Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-20 / 220. szám
8 SZOLNOK MEGIEI NÉPLAP 1974. szeptember SO. 1974. SZEPTEMBER 20.. PÉNTEK B’RIDERIKA NAPJA A Nap kél: 5.27, nyugszik: 17.47 órakor. A Hold kél: 1.0.47, nyugszik: 19.50 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat felül megnövekvő felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon, de az ország több részén is elszórtan esővel. Záporral, néhány helyen zivatarral. Mérsékelt fokozatosan megélénkülő északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Marcel Cachin Százöt évvel ezelőtt. 1869. szeptember 20-án született — és 89 éves korában. 1958-ban halt meg — Marcel Cachin, a francia és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Már 1891-től részt vett a munkásmozc/hlomban. mint I. Guesde és P. Lafargue marxista csoportjának híve. 1905- ben ott volt az egységes Francia Szocialista Párt megalapításánál. 1914-től parlamenti képviselő, 1912-től a l’Humanité szerkesztője, 1918-tól pedig a lap igazgató-főszerkesztője lett. 1920- ban nagy szerepe volt abban, hogy a francia szocialisták többsége a Kommunista In- tcrnacionálé oldalára állt. és hogy megalakult a Francia Kommunista Párt. Kezdettől fogva tagja volt a párt központi bizottságának és Politikai Irodájának, majd beválasztották a 111. Interna- cionálé Végrehajtó Bizottságába is. A burzsoá Franciaországban a gyarmati háborúk ellen folytatott tevékenysége miatt állandó üldöztetésben volt része. Jelentős szerepet vitt az 1934. évi antifasiszta egységfront létrejöttében, s a német megszállás idején — magas kora ellenére — részt vett az ellenállási mozgalomban. 1946-ban az tdeigr- lenes Nemzetgyűlés elnökévé választották. Következetes harcot folytatott a reakció térhódítása ellen. I Áldoioti kecskék Nepál októberben 10 ezer hegyi kecskét importál Ti- betből. Az állatokat egy hindu vallási ünnepen áldozzák fel Bhawani istennő oltárán, hogy ezáltal a jövő évre is elnyerje kegyeit. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista MunkásDár' Szolnok meevei Bizottsága és > Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztőt Varga József leírton: 12—083. 13-820. 18—063, U—9*3 , Tele*: Sí 3*1 Index-szám: 35089 Riadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat CÜOl Szolnok. PL 108. Igazgató; Virágb Iván •Telelőn: 13—084 Az előfizetés díia eev hónapra 30.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta, hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Málus 1. u. 19, fjOOl Szolnok. Pt. 163 Felelős vezető; • ■Kozák ffjrona Rkoiendüh az erdő Az utóbbi napok hűvösebb hajnalán „megzendüll'’ az erdő Borsodban. A Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság több mint nyolcvan- ezer hektáros bükki és zempléni erdőségeiben csak úgy mint a vadásztársaságok területén megkezdődött a szarvasbógés. Megszólaltak az erdei „orgonák” a nagymező környéki tölgyesekben. Répáshuta és Lusta völgy környéki bükkösökben csak úgy. mint Szelcepusztán és a zempléni erdőségekben, Erdőbénye, Telkibánya, Kőkapu környékén is. Különösen erőteljes a szavasbikák „nászriadója” a Putnok melletti zsuponyói völgyben, Mocsolyás telep környékén, valamint Erdőbénye határában és a senyői völgyben. Az enyhe tél hatására a szarvasbikák erőteljes,, gazdagon gyöngyözött agancsokat növeltek. Az erdőgazdaság vadrezervátumaiban huszonöt, míg a vadásztársaságoknál több mint télszáz golyóérett bikára adtak kilövési engedélyt. A hazaiakon kívül NSZK-beli, valamint franciaországi, svájci vendégek jelentették be részvételüket a nagy őszi vadászati eseményre. Megbünteti élt a garázdát Ittasan tért be a helyi italboltba Tóth János Jászfény staru, Kilián György út 4. szám alatti lakos és ott az egyik asztaltársaság asztaláról egy korsó sört megivott Amikor Ézsiás István helyi lakos megkérdezte, miért nyúl más italához, Tóth János olyan erővel ütötte meg Ézsiást, hogy az összeesett. Nem használt a többi vendég figyelmeztetése sem — köztük Jánosi István ugyancsak helybeli lakosé — akik sokáig próbálták szép szóval rávenni, hogy hagyjon fel garázda magatartásával. Olyannyira nem, hogy Tóth követte az italboltból távozó Jánosit, az úton rátámadt, a földre te- perte. A támadás súlyosabb következményeit egy önkéntes rendőr közbelépése előzte meg. A jászberényi járási-városi Rendőrkapitányság szabálysértési előadója Tóth Jánost garázdaságért, 4500 forintra büntette. — A SZOLNOKI Vontatási főnökség Diesel-javító üzemének szocialista brigádjai a Kertvárosi iskolában a tanév kezdetére társadalmi munkában megcsinálták a kerítést rendbe hozták az udvart, elvégezték a szükséges lakatos munkákat, ösz- szesen ötvenkét órát dolgoztak. — ÁGYNEMŰ kölcsönzésre eddig háromezerötszáz szolnokival kötött szerződést a Patyolat Vállalat. Szeptember közepén ezer garnitúrával növelték a készletüket, amelyet azonnal ’lénybe is vettek a város lakói. — VEZETŐI engedély nélkül motorkerékDározott Dé- tár István (Karcag. Vasút út 49.) és Szappanos Imré*(Karcag. Fürst Sándor út 71.) Détár Istvánt 1500. Szappanos Imrét pedig ezer forintra bírságolták. — KÉT ÉS FÉL ezer óra társadalmi munkát ajánlottak fel Szolnok jubileumára az Építő- Javító és Szolgáltató Vállalat dolgozói. Saját telepükön utat, felvonulási épületet, raktárai, kerítést építenek, rendezik csinosítják a környezetüket. Eddig több mint ezerötszáz órát dolgoztak. /1 ILI a siklósi malomban Siklóson a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, pár perccel éjfél előtt, — még ismeretlen okból — kigyulladt a villany malom. Az éjszakai műszakban dolgozó .molnárok nyomban riasztották a tűzoltókat, és egyidejűleg hozzáfogtak az oltáshoz. Előbb a helyi önkéntes tűzoltók avatkoztak be, de hamarosan a helyszínre érkeztek az állami tűzoltóegységek is Pécsről, Mohácsról és Szigetvárról. A búza és a liszt egy részét sikerült kiszállítani az épületből, más részét, miután fóliával letakarták, a tűzoltók vízzel árasztották el. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhető, hogy hajnalra sikerült lokalizálni, majd teljesen elfojtani a tüzet. A felbecsült kár így is jelentős: meghaladja az egymillió forintot. A megmentett érték viszont több millió forintra rúg. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit. A villanymalom gazdája a Baranya megyei Felvásárló és Feldolgozó Vállalat már tegnap intézkedéseket tett a helyreállítás megkezdésére. Baleset ittas vezetés Tegnap reggel 7 óra 5 perckor Szolnok belterületén a Mártírok útja és a Tompa Mihály út kereszteződésében Molnár Antal Jászberény, Mályva út 23. szám alatti lakos az általa vezetett tehergépkocsival az állami építőipari vállalat épületének kapubejáratáböl elébe hajtott a Mártírok útján szabályosan közlekedő Rónay Viktor Szolnok, Tüske u. 3. szám alatti lakos vezette motorkerékpárnak és összeütköztek, A baleset következtében a motorkerékpár pótutasa, Rónay Viktorné nyolc napon túl, Rónay Viktor nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az eljárás folyamatban van. Kalmar Ferenc Túrkeve, Sárkány út. 15. szám alatti lakos szeptember 14-én ittasan vezette motorkerékpárját, A mezőtúri, rendőr - kapitányság gyorsított eljá rással " — forintra büntette. A közlekedésrendészeti osztály vezetői. eneedélyét négy' hónapra bevonta. Szolnokon, az Ady Endre úton megkezdődött a 3600 négyzetméter alapterületű Otthon Lakberendezési Aruház építése I r.._ I i MOZI í I [ _____Zl Szolnok Vörös Csillag: A Gejzírvölgy titka. — Kert: A hetedik töltény. Tisza: Az ördög ata- mánja. — Jászberény Lehel: A Pendragon legenda. Kert; Kamaszkorom legszebb nyara (16). Karcag Déryné: Koncert szoló- pisztolyra (14). — Kisújszállás Ady. Katarina vétke. Kunhegyes Szabadság; KI van a tojásban? (14). Kunszentmárton Körös: A veréb is madár (16). — Mezőtúr Dózsa: Nemo kapitány és a víz alatti város. — Szabadság: Ne hagyd magad Pitkin. — Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: Közelharc férfiak és nők között. Tőrökszentmiklós Dózsa: A harmadik tettes. Hunyadi: Az ördögcsapat. Túrkeve Vörös Csillag: Andrej Rubljov I—II. (14). RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: 17.30: Műsorismertetés, lapszemle. 17.40: Pártmunkások. Sóskúti Júlia riportja. 17,50: Nótakedvelőknek.. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Lajtai Lajos operettjeiből. 18.25: Nyugdíjasok emlékkönyve. Keresztes Ágnes műsora. 18.35: A Milde Of The Road együttes műsorából. 18.55: Hírösszefoglaló, műsorzárás. KOSSUTH RADIÖ: 8.25: Népdalcsokor. 9.00: Hajnali szerenád. Tóth Árpád versei. 9.10: Vivaldi: A négy évszak. Hegedűn előadja és az Angol Kamarazenekart vezényli Henryk Szeryng. 10.05: Iskolarácfió. 10.30: F.des anyanyelvűnk. 10.35: .Dohnányl tmő saját műveiből zongorázik. 11.00: Pvszakváltorés az élő és az élettelen természetben. 11.10: Simoné Boccanegra. Részletek Verdi operájából. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 15.20: ifi. Magyarl Imre népi zenekara játszik. 13.45: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványokról beszel Gé- her István. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: ..Nyitnlkék” — Kisiskolások műsor«. Tanulás és munka. 15.19: Magvarán szólva... 15.25: Zental Anna operettdalokat énekel. 15.40: Kórusoódium Mátészalkán — T. rész. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: réczy Blanka köszöntése. ifi.50: Lendvav Kamilló: Kié szvit. 17.05: Külpolitikai figyeld. 17.20: Marlla Biesu éa Kurt Böhme énekek l'í.51: A? Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Tavaszi tót- áeas. Vlagyimir Tyendr- jákov kisregénye rádióra alkalmazva. 19.40: A Belügyminisztérium rxma Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 20.25: Háttérbeszélgetés^,. SO. 53: Házimuzsika. QTASZHtft Tudatjuk mindazokkal» — akik ismerték, hogy BÁLLÁ DEMETER volt kunszentmártoni lakos, 1974. június S-én, életének 67. évében Kaposváron elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és urnaelhelyezése 1974. szept. 21-én du. 3 órakor lesz a kunszentmártoni Felsó temetőben. A gyászoló család Búd apest— Uimszentmártoo Köszönet nyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a szolnoki Fűtőház. a tisza- kécskeí vasútállomás dolgozóinak, a horgász társaknak, valamint a tiszakécs kei általános iskola 8. b osztály tanulóinak, akik szeretett halottunk, SZABÓ DEZSŐ temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, — részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gy ászoló család Tiszakécske A lévé és a rádió mai masor íból ajánljuk JOGI ESETEK. A téma ezúttal a jótállás, a garancia — a gépkocsikkal kapcsolatban. Már az előző adás végen bemutatták a vitaindító filmet: egy vidéki körzeti orvos új autóját javítóba adta, amit alkatrész hiányában nem tudtak megjavítani. Mit tehet a tulajdonos ilyen esetben? Például az orvos, — aki 5—6 községben gyógyít — és az autó a munkaeszköze. Kérhet csereautót. igénybevehet bérautót — de mindezt ki fizeti meg? A másik példa szerint a garanciális autó külföldön szorult motorcserére; hazajövet a vámhatóságok 10 700 Ft-os vámot szabtak ki. Nos, ez a költség ,Jcif terhel? Az kétségtelennek látszik, hogy az autótulajdonost nem, hiszen nem ő tehet arról, hogy gyári hibás autót kapott. Az érdekes kérdések megválaszolásával az általánosan használt kifejezések — szavatosság, garancia, jótállás — lényege is tisztázásra kerül. A szokásos zárópélda megmarad a gépkocsiknál, csakhoqy most más vetületben jelentkezik az Állami Biztosító felelősségének kereteiről szól. Ezt a műsort 18.20 órakor láthatjuk a tévében. AZ 1FJÜSÁGI RÁDlÓSZlNPAD BEMUTATÓJA. Tavaszi tótágas. Gyuska Tyagunov tudta, mi a jó és mi a rossz, hiszen már tizenhárom tavaszt látott. A világ, amely körülvette, egyszerű és érthető volt. Hanem egyszer furcsa dolog történt: Rimka, aki ugyanabban a házban lakott, ahol ők, és aki eddig egy lány volt a sok közül, egyszerre furcsa módon átalakult. Már nem Rimka volt. hanem a szépséges Natalja Goncsarova, Puskin csodálatosan szép felesége, kire még a cár is szemet vetett. Gyuska misként látta a barátait is, még a szüleit is. Minden, minden a feje tetejére állt... Ezt a rádiójátékot 17.51 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. ' 22.20: Könnyűzene — hangszerszólók. 22.50: Meditáció — a felújításról es a tudás megújításáról. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Részletek Buday Dénes— Babay József: A csodatükör című daljátékából. PliTÖFl BAdjO: 8.05: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermek radio műsora, X0.00: A zene bullám hosszán. 12.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 12.45: RádiónoveUa pályázat. Rába Mihály: A nyugtalan napok kezdete. 13.03: A szimfonikus zene folytatása. 14.00: Kettőtől—túl tig... Jó utatl 14.40: Hírek. Körzeti Időjárás. 14.45: a beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben... Beniamino Gigli énekel. 15.47: Xavier Cugat zenekara játszik. 15.68: Mátrai Zsuzsa énekel. 18.09: Rhoda Scott orgonái. 16.17: A Rare Earth együttes műsorából. 18.30: Hírek. 16.33: A győri zeneművészeti szakiskola női kara énekel. vez. Szabó Miklós. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyel« (ism.) 18.20: Haydn: C-moll szimfónia No. 95. 18.48: Sir Francis Baken tündöklése és bukása. Szu- hay Havas Ervin Írása. 13.68: Beszámoló a Sopotl dalfesztiválról. 19.88: Színész-portré. Riport. 20.25: Üj könyvek (lám.) 20.28: A Madách Színháztól a Madách Színházig, 22.05: Caplet: ralusi vázlatok. 52.15: Portrék az operaszlnpa- dokon. 23.15: Verbunkosok, nóták. TELEVÍZIÓ BUDAPLbT: 8.05: ITV. Matematika. (Alt. isk. 8. oszt.) A képlet és a függvény TL 9.00: $í/.en itiliak Társasága, (ism.) 9,55: Magyar irodalom. (Alt. l&k. 5. oszt.) Hogyan mondjunk mesél? 11.05: Fizika. (Alt. ksk. 8. oszt.) Hogyan készülnek a gal« vánelemek? 12.10; Francia nyelv. (Középísk* m—IV. oszt.) Tengerész élet. 13.35: Matematika (ism.) 15.25: Magj/ar irodalom (ism.) 16.25: Fi zi k a (ism.) 17.08: Hírek. 17.15: Pillantás a sportvllágbiua Film összeállítás. 17.35: Reklámműsor. 17.45: Tájékoztató a zöldségei- látásról. 18.15: öt perc meteorológia. 18.20: Jogi esetek. 19.05: Reklámműsor« 19.15: Esti mese. 19.31): Tv-híradó. 20.00: Hazai esték. Jászberény-*» Sárospatak. 22.00: Tv-híradó *, BUKAREST* 13.20: A legkisebbeknek! 19.40: Szovjet film. 21.05: Meglepetések a képernyő«. rozsoNT? . 17.10: Hírek. 17.15: Tv-hlradó.. 17.45: Műszaki magazSft, 18.00: Esti mese. 18.10: Megtörtént, nem történt meg. Vetélkedő-sorozat, 19.00: Tv-híradó. 20.00: Ünnepi hangverseny. 22.00: az őiságíró. Szovjet íüraj X. rész. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyám. ÍANKOyiCH ZOITANNÉ gyógyszerész temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal — mély gyászunkban velünk éreztek, — fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Jászberény