Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-29 / 201. szám
1974. augusztus 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szórakozás és művelődés Tanévnyifás a konzultációs központban Először államvizsgáznak Szolnokon népművelők Tegnap délelőtt a városi tanács nagytermében megtartották a Debreceni Tanítóképző Intézet könyvtár-népművelő szaka szolnoki konzultációs központjának évnyitóját. Az ünnepségen megjelent dr. Majoros Károly, a megyei párt- bizottság titkára, Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Mikhez Ferenc, a tanítóképző intézet igazgatója és helyettese dr. Kurucz Albert. A Szolnok és Pest megyéből összesereglett, több mint száz levelező hallgató előtt Szurmay Ernő, a szolnoki konzultációs központ vezetője tartott ünnepi beszédet. Többek között a következőket mondotta: — A Debreceni Tanítóképző Intézet szolnoki Konzultációs Központjának léte- sülése óta immár negyedízben gyűl össze Pest és Szolnok megye közművelődésében dolgozó fiataljainak azon kisded, de annál lelkesebb csoportja, amely népművelőkönyvtárosi képesítését itt óhajtja megszerezni. A Szolnok megyei pártbizottság 1970. decemberi határozatának szellemében életre hívott. s főhatóságaink, valamint anyaintézetünk támogatásával 1971. őszén megindult képzés létjogosultságát a szakképzett népművelők feladatukhoz mért alacsony száma, a szinte leküzdhetet- lennek tűnő. a pályaváltoztatásból eredő létszámingadozás bizonyította. Szükségességét az a közismert tény, hogy a társadalmi fejlődés mai szakaszában egyre jobban előtérbe kerül a közművelődés ügye. A konzultációs központ munkájának értékelése után így folytatta Szurmay Ernő: — Annak szilárd tudatában kell dolgoznunk, hogy mindannyian beosztásunk különbözőségével együtt fontos őrhelyeken teljesítünk szolgálatot. Ezt az utolsó szót szeretném újra hangsúlyozni. Sokan hajlamosak ugyanis elfeledkezni arról, hogy a mi megtisztelő feladatunk pártunk politikájának szolgálata, s ez a mi esetünkben egyet jelent dolgozó népünk szolgálatával. Nem mindegy tehát, hogyan teljesítjük ezt a szolgálatot. „Nyugdíjban” a rongyos farmer Simon István a közelmúltban szerelt le, s ahonnan bevonult oda tért vissza. Most ismét a mezőtúri Tégla- és Cserépipari Vállalat dolgozója. Beszélgetésünk színhelye a gyár szakszervezeti irodája, mert, ahol ő dolgozik, ott nagy a zaj és a kinti 30 fokot hűvösnek érezzük a szomszédos helyiségből áradó kazántűz perzselő melegéhez képest. — Ügy tudom a behívd rosszkor érkezett? — Igen. 1972. május 28-án Kecskeméten írásbeliztem. 29-én megkaptam a behívót, s így már szóbeli felvételi vizsgán már nem vehettem részt. A seregben — ahogy ő mondja — Élenjáró katona címet kapott jó munkája jutalmául és tizedesként szerelt le. — Hogyan fogadták itt tr munkahelyén? — Leszerelés előtt többször is voltam a gyárban, még akkor megkérdezték tőlem. mi a szándékom. Az én brigádom fiatalokból áll, jól érzem magam köztük. Itt anyagilag is megbecsülnek, 1.50 forinttal emelték az órabéremet. Sőt, leszerelési segélyt is akartak adni. .Most géplakatos a TMK karbantartó részlegében. A Béke brigád, ahol dolgozik — aranykoszorús szocialista brigád. — KISZ vezetőségi tag. Mióta? — A leszerelés után kerültem be a vezetőségbe. A KISZ-titkár felkeresett, beszélgettünk, hogy vállalom-e, majd összevont vezetőségi ülésen elfogadta a személyemre szóló javaslatot a vezetőség is. Gondolatban megáll egy pillanatig, aztán folytatja. — Régebben is végeztem társadalmi munkát. A pinceklub vezetője voltam. A helyiséget mi alakítottuk ki, a vállalat segítségével. Azóta a klub kétszer elnyerte a „Kiváló pinceklub” címet. Akik most itt jelen vannak a hároméves rendszeres önképzés, továbbtanulás terheinek vállalásával kifejezésre juttatták, hogy szolgálatukat nagyobb tudás birtokában, szélesebb látókörrel, tehát hatékonyabban akarják ellátni. — Az akarat azonban még nem minden. A kiáltás erejét a visszhangon lehet csak lemérni. Azt jelenti ez egyrészt a mi viszonylatunkban, hogy akaratunknak elkezdett tanulmányaink biztos befejezésében kell megvalósulnia. Másrészt azt is jelenti, hogy a folyamatosan, egyre bővülőbb mértékben megszerzett tudásanyag a művelődés szempontjából gondjainkra bízott közösség ízlésének, világnézetének szocialistává formálásában, mind szélesebb rétegeknek a művelődés vonzáskörébe való bevonásával kamatozódjék. A tanévnyitóval párhuzamosan először kezdődött államvizsga a konzultációs központban. A három évvel ezelőtt indult huszonhat hallgatóból huszonnégyen kapnak most remélhetően diplomát. — Sok változás történt két év alatt az üzemben? Elgondolkozva mondja — a műhely kicsit zsúfolt, de épül az új csarnok. A mosdó megrongálódott, de tervben van egy új modern központi fürdő, s ami nagyon jó, javult a szerszámellátás. A műhelyben javítjuk a 21 gyáregységből érkező gépeket. — További céljai? — Szeretnék jól dolgozni és természetesen megpóbál- kozom ismét a kecskeméti főiskolán, a gépgyártástechnológiai szakon. S mit mond róla a KISZtitkár? — Pista két év alatt sokat változott. Régen hosszú hajat viselt, és rongyos farmert. de már „nyugdíjazta”. A rábízott feladatokat maradéktalanul, mindig elvégezte, szorgos, segítőkész, szóval ő azoknak az embereknek egyike, akire lehet számítani. S. Sz. A korábbi évekhez, évtizedekhez képest egyre több idő jut művelődésre, szórakozásra. Kérdés, hogy élünk-e és hogyan ezzel a lehetőséggel? Nemcsak az egyes embert érintő kérdés ez. Az egész társadalom érdeke, művelődéspolitikánk egyik célkitűzése, hogy a megnövekedett szabadidővel okosan gazdálkodjunk, hogy azt kellemesen, hasznosan, változatosan töltsük. Politikai kérdésről is van szó, hiszen a jól, a hasznosan töltött szabadidő, a valóban kikapcsolódó időtöltés — szórakozás pozitív hatása jól mérhető a munkateljesítményen is. Azonkívül az ügy közművelődésügvi kérdés is, hiszen műveltségünk, ismereteink jelentős részét éppen szórakozásaink során, szinte észrevétlenül szerezhetjük meg. E szempontból klasszikus példának számít, hogy egy-egy igényes színházi előadás megtekintése, egy-egy jól választott kirándulás mennyivel járulhat hozzá irodalmi, esztétikai, történelmi stb. ismereteink gyarapításához. Nem tagadhatjuk, jócskán vannak ma még, akiknek a szórakozás valóban nem jelent többet, mint a táncot, a mulatóst, a sörözést, vagy a kártyát. A társadalom egészében azonban elindult és egyre inkább általánossá lesz a szabadidő felhasználásának egészségesebb folyamata. Miben jelentkezik ez? Megnőtt a tanulási kedv. növekedett az érdeklődés a kulturális intézmények — színházak, mozik, múzeumok — látogatása iránt. Az utóbbi években az eladott lemezek számával is mérhetően, nőtt a komolyzenei érdeklődés, egyre növekszik hétvégeken a kirándulók száma, stb. A társadalom anyagi-gazdasági helyzete — az, hogy évről- évre jobban élünk, hogy jut pénz a kirándulásra, autóra, Huszárvárvendégfogadó Tokaj-hegyalja kapujában —, Szerencsen októberben nyílik meg az egykori Rákóczi várhoz tartozó úgynevezett Huszárvárban az új, negyvennégy személyes vendégfogadó. A barokk épületet a műemléki felügyelőség és a Borsod megyei Tanács pénzügyi hozzájárulásával korhű állapotban állították helyre. Az első és a második emeleti részen 2—4 ágyas szobákat alakítottak ki, míg a földszintre vendéglátó egységeket telepítettek. telekre, színházra. hanglemezre — ' nagymértékben hozzájárul ehhez a fejlődéshez. Megteremtődtek tehát a gazdasági, anyagi feltételek. Lássuk be azonban, hogy nemcsak pénz kérdése ez. Igényeink is megnőttek és állandóan növekednek, hiszen enélkül a folyamait el sem kezdődhetett volna. Az igények növekedését, érdeklődésünk változását jelzi az is, hogy ma — még inkább. mint korábban — nem választhatjuk szét mereven a művelődést és a szórakozást. Nem két külön kérdésről van szó. Vannak ugyan a művelődésnek és a szórakozásnak is olyan területei, amelyek határozottan szétválnak. Például természetesen a művelődés szándékával tanulunk, zenés szórakozó helyre viszont elsősorban kikapcsolódni megyünk. Szabadidő-tevékenységeink egész sorára viszont inkább az jellemző, hogy a művelődést, a szórakozást szolgáló elemek együttesen megtalálhatók bennük. Nyilvánvaló, hogy a szórakozási-művelődési formák kiválasztását nagyon sok tényező befolyásolhatja. Természetes, hogy minél igényesebb valaki, minél szélesebb érdeklődési körrel rendelkezik, annál igényesebb lesz szórakozásának megválasztásában is. A* egfés^ társadalom szempontjából pedig ez azt jelenti, hogy a társadalom műveltségének jó jelzője szórakozásunk színvonala is. Szórakozásuk igényesebbé válását jól mutatja a saját munkaterületemről, a Tömegkommunikációs Kutató- központ egyik vizsgálatából vett példa is. E vizsgálat a nézőknek és hallgatóknak a rádió és a televízió szórakoztató szerepéről, a szórakoztató műsorokról alkotott véleményeit vizsgálta és többek között azt állapította Az elmúlt évtizedben országosan átlag évi 18 százalékkal emelkedett az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke — a legújabb statisztikák szerint 1973-ban a társadalmi részvétel összes értéke elérte a körülbelül másfél milliárd forintot. A megyék átlaga 62—344 forint között mozog. A lakosság aktivitása ugyanis a községekben lényegesen nagyobb, mint a városokban. > meg, hogy a legnagyobb szórakozást az emberek többsége számára a televíziózás jelenti. Ez a tény persze önmagában még azt is jelentené. hogy ez azért van így, mert a televízió a legkényelmesebb, a legkisebb fáradtsággal elérhető szóra- kozásforma. Miért hát, hogy mégis idézzük? Azért, mert a tévénézők a műsor egészét. magát a televíziót tartják igen szórakoztatónak. A televízió műsorpolitikájának alapja a művelődés, a tájékoztatás és szórakoztatás egységének megteremtése, A televízió nemcsak szórakoztató műsorokat sugároz, hanem ismeretterjesztő, komolyzenei, stb. műsorokat is. A nézők számára pedig töb- bé-kevésbé minden vagy majdnem minden műsor, a Nyitott boríték, az Iszlám vagy a nemzetközi karmesterverseny, a kabaré szórakozást nyújt. Ez pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy olyan műsorok is, amelyek gyarapítják ismereteinket, fejlesztik zenei, irodalmi stb. ízlésünket, betölti a szórakozás szerepét igen sok ember számára. Azt jelenti tehát, hogy igen sokan vagyunk, akiknek a szórakozás n,em egyenlő csak a mulatóssal, a nevetéssel. A képző- művészeti műsor, a Hét vagy a 168 óra is, amelyek egy úti tál mi mindennel megismertetnek, mi mindenről tájé-' koztatnak. szórakoztathatnak is. ha tetszettek, ha élményt nyújtottak számunkra. A társadalom fejlődé-; se abban az irányban halad,' hogy ez a folyamat amely művelődési kedvünk növekedésében. szórakozásaink igényesebbé "válásában elindult minél általánosabb, minél természetesebb legyen. Politikai, világnézeti kérdés ez, és egész társadalmunk érdeke. N. M. : Kiemelkedően magas évek óta Bács-Kiskun megye eredménye, ahol tavaly is a legmagasabb — 344 forint — volt az átlag. Fejér, Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye lakosai a múlt évben egyenként 200 forintot meghaladó önkéntes munkával járultak hozzá a települések kulturáltabbá, szebbé tételéhez, a helyi népesség életkörülményeinek javításához. Településfejlesztési verseny A megyék átlagai ELÁGAZÁS Z öldhajúnak hívnak. Pedig, amint látja nem is zöld, hanem szőke. Egyszer heccből befestettem, azóta úgy rámtelepedett a zöld szín, mint tevére a púp. Nem is hívnak másképp... Nem születtem bányásznak. Az egész famíliám egyetlen melóst sem tud felmutatni. Engem is valami jogásznak, vagy orvosnak szántak. A család egyke szemefénye voltam. Terülj asztalkám mellett nőttem. Csoki kellett? — Kaptam. Pénz kellett? — Kaptam. Korcsolya, kerékpár, labda kellett? — Ki sem mondtam, már előttem volt. Ó, én engedelmes kisfiú voltam. Kitűnően tanultam, saját motorom is volt, de apa kocsiját nem használhattam. Azt csináltam, amit akartam. És mégsem! önállóan semmit. Leintettek. Kíméltek. Más tett-vett helyettem. Üszott felém a kész, én meg semmit sem értékeltem. Minek, ha úgyis megkapom... Harmadik gimnazista koromban, aztán bedobtam a törölközőt. Untam már a banánt és bejelentettem egyik napról a másikra: elég volt a bábáskodásból! Lelépek! Dolgozni megyek. Tanáraim kiverték a balhét. A srácok röhögtek: na lám, lelép a dédelgetett, a kedvenc. Anyám majdnem bedilizett. Apám a haját' tépte. Te szégyene a családnak, mondta asztalt verve, ha éli mész, ide többet nem teszed be a lábad. Kitagadlak... Minden tiltakozás ellenére aktatáskával és egy bőrönddel idejöttem a bányához. Nem kíméltem magam. A legnehezebb helyeket kerestem. A legjobban fizetőt. Pedig a bányában acélemberek kellenek. Nem kemények, nem törékenyek, hanem szívós, hajlékony acélpengék. Valamikor azt mondták: a bányásznak nem kell más, csak két erős kéz és egy buta fej. Ez még akkor sem volt igaz. De nem csak erő és nem csak ész kell, hanem szívósság. Isteni szívósság. Ká- romkodnitudás, hogy a felgyülemlett energiát, mérget kiadhassa az ember magából. Mert ha nem, akkor megfől, felforr, elvész a saját düh- zuhatagában. Az erő viheti a puszta terhet, a nehezéket, a gerendát. Az erő mozgathatja a puckát, a réselőt, a köveket, de mindezt folyamatosan, hosszútávon csinálni, ahhoz akarat és szívósság kell. Térden állva egy teljes siktet szívlapáttal lemelózni nem gyerekjáték. Mert felállni, azért mindenütt még ma sem lehet. Ha az ember ki akar nyújtózkodni, gémberedett tagjait normálissá szeretné pofozni, akkor bizony végig kell nyúlni, hanyatt, vagy ha- sonfekve a latyakos vágatban, élvezve annak hűvösét, csontropogtatását. A szakértelem nélkülözhetetlen. Rájöttem, hogy egykettőre le kell tennem a szakmunkásvizsgát. Vájár lettem. Aztán a gimit is befejeztem. Amikor idejöttem madár- csontú voltam. Törékeny, mint egy vénasszony. Azért van itt kakaó. Nem vagyok magas, alig százhetven de nem kell, hogy más emelgessen helyettem. Tizenhét kilóval vagyok nehezebb. És ez nem háj. De nem ám! Ugye most azt gondolná, hogy a bányászok verekedések. Nem azok! De nem is angyalok! Csak szeretik az igazságot. A kézzelfogható, egyszerű, nyers igazságot. Öröklik, mint a kobak, mint a fejlámpa. Ott mindenki tiszteli a másikat. Olyan sötét van, hogy az orr előtt levő kezet sem lehet meglátni és ha nem világítanának az összetartozás lámpái, akkor sokan nem is találnának ki belőle, vagy le sem mernének szállni. Lent sosem lehetett a leke- zelőt, a pökhendit megjátszani. Mert a bánya nagy, az eldugott vágatoknak pedig se szeri, se száma. Lent én sem vagyok ilyen bőbeszédű! Senki sem az! Ott szükség van minden tartalékra, minden energiára. Ott a tudatosság összeszokott csendjében kúsznak a gondolatok. A sikt végére beszéd nélkül is kimerülünk. Szemmel is értjük egymást. Ha összevetem a hátamat az öreg Pistabával, biztonság és elégedettség sugárzik át a testembe. Hatodik éve dolgozunk egy csapaton. Robbantóvájár. Rendszerint szűz területet tárunk fel, mert gyorsvágathajtók vagyunk. Sohasem gondoltunk arra, hogy szakad. Ilyen eszébe se juthat senkinek. Olyan biztonsággal mozog ott lenn mindenki, mintha külszínen lenne. Vele vannak társai, vele a műszerei... Régen, főleg más helyeken az egerek és a patkányok voltak az ember legjobb barátai. Nem rúgták, nem vágták őket. A műszemélküli világban ezek voltak a tárnák, a vágatok meteorológusai, vészjelzői, vészcsengői. Elárulták hol van víz, rejtett tengerszem. Onnét ösztönös halálsikollyal menekültek. Ha valaki ilyet látott, eldobott minden kezeügyében lévő szerszámot és usgyi: kiabálás, tolakodás, dulakodás, menekülés. Mert élni mindenki akart. Ha valahol lappangó gáz rejtőzött, az áljatok mindennél előbb jelezték: Ember vigyázz! Ne menj tovább! Az öregek szerint pontosságuk bámulatraméltó. Nem csapnak be senkit, nem viccelnek meg, nem ijesztgetnek feleslegesen, csak ha szükséges. Akkor viszont csalhatatlanok. Mégis a legjobb segítőtárs a fül. Igen a fül! Lehet bármekkora zaj, düböröghet a réselő, bőghet a fúró, a boiler, szót se lehessen hallani, azért a bányász fülel. A legnagyobb robajban is képes meghallani azt a kicsike neszt, amit egy gyűszűnyi kő leesése okoz. Nem is nesz ez! Hanem csak pisszenés. Csak surranás, de a fület mégsem kerülheti el. Ilyenkor ordítás, futás, mert kicsi után jön a nagy, és az már nem tréfa. Hogy volt e balesetem? Hát igen* Azon a napon nem akart bejönni semmi. A főiéből szakadt a víz. Gumiruhába beöltözve ácsoltunk. Feszült minden. Erőlködésünk hangja bejárta a vágatokat. Fúrtunk. Éreztem az öreg zihálását, de nem figyeltem. Nem engedtünk. Engedni megalkudni sohasem lehet. Ha egyszer valaki megteszi, nem bírja abbahagyni. Fojtott a levegő. Rossz volt a ví- dia. Kevés volt a nyomás. Megszorult a meleg. A csili lék is nehezen teltek. A fúrógép is makacskodott. Még a gyufa sem fogott tüzet. Már semmire sem figyeltünk. Egyszerre csak zsupsz. Többre nem emlékszem... Az igaz próba tehát megvolt. Több hónapig nyomtuk az ágyat. Állítólag szerencsénk is volt. Amikor újra leszálltunk az öreggel egy darabig még dolgoztak az idegek, aztán el is feledtük. Aki túlesik a próbán, és ki tud térni a kasza elől, annak alaposan megnő a tekintélye. Az már öregnek számít, még akkor is, ha csak huszonnyolc éves, mint én. Mert a hagyomány szerint már a második életét éli. Tudja, én nagyon makacs ember vagyok. Bennem él a varázs. Napról-napra leszállók, minden mellékgondolat, minden szorongás nélkül. Nem félek! Magamba szívtam a mélység szeretetét. A föld, az érc, az elmúlt tíz év alatt önálló emberré gyúrt. Tudom, mit miért csinálok. Az egykori elkényeztetett fiú nincs többé. Sohasem bántam meg, hogy nem a könnyebbik utat választottam. Odahaza, ha nehezen is, de megbékéltek.. J Elágaztam! Ha néha megkérdik tőlem,' miért vagyok bányász, csak annyit mondok: van valami, ami hív. És én megyek, mert enélkül ízetlen, sótlan minden. .. Bartha Szabó József
