Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-12 / 264. szám
1974. november ti. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Gecse Árpád Jubileumi kiállítás Alattyánban Álattyáni magányában sokszor meditált azon Gecse Árpád, hogy jól tette-e, amikor családi okok miatt otthagyta a szolnoki művésztelepet, ahol olyan nagyszerű alkotók ihletsugárzó közegében dolgozott, mint Fényes Adolf, a Pólya testvérek,- Zádor István és a többiek Helyes volt-e a jó „trambu- lint” jelentő művészteleptől, az alkotó viták sorozatától a falu csendes világába húzódni? Hányszor, de hányszor felvetődtek fejében ilyen gondolatok amikre most, alkotó munkájának őtven esztendeje után nyugodt lelkiismerettel ad önigazoló választ. Ha valaki egy jeles eredményekben gazdag életpálya kezdetének félévszázados időszaka múltán is joggal békéi önmagával, nem lehet kivetnivaló korábbi döntéseiben. Lehetséges, hogy a művésztelepi „trambulin” látványosabb pályakezdést biztosított volna számára, de a teremtő munka, az alkotó élet közelsége kárpótolta azért, lelket melengetőbb, hosszabb művészi távlatot jelentő otthont biztosított számára, ö maga így vallott erről: (Lakatos Vincze róla írt cikkében) » „Ügy érzem, Itt találom meg a táj és a nép arcán a legtöbb szépséget A szülőföld varázsa megnyitja az ember szemét és olyan csodáit látja meg a világnak, Gecse Árpád: Önarckép amelyek mellett más vakon elmegy. A Jászság sík vidék, melyet a Zagyva és a Taraa kanyargós csíkjai, romantikus részletei, a vízparti, festőién szép erdők tesznek változatossá. De sok szépség van a végtelennek látszó síkságban is. Aki megtudja érteni a világ végtelen fenségét az többet lát itt, mint a távlatokat megszűkítő hegyek között. A bárányfelhós ég sehol sem olyan szép, mint a Jászságban”. Nem véletlen, hogy Gecse Árpád a Jászság és szorgalmas lakóinak elkötelezett festője lett. Olyan művész, akit nemcsak elbűvölt az alkotó élet, nemcsak annak művészi tükrözését, hanem tevékeny gazdagítását is élethivatásának tekintette. Ezért vállait megannyi közéleti tisztséget a helyi tanácsban, s a Hazafias Népfront küönböző szerveiben. Művészi és közéleti munkássága megbecsülését jelenti a Munka Érdemrend ezüst fokozata. Hetvenegynéhány éves kora ellenére a dolgos hétköznapok tevékeny munkása ő. Ezért örül annak, hogy faluja lakói számára nemcsak gazdagabb lesz, hanem egyre jobban kitágul a világ. Mostani jubileumi kiállításán látható például a velencei Szent Márk teret ábrázoló festménye. Egy falubeli úttörő azt mondta: Árpád bácsi, de szép ez a kép. Olyan, mintha a valóságban látnám. — Honnan tudod, hogy milyen a valóságban? — Ott voltunk a nyáron — válaszolt a fiú a világ legtermészetesebb módján. Gecse Árpád joggal reménykedik, hogy mire ez a generáció felnő, a festmények olyan „tartozékai” lesznek a falusi lakásoknak is, mint a tévé és a rádió. — Mégpedig az olyan festmények, vallja — amelyeket nem kell magyarázni a nézőnek. Ezt a véleményét tükrözi ötvenéves pályafutásának vázlatát adó, vasárnap Alaty- tyánban megnyílt kiállítása, mélyről önarcképét szívesen látnánk a Szolnoki Galéria gyűjteményében. Simon Béla Munkáskóiusok hangversenye Szolnokon Szép program, forró siker Liliomfi Bemutató előadás a Szigligeti Színházban Á város felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából az elmúlt hét végén, szombat délután nagyszabású munkás dalostalálkozó, illetve országos minősítéssel egybekötött kórushangverseny volt Szolnokon. A hangverseny színes programjában több száz énekes, nem kevesebb mint kilenc munkáskórus lépett fel három megyét képviselve. Ezúttal elmondhatjuk, hogy hangszín és hangerő adottságaiknak megfelelően érzékenyen, jól használták ki a kórusok az egyes művekben rejlő (dinamikai, zenei-gondolati) lehetőségeket Minden kórus jó teljesítményt, tőle elvárható színvonalas produkciót nyújtott. Itt külön említést érdemel, hogy mennyire beleérezve, gondolati tartalmával azonosulva. mennyire kiforrottan tolmácsolják a politikai tartalmú, mozgalmi jellegű művek mondanivalóját a mnn- káskórusok. A kisebb pontatlanságoktól eltekintve stílusosan és szépen oldották meg a reneszánsz, valamint a XX. századi zeneszerzők darabjainak előadását is. Az igen változatos, egyéni műsorral bemutatkozó kórusok közül három kérte újabb minősítését a zsűritől. A szereplés és a zsűri értékelése alapján, melyet Fasan g Árpád zenetörténész, a zsűri elnöke ismertetett, mindhárom kórus jó eredményt ért eh s így előbbrelépett. A Magyar Hajó- és Darugyár budapesti férfikara (vezényelte: Máhr Ottó) „Aranykoszorús énekkar” megtisztelő címet, a MÁV miskolci Járműjavító Ékkel Ferenc férfikara (H. Engi Zsuzsa és Engi István), valamint a MÁV szolnoki Járműjavító férfikara (karnagy: Buday Péter) igen éltemé-’ résre méltó „Aranykoszorú diplomával” fokozatot ért el. Nagy örömet jelent számunkra a szólíiokiak nagyszerű eredménye, akik ezáltal két fokozattal előbbre léptek az amatőr kórusok színvonalát reprezentáló ranglistán. Természetesen a többi kórus is hasonlóképpen hozzájárult a hangverseny forró sikeréhez. Minden elismerést megérdemelnek a rendezők, azért hogy további eredményes munkára ösztönző, igen líasznos szereplési lehetőséget biztosítottak munkáskórusaink számára- A meleg, baráti hangulatú dalostalálkozó maradandó, szép élményeket, sok örömet nyújtott a fellépő kórusoknak és a kórusmuzsikát kedvelő közönség számára. Egyed Ferenc Szovjet hesi emlékmű Sx elevenjeit (Tudósítónktól) A kisközség vezetőinek és lakóinak régi óhaja, hogy a falu életének történelmi jelentőségű eseményét: a fel- szabadulást és a szovjet hősök iránti tiszteletüket emlékmű állításával is megörökítsék A község népfrontbizDtt- sága a HNF Országos Tanácsához fordult segítségért. A jó hír nem késett: támogatják a község vezetőinek kérését. Budapesten átrendezésié kerül a Vigadó tér, ahol jelenleg egy művészi kivitelű szovjet hősi emlékmű, obeliszk áll- A tér forgalmának gyorsítása miatt az emlékművet nem tudják a helyére visszaállítani. A Népfront Országos Tanácsa kezdeményezi a Fővárosi Tanácsnál, hogy az obeliszket — Szolnok megye sokoldalú centenáriumi segítségének viszonzásaként — adományozzák Szelevénynek. A községi tanács már korábban kijelölte az emlékmű helyét. A jelenlegi sportpályán alakítják ki a város új díszterét, ahová az emlékmű is kerül. Ha a fővárosiak nemei ajándéka megérkezik, április 4-én. hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján felavatják Szelevényen a szovjet hősök emlékművét. OkiatóBIm a kiskörei vízlépcsőről A Tisza II. vízlépcső és öntözőrendszerének építéséről ötezer méter hosszú filmet forgatott a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság amatőr stábja. A film az első kapavágástól a nagy vízügyi alkotás ünnepélyes átadásáig megörökíti a tervezők, építők gigantikus munkáját A gazdag filmanyagból az igazgatóság 35 perces oktatófilmet készíttetett A kópiát felhasználják a Budapesti Műszaki Egyetem vízgazdálkodási tanszékén, vetítik a szolnoki Vízügyi Szákközépiskolában és az ország más tanintézeteiben is. Rendszeresen beifiutatják a vízügyi szakmai tapasztalatcseréken, a külföldi küldöttségek látogatásai alkalmával. Le pergetik a dokumentum- filmet a harmadik tiszai vízlépcső előkészítő tanácskozásán is. Az igazgatóság amatőrfilmesei jelenleg is forgatnak, megörökítik a mintegy 300. ezer hektárra kiterjedő öntözőrendszer építésének technológiai módszereit, a kivitelezők munkáját, s ezzel párhuzamosan a mezőgazdaság termelési struktúrájának átalakulását. Liliomfi és Szellem fi 1983 őszén „jártak” utoljára Szolnokon, — s pénteken újra visszahívták őket a Szigligeti Színház színpadára. Jól tették ezt a meghívók, hiszen a 11 évvel ezelőtti bemutató óta megint színház- látogatóvá érett egy generáció. Ahhoz pedig, hogy a magyar színészet hőskorába valamelyest betekintése legyen, s valamicskét kapjon Szigligeti Ede életművéből, látnia kell a Liliomfit Is. Szerencsés volt a színház darabválasztása azért is, — mert a Liliomfinál megfelelőbb darabot keresve sem találhattak volna a tehetséges, de többségében most induló szereplőgárda „oroszlánkörmeinek” megmutatására. A szándék és az eredmény harmonizál. Aki még nem látta a Liliomfit és most megnézte, hiányt pótolt, aki meg már a második, avagy harmadik Liliomfi „változatot” tapsolta meg, azért tehette, mert érdekes, de nem modemeskedő előadást láthatott. Horváth Jenő rendez® szándéka — a nyilatkozatain túl — az első jelenetekben már nyilvánvalóvá vált: a .századforduló előtt fél évszázaddal színre került, az akkori Idők ízlésvilágának megfelelő darabot úgy eljátszani, hogy a mai ember ne csak betekintést kapjon Szigligeti Ede színházába, hanem az tetsszen is neki, tehát jól szórakozzék. Ez a szán5 dék jő segítőtársat kapott a darabot átdolgozó Simon István Kossuth-díjas költőt®, és a leegyszerűsített stílzenét kerülő olykor improvizáló komponistától, Aldobó- íyl Nagy Györgytől. A rendező szándéka pedig a kedves bájjal komédiázó fiatal társulat tehetségével jutott sikerre. A mostani szolnoki W- Bomfl, Szakácsi Sándor, művész pályája ezzel a bemutatóval indult: biztató keidet, sok húron játszó liliomfit láttunk. — Ivánka Csaba Ezellemfije kedves, tavasa kópé, harsány komédiás ha kell, ■ mindig annyira, —* amennyit a szituáció megkövetel. Baranyai Ibolya Mariskája korabeli és mai egyszerre, —• leheletfinom őrök Éva. Erzsi és Gyuri kettőséből Antal Anettának futotta többre, de Fenyő Ervin is jól élt ßzerepadta lehetőségeivel. —« Hollósi Frigyes — Kányái fogadós — nagy szakmai rutinnal nevettetett Szilvái professzor szerepében Vár- dal Zoltán, Camillaként Fal- vay Klári, az öreg és az Ifjú Swartz képében Papp Zoltán, illetve Simon Péter tetszett. Székely László Jászal-díjas díszlete egyszerű volt da mutatós, és főleg nagyon praktikus, jól segítette a játékot Ugyanezt mondhatjuk Piros Sándor jelmezeire is. — a — A két fiatalember kényél- mesen ballag az Erzsébet hí- di villamosmegálló felé. Nemrég jöttek ki a hivatalból, a csúcsforgalom elől behúzódtak egy féldecire, s most látszólag céltalanul megállnak a parton. *— Sietsz? — kérdi a választott frizurás és aggódón kémleli a szürke eget — Miért? — Kibicelhetnél, míg megérkezik Jutka. — A közeledő villamosra sandít, aztán társára. Hirtelen megragadja a karját: — Tudod, rémes ez a nőkkel... A másik, jó homloknyival magasabb, gúnyoros arcú fiú. Figyelmesen bólogat, mulat magában a választott hajún, micsoda egy ürge, ez még a randevújára is kísérettel megy! Közben begördül egy villamos, amelyik meghozhatta volna a lányt a parlament felől, de nem hozta. Ök meg vitáznak. Arról, hogy a női pontatlanság sem egyértelmű. Egyáltalán semmi sem az. Üi villamos bukkan föl. — Ezzel már be kell futnia — mondja az érdekelt. De valahogy hiányzik a hangjából a biztonság. — És ha nem.;.? — Fogadjunk egy tízesbe! — kiáltja bele a zsúfolt kocsi dübörgésébe, mintha a sorsot akarná kényszeríteni. A harmadik játszma már a híd alatt folyik, finoman szemerkélő esőben. Az unalmas ácsorgásból idegcsiklan- dö hazárd lett. A kísérőből partner. Igazán ellenszenves ez a kaján ellenszurkolás, tudja ő is, de fütyül rá. — Ez a nő nekem dolgozik, öregem — bólint a tovagördülő villamos után. — Mennyit késett eddig? A várakozó órájára néz s a húsz percből tízet letagad. Ha magában kellene tovább strázsálnia, már elunta volna. De most már dacból is, csakazértis. — Dupla vagy semmi! — mondja, amint föltűnik a következő kocsi. A partner mutat: — Neked másképp már nem is nagyon érdemes. De nekem is csak akkor, ha kitűzzük a limitet. Még három villamosig tartom. — Ez és még három! — Ezzel együtt három! — a keskeny, kihegyezett arc ugyanazzal a kopőfigyelemmel mered a megálló betonjára. mint a randevúzó. Ebben a percben már nem le-l hetne megmondani, melyik vár a lányra. Leginkább a rulett- vagy kártyásasztaloknál látni ilyen arcokat. A villamosról leszállóknak sejtelmük sincs, hogy a két szempár úgy pörgeti végig őket, akár az érdektelen lapok közt egyetlen ászt leső hazárdőrök. Az utolsó osztás van már csak hátra. Húsz méternyire tőlük a sárga kocsi, összevillan a szemük. A kaján ellenszurkoló elvigyorodik: — Laufot adok. Ha most leléosz, ablakban a pénz. És ekkor a várakozó fiatalember _ megpillantja a megállóba érő villamos üvege mögött a női alakot. Nem egészen biztos benne, de úgy érzi, ő az. Némán megrázza a fejét. S a kinyíló ernyő alatt ráismer a lányra. A lány még a cukrászdában sem érti, miért olyan kedves a fiú. Egyetlen szó » szemrehányást sem kapott a késésért. Most kristályosodik benne világnézetté, hogy csak a bolondok pontosak. «• Este fél tíz. Elcsöndesedik a Károlyi kert. Nem pattog már a tejelők labdája, a homokozóban egy árva kisla- pát emlékeztet csak a délutáni várépítőkre. A libikóka lebillent, nincs ki meglovagolja. A kőlapú pingpongasztalt sem ugrálják körül a gyerekek. Az idősebb sportolók, a munkából idesiető ulti-partik bajnokai is hazatértek már. Csupán egyetlen kőasztalnál folyik két kitartó sakkozó csatája. Dóka és Lodovics nem bír egymással. A végjáték lelassul, mormolva mérlegelnek magukban egy-egy lépést. Aztán Dóka győzelmesen csattantja egy mezővel előbbre szabad gyalogját. Lodovics szinte lopakodón csúsztatja útjába utolsó tisztjét. Ketten nézik még őket, mint a hadsegédek, bólogatva, komoran szurkolva fölfigyelnek egy-egy kemény hangra: — Sakk. — Hát aztán? — és Lodovics kilép a királyával. — Csakhogy akkor.. .1 — Dóka hadvezér! újjongással vezeti tovább gyalogját a végső sor felé. Markában érzi a diadalt, vadul szor- tyogtatja üres pipáját. — És most? — Most elhúzta magát — jelenti be szerényen Lodovics s az egyetlen logikus lé-, péssel elhervasztja Dóka győzelmi mámorát. De Dóka nem bír beletörődni, hogyan is követhetett el ilyen szarvashibát? — Lássuk csak... — düny- nyögi fojtottan. — Ha három lépéssel előbb itt befedezek. .. mert itt állt a vezérgyalog, itt a huszár és itt a maga futója, igaz? — Dehogyis! Az én futóm nem állhatott a G5-ön — ellenkezik mostmár fölszabaduljon Lodovics. Teljes hévvel vitáznak, át- nyúlkálnak a táblán, egymás kezéből szedegetik ki a bábukat, amint visszajátsszák a partit. —■ Lehetetlen! Igenis, itl állt a futó! — De nem! Hát maguk i$ látták... — fordul Lodovics a kibicekhez. Egyikük hangosan érvdini kezd, de mindjárt el is hallgattatják. A Lodovics mellett ülő néma öregúrhoz fordulnak mindketten. Van valami emelkedettsége a pillanatnak: r— Maga a legrendesebb kibic, aki valaha lejárt ide. Soha nem beszél bele, nem húzkodja az ember karját Hót most döntse el. És ekkor az öregúr, akinek eddig a hangiát sem hallotta senki, megszólal: — Uraim én nem értek a sakkhoz. — Hogyhogy? Egész délutánokat üldögél itt velünk! — Mert szc-etem a békességet — tárja szét karját tehetetlenül a kert legrendesebb kibice. — És odahaza a feleségem... — legyint. Aztán reménytelenül a táblára néz meg az oldalt heverő letorolt bábokra. Lassan fölemelkedik, sóhajt, kissé meghajol: — Mára vége a jáétknak, ugye? Vidor Miklós Játszmák és kibicek /
