűs forráshoz. A hajad világos volt, mint a szalma Ekkor hátrahajtottad a fejed, mintha azt szeretted volna hogy megsímogasson a nap. De gyönyörű voltál, Mása! És én azt gondoltam magamban, mintha a nap leánya lennél. Azután felépítettük a házikónkat a faluszélen és éltünk békében és egyetértésben. Nyár volt, forró, tüzes nyár. Az agyag a csizmához ragadt, nem zavart bennünket a sár, az eső. Ölbevettelek és vittelek boldogan a vízen át.' Átkaroltál és vidáman nevettél. Olyan fiatalok voltunk és nagyon szerettük egymást. Egy évvel később vettem meg Rój but. Emlékszel, Mása’ Valahogyan mintha minden megváltozott volna. Az események felborították életünk kristálytiszta rendjét. Már az új évben jártunk. 1940-et írtunk. Felfoghatatlan, milyen jövőt éreztünk magunk előtt. Együtt jártunk a klubba. A járástól jött egy ember, ő tartotta az előadásokat. ^Azután esti iskolába jártunk és tanultunk. Emlékszel, Mása, hogy dolgoztunk meg azért, hogy szépen írjunk, a szót szóhoz, szótagot szótaghoz illeszteni tudjuk. Te már jól olvasol, Mása. Ha nem olvasnál fel nekem az újságból, nem tudnám, mi történik a világon. Amikor a háborúba mentem, nem sírtam. Te sem, TM i — Mása. Szíved olyan erős volt, mint a kőszikla. Álltái a faluszélén, és néztél utánunk. Még ma is így látlak. Fekete szoknyát viseltél fehér blúzzal, csizmát; a fejeden piros kendő volt. A kendő alól kibújt a hajad, aranyszínű hajszálaid csillogtak a napfényben, magad voltál a Nap. És én meg nem tudtam, hogy utoljára látlak. Ne sírj. Mása. A háborúnak már majdnem vége volt. Már azt gondoltam, nemsokára hazatérek. Hozzád. Mása. Napsütéses nap volt, egy hétig tartó nagy esők után. De a nap még akkor is szép volt. Idegen földeken jártunk. Én és Nyikolaj Vlajkus fia, Ionika. Fiatalember, szinte gyerek még, alig pelyhező bajúszú. Nagyon szeretett énekelni. Énekelt és énekelt vágyakozva a hazatérésről, és mindig ezt kérdezte: — Barátom, valóban hazatérünk nemsokára? Vége lesz végre a háborúnak? Soha nem tért haza. És én... Biztosan most is szép a tenger. Mása. Amikor ma. halászni mentem, hallottam, ahogy a halak ficánkoltak a vízben. Éreztem, hogy tűz a nap. A kezemen és az arcomon éreztem. Minden reggel, tudod még most is várok a napra. Kimegyek a kertbe és várok. És hiába jön fel a domb fölé a nagy vörös korong, akkor sem látom. Éjszaka róla álmodom, az álmaim világosak. A hűs éjjel álmokat sző és minden álmom napsütéses. A nap az ablakon át süt be rám. Nem látom. Tudóin, a Nap teleszőrja aranyszínű, égő sugaraival az arcomat. És nevet. Tudod Mása. hogyan ne-et a nap? Fordította Révész Mária Raissa Lungu írónő 1928-ban született Mihailjanyban, Szovjet- Moldovában. Moszkvában tanítónői diplomát szerzett. 1957 óta hivatásosan csak a v irodaion» nak él.
