Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-01 / 1. szám

1975. január 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Leltári készítve végilapoztuk az elmúlt esztendő sporttudósításait, s azokat mutat­juk be összeállításunkban, akik kiugró eredményekkel terelték magukra a figyel­met. Nem törekedtünk teljességre — hisz a tallózásnak nem is ez a feladata — szá­mos sikeres sportág és sok szép ered­ményt elérő egyesület maradt ki felsorolá­sunkból. Az ő bemutatásukra előttünk áll egy alig megkezdett esztendő. Az elmúlt év főszereplői Zsidai Rozália Az NB I-es újonc Jászbe­rényi Lehel női röplabda­­csapatát a gyár tanácstermé­be szorította a szükség. A parányi küzdőtéren szinte a falhoz vágta a belépőt a ha­talmas hangorkán. A szur­kolók egyre gyakrabban buz­dították a Kisterenyéről ér­kezett kedvencet: „Rozika! Rozika!” — zengett üteme­sen a biztatás. Tavaly az új sportcsarnok­ban nem lett kisebb a druk­kerek lelkesedése — ám Ro­zika helyett új neveket ta­nultak meg a kórus tagjai. Zsidai Rozáliának nem a leg­szerencsésebb éve volt az 1974-es. Pedig üstökösként Indult, a szakemberek sze­rint 1954 és 58 között nem született olyan tehetség, mint 6. Igaz, tavaly sérült volt a válla, igaz érettségiznie kel­lett, majd felvételizni a Kecskeméti Műszaki Főisko­lán, igaz, sok edzést kiha­gyott... egyszóval a gyen­gébb teljesítményre lenne magyarázat. De arra, hogy megadja magát sorsának, és ráhagyatkozzék a kézenfek­vő, maga-mag ukat kínáló Igazolásokra — arra nincs; Így foglalta össze Rozika évi munkáját az edző, Zir­­cher Tibor és a kislány, aki­nél oly könnyen követi egymást a sírás és a neve­tés, ezúttal könnyezve hatá­rozta el, hogy hetvenötben minden másként lesz. Más­ként kell lennie, hiszen Zsidai a Lehel egyik kulcs­embere a szó legszorosabb értelmében is. Amikor meg­sérült, és félelmetes ütései­vel egyre ritkábban ijeszt­gette az ellenfelet, a csapat képes volt átdolgozni a stí­lusát, hogy Rozika mégis csak megtalálja helyét az együttesben. Rozália adós, törlesztenie kell. Tizenkilenc éves, így bőven van ideje rá. Ab MTE kosaras lányát Tárom a beszélgetésre. El­képzelem, mint ül velem szemben szépszál magasan, férfias méretekkel. Az ajtón szinte észrevétlenül surran be egy alacsony, törékeny termetű kislány. Az asztal­hoz lép. — Üzent valamit Klára? — Én vagyok. Pardon, azonnal átállítjuk a „mércét”. — Hát akkor adva is az első kérdés: — Hogyan ju­tott eszébe 165 centis ma­gassággal kosárlabdázni? — Édesanyám a szolnoki Közgazdasági Szakközépisko­la gondnoknője, és ott ed­zett nap mint nap a Vörös Meteor kosárlabda-csapata. Ez elég ok, nem? Egyébként mindössze 13 éves korom óta kosarazom. És azóta egy cso­mót nőttem is. Korábban at­­létizáltam. —■ Pillanat. Mi az, hogy korábban? — Hat éves koromban már otthonosan mozogtam a salakon és az ugrógödrök környékén. Tízévesen 420 centit ugrottam távolba, 125-A megye asztalitenisz sportja háromévenként „ki­termel” egy-egy tehetséget. Hat évvel ezelőtt kapott elő­ször megyei ifjúsági ver­senyző aranyjelvényt; annak pedig három éve, hogy Karcagról Budapestre ke­rült Horváth Zoltán, és az­óta a legjobb magyar ifjú­sági asztaliteniszező lett. Az idén Simó József, a szolno­ki Volán versenyzője kapta meg az asztaliteniszben igen szűkmarkúan mért arany jel­vényt. (A „szigorú” asztali­­tenisz szövetség évente 10— 15 fiút és leányt minősít el­sőosztályú ifjúsági verseny­zővé.) Simó Jóska 1969. decem­berében jelent meg a Volán edzésén, és Kalcsu János ed­ző irányításával már a kö­vetkező esztendőben sikert sikerre halmozott. Az ered­ménylista megyei serdülő­bajnoki címmel kezdődött, majd aranyérmet nyert az országos területi bajnoksá­gon és harmadik helyen vég­zett a vidék serdülő tizeken. A tollaslabda mellett ma már nem kell érvelni. A strandok kedvé"c játéka ép­pen olyan sportág, mint a súlyemelés vagy az atlétika. Aki látott már nemzetközi szintű versenyt ebben a sportágban, könnyedén meg­érti, hogy itt is épp úgy kell ot magasDa es u,a másod­perc alatt futottam a 60 mé­tert —- És mire vitte a palánk alatt? — Tizennégy éves korom­ban a Meteor MB I-ea csa­patában játszottam, és a pécsiek ellen szereztem hat pontot. Ezzel együtt kies­tünk. Harmadikos vagyok a ^Közgazdaságiban, és kosár­labda-edző leszek. — Tizenhét évesen nem korai még erről beszélni? — Vasárnap az MTE út­törő lányait már én vezet­tem Szarvasra. Bár utolsók lettek a gyerekek, mint edző így is remekül éreztem ma­gam. Tessék elképzelni, mi­lyen lehet- egy győztes csa­pat trénerének lenni?... —, Apropos... Mi van az MTE felemás szereplése mö­gött: tavasszal vereségek zsi­nórban, ősszel szép győzel­mek sorozatban? — A csapat most ismét a régi. Nem volt szerencsés az edző megválasztása, de már túl vagyunk rajta. — Egyszóval az edzők éle­te sem fenékig tejfel? És jöttek az eredmények az ifjúsági korcsoportban is. 1973-ban megnyert minden megyei ifiversenyt, és az if­júságiak országos ranglistá­ján is alaposan előrerukkolt. Az év végén a szakemberek már a vidéki ifjúsági rang­lista negyedik helyére so­rolták. A kiemelkedő ifjúsá­gi eredmények mellett 1974- ben már jónéhányszor tört borsot a felnőttek orra alá is. Harmadik helyen végzett a Kilián FSÉ országos jubi­leumi versenyén, és a megyei bajnokságban szereplő Vo­lán csapatában veretlenül játszotta végig a bajnoki évet. A „kis Simó” megkomo­lyodott az évek során, az életben is „felnőtt” lett. A Verseghy gimnázium mate­matika-fizika tagozatán most negyedikes és továbbtanulni készül. Ha sikerül az érett­ségi, az Ybl Miklós Építő­ipari Főiskolára felvételi­zik, a „ping-pong tanulmá­nyait” pedig a Budapesti Postásban folytatja. naponta edzeni, alapozni, csiszolni a technikát, „pum­pálni” az izmokat, mint bár­melyik versenyágban. Erre az igazságra a Kili­án FSE tollaslabda-szakosz­tályának vezetői az elsők között jöttek rá az ország­ban. Ezért is van az, hogy Szolnok a sportág egyik vi­déki fellegvára. És a tollas­labdának Szolnokon nem­csak jelene — hanem első­sorban jövője van. És ha már jövő időben beszélünk a tol­laslabdáról, az elsők között Englert István nevét szok­tuk említeni. A fiatal fiú sportpályafutása irigylésre méltó. Nyolcéves korában ta­lálta el először a labdát, ti­zenkét évesen már harma­dik lett a serdülő bajnoksá­gon, aztán az elkövetkezen­dő évek során már senkit nem engedett maga elé a korosztályában. Tizenhat évesen az ifjúsá­giak közt is a legjobb, sőt a felnőtteknek is nagyon kell figyelni, ha győzni akarnak ellene. Ez egyébként még a legjobbaknak sem sikerül mindig: a vidékbajnokságon úgy lett első, hogy legyőzte a válogatott Révészt és Papp Jóskát. A felnőttek Tízek­­versenyén Édes András volt kénytelen meghajolni tudása előtt. Edzője ötéves tervet készített számára, mely így hangzik: a „tervciklus” vé­gén felnőtt Magyar Bajnok­ságot nyerni és az Európa- Bajnokságon dobozóközei­ben lenni! A végrehajtásba nem csúszhat hiba, mivel az edző könyörtelen szigoráról közismert: id. Englert István, az édesapja. versenyző a zöld asztal mel­lett elérhet. Ötször volt egyé­ni bajnok, de legalább eny­­nyiszer párosban is győztes. Számára az igazi mégiscsak a csapatbajnokság volt A Lehel színeiben. Kiesés, fel­jutás, — az állandó liftezés az NB III. és az NB II. kö­zött, végül is kialakított egy olyan csapatot — Gyurkó Miklós, Hájos János, a két Szarvas —, amelyik most már minden bizonnyal meg is kapaszkodik az NB II- ben. Merthogy az őszi sze­zonban Reiszék ismét baj­nokságot nyertek az NB Ill­­ban. Tibi pedig elégedett Mert a sportdicsőség Parnasszusát sok felől meg lehet közelí­tem. Az elmúlt esztendő nagy eseménye volt a Szolnokon megrendezett XII. Ejtő­ernyős Világbajnokság Simó József Englert István \ 1 Bondor István Kiáltás — egy korong ki­repült. Tűz! — és porzik a tenyérnyi cél. Kiáltás — egy korong kirepült. Tűz! és porzik... Így megy ez két­­százszor, háromszázszor. Ez a skeetlövés. Hogy izgal­mas? Ugyan mitől? A nyáron végignéztem a Mezőtúri Honvéd skeet lö­vőinek egy edzését Kiáltás — egy korong ... Bondor István harminc lövése har­minc találat... Harminc­egy __ Harminckettő.., Most hibáz... Nem! Most! Ezt is eltalálta... Dublé, kél korong repül... Két talá­lat __Akkor most — és oda egy szép sorozat Találat Közben a gyomrom egy görcsbe ránduL El ne ront­sa, csak el ne rontsa ezt a szép szériát! Huhhh ... Hogy lehet ez! bírni idegekkel? Pedig csak edzés volt! A Mezőtúri Honvéd skeet­­lövői tavaly megnyertek mindent ami nyerhető volt Országos vidékbajnokság egyéniben és csapatban, or­szágos bajnokság egyéniben és csapatban. A legjobb csa­pateredmény 588 korong, — csak eggyel gyengébb a vi­lágcsúcstól. Bondor, a szőke hajú, kötél idegzetű kato­na 194-et lőtt a vidék baj­nokságon. az országoson vi­szont 196 koronggal új or­szágos rekordot állított feL Pedig egy kiselejtezésre váró fegyverrel lőtte végig az évadot, pedig a nagy nem­zetközi összecsapások hírét csak itthon hallotta, pedig... No, de nem akar panasz­kodni a rokonszenves, csen­des fiú. Inkább egy egyes­­séget ajánl 1975-re: ismét r megnyer mindent, ami nyer­hető — de az isten szerelmé­re, figyeljen rá végre valaki! Szathmári „Szerencsém volt. A me­zőny legjobb vívója kiesett a középdöntőben, azután amikor hármas holtversenyre volt kilátás, az erősebb el­lenfelet legyőzte egyik klub­társam, és nekem már csak egy asszót kellett vívnom az első helyért” Tényleg könnyű volt? Ahhoz, hogy valaki első osztályú vívó le­gyen, nem kell más, mint győzni egy másodosztályú versenyen. Meg kell előzni harminckét vetélytársát, akik gyakorlatilag mindent tud­nak együtt, ami ahhoz kell, hogy valakit elüssenek a ki­ugró eredmény elérésétől. Hogy ez túl bonyolult? Szándékosan az. Nagyon hal­ványan, nagyon távolról azt próbáltuk érzékelni, hogy nem is olyan könnyű dolog megszerezni a legmagasabb minősítést egy olyan sport­ágban, amelynek hazai él­mezőnyét világklasszisok egész sora fémjelzi. Szathmá­ri Györgynének például húsz évig kellett küzdenie, amíg eljutott ide. A szolnoki Ver­seghy Könyvtár munkatársa két évtized óta gyűrkőzik az ellenfelekkel, az időhiánnyal, a lustasággal, a pihenés utá­ni vággyal. A kislányos ter­metű, csendes, befelé fordu­ló természetű nő számára a vívás, és a sporttársak, az öröm egy olyan különös for­rását jelentik, amelyet nem lehet mással pótolni. Ezért veszi fel a küzdelmet ver­senyről versenyre olyanok­kal, akik — mint erősen tú­lozva mondja — lányai le­hetnének. Ezért állt hosszú kihagyás után újra a pástra, amikor egyesülete hívta, és azért tartja csupán szeren­csének az első osztályú mi­nősítést, mert számára mind­ez így természetes. Pásztrai László Aki az ujjain akarja ősz­­szeszámolni, hogy hány vi­déki vízilabdázó van a ma­gyar válogatottban, az nem kap izomlázat a sok mozgás­tól. Felemeli a kedvenc uj­ját, azt mondja: Pásztrai T.ásjsló és kász a névsor. A Szolnoki Vízügy-Dózsa re­mek felépítésű csatára egy jugoszláviai tornán kapott először lehetőséget a bizo­nyításra. Nem játszott rosz­­szul, de nem is váltotta meg a világot. Annál kevésbé, mert ez vízilabdában külö nősen nehezen megy. Annyi a jó játékos hazánkban, hogy már az is kitüntetésnek szá­mít, ha valaki edzőpartner­ként szóbajön. Pásztrai nem tündökölt az idei bajnokságban. Nem volt elég harcos, nem érvé­nyesítette gyorsaságát, gól­helyzetek tömegét hagyta ki­használatlanul. Kerettagsága előlegezett bizalom. Szorgal­mát, kitűnő adottságait mél­tányolták a válogatott szak­vezetői, amikor karácsony előtt két hétre Budapestre hívták edzőtáborozásra. A nagy öröm egyben nagy gondot is jelent. Nyáron si­keresen felvételizett a nyír­egyházi Tanárképző Főisko­lán és most készül a félévi próbatételre. Messze van még játékos pályafutásának vége, hiszen csak 22 éves, de ő idejében gondolt a visszavonulás utáni évekre. Testnevelőtanár akar lenni, mert számára a sport, a mozgás jelenti az életet. Ezt a rajongást szeretné majd továbbadni jövendő tanítvá­nyainak. Az oldalt összeállította: Hájos László Nyitrai Gyula Palágyl Béla Somodi Ferenc Van ugye, a Jászberényi Lehel női röplabdacsapata, azután a Szolnoki Vízügy- Dózsa vízilabdázói és ezzel kész is a felsorolás. Pon­tosabban: egészen 1974. de­cember 15-ig így volt, ha megyénk első osztályú együt­teseit akartuk számbavenni. Azóta viszont a Vízügy Dó­zsa férfi röpiabdázói is csat­lakoztak a.meglehetősen szűk körű társasághoz. Á csapat kapitánya nyu­godt, magabiztos, 24 éves, szőke, hullámos hajú. Sze­rény, nagyon szimpatikus fiatalember. Somodi Fe­renc nagyon tárgyilagos ember. Jó másodosztá­lyú és még éppen megfelelő NB I-cs játékosnak tartja magát. Nincs kiemelkedő vo­nása játékának, viszont min­den poszton, minden fel­adatkörben jól használható. Sokoldalúságával ellensú­lyozza, hogy nem tói ma­gastermetű. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat energetikusa első­sorban a munkahelyén akar helytállni. Felsőfokú tanfo­lyamra, utána pedig a Mű­szaki Egyetemre készül. Nem látja megoldhatatlannak a hármas feladat — munka, sport, tanulás — összeegyez­tetését Imponálóan lelkiis­meretes, céltudatos. Az osz­tályozó mérkőzések előtt két héttel meghalt az édesapja. A megrendítő gyász legfá­jóbb pillanatában is a döntő ütközetre készülő csapat ren­delkezésére állt. Igaz ember­sége egyik biztosítéka volt annak, hogy a csapat már­ír ' - reménytelennek látszó helyzetekben is továbbküzd­­ve elérte célját; bejutott az NB 1-be. Kívánjuk a kapi­tánynak, hogy minden terve így valóra váljon! Ratkaí Miklós Aszfaltpuhító hőségben néztem a Szolnoki Olajbá­nyász kézilabdacsapatának egyik mérkőzését. A levegő csak annyira mozgott, amennyire a verejtékben fürdő játékosok felkavarták. Mellettem két észbontóan áramvonalas teenager lány szurkolt torkaszakadtából. Nekem lihegni sem volt erőm. „Maszek jól néz ki ez a szakállas fej” — mondja az egyik. Azóta sem sike­rült megfejtenem, hogy ez pontosan mit jelent, inkább csak a hangsúly adott útba­igazítást. Lehet, hogy rajongói nem láthatják többet a pályán, mert visszavonul. A Nagy­alföldi Kőolaj- és Földgáz­termelő Vállalatnál, a mun­kahelyén csak néhányan tudják, hogy az igazgatási csoportvezető úgy megsu­­hintja állóhelyből a labdát, ahogy a magyar játékosok közül csak egészen kevesen. Ennek ellenére visszavonuL Mert „már” harmincéves. Mert jogász akar lenni, és tanulnia kell a felvételire. Mert nevelni kell két gyer­mekét. Egyszóval — komo­lyan gondolja. Persze, meg­kérdezhetné erről a dologról a csapat véleményét is. Azét a csapatét, amelyik újonc létére csak azért nem nyerte meg csoportjában a bajnokságot, mert mire el­hitték, hogy ilyen is van, addigra elkéstek egy pará­nyit. Így csak az ezüstér­mekért állhatták sorba. Hát őket akarja végleg elhagyni. Reisz Tibor A sportdicsőség Parnasszu­sát sokfelől meg lehet köze­líteni. A becsvágyó emberek legfőbb óhajtása, hogy egye­dül álljanak a csúcson. Ha elérik a céljukat, — elége­dettek. Aztán van olyan elé­gedettség, melyet akkor érez az, ember, ha társukkal együtt jut fel a magaslatra — még ha nem is olyan me­redélyre, mint amilyenre egyedül lenne képes. Reisz Tibornak, a jászbe­rényi asztaliteniszezők „első táblásának” az utóbbi meg­­elJgültségből jutott ki. Tíz évvel ezelőtt érkezett a fő­városból, a Spartacus NB I-es csapatából a Jászság fő­városába. Pigniczki, Pong­rác, Temes. Reisz — a hat­vanas évek elején ez volt a standard csaoata a szö­vetkezetieknek. Az alacsony termetű „dinamit- ember­nek” volt hát alkalma vil­logni a sportág élvonalában, mégis a Lehel NB Il-es együttesét választotta — és munkahelyéül a HűtőgéD- gyárat. Kezdetben jól menta gárdának, a második vonal­ban állandóan dobogóközei­ben végeztek, aztán eltávo­zott néhány nagy név, és máris az NB Ill-ban talál­ták magukat. Reisz Tibi egyéni versenyeken mindent elért a megyében, amit egy Czitán Klára

Next

/
Thumbnails
Contents