Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-23 / 248. szám
1974. október 23. SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 7 LVASÖINK Fura tarifa Jónéhány tízemeletes lakóház épülj az utóbbi években Szolnokon, a városközpontban. Mi, az „első fecskék” 1970-ben költöztünk a Móra Ferenc út 15-be. Családtagonként 20 forintot fizetünk a meleg vízért. Változnak a bérlők. Akik 1972 után költöztek a házba — a családtagok számától függetlenül — 47 forint átalányt fizetnek. Sehogyan sem érthető ez a kettősség, amely ráadásul a nagycsaládosokat sújtja' Sem az Ingatlankezelő Vállalat, sem a városi tanács—■ mint már korábban közölték — nem tud az egységesítés érdekében intézkedni. Országos rendeletről van szó —. mondják. Akkor is érthetetlen, hogy kétfajta, s mindkettő érvényben van. Ördög Béla Szolnok Valóban szokatlan ügyről írt olvasónk. Reméljük — a ház érintett lakóival együtt —, majd csak kapnak magyarázatot arra: egy házban miért nem egyforma díjat fizet minden bérlő egyfajta szolgáltatásért. (A szsrk.) Járhatatlan az út A szandaseöllősl Kölcsey úton lakó családok minden bizonnyal egyetértenek levelemmel. Beköszöntött az esős időszak, s a mi utcánk azóta szinte járhatatlan. Elakadnak az emberek, még a gépek is a nagy sárban, latyakban. Néhol 60 cm-es a víz... Kínlódva, csupa sárosán mégis csak eljutunk a munkahelyünkre, mert oda menni kell. De a kisgyermekeknek még nagyobb tortúra az iskolába elmenni, hisz nincs mindegyiknek gumicsizmája, meg aztán úgy is leragadnak a sárban. Tüzelőt nem tudunk hozatni. Valahogyan csak kellene rajtunk segíteniük az illetékeseknek. Vállaljuk, hogy összefogunk, s csinálunk járdát közösen, csak kapjunk anyagot hozzá a tanácstól. A községfejlesztést ugyanúgy fizetjük, mint mások, ezért talán a segítséget is joggal elvárjuk. Molnár Béla Szandaszöllős Szüreti Kupa A jászszentandrási Csete Balázs úttörőcsapat az idén is megrendezte a már hagyományossá vált Szüreti Kupát — a futball és kézilabda bajnokságot jászszentandrási, jászkiséri és jászapáti úttörők részvételével. A szakadó . eső ellenére színvonalas mérkőzéseknek lehettünk tanúi. Elismerés illet minden versenyzőt, mert sportszerűen, szíwel-lélekkel játszottak, a rossz időtől sem zavartatva küzdöttek a pontokért. Kézilabdában a jászapáti 731. sz. Velemi Endre úttörőcsapat leányai, kispályás futballban a jász- kisériek, nagypályásban pedig a 731. sz. Velemi Endre úttörőcsapat versenyzői lettek az elsők. Dicsérettel kell szólnunk a versenyt rendező Csete Balázs úttörőcsapatról. Baráti vendégszeretetükre sokáig emlékezünk. Szabarl Marianna Jászapáti Kisegítő járat kellene Nekünk, Besenyszögön lakóknak évek óta gond eljutni munkahelyünkre, a MEZŐGÉP szolnoki, Besenyszögi úton levő gyáregységébe. Minden évben kérjük a Volán 7. sz. Vállalatot, hogy biztosítson részünkre kisegítő járatot az őszi—téli megnövekedett utasforgalom lebonyolítására. Különböző kifogásokkal, ígéretekkel türelmünket kérik mindaddig, amíg a javítás alatt levő, vagy az újonnan vásárolt autóbusz megérkezik... Sajnos, a nekünk ígért buszt már évek óta javítják, illetve úton van. Gyáregységünk gazdasági és szakszervezeti vezetői is írtak rrfár gondunkról a VOLÁN-nak. Szakszervezeti bizottságunk titkára személyesen is tárgyalt a forgalmi oszt tály helyettes vezetőjével. Sürgősen kisegítő járatot kellene beállítani a Beseny- szögről Szolnokra induló 6 órai és a Szolnokról Beseny- szögre induló 16.05 órai buszhoz. Jelenleg ezek ugyanis annyira zsúfoltak, hogy többen csak a következő kocsira férünk fel, félórákat késve a munkahelyről. A Szolnokról 16.05-kor induló autóbusz gyáregységünknél sokszor meg sem áll. Emiatt gyakran egy órával később érünk haza. Különösen kellemetlen ez azoknak, akik gyermekeikért sietnének a bölcsődébe, az óvodába. 38 aláírás Besenyszög Valaki mulasztott... Egy _tiszaf öld vári olvasónk ágyneműjével már több alkalommal foglalkoztunk lapunkban. Pedig nem nagy ügy volna... Először megírtuk (szeptember 18-án), hogy a Patyolathoz mosásra beadott ágynemű elveszett. Két ajánlott levélre sem válaszolt a vállalat központja ... Ezt követően aztán kapott ágyneműt panaszosunk, „természetesen” nem az övét, hanem amilyen kikerült valahonnét. Ezt olvasónktól tudtuk meg, s közöltük szeptember 25-én. Időközben Trigola Istvántól, a Patyolat igazgatójától is kaptunk választ, amelynek lényege: „...Tisztelt megbízónk ágyneműjét szeptember 17-i értesítő levelünkkel küldtük ki üzletünkbe. A kiszállítás során sajnálatos keveredés történt. Megbízónk nem a saját ágyneműjét kapta m^g, amit szeptember 25-i cikkük jogosan kifogásolt. Megbízottunk szeptember 27-én Ollerinyi Jenöné részére — ágyneműje azonnali pótlására — vásárolt és átadott megfelelő számú és méretű ágyneműt. Ezúton is elnézését kértük az okozott gondokért. Az ügyben vizsgálatot indítottunk, a felelősök ellen kellő módon eljártunk...” Valaki valahol mulasztott. Gondatlanságával egy idős, beteg házaspárnak okozott heteken keresztül bosszúságot, kellemetlenséget... Nyugdíjasoknak, aktív dolgozóknak előnyös kereset! A lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítésére ■ (az 1038/1969. sz. kormányhatározat alapján) SZOLNOKON nyugdíjasok és aktív dolgozók bevonásával lakókörzetünk területén a vállalat garanciával és neve alatt mellékfoglalkozásként végzendő munkára az alábbi szakmákban munkavállalókat keresünk: autó—motor szerelő asztalos-, ács clektrom űszerész tv-, rádiószerelő festő—mázoló—címfestő háztartásigép-szerelő játék-, sportszer javító központifűtés-szerelő villanyszerelő (hálózati) üvegező-, képkeretező alváz-karosszéria lakatos épület és általános lakatos \ bádogos gumljayitó gázszerelő kőműves kályhás kovács kárpitos műszerész vízszerelő parkettás cipész cserépkályhás Nyugdíjasok- munkaóra és kereset korlátozás nélkül dolgozhatnak (ha fogyasztási szolgáltatást végeznek) Aktív dolgozók — főállassal együtt 300 órát dolgozhatnak havonta. A lakosság; igények figyelembe vételével a lakásán vagy a megrendelőnél az esti órákban és munkaszüneti napokon végezhetik az elvállalt munkát. A szerződés megkötése után cégtábla kifüggesztését engedélyezzük. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat kirendeltségén, Szolnok, Május 1. u. 15. lelefon: 11-889. flaszoosítsa szaktudását cs szabad idejét a SZOLGEP szervezetben! Ami a panaszos levélből kimaradt Szeptember 25-én közöltük Pozderka Jánosné szanda- szöllösi olvasónk levelét „Nincs villanyunk” címmel. Építkezés miatt kellett az áramot kikapcsolni, ideiglenes lakásukban — az alsó épületben — viszont nem volt villany, s hiába kérték, hogy valamilyen formában segítsen a TITÁSZ — panaszolta a kétgyermekes asz- szony. Nos, amint azt a TITÁSZ válaszából megtudtuk, egykét lényeges dolog kimaradt a levélből. Augusztus 27-én kérte első alkalommal Pozderka Jánosné a kikapcsolást. Az ügyeletes szerelők még aznap kimentek a helyszínre. Nem kapcsolták ki a villanyt, mert a fogyasztó ezt csak úgy engedte volna, ha azonnal bekötik a vezetéket az alsó épületbe. A szerelők elmondták, hogy ezt (5k nem vállalják (nem vállalhatják!), s tanácsot is adtak, milyen megoldás lenne a legmegfelelőbb. Másnap — újbóli hívásra — ismét kivonultak a szerelők, gondolván: a fogyasztó megteremtette a szükséges feltételeket, elvégeztette a szerelési munkákat. A kiszállás azonban ismét feleslegesnek bizonyult. Most már nem érdemes részletezni a dolgot. Lényeg az, hogy az elkészült új házba október 1-én soron kívül bekapcsolták a villanyt. Egvébként a kikapcsolás végül is a fogyasztó kérésére történt, aki tudta, hogy az ideiglenes ellátás feltételed neki kell megteremtenie, s azt vállalta is. Azt is tudta, hogy add'ig nem lesz villamosenergia ellátása. Ennek ellenére ragaszkodott harmadszorra (augusztus 29- én) a kikapcsoláshoz ... Amikor levele szeptember 25-én megjelent a lapban (23-án érkezett,!), már a szomszédból „kapott” villanyt. TANÁCSADÓ A gyermekei helyezési oL A Legfelsőbb Bíróság — figyelemmel a családjogi szabályok közelmúltban történt változására — módosította több családjogi vonatkozású elvi döntését is. Ezek sorába tartozik a XXI. számú elvi döntése is, amely a gyermek elhelyezése vagy elhelyezésének megváltoztatása iránt indult perekben követendő legfontosabb szempontokat foglalja ösz- sze. A t-ziilők közös kötelessége Az elvi döntés indokolása a családjogi törvény rendelkezéseivel összhangban a gyermeknevelés irányelveit is megállapítja, amikor a szülők kötelességévé teszi, hogy a gyermeket gondozzák, testi és erkölcsi fejlődésében elősegítsék. A nevelés akkor eredményes, ha abban mindkét szülő tevékenyen részt, vesz. Válás i tán A házassági együttélés megszakítása a házassági kötelék felbontása szükségképpen felveti a gyermek elhelyezésének kérdését, hogy a gyermek a különváló szülő melyikéhez kerüljön gondozásra. A törvény a gyermek elhelyezését ilyen esetben elsődlegesén a szülőkre bízza. Az egyezkedés során azonban a gyermek semmi esetre sem lehet anyagi haszonszerzés, vagy éppen a bosszúállás eszköze. A törvény szerint a gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van. A szülők anyagi és lakáshelyzete sem közömbös. Gondosan vizsgálni kell a szülők életkörülményein kívül egyéniségüket, erkölcsi tulajdonságukat, életmódjukat, a családi életben és a munkahelyen, • s a gyermekhez való ragaszkodás őszinteségét. Alaposan mérlegelni kell az ilyen viták eldöntésekor, hogy több gyermek esetén azok szétválasztása nem okoz-e még további szakadást a család tagjai között. Ugyanilyen alapossággal kell vizsgálni a szülőknek a házasélet felbomlásáért való felelősségét is. A család egységének felelőtlen, könnyelmű, közfelfogás szerint is elítélendő megbontása ugyanis alapos kétséget támaszt aziránt, hogy az ilyen szülő rendelkezik-e azokkal az erkölcsi tulajdonságokkal, amelyek a gyermek neveléséhez szükségesek. Ugyanez a helyzet annál a szülőnél is, aki tartási kötelezettségét nem teljesítette, vagy meghiúsítani igyekezett. Az elhelvezés megváltoztatása A gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak. \ Nincs akadálya tehát annak, hogy az érdekeltek — például a szülők — a gyermek elhelyezése iránt újabb pert indítsanak. A bírói ítéleten alapuló- elhelyezést azonban csak akkor indokolt megváltoztatni, ha a gyermek testi s erkölcsi fejlődése addigi környezetében már nincs biztosítva. Az elhelyezés megváltoztatására irányuló kérelmeknek nem egy esetben az a ténybeli alapja, hogy a szülő nem engedte meg a másik szülőnek a nála elhelyezett közös gyermekkel való érintkezést, illetve, hogy a gyermeket, a másik szülővel szembeni ellenszenvre hangolta. Helyrehozhatalan hibát krjvet el az a szülő, aki a gyermeket a másik szülővel való találkozástól különösen nyomós indok nélkül elzárja és gyermekét a másik szülő ellen befolvásolja. Dr. Cs. L SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari vállalat 6. számú főépítésvezetősége aszfa'tozási munkát elvállal saválló, normál és szikramentes kivitelezésben. Cím: 6. számú főépítésvezetőség, SZOLNOK, Dózsa György út Telefon: 12-926 Műszeripari Szövetkezel, Jászberény. Táncsics Mihály utca 11. felvesz közgazdászokat gazdasági elemző munkára- árképzés és kereskedelmi munkák - bérgazdálkodás irányítására. Gépésztechnológus mérnököket finommechanikai alkatrészek gyártási-, szerelési technológiák-, mérési, üzemeltetési előírások kidolgozására, irányítására