Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-18 / 193. szám

1974. augusztus 18.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Barangolás a Zagyva mentén

Oj lakótelep a Zagyva és a Tisza találkozásánál. A tízemeletes bérházak között játszóterek, libikókákkal, pingpongasztalokkal, homokozókkal. A megyei lakói építették. Gyermekzsivaj, sétáló öregek, napfürdőző bikinis lányok. Szolnoki kép, szolnoki emberek. De nem csak ők élnek a Zagyva mentén...

Gyerekek, van egy ötletem í

Szervezzünk egy maratoni sportversenyt. Na nem a 42 kilométeres hosszútávfutásra gondoltam, hanem egy összetett, júniustól novemberig tartó sportvetélkedőre. Magunk között, a falubeliek között.

A javaslat tavasz táján a zagyvarékasi ifjúsági klubban hangzott el. És ezúttal az ötletet tett, azaz a szervezés követte. Hat kerületre osztották a községet. Ahány kerület, annyi futball, kézilabda, teke, lövész, atlétika, asztalitenisz és sakkcsapat. A verseny hetedik résztvevőjeként pedig az úttörők neveztek be. Jó néhány száz zagyvarékasi — tizenévestől a negyvenévesig — tornacipőt húzott, sportmezt öltött. És júniusban a községi sporttelepen megkezdődött a kispályás labdarúgó „rangadó”.

— Hát még nem egészen igazi az a sporttelep, de a félsziget, ahol van, nagyon szép. Jöjjenek, nézzék meg, invitált Deme Tibor, a művelődési ház igazgatója.

A töltésről már messziről látni a félszigetet, ahogyan átkarolja a folyó keskeny

Levelem minden bizonnyal megtalálja önt, hiszen Zagy- varékason nincs is több ilyen „intézmény”. Folytatnám még, de hisz nem levelet írok, csupán a rékasi presszó neve csábított ilyen kezdésre. így hívják: Kedves.

S ha az ember betér egy kávéra, Kovács Lajos üzletvezetővel beszélget az árakról, árukról, vendéglátásról, szinte észre sem veszi, hogy a „sütemény, fagylalt — Cola — világában” is a falu változásának sajátos tükörképét találja.

Hogy egy ilyen kis presz- szóban százhúszezer forint fölötti a forgalom, azt jelzi, hogy jól élnek az emberek, bőven jut presszóra is. Hogy a tavalyihoz képest öt százalékkal emelkedett az ételforgalom, azt mutatja, nem csak inni járnak ide. S ha a kis presszóasztalokra nézünk, azt is megtudjuk — valóban, szórakozóhely: egy éve már sikerült leültetni a „beugcsíkja. A nyárfaerdő közepén a tisztás, a futballpálya.

— Valamikor a futópálya vörös salakja övezte a zöld gyepet. Elhanyagoltuk, belepte a gaz. De hamarosan újból felújítjuk. A község KISZ- és tanácsi vezetőivel közösen elhatároztuk, hogy a természetnek ezt a kedves ajándékát ezentúl sokkal észszerűbben használjuk a javunkra. A lehetőség adott. Ott az a vörös épület, sörkert, mellette az öltözők. Kevés pénzzel és a dolgos falubeliek segítségével újjávarázsolhatjuk. A nyárfaerdővel kezdjük. Ideális környezet az erdei tornapark kialakítására.

— Hogy igénylik a község lakói, nem vitás. A Zagyva Kupának elnevezett községi sportverseny benevezései is ezt bizonyítják.

— Ezentúl minden esztendőben szeretnénk megrendezni a Zagyva Kupát. Egy vándorserleg lesz az első helyezett kerület jutalma, amelyet mindig november 7-én — a község felszabadulásának évfordulóján — adnak át a győztes csapatnak.

rók egy üveg sörre” gondol- kozású vendégeket, s azt is, hogy az ígért wurlitzer híján — házi lemezjátszóval gondoskodnak a szórakoztatásról. Az ünnepi készülődés: tizenötezer forint értékű süteményt rendeltek — háromszor annyit, mint a presszó készlete. De ez érthető, a sok finomságot lakodalmakba is viszik. Például Polónyi Kál- mánékhoz, a Zagyva-gát alatt, a kert végében áll majd a jövő héten a nagy sátor, ahová száhatvan vendéget várnak. Nagy ünnep lesz, nősül az ifjabb Kálmán. A menyasszony pedig Mária lesz. Polónyi Mária.

Polónyi Mária és Polónyi Kálmán.

— Testvérek?

— Azok.

_ ? ? ?

— No igen, csak a Kálmán az Erzsébetet veszi el, a Mária meg a Gyulához megy. Van itt még vőlegény menyasszony. Kettős esküvő lesz ez kérem! •

Szárító

a kastély helyén

Fejkendős, idős asszonyok hűsölnek a fa alatt. Mellettük a kockás konyharuhás kis batyu az ebédjük, szalonna-kenyér maradékával. Déli pihenő Béke Tsz alsó- szászbereki szárító üzemében.

— Elfáradtunk. Nekünk korán kezdődött a nap, — magyarázza az egyik asz- szony, és beidegződött mozdulattal ránt egyet a baboskendője sarkán. — Elmúlt felettünk az idő, már nem bírjuk úgy a munkát, mint régen. Meg aztán tegnap is gyalog kellett hazabaktatni Rékasra. Elfeledkeztek rólunk.

— Ne panaszkodj! — inti le a sógorasszony. Emlékezz csak rá. Kohner báró idején mikor kellett jönnöd napszámba, ha nem voltunk itt napfelkeltéig, a Vörös intéző hazazavart. Hajnal kettőkor, háromkor keltünk, és naplementéig görnyedtünk a báró földjén. Napi ötven fii-.

lérért. Mert tudja lelkem — fordult felém, — ott ahol most a szárító van, a báró kastélya állt valamikor. Csudaszép emeletes ház volt. Mi csak kívülről találgattuk, hogy milyen lehet ott bent. A cselédek — akik ott a kis fehér házakban laknak még most is, azok mesélték, micsoda pazarul élt a báró és a két lánya, övéké volt az egész határ, ameddig csak a szem ellát.

— Mi lett a kastély sorsa?

— A háborúban csúnyán tönkrement. Akkora lyukakat lőttek rajta, mint a karom. Ügy 1950 táján gondoltak egyet a felsőberkiek, és lebontották. Az utolsó tégláig széthordták. Az élelmesebbek abból építették a kis házukat. Abból a nagy kastélyból sok apróeska vityil- lóra futotta.

— Én bizony sajnálom azt a szép házat. Meghagytam volna műemléknek, — szólalt meg valaki az asszonybolyból. Lehurrogták.

— Ne beszélj már, nem többet ér ez a szárító? Hasznot hoz a közösnek, amiből nekünk is csak csurran- cseppen.

Elbúcsúzunk a lentrostáló asszonyoktól. Pár lépésre még hallani, hogy vitatkoznak a régi világon, a földesúr emlékét őrző kastélyon és a „közös” nagyüzemi szárítóján. ..

Óbudáról

Jászalsószentgyörgyre

Az erdőn túl a folyó, az erdőn innen, a 32-es út mentén. a község szélén egy üzem. Kapuja felett, a táblán hosszú név: Bútorlap és Faáru Szövetkezet jászalsó- szentgyörgyi létraüzeme.

Az udvar betonján „létrahegyek”. Minden olyan újnak látszik. Nincs még megrepedezve a beton, nem pattogott még le a festék a rácsoskapuról. Sehol sem hullik a vakolat. Egy szó mint száz nem lehet régi üzem, ez volt az első benyomásunk.

— Nem tévedtek — mondja Rimóczi Imre, az üzemvezető. — Két esztendeje, hogy felépült, pontosabban, hogy Óbudáról áttelepült az üzem. Teljes kapacitással körülbelül egy esztendeje dolgozunk. Azóta minden fázisban itt készül a létra.

— Csak létrákat?

— Nem. a hulladékanyag feldolgozása is folyik. Szállítunk a barkács-szaküzletek- be. gyártunk csővázas öltözőpadokat. lambériát, azaz falburkolatot. Csak osztályon felüli görcsmemtes fával dolgozunk.

— Miért éppen Jászalsó- szenígyörgyre települt az üzem?

— Jó útja van„ nincs mesz- sze Pesthez. És mikor ide települtünk, azt hittük, van elég szabad munkaerő is a községben.

Barna bőr, dagadó izmok, fekete haj, Jávor-bajusz. Ütemesen dolgozik. Hosszú száldeszkát emel fel a földről, neki feszíti a körfűrészlapnak, nagy erővel végigtolja rajta. A deszka, léccé hasad létra lesz belőle.

Az üzem termékeinek ez az első állomása. A hasító: Fehér József.

— Másfél éve dolgozom itt, azelőtt Szolnokon voltam az építőiparban — hét évig. Ingáztam. Messze volt, fárasztó volt. Felkeltem négy órakor, dolgoztam, visszatértem este hat-hét órára. Lett ez az üzem. Eljöttem. Nem alsó- szentgyörgyi. vagyok, János- hidáról járok át, de azért ez mégiscsak más. Fél óra alatt ideérek biciklivel. Délután négy körül már otthon is vagyok a családnál.

— Tévedtek?

— Hát... kicsit. Tizenöthúsz fővel kezdtük, egyetlen szakmunkás nélkül. De nem is az volt a baj. hogy nincs szakmunkás, hiszen szalagrendszerben dolgozunk, és egy-egy munkafázis nagyon egyszerű, könnyen megtanulhatja bárki. Ma negyvenötén dolgozunk, de még kellenének emberek, hogy a 16 millió forintos tervünket teljesíteni tudjuk.

— Keveset fizetnek, vagy nagy a verseny a községben,?

— Hát nem vagyunk monopolhelyzetben. A falubeli nők szívesebben mentek az új cipőüzembe. Könnyebb a munka, ülve dolgozhatnak, de nem keresnek többet. Nincs más megoldás, korszerűsítéssel próbáljuk pótolni a munkaerőt.

— Üj üzem és máris elavult?

— Valahogy így van. Két hónapja már itt dolgozik nálunk a Bútoripari Tervező- iroda egyik mérnöke, ö dolgozza ki. hol lehet a munkáskezet géppel pótolni, egy- egy munkafolyamatot, például az anyagmozgatást leegyszerűsíteni. A tervek elkészültek. a megvalósításon a sor. Nem lesz olcsó mulatság. De, ha a mérnök számításait a gyakorlat igazolja, megtérülnek a korszerűsítést felemésztő százezrek. ,

— Heten vagyunk, öt gyerek, az asszony, meg én. Kell a pénz. Kétezeregy vagy kétszázra jön ki a fizetésem, plusz a családi pótlék. Nem túl sok. Gyűjteni ebből már nem tudok. Elég volt akkor, amikor a házat építettük, mert a telepről eljöttünk. Tizenkétezer kellett az induláshoz. — Egy kis pótlást is ki tudok néha hajtani. Muzsikálok. Elmegyek lakodalmakba egy kis bandával. Brácsás meg nagybőgős vagyok. Jó az. Kis pénz, meg szórakozás. Hétfőn, mikor jövök be, mondják is, no Jóska, kimulattad magad? Ki én, jó dolog ám az, hogy az ember másnak jókedvet csinál. Pedig nem könnyű — nehezek az ujjaim. Ez a munka nehézzé teszi. Vagy a száldeszka, vagy a nagybőgő.. együtt nehezen megy.

Milyen piszkos a Zagyra

„Orvhalászok” a Zagyván

Nagyon. Felülről mindenesetre úgy tűnik a hordalé- koean kavargó vizet látva.

Jánoshida határában,' a híd alatt fürdő két fiúnak mégsem ez a véleménye. A derékig érő vízben állnak és... de nem is fürödnek. Halásznak. Meglehetősen kisipari módszerekkel teszik: agy házi készítésű egyenes húzó- hálóval. S a zsákmány?

— Itt a zsebben — mondja a nagyobbik fiú, Tóth Zoltán. — Két sneci. Ebből aztán nem lesz halászlé, pedig szeretjük a halat.

Szerencse, hogy nem ebből kell megélniük a ifjú orvhalászoknak, arra viszont igazán jó, hogy — se napközi, se úttörőtábor — egy kis szünidei élményt szerezzenek. Ha nem látnám, hogy sekély a víz, talán sötét

gondolataim támadnának— (Jánoshidán. nem messze innen, a közelmúltban egy fiatalember a Zagyvába fulladt.)

Talán ők is erre gondoltak, talán a víz volt nagyon hide,g, de egy leszállás után gyorsan befejezték a „vízi vadászatot”, összetekerték a hálót, és visszafelé indultak a parton. Iránv Jánoshida — és az új tanév. Tóth Zoltán Túrkevén kezdi a tanévet középiskolában. Kun János pedig Jánoshidán marad: hátra van még a nyolcadik osztály.

Váltás Jászberényben

Esteledik. A város központjában az épülő úton bukdácsolva a Szövetkezet utcai hídhoz jutunk. Mindenütt munka nyoma. A földön szétszórt betontörmelék, építkezési hulladék. Odébb új lakások épülnek. Az út mellett két teherautó, körülötte gumicsizmás, aktatáskás munkások — topognak. Felrakják az utazó bódét, aztán libasorban eltűnnek a szűk „fakarusz”-ban. Indulnak a kocsik. Egyik jobbra, másik balra. Viszik az ingázókat: a debreceni Közúti Építő Vállalat Szöllősi brigádjának tagjait Jászapátira Hevesre, Tenkre, s a végállomás Erdőtelek, míg a másik kocsival a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói utaznak Jász- jákóhalmára, Jászárokszál- lásra és Jászdózsa után a szomszéd megyébe Visznekre. Elmentek az ingázók, de kezük nyoma aznap is ott maradt a jászberényi köveken.

— S ki maradt, ki a váltó?

— Én, az éjjeliőr. Pócz Péter .vagyok. Valakinek itt kell maradni, mert vigyázni kell az épületre, szerszámokra, meg aztán mi van. ha jön egy teherautó anyaggal vagy akármivel? Át kell venni. Ki csinálja, hát az éjjeliőr. Ez az én tisztem már tizenr négy éve.

Csak az éjjeliőr maradt

Keresem az elnököt

— Merre van Jászfelső- szentgyörgy ? — érdeklődöm a Hűtőgépgyár buszmegállójában várakozóktól.

— Mi is odamegyünk! — válaszol kórusban három fiatalember. Nincs messze, néhány kilométer. Elvinne? Arra kíváncsi, miről híres a falu? Hát a kertészkedőkről, a jó paprikájáról. Figyelje csak meg, minden ház körül ott a fóliasátor. Aki nem rest, pénzt akar keresni, kertészkedik. Nézzen csak ki, menynyi új ház épül itt a főutcán. Nem is akármilyenek. Emeletesek, süllyesztett garázs- zsal. Nem nagy község, kétezren élhetnek itt. De jól! Minden van a faluban. Szép művelődés^ ház, emeletes iskola, vízgondunk sincs, mint hallani más kisközségekről. Mi nem itt születtünk, de megszerettük. Közel a város, reggel külön busz viszi a munkásokat a Hűtőgépgyárba, az Aprítóba. Itt tessék megállni. Köszönjük a fuvart.

— Hol lakik a tanácselnök? — kiáltok utánuk.

— Az új, vagy a régi?

— Az új. — Elmagyarázzák.

Takaros, kertes ház. Középkorú asszony nyit ajtót.

— A tanácselnököt keresi, tessék helyet foglalni. — Hűvös, modern bútorokkal berendezett szobába invitál. Beszélgetünk a községről, a lakóiról, az ingázó fiatalokról, a művelődési házról, az egyetlen olyan helyről, ahová szívesen elmennek esténként a fiatalok.

— Most ott nagy a felfordulás. A központi fűtést szerelik. Ugyanezt látná a két általános iskolában is. Több mint 800 ezer forintjába került volna a községnek, ha a mi zsebünkre megy. Sok év kellett volna, hogy ennyi pénzt összegyűjtsünk, de 260 ezer forinttal besegített a megyei tanács, a többit a hűtőgépgyáriak adják. A gyár munkásai társadalmi munkában be is szerelik a csöveket, a fűtőtestet.

Tulajdonképpen mindazt megtudtam a községről, amit a tanácselnöktől akartam megkérdezni. Az órámra nézek, késő van, mennék. De ha már itt vagyok, úgy gondolom, illenék az elnökkel is találkozni. Próbálom az elnökre terelni a szót, hátha az asszonyka megsürgeti. Megkockáztatom a kérdést, miért mondták az autóstoppposok, hogy a régi, vagy az új elnököt keresem.

— Mert az új én vagyok.

1973-ban választottak meg tanácselnöknek. — válaszol mosolyogva Balogh Józsefné.

Jászfelsőszentgyörgy a Zagyva kapuja, ahol a folyó átlépi a megyehatárt. Nincs gyermekzsivaj, zöldéllő park helyett szerbtövis, gyalogakác, bozót. A folyó keskeny csík, át lehetne gázolni rajta. De nem is olyan rég. még szélesen hömpölygő piszkos áradat volt. Partján soha sem fognak napfürdözni a bikinis lányok, mert a Zagyva-part itt csak árterület.

Kovács Katalin Igriczi Zsigmond

Kedves presszó!

Száldeszka és nagybőgő