Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-15 / 12. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. Január 15. JEGYZETEK AZ NSZK.BOL Mosolya nem a diplomatáé képernyője ELŐTT A képen látható és derűsen mosolygó úr Heinz Pirkmair, a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó szöyef segi minisztérium államtitkára, az NSZK képviselője a FAO-ban. Titkára és titkárnője társaságában — az utóbbi gondosan jegyezte az államtitkár szavait, hogy kárba ne vesszék egyetlen megállapítás és gondolat sem — fogadott kollégáimmal. El kell ismernem, hogy kitűnő interjúalanynak bizonyult, a körülményekhez és a lehetőségekhez képest részletes és széleskörű tájékoztatást adott a minisztérium szemszögéből is a szövetségi köztársaság mezőgazdaság helyzetérőd. Az alábbiak lényegében Heinz Pirkmair megállapításait sűrítik, s ezzel együtt természetesen — kimondva, vagy kimondatlanul — a Német Szövetségi Köztársaság minisztériumának álláspontját is több lényeges gazdasági, még közelebbről niezögazdaságpolitikai kérdésben. Az természetesen más lapra illetőleg sorozatunk befejező, következő részére tartozik, hogy magyar újságíró miben és mennyiben ért egyet mindazzal amit az államtitkár megfogalmazott. A téma, amely egyben a beszélgetés alaphangját is megszabta a Német Szövetségi Köztársaság szerepe és helye a Közös Piacon belül. Az utóbbi évek legfontosabb feladata tehát lényegében az volt, hogyan és miképpen sikerül a nyugat-német mezőgazdaságot beiktatni a Közös Piacba, illetőleg a piacon belül sikerül-e kialakítani a közös mezőgazdasági politikát. Ez volt mindennek az alapja. Ha ez nem sikerül, letre sem jöhet a Közös Piac. Az eltelt időszak azt igazolja, hogy ez lényegében megvalósult, elsősorban a közös árpolitika révén. Ám közös gazdaság, — és pénzügyi politika még most sincs a Közös Piac országaiban. — Mit tekinthetünk a Közös Piac legfontosabb elemeinek? Az államtitkár három fontos, ha nem a legfontosabb ilyen elemét jelölte meg. A szabal áruforgalom, a harmadik országokkal szembeni közös preferencia, s a közös vámból adódó közös haszon: ez az a hármas pillér, amelyen nyugszik a Közös Piac, amely megváltoztathatatlan Heinz Pirkmair szerint. Ezek a pillérek azonban nem mindig támaszkodnak szilárd talajra. A közös mezőgazdasági árakat például a brüszszeli miniszter-tanácsi ülésen állapították meg, többek kö— Anufriev, szervusz édes öregem! — Üdvözlöm, Anton Osztapovics. Mit gondolsz Anufriev, miért telefonálok? A hogyléted felől érdeklődöm. — Köszönöm a figyelmességét Anton Osztapovics, igazán kedves. Én már majdnem teljesen egészséges vagyok. — Ki adta be neked ezt a maszlagot, Anufriev? Hallgass az orvosokra és feküdj nyugodtan. — Hát én fekszem is. Két hónapig le sem szálltam az ágyról, csupán most. keltem fei egy kicsit. — Ne kísértsd az ördögöt Aftufriev, ne kísértsd! Nemrég hallottam egy sárgaságos esetről. No nem nálunk történt, nem. Hallottad? Akkor figyelj: tömték szegény beteget, tömték a gyógyszerekkel, míg végül —< fogódz meg! — ha-ha-ha, kiderült, hogy mindenért az anyja a felelős *— az hozta olyan zött itt «született a döntés is, hogy közös legyen a piac országaiban a gabona ára. EnneK nyomán azonban az NS2K.-b.-m le kellett szállítani az árakat a francia gabona áraihoz, s így azonnal jelentős összegeket vesztettek a nyugatnémet búzatermelők. Egy másik és nem kevésbé jelentős probléma a mezőgazdasági ár megtestesülése a paraszti jövedelmekben. A Käzös Piac-i ár egy Düsseldorf mellett élő paraszt számára életszínvonal csökkentést jelent, míg a szicíliai paraszt számára kétségtelen hasznot hoz. Le kell szállítania az árat, hogy közös legyen a színvonal az északnémet paraszt és a szicíliai között? Ám ami előrelépés a délolaszoknak, visszalépés az északnémetnek. Kompromisszumok sorozata ez, s ebben a kompromisszumban már túl sokat engedett a nyugatnémet mezőgazdaság. A Német Szövetségi Köztársaság a legnagyobb és legerősebb állama a Közös Piacnak — hangoztatta az államtitkár, s számokkal is illusztrálta, mondván. 250— 300 millió ember él keretein belül. A nyugatnémet iparnak megéri az áldozat, amit a kompromisszumokért fizetni kell, hiszen hatalmas belső piaca támad így. A mezőgazdasági szakemberek szerint azonban mindig a mezőgazdaságnak lie 11 fizetni, sót ráfizetni ezekért, hiszen — mint mondják a társult országokban — az NSZK-ban kevesebb a paraszt, emiatt kisebb a nyomás a kormányra könnyebb feláldozni őket a kompromisszumokért. — A nyugatnémet és magyar külkereskedelmi kapcsolatok a mezőgazdasági termékeket illetően, ugyancsak ezeknek a kompromisszumoknak a függvénye? Az államtitkár szerint, bár sok termékágazatban önellátó lett az NSZK. ma is és a távlati tervekben is 30—40 százalékban importra rendezkedik be. Az NSZK tehát továbbra is, jó piac lehet mezőgazdasági téren Magyarország számára is, ha.. Ha a világ hústermelése például az elmúlt egy év alatti nagy megugrás után s az emiatt szükségessé vált importstop feloldásával újból mód nyílik az immár félévezredes ilyen kapcsolatok tovább javítására. — Két éven belül kevesebb lesz a hús, ezt állapította meg a római világélelmezési konferencia — magyarázta Heinz Pirkmair —, mert nagyrészt a világméretű ciklus, amely egyszerre színnel a világra. Felfogod mindezt? Hát így higgyj te az orvosoknak Anufriev! — De Anton Osztapovics! Megvolt a konzílium, megállapították a diagnózist, a kivizsgálásokon túl vagyok, rendszeresen gyógykezelnek, a végsőkig megtesznek mindent. — Azt mondod, a végsőkig? Eh. Anufriev! Te enynyire maradi vagy? Hisz az orvosok épp olyan munkások, mint sokan mások. Náluk is a terv a fontos, a terv. Mert terv nélkül ma már hová jutnánk? Muszáj a betegnek beszednie néhány kiló tablettát? Muszáj. Muszáj néhány ibrik cseppet lenyelnie? Muszáj. — Anton Osztapovics! A cseppeket a professzor írta fel, aki világhírű specialista. — Hagyd a fenébe Anufriev a rangfokozatokat meg a hírnevet. Ellenben, ha nem titok, áruld el, mit állapítottak meg nálad? Ja-a-a! Világos! Hogy én erre előbb futott fel, valószínűleg egyszerre mutat lefelé hanyatló tendeciát is. másrészt igen megdrágultak a takarmányok. A drágább takarmány, kevesebb hús, ez törvényszerű — tette hozzá. Külön szólt még a magyar—nyugatnémet mezőgazdasági kapcsolatokról is. Sikerült megéretetnünk: (nem tudom kikkel, de tudom, miért: a magyar memorandumnak hatása volt), hogy a hagyományos magyar—NSZK mezőgazdasági kapcsolatokat ápolni kell — mondotta az államtitkár a jövő esetleg olyan gondjaira célozva, amikor igencsak hasznos lehet a nyugatnémet polgár számára a magyar termék. — Am vannak dolgok, amiken nem segíthetünk, hiába törekszünk a legjobb kapcsolatokra is. Az NSZK-ban fele a cukor ára a világpiacinak. Korábban nálunk volt magas a cukorrépa, szubvencionálni voltunk kénytelenek a cukorexportot. Most magas vámot kell rétennünk, nehogy kivigyék az olcsó cukrunkat. Így hát e téren manapság nehéz együttműködni az önök országával... Nehéz? Nem vagyok közgazdász, sem külkereskedő, csak újságíró. De azt tudom, való igaz, van olyan terület, nem is egy, ahol a különböző országoknak nincs módjuk a hatékony együttműködésre, különösen, ha ezek az országok más társadalmi beredezkedésüek is. Ám azt is tudom, hogy mindig és újra meg lehet találni azokat az érintkezési pontokat, amelyek felvétele átsegíti a nehezebb időszakon is a kölcsönös gazdasági kapcsolatokat. Ami ez egyik országnak egy területen, az egy másik' országnak más területen jelenthet gondot — a jó kapcsolatok lazulása miatt. — Ez kétségtelenül így van. Tárgyalásaink arra irányulnak és bizonyos eredményeket már el is értünk, hogy ezek a kölcsönös gazdasági kapcsolatok, a nehézségek ellenére se lazuljanak... Olyan .áthidaló megoldásokat keresünk és találunk is remélem, amelyek hosszabb távlatokban is piacot biztosít a magyar mezőgazdaság értékes termékeinek itt a szövetségi köztársaságban — mondja mosolyogva Heinz Pirkmair és még megjegyezte, hogy mosolya nem a dip- Jomatáé, hanem az optimista agrárpolitikusé. Nincs okom kételkedni ebben. Gyurkő Géza (Befejező rész következik.) Andrej Kocsetov: rá nem jöttem!... És azelőtt mivel gyengélkedtél? — Azelőtt semmi bajom sem volt. — Megnevettetsz. Egészséges voltál? — Igen. — Na látod Anufriev, régen minden rendben volt nálad. Most viszont lerobbantál. Az évek Anufriev, az évek... Az ifjúság hamar elszáll... — De Anton Osztapovics, ez minlenkivel előfordulhat ... — Ne huhogj kérlek, ne huhogj. Nekem a terv a fontos és nem a beteg. Sokáig szándékozol még betegállományban maradni? —- Az orvosoktól függ. — Ugyan már! Érdeklődd csak meg tőlük, hogy mikör Szfolnzi napok az NDK ban Mintegy 150 színpadi mű — köztük több mint 60 NDK- beli ősbemutató — összesen 330 rendezésben került az NDK színházlátogató közönsége elé az eddig megtartott magyar, szovjet és bolgár színházi napok keretében — — amint ez Wolígang Bernertnek, az NDK kulturálisügyi minisztériuma színházi főosztálya munkatársának a miniszterelnökség sajtóhivatala tájékoztatójában megjelent cikkéből kiderül. A cikkíró szerint a baráti országok színházi napjainak megrendezése kitűnően bevált. Egyrészt: a közönség megismerkedett számos klasszikus és mai színpadi művel. Másrészt: közelebb hozta egymáshoz a baráti országokat bizonyos információk, történelmi ismeretek, továbbá régebbi és mai társadalmi problémák megismertetésével. Harmadrészt: e darabok bemutatása az NDK-beli színházi szakemberek számára is felvetett számos alkotói problémát. A cikkből kiderül, hogy az NDK tovább folytatja ezt a jó hagyományt, és sorban megrendezi a lengyel, a román és a csehszlovák színházi napokat. Szovjet kalandfiím Stirliis után Sskorin Űjabb kalandfilm-sorozat forgatása fejeződött be a MOSZFILM-stúdióban a moszkvai televízió számára. A film, melyet Nem a dicsőségért címmel mutatnak be a közeljövőben, akárcsak A tavasz 17 pillanata, a szovjet hírszerzés történetéből meríti témáját. Az ötrészes sorozat 1942- ben játszódik, a fasiszták által megszállt Tallinnban, mely egyben a két szembenálló hírszerzés párbajának színhelye. A villámháborús tervek meghiúsulása után a hitlerista parancsnokság dezinformációs taktikához folyamodott. Félre vezető értesüléseket próbált a szovjet hírszerzés kezére juttatni. A német titkosszolgálat von Schlosser bárót bízza meg, hogy olyan „abszolút hiteles” értesüléseket juttasson el a szovjet parancsnokságra, melyek szerint Japán hadbalépésre készül Németország oldalán. A szovjet felderítés a maga részéről Szergej Szkorint küldi Tallinnba, hogy tisztázza, kitől ered és menynyire megbízható ez az információ. írnak ki. Lehet már ki sem engednek a kórházból, talán már... Ha-ha-ha! Na ne ijedj meg, csak vicceltem. Ismersz, imádom a tréfát. — Hát persze, Anton Osztapovics. Ez nagyon nevetséges. — Ide süss Anufriev! Fel ne kelj, mert most olyat mondok, hogy a röhögéstől begörcsölsz, dadogóssá válsz. Nos. én úgy tudom, hogy munkába még sokáig nem állsz. Dehát ne is siess. A helyedbe már felvettem egy fiatal makkegészséges kandidátust. aki sose gyengélkedett. Téged meg lassacskán majd elfelejtünk... — Anton Osztapovics! — Ne idegeskedj Anufriev, fő a nyugalom. Az orvosoktól persze azért kérdeA történelem általában izgalmas, érdekes téma; akar könyvben, akár színpadon, akár pedig a képernyőn jelenik meg vagy jeleníttetik meg. Különösen pedig akkor, ha nemzetünk dicső múltjának valamelyik részletere esik fény, ha egy tévéfilmben vagy tévéjátékban históriánk kiemelkedő alakjai elevenednek meg, amikor az idő múlásával, az utókor szemében már hősökké magasztosult egyéniségek jutnak az ábrázolás sorsára. V acsora n Inchtzálláson A Száraz György di-ámájából készült tévéjáték, a Vacsora a hadiszálláson, amelyet a hasonló játékok rendezésében már szinte rutinos Hajdufy Miklós rendezett, témájával is kiváltotta a tévénézők honfiúi figyelmét. Igen kritikus helyzetben — időben Világos és Arad között — azaz élet és halál „lehetőségében”* hozza egybe a tévéjáték a gyulai Wenckheini kastélyba a 43—49-es forradalom katonai eseményeinek néhány tábornokát, köztük a legendás rácot, a szolnoki csata főszereplőjét, Damjanich János tábornokot, összezárja őket a cári őrizetben — hogy így volt-e a valóságban vagy sem, ez most aligha fontos — közös asztalhoz ülteti azokat akik ... S az összezárt tábornokok az esetleges felelősségre vonásra gondolva számot vetnek tetteikkel, cselekedeteiket magyarázzák, az okokat vizsgálgatják. S közben személyes konfliktusok robbannak ki, ami pedig meglepő: a rettenthetetlen harci bajnokok egyszeriben hol a legközönségesebb módon ugranak egymás nyakának, hol meg a legvisszataszítóbb módon váltják elszabadult indulataikat kicsinyes pózokra. Lám emberek ők is! — nyilván ez az írói szándék, a mondandó. És helyén való is, hogy a hősökké szublimált tábornokok emberi módon jelenjenek meg előttünk. Csakhogy az az egyoldalúság, ahogyan Kiss Ernőt, Nagy Sándort és a többieket ábrázolja a tévéjáték, nem jó értelemben gazdagítja a róluk alkotandó emberi képet, tehát a tábornokokat nem emberközelbe vonja, hanem — a szándék ellenére — sokkal inkább sárba rántja őket. Negatív tulajdonságaik leegyszerűsített, egysíkú bemutatása — marakodó, acsarkodó kutyák, farkasok — a hőstelenítés egyfajta sematizmusához vezet. Csupán Damjanich János marad meg erkölcsi mazősködj, hadd vizsgáljanak ki jobban, hátha van még valami bibi? Na ne csikorgasd a fogad, tréfálok csupán. Érted, ugyebár? — Értem, értem, de az ilyesfajta humor nekem szokatlan, rosszul vagyok tőle. — Jaj. Anufriev, hát ezt nem is keli megszoknod. Egy beteg ember ne cserélgesse a szokásait. Egy beteg ember maradjon csak nyugodtan a helyén, ahol van. — De én már majdnem egészséges vagyok! — Elhiszem öreg cimbora, elhiszem. A lélek kiáltása hallatszik belőled. Szerencsére nem vagyunk mindnyájan agyalágyultak. Mi egészségesek vagyunk. Dehát hogy is vidítsalak fel ? Fonnyadt vagy barátom, kizsigereztek. Neked már lőttek te zulu, te kihalóban lévő szarvasmarha. Hi-hi-hi! Ez aztán a móka, mi? — Köszönöm Anton Osztapovics. Az elején majdnem mindent készpénznek vettem. Jól csőbe húzott. gaslatán, neki a játékban csak külső „hiányosságai" vannak: hóna alatt mankóval sántikál az egykori daliás vezér. . . De nemcsak a tábomoifcoX jellemének rajzában, tapasztalható egysíkúság, nem eleg plasztikus és hiteles a dezertőr Déry ábrázolása sem, és egyoldalúan állítja be a tévéjáték a cári seregek képviselőit is. akik szinte kivétel nélkül csepegnek az ellenfeleik iránti jóindulattól. Az is érthetetlen, hogy a jovális szolga, az öreg Kényei figurája egyik pillanatról a másikra, drámai előkészítés nélkül miért válik bécsi spionná. A tévéjáték legösszetettebb figurája, a kastély ura — Darvas Iván megformálásában. Nem a deheroizálás szándékának helyességét vonom én kétségbe, hisz mire megyünk az üres mítoszokkal, hanem a hősök emberré avatásának módszerét, a drámai eljárást érzem egyoldalúan eltúlzottnak. Az intrikák, az egymás elleni vádaskodások tényében ugyanis — ismét* lem _ Kiss Ernőnek, Nagy Sándornak, Leiningennek és a többieknek is nem az em* béri arcéleik villantak fel, hanem a rájuk vetődő fénytől lelkűk „borult^ sötétségbe” — a képernyőn. A jé színészi játék, a fegyelmezett együttes munka, a belső rend eUenére, — míg a gyulai előadástól a képernyőig eljutott Száraz György műve dramaturgiailag is tisztább lett — mindezek ellenér« történelmünknek ezt a megidézését csupán félsikernek érzem. Hazai esték Hogy egy sorozat el ne fáradjon, újabb és újabb ötleteik kellenek. Tapasztalhatjuk, hogy a népszerű Hazai esték szerkesztői is igyekeznek mindig valami újjal előrukkolni. valami tartalmi újszerűséget produkálni a megadott formai keretek között. Legutóbb egy bányászváros és egy gyárváros versengő bemutatkozásában ezt az újszerűséget az jelentette, hogy a bemutatkozás tartalmát igyekeztek szorosabban hozzászabni a két város legrikítóbb jellegzetességéhez. Kevésbé volt sikeres „újítás”, hogy Vitray Tamás műsorvezető ezúttal nemcsak a gyeplőt tartotta a kezében, hanem a mikrofont is „átvette” a csikóriporterektől. ö kérdezett, ő beszélt, az ő hangját hallottuk minduntalan. Sok volt tehát a Vitray és kevés a diák. Nem ezt szoktuk meg. V. M. — Látom, érted a tréfát Anufriev. A betegségedre köpj jó nagyot. Fel a fejjel vén szivar, hisz millió nyavalya van a világon. A tied például egy hét alatt megszűnik. Ellenben vannak olyanok, akik egész életükön át kínlódnak. Vannak teljesen gyógyíthatatlanok. De Anufriev, most jut eszembe, hogy te túl sokáig „raktáron” vagy. Valid be őszintén, hogy a helyzeted teljesen reménytelen, hogy a munkahelyedre már nem térsz többé vissza, hogy ... Lehát miért hallgatsz Anufriev? Mi az a hangos puffanás? Leejtetted a kagylót? Csak nem rosszul vagy? Halló! Anufriev! Válaszolj! Hát én csak tréfáltam öreg harcos; tréfa nélkül nem bírom ki. Halló, Anufriev 1 Halló!... Ford.: Krecsmáryné Baratc Rozália A Iréfamesler
