Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-20 / 271. szám

Í9T4. norerdfcer W. SZOLNOK MEGYEI NfiPLAi 7 o LVASÖINK Wjfy Halbolt — hal nélkül Az egészséges táplálkozás fontosságáról gyakran szó esik a rádióban, a televízió­ban, a2 újságok hasábjain. De a háziasszonyok maguk is azon vannak, hogy a csa­lád étrendje változatos le­gyen. Itt van például a hal. Rengeteg módon lehet készí­teni belőle egészséges, köny- nyű ételt. Sokan szeretik. Jászberényben is van egy halbolt. Egyetlen szépséghi­bája, hogy lehet ott csirkét, libái kacsát vásárolni, csak éppen halat nem. Körülbelül egy évvel ezelőtt még a fő­téri hentesüzletben is Tolt hah Az igazsághoz hozzátar­tozik, hogy a csemegében állandóan kapható tisztított, csomagolt hal. Jóllehet, az asszonyok munkáját akarják ezzel megkönnyíteni. Mégis idegenkedünk tőle, nem szí­vesen, vagy egyáltalán nem vesszük. Tulajdonképpen az élő ha­lat hiányolom, s azt hiszem, nem vagyok egyedül. Szol­nokon szinte mindig kapha­tó friss hal, úgy tudom, Jászfelsőszentgyörgyön is — hetente. Vajon velünk, jász­berényiekkel csak nem tö­rődnek eléggé, nem rendel­nek az illetékesek halat, vagy nem jut nekünk? Nagy Istvánná Jászberény Elakadt a fogatom November 4-én megrakott ellenük. Még gúnyosabban, lovasfogatommal elakadtam s nevetve jegyezték meg: a rossz úton, mintegy 70— még ez a bolond képes lesz 80 méternyire a Volán 7. sz. rá, és megteszi... Vállalat tiszaföldvári kiren- Vajon, aki azokban a ne- deltségétől. Természetesnek héz napokban, esőben, sár­találtam, hogy onnan kérek ban a termények betakarí­segítséget. Csupán 5 méteres tására vállalkozott, az mind szakaszon kellett volna át- bolond? Rajtam kívül so­segíteniük, s nem is díjtala- kan elakadtak, még erőgé­nuL Megdöbbentem gúnyos pekkel is. elutasításuk hallatán. Elkeseredésemben célozgat- Takács János tam, hogy feljelentést teszek Homok Nem tudjuk, kik tartózkodtak a tiszaföldvári VOLAN- telepen november 4-én, s kik tagadták meg a segítséget Ta­kács Jánostól. Közömbös magatartásuk mindenképpen el­ítélendő. Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy „állás- foglalásuk” nem jellemző a Volán dolgozóira. Hisz túlnyomó többségük hetek óta szinte éjjel-nappal azon fáradozik, hogy minden termény — a hihetetlenül nehéz körülmények elle­nére is — fedél alá kerüljön! Az ő emberségüket, érdemei­ket semmiképpen sem csorbíthatja egy-két munkatársuk közömbössége. (A szerk.) A Szolnok megyei Víz és Csatornamű Vállalat pályázatot hirdet Számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: számviteli főiskolai végzettség vagy mérlegképes könyveld! tanfolyam és gyakorlat. FQrdővezetői munkakör betöltésére ■ vállalat jászberényi tisztasági fürdő és a eserkeszöllői téliesített fürdő részlegéhez. Felvételi követelmény: középiskolai érettségi, fürdő vagy egyéb ipari szakmunkás képesítés. Fürdőüzemi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Gondnoki munkakör betöltésére ' I Feltétel: közgazdasági technikumi érettségi, néhány éves gyakorlat. Női munkaerők előnyben! Munkaügyi adminisztrátori munkakör betöltésére. Felvételi követelmény: közgazdasági technikumi érettségi, munkaügyi területen néhány éves gyakorlat. ▼ JELENTKEZNI személyesen Szolnok, Vízmű u. 1. szám alatt, a személyzeti főelőadónál lehet, írásbeli pályázatot a fenti címre kérjük beküldeni. Nincs kenyér! Kengyek határában, a ta­nyán élő lakosság számára nyitottak egy boltot, amely­ben az alapvető élelmiszere­ket megvásárolhatják. Gon­dolom, egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a kenyér is ezek közé tartozik. Csakhogy ebben a boltban egy ideje nincs kenyér. A magyarázat egyszerű. A boltosnő a me­netrend szerint közlekedő autóbusszal jár ki Kengyel­ről. Fél nyolckor érkezik. A sütőipar kocsija viszont már fél hét — hét között az üz­letnél van, de nincs, aki át­vegye az árut Megoldást természetesen lehetne — és kell is! — ta­lálni. A Dózsa Tsz saját autóbuszával minden reggel viszi a munkásokat hat és nyolc óra között. A vezetőség utasítása szerint azonban a buszon csak a tsz-tagok utaz­hatnak. Hozzátartözók, más, tanyához kötött emberek (boltosnő, tanítónő) szóba sem jöhetnek. Pedig többsé­gében a tsz-tagok maradnak ilyenformán kenyér nélkül, illetve nekik okoz gondot e nélkülözhetetlen táplálék be­szerzése. Horváth József né Kengyel Megáll vagy nem? Munkatársaimmal Szolnok­ra akartunk utazni novem­ber 6-án reggel, az 5.55-ös autóbusszal. Előző nap dél­után megkérdeztük a jászbe­rényi forgalmistát; felszáll- hatunk-e erre a kocsira a Bimbó úti megállónál. A vá­lasz igen volt. Nyugodtan álldogáltunk tehát 6-án reg­gel. Jött is egy panorámás busz, lassított, majd a gép­kocsivezető a megállónál be­letaposott a gázba. Egyik kollegánk már a buszon ült, s szólt is, hogy felszállók várakoznak. Mindhiába. Elballagtunk a Petőfi téri üzemházhoz, hogy újólag in­formációt kérjünk: az 5.55- ös busznak meg kell-e áll­nia a Bimbó útnál. „Kapás­ból” felelt a forgalmista: nem. Hitetlenkedésünkre megnézte a menetrendet, s igenre helyesbítette a választ. Természetesen az értekez­letről elkéstünk. Két kolle­gánkkal — akik nem tud­ták, hol lesz a tanácskozás — az állomáson volt talál­kozónk. ők azonban az érte­kezleten nem tudtak részt venni, s nem is dolgoztak aznap. Mindez azért mert az 5.55-ős busz vezetője novem­ber 6-án egy megállóhelyet „kihagyott”. Érthetetlen, hogy ezt is meg lehet tenni. Négy aláírás Jászberény Van HTO! Mindjárt az elején megír- j uk, hogy nein valami cso­dabogárról van szó. HTO -— nyilván „szaknyelven” — háztartási tüzelő olaj. önma­gában véve az sem csodála­tos dolog, hogy van, hisz a HTO (maradjunk most már ennél a névnél) tulajdonkép­pen nem volt hiánycikk. Csu­pán a Héki Állami Gazdaság alcsiszigeti központjában la­kó negyven családnak — s a környék gyümölcsöseiben szétszórtan lakóknak — tűnt annak, akik olajkályhával fűtenek. A hozzájuk legkö­zelebb lévő, a 4-es főút mel­letti benzinkútnál ugyanis több mint egy hónapja nem kapnak fűtőolajat — írta ok­tóber 30-án érkezett pana­szában L. M. szolnoki olva­sónk. Levelét november 6-án közöltük „Nincs fűtőolaj” címmel. Most már van — írhatjuk nyugodtan Venyige Sándor telepvezető (ÁFOR Ásvány­olajforgalmi Vállalat IV. sz. tájegységi telep) tájékozta­tása alapján. „... a kertvá­rosi tanácstag felkereste táj­egységünket és kérte a kút HTO-ra történő átállítását, így — mint a korábbiakban is minden évben — a kérés­nek eleget tettünk és a ku­tat HTO-val üzemeltetjük.” Reméljük, hogy a kertvá­rosi tanácstag a HTO-t „ki­pipálhatja” jegyzetfüzetében, jövő ősszel ez ügyben nem kell ismét járkálnia. Minek, hisz az emberek a követke­ző ősszel is — mint a koráb­biakban is minden évben — fűtenek majd, s ezen szán­dékukat akkor sem titkolják, jelentkeznek az ÁFOR-kút- nál fűtőolajért... Sz. S. Szolnok: Rendkívü­li esetben a dolgozó munka­időn felül is köteles munkát végezni, illetőleg meghatá­rozott ideig és helyen mun­kavégzésre készen állni. A túlmunkát csak olyan mér­tékben szabad elrendelni, hogy a dolgozó egészségét és testi épségét ne veszélyez­tesse, illetőleg személyi és családi körülményeire tekin­tettel aránytalan terhet ne jelentsen. A túlmunka elren­delésének feltételeit, korlá­táit és módját a kollektív szerződés szabályozza. Sé­relmével a vállalat szakszer­vezeti bizottságának titkárá­hoz forduljon. F J.-né, Törökszentmiklós: A dolgozó nőt és gyermekét egyedül nevelő apát éven­ként a Munka Törvényköny­vében meghatározott fizetés nélküli szabadnapon túlme­nően a 14 évesnél fiatalabb egy gyermek után 2, két gyermek után 5, három, s ennél több gyermeke után 9 fizetett szabadnap illeti meg. Jár a fizetett szabadnap a vér szerinti, az örökbefoga­dott, s a nevelt gyermek után is. Az állami gondozott gyermeket azonban a jog­szabály nem említi. N. J. Karcag: A 25, a 40, illetőleg az 50 évet munka- viszonyban töltött dolgozók részére jubileumi jutalom jár. A jubileumi jutalom a dolgozó egyhavi alapbére. A munkaviszonyban töltött idő számításánál figyelembe kell venni a mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti tagként el­töltött azokat az éveket, ame­lyeket a társadalombiztosítá­si szabályok szerint a nyug­díj megállapítása szempont­jából szolgálati időként fi­gyelembe vesznek. E szabá­lyok azonban csak a munka- viszonyban álló dolgozókra vonatkoznak. Termelőszövet­kezeti tagokra nem alkal­mazhatók. Termelőszövetke­zeti tag jubileumi jutalmat csak akkor kaphat, ha ezt az alapszabály elrendeli. M. B. Szolnok: A vállalko­zói szerződés érvényességé­nek alapvető feltétele, hogy szerződő felek a vállalkozás díjában is megegyezzenek. A díjazás összegében tehát a munka elvégzése előtt kel­lett volna megállapodni. A szplgáltatás és ellenszolgál­tatás feltűnő aránytalansága miatt polgári perben kérheti a kifizetett díj egy részének visszafizetését. A házadóról A Minisztertanács — a 19/1974. M. T. számú rende­letével — újból szabályozta a házadófizetési kötelezettsé­get. Az új jogszabály kiadá­sára azért került sor, mert a hatályos rendelkezéseket többször is módosították s az újabb változtatás az át­tekinthetőséget akadályozta volna. A házadó alá eső épü­letek köre lényegében válto­zatlan maradt. Adókötelezettség i Házadó alá esik az állam­polgár tulajdonban lévő ál­landó vagy ideiglenes jellegű épület. (Adózás szempontjá­ból épületnek kell tekinteni a földön elhelyezett vagy a földdel szilárd összeköttetés­ben álló fal és tető által ha­tárolt, zárt egységet alkotó építményt, anyagára, vala­mint méretére tekintet nél­kül). Nem tekinthető épület­nek a hordozható vagy ösz- szerakható, egy évnél rövi- debb időtartamra létesített építmény. Egyes épületek a rendelte­tésszerű használat időtarta­mára adómentesek. Ilyenek például a tulajdonos vagy luízastársa által használt kis­ipari műhely, a közterületen a hatósági engedéllyel felál­lított elárusító bódé vala­mint a műemlékvédelem alatt álló épület is. Az ipari műhely azonban csak abban az esetben adómentes, ha ab­ban javító-szolgáltató jelle­gű tevékenységet folytatnak. Az olyan ipari műhely, amelyben vásárolt készárut, illetőleg anyagot is árusíta­nak, adóköteles. A házadó fizetésére a tulajdonos, a haszonélvezettel terhelt in­gatlan esetén pedig a ha­szonélvező köteles. az uj epuieieKre — a jog­szabályban meghatározott fel­tételek mellett — ideiglenes házadómentesség adható. A családi házak adómentessége 15 évről 25 évre az Országos Takarékpénztár beruházásá­ban épített telepszerű, több­szintes társasházaké 25 éyről 30 évre, míg az állami esz­közökből megvalósult taná­csi értékesítésű és a lakószö­vetkezet útján épült telep­szerű, többszintes lakóépüle­tek adómentessége 25 évről 35 évre emelkedett. Az OTP beruházásban létesített örök­lakások, társasházak 25 éves adómentessége változatlan marad. Az új rendelet kiter­jesztette az ideiglenes ház­adómentesség körét a műsza­ki megosztással, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek átalakításával lé­tesített lakásokra is. A házadómentesség előfel­tétele, hogy az építést és a használatbavételt az építés­ügyi hatóság engedélyezze. Nem adható- házadómentes­ség használatbavételi vagy végleges fennmaradási en­gedély alapján sem, azokra a lakóházakra, amelyek az 19.74. január 1. után kiadott építési engedélytől eltérően vagy építési engedély nélkül épültek. Nem engedélyezhető házadómentesség akkor sem, ha az épület nagysága meg­haladja a jogszabályban még­határozott mértéket. Kedvezmény Házadókedvezményt a la­kóépület felújítása, közmű­vesítése vagy korszerűsítése esetén lehet kérni. Mértéke — a költség összegétől függő­en — annak 30—70 százalé­ka. A kedvezmény mértéke évenként legfeljebb az ese­dékes házadó 80 százalékáig terjedhet. A kedvezmény iránti kérelmet a munkák megkezdése előtt legalább 8 nappal az elsőfokú adóható­sághoz kell írásban bejelen­teni. Csatolni kell a bejelen­téshez a részletes költségve­tést, valamint — építési en­gedélyhez kötött munka ese­tén — az építési engedély másolatát. A munka befeje­zését is be kell jelenteni az adóhatósághoz. A bejelen­téshez kell csatolni azokat a számlákat, nyugtákat s egyéb bizonylatokat, melyek az építés költségét hiteltérdem- lően bizonyítják. Mennyit kell fizetni? A házadót az épülethez tar­tozó szobák, és egyéb adó­köteles helyiségek például üzlet, műhely, garázs stb. alapulvételével kell fizetni. Házadó kivetése szempontjá­ból a szoba jellegét nem vál­toztatja meg az a tény, hogy azt részben más célra is használják. Mértéke közsé­gekben a lélekszámtól, váro­sokban a közművesítéstől is függ. Közművesítettnek mi­nősül az olyan épület, ame­lyet. vagy amelynek telkét a központi vízvezeték hálózat­ba bekapcsolták. Az épület házadóját a benne lévő la­kások, üzletek, műhelyek és garázsok alapulvételével a jogszabályban közölt táblá­zat szerinti adótételek alkal­mazásával állapítják meg. Az új jogszabály rendelke­zéseit az 1975. január hó 1- től kell elsősorban figyelem­be venni. Teljes szövegét az 1974. évi Magyar Közlöny 33. számában olvashatjuk. Dr. Cs. I. HIRDETMÉNY' 1974. november 83-án — (szombaton) a kétpól Sza­badság Termelőszövetkezet központi irodájánál reggel 8 órakor csikóárverezést ren­dez. Eladásra kerülnek: 2—3 éves heréit és kanca csikók. APRÍ TÖGÉPGTÁR, JÁSZBERÉNY műszaki, illetve közgazdasági közép, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozókat — kooperátor — gyártástervező technológus — szerkesztő — anyagbeszerző (anyaggazdálkodó) továbbá gyakorlattal rendelkező — gyors- és gépírót keres felvételre. JELENTKEZÉS a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Jó keresettel azonnalra felveszünk dolgozókat postásnak és , besítőnek. hírlapkéz­Jelentkezés a tőrök­szentmiklósi postahiva­tál vezetőjénél. Ideiglenes mentessék

Next

/
Thumbnails
Contents