Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NTXLAE t974. október W. Nem lett elesett ember Csak az a biztos, ami a hordóban van A sebek begyógyultak, a* emlékek is megszelídültek már. Kocsis Sándor az őszi napsütésben a kert alján pi­hen. Csak a szemüvege jel­zi: sötétbe burkolózott szá­mára a világ. A zaj felé for­dul, bal kezét nyújtja üd- vözlésne. Régen történt; 1954-ben teljesített sorkatonai szolgá­latot. Egy csapatgyakorláton, aknarobbanás közben sérült meg. Elvesztette szeme vilá­gát, jobb kezét amputálták. A hosszú kórházi kezelés után ide tért vissza Abád- szalókra. Most együtt él idős nagyanyjával és édesanyjá­val. Abádszalók, Liliom köz 2. — megroggyant, 150 éves épület. Bár gondos kezek évente tisztára varázsolják, az idő munkáján képtelenek változtatni. Az egyszobás, földes parasztház egyik sar­ka megsüllyedt-, már nem sokáig bírja. — Elkészült az új lakás, rövidesen átköltözünk — mondja Kocsis Sándor. A régi udvar mellett ta­karos, vadonatúj épület emelkedik, másfélszobás, — teljesen komfortos. — Havonta 1700 forint nyugdíjat kapok, ebből nem­igen futotta volna — mond­ja, majd folytatja: — Elég jól ismernek a községben, tudják, mi tör­tént velem. Vagy három éve történt, a tanács vezetői ér­deklődtek, hogy mire lenne szükségem. Mondtam; a há­zat szeretném felújíttatni. Később a Honvédelmi Mi­nisztérium szociálpolitikái osztályára küldtem egy le­velet, amelyben ugyanehhez kértem segítséget. Tavaly már ki is jöttek a miniszté­riumból, megnézték, hogy étek, mit lehet tenni. Végül úgy döntöttek, teljesen uj házat építenek. A Honvédel­mi Minisztérium 170 ezer forintot és 50 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát szánt erre. A honvédség segítségét a tanács is támogatta. — A megyei kiegészítő pa­rancsnokság tájékoztatott bennünket a minisztérium döntéséről — mondta Bor­dás Imre, a nagyközségi ta­nács vb titkára. — Csatla­koztunk a támogatáshoz. — Telket adományoztunk Ko­csis Sándornak, közvetlenül a régi épület szomszédságá­ban. A terveket is társadal­mi munkában készítettük el. Azután az idén május kö­zepén hozzáfogtak az épít­kezéshez. A Lenin Tsz épí­tőbrigádja terven felül vál­lalta a ház elkészítését. Se­gítség is volt, egyre többen jelentkeztek. — Az igazság az, hogy nem tudtuk kihasználni az összes felajánlást, nem tud­tunk mindenkit foglalkoz­tatni — mondta Czető Ká­roly, a tsz építésvezetője. — Nem lehet ezt szavakkal Október 31.: vilőgtakorrékossági nap Az október 31-i világta­karékossági nap — a félév­százados nemzetközi és a 10 éves magyar jubileum — jó alkalom arra, hogy az ered­ményeket összesítve tovább népszerűsítsék a takarékos^- ság gondolatát. A múlt évi világtakaré­kossági napon az OTP megközelítően 60 milliárdos betétállományról számolt be, most a lakosság megtakarí­tása eléri a 68 milliárd forintot­A jubileumi világtakaré­kossági nap megünneplésé­re országszerte gazdag prog­ramot állítottak össze. Az OTF-fióJtok, a takarékszö­vetkezetek és a posthivata- lok ünnepi ügyfél szolgála­tot tartanak október 31-én, és ezen a napon a társadal­mi és a tömegszervezetek bevonásával a legtöbb he­lyen összegzik a helyi la­kosság takarékoskodásának eredményeit. A világtakarékossági nap alkalmából a posta külön bélyegzővel pecsételi le a leveleket és az OTP — a hagyományoknak megfelelő­en — betétkönyvvefl. ajándé­kozza meg a fővárosban és minden megyében október 31. első szülöttjeit. pontosan visszaadni. Beszél­gettünk a munkásokkal: — „Emberek, ez meg ez uan...” — csak ennyit kellett mon­dani, minden további nélkül jöttek. A lakatos brigád vál­lalta az előtető elkészítéséi, a villanyosok a szerelést, a vizesek a bekötést. Ott voltak az építkezésen a katonák is. A honvédség tagjai; tisztek, sorkatonák a legnehezebb munkát vállal­ták, alapoztak. A tervezett szeptember 30-U határidő előtt készült el a lakóház. Ma, vasárnap ismét talál­koznak az önkéntes közre­működők, — a segítségnyúj­tók, — ez alkalommal azért, hogy átadják a lakást, a kulcsokat. Kocsis Sándor egyszerű, őszinte szavakkal köszöni meg a segítséget. — Nem vártam én ezt, — nem is számítottam új la­kásra, de most örülök, hogy új, egészséges házban lak­hatom. Kocsis Sándort egykor szerencsétlenség érte. Ekkor a legtágabb értelemben vett közösség, a dolgozó nép ügyét szolgálta. Nem lett elesett ember, mert a közös­ség, a néphadsereg gondos­kodása lehetővé tette szá­mára, hogy emberi körül­mények közt élhesse vissza­fogott, csendes életét. Szőke György Közgazdász vándorgyűlés Tegnap tanácskozást tar­tott a Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei Szervezetének vezetősége. Az értekezlet egyetlen napi­rendi pontja az MKT elnök­ségének állásfoglalása alap­ján, az 1975 júniusában Szolnokon megrendezésre kerülő közgazdász vándor- gyűlés volt Az előkészítő ülésen javaslatok születtek a vándorgyűlés témájára. A jubileumi rendezvényre ja­vasolt két fő téma: az inf- .rastuktúra fő kérdései, és a számitógépes kormányprog­ram megvalósításának lehe­tőségei. A Délalföldi Pincegazdaság tiszakürti pincészetéhez 800 hektár szőlőből érkeznek a megrakott teherautók. Régi ismerősök itt a tiszazugi, cserkeszöl- lői, tiszaugi gazdaságok. Mostanában nem derült fel egyetlen mezőgazdasági szakem­ber arca sem, ha a szőlő szóba került. A fagyok nagyon érzékenyen érintették a, szőlő vesszőjét, a rügyek nem tudtak tö­kéletesen fejlődni. Az idei gyengébb ter­més várható volt. Sajnos az október nap­jaiban lezúduló csapadék, még tovább rontja a szüreti kilátásokat. A szőlő bo­gyói repedtek, penészednek, rohadnak, főleg a kadarka, de már a többi fajtát is kikezdte az időjárás. A tiszakürti pincé­szet két műszakban fogadja a szőlőt, reg­gel 7-től éjjel fél 11-ig. Az elmúlt ősszel naponta 2000—2500 mázsa szőlő érkezett a pincegazdasághoz, az idén ez lecsökkent napi 800—1200 mázsára. A szüret is ké­sett, a szeptemberi kezdés helyett ebben a hónapban láttak a szőlőszedéshez. Tőzsér József pincevezető említette, hogy még mindig vannak olyan gazdaságok, ame­lyek a jó időt várják, nekik azt tudja mondani: „Csak az a biztos termés, ami a hordóban van!” A pincészetbe érkező szőlőt két 100 má­zsás mérleg várja, a mintázás, a minősítés és a fokolás után a zúzógaratokba kerül. Onnan a cefrét a horlzbntálprésekbe szi­vattyúzzák, illetve az idén beállított szov­jet gépsorra. Az új berendezés két egy­ségből áll és négyszer annyit „tud", mint a hagyományos prések. A mustot erjesz­tőtartályokba fejtik. Ezen a helyen na­gyon fontos a higiénia, ezért a tartályo­kat előzőleg kimossák, fertőtlenítik, majd újra kiöblítik és csak ezután töltik meg musttal. A kiérjedt szőlőlevet maguk dol­gozzák fel: kezelik, szűrik és a palackozási engedély után átszállítják a szőregi pa­lackozóba. Ott üvegekbe kerül a bor: a kövidinka, a kadarka, a rizling, az ezerjó és a mézesfehér. B. Gy. Lezúdul a szőlő Ez a must bizony savanyúbb, mint a ta­valyi Fotó: NZs Ilyen lesz Szolnokon az Eötvös téri csomópont A 4-es számú főközlekedési úton az Eötvös téri — vagy ahogy a régi szolnokiak ismerik: a Gólya környéki — csomóponton a rekonstrukcióval lényegesen megválto­zik a közlekedés. Míg korábban a 32-es út Jászberény felől a Thököly úton, a 61-cas számú élelmiszerboltnál csat­lakozott a 4-es útba, most ez az úttorkolat megszűnik. A 32-es út a Mentők és a Sport cukrászda épülete között, a Dimitrov úton érkezik majd be a főútvonalra. Zsákutca lesz a Mikszáth Halmán út egy szakasza is, a térre vezető úttorkolat szintén megszűnik. A vasútállomáshoz vezető út íves csatlakozása cs a mindkét irányban három sávra osztott pálya mind a város, mind Budapest felől egysze­rűbbé teszi majd a vasútállomás környékének megköze­lítését. A szovjet gépsor négyszer annyit „tud”, mint a hagyományos prések

Next

/
Thumbnails
Contents