Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

íf-TC VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A.lAi 1 FORINT füV* XXV. évi. 246. sz. 1974. okt. 20., vasárnap Kontinensünk szilárd és tartós békéjéért V arsóban a Lengyel Minisztertanács palotájának üléstermében három napon át tanácskoztak 28 európai kommunista és munkáspárt képviselői. A tanácskozásról kiadott záróközlemény hangsúlyozza, hogy a testvéri véleménycsere eredményeként, a konzultatív ta­lálkozó minden egyes résztvevője egyetértett abban, hogy szükséges és célszerű előkészíteni és összehívni az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját, amelynek megrendezésére 1975 első felében a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában kerül majd sor. Felvetődik a kérdés: mi teszi szükségessé az európai kommunista és munkáspártok találkozóját. ,A kérdésre adandó válasznál abból kell kiindulni, hogy az 1967-i, Karlovy Vary-ban megtartott regionális és az 1969-ben Moszkvában rendezett világtalálkozó óta olyan események zajlottak le Európában és a világban, amelyek szükségessé teszik a változások mélyreható elemzését, a béke és biz­tonság, a népek közötti együttműködés és társadalmi ha­ladás ügyét szolgáló további feladatok meghatározását, a közös tevékenység egybehangolását. A napjainkban végbemenő, az egész világot mindin­kább átható enyhülési folyamat hatása Európában érző­dik leginkább. Az európai országok között bontakozott ki az enyhülés és a kapcsolatok normalizálásának folyamata először, itt teremtődtek meg a beke és biztonság megszilár­dításának, a különböző társadalmi berendezkedésű államok és a népek közötti kölcsönös együttműködésnek a legelő­nyösebb feltételei. Ez azzal is összefügg, hogy a kontinen­sünkön uralkodó állapotok mindig is döntő hatást gyako­roltak a világban végbemenő folyamatokra. Innen indult ki századunk szörnyű következményekkel járó, mérhetetlen szenvedéseket okózó két háborúja. Érthető hát, ha a Szov­jetunió és a vele szövetséges szocialista országok követke­zetes békepolitikájuk egyik alapvető és elsőrangú céljának az európai tartós béke megteremtését és megszilárdítását tekintették. Ismeretes, hogy ezeknek a közös erőfeszítéseknek, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán el­fogadott békeprogram megvalósításának az eredményeként Születtek az olyan nagy jelentőségű szerződések, mint ami­lyeneket a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia és az NDK kötött - a Német Szövetségi Köztársasággal, továbbá a Nyugat-Berlin helyzetét normatizáló négyoldalú meg­állapodás és nem utolsósorban az európai biztonsági és együttműködési konferencia. A javuló nemzetközi légkör mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista országok, az európai kommunista pártok, de végső soron valamennyi kommunista és munkáspárt, a világ összes haladó erőinek nagy sikere. E küzdelem és eredményeinek egyik fontos vonása, hogy valamennyi szocialista országban újabb si­kereket értek el a szocializmus és a kommuniz­mus építésében, új nagy feladatok megvalósításához láttak hozzá, ugyanakkor megerősödtek a nyugat-európai tőkés államokban a baloldali erők pozíciói, megnövekedett a munkásosztálynak és pártjának az eseményeket alakító hatása, más szóval: korunk jellemző vonása a szocialista közösség fejlődése, a demokratikus és haladó tendenciák erősödése számos tőkés országban és a békés egymás mel­lett élés elveinek mind határozottabb érvényesülése. Az említett fejlődési folyamat velejárója, hogy mind szembetűnőbbé válik a különbség Európa szocialista és tő­kés része között. Ma a tőkés országokban milliók keresnek választ arra, vajon mi az oka annak, hogy a szocialista országokban egyenletes a gazdasági fejlődés, tartósan emel­kedik a nép életszínvonala, viszont földrészünk tőkés álla­maiban egyre fenyegetőbb válságjelenségek tűnnek fel. Mindezek együttvéve adják az európai kommunista és munkáspártok soron következő találkozójának alapvető fel­adatait. Amint azt a varsói konzultatív tanácskozás részt­vevői is hangoztatták, a jövő év közepéig megtartandó ta­lálkozó legfontosabb célja a jelenlegi helyzet átfogó mar­xista—leninista értékelése, és a feladatok meghatározása. A feladatok között első helyen kell említeni azokat, amelyek azzal foglalkoznak majd: miként mozgósítsák pártjaink a tömegeket azért, hogy visszafordíthatatlanná váljék az enyhülés folyamata, hogy szavatolni lehessen a tartós bé­két Európában, továbbá: hogyan használják ki a dolgozók érdekében a nemzetközi enyhülést. A tanácskozáson elhangzott beszédében Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára, a magyar küldöttség vezetője ez­zel összefüggésben hangsúlyozta: „Földrészünk politikai arculatának formálásában meghatározó szerepe van vala­mennyi haladó, békeszerető erő összefogásának és együttes fellépésének. Az Európa jövőjéért vívott küzdelemben együtt vesznek részt a munkásosztály pártjai és szervezetei, a különböző haladó mozgalmak és irányzatok képviselői. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a kom­munisták vezette harc számára nélkülözhetetlen a mun­kásosztály többi pártjai, szakszervezetei, ifjúsági és nő­mozgalmak, a katolikus és más hívők, a reálpolitikai irányzatok cselekvő támogatása.” A z európai kommunista és munkáspártok tanácsko­zásának egyik célja tehát az, hogy olyan közös programot dolgozzon ki, amely képes mozgósítani kontinensünk valamennyi népének minden haladó áramla­tát a közös célért, a kontinensünk szilárd és tartós béké­jéért vívott küzdelemben. Az európai testvérpártok tanács­kozásának másik fontos feladata a kommunista mozgalom internacionalista harci egységének további erősítése, az, hogy a marxizmus—leninizmus alapján még magasabb szintre emelje és új tartalommal gazdagítsa pártjaink együttműködését A* Ha marad a jó idő íjra teljes erővel dolgozik a Szolnoki A napokon át zuhogó eső­ben „leálltak” . a cukorrépa betakarító gépek, a mély ta­lajon újra előkerültek a ré­paszedő villák, a mezőgaz­dasági üzemekben kézzel szedték a répát. Az egyre kisebb mennyiségben érke­ző szállítmányok miatt a Szolnoki Cukorgyárban lecsökkentek a tartalé­kok és az üzemben mér­sékelték a feldolgozási ütemet. A csökkentett, de folyamatos termelés mellett azért dön­tött a gyár vezetősége, mert a teljes leállás naponta fél­millió forint termelési ér­ték veszteséget jelentett vol­na. Pedig a kampány né­hány napja — ha késve is kezdődött — kiemelkedő eredményt hozott. A napi át­lagteljesítmény csaknem el­érte a 400 vagont és egy al­kalommal a répafeldolgozás 503 vagon volt, amely ter­melési rekord a gyár törté­netében. Az elmúlt napokban a kedvezőre fordult időjárás minden percét igyekeznek kihasználni. A munka leg­fontosabb része a termelő­szövetkezetekre, az állami gazdaságokra hárul: gyor­sán, minél kisebb veszteség­gel kiszedni a répát a föld­ből. A tárolásra — akár a répaföldek szélén is — mű­anyagtakarókat ad a gyár és kedvező feltételek mellett a helyszínen átveszi és el­szállítja a répát. A szállításban a vasút rendkívüli leterheltsége mi­att jelentős részt vállal a Volán 7. sz. Vállalata. Az előzetes szerződés szerinti 40 gépkocsi helyett jóval töb­bet biztosítanak közúti szál­lításra; húsz jármű pedig a répaföldek és az átvevő hely közötti fuvarozásra áll a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. , Csaknem kétszeresére nö­veli a járművek teljesí­tőképességét, hogy éjjel- nappal váltott sofőrök­kel dolgoznak. A Minisztertanács szeptem­ber 22-én megjelent rendele­té után 15 szolnoki vállalat sietett, egy-két gépkocsival a Cukorgyár segítségére. A szállítás helyzetének javítá­sához 30—35 járművel já­rulnak hozzá a tsz-ek és ál­lami gazdaságok. A gyár répatermő körze­tében, amely Hercegszántó­tól Biharkeresztesig terjed, a betakarítási munkával Szol­nok megyében haladnak a legjobban. Az élenjáró nagy­üzemeknek köszönhető, hogy megyénkben a répa 60 szá­zalékát átadták a gvárnak; az állami gazdaságok pedig a termett répa- 80 százalékát takarították már be. A gyár átvevő telepein eddig 25 ezer 500 vagon répát vásá­roltak fel és a hátralevő 32—33 ezer vagonnal novem­ber 10-ig végeznek. Ha továbbra is kedvező marad az időjárás, akkor a cukorrépát az eredeti terveknek megfelelően november közepéig átve­szik. A jó idő lehetővé tette, hogy újra a földeken dol­goznak a cukorréna betaka­rító gépek. folytatódik a szállítás. Mint Zelman And­rás gyárigazgató elmondta, a mezőgpzdasneh üzemek, szál­lító vállalatok és a cukor- gváriak egvüttm"ködése biz­tosíthat!» a ffvár zavsrtslsn üzeme1 ését. Ha nem jön köz­be eső. a jövő hét közepé­től úira teli es erővel dolgoz­hat a Szolnoki Cuk^eair-ír. H. L. Az életszínvonal emelkedésének fő forrása Lejáit szavatosságú élelmiszereket is árusítanak (3. oldal) Nem lett elesett ember (4. oldal) A Nílustól a Tiszához (5. oldal) Irodalmi összeállításunk (6—7. oldal) Jász-Kun kakas (9—10. oldal) .WWI nirí'll|i WIWIWIii|*B»IW>ÍI1IKI—I ftíntőállomist avattak Jászberényben Üjabb létesítménnyel gaz­dagodott Jászberény egész­ségügyi hálózata. A mentő- állomás az Országos Mentő- szolgálat és a városi tanács közös beruházásában 4 mil­lió 433 ezer forintos költ­séggel készült. Ennek je­lentős részét — 3 millió 600 ezer forintot — a mentő- szolgálat biztosította. A korszerű, huszonöt sze­mélyt foglalkoztató létesít­mény 6 mentőkocsi és egy tartalék kocsi üzemeltetésére alkalmas. Ha szükség lesz rá, a későbbiekben 4 kocsi­állással bővíthető. A tegnap átadott mentőállomás fel­adata, a város bel- és kül­területének, valamint a jász­berényi járás községeinek el­látása. Szükség esetén hosz- szabb távolságra is — Szol­nokra, Budapestre va»v Deb­recenbe — szállítanak bete­geket. A kórház mellett épí­tett, minden igényt kielégítő létesítmény átadásával régi adósságot törlesztettek Jász­berényben. A régi mentőál­lomás ugyanis elavult éeü- letben, a biztonságos közle­kedés szempontjából is ked­vezőtlen helyen volt. i;iiiD<f^k)i I IlOSITÁSÖK — HÍREK - TIDÓSÍFÁSOK — HÍREK Hazánkba látogat a norvég miniszterelnök Trygve BratteH. a Norvég Királyság miniszterelnöke Fock Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének meghívá­sára a közeljövőben hivata­los látogatásra Magyaror­szágra érkezik. Felszabadulási járőrverseny a Jászságban Egésznapos járörversenyt rendeztek tegnap a jászbe­rényi iárás KlSZ-szerveze- ted, községük felszabadulá­sának 30. évfordulója tisz­teletére. A felszabadulási versenyen húsz csapat vett részt. A csapatok járőr lapok kitöltésével számoltak be községükről, a felszabadulás óta történt változásokról. Ä verseny pontiai között sze­repeltek politikai, mozgalmi ismeretek, lövészet, kördo­bás. terepkutatás. átkelés aknamezőn, szennyezett te­repen. vízi akadályokon. A legjobb csapatok és egyéni versenyzők értékes tárgyju­talmakat. vándorserleget és arany plakettet kaptak. Az egésznapos verseny baráti találkozóval és bállal ért vé­get. Aerofila ’74 A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének Vö­rösmarty utcai székhazában megnyílt az Aerofila ’74 nemzetközi légipostabélyeg- kiállítás. Jánossy Lajos aka­démikusnak, a MABEOSZ elnökének üdvözlő szavai után Rödönyi Károly közle­kedés- és postaügyi minisz­ter nyitotta meg a bemu­tatót, amelyen 23 ország 156 kiállítójának 45 ezer bélye­gét láthatják az érdeklődök. Színházi bemutatók Tegnap este játszotta elő­ször a Nemzeti Színház tár­sulata Maxim Gorkij Jegor Bulicsov és a többiek című drámáját Gábor Andor for­dításában. A budapesti Gyer­mekszínház nagy sikerrel mutatta be Barnáséin Anna és Gonda János ..Pro űrbe” című zenés játékát. Kazán István rendezésében. A Bu­dapest felszabadulásának per­ceiben játszódó történet az újpesti vízmű megmentéséért folytatott küzdelmet állította középponti ába. Tovsztonogov társulata Budapesten Ma Budapestre érkeznek a világhírű Leningrádi Aka­démiai Gorkij Színház mű­vészei. A kváló szovjet együttes a Budapesti Művé­szeti Hetek alkalmából öt alkalommal lép » budapes­ti közönség elé. Bemutatják a Hanutna című vígjátékot, továbbá Rahmanov nálunk is népszerű drámáját, a Vi­haros alkonyatot és Örkény Istvántól Tóték című szín­művét. Az együttessel érke­zik Budapestre G. A. Tovsz­tonogov, „ színház Lenin-dí- jas népművésze, művészeti vezetője is. . __ S egítenek a katonafiatalok A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola tanárai és hallgatói is részt vesznek az őszi mezőgazdaság} munkák­ban: a mezőhékí Táncsics, valamint a csataszög! Szebb Élet Tsz-ben segítik a pap­rika szedését és a napra­forgó betakarítását. Egy mondatban — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága táviratban üdvözölte a Portugál Kommunista Párt VII. — rendkívüli — kong­resszusát, amely ma nyílik meg Lisszabonban. — A magyar fogorvosok éat fogtechnikusok tegnap Zala­egerszegen országos konfe­rencián tanácskoztak, az új fogászati eljárásokról. — Tegnap az egri Dobó István Múzeumban megnyi­tották .,Az egri dohánygyár története” című kiállítást, amely 1894-től napjainkig mutatja be a történelmi múltú í város legrégibb és ma Is legjelentősebb erátáSj

Next

/
Thumbnails
Contents