Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-08 / 210. szám
1974. szeptember 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Tettekkel, felelősségei NÉMETH KÁROLY könyvéről A beszédeket mintha csak tegnap hallottuk volna és a cikkeket is közelről idézi az emlékezet: mindössze egy évtizedet fognak át Németh Károlynak. az MSZMP Politikai Bizottsága tag.iának, a Központi Bizottság titkárának nemrég a Kossuth Kiadó gondozásában mesielnt könyvének dokumentumai. A legkorábbi munka, az MSZMP Politikai Akadémiáján a szocialista mezőgazdaság feilesztésének feladatairól szóló előadás 1964-ből keletkezett, az utolsó, a chilei terror ellen tiltakozó nagygyűlésen elmondott felszólalás pedig 1973 októberéből való. Bármennyire közeliek is a dátumok, történelem ez a könyv. Mindenekelőtt azért, mert a beszédek, az írások egy évtizedes közelségükben is országunk jelenkori fejlődésének legfontosabb kérdéseivel foglalkoznak, nem e°y közülük korszakos állomáshoz kapcsolódik. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló két munka — amelyet a szerző akkor még a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának vezetőjeként készített — a szocialista átszervezés befejezése utáni első esztendők. a megszilárdítás rendkívül nehéz és fontos időszakának tapasztalatait, .feladatait elemzi. Hazánk fejlődésének fontos állomásához kapcsolódik a gazdasági reform előkészítésének tapasztalatait összegező, a Társadalmi Szemlében 1967-ben megjelent interjú. A szocialista építés egy-egy szakaszát eleveníti fel a párt IX. és X. kongresszusán a Budapesti Pártbizottság első titkáraként elmondott felszólalások, hiszen a pártkongresz- szusok az immár több mint másfél évtizedes töretlen, változatlan alapelveken nyugvó politika megvalósításában mindig is mérföldkövet jelentettek. Az évfordulókhoz kapcsolódó munkák, mint például a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulójára, a főváros centenáriumára, vagy a két munkáspárt egyesülésének 25. évfordulójára írottak kiszélesítik az egy évtizedes ívet: történelmi távlatból láttatják a mához vezető utat. annak mérföldköveit. Amennyire változóak a témák. amelyekről a szerző szól, annyira változatlan az eszmei alap, a nézőpont, amely az egyes munkákat áthatja. A kommunizmus ügyének tettekkel, felelősséggel elkötelezett politikus, a vezető pártmunkás szól hozzánk akár a munkásosztály szerepéről, a vele tartó törődésről, akár a mezőgazdaság, vagy a főváros fejlesztésének feladatairól szól. vagy éppen nemzetközi kérdésekről nvil- vánít véleményt. Szóljon bármiről és bármely posztról, az élettel igen szoros kapcsolatot tartó gyakorlati pártmunkás-vezető igazít el bennünket, ad tanácsot, a munkánkkal összefüggő ideológiai kérdésekben, és a pártmunka hétköznapjainak feladataiban. A témák sokoldalúsága mellett is vannak a könyvben újra és újra visszatérő kérdések, amelyek politikánk alapvető elveihez, feladataihoz kapcsolódnak. Az egyik ilyen témakör a párt vezetőszerepe. Fontos elvre figyelmeztet bennünket a szerző: a párt vezető szerepe nem automatikusan valósul meg. „Érvényre jutásáért, vagyis a párt politikájának gyakorlati megvalósításáért — olvassuk A pártélet időszerű kérdéseiről 1965. októberében tartott előadásában — naponta dolgozni kell, kitartóan... A tömegek bizalmon alapuló támogatását újból és újból csak így szerezhetjük meg”. A másik téma, amely vissza-visszatér a könyvben, a párt egysége: „A párt vezető szerepe nem valósítható meg a párt marxista—leninista egysége nélkül. .. A párt egysége harcban erősödik. Harcban a szektásság ellen, amely a pártot elszigeteli a tömegektől, ha engedünk befolyásának; harcban a jobboldali opportunizmussal, amelynek térhódítása a szocialista pozíciók feladását jelentené”. Jelentős helyet kap a szerző minden megnyilatkozásában a munkásosztály történelmi szerepének hangsúlyozása és az osztállyal való gondos törődés feladata. „Nagyobb figyelemmel kell fordulnunk társadalmunk vezető osztályának, a munkás- osztálynak a problémái felé. Minden vonatkozásban javítani kell a munkásság, elsősorban a nagyüzemi munkásság között a tevékenységünket. Többet kell törődnünk anyagi helyzetükkel, politikai, szakmai fejlődésükkel, az őket foglalkoztató problémákkal, jobban oda kell figyelnünk véleményükre”. 1965 októberében, akkor még a budapesti pártbizottság első titkáraként jelölte meg ezt a feladatot a pártmunkások számára, s elmondhatjuk: ezek az útmutatások szó szerint érvényesek ma is, alapját képezik politikánknak, a pártmunkának. A IX. és X. pártkongresz- szusi felszólalásokban újra és újra visszatér a szerző az üzemi demokrácia fejlesztésének fontosságára. A IX. kongresszuson arra figyelmeztetett, hogy a gazdasági vezetők önállóságának növelése nem jelentheti az üzemi demokrácia szűkítését, ellenkezőleg, növelni kell a munkásdemokráciát. A X. kongresszuson a párt politikáját, a munkások önérzetét sértő tűrhetetlen magatartásnak minősíti azt. hogy egyes vezetők „terhesnek” tartják a munkások bevonását a döntések előkészítésébe. A beszédekben, a cikkekben jelentős szerepet kapnak a szocialista demokrácia fejlesztésével, a párt szövetségi politikájának erősítésével kapcsolatos kérdések, nemcsak mint a párt politikájának alapelvei, hanem az ezekből adódó gyakorlati tennivalók is. A kommunisták, a pártmunkások hivatásáról szinte a könyv minden lapján olvashatunk elismerő és útbaigazító. ha kell intő szavakat. A nép szolgálata, az összeforrottság a tömegekkel, a felelősség, a munka nehezebbik részének vállalása — ezek a kommunistákra kötelező normák újra és újra visszatérnek a beszédekben, a cikkekben. Különösen megszívlelendőek a bírálatról és a saját hibáinkhoz való viszonyról szóló figyelmeztetések. „Tapasztalhatjuk azt is, hogy miközben más kertjébe tekintünk, abban keressük a gyomot, találjuk a hibát, s közben a magunk kertjében nem vesszük észre a vadhajtásokat, a saját hibánkat. Ez nem helyes... A kritikát egyforma mértékkel kell alkalmaznunk saját munkánkkal és másokéval szemben” — olvassuk A pártélet időszerű kérdései című előadásban. A pártmunkások munkastílusáról is sok szó esik a könyvben. Bírálja a szerző a „mindent felülről várást”, az önállót- lanságot, éppúgy, mint a felületességet az irányításban, a tájékoztatásban, az ellenőrzésben. „Elmélyültebb munkára van szükség” — ez a mottója a munkastílusról szóló útmutatásoknak. Szenvedélyes bíráló sorokat olvashatunk a könyvben a társadalmunk életében tapasztalható negatív, antiszo- cialista jelenségekről. „A munkában vétett hibák, a társadalmunkban meglevő negatív jelenségek elleni határozottabb fellépés sürgetése, a lazaságok, a fegyelmezetlenség. az eszméinktől idegen nézetek és gyakorlat szenvedélyes bírálata, az ezek megszüntetésére vonatkozó sok javaslat is abból a jogos igényből következik, hogy legyünk még következetesebbek politikánk, határozataink végrehajtásában” — olvassuk a ma is időszerű sorokat a párt X. kongresz- szusán elhangzott felszólalásban. A Szovjetunióhoz fűződő testvéri barátságunkról, a nemzetközi munkásmozgalomban, a szocializmus és a béke erőinek összefogásában ránk váró hivatásról, feladatokról szólnak azok az írások, beszédek, amelyek ünnepi megemlékezésben hangzottak el. „A mi népünk négy évszázados függetlenségi harcát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom országának fegyveresei segítették győzelemre... A virágok sohasem hervadnak el a szovjet hősök sírján” — így beszélt a szerző a szocialista forradalom 50. évfordulója alkalmából 1967 májusában rendezett baráti nagygyűlésen, Moszkvában. Ugyanitt mondotta: „Mindazok az erők, akik a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért küzdenek, saját országuk és népük önnállóságát és egységét erősítik. Mindazok, akik ösz- szefogásunk ellen vannak, akarva-akaratlan gyengítik saját országuk és népük szuverenitását és egységét”. Történelem, egy évtized történelmének foglalata a Tettekkel, felelősséggel című könyv — mondtuk a bevezetőben. És e rövid ismertetés után hozzátehetjük: egyben olyan kötet is, amelynek szinte minden oldala a máról és a mához szól. elvi és gyakorlati útmutatásokat ad. Ezért ajánljuk Németh Károly könyvét mindazoknak, akik hasonló tettekkel, hasonló felelősséggel még jobban kívánják szolgálni a szocialista építés ügyét a gazdaságban, a politikában, a pártmunkában. . i.: . ; . Faragó Jenő PALICZ JÓZSEF RAJZA Kolozsvár. A 20-as' busz a főtérről jó félórás kapaszkodás után ér a végállomásra. A kolozsvári „Gellérthegy” oldalában szerény hétvégi házak rangos villákkal, gyümölcsösökkel váltakoznak. A mélyben a város. Betonfehér új lakótelepek, művészettörténeti illusztrációnak ható templomok, szobrok, terek, házsorok. Mindez ilyennek látszik innen fentről a Rahovei utcából — vagy inkább ösvényről — melynek közepe táján diszkréten húzódik meg ,a fák lombjai alatt a Szer- vátiusz-villa. A földszint terméskő — egy-egy sarki mészkő, amely különösén véső alá kínálta magát szobornak megfaragva — az emelet hatalmas gerendákból összeróva. Kő és fa. A ház kifejezően vall lakóiról: a két híres-neves szobrászról, Szervátiusz Jenőről és Tiborról. Apáról és fiúról. A kő és a fa művészeiről. A házigazda, Szervátiusz Jenő, miközben kaput nyit, zavarba hoz. Vajon ő az apa? Vagy talán a fiú? Az ugyanis, hogy hetvenegy évesnek mondja magát, szinte hihetetlennek hat. Szeme a kőportól gyulladásos. Szakmai ártalom. — A fiam Tibor, a tengerre autózott családjával, de szobrai itt vannak. Űgysem az számít, mit hord össze magáról egy művész, őszintén és valóságosan a művei vallanak, — mondja, majd kezembe nyom egy katalógust, és magamra hagy a műteremben. Nézelődjek kedvemre, távollétében a fia távollétében sokkal alaposabban megismerhetem — őket. Első pillanatban szinte szemem elé kapom a kezem, olyan lenyűgöző a látvány. A hatalmas munkatermet Pető- fi-vízió szobrok uralják. Hármat számolok meg hamarjában. Az egyik úgy ábrázolja a költőt, mintha az inkvizíció kínpadján feszülne; az inszaggató, csontropogtató hóhér-mechanizmuson valószínűtlenül megnyúlva. A másikon ledőlve, akár egy fatörzs, melyet a villámpörkölt feketére, ám még mindig őrizve rostjaiban — a farostokban — a sok millió voltnyi elektromosságot. A harmadik úgy másfélszeres életnagyságú mellszobor, ám monumentalitásában semmivel sem kevesebb a három—négy méteres fatörzs testvéreinél. Az ifjabb Szervátiusz mielőtt a faragásukhoz fogott volna, bebarangolta Petőfi erdélyi útját, napokat időzött a fehéregyházai csatamezőn, s aztán nyúlt csak a vésőhöz. Az élmény megsokszorozódott érzékeny művészleikében. A jól ismert Dózsa-fej, a Bartók-portré méltatlanul kap kisebb figyelmet a szinte „sokkoló hatású” Petőfi- szobrok mellett... Alig karnyújtásnyira kopjafák. Egy egészen más világ. Az oszlopokra balladai hangvételű történeteket mesél az idősebb mester. Bíró Máté, Kőműves Kelemenné, a Cantata Profana, a Szegényember balladája fába faragva, epikus nyugalommal. Aztán az életfa. Gyakran visszatérő témája Szervátiusz Jenőnek. Az elsőt 1937-ben Pécsett faragta. Az oszlop alján az esztergált félgömb az eredendő sejt, aztán mind feljebb haladva felsejlik az szobrok a kertben a falak tövében sorakoznak. Az ifjabb mester fekete márványból készített Ady-feje az apa szerint is „az igazi Ady”. Szervátiusz Jenő jelenleg a hófehér márványhoz nyúl legszívesebben. Mintha lehel- letével koptatná a kövei olyan légiesen gyöngédek a figurái. Olyan szeretettel ahogy a folyók simogatják fénylő kaviccsá az érdes követ. A család, vagy a Kolozsváron éppen kiállított Anya szobra egy művészi korszak — és egy gazdag életpálya — összegzésének hat. £.ztán ott sorakoznak a Tamási Áron könyveiből kilépő „Ábelek”; a favágók, a havasi népek a „rengtegből”. Az egyik szobában „idegen kéz munkája” tűnik fel. — Innen már egy új korszak kezdődik. Az én nagyapaságom fejezete. A szobrot az unokám, Istvánka mintázta. Ezt a képet a másik unokám Anikó festette. A fiú tizennégy éves, a lány tizenöt. Ezek a díszek a menyem munkái, ö kémikus lenne, dehát itt mi közöttünk muszáj asszimilálódnia. Széttekintünk a kertben! Az alkotókhoz — mintha a fák is asszimilálódnának. A emberi arc,' végül az oszlopfőn kiteljesül a női fej, mely az emberi létet szimbolizálja. A fa talán a legkezesebben simul az ember művészetéhez — mondom a mesternek. — Fából készült a Stradi- varius hegedű és fából Rácz Aladár cimbalomütöi... A válasz sokatmondó. Kisétálunk a szabadba. A kövek jobban állják az időt, így a márvány és a mészkő; szil, meggy,' körtetörzseb mintegy érezvén az elhivatot- ságot görcsökben tekerednek, vonaglanak — szinte sugallják a mestereknek a gondolatokat. ők pedig odahallgatnak a maga-magát véső alá kínáló fa üzenetére és a természet nyelvével emberhangon szólalnak meg. Palágyi Béla (A képek a szerző felvé-. teleik
