Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-24 / 249. szám
6 SZOLNOK MFC T El VCPLAP 19-74. e!ri<?fc*f 54 Döntött a NOB » 1980: olimpia Moszkvában A becsi olimpiai Uongress/u s Kiállításán az 1980-i olimpiára szánt moszkvai sport stadion makettje. A dcűgok a megtörténtük Után annyira természetesek. A NOB bécsi ülésszakán tegnap reggel döntöttek az 1980-as olimpia színhelyéről. Két jelentkező lépett a NOB elé: Moszkva és Los .Angeles. A döntés már tulajdonképpen összegzése volt ‘ azoknak a tényeknek, melyekkel a pályázók 'megismertették a sportvilágot. A két város sportdiplomatái küldetéseik során beszámoltak arról, milyen erőfe- Uzitéseket tettek már eddig is a világverseny megrendezésére. A Szovjet kormány vállalta, hogy Moszkva megbízatása esetén valamennyi jelentkező ország részvételét biztosítja, s képes a teljes olimpiai műsor lebonyolítására. Hiszen a sportlétesítményeket illetően a Szovjetunió fővárosa akár ma is gazdája lehetne a legnagyobb szintű sportvetélkedésnek. Los Angeles érvei bármennyire is tiszte- letreméltóak voltak, kétségtelenül a kaliforniai város ellen szólt, hogy 1932-ben már otthont adott a világ legjobb sportolóinak. A döntés tehát ismert: Moszkva lesz a rendezője a Montreali követó nagy világeseménynek, s ézútta.1 először rendeznek olimpiát szocialista országban. Egy olyan ország ad otthont a világbajnokságnak, amely bebizonyította, hogy nagyszerű feltételeket képes biztosítani a sport számára. A Veretlpiiiil bainok a Volán SK Volán SK—Lehel SC 11:#. A kétcsoportos megyei bai- nokságban vasárnap befejeződött a küzdelem. Az első csoportban veretlenül végzett első helyen a Szolnoki Voján. A két csapat győ- Zelfneit a következők szerezték (elöl n Volán versenyzői): Balatoni (4), Bodor (3). Rá- kilovszki. Szatmári (2—2), (11. Bone (3). Gái (2) és a Behe —Fábián páros. nb irt. Lehel SC—MNB 12:4. Ezzel a győzelmével a Lehel csapata három fordulóval a befejezés előtt jelentős lépést tett az NB III-as bajnokság megnyeréséhez. A lehel győzelmeit Reisz. Szarvas ti. (4—4). Szarvas L (3) és Háios II. (1) szerezték. KUPA eredmény eh Az UEFA Kupa második fordulójában Győrött a Rába ETO—Fortuna Düsseldorf mérkőzésen a hazaiak 2:0 arányban győztek. A BEK legjobb nyolc közé jutásért a Népstadionbán játszották le az Újpesti Dózsa—Leeds United labdarű- gómérközést. Az. alacsony színvonalú találkozón az angol bajnokcsapat 2:1 arányban győzőit. mérleg serpenyőjében ott voltak természetesen a szovjet versenyzők által szerzett olimpiai érmek is, melyeket 1952 óta gyűjtöttek Helsinkitől Münchenig. Jászberény, 300 n.. v.: Almási. Lehel: Vasas — Kar- kusz. Sárközi. Hajdú A. (Katai). Lukácsi. Benke, Bacher, Kovács. Kelemen, Ur- bán. Bugvi. Edző: Bíró István. MTE: Fekete — Rácz, Simon, Kovács. Árvái., Gál- völgyi (Köböl). Szatmári, Öze. Baran (Czirndk). Szolnoki. Garics. Edző: Kiss Jáno6. Ötvenötperces várakozással kezdődött a találkozó az MTE késése miatt. A Lehel szerezte meg a vezetést a 12. percben: Kelemen. U rbán kényszerítő átadás után lőtt a hálóba. 1:0. ÖL perc múlva egyenlített az MTE. Szatmári remekül futott el a iobb szélen. beadását Szolnoki lőtte kapura és a bal oldali kapufáról vágódott s labda a iobb sarokba. 1:1. A gól után az MTE került fölénybe. a 32. percben Szolnoki szabadrúgásból a felső lécet találta eb Az ellentámadásból a Lehel szerzett vezetést: Simon ügyetlenkedett a 16-os sarkán, Bacher elcsípte a labdát és Fekete mellett a iobb sarokba lőtt. 2:1. Szünet után is remek volt a küzdelem. Karkusz, maid Bugyi hagyott ki nagv helyzetei. A 73. percben Bacher nagyszerű labdájával Bugyi Moszkva tehát győzött, házigazdája lesz az 1980-as olimpiának. E siker az egész szocialista tábor sportmozgalmának elismerése. húzott lapura és nagy gólt lőtt a jobb sarokba. 3:1. Két perc múlva Szolnoki 25 méteres szabadrúgása a iobb felső sarokba jutót. 3:2. Ezután két kihagyott MTE- helyzet következett majd a SG. percben U-esből egyenlített az MTE Szolnoki révén. 3:3. Ezután következtek a li-es rúgások és ezt a Lehel 4:3 aránvban megnyerte, (gv továbbjutott az MNK következő fordulójábaSzolnoki MÁV — Jáczapáti ISz SK 5:2 (3:1) Jászapáti. 200 n.. v.; Hoffen MÁV: Fehér (Kovács), Csontos, Repka, Tóth Gv. (Szabó). Géczi. Varga S„ Pagonyi, Kalmár. Kollár, Molnár. Papp. Edző: Himer István. Jászapáti: Vígh — Kovács L.. Kovács J.. Menyhárt (Varga). Járvás, Szántai. Mezei (Fazekas). Szabó. Tóth I.. Tóth M.. Tóth L. Edző: Udvarias Jánoe. Kellemes időben. nagy kedvvel kezdtek a csapatok. A hazaiak az első percekben kissé elfogultan játszót lak- és Kollár lövése már az 5. percben a hálóban kötött ki. 1:0. A 22. percben Fapp fejelt a hálóba 2:0. A 30, percben a hazaiak kitűnő e lián támadást vezettek és a kifutó Fehér mellett Tóth M. a iobb sarokba lőtt. 2:1. Egy MÁV-támadás során Kalmár ívelt lövése a hazai kapus kezét érintve hullott a bal felső sarokba. 3:1. A 63. percben Molnár kiugrott a védők közül és 4:l-re iaví- totta az eredményt. A 70. percben Tóth S. fejes evei 4:2. A 80. percben Pagonyi átadását Kollár értékesítette, 5:2. Jóiramú, sportszerű mérkőzésen győzött a MÁV és továbbjutott az iJJNK-ban. H, ö?i SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari vAllalat 6. számú íöépítésvezeíósége aszfa’tozási munkát elvállal saválló, normál és szikramentes kivitelezésben. C í m : 6. számú főépítés vezetőség, SZOLNOK. Dózsa Gvölgy ú< Telefon; 12-920 Az MMv-bau a Lehel jutott tovább Lehel SC—Szolnoki MTE 3 3 (2:1) Labdarúgó megyei II. osztály Jászapáti nyert a rangadón A megyei bajnokság n. osztályában hétről hétre találkozunk meglepetésekkel. Az elmúlt évi bajnokságban rnég magasabb osztályban szereplő csapatok a tabella végén tanyáznak: Tisza- földvárt, az Olajbányászt, Jász- árokszállást a sereghajtók között találjuk, a meglepetések között egy másik sajnálatos jelenségekkel is találkozik a megyei labdarugó szövetség. Majdnem minden héten kerül a játékvezetők kezébe olyan minősítő könyv, melyben a játékos születési adatait a sportkör meghamisította. Ez főleg az Ifjúsági és serdülő játékosoknál fordul elő azért, hogy a játékos szerepelhessen az ifjúsági vagv serdülő csapatban. így az intéző bizottság Szászberek, Rákóczi - falva és több más sportklub ifjúsági csanatának eredményeit megváltoztatta. Természetesen a vezetők ellen eljárás Indul, a játékvezetők nedig fokozottabb figyelemmel kísérik a minősítő könyveket. A kiállított játékosok száma ..csúcsot” ért el a héten: 15 1ab~ darúeónak kellett előbb lemenni a nálváról. Eredmények. IT. o.: Jászapáti —Kengyel 1:0 (7:0), Kunszentmártoni TE—Jászladány 2 2 (5:1), Kunhegyes—Szajol 4:1 (2:1), Tiszafüred—Kilián II. 1:1 (3:2). TL- szatenyő—Szászberek 1 :o <é:0». Jb. Mezőgép—Rákócziújfalu 2:1 (4:i). Kisúiszállás—Tiszabura l 0 (4:2)] Karcag—Jászárokszállós 1:0 (1:0). Serdülők: Kenderes— Karcag 0:3, Fegyvernek—MA FC 1:1, Tin. Vasas—’Túrkeve 0:6, Szó. MTE—Szabó Lajos SE 1:0, J ász jákóh alma—Jb. Lehel 0:1, Uj szász-—Szó. MÁV 0:5, Szolnoki Vegylműv.—Tószeg 1:2, Óla*- bányász—Rákóczifalva 5:2, Ti- szaföldvár—Kun szentm arten 1 ;1. Megyei U. osztály állása: 1. Jászapáti 10 8 2 24- 9 16 2. Kengyel 10 6 2 2 15- 9 14 3. .Tb. Mezőg. 10 6 2 2 14-10 14 4. Tiszafüred 10 5 3 2 18-13 13 5. Karcag 10 5 2 3 23-16 12 6. KUTE 10 3 5 ‘2 20-18 11 7. Jászladány to 4 2 4 14-12 10 . 8. K-szállás 10 4 2 4 17-16 10 9. Szászberek 10 4 2 4 15-16 10 10. Kunhegyes 10 2 5 3 12-11 9 11. Kilián II. 9 3 2 4 10-15 9 12. R-újfalu 10 3 1 6 13-15 7 13. Tiszabura 10 3 1 6 14-17 7 14. J-árokszáll. 10 2 2 6 9-21 6 15. Tiszatenyő 8 1 3 4 2-10 5 16. Szajol 9 2 — 7 12-24 4 Megyei I. 0. ifjúsági bajnokság állása; 1. Tisza • Cipő 10 9 _ 1 33-11 18 2. T-löldvár 10 7 2 1 23- 5 16 3. Túrkeve 10 5 5 — 23- 4 15 4. Szó. cukor. 10 7 1 2 30-14 15 5. T-rniklós 10 7 1 2 15- 5 15 ti. MAFC 10 4 4 2 23- 9 12 7-8. R-falva 10 5 1 4 20-20 11 Szó. Olajb. 30 5 1 4 20-20 11 9. Jákólialma 10 4 2 4 19-18 10 10. Fegyvernek 10 3 1 6 14-16 7 11. j- fény szaru 10 2 3 5 28-21 7 12. Tószeg 10 3 1 6 14-34 7 33. Kenderes 10 2 2 6 7-16 6 14. Üjszász ■ 10 3 — 7 11-9« 6 15. Szó, Vegyi. 10 — 3 7 7-31 3 16. Jb. ’ Vasas 10 1 1 8 11-39 3 A Rákóczifalva—Tisza Cipő mérkőzés eredményét az intéző bizottság megsemmisítette és a 2 pontot 3:0-ás gólkülönbséggel a Tisza Cipő javára igazolta. Ne dobja el, a TEXTILHULLADÉKOTI FELEMELT ÁRON VÁSÁROLJA Tiszta fehér háztartási pamuttextil-hulladék kg-onként 20,- Ft Tiszta színes háztartási pamuttextil-hulladék kg-onként 10,- Ft Vegyes háztartási textilhulladék kg-onként 1,60 Fi A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat Ezt kínáljuk karácsonyra kiállítást rendez Budapest V. Alpári Cy. u. 8. alatti bemutatótermében. A kiállításon bemutatjuk az 1974. évi beszerzésünk legújabb hazai és import termékeit. A bemutatott medellek alapján azonnali szállításra megrendeléseket veszünk fel 1974. X. 25-én 8—15 óra között. Szeretettel várjuk a megye kiskereskedelmi boltveztöit, illetve szakembeit. Motorkerékpár tulajdonosok! Motorjavító KTSZ-ek! Kisiparosok! FIGYELEM! A VIDIA Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei kirendeltsége megvételre ajánl: CSEPEL 125 köbcentiméteres DANUVIA 125 köbcentiméteres és 1964 előtt forgalomba hozott PANNÓNIA 250 köbcentiméteres motorkerékpár-alkatrészeket 50 é$ 90 %'0s ÁRENGEDMÉNNYEL, készletének erejéig. Megrendeléséiket csomagfeladó szolgálatunk postán, utánvéttel is teljesíti, KERE5KEDELMI VÁLLALAT Szolnok megyei Kirendeltsége 5001 Szolnok, Landler J. út Ügyintéző Szabados Lászlóné Telefon: 13-468 A