Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-28 / 278. szám
1974. november 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szolnok Iparnegyedében új kerületi pártház épült. Az V-ös és XV-ös kerületi pártalapszcrvczetek számára épült új létesítmény a napokban készült el. A több mint egymillió forint költséggel megvalósuló székház kivitelezője a nagykörűi Építőipari Szövetkezet, jelentősnek mondható azonban a különböző vállalatok, üzemek, szövetkezetek társadalmi munkája is. A KÉV METRÓ a gázvezetékek lefektetését, a TIGAZ a hűtőberendezések szervezését, az útfenntartó vállalat az épület körüli telek rendezését vállalta. A háziipari szövetkezet a függönyöket készítette el, az erdőgazdaság csemetékkel járult hozzá a kultúrált környezet kialakításához. Az irodák és a társalgó mellett az épületben kapott helyet a városi tanács fiók- könyvtára is. A rangos munkásmozgalmi múlttal rendelkező terület kommunistái az új székház elkészültével méltó körülmények közt tarthatják meg a rendezvényeiket. Miniszteri intézkedés Kedvezmény t kapnak a továbbtanuló pedagógusok A továbbtanuló pedagógusok kedvezményeiről intézkedett legutóbb az Oktatási Minisztérium — egyetértésben az illetékes tárcákkal, illetve a Pedagógusok Szak- szervezetével. A most megjelent közleményből kiderül, hogy amennyiben a pedagógus olyan intÉzlftéíiyben c/lgp- zik, ahol a munkarend szerint létezik az oktatási szünidő, és a pedagógus továbbtanul: a téli és a tavaszi oktatási szünidő alatt minden beosztás alól mentesíteni kell. A -szóbanforgó pedagógusokat az említett szünidők idején csakis olyan — kizárólag személyükhöz kötött — tevékenységre szabad igénybe venni, amelyet helyettük mások nem tudnak ellátni. Továbbképzésre téli- és tavaszi szünidőben az említett pedagógusokat nem szabad beosztani. A továbbtanuló pedagógusok tanulmányi szabadságát — beleértve a szakdolgozat vagy a diplomaterv elkészítéséhez valamint az államvizsgára való felkészüléshez járó külön tanulmányi szabadságot is — ugyanis elsősorban a téli és tavaszi oktatási szünidőben kell kiadni. Tegnap délelőtt 9 órai kez- iettel rendezték meg a dolgozók általános iskolája második diákparlamentjét Szolnokon, az Űttörőház színház- termében. A tanácskozást Zakar Zoltán, a dolgozók általános iskolájának igazgatója nyitotta meg. Üdvözlő szavai után a Bartók kamarakórus mozgalmi dalokat énekelt, majd Fenyvesi József, az MSZMP Szolnok városi Bizottságának propaganda- és művelődésügyi osztályvezetője tartott előadást. Beszédében szólt a felszabadulásunk óta eltelt 10 év kulturális eredményeiből. Elmondta, hogy 1941- >en a 15 éves vagy annál sorosabb népességből 15,1 zázalék végezte el az álta- ínos iskolát. Ez a szám 51,7 zúzalék. Beszámolójában elemezte a művelődés és a népgazdaság között fennálló rendkívül sokrétű kölcsönhatást Hangsúlyozta, Amennyiben a tanulmányi szabadság mértéke meghaladja a téli és a tavaszi szünidő munkanapjainak számát — azoknak a munkanapoknak a számát, amelyeken a pedagógust fent megjelölt és kizárólag a személyéhez kötött tevékenységre nem vették igénybe — a többlet szabadságot az oktatási idő alatt kell kiadni. Az óvodákban foglalkoztatott továbbtanuló óvónők tanulmányi szabadságát a vizsgák előtt minden esetben ki kell adni. A tanulmányi szabadságot az oktatási intézmény igazgatója biztosítja. A továbbtanuló pedagógusok számára a tanulmányi szabadságon felül őket megillető munkaidő-kedveznxényt, szabad napot és szabad időt az oktatási idó alatt is biztosítani kell. Az esti tagozaton továbbtanuló nevelők munkaidejét lehetőleg úgy kell beosztani, hogy a munkaidő-kedvezmény igénybevétele a munkahelyen töltendő időt ne csökkentse, tehát a pedagógus az óráit maradéktalanul meg tudja tartani. A továbbtanuló képesítés nélküli nevelőket mindazok a kedvezmények megilletik, amelyekre a továbbtanuló pedagógusok igényjogosultak. hogy az általános- és szakmai műveltség állandó fokozása nélkül nincs tudományos technikai haladás sem. Olyan folyamatok alkotó, aktív részvevői vagyunk, amelynek célja a nagyobb tudás megszerzése, emberibb, kulturáltabb életforma kialakítása és tökéletesítése. A tartalmas előadást szekcióülések követték ahol az osztályok, vállalatok küldöttei elmondták véleményüket az üzemek és az iskola kapcsolatáról s a. közművelődési program viégrehaj- tásának tapsztalatairól. Megállapították, hogy a jövőben erkölcsileg és anyagilag fokozottabban kell megbecsülni a tanuló dolgozókat, s ebben a szocialista brigádoknak jut nagy szerep. Biztosítani kell a tanulóknak járó munkaidőt, s egyéb kedvezményeket is. Pályázat középiskolásoknak Ki lúd többet a Szovjetunióiról? Hazánk felszabadulásának közelgő 30. évfordulója és a pártkongresszus alkalmából — a magyar—szovjet barátság jegyében — országos vetélkedőt hirdetett az Oktatási Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, valamint a Szovjetunió című lap szerkesztősége. A pályázat címe: „Ki tud többet a Szovjetunióból, a Szovjetunióról?” A 19 nyelven — magyarul is — megjelenő színes képes folyóirat, a Szovjetunió ifjú olvasóinak és terjesztőinek versenye novemberben kezdődött és április 4-ig tart. A vetélkedő fő díja: szovjet gyártmányú Latrija mikrobusz a győztes csapat iskolájának. A döntőben legjobb helyezést elért csapatok tagjainak jutalma: utazás a Szovjetunióba. További díjak: értékes tárgynyeremények — köztük fényképezőgépek, zsebrádiók, lemezjátszók, könyvek, hanglemezek, vásárlási utalványok. Benevezhet minden középszintű iskola — tehát gimnáriumok, szakközépiskolák és szakmunkásképzők — négy tagú csapatokkal. A feltételek között szerepel az iskolai elődöntő, mégpedig a Szovjetunió című lapban közöltek alapján legalább öt — egyenként négy tagú — csapat részvételével. Ezen kívül terjesztési verseny, is szerepel a feltételek között, mégpedig: hány Szovjetunió című lap talál rendszeresen gazdára az iskolában a diákok létszámához viszonyítva. Az iskolai vetélkedők menetében az első lépés az iskolai elődöntők lesznek, amelyet 1975. január 15-ig kell megtartani. Megrendezésükhöz tájékoztatásként mintaforgatókönyveket juttatnak el minden iskolához. A megyei és a fővárosi területi középdöntők, ahová iskolánként a győztes csapat jut. március 31-ig tartanak. Április elején tartják az országos döntőt. — A középdöntő és a döntő megrendezését a Szovietunió című lan szerkesztősége vállal- ja. A lap előfizethető valamennyi postahivatalban. A döntőkben az értékelést az Oktatási Minisztérium. a Munkaügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztőségének képviselőiből i alakult bírálóbizottság végzi. Dolgozók diá parlamentje A környezet hatalma Meghívót hozott a posta a törökszentmiklósi Csikós József ifjúsági klub újjáalakított helyiségének avatására; benéztem a mezőtúri művelődési központba, a mesteremberek a színháztermet javítgatták, szé- pítgették; a kunhegyesi művelődési központból magatartásuk miatt fél évre, egy évre kitiltottak két fiatalembert. Az egymás mellé rakott hírek között látszólag nincs összefüggés. Pedig van. A két kunhegyesi fiatalembert ugyanis nevelőszándékkal tiltották ki a művelődés házából. Valamit megvontak tőlük, amiben kedvük telik, tehát megbüntették őket. De próbálja meg valaki, hogy olyan művelődési intézményből tiltson ki büntetésként látogatókat, — ahol az egyik ablakon bejön a szél, a másikon kimegy, s a bútorzat néhány tucat ormótlan vasszék és két-há- rom szúette lóca, — még a szolgabíró nagy diófája alól — és ahol csak felhajtott gallérral érdemes leülni, mert hullik a vakolat. Sajnos, néhány községünkben még mindig ilyen állapotban vannak a művelődés hajlékai. Az a büntetés, ha néhány órára, valami hivatalos rendezvényre be kell ülni a rossz leheletű színházterembe, nem pedig a kitiltás. Nem a felfedezés igényével írjuk *le, hogy a különböző, — akár a legkisebb — tanácsházak külseje gondozott, az irodák — általában — ízlésesén bútorozottak. Jó ha ez így van, két okból is: az ügyfelek, tehát az állampolgárok, külsősegekben is érzékelni tudják az állam- igazgatási szerv tekintélyét, másrészt a tanácsi dolgozók — ha tehetik — esztétikus környezetben végezzék felelősségteljes munkájukat. A falusi ktsz- és tsz-iro- dák is igényesen berendezettek. Az éttermek, presz- szók még inkább mutatják a megváltozott igény- és ízlésvilágot. A művelődés hajlékába ugyanazok az emberek járnak Vagy nem járnak, akik a tanácsházán intézik ügyesbajos dolgaikat, akik tszvagy ktsz-tagok, munkások, a vendéglő- és a presszó látogatói. De tegyük még teljesebbé az okozati összefüggések vizsgálatát. Apáink még azért is eljártak a társas körbe vasárnaponként, mert addig sem kellett otthon tüzelni és fűtött helyiségben lehetett beszélgetni a szomszéddal, ismerőssel. Akkor a nyomorúság hatalma igazgatott, ma a környezeté. A hajdan még a petróleummal és az akácfa gallyakkal is spórolni kényszerülők vagy azok fiai, unokái, ma oiyan civilizáltsági fokon altnak, hogy a társas együttlét milliőjé iránti igényük már csaknem teljes. Egyszerűbben: az a munkás vagy parasztember, alti — ha másképpen nem hitellevélre, részletre — a legdrágább lakásfelszereléseket is meg tudja magának vásárolni, a legértékesebb szellemi javakért is nehezen mozdul ki az ízlésének megfelelően berendezett lakásából, hogy a művelődés házának rideg, olykor gusztustalan falai között töltse sfza*' bad idejét. Naívság lenne ezt feltételezni. Ezzel szemben tény, hogy a különböző falvakban, kisvárosokban — tisztelet a kivételnek — minden köz. és maga..tulajdonban lévő épület között éppen a kultúra házának a külső állaga és belső felszerelése a legelhanyagoltabb, legrégimódibb, — legszegényesebb. Ha "azt akarjuk, hogy a művelődési házak ténylegesen a művelődés házai legyenek, akkor ézt az ellentmondást mielőbb fel kell oldani. De miből? A tanácsok azt sem tudják hová tegyék a gazdálkodásukra bízott szerényke pénzeket. Ez hellyal- közzel igaz, csakhát — sze. rencsére — a különböző gazdasági egységeknél lévő, a dolgozók kultúrálódására rendelt alapokkal megtíz- ' szereződhet a tanácsok pénze. Az anyagi alapok és a művelődési házak hatékonysága közötti összefüggés közismert. Nem kell bizonyítanunk: a kunszentmártoni járási-nagyközségi művelődési központban pl. ezekben a napokban sem nézték volna meg százak, az ott rendezett kiállítást, s nem lenne látogatott á klub — ahogy nem is volt — ha a kellemes környezet nem lenne ven'dégmarasztaló. A leírta fi bői követ-! kezően is nagyon örvendetesnek tartjuk, hogy egyre több művelődési ház, klubkönyvtár „szépül hozzá” a megyében a közön^pgigény-í hez. A művelődési házak tartalmas, a szocialista műveltség eszmény kialakítását segítő prográrojái csak akkor1 -érhetik el céljukat, ha az emberek jól /érzik magukat a kultúra Hajlékáibaű.' T. L, Egyetem a Balaton partján Napozás a késő őszi napfényben a kollégium előtt /to: N. Zs. Egyik oldalról a bágyadt, őszi napfényben tündöklő, ezüstös Balatonra, másikról a sárgás lombkoronájukat hullató tölgyfákkal borított hegyekre nyílik a kilátás. Itt épült a keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem új. hétemeletes kollégiuma. Lakói az ország minden tájáról jöttek ide, közülük tizen Szolnok megyébőL — Milyen az egyetemisták élete a „Balaton fővárosában”? — Szép és nehéz — válaszol röviden a szolnoki Tö- rőcsik Ilona harmadéves hallgató, aki egyetlen lány a Szolnok megyeiek között. Azazhogy már nem is annyira kislány, hisz még néhány hónap és növénytermesztő üzemmérnök lesz. — Nehéz, mert sokat kell tanulni. Mi, akik az üzemmérnöki karra járunk, minden vizsgaidőszakban 5 vizsgát teszünk le. Az agrárkémikusoknak csak 3 vizsgájuk van. Persze az ő tanulmányi idejük 5 év, míg a miénk csak három. A sok tanulás ellenére, azért szép is. Itt lehetünk Keszthelyen, a Balaton partján. — Főleg tavasszal és nyáron jó itt lenni, mikor megindul a fürdési szezon. Olyankor a környvekkel lejárunk a strandra. Persze ott tanulni nem lehet... — mondja a kisújszállási Tuka Gyula. — Nekünk még nem sok tapasztalatunk van az egyetemi életről, s a városról sem. hisz néhány hónapja vagyunk csak itt, — jegyzi meg a szolnoki Juhász Sándor. elsőéves hallgató. — Itt a kollégiumban jól érezzük magunkat. Kényelmes, háromágyas szobákban lakunk. Van klubunk is. — Milyen lehetőség van a szórakozásra Keszthelyen? — Rendszeresenjár ide a veszprémi Petőfi Színház, a mozikban jó filmeket mutatnak be, elkészült az egyetem pinceklubja. Ha jó idő van, hétvégén kirándulásokat szervezünk a Bakonyba és a megye városaiba A legfőbb szórakozás persze nyáron a strandolás és a hajózás — tájékoztat Tuka Gyula. Wepsz Mihály elsőéves, aki szintén Szolnokról jött, az egyetemről beszél: — Az egyetem épülete négy helyen a város különböző pontjain található. A két legtávolabbi épület 3 kilométerre van egvmástól. Már egy órával előbb el kell indulnunk, hogy idejében megérkezzünk a foglalkozásokra. így az órák közötti szünetekben „sétálhatunk” a városban. — Keszthely több mint 300 kilométerre van Szolnoktól. Milyen időközökben látogatnak haza? — Általában havonként. Elég jó a közlekedés. Ha délután 3-kor elindulunk Szolnokról,/ fél 9-kor már itt vagyunk a kollégiumban, — válaszol Törőcsik Ilona. — Ha befejezik az egyetemet, hol szeretnének elhelyezkedni? — Nekem szerződésem van a kisújszállási Nagykun Termelőszövetkezettel. Júliustól már ott fogok dolgozni — mondja Tuka Gvula. Törőcsik Ilona Cibakházára szeretne menni, ahol a nyári gyakorlatát töltötte. A többieknek még hátra van néhány év. de ők is mindannyian szeretnének hazajönni Szolnok megyébe. T. G. f