Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-19 / 296. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. december 1*. Ötkarikás versenyek Úttörő sportolók ua^y napjai A legifjabbak téli sport­ágaiban nagyüzem kezdő­dött Sakkozók, birkózók, asztaliteniszezők készülőd­nek a téli úttörő olimpia or­szágos döntőjére. A Szolnok megyeiek közül legutóbb az asztaliteniszezők mértkőztek meg a megyéi versenyen a részvétel jogáért. A kau- esuklabda szerelmeseinek összecsapása az előző éve­kéhez képest némi színvo­nalemelkedést hozott, s a megyei versenyen kitűnt, hogy a szolnokiak, jászberé­nyiek és a jászapátiak űzik a legmagasabb fokön ezt a játékot. Sajnos, a sportág egy ko­rábbi bázisa Karcag, ezúttal sem tudott jól felkészített úttörőversenyzőket a me­gyei döntőre küldeni, pedig valamikor még az országos döntőn is jól helytálltak a város versenyzői. Ügy lát­szik, Túrkevén sincs talaja az . asztalitenisznek, hiizeri a városból meg sem jelentek a legjobbak. A mezőtúri paj­tások néhány szép ered­ménnyel igazolták, hogv a felnőtt bajnokságban jól sze­replő férfiversenyzők sikere „ragadós". Az egyes korcsoportok győztesei január első nap­jaiban Zalaegerszegen a téli úttörő olimpia országos dön­tőjén vesznek részt. Az egyes korcsopc’•tokban az alábbi eredmények szü­lettek; lányok 1. kcs.t 1. Kiss Anna Mária (Jászberény, gyakorló iskola), 2. Agócs Csilla (Jászapáti Petőfi úti isk.), 3. Bozóki Katalin (Szol­nok, Tallinn körz. isk.), 2. kcs.: 1. Rajli Judit (Szolnok, Szandaszöllős), 2. Roszik Edit (Mezőtúr. Rákóczi úti isk.), 3. Varga Tünde (Jász­berény, gyakorló isk.). Fi­úk, 1. kcs.: 1. Horváth Lász­ló (Jászapáti. Beloiannisz úti isk.). 2. Szappanos László (Jászberény, gyakorló isk.), 3. Abonyi János (Szolnok, Tallinn körz. isk.), 2. kcs.: 1. Füzessi Gyula (Szolnok, Költői úti isk.), 2. Katona Attila (Jászapáti, Petőfi), 3. Szántai Attila (Jászapáti). Csapatverseny: 1. Jászapáti, 2. Szolnok, I. csapat. 3. Jász­berény I. csapat. I Ketten a győztesek közfii: Kiss Anna Mária és Füzessi Gyula SAKK-ÉLET Rovatvezető: Bessenyei Sándor Hastings jubilál Az útikönyvekből többek között alábbiakat tudhatjuk meg. Hastings and. St. Leo­nards Londontól, 62,5 mér­földre. kb. 100 km távolság­ra van. Ismert kikötő es^ üdülőváros, a La Manche- csatorna partján. Hódító Vilmos a normann csapatok élén 1066-ban II. ' Harald angol. király csapatát győz­te le. Az eseményt „hasting- ai csata” néven jegyezte fel a történelem, a normann herceg I. Vilmos névál Anglia királya lett. A város sakkvonatkozású hírnevét az első verseny, — 1895 — óta tartják számon. Innen és ekkor indult el Maróczy Géza többévtize­des sakk pályafutása is. Időközben évente egyre rangosabb versenyekre' ke­rült sor. A „Premier cso­portban” mindig a legjobbak indulhatnak, míg a „B” ver­seny győztese rendszerint meghívást kap a következő évi főversenyre. Az egyes évek győzteseit még felso­rolni is lehetetlen, így csak néhányat említünk meg kö­zülük. Öt győzelmet aratott lingeries (Jugoszláv) nagy­mester, aki 1951-től napja­inkig 16 alkalommal indult Hastingsban, négyszer Flohr diadalmaskodott. Szabó Lász­ló 3 egyedüli elsőség után az idén Tál, Timman, és Kuz­min társaságában holtver­senyben végzett. A győzte­sek között találjuk Szmisz- lov, Botvinnik, Szpasszkij exvilágbajnokokat, valamint Larsen, Keres (háromszor is!) Uhlmann nemzetközi nagymestereket is. Portisch Lajos 1971 első napjaiban vette át Hastingsban azt az arany huszárt, amelyet a há­romszoros győztes részére írtak ki. Húsz évvel ezelőtt 16 or­szágból 162 versenyző in­dult, rníg 1974-ben 17 ver­senyen 25 ország 355 játé­kosa vett részt. Ilyen nagy­számú vendég ellátása és zökkenőmentes versenyezte­tése precíz szervezőmunkát igényel, amelyet az angolok eddig mintaszerűen meg is oldottak. Az idei év karácsonyán az 30. „jubileumi” hastingsi versenyre kerül sor. Ogy gondoljuk mind a rende­zők, mind a magyar szí­neket képviselő Csőm Ist­ván nk. nagymester jó he­lyezéssel fogja öregbíteni az eddigi hagyományokat, A „hőskorból" a követke­ző játszmát mutatjuk be. Világos: Bird és Dobell, sö­tét: Gunsberg és Locock, Hastings'1897. 1. f4 e5 2. Fe: d6 3. ed: Fd6: 4. Hf3 g5 5. c3 (jobb d4) g4 6. Va4+ Hc6 7. Hd4 (Fd7-re Vd4) Vh4+ 8. Kdl g3! 9. B3? Vh2:! és világos feladta (0:1). 2. sz. feladvány: Világos Indul es két lépésben mattot ad. Az 1. sz. feladvány kulcs­lépése: He8! « m sí m ni 7 ffjt iil§ • 6 5 m m i§ n 4 Hl ÉS 3 a ■ ■ m 2 í m m&m&m w a fe a d « C 3 on bdarúzás Országos l\li-s tartalékba/nofcsii» őszi végeredménye Az idei év őszétől új rendszerű országos NB-s tartalékbajnoksá­got írt ki az MLSZ. Megyénkből a Szolnoki MTE, a MÁV éá a Szabó Lajos SE csapatait a Csongrád megyei szakszövetség által irányított ,,Délkeleti cso­portba” osztották be. Délkeleti csoport őszi végeredménye: 1. Sz. Dózsa IS 10 2 1 39-14 22 2. SZEOL 13 8 2 3 45-17 18 3. Sz. VSÉ 13 8 2 3 41-22 13 4. Bcs. Előre || 7 3 3 30-20 17 5. Szabó L. SE II 7 2 4 33-24 16 6. SZMTfi 13 6 3 4 42-19 15 7. KTE 13 6 2 5 21-26 14 8. KSC 13 5 4 4 24-31 14 9. K.-kunhaias Itt 4 3 6 13-36 11 10. SZMAV 13 4 2 7 22-20 10 11. Jánoshalma 13 3 3 7 24-46 9 12. Szarvasi F. 13 4 — 9 13-28 ■5 13. Bcs. VTSK 13 2 1 10 16-35 5 14. Gyulai SE 13 2 1 10 16-46 5 SPORTHÍREK • — A Szolnoki MTE ter­mészetjáró szakosztálya a szabad idő kulturáltabb és szakmailag tervszerűbb, cél­szerűbb kihasználása érde­kében az' elmúlt napokban Szolnokon és a Karancs hegységben túravezetői vizs­gát tartott. Tizenhármán tet­tek gyakorlati vizsgát. — Négy vidéki városban rendeznek december végén és január elején az utánpót- lésnevelés érdekében vízi­labda villárntornákat. Tata­bányán december 27—28-án a serdülők. Egerben 29— 30-án az ifjúságiak. Szente­sen január 2—3-án az út­törő I., Szolnokon január 4—5-én az úttörő II. korosz­tály csapatai körmérkőzésen találkoznak egymással. Hirdetmény S/andaszöllősön. a Gorkij, Krúdy Gy.. Kiss J. utcákban új transzformátor-állomás özembe helyezése miatt a T1TÁSZ V. áramszünetet tart 1974. december 20-án 7—17 áráig. A VTVB tiszaligeti üzeme fel­vesz gyakorlattal rendelkező raktárost és érettségizett munka­erőket könyvelői, sportszervezői munkakörbe. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél 8—16 óráig. Szolnok, Tiszaliget, Gumiipari szakmunkást, azonnali belépéssel felveszünk. Szolnok, Beloiannisz u 79. Bőripari ívsz személyzeti vezetőnél. A TIGÄZ szolnoki üzemegységé villanyszerelői munkakörbe gép- járművezetői jogosítvánnyal ren­delkező dolgozót felvesz. Jelent­kezés: Szolnok, Thököly út 79. A szolnoki Dohányfermentáló üzem beruházásban jártasság­gal rendelkező épület, vagv ál­talános gépésztechnikust, vala­mint belső ellenőrt keres azon­nali felvételre. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés az üzem­ben, Szolnok, Vörös Hadsereg út 1—3. sz. A Tiszapartl Gimnázium felvé­telre keres január l-i belépéssel hivatalsegédet és takarítónőt. Je­lentkezni lehet a gondnokságon. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel felvesz jászberé­nyi telephellyel szakképzett vál­tóállományú boltvezetőket, fű­szer-csemege boltjaiba. Jelent­kezni lehet': Jászberény. Lehel vezér tér 31. Molnár Józsefnél. A TIGAZ szolnoki üzemegysége telefor.blbafelvevőt keres három műszakban, 1975. január 2-i be­lépéssel. Jelentkezés a Szolnok megyei kirendeltség vezetékes szolgáltatási üzemnél. Szolnok, Thököly út 79. sz. alatt. Középnyomású, olajtüzelésű ka­zánhoz kazánkezelőket alkalma­zunk. Jelentkezni lehet: szolno­ki tejüzem, Tóth István üzem-** Azonnali belépéssel felveszünk kereskedelmi szakközépiskolai végzettséggé! rendelkező dolgo­zókat adminisztratív munkakör­be. valamint gyors- és gépíró- nőket. 44 órás munkahéttel dol­gozunk. Minden héten szabad szombat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkező« személyese© a vállalat személyzeti vezetőié­nél. Szolnok —Békés megyei) ÉVNV II sz. Irodaház. Szolnok, Rékasi út A szolnoki mentőállomásra ment*4 tőápolókat. mentőgépkocsi veze­tőket veszünk fel. Jelentkezési Szolnok, Beloiannisz u. 43. Azonnali belépéssel alkalmazunk dolgozót tőportás beosztásba. — Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés személyesen, szombat kivételével. Állati fehérje Takar­mányokat Előállító Vállalat, Szolnok. Tószegi út 7. A Vasipari Vállalat tmk-ttzeme Szolnok. Hunyadi Janos u. 4 felvételre keres génlakatosokat hálózati villanyszerelőt, széntü­zelésű kazánhoz fűtőt, valamint takarítót. Jelentkezés a tmk- üzem vezetőjénél. Azonnal? belépéssel felveszün* gázolaltÜYelésű kazánhoz az elb­írt vizsgával rendelkező fűtői NEFAO. Műszaki Erdészet Szol Pályázatot hirdetünk út, híd, mélyépítő építészmérnök, vagy technikus képesítéssel és gépiárművezetői jogosítvánnyal rendelkező szakember, műszaki munkakörben történő alkalma­zására. Pályázatot önéletrajz be­küldésével „Január 1.” jeligére a Néplap kiadóhivatalához kér­jük küldeni. ' » A Tisza Cipőgyár 6 órás munka­helyre reggel 8-tól délután 2-ig) női munkavállalókat keres. Bé­rezés: teljestménybér. — Je­lentkezni lehet hétfőn és szer­dán reggel 6 órakor a vállalat 1-es portáján. vagy írásban. 5435 Martfű, Lenin út 1. sz. Számlázási munkakörben alkal­mazunk érettségivel vagv keres­kedelmi előadói bizouvítvánnval rendelkező női munkavállalókat. vezetőnél. nők, Besenyszögi út. INGATLAN} JÁSZBERÉNY. Lá­zár Henrik (vult Sándor) utca 25. szá­mú családi ház el­adó. hobby-földet ADASVÉlEL: SZANDASZÖLLÖS, Vörösmező út 85,/a alatt hároméves, sodrott heréit csikó és lo q teherbírású gumiskocsi eladó. EGYÉB: Dr. OSZLÁNSZKY Ottó ideggyógyász- fcorv-s magánrende­lését áthelyezte. — Karcag. Varró u. 15. sz. (í. emelet). valamint női és férfi segédmun­kásokat Bérezés kollektív szer­ződés szerint. Címünk: FŰ­SZERT fiók Szolnok. Csaba u. 26. Jelentkezni lehet a személy­zeti előadónál. Főkönyvelői állás betöltésére pá­lyázatot hirdetünk. Feltétel: fel­sőfokú végzettség, legalább 5 éves Ipari gyakorlat. Pályázato­kat írásban, részletes önéletrajz csatolásával kell leadni vagy megküldeni. Szolnok, Ostor út L Vas- és Faipari Szövetkezet. 1974. december 31-ig. BIVIMPEX nyersbőrklrendeltsé- ge férfi segédmunkásokat alkal­maz, nyersbőrmunkára. Egy mű­szak, ötnapos munkahét. Cím: Szolnok. Vörös Hadsereg n. 29. Kézi és gépi nádaratáshoz nád­aratókat alkalmaz a Tiszai Nad- gazdságí Vállalat cibakház! üze­me, Jelentkezni lehet a nádüzera vezetőjénél. Jó kereseti lehe­tőség. I I Törökszentmiklósi részlegünkhöz azonnali belépéssel szaiagfürész- kezelőt, rakodó és fogatos dol­gozókat jó kereti lehetőséggel felveszünk. Jelentkezés: TEMPO Ksz, Törőkszentmiklós, Hunyadi tér 3c vennék, ^Tisza-part” jeligére a kiadóba. ÉLADÓ két 500 négyszögö’es. beépít­hető telek Szanda- szöllősün. Ar meg­egyezés szerint. — Készpénzért vagy szem ély gépkocsiér * cserében. Érdeklőd­ni : Kunszentmárton,' Sallai Imre út 6. sz. Bállá Péter. KÉTSZOBA, össz­komfortos új csalá­di ház OTP hitel­mentes. igényesnek eladó. Szandaszöllős, Gorkij u. 8. f.^ BEKÖLTÖZHETŐ ház. telekkel eladó. Szandaszöllős. -'•Rhí- dy Gy. u. 33. El,ADÓ . egyszobás lakás. 207 négyszög­öl telekkel. Szolnok. Zöldfa u. 14. Érdek­lődni lehet: Szajol, Ady E. út 6. sz. alatt. BALATONFENYVE- SEN strand melletti háromszobás nyara1 ó eladó. Érdeklődni lehet Balatonlellén, Köztársaság u. 14. szám alatt. MOSÓGÉP, centrifu­ga, konyhaasztal, két hokedli, nagy ruhásszekrény és két ágy eladó. Meg­tekinthető. naponta 17 órától. ' Szolnok, Kolozsvári u. 26. I. em. 5. KÉT ányak^nca. ko­csival eladó... Rákó- czifalva. Rákóczi út 48 sz. JÁTÉK autóverseny­pá^ya trafóval és ka­rácsony t'aégő-sor el­adó. Szolnok. Sza­badság út 8., n. em. Kovács. 20Ó kilogrammos hí­zó ''éJád’ó. Szolnok, ..^öetgnd^u. I. ’• . AJ J S ZÉR.Ü, • m o dem háíószobabútor, epe- tía'rugós ágybetéttel eladó. Érdeklődni: 12 órától. SzoLnólc, Család u. 23. TELEVÍZIÓ eladó. Szolnok, Mikes u. 10. Érdeklődni: egé3z nap. MEKALOR olajkály­ha. nagy rádió, se­lyem mokett falisző­nyeg éladó. Szoi^'-1-. Petőfi u. 19. GARÁZST bérelnék Szolnok területén. „Trabant” jeligére a szolnoki hirdetőbe. *BÄHA^SSAGir,,BB 45—50 eves. magá­nyos független . nő ismeretségét kere­sem házasság céljá­ból. ..Lakás van” jeligére a Néplap karcagi szerkesztő­ségébe. LAKÁSCSERE: F.LCSER ÉLNÉM 23, négyzetméter alapte- rülétű budapesti la­kásomat szolnoki hasonlóra. Érdeklőd­ni személyesen, vagy; levélben.' Budapest V11 M u rá n v i u.T~5i6/ GÉPIARMC J WARTBURG Limou­sine CY-os jó álla­potban eladó. Zagy- varékas Fekete La­jos utca 12. 353-as W.YRTBURQ de Luxe új állapot­ban, kevés kiomé- terrel, igényesnek eladó., Szolnok, Bim­bó út 10. ZAPOROZSEC (két­éves) sürgősen el? adó. Szolnok, Fürst Sándor u. 16. Sokszorosító részlegünkhöz kézi- gépszedő szakmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Jelentke­zés: TEMPO Ksz, Szolnok, Vár- konyi L tér 20. AFIT XVEL sz. Autójavító szol­noki üzeme felvételre keres rak­tári anyagkiadói, szervizbe ko­csimosókat, gépi mosóba női dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szol­nok, Százados u. S. MEO-s munkakörbe januári be­lépéssel felveszünk nagy gyakor­lattal rendelkező cipész szak­munkást, . cipőipari technikust vagy cipőipari szakközépiskolát végzett munkavállalót. Gyógyá­szati Segédeszközök Gyára, Kis­újszállás. Hirdetmény A Szolnok megyei Állami fpitőipar! Vállalat Százados úti munkásszállójának ener­giaellátó kábelét, valamint a Mártírok úti mankásszálló tápkábelét 1974. december 13-án feszültség alá helyez­tük. Szolnok megyei AÉV ☆ Szolnok és Környéke Bőr­ipari Szövetkezet felhívja megrendelőinek figyelmet, hogy 3 hónapon túli, cipő- es bőrdíszmű javítási cikkeiket váltsák ki. Ellenkező esetben a visszamaradt cipőfélesége­ket a BAV-őn keresztül ér­tékesíteni fogjuk. Vezetőség MEGJELENT KAPHATÓ: a hírlapárusoknál és a postás kézbesítőknél

Next

/
Thumbnails
Contents