Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-27 / 252. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. október 27. E leinte. nem mondom, rekedtre beszéltem magam a főnöknek. osszák be máshoz, de nem nagyon akart vele senki se együtt dolozni. így hát a salát ió szivem szúrt ki velem. Ennek is élni kell. ha más nem vállalja őt. s most már lassan két éve lesz. hogy a segítőm. Valamikor kisgyerek korában a fejére esett, megnémult. megsüke- tült. így tudom. Még az is csoda, hogy ilyen jól beletanult, csak emelem az ujjamat. hajlítom a tenyerem, hunyorítok; már a homlokomról tudja. mit adjon kézhez, mihez milyen menetet kell vágni, vagy milyen hajlást kell adni a csőnek könyökben; falat vésni, gipszelni. tiplizni. mit. mikor kell, tud mindent. Arra gondolok, ez a szegény Ső- rés Lajos belülről jobban ismer engem, mint a saját édesanyám, vagyis, hogy nekem van egy arcom amit csak ő tud abban a süketnémaságában. s hogy a mozgásom neki hang: s még ahogy a szemem körül megráncolódik a bőr, abból is ért valamit. Azért, hogy idáig jutottunk. az nem ment olvan könnyen, mint ahogy itt most elmondom. Sokat járunk kifelé, környéki vállalat vagyunk, ká- téesz; hegyre kertekbe megyünk, szerelési munkára, bevinni a vizet villákba, vi- kendházakba és gyakran van úgy hogy csak ketten dolgozunk napokig, én meg a segítőm. Nekem olyan a természetem, hogy szeretek beszélni, megtelik a szivem, mint mikor a pohár vízzel, és kell. hogy elmondjam valakinek ami történt velem. Hogy mit? Leginkább azt, ami a munka után adódik. Mozi. szórakozás, egy-két mutatós lány. Attól ió az egész, hogy el lehet mondani. Ilyen a természetem. De ennek a Sőrés Lajosnak hiába beszélnék. Hogy a nő szép. melles, fényes szájú, arról nem mesélhetek neki, hogy jó tiszta szappanszaga van és a haja egészen puha. — Hogyan is érthetné meg? ö ugyan le nem veszi rólam figyelő szemét, de ilyesmikre állította be magát: csőfogó. fűrész, satu. Én ez vagyok neki: hajlíts, véss. gipszelj! Valahogy mégis beletörtem, hogy válasz nélkül marad minden, amiről jó lenne beszélni és nem lehet meghosszabbítani. legalább így szóban, aminek mondjuk az este olyan nagyon tudtam örülni. Elfogadtam a némaságát. Azt is furcsa volt elképzelni. mire gondol Sőrés egész nap és ha leteszi a lantot, lemossa arcáról az olajat, a meszet és vékony, szőrös lábával belebújik a nadrágba, szögletes, sovány vállára meg ráhúzza az inget. Vele csak dolgozni lehet. megszokta, egyik mozdulat után jön a másik, nem lehet kihagyás, különben kibillen. Jön utánam, lehajtott fejjel. mint egy kuli, mindig mögöttem, s ha ránevetek. viszanevet, bár nem tudja, miért. Huszonnégy éves. éppen, mint én. Mit csinálsz munka után, te kuka? Minek tudsz örülni, mitől vagy szomorú? Nincs válasz. Egyszer elmentem hozzájuk, valami távoli unokasógoránál lakik, gondoltam, lekáderezem a pajtást. Ök sem tudják, mire gondol. Nekik is van jelbeszédük: enni. inni, aludni. Ágy, tiszta ing. tiszta gatya. De tudni nem tudnak róla semmit. Valahonnan Kőszegről került ide. több mint tiz esztendeje. Állítólag, mielőtt feire esett, tudott beszélni. talán két osztályt is elvégzett. Kitől tudják? Csak tudják. Hova jár. merre iár? Elcsavarog a hegyekbe, órákig sétál * a Duna mellett. Valaki így mondta, tanult ember mondta, ha megoperálnák, visszanyerné a beszédét. a hallását,, no nem egycsapásra. de visszanyerné. És? Miért nem viszik orvoshoz? Erre nem tudtak felelni. Nem rossz emberek, de nehezen mozdulnak. Miért nem viszik kórházba? Nem is tudják. Elgondolkoztam ezen, egy embernek vissza lehetne szerezni a beszédét, az életét. Mi közöm liozzá? Észre vettem én. néha utána bámul égy-egy lánynak. mint a felhőnek, madárnak. és a szeme kékebb, mint máskor. Ég hogy a szőke hosszú hajú lányokat bámulja leginkább, azt is kifigyeltem. Szép is a szőke női haj. amikor úszik a leVészi Endre: vegében, föltartja a szellő; még borús időben is. mintha a napsütés úszna utánuk. Én a magam részéről a szőke, hosszú lábú. hosszúkás combú nőkért bolondulok, de ritka az ilyen. És te. szegény némaság, süketség? Volt-e már nő az életedben. Lali? Egyáltalán? Most már bordély sincs, ahová az ilyen szerencsétleneket elvitték megkönyebbülni. Mit beszélsz magadban az ilyen lányoknak? Írsz-e neki levelet, csak úgy gondolatban? írni nem tud. csak a nevét rajzolja oda a bérlistára. Nem mondod hogy éhes vagy. csak eszel; csak iszol, amikor megszomjazol és nem tudod kimondani, milyen jó volt ez a nagy korty, az ember megtelik tiszta hidegséggel. Egyszer, amikor összegyűlt a pénze, elvittem Pestre ruhát venni. Az arcán ritkán látni változást, csak a szeme figyel, mintha a szemével fogná össze a világot. De most, amikor megpillantotta magát az áruház nagy próbatükrében, ami tetőtől talpig mutatja az embert, nagyon meglepődhetett, mert az arca elszürkült, majd aztán kigyulladt, a végén a szemeit fogta körül két sápadt karika. Ez a csodálkozás sokáig ott maradt az arcán s a szeme is, mintha elvesztett« volna a figyelő irányzékot, ide-oda röpködött. Ember ez. olyan érző ember .mint te vagy én. Máskor megdumáltam a fiúkat, vigyük el magunkkal szórakozni. A Béke kupolatermében ültünk, dugaszolt bort fogyasztottunk, ő konyakot kapott, úgy nyalogatta. mint a gyerek. Volt műsor. tánc. miegymás. Kétségbeesetten figyelt. A végén — ezt sosem hallottam így tőle — nyöszörögni kezdett. nyüszíteni és nagy repedt kezével a szemét törül- gette. sírt. Soha. de soha többé! Napokra elmaradt, alig tudtam visszacsalogatni a munkába. Aztán valahogyan visszarázódott a dologba, igaz. hogy eltolt a háztól jónéhány munkát, példának okáért, három ízben is nem a kijelölt helyen vágta el a csövet, elnyeste a méretet, vagy amikor falat kellett vésni, olyanokat vert a vésőre, hogy maid ránk döntötte a házat. De nem a harag működött benne. hanem a szomorúság. Azért, ha meggondolom, közel került hozzám ez az ember, akinek nincsenek szavai. s ha elmosolyodik, hát éppen akkor teszi, amikor semmi ok nincs rá. De a hosszú idő alatt egészen hozzám igazodott, megértette a kettőnk dolgát, mint munkatársakért s ebben akár az életemet is rábízhattam volna. Egy tiszta, átlátszó őszi napon, olyan volt ez a nap, mint a szép jénai üveg egy villában dolgoztunk a hegytetőn. valami mérnöknél. Fekete, hosszú, görnyedt fiatalember volt az a mérnök, hajlongott a hártyapapír fölött. Aztán elnézte a munkánkat. de egészen másra gondolhatott. mikor végre megvilágosodott az arca és észre vette, hogy Lajos meg én milyen jeleket váltunk egymással. Aztán megint másfelé nézett s a végén leesett a tantusz. A segítőmről kérdezett. Hogy mióta néma? Hogy baleset-e, vagy születési hiba? Megmondtam, baleset, tudott beszélni valamikor. A mérnök ideges lett, mutatóujjával magyarázott. Szerinte az ilyen állapot megjavítható. Beszédközpont, hallóközpont. így mondta. Tanult ember volt. intelligens és jót akart. Miért nem visszük szakorvoshoz. Feleltem valamit, hogy a rokonság nehezen mozdul. — És maga? — lökte felém hosszú ujjait. — Nekem, bocsánat, mi közöm ehhez, azonkívül, hogy két éve cipelem a hátamon? Nem áldozok talán eleget ennek a némának? Van-e testvér, aki többet tenne, minthogy együtt van vele, napról napra mutat és magyaráz neki, amíg bele nem fárad? Igaz, most már szeretem azt az abszolút csöndet, ami körülötte van. — Ez a társadalom rákfenéje. a közöny — mondta csöndesen a hosszú, görnyedt ember és bár nem mozdult az arca. sírni látszott. Én meg azt gondoltam: öreganyád kínszenvedését. te izraelita! Bár lehet, hogy nem is az. Nem tudom mi ütött Sőrés Lajosba, de én legalábbis úgy láttam, hogy ettől a naptól fogva úgy néz rám, mintha a bátyja volnék, az apja. a rokona. Hogy a figyelő szemében a kékség, mintha kérne valamire. Kérje az öregistent, de ne engem! Két év. az két év. elég volt. tegyék más mellé, bár Büket létére, néma létére megdolgozik a hathúsz órabéréért. Jó. megdolgozik érte. de mire költi? A rokona nem uzsorázza ki. ezt tudom. de nem is törődik vele. Egy napon azon kaptam rajta, hogy női melleket rajzol, nagy. kövér melleket, úgyszólva: dinnyemelleket. Hát erre vágyói, te némaság? Gyorsan összegyűrte a papírokat. Máskor, látom, a napot rajzolja le. ahogy süt a mezőkre. Ezt is eltüntette. Nem is raizol rosszul. Leányt rajzolt, ahogy lobog utána a haja. Helyben vagyunk! Aztán két kövér embert, két jókedvű, gömbölyű fejű embert. az egyik nő a másik férfi, csupa jóság. Sokat gondolkoztam ezen. míg eszembe jutott: ilyen apát és anyát szeretne magának. Mikor Pesten jártam, egy alkalommal a kocsival anyagot vételezni, bementem az Irgalmasokhoz. abba a kórházba legalábbis, ami azelőtt a papoké volt. s ahol a mandulámat szedték ki anno dacumál. Elmondtam az ügyeletesnek a segítőmet. A vékony, szőke doktor jó néven vette az igyekvésemet. — Lehetséges, hogy egyszer csak megszólaljon? — Kérem, én belgyógyász vagyok, de a sebészet sok mindenre képes. Meg kell kísérelnie. Felírta a kórház címét: idegsebészeti intézet. Megint csak úgy adódott, hogy hetek múltak el. S ezekben a hetekben a segítőm úgy viselkedett mintha érezne valamit. Megtörtént az is. hogy nem tudott odafigyelni. amikor mutattam neki a feladatát. Mi ütött beléd? Letettük a munkát, s még mindig rajta gondolkodtam. Tárcámban a kórház címe. csak el kellene vinni. Szabad szombatosok vagyunk, a legjobb rá a szombati nap. Csak épp hogy szólni kell a rokonának, a felelősség miatt. Elképzeltem a dolgot. Megoperálják, elmetszenek vagy összekötnek egy szalagot a tarkóján, pár hétre fehér turbán a fején, aztán egyszerre csak megszólal a néma száj. beszélni kezd. Az első szava mi lesz? Köszönöm pajtás? Vagy micsoda? És elmondja sorra, amit eddig nem tudott elmondani? Majd szétpattant az agyam. Egy napon fölpakoltam a segítőmet. hurcoltam Pestre, az idegsebészetre. Nem tudom, megértette-e hová viszem, minek, de az arca bizalmat mutatott. Nemsokára kinyílik a szád, megfordul a fogad között a nyelved és beszélsz. A fölvételi irodában nem tudtak mit kezdeni velünk. Hol a iavaslat. hol a beutaló? Erűsködtem. mint aki nagyon hisz az ügyben. A végén az igazgató elé kerültünk. egy csöndes, ősz férfi elé. Nem tudok róla semmit, a rokonai sem tudnak róla semmit — bárhogy is kérdezgettek, csak ezt mondhattam. A végén elvezették Lajost mindenféle vizsgálatra, én meg leültem a márványfalak közé az előcsarnokba és néztem, ahogy jönnek-mennek az emberek, mint egy nagy üzemben, s elgondoltam, itt megy föl a széles lépcsőkön az élet meg a halál, míg mások feketét isznak a büfében s odakint süt a nap és hajladoznak a fák. A végén úgy hívtak be valamelyik főorvoshoz, mintha felelős rokona lennék Sores Lajosnak, olyan komolyan. A tenyerem csupa veríték. — Megvizsgáltuk kérem, a rend kedvéért de előre látható volt. ennek a fiatalembernek semmi operáció vissza nem szerezheti a beszélőképességet és a hallást. Ezt mondta egy hang, a sok közül az egyik, csöndesen és értelmesen. — Ezzel a fiatalemberrel vele született a baja. Sohasem beszélt és sohasem hallott. Ezt mondta egy hang. a sok közül az egyik, csöndesen és értelmesen. Hát akkor engem, átejtettek. Sokszorosan. Az a fa. amelyikről a fejére esett, csak a rriesében van. És az a kés. ami visszaadná a szavát. az sem létezik. Ügy nézet rám. mint egy megvert állat. Kék. figyelő szemében a rémület mint aki elvétette a lépést és szakadékba zuhant. Hát megértettél valamit, te néma? És miért nézel így. mi? Talán én tehetek róla? Talán én találtam ki azt a fát. amiről sosem estél le? A szemed engem vádol? És nekem most már továbbra is őt kell cipelnem, ezt a süketnémát. Olyan ő most már körülöttem, mint egy nagy fal. Mint egy tető. amely eltakarja az eget. Megint együtt dolgozunk. A figyelem és a rémület megoszlik a szemében. Engem figyel és tőlem fél. Mintha én vettem volna el a reményt Éreztem, nem akarom én. dehogyis akarom, de kezdem gyűlölni halálosan. Kikérem a munkakönyvemet. Megszólal a néma száj? FAZEKAS MAGDA RAJZA Kedvenc foola hozás Este amikor utcákon városokban elhal a fény s a „fa” nevű fekete vázak unottan tartják az ég boltozatát fölriadnak a holt katonák. A nedvesen csillogó járda alatt ím menetelnek. Ezekben az utcákban esett el valaha ellenség jó barát égő benzinnel öntötték le egymást világító lövedékeket hajszoltak egymás húsába. Menetelnek a járda alatt ha elcsöndesednek a városok hogy halljátok őket. Nyugtalanul mivel odafönt házaitokban utakon kocsikban hidakon s tornyokban avval vagytok csupán elfoglalva hogy feledjetek feledjetek feledjetek. < ! Kalász Márton fordítása ☆ • Günter Kunért (1929). NDK-beli költő, tró, publicista. Szatirikus versekkel és tárcákkal kezdi írói pályáját, később rádiójátékokat, forgatókönyveket, operaszövegkönyveket ír. Magyarul egy verseskötete (Emlékezés egy planétára) és egy elbeszélésgyűjteménye (Kicsi, zöld emberkék) jelent rneg, de nevével sűrűn találkozunk antológiákban és folyóiratokban is. Heiuz Kalilau:*, Dal a rohanásról A mészárosok már készen állnak — ha barmot táplál a legelő, — erővel nekiesni a húsának. Hogy felnőhessen, ahhoz nincs idő. Pedig akkor jobban járnának, ha nem sietnének ennyire. Amit sietség nélkül megkapnának, nem szerzik meg így sose. A férfiak mind készen állnak — a kikötőn át ha jön a nő, — erővel nekiesni, velehálnak. Hogy szeressen is, arra nincs idő. Pedig akkor jobban járnának, ha nem sietnének ennyire. Amit sietség nélkül megkapnának, nem szerzik msg így sose. Az emberek mind készen állnak — ha találtatik egy bölcselő, — erővel kikáltani csodának. Hogy tényleg bölcs lehessen, nincs idő. Pedig akkor jobban járnának, ha nem sietnének ennyire. Amit sietség nélkül megkapnának, nem szerzik meg így sose. Orsóval Emil fordítása * Heinz Kahlau (1931), a Német Demokratikus \ Köztársaság népszerű költője. Heine-díjas. Költői x ' munkássága mellett filmeket és színdarabokat ír, mű- i fordítással is foglalkozik. Magyarul antológiákban és J folyóiratokban jelentek meg versei. t V ' Günter Kunért:*
