Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-03 / 231. szám

KXV. évf. 23X. sz. 1971. oki. 3., csütörtök. 320 ARA: 80 FILLÉR m A KE PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE Három megyei gyár sikeresen teljesíti vállalását Jutalom a szocialista brigádoknak Minő iégjavítás — *»2 ezer párral több cipő N ■ m kielégítő a munkáskerületek ellátása Szolnokon A városi tanács 11) nem fogadta el a* intízkedési tériét \cm lehet belenyugodni Losonczi Pál látogatása Kazincbarcikán Az ipari szövetkezetek nem szívesen létesítenek szolgál­tató egységeket a peremke­rületekben, sőt a meglévők egy részét is meg akarják: szüntetni, mivel nem gazda­ságosak. Ezért ezeken a te­rületeken megnövekszik a kisiparosok szerepe. Szanda- szöllősön például ipari szol­gáltatást csak kisiparosok végeznek. A hozzászólók többek kö­zött javasolták, hogy az élel­miszeripari vállalatokat na­gyobb mértékben ösztönöz­zék szakboltok nyitására, nö­velni kell a társadalmi ellen­őrzés súlyát, a lehetőségek szerint csökkenteni kell az üzleteknek a szállítókkal szembeni jelenlegi kiszolgál­tatottságát. Mindezek után a végrehaj­tó bizottság úgy döntött, hogy a jelentést elfogadja, a helyzet javítására készített intézkedési tervet azonban nem. Egyúttal kötelezte a terrnelés-éllátásfel ügy elet) osztályt, hogy1 a vitában el­hangzóit. észrevételek: fel­használásával készítsen új hatékonyabb intézkedési ter­vet, amelyet a vb következő ülésén megvitat. A végrehajtó bizottság teg­napi ülésén még a terv- és munkaügyi osztály ügyrend- szerű tevékenységével és elő­♦ opioc/j ácnb I.-« 1 Ir. II. Mmden gyárban, üzemben, vállalatnál készülnék pár­tunk XI. kongresszusára es hazánk felszabadulásának 30. évfordulóiára. Tiszteletére a tavasszal inunk a verseny in­dult, amelybe különböző vál­lalásokkal minden szocialista brigád bekapcsolódott. Igaz még csak évközben vagyunk, de nem árt szólói az eddigi eredményekről. a további tennivalókról. Május /. Ruhagyár A gvár valamennyi üzem­részében április 11-én tar­tották a brigádvezetői ta­nácskozásokat. amelyeken csatlakoztak a kongresszusi, felszabadulási munkaver- senyhez. A jelentősebb válla­lásaik közé tartozik, hogy az Idén a gazdálkodás hatékony­ságának növelésével 195—200 millió forint nyereséget ér­nek el.^Tervezik, hogy ezt az összeget iövóre mintegy 20 százalékkal megnövelik. A gyártmányok minőségét la* vitják. a választékot új. szin­tetikus anyagok felhasználá­sával bővíti If. A hibás ter­mékek aranya az idén nem haladja meg a 0,7 százalé­kot. Cél. hogy a gyáregység- szocialista brigádjai 100 ezer normaóra alatt 30 ezer kabá­tot készítsenek, amelynek ér­téké 20—22 millió forint. Fontos feladat dolgozók műveltségének, szakmai fel- készültségének novelese, ezért & lövő év végéig 500 munkást akarnak tovább ké­pezni. A m unka verseny- feladatok teljesítésével jól haladnak a szocialista brigádok. A 100 f.zer normaórából 69-et már le (iolgoztak, és a 30 milUó fo- fínt helyett 3ö millió forint többletterroelesük: van. A vállalatnál a szolnoki üzem­készben növekedett legjobban A termelékenység, amely a tavalyi év azonos időszaká­hoz viszonyítva 14,9 száza­lékkal nagyobb. A túrkevei Izemben eddig nem sikerült teljesíteni a vállalásokat, Aminek oka részben az új dol gozók szak képze tlcnsége, és a korábbiaknál munkaigé­nyesebb termékek elkészíté­se. De remény van arra, hogy az őszi versenvszakaszban már teljesítik a vállalt fel­adatokat. A munkavensenvt egv öt­tagú bizottság minden hó­napban éi'tekeli. A július, au­gusztus hónapban legjobb eredményt elért szocialista brigádok a szolnoki üzemben 33 ezer. a túrkevei gyáregy­ségben pedig 8 ezer forint jutalmat kaptak. Pupírgyár A több mint ezer dolgozót foglalkoztató Papírgyárban először a válogatótermi mun­kások és a fénymásoló üzem II. Rákóczi Ferenc szocialis­ta brigádjának tagjai hatá­rozták el. hogy bekapcsolód­nak a kongresszusi, felszaba­dulási mun ka versenybe. Fel­hívással fordultak a többi szocialista brigádhoz. ígv. ér­tékes felajánlások születtek. Az idén azt tervezik, hogy 27355 tonna papírt gyártanak. éti ezt a mennyiséget kong­resszusi munkaverseny válla­lásként 2 százalékkal túltel­jesítik. Ugyancsak még eb­ben az évben 15 670 tonna papírt dolgoznak fel, de fel­ajánlásukban szerepel, hogy 3 százalékkal ezt is túltelje­sítik. A zacskóüzeni ben 4 295 tonna tasak készül, és 155 tonna többletterrnest is vál­lallak. Az. üi feldolgozó üzem munkásainak terve: 4 075 tonna papír feldolgozása és a terv 2 százalékos túlteljesí­tése. A fénymásoló üzem éves terve 6 454 tonna. A le­szakító- és szón végnap ír részlég ez évi termelési fel­adata 3 380 tonna, de sze­retnének 80 tonnával többet gyártani. A munkaverseny felajánlásban szerépei egy­százalékos minőségjavítás és az anyagfelhasználás csök­kentése. Ez mintegy 600 ezer forint megtakarítast jelent A. versenyfeladatok telje­sítése jól halad. Augusztus végéig a papírgyártásban 3509 tonna volt a terv. és ezt 3 552 tonnára sikerült teljesíteni. A fénymásoló üzem 4 355 tonna helyett 4 572 tonnát termelt. Az ú.i feldolgozó egy kicsit elmaradt: 2 825 tonna a tervezett mennyiség, de csak 2 714 tonnát ért el. Az elmaradás oka, 3 létszámhi­ány. Tisza Uip agyár A martfűiek az 1974—75-ös esztendőt a minőség évének tekintik, ugyanis egyik fontos vállalásuk, hogy termékeik minél jobb minőségben ké­szüljenek. Szerepel a mupka- verseny-feladataik között a tőkés export növelése, anyag- és energiatakarékosság, vala­mint a szakmai. politikai műveltség továbbfejlesztése. A negyedik ötéves tervben megkezdett rekonstrukció —> amelynek eredményeként bőrcipő termelésük 2 millió párral növekszik, gumiáru termelésük pedig megduplá­zódik — ebben az évben be­fejeződik. Az idén 0.3 száza; lékkai több első osztályú tér; mókpt gyártanak, mint az elmúlt évben. Vállalták, hogy 1974-ben 52 ezer párral több cipőt készítenek, niint tavaly. Míg az elmúlt évben 1.4 mil­lió pár cipót szállítottak a tőkés országokba, az idén 1,9 millió párat. Mont 151 ezer pár cipővel több lesz az ex­port, mint az elmúlt eszten­dőben. A szocialista brigádok vál­lalásai között szerepel, hogy az idén 361 dolgozó szakmai, 283 állami oktatásban vesz részt. Az 1974—75-ös tan­évben a cipőipari szakközép­iskolában M O- dolgozó tanul, ebből 88 fizikai munkás. A gyár dolgozói mindent megtesznek. hogy a kong­resszusi és a felszabadulási munka versenyben vállalt feladataikat időben teljesít­sék. Sz, E» Hosszú és olykor szenve- delyes vitában foglalkozott tegnap délelőtt a szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a munkaskerüle- tek ellátásával. A helyzet alapos elemzése érdekében a Szolnok járási- városi Népi Ellenőrzési Bi­zottság, a Termelési es Ellá­tási Bizottság ipari és keres­kedelmi munkabizottsága, — valamint a városi tanács ter- melés-eUátásfelügyeleti osz­tálya társadalmi ellenőrök bevonásával vizsgálatot vég­zett, amely összesen ötven­négy üzletre terjedt ki. A munkáslakta kerületekben (ezek jórészt peremkerüle­tek) összesen száznyolc ke­reskedelmi és vendéglátóipa­ri üzlet működik. Részben kis alapterületűek, korsze­rűtlenek, nem képesek biz­tosítani a lakosság megfelelő színvonalú ellátását. Rendszeresrn hiányzik... A peremkerületi üzletek­ből rendszeresen hiányzik több alapvető élelmiszer: a kenyér, a rizs, a margarin, az étolaj, a fűszerpaprika. A megrendelt áruknak csupán 7&—80 százaléka érkezik meg a boltokba. Bar a zöldség ég gyü­mölcsei latás korábban már szerepelt több vezető testület ülésének napirendjén, a je­lentés újból megállapítja, hogy az ellátás e termekből sem kielégítő. Tovább nehezíti a helyze­tet a munkáskerületekben lé­vő boltok kis raktárkapaci­tása és a megfelelő hűtőtér hiánya. A boltok között Is jelentős eltérések vannak. Az Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat üzletei kisebb válasz­tékkal, alacsonyabb színvo­nalon állnak a vásárlók ren ­delkezésére, mint az ÁFÉSZ boltjai. Ez utóbbiak vezetői nagyobb önállósággal rendel­keznek az árubeszerzésben, de az üzletek maguk1 is mo­dernebbek, nagyobbak- Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat évi kétmillió forin­tos fejlesztési alapja na­gyobb beruházást, moderni­zálást nem tesz lehetővé. A munkáskerületek ellátá­sában jelentős szerepe van a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnak. Tavaly több üz­letének működési engedélyét he' kellett vonni a közegész­ségügyi és közrendészeti elő­írások megszegése miatt. A vállalat igyekszik biztosítani a kulturált vendéglátás fel­tételeit. 1972—73-ban négy megfelelő színvonalú üzletet nyitott. A vitába a vb-tagok több­sége szót kért. Bár vala­mennyien elismerték, hogy — különösen az ABC-áruhá- zak építése nyomán — ja­vult az ellátás a peremkerü­letekben, abban is egyetér­tettek, hogy a jelenlegi hely­zet nem megnyugtató, és a hibákba nem szabad bele- .nyugodni. A városközpont és a peremkerületek ellátásá­ban meglévő különbség ugyan nem tűnik el egyha­mar, a helyzetet mégis föl­tétlenül javítani kell az utóbbiakban. Miközben or­szágosan már úgyszólván év­tizedek óta megoldottuk a megfelelő ellátást alapvető élelmiszerekből, ez nem le­het még mindig gond egy olyan város tnunkáskerüte­tei béri, mint Szolnok. Ha mégis gond, annak a felelőt­lenség és a szakmai hozzá- nemértég az oka. Losonozi Pál, az Elnöki Tanács elnöke borsodi láto­gatásának második napján, tegnap felkereste a várossá ■ alakulásának huszadik évfor­dulóját ünneplő Kazincbar­cikát. A pártbizottság tanácster­mében dr. Vékony Ernő tá­jékoztatta az Elnöki Tanács elnökét, Kazincbarcika kiala­kulásáról és fejlődéséről, maid a vendégek megtekin­tették a várost, s az építkezé­seket. A városnézés után a Borsodi Vegyikombinátban n üzem állami díjas igazga­tója fogadta a vendégeket. A tá iékoztatót követően Lo- souezi Pál megtekintette a vegyikombinátot és az épülő úi üzemet, maid. felkereste a gyár kísérleti kertészetet, ahol a különböző hatóanyagú műtrágyák, valamint a PVC- fóliák mezőgazdasági alkal­mazásának módszereit pró­bálják ki. A borsodi látogatás befe­jeztével Losonczi Pál vissza­utazott Budapestre.------- ■1111111...... TUnOSÍTASO ÁSOKHÍREK BUETimraSKIimM KB-tiíkárok látogatása Győri Imre, az MSZMP KB titkára tegnap — Varga Kovács Jánosnak, a buda­pesti pártbizottság osztály - vezető-helyettesének társa­ságában — látogatást tett a Osepel Vas- és Fémművek­ben. A vendéget a Csepel- Művek vezetői fogadták. Tájékoztatást kapott a %. pártkongresszus határo­zatainak megvalósításában elért eredményekről, a tröszt politikai, gazdasági helyzetéről, a szociálpoliti­kai célok megvalósításáról. Győri Imre programja so­rán találkozott munkások­kal, szocialista brigádveze­tőkkel. Pullai Árpád, • az MSZMP KB titkára tegnap egészna­pos látogatást tett az L ke­rületben. Pullai Árpád mi­után megbeszélést folytatott a kerület vezetőivel, felke­reste a KGM tervező irodá­it, ahol párt alapszervezetek titkáraival, pártcsoport-bi- zalmiakkal és az intézet Le­vezetőivel találkozott. ' Végül a pártbizottság gzékháiábaü időszerű bete és külpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót a párt­szervezetek titkárai és párt- aktivistái részére. Jugoszláv pártmunkásküldöttség A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága meghívására Lázár Vujovicsnak, a Szerb 'Kom­munisták Szövetsége KB Végrehajtó Bizottsága tagjá­nak vezetésével tegnap Bu­dapestre érkezett a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­sége Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. A jugoszláv küldöttséget a Fe­rihegyi repülőtéren dr. Pé­ter János, a KB osztályve­zetőhelyettese fogadta. Vendégségben a Népszavánál A Népszava mai számának ifjúsági oldalán „Vendégség­ben a Népszavánál” címmel lapunk munkatársai adnak körképet a Szolnok megyei fiatalok életéről. Megszólal- tatnak tanulókat, írnak ar­ról, hogy Szolnokon mit tesznek a fiatalokért és a fiatalok Szolnokért, a többi között bemutatják a Fantom amatőr bealegy úttest, és egy tanyasi klubot is. Év végi munkarend 1 A Munkaügyi Minisztéri­um közleménye szerint eb­ben az évben november 7- ével kapcsolatban munka­rendváltoztatásra nem ke­rül sor. Ezért a vállalatok­nak és egyéb szerveknek a kollektív szerződésben vagy az azt helyettesítő rendel­kezésben meghatározott munkaidőbeosztást kell al­kalmazniuk. Ennek megfe­lelően a november 3-i vasár­napot 4-, 5-, 6-án rendes munkanap követi, november 7-e munkaszüneti nap, no­vember 8-a (péntek) rendes munkanap, november 9-e pedig munkanap szombati munkaidőbeosztással, a pá­ratlan héten szabad napot tartó vállalatoknál (munka­körökben) szabad nap. Az év végén ugyancsak a rendes munkarendet kell alkalmazni azzal az eltérés­sel, hogy december 24-én és december 31-én szombati munkaidőbeosztássa! kell dolgozni. Ennek megfelelően — a kollektív szerződésben vagy az azt helyettesítő ren­delkezésben meghatározot­tak figyelembevételével — december 22-i vasárnapot, 23-án rendes munkanap, majd 24-én egységesen szom­bati munkaidőbeosztás kö­veti. December 25—26-a munkaszüneti nap, decem­ber 27-e (péntek) rendes munkanap, december 28-a pedig munkanap szombati munkaidőbeosztással, a pá­ros héten szabad napot tar­tó vállalatoknál (munkakö­rökben) szabad nap. Az év utolsó hetében de­cember 30-a rendes munka­nap, december 31-e (kedd) munkanap szombati mun­kaidőbeosztással. Ezt követi az 1975. január 1-i (szerda) munkaszüneti nap, majd ja­nuár 2—3-a rendes munka­nap, 4-e pedig szombati munkaidőbeosztás, illetőleg az e napon szabad napot tartó vállalatoknál (munka­körökben) szabad nap, A vállalatok, amennyiben a december 22. és január 1. közötti időszakon belül lel­tározásra, karbantartásra, stb. tekintettel akár egy napra is szüneteltetni akarják a munkát, kötelesek a fel­ügyeleti szervüktől erre en­gedélyt kérni. Algériai vízügyi küldöttség Kiskörén A hazánkban tartózkodó Abdellah Arbaoui algériai vízügyi államtitkár és kísé­rete Szentendrén megtekin­tette az állandó vízügyi ki­állítást, majd Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének, va­lamint dr. Hegedűs Lajosnak, a Szolnok megyei Tanács el­nökének társaságában szer­dán Kiskörére látogatott, ahol a II. tiszai vízlépcső és öntözőrendszer íőműveivel ismerkedett. Az algériai ven­dégek ezt követően megte­kintették a vízgépészeti vál­lalat kunhegyes! telepét, ée a kisújszállási öntözőgazda- eág berendezéseit. Egy mondatban — A múzeumi és műem­léki hónap országos rendez­vénysorozatát tegnap Mis­kolcon nyitotta meg Garam- völgyi József kulturális mi­niszterhelyettes. — Tegnap délelőtt a me­gyei tanács kistermében Vincze Sándor osztályveze­tő-helyettes köszöntötte a MTVB művelődésügyi osz­tálya nevében azokat az is­kolaigazgatókat, pedagógu­sokat és tanügyi dolgozókat, kik elismerésre méltóan so­kat tettek a tanulók taka­rékosságra nevelése terén megyénkben. — Labdarúgó kupa mér­kőzések : Ü. Dózsa—Levszki Szpartak 4:1, Videoton—Na­poli 1:1, Rába ETO—Loko­motív Plovdiv 3:1 (tizen­egyesekkel 8:5), Bp. Hon­véd—Fiorentina 2:0, Tatabá­nya—Rijeka 3:1, Cardiff pty-ifTC 1,4, _

Next

/
Thumbnails
Contents