Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-05 / 233. szám
XXV., évf. 233. sz. 1974. okt. 5., szombat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR A MÁSODIK 1\4P01\ A tanácstörvény végrehajtásának parlamenti vitája Befejezte munkáját az országgyűlés Tegnap délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozását az országgyűlés: napirend szerint megkezdődött a tanács- törvény végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása. Az ülésen részt vett Lo- sonczi Pál, a Népköztársaság ülnöki Tanácsának elnöke; T’ock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aezél György, Apró Antal, Németh Károly és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke kezdte meg beszámolóját a tanácstörvény végrehajtásáról. lakosság véleménye, javaslatai korábban ilyen mértékben még nem érvényesülték a testületi döntésekben, mint most — állapította meg beszámolójában dr. Papp Lajos, ugyanakkor hozzátette, hogy helyenként viszont elmaradt a testület hatáskörébe tartozó oiyan fontos ügyek tárgyalása, mint például a szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos tennivalók. — Fontos önkormányzati hatáskör a tanácsrendelet alkotásának lehetősége. Ezzel azonban — elsősorban a részletekbe menő jogi szabályozás miatt — nem élnek eléggé a tanácsok — állapította meg. — Az ország minden századik felnőttkorú lakosa tanácstag, közvetlen résztvevője a tanácsi döntéseknek. A csaknem 70 ezer tanácstag a közösség szolgálatában tesz eleget megtisztelő közéleH megbízatásának. Bevált a pénzügyi rendszer A törvény mind a központi rendelkezések, mind a tanácstestületi döntések végrehajtásában kulcsszerepet adott a végrehajtó bizottságoknak — húzta alá Papp Lajos, munkájukról szólva kiemelte, hogy jól biztosítják a jogszabályok, az ágazati feladatok végrehajtását, erősödött a koordinációs szerepük, de még mindig gyenge pontjuk a következetes ellenőrzés. Ezután a tanácsi bizottságok jelentőségéről beszélt — Ma már több mint 15 ezer szakember tagja a bizottságoknak. Értékes segítői a testületi munkának — mondta. — A községekben azonban még nem élnek megfelelően a bizottsági munkában rejlő lehetőségekfFolytatás a 3. oldalon.) HA: 25 éves a Német Demokratikus Köztársaság ☆ Aratják a rizst Karcagon ☆ Ceruzavázlatok •Ar Világgazdasági hírek ir Ahol a babák születnek ☆ Otthon a jövőhöz ☆ „Bessenyei parádé” Tisza II. vízlépcső tízemben a negyedik turbina A kiskörei vízierőmű szerelői elkészültek a negyedik — egyben utolsó — csöturbinával és tegnap az úgynevezett száraz üzemeltetéssel megkezdték a gépek kipróbálását. Az előírt üzemi próbák eredményes végrehajtása után. várhatóan egy hét múlva, bekapcsolják az országos hálózatba a négyes turbinát. Akkor a kiskörei vízlépcső 28 megawattos vízierőművének valamennyi gépegysége részt vesz a villamosenergiatermelésben. A teljesen automatizált erőmű Szeged nagyságú város igényeinek kielégítéséhez elegendő áramot termel maid. Dr, Papp Lajos államtitkár beszámolója — A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa egyik időszerű, központi feladatként határozta meg az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztését. Ennek keretében került sor — összhangban társadalmi fejlődésünk követelményeivel — a tanácsszervek tevékenységének fejlesztésére — kezdte beszámolóját az államtitkár. — A törvény megalkotása óta eltelt csaknem négy évet a végrehajtás első időszakának téliét tekinteni. Ennek tapasztalatai mar elegendőek ahhoz, hogy jelenthessem a Tisztelt Országgyűlésnek: a törvény elveinek és szabályainak helyességét .az élet, a gyakorlat igazolta — mondta —> majd így folytatta: Növekedett a tanácsok szerepe — A tanácstörvény sarkalatos célja volt a testületi szervek, különösen a tanácsok szerepének növelése. A tanácstestületek munkája — amely a népképviselet meg- njulvánulása — a törvény alapján jó irányban fejlődött. Növekedett szerepük .a helyi tervek és feladatok megállapításában, a szak— A tanácsok tevékenységében bekövetkezett fejlődés és kedvező eredmények mellett számos nehézség, hiányosság is tapasztalható volt. ’ Az okok között elsősorban a végrehajtás fogyatékosságait említette. Kétségtelen •— mondotta —, hogy a törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtása hosszabb időt igényel. így például csak fokozatosan lehetett és lehet növelni a tanácsok önállóságát, hatáskörét, anyagi eszközeit. A vártnál valamivel több időt vesz igénybe a színvonalasabb munka személyi feltételeinek megteremtése, s az indokoltnál vontatottabban halad az eljárások egyszerűsítése. igazgatási szervek irányításában és ellenőrzésében. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a társadalompolitikai jellegű határozatok végrehajtásának szervezésére. A nagyobb döntési hatáskör fokozta a tanácstagok aktivitását, felelősségtudatát. A demokratizmus örvendetes növekedését mutatja, hogy a htrkk h hűsítA-ok — hírek — tudósítások^ híri-k Nemes Dezső Baranyában Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap Baranyába látogatott. Reggel Pécsett, a pártszékházban, a megyei pártbizottság titkárai fogadták a vendéget. Délelőtt Nemes Dezső. az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságai! időszerű küi- és belpolitikai kérdésekről tartott előadást az aktiva- értekezlet hallgatóinak, majd megtekintette a pécsi Zsolnay Múzeumot és a Csontváry kiállítást. Délután Baranya északi részeben folytatódott a program. Országos ülés {regszemcsén A Magyar Tudományos Akadémia agrártudományi osztályának mezőgazdasági műszaki bizottsága az ireg- ezemcsei Takarmánytermesztési Kutató Intézetben tartotta kibővített ülését tegnap. dr. Gergely István kandidátusnak. az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága első titkárának elnökletével. Az ülésen a fehérjefejlesztési program megvalósításának növénytermesztéssel kapcsolatos gépesítési kérdéseit vitatták meg. A bizottság tagjainak dr. Kurnik Ernő akadémikus, az iregszemcsel intézet igazgatója munkatársaival bemutatta a takarmánytermesztési intézet központját, ismertette az ott folyó tudományos munkát. Bőrkiállítás Martfűn A budapesti Bőripart Vállalat tegnap a martfűi cipőgyárban legújabb termékeiből és már bevált gyártmányaiból rendezett kiállítást. Bemutatták többek között, — különböző színekben — azt a sertés lakkbőrt. is, amely az őszi BNV n nagydíjat kapott. É sertésbőr minősége vetekszik a hasonló marhabőrével, ugyanakkor — a sertésprogram megvalósulása segítségével lehetővé teszi, hogy jelentős nyersanyagimportot helyettesítsenek vele. Az ország négy „legjobbja” között Az eredményesen végzet! munka jóleső örömével vették át tegnap az OTP vezérigazgatójának dicsérő oklevelét az OTP jászberényi fiókjának Rákóczi szocialista brigád tagjai Az öklévé! az< jelenti, hogy az ország legjobb négy OTP szocialista brigádjának versenyében a jászberényi fiók brigádja a második helyzést érte eL Munkaügyi tanácskozás Vállalatok,' üzemek, ÁFÉS2-ek, iskolák és más intézmények munkaügyi döntőbizottságainak vezetői, mintegy százötvenen tanácskoztak tegnap délelőtt a Szolnok megyei Tanács nagytermében. A tanácskozás lényegében megyei előkészítesse volt az október 31- én Budapesten sorra kerülő harmadik országos munkaügyi értekezletnek, ezért megválasztották az orszá goe konferencia húsz Szolnok megyei küldöttét. Mér teljesítették ez évi tervüket A szolnoki MEZŐGÉP Vállalat tószeg] gyáregységének dolgozói szeptember 30-ig teljesítették 83 millió forintos idei tervüket. Hozzájárult az eredmény eléréséhez a gyáregység tizenhét szocialista brigádjának kongresszusi és felszabadulási munka versen} re tett felajánlása tó, Csőtörések Szolnokon Tegnap három helyen tört el a cső Szolnokon, a 4-es főúton. Délelőtt a József Attila utcában és az MSZMP székháza előtt jeleztek csőtörést, a hibát mindkét helyen kijavították a Víz- és Csatornaművek dolgozói. A késő délutáni órákban a megyei tanács épülete elölt a 200 milliméteres főnyomóvezeték rő! tört le a tűzcsap. Ez a hiba rövid időre zavarokat okozott a város egy részének a vízellátásban, mert lecsökken): a nyomán, a vezetékét lezárták, és a Kossuth lajos utón a Ti- sza-hídtól a Táncsics utcáig átmenetileg néhány épület nem kap vizet. A hiba elhárítását ma reggel kezdik a vízmüvek dolgozói. Egy mondatban — Békés megye felszabadulása 30. évfordulója alkalmából tegnap a megyébe érkezett a szovjetunióbeli Penza testvérmegye száztagú küldöttsége. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság hrunchológiai szak orvosai tegnap tudományos ülést tartottak T.alaegersze • gen. a megye! tüdőgyógyin tízeiben. Rekord ív a szolnoki pályaudvaron Nagy a forgalom a szolnoki pályaudvaron. Sűrűn érkeznek a megrakott vasúti kocsik, a vágányokon üres vagonok árura várakoznak. Éjjel-nappal dolgozni kell, hogv idejében a rendeltetési helyükre érkezzenek a rakományok. Az ősz különösen nehéz időszak a vasútnál. Ilyenkor kerül (.vagonokba) a betakarított termény, a gyáraknak, üzemeknek a legtöbb nyersanyag ősszel érkezik. jelentősek az export szállítások is. Jelenleg a legtöbb rakományt a Cukorgyár és a Vegyiművek kapja. A Cukorgyárban nemrég kezdődött a kampány, és szeptembertől mostanáig 1444 vagon répát szállítottak a gyárba vasúton. A kampány ideje alatt 370 ezer tonna cukorrépa érkezését várják. A gyárból még ebben az évben elszállítanak 55 ezer tonna cukrot, 110 tonna nedves és 14 ezer tonna sízáraz répaszeletet. Ennek a meny- nyiségnek a szállításához több mint 13 ezer vagonra lesz szükség. A Vegyiművekhez is főkent alapanyag érkezik. A hátralevő három hónapban még 140 ezer tonna várható. A* üzem termékei közül belföldre 240 ezer tonna műtrágyát, kénsa- vat, mosószert és krioli- tot kell elszállítani. < i Exportra 37 ezer tonna mosószer. kriolit' és kénsav jut Ezekhez ts 12—13 ezer vasúti, kocsi kell. A szolnoki pályaudvarra érkezik a 4-es főút itteni szakaszának építéséhez szükséges kavics és kőmenv- nyiség. Az utat építő vállalatok minden anyagot időben megkapnak, a szállítások miatt nincs lemaradás. Az őszi szállítások ideién, a jelentősebb partnerek közé tartozik az ÉRDÉRT, a Volán. a Beton- és Vasbeton' ipari Művek, az ÉVM, a papírgyár, a bútorgyár, a MÉK a Fűrész- és Hordóipari Vállalat is. Ez az év rekordesztendőnek számít a szolnoki állomáson. Tavaly, az év első kilenc hónapjában egymillió 57 ezer tonna rakomány ér kezett, míg az idén ugyanennyi idő alatt 1 millió 116 ezer tonna. Az idén eddig már 59 ezer 300 tonna áruval többet szállítottak el. mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az üzemek, gyárak, vállalatok időben megkapják a szükséges nyersanyagokat. A szállítások folyamatosak, jelentősebb vagon hiánv most nmen — sze — Lakásépítés Jászberényben Igen népszerűek az OTP társasházak Jászberényben befejezéséhez közeledik a negyedik ötéves terv lakásépítési programja. A városban a harmadik ötéves terv idejére 540 lakás építését tervezték, felépült 644. A bontásokat leszámítva1 akkor ötszázöttel növekedett a lakások száma. A negyedik ötéves terv 900 lakás átütését tartalmazza. Az eddig felépült és ebben az esztendőben még felépülő mintegy 200 lakással 1974. december 31-re — egy évvel korábban a tervezettnél —• Jászberényben teljesítik a lakásépítési tervet. Legszámottevőbb az OTP- társasházak építése. A Pely- hesparton eddig 212 lakás épült. Az elmúlt évben bevezetett korszerűbb építési technológia, valamint a Jászsági Építőipari Szövetkezet kapacitásának növelése lehetővé teszi, hogv 1975 végére úiabb 184 lakás építését fejezzék be. Növeli az OTP-társasházak népeszerűségét. az a tény. hogv Jászberényben az utóbbi években épült lakások közül minőségileg ezek a legjobbak. Jelentősen hozzájárult a lakások számának emelkedéséhez a vállalata lakásépítés is. Saját beruházásában a Hűtőgépgyár eddig huszonöt készenléti, lakótelepi lakast. az Aprltógépgyár tíz szolgálati lakást épített. A negyedik ötéves terv utolsó esztendeiében a Hűtőgépgyár 30, az Aprítógépgvár pedig 17 vállalati lakás építésével enyhít a város lakásgondjain. A következő években az építkezésre alkalmas előköz- múvesítelt terület biztosításával és egvéb kedvezményekkel tovább javítják a városban a szövetkezeti lakásépítés feltételeit. Az állami lakásépítés Ugvan elmaradt a tervezett ütemtől. ígv is ielentős azonban az eddig felépült 86. és a negyedik ötéves terv végéig még átadásra kerülő 89 lakás. Kisebb a magánerőből épült lakások száma. Magánlakás építésre kevesebb építő vett igénybe OTP-kölcsönt annak ellenére, hogy a tanács minden eddiginél több építésre alkalmas telket biztosított, Magánerőből, OTP- k ölesön nélkül 166, OTP- kölcsönnel 270 lakás épült néev év alatt;. A városban egy évvel korábban valósul meg az acél- kitűzés, hogy a lélenlegi 115 családdal szemben 1975 vé- Eere 106 családra jusson 100 lakas. Rossz közérzet l\f yugat-Európóban Az enyhülés növeli a népek közötti bizalmat KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2, OLDALON