Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-12 / 213. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. szeptember 12. Baráti eszmecsere Prágában Ilmmáron hagyománynak számít, hogy a szocia­lista országok politikusai időről időre találkoznak, kicserélik nézeteiket a kétoldalú kapcsolatokról és egyeztetik álláspontjukat a nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseiről. A találkozók sorában Púja Frigyes külügyminiszterünk szeptember 9—11. között hiva­talos baráti látogatást tett Csehszlovákiában. Északi szomszédainkkal kapcsolataink a testvéri barátság jegyében a közös célok érdekében örvende­tesen fejlődnek. Ez az elvtársi, barát} légkör jelle­mezte természetesen a magyar külügyminiszter prá­gai eszmecseréit is. Mint a látogatásáról kiadott köz­lemény tanúsítja, nagy figyelmet szenteltek az esz­mecseréken kontinensünk helyzetének. Kedvező ér­tékelésükhöz bizonyára hozzájárult az a körülmény, hogy az európai biztonsági és együttműködési érte­kezlet eddigi menetében néhány jelentős eredmény született. Valamennyi európai nép közös óhaját fe­jezteik ki, amikor annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy az értekezlet második szakaszát a részt­vevők közös erőfeszítéseivel sikerül mielőbb eredmé­nyesen befejezni. Ezzel megnyílik az út Helsinki felé, ahol összehívhatják az értekezlet zárószakaszát, még­pedig — a közleményben kifejezésre juttatott ma­gyar és csehszlovák álláspont értelmében — a leg­magasabb szinten. Mint ahogy a két ország vezető politikusai azt már többször hangsúlyozták, fontos­nak tartják, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folytatott bécsi tárgya­lásokon konkrét eredmények szülessenek. Több más, ugyancsak széles körű érdeklődésre számítható témát is érintett a két külügyminiszter eszmecseréje. Áttekintették a vietnami helyzetet — kifejezve országaink szolidaritását a vietnami nép igazságos harcával — és kicserélték nézeteiket a Kö­zel-Keletről. Ezzel összefüggésben a közlemény hang­súlyozza: a világ e térségében a béke csak az izra­eli agresszió következményének teljes felszámolásával, az izraeli csapatok kivonásával a megszállt területek­ről, a Palesztinái arab nép törvényes jogainak hely­reállításával és a genfi tárgyalások sikeres befejezé­sével teremthető meg. A ciprusi fejleményekkel kapcsolatban hazánk és Csehszlovákia külügyminisztere a szigetország füg­getlenségének, szuverenitásának és területi integritá­sának tiszteletbentartása, a Biztonsági Tanács hatá­rozatainak azonnali végrehajtása és a külföldi kato­nai erők eltávolítása mellett szállt síkra. Ebben a kérdésben csakúgy, mint valamennyi más. megvita­tott témában teljes nézetazonosság jellemezte a prá­gai tárgyalásokat. (KS) EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉRTEKEZLET Francia javaslat a munka gyorsítására Franciaország küldötte tegnap konkrét javaslatot tett az európai biztonsági és együttműködési értekezlet minden munkaszerve tevé­kenységének meggyorsításá­ra, hogy a konferencia má­sodik szakasza minél hama­rabb eredményesen fejezze be munkáját. A figyelemreméltó felszó­lalás a humanitárius, kultu­rális és néhány más terüle­ten való együttműködéssel foglalkozó bizottság nyári izünet utáni első ülésén hangzott el, amelyet a genfi konferencia-épületben tartot­tak. A tegnapi francia javas­latot értékelve a konferencia köreiben megállapították, hogy az tulajdonképpen egy korábban előterjesztett szov­jet javaslat elemeit elevení­tette fel. Bizonyos változásra utal, hogy a szovjet indít­vány, amely ugyancsak a munka ütemének gyorsítását szorgalmazta átfogó javaslat­tal, annakidején a nyug ti országok körében nem talált visszhangra, most viszont Franciaország kezeményezé- seként éledt újra. A francia indítványt a szocialista or­szágok természetszerűleg tá­mogatásukról biztosították. Ilyen értelemben szólt hozzá a javaslathoz a Szovjetunió képviselője, hazánk képvise­letében pedig Zádor György nagykövet szintén kifejezte a magyar delegáció arra irá­nyuló őszinte óhaját, hogy a konferencia második genfi szakasza mielőbb eredmé­nyesen befejeződjék. A szo­cialista országokon kívül po­zitív fogadtatásra talált a munka gyorsítására vonatko­zó francia indítvány többek között az Egyesült Államok, Kanada, Olaszország és Dá­nia részéről. CIPRUS Szabadon engedik a foglyokat Az ENSZ szóvivője Glav- kosz Kleridesz és Rauf Denk- tas ciprusi vezetők találko­zóját követően tegnap Ni­cosiában bejelentette. hogy megegyezés született a hadi­fogolycsere kérdésében. Szabadon bocsátják a 18 évesnél fiatalabb hadifoglyo­kat. az egyetemistákat és a tanárokat, valamint a sebe­sülteket és a betegeket. Az idős személveket a körzeti kórházakba szállítják. A tárgvalások végeztével kiadott közös közlemény sze­rint a cserék időpontját pén­teken állapítják meg. AZ AMERIKAI SZENÁTUS Á Szovjetunióval való 11 ■■ rrlu I r vw I egyuttmukodesrol Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága lelenleg a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti feszültség eny­hülésének kérdéseit tárgyal­ja. Eugene McCarthy szená­tor ennek során kifejtette, hogy az utóbbi években je­lentősen enyhült a feszültség a két nagyhatalom viszonyá­ban. Síkraszállt a kétoldali együttműködés bővítéséért minden területen. egyebek között azért, hogy a Szovjet­unió viszonylatában érvénye­sítsék a legnagyobb kedvez­mény elvét a kereskedelem­ben. SZOLIDARITÁS VILÁGSZERTE „Támoga'ásunkről biztosítjuk a chilei hazafiakat" LEONYID BREZSNYEV ÜZENETE A SZOVJET NÉPHEZ Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára üzenetet inté­zett a szovjet társadalom képviselőihez, akik a chilei néppel való nemzetközi szo­lidaritás hete alkalmából gyűltek össze Moszkvában. „Forrón üdvözlöm a szov­jet társadalomnak n chilei néppel való nemzetközi szo­lidaritás hete alkalmából összegyűlt képviselőit és az önök személvében min­den szovjet embert. akik egységesen támogatják a chi­lei demokratákat' a fasiszta katonai rezsim ellen vívott bátor harcukban. Egyben ki­fejezem mélv tiszteletemet és baráti érzéseimet a néni egység jelenlevő képviselői­nek — hangzik az SZKP KB főtitkárának üzenete. Egy évvel ezelőtt a kül­földi imperialista körök ál­tal buitogatott chilei szol- dateszka bestiális bűntényt követett el: meggyilkolta Salvador Allendét. az or­szág alkotmányos elnökét, a kiváló államférfit és politi­kust. megdöntötte a néni egység kormányát, és véres diktatúrát vezetett be az or­szágban. A meggyilkolt és megkínzott, a börtönbe és koncentrációs táborokba zárt. az elemi emberi jogoktól megfosztott és az üldözések elől hazáját elhagyni kénysze­rült sok-sok ezer chilei haza­fi — ez távolról sem teljes lis­tája azoknak a szenvedések­nek. amelyeket a junta zú­dított a chilei népre. A szovjet kommunisták, egész népünk azok között volt. akik azonnal és eré­lyesen elítélték a katonai ál­lamcsínyt. A szovjet embe­rek. éppen úgy. mint a chi­lei népi kormány ideién, most is. amikor kegyetlen megtorlást alkalmaznak an­nak híveivel szemben. Chile demokratikus. antifasiszta erőinek oldalán foglalnak ál­lást. A szovjet társadalom a legaktívabban kiveszi részét a chilei demokratákkal való nemzetközi szolidaritási mozgalomból, amelv az egész világra kiterjedt, és a kü­lönböző nézeteket és meg­győződést vállaló emberek millióit egyesíti. Baráti üdvözlettel fordu­lunk ma és támogatásunkról biztosítjuk a chilei hazafia­kat és demokratákat, a kom­munistákat. szocialistákat és minden chilei antifasisztát, akik bátor küzdelmet vívnak népük szabadságáért. vagy börtönök kínzókamráiban és koncentrációs táborokban sínylődnek. Meggyőződésünk, hogy szolidaritásunk kinyil­vánítását meghallja Corva- lán elvtárs. a hazáia társa­dalmi haladásáért és nemzeti függetlenségéért küzdő bá­tor harcos, aki iránt a leg- őszántébb tiszteletet érezzük és a népi egység többi veze­tője. minden chilei fogolv. akiknek életét súlyos veszély fenyegeti. Felhívással fordulunk a többi országok pártjainak és kormányainak vezetőihez, a nemzetközi szervezetekhez és a társadalmi mozgalmakhoz, mindenkihez, akinek drágák a szabadság és demokrácia eszméi, akik nem tud iák kö­zönyösen nézni a chilei nép tragédiáját, tegyenek erőfe­szítéseket. illetve sokszoroz­zák meg erőfeszítéseiket an­nak érdekében. hogv meg­szűnjenek a megtorlások a demokraták ellen, kiszaba­duljon minden politikai fo­golv és. hogv véget érien az önkény és a törvénytelenség Chilében. Az SZKP és a szovjet néo nevében biztosítok minden chilei hazafit és demokratát igazságos harcuk következe­tes támogatásáról. WASHINGTON A Baltimore-i Sun ..csüg- gesztő évforduló Chilében” című tegnapi vezércikkében bevezetőben megállapítja, hogy ..egv évvel ezelőtt meg­halt a demokrácia Chilé­ben. amelv valaha latin-ame- rika legdemokratikusabb or­szága volt”, maid a továb­biakban kifejti: „Mindebben az USA ál­szenteskedő. balkezes szere­pet játszott. Tagadtuk, hogv Allende elleni tevékenysé­get pénzeltünk, de a múlt héten kiderült, hogv maga Colbv Cia-igazgató ismerte el: 8 millió dollárt költöt­tünk e célra. Hivatalosan mostuk kezeinket. Pinochet tábornok és bandáia ember­telen kegyetlenségei láttán, de további katonai hitelek megszavazását kértük szá­mukra a kongresszustól.” BRÜSSZEL Csaknem valamennyi bel­ga üzemben, hivatalban rö­vid munka beszüntetéssel em­lékeztek meg a dolgozók Al- lende chilei elnök meggyil­kolásának évfordulójáról. Az országos szolidaritási bizott­ság felhívására számos más megemlékezést is tartottak az évfordulón. Brüsszel egyik színházában Pablo Ne­ruda, a nagy chilei költő verseiből rendeztek emlék­műsort. Az ország több váro­sában tartottak este tiltakozó gyűléseket a chilei rezsim terrorja ellen. A fasiszta puccs évfordu­lóján nyilatkozatot adott ki az Ifjú Belga Kommunisták Szervezete. A nyilatkozat megállapítja: az Egyesült Ál­lamok közvetlen bűnrészese volt a fasiszta puccsnak és a terrornak. Számos más de­mokratikus szervezet is nvi- latkozatpt tett közzé, s eb­ben a demokratikus jov-k helyreállítását, a politikai foglyok szabadon bocsátását követeli. A brüsszeli igazságügyi pa­lotában a jogászok, bírók, al­kalmazottak szerdán ugyan­csak munkabeszüntetéssel emlékeztek meg a terror ál­dozatairól. Az országos tilta­kozó mozgalom hatására a belga kormány utasította santiagói nagykövetét, ne ve­gyen részt a Pinochet-re- zsim „jubileumi ünnepsé­gén”. A Belga Kommunista Párt lapja, a Le Drapeau Rouge többoldalas összeállítással emlékezik meg a szomorú évford-dóról. Jean Blume, a párt Politikai Bizottságának tagja a lap vezércikkében a dolgozók még szélesebb körű egységét sürgeti a chilei ter­ror megfékezésére, a demok­ratikus rend helyreállítására. HAVANNA A chilei ellenállók rádióiá- nalc, az argentínai Mendo- zában lehallgatott híradása szerint, annak ellenére. ho»v Santiago utcáin egymást érik a katonai járőrök, az évfor­dulón röplanok ie'entek meg, amelyek ellenállásra és az erők összefogására szólítanak fel. Az „antifasiszta front” aláírású röplapok összegezik a junta kegyetlenkedéseit és méltatják Allende érdemeit. Chilében erősödik a töme­ges. csendes ellenállás. A junta bánvaügyi minisztere a „győzelem” évfordulóján nagy propagandával beha­rangozott beszédet tartott a calamai rézbányában. Az igazgatóság által elrendelt egyórás munkaszünet ellené­re mindössze 25 bányász volt kíváncsi a miniszter beszé­dére. a junta kénytelen volt a közeli középiskolából és katonai alakulatokból kivezé­nyelni hallgatóságot LIMA Jorge Del Prado, a Perui Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára a chilei katonai puccs első év­fordulója alkalmából nyilat­kozatot adott az APN-nek és ebben a többi között meg­állapította: — Mi, perui kommunisták harcolunk a Pinochet-rezsim ellen, követei ifik. hogy bo­csássák szabadon valamennyi elítélt és üldözött chilei for­radalmárt és hazafit. BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap baráti megbe­szélésen fogadta a chilei an­tifasiszták küldöttségét. Erich Honecker a talákozó során hangsúlyozta, hogy az NSZEP és a Német Demok­ratikus Köztársaság kor­mánya és népe továbbra is teljes szolidaritást vállal Chile népével. DELHI Szvaran Szingh indiai kül­ügyminiszter, aki tegnap ha­zaérkezett a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásról, rendkívül hasznosnak, tárgy­szerűnek és építő jellegűnek minősítette találkozását Leo­nyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkárával. MOSZKVA Az ENSZ-közgyűlés szep­tember 17-én megnyíló, 29. ülésszakán Andrej Gromiko külügyminiszter vezeti a szovjet küldöttséget. Ukrajna küldöttségének vezetője Georgij Sevel külügyminisz­ter, Belorussziáé pedig Ana- tolij Gurinovics külügymi­niszter. BERLIN Gyenes András, hazánk új NDK-beli nagykövete tegnap délután átnyújtotta megbízó- levelét Willi Stophnak, az NDK államtanácsa elnöké­nek. WASHINGTON Az amerikai kongresszus atomenergia bizottságának hadügyi albizottságában Symington szenátor üdvözöl­te, hogy szeptember 18-án Genfben felújítják a hadá­szati fegyverzetek korlátozá­sáról szóló szovjet—amerikai tárgyalásokat. Kijelentette, hogy minden gondolkozó ember reméli: e tárgyalásolc révén sikerül enyhíteni majd végül teljesen beszüntetni a fegyverkezési versenyt. BONN A nyugatnémet külügy­minisztérium szóvivője teg­nap bejelentette, hogy az NSZK függetlenségük elnye­rése után azonnal felveszi majd a diplomáciai kapcso­latot Angolával és Mozam- bikkaL ALGÍR Huari Bumedien algériai államfő tegnap üzenetet in­tézett a mozambiki felsza­badítási front (FRELIMO) vezetőihez és ebben biztosí­totta őket arról, hogy Algé­ria szilárdan támogatja a mozambiki felszabadítási szervezetet. WASHINGTON Távozott hivatalából Jerry Friedheim, az amerikai had­ügyminisztérium szóvivője, aki 1969-ben Nixon elnök­kel együtt foglalta el állá­sát és éveken keresztül kel­lett vállalnia az indokínai háború védelmezésének ke­serves feladatát. BRÜSSZEL Az Europolitique nevű hírügynökség értesülése sze­rint elsősorban politikai kér­désekről tárgyalnak maid a kilenc közöspiaci állam kor­mányfőinek szombati „mun­kavacsoráján”. A találkozó ugyan formális napirend nélkül megy végbe, s célja egy őszi nagyszabású csúcs- találkozó előkészítése. AZ ENSZ FEGYVERES ERŐK SZEREPE Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár a washingtoni sajtó­klubban tartott sajtóértekez­letén az ENSZ fegyveres erőinek békefenntartó sze­repéről nyilatkozott. Megje­gyezte, hogy ezek az alaku­latok a válságos területeken elősegíthetik a béke megőr­zését, de nem helyettesíthe­tik a politikai tárgyalásokat. Most az a fontos, hogy a rendelkezésre álló időt maxi­málisan használják ki a szi­lárd béke megteremtésére, mivel a világ e térségében robbanásveszélyes helyzet alakult ki — mondotta. A ciprusi eseményekre térve Waldheim leszögezte, hogy az ENSZ békefenntartó fegyveres erőinek jelenléte önmagában nem jelenti a probléma megoldását és ott- tartózkodásuk nem vezethet a politikai rendezést szorgal­mazó erőfeszítések lankadá- sához. NGUYEN HUU THO PRÁGÁBAN A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, Csehszlovákia kormányának és a nemzeti front központi bizottságának meghívására tegnap hivatalos baráti lá­togatásra Prágába érkezett a Dél-Vietnami Köztársaság küldöttsége, Nguyen Huu Tho-nak, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága elnök­sége elnökének, a DIFK mellett működő tanácsadó testület elnökének vezetésé­vel. A prágai várban tegnap megkezdődtek a tárgyalások a Dél-Vietnami Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttsége kö­zött. A csehszlovák küldött­séget Lubomir Strougal, a CSKP Központi Bizottságá­nak elnökségi tagja, a kor­mány elnöke vezeti. NYUGALOM MOZAMBIKBAN A mozambiki fővárosban tegnap némileg normalizá­lódott a helyzet. Részben helyreállították az országot a külvilággal összekötő tele­fonvonalakat is. A fehértelepes lázadók ál­tal szabadon bocsátott mint­egy 200 volt titkosrendő* megadta magát a portugál hadsereg egységeinek. A mo­zambiki főváros rádióállomá­sát megszállva tartott sze­mélyek sorsáról még mindig nem érkezett jelentés. A Lau- renco Marques-i rendőrség elrendelte Daniel Roxonnak, a hét eleji zendülés egyik vezetőjének letartóztatását. A mozambiki hatóságok úgy intézkedtek, hogy ma­gánszemélyek az ország bank­jaiból naponta legfeljebb 170, hetente maximum 426 dollár­nak megfelelő összeget ve­hetnek fel. VÁDOLJÁK A CSÁSZÁRT Az etiópjai fegyveres érők koordinációs bizottsága teg­nap rádióközleményben azzal vádolta meg Hailé Szelasszié császárt, hogy a bizottság felszólítása ellenére nem voll hajlandó hazahozatni külföl­di bankokban elhelyezet vagyonát. Ez a vagyon •» koordinációs bizottság sze­rint több milliárd dollárig rúg. A császár azzal érvelt, hogy javait már szétosztotta gyerekei között. Politikai megfigyelők szerint ez a rá­diónyilatkozat volt eddig a bizottság legkeményebb szó­beli támadása Hailé Szelasz­szié ellen. • ’

Next

/
Thumbnails
Contents