Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-20 / 271. szám
4 / SZOLNOK MEGYEI NpPT.AP 1974. november 20. VÁROS, ARCCAL A DONNAK Az ötletet a közvélemény vetette fel. Az építészek es a városi szervek felkarolták a gondolatot, hogy a várost arccal a Don felé fordítsak. Kétszáz év óta ugyanis, érthetetlenül, hátsó udvarai néztek a nagy folyóra. Ma a Don felől a déli városrész nagyszerű panorámája fogadja a látogatót. Létrehozásán sokat fáradoztak, nemcsak az építészek, de Itosztov lakosai is. Ennek eredményeképp a Don partRosztov ma 860 ezer lakosú nagyváros. Kétezerre a varos lakóinak szama meghaladja az egymilliót. Bizonyára ezért váltott ki oly nagy érdeklődést a „Rosztov 2000-ben” című kiállítás. Ez a minden várakozást felülmúló érdeklődés sokkal érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a kilencedik ötéves terv négy éve alatt a város minden nyolcadik lakosa új lakást kapott. Ez alatt kétszáz kilométernyi utcát, utat építettek és korszerűsítettek, csaknem egy millió fát ültettek. Külföldi utazásaim során lehetőségem volt megfigyelni a nagyvárosok vezető szerA különböző tömegkökle- kedesi eszközök évente csaknem 350 millió embert szállítanak. Uagyanakkor az új vonalakat annak figyelembevételével építjük, hogy egyet- len lakos se gyalogoljon 300- 350 méternél többet lakásától a megállóig. A tömegközlekedési eszközök népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy a viteldíjak igen ala- csonyak. A* világ számos nagy városának lakosait aggasztja a környezet szennyeződése. Rosztov ebben a tekintetben ja a városiak kedvelt pihenőhelye lett. A város idén ünnepli születésének 225. évfordulóját. Hogyan lett a múltban oly elhanyagolt Rosztovból Dél- Oroszország nagy ipari központja és egyik legszebb városa? A második világháborúban házainak hetven százaléka elpusztult. Ma a város háromszor akkora, mint a háború előtt volt. veinek munkáját, azt a stílust, ahogy a szociális problémákat kezelik. Sok mindent mi is szívesen átveszünk, de nem mindent. Nem tetszenek például azok a városok, amelyek zsúfolásig telítődnek gépkocsikkal, s szinte fuldokolnak a smog- ban. Mi is megteremtjük a szükséges körülményeket a magángépkocsi-tulajdonosok számára, de legfőbb célunk a tömegközlekedési-eszközök, különösen a villamosközíle- kedés hálózatának bővítése. Az utóbbi négy év alatt a trolivonalak hálózata csaknem megkétszereződött, s ezzel elérte a 150 kilométert. nem panaszkodhat, jóllehet mai állapotával még mindig nem vagyunk teljesen elégedettek. Az állam több mint 300 millió rubelt juttatott a Don folyó és az Azovi-tenger tisztítására. A szükséges intézkedésekkel a környező városok és Rosztov vízellátását biztosító Don folyó megőrzi tisztaságát. A kilencedik ötéves tervben befejeződik a magá nemében páratlan tisztítóberendezés-komplexum építése. Ezen a korszerű tisztítórendszeren naponta 220 ezer köbméter szennyezett vizet eresztenek át.milyen módon a Don folyóba már teljesen tiszta víz jut vissza. Ievegőpróba naponta — negyvenszer A természet másik áldását, a tiszia levegőt is szeremet» megóvni a rosztoviaK szamara. A belvárosban, az ipari negyedekben és a iegforgal- masaob útvonalakon naponta negyvenszer vesznek levegő-próbát az e célra létesített egészségügyi laboratóriumok. A szolgálat emberei nemcsak rögzítik a levegő szennyezettségi fokát, követelésükre például bizonyos időre leállították a betongyárak munkáját, mert szeny- nyezték a környezetet. A legutóbbi évtized alatt a város levegőjének porszeny- nyezettsége a felére, koromszennyezettsége a hatodára, kéntartalmú gázszennyezettsége a hetedére csökkent. Mindez annak köszönhető, hogy a szilárd tüzelőanyag helyett fokozatosan áttérnek a földgázfűtésre. Az elmúlt öt év alatt a gyárakban és üzemekben körülbelül száz nagy kapacitású gáztisztító és porfogó berendezést állítottak fel. Rosztovban régi hagyomány, hogy minden lakos évente negyven óra társadalmi munkát vállal városa szépítésére. A döntő fontosságú objektumokon úgynevezett társadalmi törzskarokat hoznak létre. Tagjaik az érdekelt üzemek vezetői, az épí- töszervek képviselői, a környező utcák lakói. Ez lehetővé teszi, hogy a lakosság a legközvetlenebbül vegyen részt az új életkörülmények a város egész arculatának kialakításában. Vlagyilen Sescrbakov Rosztov tanácselnöke Hoeztov 2000-ben Tiszta a folyó Ceruzavázlat a legeltetésről, és a munka helyetti testedzésről Zagyva-híd. Alatta a fo- lyamnyi széles folyó csordultig tölti az árterületet. De mintha egy-két arasznyit apadt volna. Ám nincs sok ideje a gyalogosnak tűnődni, mert szokatlan látványba ütközik. A híd közepén három disznó. Vidám bácsika hajtja őket a város felé. Körülötte a 4-es út elterelt forgalma. kamionok, autók, buszok. A mérges gépkocsivezetőknek mosolyogva integet vissza. Nem érti. miért dü- höngenek. Ilyen szép, napsütéses reggelen. Vajon hová tereli a három disznót? A város szívében sem legelő, sem állatorvos, de még kirakodóvásár sincs. Tűnődök, hogy megszólítsam-e. De látom az arcán a sziken nőtt emberek évszájmdos nyugalmát, rendíthetetlen magabiztosságát: reggel van, a jószágot ki kell hajtani... Jobbnak látom semmit sem kérdezni tőle. ☆ . Vosztok út. A töltés mellett piros salakos futballpálva kapukkal- fehér vonalakkal. A délelőtti órákba nyúló, kemény mérkőzés résztvevői kissé furcsa öltözékben vannak. A beállós hosszú nadrágja végig mészfoltos mint a kőműveseké, szobafestőké szokott lenni. Néhány tartalékot is látok ilyen mezben. Az egvik fürgén guruló no- cakos szélsőn, s ha jól látom az éppen őt kemény talpa- lásokkal semlegesítő hátvéden is olajfoltos szerelőruha. Megszólalásig hasonlít a lakatosok. gázszerelők öltözékére. A kapuban szőrmesapkás, bélelt balonos. amolyan munkavezetőnek kinéző, idősebb férfi. Néha hatalmasakat üt a labda helyett az őt támadó, ragasztófoltos nadrágjáról parkettázónak kinéző hóri- horgas centerre. Hát nem szép látvány ? Ami a gyengélkedő magyar futball utánpótlását illeti, még ígéretes is. De ha csak arra gondolok, hogy ezeknek a vidám futkosó melósoknak ma este már nem kell otthon kocogni, az is szívderítő. Mit nem adnának a sportpszichológusok, üzemi orvosok- sporthivatali tisztviselők. ha látnák. Ezek mellett elenyésző leien tőségű, szinte teljesen mellékes annak a néhány lakónak a véleménye, akiknek a tavaly átadott lakásában ezalatt békésen csordogál a falból a víz. felpú- posodott a parketta, lepergett a festék az ajtóról. Mert lévén a két keményen harcoló csapat a garanciális javításra kiküldött brigád. S rúgják a bőrt délelőttön át az állami építőipari vállalat színeiben. tabáni — Százhuszonöt éves a Lánchíd Budapesti hídjainí kecsessége, szépsége, ritmusa, a főváros egyik ékessége. A hegyekről, vagy a Du- na-partról elénk táruló látvány megiiatározó eleme. Azonban nemcsak egyszerűen az esztétikai gyönyörűség okáért állították: fontos gyakorlati funkciót teljesítenek a folyó két partjának és az ország két részének összeköttetésében. Hídjaink eleje és legszeb- bike a Lánchíd, első állandó hidunk Pest és Buda között. Az ősrégi kereskedelmi út forgalmának lebonyolításában évezredek óta nagv szerepet töltött be a pesti rév, de már Zsigmond korából, a 15. század elejéről hajóhíd- ról is tudunk e helyen. A törökkori hajóhíd az ostrom idején 1686-ban végleg elpusztult, ezért a pesti tanács az új század hajnalán, 1701-ben könnyen elbontható repülő- hidat rendelt a lassan benépesülő város egyik asztalosától. Az úi hajóhíd felállítására csak a század második felében került sor. Több mint negyven pontonon álló, a hajózás számára két végen megnyitható alkotmány volt ez. amelyet jégzajlás, hajók többször is megrongáltak, halálos végű szerencsétlenségeket okozva. Ezek és a megnövekedett forgalom miatt hamarosan felvetődött az állandó és kőből épített híd gondolata,mely végül is — elvetélt korai kezdeményezések után — Széchenyi István munkássága nyomán vált valóra. Széchenyi 1832-ben a Híd_- egylet megalakításával szervezett kereteket adott az építés anyagi és műszaki ügyeinek. Hamarosan kitűnt azonban, hogy külföldi segítség nélkül a régóta várt vállalkozás eleve reménytelen. Ezért az ország gazdasági felvirágzásáért munkálkodó gróf Angliába utazott és megszervezte a névrokon Clark-ok (Tiemey és Adam) tervezői és építésvezetői közreműködését, az országgyűlés pedig az 1836/26. törvénycikkel a hídépítést törvénybe iktatta. Miután a bécsi Rot- schild és Sina bankházak anyagi támogatását is sikerült megnyerni. 1842. augusztus 24-én végre megtörténhetett a várvavárt alapkőletétel (az ünnepélyes aktus egyébként Barabás Miklósnak a Nemzeti Múzeumban őrzött vízfestményéről is sokak számára ismert.) 4 Lánchíd _ ameiVet még Kossuth Lajos javaslatára neveztek el Széchenyi Istvánról — . műszaki megoldását tekintve függőhíd, amelyet a két főpllléren áthaladó és hatalmas csavarokkal összekötött láncok tártának. Ezeket a láncokat a két parton, mélyen a föld alatt (az úgynevezett lánckamrákban), vastömbökkel horg- gonyozták 'e és fölébe terhelésül hatalmas köveket, földet és hídfő éoületeket emeltek. (A hídfőépületek helyén egyébként ma az oroszlánok állnak.) A pályatestet a csavarokról lefüggő vasszálak tartják Építéséhez mauthauseni gránitot, váci homokkövet, szlovéniai fát és Angliában olvasztott vasöntvényt használtak fel. Legrégibb és legszebb hidunk története, kiváltképp a kezdeti időkben, ugyancsak kalandos volt. 1848. iúlius 18-án, az utolsó láncszakasz felvonásánál a felvonólánc elszakadt, többen — köztük Széchenyi is a Dunába estek. Az 1843—49-es események. a forradalom és a szabadságharc idején gyakorta gazdát cserélő város helyzete megakadályoztak az utolsó simítások elvégzését. Sőt, a krónikás majdhogv nem a híd pusztulásáról számolhatott be. ' Buda ostromakor ugyanis Hentzi tábornok, a pesti Dunapart klasszicista palotasorának szétlövető.! a parancsot adott a híd fel- robbantására. Ez akkor nem történt meg, azonban a Vár bevétele után Allnoch osztrák ezredes a parancs végrehajtásának szándékával szivarjával gyújtotta meg az előkészített robbanl^ózsi nórt. A robbanás azonban szerencsére csak az értelmetlenül robbantani akaró tisztet röpítette a levegőbe, a híd épen maradt és az osztrák katonai igazgatás 1849. november 20-án átadta rendeltetésének. 1856-ban kiegészült az Alagúttal és így a két városrészt összekötő funkciójában is kiteljesült Lánchíd történetében a következő jelentős esemény 1902 után történt, amikor is az egvre aggasz- tóbbá váló kilengések miatt kicserélték a híd vasszerkezetét. Az építmény ezáltal könnyedségéből és kecsességéből ugyan sokat veszített, de többszörösen nagyobb hordképességű lett. 4 I íd történelmének legszomorúbb napja 1945. január 18-a. amikor a körülzárt német katonaság értelmetlen romboló indulatában többi hídjaink után ezt is felrobbantotta. Huszonöt évvel ezelőtt, 1949. november 21-én- a hídavatás 100. évfordulóján adták át ismét a forgalomnak a remélhetőleg nyugodtabb iövő elébe néző újjáépített hidat. Az elmúlt években elvégzett renoválási díszkivilágítási munkálatok eredményeként még teherbíróbban. még szélesebben és szebben ékesíti és határozza meg a pesti Duna-part látképét. G. A. A 125 éves Lánchíd (MTI fotó — KS) A „határsértő” cobolyok Föld alatti múzeum Vlagyivosztok közelében, a Partizán-völgyben 2500 hektárra kiterjedő, 15 barlangrendszert magába foglaló föld alatti természetvédelmi területet létesítenek. A hajdani koráll-zátonyokból kialakult mészkőhegyekben 3 barlangot múzeumnak rendeznek be. A termek előkészítésében geológusok, térképészek, elektromos szakemberek vesznek részt. A felderítők a kutatások során könnyűbúvár felszerelést is tartanak maguknál, mert a föld alatti barlangok, kürtőkön keresztül, helyenként kapcsoilatban állnak a felszíni tavakkal. Az omszki tajgn tősgyökeres lakói, a cobolyok, az írtig bal partján — a nyíresekben és rezgőnyárfa-erdőkben — újabb területeket hódítanak meg. Ezt a ritka jelenséget a vadgazdálkodók azzal magyaráznák. hogy a szigorú vadvédelmi törvények eredményeképpen az utóbbi három évben a cobolyok száma a kétszeresére növekedett. Viszonylag még 3 közelmúltban — az évszázad elején — is, a fékeveszett, kíméletlen vadászás következtében a szibériai tajga legértékesebb prémes állatkáját a kipusztulás veszélye fenyegette. Az átgondolt vadvédelmi törvények végrehajtásának eredményeképpen a Szovjetunóban számos szárazföldi és vízi állatot mentettek meg a kihalástól és kezdték el szaporításukat.