Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-02 / 179. szám

1974, augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 EVÉS (Fotó: S. K.) AZ EMBER ÉS A KÖRNYEZET (1) A pesszimizmus papjai Az első emlékezetes eset a balatoni halpusztulás volt. De sokan emlékeznek még a Zalán végigvonuló olaj­szennyeződés elleni küzde­lemre is. Miskolcon. Kazinc­barcikán mindenki tudja, hogv a Szinva és a Sajó ho­gyan vált kedves patakból, folyóból szennycsatornává, és milyen nehéz újra élővízzé tenni. És legutóbb az emlé­kezetes pakuraszennyeződés a Dunán. Talán nem is kell több példára hivatkozni, a lényeg világos: a környezet­szennyeződés és a környezet- védelem nálunk is a min­dennapok megoldandó prob­lémájává vált. A nyugati, erősen iparoso­dott országokban évtizedek­kel ezelőtt kezdődött a baj, s napjainkra akut kérdéssé vált. Nemcsak azért vagyunk mi, a szocialista országok közössége „szerencsésebb” helyzetben, mert általában kevésbé fejlett az iparosítás, hanem és főleg azért, mert szocialista társadalmi rend­szeren belül kell megolda­nunk a problémát. A kör­nyezet védelme ugyanis sok­ba kerül. Ehhez viszont szo­cialista tervgazdálkodásban összpontosított anyagi esz­közök és a társadalmi rend­szer lényegéből következő humanizmus kell. A pánik nem segít A környezetszennyeződés jelei nálunk is félreérthetet- lenek. sürgetik a határozott, összehangolt intézkedéseket. Amikor cselekvésre szánjuk el magunkat, jó. ha figye­lembe vesszük a nyugati ta­pasztalatokat. de még jobb, ha csínján bánunk az onnan érkező információkkal. Az utóbbi évtizedben számos, pánikból és ideológiai zavar- keltési szándékból táplálkozó kampány zajlott le azUSA- ban és Nyugat-Euróoában, amelyet a környezetvédelem köntösébe öltöztettek. Volt olyan is. amely mögött alig leplezett üzleti érdek, nye­részkedési szellem húzódott meg. A környezetvédő mozga­lom Nyugaton megszülte napjait és manipulátorait. Sajnálatos dolog, hogy köz­tük sok olvan ottani tudós nevét is találjuk, akik a meg­előző időszakban komoly fel­fedezésekkel gazdagították a tudományt. Egy idő óta azon­ban a nagyvállalatok szó­szólóivá váltak, tudományos tevékenységet már alig foly­tatnak, részeseivé lettek a pánikkeltésnek, a kispolgár ijesztgetésének. A környezetszennyeződés, amely helyenként fantaszti­kus méreteket öltött már, nem más, mint a tőkés tár­sadalom válságának egyik tünete. Látszólag ártalmatlan és objektívnek tűnő „tézisek” és „hipotézisek” mögött időn­ként még a nv’"mti saitó is meglátja a valóé1 szándékot. A mi álláspor-unk ez: A kapitalizmus sohasem tud bennünket utolérni, mert mi más pályán, a szocializmus útján haladunk. És csak ezen a pályán haladva lehet meg­szabadulni az emberi kap­csolatokat is megrontó ma­gántulajdontól, kizsákmányo­lástól. amely minden értéket lealacsonyít azáltal, hogy az emberek életét, sőt, kulturá­lis. szellemi élet nagy részét a tőkés profitérdekeknek rendeli alá. A szükségletek manipulálásával éri el azt. hogy a talmi, múló divatcik­kek,. az álértékek magasabb árfolyamon kelnek el. mint a valódi, igaz és maradandó értékek. A depolitizálással, a dezideológizálással, a pesz- szimizmus terjesztésével igyekszik aláásni az emberek hitét egy jobb, teljesebb élet realizálásában, az érte vaió harc értelmében. A nyugati szél A meteorológusok tudják legjobban Magyarországon, miveljár az. ha nyugat felől fúj a szél. A nagy nyugat­európai iparvidékeken olyan mérvű a levegőszennyeződés, hogy mire a Kárpát-meden­cébe érnek az óceáni légtö­megek. nem tudják „elhul- lajtani” út közben szenny- terhüket. Ennek a jelenség­nek még nálunk is vannak káros hatásai. Mi lehet ak­kor ott, a tetthelyen, ahol a tömérdek korom és füst kép­ződik? A Christ und Welt című nyugatnémet lap egyik cikke nagyon pontos képet fest erről. De azt sem hall­gatható el hogy mi az iga­zi probléma. e i A nyugat-németországi em­lékműápolók riadót fújtak: Bonnban összegyűltek a tar­tományok restaurátorai, hogy felmérjék a teendőket, ki­cseréljék tapasztalataikat, és nem utolsósorban felhívják a közvélemény figyelmét a már eddig is bekövetkezett pusztulás iszonyatos mére­teire. A helyzet valóban ijesztő. A kölni Dóm építészeti fő­gondnoka, Weyres professzor megállapította, hogy míg egy darab követ kicserélnek a Dómon, két másik maliik szét. A Dóm karbantartásá­val foglalkozó „Dombau- hütte” 51 főnyi személyzetét meg kellene kétszerezni, hogy a restaurálás lépést tarthas­son a pusztulással. Hasonló a helyzet a tartományi ható­ságoknál is. Ha ezek sze­mélyzetét nem s'kerül záros határidőn belül kiegészíteni, akkor még a ma élő nem­zedékek meg fogják érni a történelmet lélegző katedrá- lisok, szobrok és egvéb. sza­badban álló műemlékek meg­semmisülését. A szakértők egyedül a Kuhr-vidék szél­csendes területein megálla­pították: = szabadtéri plasz­tikák mállási sebessége a századforduló óta megtízsze­reződött. Meglepő, hogv ily későn eszméltek fel az illetékesek. A bavreirthi őreróf ugyan már 1780-ban elrendelte a récj perietek védelem a’á h el vezését és 1848-ban már hivatalt is szervezett az emlékművek gondozására, de mindössze 12 éve léteznek Bonnban és Münsterben műhelyek, ame­lyek rendszeresen foglalkoz­nak a kőmállás elleni küz­delemmel. Kőromlás elleni harc A tervszerű védelmi és megelőző intézkedések meg­hozatalának egyik legfőbb akadálya az. hogy ma még mindig nem tudják kellő bi­zonyossággal, mely káros anyagok, milyen kőfélékre a legveszélyesebbek, és mely időszakban lép fel leginkább ez a romboló hatás. Előfor­dult. hogy megfelelő körülte­kintés nélkül alkalmazott konzerválószerek nem kívánt kéregképződést, ennek követ­keztében fokozott mállást idéztek elő. Dr. Luckat, az essenj intézet munkatársa kijelentette. hogv egyedül biztos védelmi módszer a veszélyeztetett műtárgyak „betakarása”. Ám a legbizto­sabb módszer — érthetően — egvben a legnépszerűtle­nebb is. Nem szívesen ismerik be az emlékműgondozók a leg­nagyobb nehézséget: senki nem tudja, vagy akarja tény­legesen megszervezni a kő­romlás elleni harcot. Hogy miért? Mert az erre a célra fordított összegek soha, semmilyen „hasznot” nem hoznak. Sokkal jobb befektetést jelentenek pél­dául a hadiipar részvényei. Hódi T. József Következik: Ölömére a MacArtur parkban Még közelebb az élethez A képzőművészek közép­magyarországi területi szer­vezetének nyári tárlata bár már befejeződött, ezért a távlat objektívebb megítélé­sével szeretnék most szól­ni a kiállításról, illetve a bemutató ürügyén ez első félév mérlegét elkészíteni. Maga a tárlat, a két város­ban — Baján és Szolnokon — most már hagyományos­nak tekinthető képzőművé­szeti esemény, s már létével tanulságot szolgáltat. Örvendetes tény ugyanis, hogy az utóbbi években egy­re gyakrabban esik szó a megyék, a városok kulturális kezdeményezéseinek fontos­ságáról ; egy-egy rendezvény értékeinek megbecsüléséről; a „helyi szándék" országos vonzerejéről. Annak is örül­hetünk. hogy e széleskörűen kibontakozó mozgalomban a képző- és iparművészet je­lentős szerepet vállal. Nem túlzás azt állítanunk, hogy éppen a vizuális kultúra te­rén végzendő feladataink in­dokolják. sőt megkövetelik e művészeti ág alkotóitól és mecénásaitól a teremtő ak­tivitást. A művelődési, kul­turálódási igény társadalmi méretű kibontakozását iga­zolják az országszerte sza­porodó rangos kezdeményezé­sek, s az ország egész lakos­ságát érintő munkában a ki­állítások közművelődési programunk egyik alappilé- réhez — a művészet és tár­sadalom kapcsolatához — szolgáltatják a kötőanyagot. Nem véletlen, hogy a közmű­velődés fejlesztésének fel­adatairól szóló pártdoku­mentum konkrétan is meg­fogalmazza az e területen végzendő munka lényegét. „A művészek, művészeti szö­vetségek, alkotóműhelyek és a művészeti alkotásokat ter­jesztő intézmények feladata megteremteni a társadalom különböző rétegeivel azt a kapcsolatot, amely közelebb hozza a művészetet a társa­dalomhoz és a társadalmat a művészethez.” E sokrétű feladat megol­dásában az egyik legfonto­sabb eszköz — a képzőművé­szetre szűkítve a munkát — a kiállítás. A közönség előtti nyilvános bemutatkozás egy­szerre szakmai és közműve­lődési fórum. Az alkotóknak módjuk van az alkotás célját dokumentálni, a mecénásnak támogató tevékenysége tar­talmi mozzanatait igazolni. A kapcsolatból születhet meg a magas színvonalú, szocia­lista eszmeiségű művészet, amely korunk és társadal­munk kérdéseire mindnyá­junk érdeke szerint, esztéti­kai értékek közvetítésével ké­pes megfelelni. A hagyományok tekinteté­ben tehát kiemelt jelentősé­gű, de napjainkban újabb vonásokkal gazdagodó kiállí­tási tevékenység keretében jelentkezett a Magyar Kép­zőművészek Szövetsége kö­zép-magyarországi területe szervezete rendezésében bo­nyolított nyári tárlat is. A két megye alkotóinak műveit felsorakoztató tárlat fontos kulturális rendezvénnyé vált. Szokást, kíváncsiságot, véle­ményt befolyásolt és befolyá­sol, s jelenléte — akár Ba­jára, akár Szolnokra gondo­lunk — a képzőművészet ün­nepnapját jelenti. Vonzza az érdeklődőket, a kíváncsiak­ból értőket toboroz, s meg­győzően hirdeti, hogy a kép­zőművészetnek ott kell len­nie mindennapjainkban, ott ahol emberi munka, emberi élet van. A művek által köz­vetített esztétikai érték az értelmes, a haladást szolgáló emberi tevékenység elenged­hetetlen tartozéka. Mindezt akkor állíthatjuk teljes meggyőződéssel, ha a kiállítók tudásuk legjavát ad­va, vállalásuk színvonalának mércéjét magasra emelve, vi­lágnézetük és tehetségük fél­reérthetetlen következetessé­gével szólnak műveikben. A vállalás és a vállalásnak va­ló megfelelés minősége a döntő! A nyári tárlat arról győzte meg a látogatókat, hogy az alkotók felelősséggel készültek a bemutatkozásra. Tehetségük, felkészültségük szintjén műveik legjobbjait küldték el a kiállításra. Vál­lalásuk minőségével össz­hangban van a megfelelés, társadalmi, szakmai kérdés- felvetéseik megfelelő vá­laszt kapnak a művekben. Pedig nem könnyű az az út, amelyen a tárlathoz kötődő alkotók járnak. Meghatáro­zott karakterű szemlélet és alkotói módszer jellemzi — majdnem kivétel nélkül — a két megye képzőművészeit. A táj, az itt élő emberek ele­mentáris erejű élmény anya­got szolgáltatnak, s az él­mények varázsa predeszti­nálja az ide kötődőket. a természetelvű alkotói mód­szer alkalmazására. Művei­ken főszereplő az ember, a hangulati teremtőerő pedig a jellegzetes arculati táj min­dig újat adó látványa. A vidék, s az itt élők már korábban is nagy vonzerőt gyakoroltak a képzőművé­sze* művelőire. A hagyomány is határkőként jelöli a ma alkotóinak útját. A képző- művészeti hagyományok te­kintetében a nagy elődök — Tornyai János, Koszta József, Kohán György stb. — élet­műve a példakép a minőség és az elkötelezettség tekin­tetében egyaránt. De tudo­másul kell vennünk, hogy reális buktatót is magukban hordoznak az elődök mun­kái, például a közvetlen sti- láris kötődés olykor kísértő veszély. Ugyancsak figyelem­be kell vennünk, hogy az elődök elvi és morális elkö­telezettsége a történelem egy adott szakaszában a legbát­rabb tett volt. Ezt példaké­pül választani helyes és fon­tos, de nagyon lényeges, hogy a hangulati értékek mellett a ma alkotói, meg­lássák, megértsék és megér­tessék azt a heroikus mére­tű változást, amely az ih­letet adó környezetükben le­játszódik. Tárják fel a vál­tozás lényegét, fontosságát, s műveikben a szükségszerű változás, az új eredményeket kibontakoztató, új életfor­mát megteremtő fejlődés szó­szólói legyenek. Úgy vélem, Chiovini Ferenc. Berényi Fe­renc, Baranyó Sándor, Bényi László, Meggyes László. Nagy István, Papi Lajos, Simon Ferenc, Szabó László. Fazekas Magdolna és természetesen a többiek is megértették a kor szavát, s ha nem is azo­nos mélységben, s nem is azo­nos racionalizmussal, de a táj szeretetéből merített ih­let társadalmi töltésűvé vált. A művek a hangulati kötő­dés mellett napjaink króni­kái is; beszámolnak a ma emberének világáról, a vál­tozást megélő vidék minden­napjairól. Éppen ez az a vonás, amely az ez évi tárla­ton karakteresebben jelent­kezett, s ezért joggal állít­hatjuk, hogy a második nyári tárlat nemcsak egy, most már várt képzőművészeti ese­mény volt, hanem a fejlődési az alkotóművészek munká­jában realizálódó fejlődés, a bővülés dokumentálása is nyomon követhető volt a be­mutatkozáson. A félévi mérleg készítése­kor a fent említett kibonta­kozás jelenti a pozitívumot.’ Egyben természetesen arra is enged következtetni, hogy egyre inkább jelentőségének megfelelő hangsúllyal szere­pel a képzőművészet a városi a megye kulturális életében. A közművelődési feladatok maradéktalan megvalósítása érdekében tudnunk kell azt is, hogy további erőfeszítésekre van még szükség. Az alkon toknak még elmél.vültebbj még inkább a kor követein ményeihez igazodó érdeklő­déssel kell vallatniuk ko-j runkat. s még nagvobb meg­győződéssel kell vállalniuk a közművelődési munkát. Meg kell keresniök azokat a for-- mákat, lehetőségeket, ame­lyekkel a képzőművészet tár­sadalmi szerepének kitelje-' sedését segíthetik. A mecé-j nások feladata pedig e mun­ka anyagi és erkölcsi támo­gatása. Meggyőződésem, hogy az utóbbin, az erkölcsi tán mogatáson van a hangsúlyj s azt hiszem, hogy az eddigi támogatás mértéke, a művén szét szeretete a jövőben to-J vábbi eredményekhez fog ve­zetni. Bereczky Lóránd Leszakad a mennyezet, repednek a falak Körséta a felelősség hörül 1964. február 10-e. Egy boldog család beköltö­zik másfél szobás tanácsi ér- tékesítésű szövetkezeti laká­sába. 1974. július 14-e. Vasárnap este hat és hét óra között, a tíz évvel ezelőtt épült házban a nagy szoba mennyezetéről leszakad a vakolat. Az oldalfalakon erős repedések keletkeznek. Ijedt­ség. Hivatal nincs, magán­emberként egy építész meg­nézi. Véleményezne tartóz­kodjanak a szobában, mert életveszélyes. 1974. július 15-e. Rohanás a tanács lakás­ügyi osztályára. Válasz: A tanácsnak csak a lakás érté­kesítése tartozik a hatáskö­rébe. menjenek a lakásszö­vetkezet központjához. A központ a gondnoksághoz küldi őket. mondván az az illetékes. Gondnokság. Várakozás a „szakértőre”. Megjön. Meg­nézik a lakást. yélemény: Még egy-két évig lakható. A lakó írást kér erről a meg­állapításról. Változik a véle­mény: Kérni kell a lakás műszaki felülvizsgálatát. Még aznap este eljön a la­kásszövetkezet elnöke is. Az ő véleménye: a lakás élet- veszélyes. 1974. július 18-a. Az ügyben három napig semmi nem történt. Csak a rejtett hiba bomlasztotta a falat tovább. A lakó reggel jelenti a gondnokságon, hogy a mennyezet újabb darabja készül leszakadni. Reagálás nincs. Délután kettőkor ‘ le­szakad a mennyezet újabb darabja. A gondnokságon ki­derül. hogy a három nap előtti esetről is ott van még, aláíratlanu! a jelentés az asztalon. Befejező része így szól: „Rövid időn belül élet­veszélyessé válhat.” A lakó kérdése: gyors intézkedést ígértek, s három nap alatt még a jelentést sem továb­bítják? Viszont kérés: ne mondja a lakó a központban. hogy 15-én jelentette be a hibát, mondja azt, ami az ő jelentésükben áll, hogy csak 17-én szólt. 1974. július 19-e. A jelentés megérkezik az egykori beruházóhoz. 1974. július 22-e. A lakó elmegy a jelentés nyomán a beruházóhoz. Ott csodálkozásukat fejezik ki a dolgon és a jelentést küldő­kön. Az épület jótállási ide­je ugyanis lejárt, az ügy már nem tartozik rájuk. En- n-’- ellenére — a jóindulat és a segítőkészség jó példá­ja! — kiküldték saját szak­értőjüket. Véleménye: mű­szaki vizsgálat volna szüksé­ges, ő mindenesetre nem ajánlja, hogy lakjanak benne. 1974. július 26-a. Az eltelt napok alatt — mint a lakó újabb érdeklő­désére kiderült — a beru­házó javasolta a szövetke­zetnek is. hogv hívjanak bí­rósági szakértőt a műszaki vizsgálat megtartására. Ne­veket is ajánlottak. Eltelik néhány óra. Szak­értő helyett újból az elnök jön. Nézegeti a károkat. Majd firtatja, ki volt az. aki az első alkalommal, a leszaka­dás vasárnapján megnézte és megállapította az életve­szélyt. A hangulat már egy­általán nem békés. Kiderül,' a huzavona egyik oka: a bírósági szakértői díjat ma­gasnak találják. 1974. július 30-a. Újabb napok teltek el.’ Nem történt semmi. A lakó megírja kálváriáját a szer­kesztőségnek. J 1974. augusztus 1-e. Elolvassuk a levelet és tű­nődünk azon. meddig tart még ez a huzavona. Mert, mint az az eddig történtek­ből kiderül, egyelőre csak azon gondolkodnak, ki fizes­se meg azt a szakértőt, aki megállapítja, hogy ki fizesse majd az esetleges javítás költségeit. Javításról, a ve­szély elhárításáról ugvanis még szó sincs. A mi javas­latunk: fordítsák meg a sor­rendet. Azonnal fogjanak a javításhoz. majd közben, vagy utána döntsék el, kit terhel a- költsége. Mert tart­hatatlan. hoev az egész do­lognak a ipvv^tlenebb fél. a lakás tulajdonosa legyen az áldozata.

Next

/
Thumbnails
Contents