Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. december 28. DERY TIBOR: A gyűrű bezárult! A főváros leiszab dudásának krónikája M ielőtt meggyulladt, s egy hirtelen mozdulattal kinyújtóztatta tömzsi lángocskáját, amely barátságos, sárga fénnyel vonta be a nyers deszkapolcot és mögötte a fehér falnak tájnaszkodó keskeny női kezet, a hosszú fogadalmi gyertya némán állt a sűrű sötétségben, s csak egy pillanattal később kezdett rá — mintha maga is saját fényétől ébredt volna fel — szapora, sercegő hajnali szónoklatára. A pince alacsony mennyezete alatt az alvók azonnal felébredtek, s egy- egy önfeldt, rövid ásítással, vidor torokreszeléssel vagy apró nyögéssel felelve a fény üdvözletére, a harminc férfi és nő szinte egyszerre felült az ágyában. Csak a vészkijárat mellett fűrészelt tovább egy megátalkodott, magányos férfiorr. De ez is elhallgatott, amikor egy becsapódó akna megremegtette a falakat, s az egyik gyé- rekágy alatt halkan megcsörrentette az apró, fehéren csillogó éjjeli edényt. — Korán kezdik ma! — mondta Lajos bácsi, mialatt vastag fehér lábait fürgén kirántotta a teveszőr takaró alól. — Nagyon rájámak most erre a környékre! — vélte egy álmos fiatalabb hang. A nők hallgattak. A pince túlsó végében is kigyulladt egy gyertya, egyet prüszkölt, majd hirtelen kiterítette gyors, sima fényszőnyegét a mélyen lecsüngő mennyezetre. A szomszédos pincéből, amelyet csak egy lécajtó választott el, már bc- hallatszott a begyújtott tűzhely ropogása. Egy újabb akna csapódott be; ezúttal már a cementpadló is meg- vonaglott, s a falon függő Krisztus-kép kissé elbillent. A házfelügyelőné négyéves kisfia felült ágyában, s ujjúval a szélütötte képre mutatva, édesdeden elnevette magát. — Ez belövés volt? — kérdezte egy szikár, nagy csontú vénlány. áld egyenes derékkal. , mozdulatlanul ült az ágya szélén, s olykor “egy vörös selyemkendővel lassan végigtörölte szemüveges, kövér arcát. A légnyomás most már szinte szünet nélkül remeg- tette a falakat. A reszketés a kövek bőre alatt, láthatatlanul futott, s úgy hatott az ágyuk szélén öltözködő emberek idegeire, mint egy hosszan elnyúló megoldatlan kérdés, mely az öntudat alatt ide-oda kígyózva hasztalan keresi a kielégülést A fülledt, nyirkos levegőben égő gyertyák csak gyöngén világították be a nagy helyiséget, amelynek közepe szinte teljesen sötétben maradt; a párnák és lepedők könnyáztatta, pállott szaga itt, a sötétben gyűlt össze a legvastagabban. — Most nem lehet szellőztetni! — mondta valaki, s hátravetett fejjel felnézett a mennyezet alatti, páncéllemezzel lezárt ablakra, amelyhez egy vékony vaslétra vezetett fel. — Ázt kérdeztem, hogy ez belövés volt-e? — ismételte a szemüveges vánkisasszony. — Ez nem... ez kilövés! — felelte» a mellette ülő nyugalmazott ezredes, aki mind a két fülére olyan süket volt, hogy férfihangot egyáltalán nem hallott meg s női hangok közül is csak a legmagasabban visítókat; ennek ellenére katonai múltja révén tüzérségi kérdésekben osztatlan tekintélynek örvendett — S ez most? ... Ez mi volt? — kiáltotta a füléhez hajolva szomszédja egy fia fal orvos, aki ágy híián égi fehér viaszosvá szánnal bevont műtőasztalon aludt. — Ez is kilövés — felelte a derülátó ezredes. A pjn-e vélj en k vrt lenül a polcra állított csöpögő gyertya alatt egy fiatal lány fésülködött; lassan emelkedő karjainak árnyéka hatalmas mozdulatokkal futott fel a mennyezetre, ott egy pillanatig megállt, majd valamivel lassabban —mintha nem szívesen térne vissza a magasból — újra lehanyatlott a polc alatti sáros sötétségbe. Ajkai között egy vékony dróthajtűt tartott. Egy újabb, az eddiginél is erősebb robbanásra a hajtű kiesett szójából, és szelíd csörrenéssel a padlóra hullt. — Maguk mit főznek ma, Juliska? — kérdezte a házfelügyelőnőtől, miután előrehajolva kitapogatta a padlón a hajtűt, ujjával letisztogatta, s újra a szájába dugta. — Babot? A házfelügyelőné csak a fejét rázta, hogy babot nem főz. — Ha délelőtt fel lehet menni a lakásba — mondta—, betűtök és főzök egy kis káposztáskockát. — A fiatal lány mélyet lélegzett, s szemét behunyva, hirtelen szája elé kapta a kezét. — Jaj — kiáltotta —, ha én még egyszer az életben ehetnék egy igazi almás rétest, sok mazsolával s vastagon behintve fehér porcukorral!... Ez most ide csapott a házba, ugye? — súgta elfehéredett ajakkal, s mind a két kezével megkapaszkodott a polcban. A szomszéd pincéből valaki kivágta a lécajtót, egy pillanatra megállt a benyílóban, körülnézett, majd megnyugodva visszahúzódott. — Ez sem ide csapott be, hanem legfeljebb a szomszédba — mondta Lajos bácsi. — Juliska fiam, ha befűt, adok magának egy pár szem krumplit és ecetet, csináljon nekem egy kis főzeléket. Az ecet szó hallatára egy állapotos fiatalasszony, aki eddig hallgatagon, boldogan merengő, szelíd mosollyal nézegette gömbölyödő hasát, hirtelen behunyta a szemét: az ecet szó fehéren sziszegő gömbjéből, mint megrepedt dögből a legyek, átható savanyú szag szállt ki, szürke lepedőkkel vonta be a falakat, s a bútorokat, s apró buborékokat eresztett, amelyek néhány pillanat alatt körülszállták a pincét, kivörösödtek, megdagadtak, s vérrel csöpögtették tele a padlót. — Ez belövés volt! —közölte közönségével harsányan az ezredes, aki nem vette észre, hogy háta mö-. gött valaki elájult, s hogy az asszonyok kölnivízzel, nedves szivacsokkal élesztgetik az áléit fiatal nőt. — De az is lehet, hogy bomba — tette hozzá tűnődve —, amolyan kisebb huszonöt— ötven kilós, amilyet az oroszok használnak... Amikor egy félóra múlva az aknatűz elállt, a pince hirtelen kiürült: csak a gyerekek maradtak lenn — néhány asszony felügyelete alatt — s egy idősebb házaspár, amelyet valamelyik szomszédos házból költöztettek be. A szellőztetőt kinyitották, egy fiatal lány söprögetni kezdett, a felszálló por összevegyült az ablakon beáramló hideg, hajnali köddel, s a háziasságnak s a reggeli tisztaságnak üde. családi képzeteivel népesítette be az elhagyott helyiséget. Hét óra körül járt az idő. A vénkisasszony sietve átfurakodott a második pincén, amelyben a ház szegényebb lakói telepedtek meg, s a hosszan tekereő. sötét folyosón s a belőle nyíló keskeny csigalépcsőn á< az udvarra érve, nyugtalanul körülnézett. Amennyire a ködtől látni lehetett, a háznak nem esett baja. a lakása ajtaja is ép maradt. Kissé elszorult a szíve, ha reggelente benyitott, soha nem lehetett tudni, hogy a békés lakás helyett nem a romlás bőségszaruja fogja-e fogadni. De ezúttal is szerencséje volt, lakásának — egyetlen földi javának — egy benyomott ablakon kívül nem esett baja. A vénlány nekilátott a takarításnak; csak utána fog megmosakodni és reggelizni. Ilyenkor, korán reggel, amíg teljesen ki nem világosodott, másfél-két órás szünet állt be az ágyúzásban, mintha az ostromlók emberségből s világi udvariasságból tisztálkodási szünetet engedélyeznének a polgároknak a rút, alvilági éjszakák után. Miután ' a szőnyegeket kiverte, toliseprűjével lekefélte "a mennyezetet, s az utolsó szem port is kipusztította a lassú decemberi derengéssel fejlődő szobából — melynek ablakaiból ki lehetett látni a szemközti, égő sarokházra —, tetőtől talpig megmosakodott, megitta cukro- zatlan magyar teáját, majd a varrógép alatt kotló kendermagos tyúkját karjára ültetve, lesietett az utcára. Néhány perc alatt elérte a tőzsdét, amelynek egyik elpusztult raktárhelyiségéből a légnyomás számtalan denevér- és takányhullát szórt ki az utcára. A tyúkot leállította a járdára, lábára egy hosszú madzagot kötött, s derekát kihúzva, elfelejtkezett mosollyal szemüveges kövér arcán megkezdte mindennapos reggeli pásztorkodását. Az utcák kihaltak voltak; végig, a hosszú Nádor utcán, melynek messzi kinvíló- jában a Parlament ködmosta, sötét tömege szorongott, a Duna-partnak futó keskeny mellékutcában s a Szabadság tér golyó' szaggatta sétányain sehol egy ember sem látszott, csak a köd hömpölygőit a nedvesen fénylő aszfalt fölött. Hideg volt. — Talán kenyeret sütnek? — mondta a vénlány hangosan, kérdő arckifejezéssel. A tyúk szétterpesztett lábbal egy helyben állt, s égy patkány leszakított fejét csipegette hegyes csőrével. Tollazata ragyogott, nyaka keményen megfeszült: az egyetlen ép lény volt a romok között. A szemközti járdán egy katona holtteste feküdt, mellette egy kitépett fa, égfelé nyújtózó gyökerekkel. Lassú, hideg eső szitált. Olyan néma csend volt az utcákon, hogy a tyúk csőrének egy keményebb koppan- tására a vénkisasszony megrezzenve hátrafordult, és szigorúan szemügyre vette az üres Szabadság teret. Háta mögött egy egyemeletes bérháznak beomlott a homlokzata, a hátsó fal kitépett zöld tapétáját lassan ide-oda lengette a szél. A vénlány egy ideig tűnődve nézegette, aztán felemelte a‘ tyúkot a földről, megcsókolta, s hazaindult. Egy felderítő repülőgép dörgött el a feje fölött: néhány perc múlva megindult a légitámadás. M ire a kapu elé ért, már kattogott a gépfegyver, a szomszéd ház tetején a légvédelmi ütegek is megszólaltak. A pincelépcső előtt torlódás támadt, a lakók hanyatt-homlok menekültek le az emeletekről. Juliska — mondta a vénlány a házmesterné- nek —, szóljon Lajos bácsinak, hogy a katonafia meghalt. A Nádor utca 28. előtt fekszik a járdán. Még fel kellett mennie a lakásba helyére a varrógén ala rei teni a rémülten lihegő tyúkot, amely a légvédele dörien lseire idegesen ka kodta borzas fejét. Egy idei ’ még csendesen tett vett a lakásban aztán lebotorkált a pincébe, ahol épp akto aludt ki a g> . a ■ ;I gyújtottak. Harminc évvel ezelőtt, 1944 decemberében a szovjet csapatok elérték Budapestet. Mintegy három hónapja már harcok dúltak hazánk területén. A szovjet csapatok, amelyek a Debrecen—Arad vonalat lendületes előnyomulással érték el, három nap alatt mintegy „száz kilomé-, tért haladtak elől« és a fór váro.s határában., a fasiszta, csapatok heves ellenállásával találkoztak. A hitlerista hadvezetés célja az volt, hogy a Duna vonalánál erős védelmi vonalat építsen ki és megállítsa a szovjet csapatok előnyomulását. Az október elején indult felszabadító hadműveletben Debrecen térségében már resztvettek a román csapatok is, Jugoszlávia területén pedig Belgrád felszabadítása után a Jugoszláv Népi Felszabadító hadsereg és az I. Bolgár Hadsereg csapatai vágták el a még ott lévő jelentős német erőket. Időre volt azonban szükség, hogy a szovjet csapatokat a Budapest felé vezető irányba átcsoportosítsák, miközben szüntelen gondot okozott a fasiszták ellenállása és minduntalan megismétlődő ellentámadási kísérlete. A 2. ukrán front csapatai kapták azt a feladatot, hogy keleti és észak-keleti irányból közvetlenül Budapest irányába törjenek előre, a 3. ukrán front csapatait pedig a sikeres belgrádi hadművelet után Jugoszláviából irányították át Magyarország területére, hogy déli irányból közelítse meg‘a fővárost. A két front összehangolt tevékenysége a fasiszta csapatok elkeseredett ellenállása ellenére eredménnyel járt. December 28- án a 2. és 3. ukrán front csapatai Esztergomnál egyesültek, s ezzel teljesen bezárult a gyűrű Budapest körül. A Budapest térségében bekerített hitlerista csapatok még számottevő erőt képviseltek. Létszámuk mintegy 188 ezer ember volt. Tartós ellenállásra azonban nem lehetett reményük. A főerőktől elvágva megszakadt a hadianyag utánpótlás és fogytán volt a harcjárművek üzemanyaga. Ennél is fontosabb tényező volt azonban, hogy a Budapesten körülzárt pasiszta csapatokat ekkor már demoralizálta a hosz- >zú ideje tartó visszav .nulás ás az a tapasztalat, hogy a szovjet hadsereg gyűrűjében a sztálingrádi csata óta minden alkalommal a teljes felszámolás volt a fasiszta hadosztályok, hadműveleti csoportok sorsa. A Budapestet minden oldalról körülölelő gyűrű teljes bezárásával kialakult helyzetben ésszerű feltételezés volt, hogy a fasiszta csapatok elfogadják a kapitulációs feltételeket és leteszik a fegyvert. Bár a magyar részről szervezett fegyveres ellenállás — beleértve — a Variházi Oszkár parancsnoksága alatt harcoló Budai önkéntes Ezred tevékenységét is — a hitlerista túlerővel szemben ebben az időben még nem érhetett el számottevő eredményeket, a hitleristáknak ezzel is szá- molniok kellett volna. A főváros lakossága pedig már értesülhetett arról, hogy az 1944 decemberében Debrecenben összeült ideiglenes nemzeti kormány fegyverszüneti egyezményt kötött a Szovjetunió kormányával és hadat üzent a hitleri Németországnak. A fasiszta csapatok parancsnokai ezért sem számíthatnak Budapest lakosságának támogatására. A szovjet csapatok parancsnokai mindezek alapján lehetőséget láttak arra, hogy Budapestet és lakosságát megkíméljék az utcai harcok , pusztításától. December 29- én fegyverletételre szólították fel a körülzárt hitleristákat és elküldték hozzájuk parlamentereiket. A budai oldalon I. A. Osztapenko kapitány. a pesti oldalon a magyar származású Steinmetz Miklós kapitány kísérelte meg a tárgyalást a hitleristákkal. Osztapenko kapitányt beengedték a német állásokba. tárgyaltak vele, de távozásakor orvul legyilkolták. Steinmetz Miklósra és kísérőire pedig — bár fegyvertelenül és fehér zászlóval közeledtek — tüzet nyitottak, mielőtt elérhették volna a német vonalat. Ez a nemzetközi egyezményeket semmibevevő barbár gyilkosság egyúttal a Budapest felszabadításáért harcoló sok szovjet katona — és a bekerítésben rekedt sokezer hitlerista — halálát, a főváros lakosainak a több. mint másfél hónapos ostrom szenvedéseit is okozta. Fővárosunk elkerülhette volna a vérontást és pusztulást ha a német fasiszták és magyar cinkosaik belát ják helyzetük tart- hatatia" '"át. s ha nem is humánus megfontolásból vagy nemzeti érdekeinket tisztelve, hanem csupán saját bőrüket mentve elfogadják a parlamenterekkel üzent kapitulációs feltételeket. A parlamenterek meggyilkolása után a szovjet csapatok minden irányból támadásba lendültek, s megkezdték az utcai harcokban szívósan védekező ellenség felszámolását. A hitleristák helyi túlerőt képezve többször megkísérelték áttörni a gyűrűt. P. L Afonyin tábornok 5. légi- deszant gárdahadosztályának csapatai például Zámoly térségében tartóztatták fel a hitleristák két gépesített lövészezreddel és száz harckocsival végrehajtott támadását. Különösen heves volt a támadás azon a szakaszon, ahol Korobojnyikgv hadnagy százada vonult védelembe. A hadnagy és valamennyi katonája hősi halált halt az egyenlőtlen küzdelemben, de a németek harckocsija sem tudott áttörni. Egy másik szakaszon Sz. 1. Jermolajev alhadnagy páncéltörő tüzéralegysége került szembe a lövészek védelmi vonalán áttört • tizennyolc hitlerista harckocsival. A páncéltörő tüzér szakasz közvetlen tűzharcban kilenc harckocsit lőtt ki. Eközben azonban az ellenség megsemmisítette az ágyúkat, s életét áldozta a szakasz valamennyi katonája. Végül Jermolajev alhadnagy is súlyosan megsebesült, s egyedül állt szemben az ellenséges harckocsikkal. Utolsó erejével páncéltörő gránátot ragadott és a közeledő harckocsi alá vetette magát. Halála után á „Szovjetunió Hőse” címmel tüntették ki. Február 13-án befejeződött a har Budapestért. A szovjet hadtörténészek elismerően emlékeznek meg arról, hogy a fasiszta csanatok szétzúzásában hősiesen résztvett a Budai önkéntes Ezred. Ettől a közös harctól számítjuk a magyar -szovjet fegyverbarátság megszületését. A fővárosért vívott harcban, a fasiszták közül 138 ezren kerültek hadifogságba, a tob- bieb elpusztultak. A Budapest felszabadításában részt- vett szovjet csaoa*-.^ tovább indultak bogv kiverjék az ellenséget Mag'arország nyu- ’-n terííi-'éről is. Dr, M«J7Íro5 Fereno őrgy. DGceirai man
