Szolnok Megyei Néplap, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-16 / 191. szám

1974. augusztus 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Minisztertanács megtárgyalta Jogsegélyt nyújt \'zmsví]ó rendszer a Dunán HATÁRSZEMLÉN Készülnek az ősziek betakarítására a szakszervezet Nincsenek arra pontos sta­tisztikai számítások — leg­feljebb csak egy-egy válla­latnál, intézménynél vállal­koztak afféle vizsgálódásra —, hogy mennyi veszteséget okoz a munkából való ilyen, olygn ok miatt történő né­hány órás, fél-, vagy egy na­pos távolmaradás? Mert el kell menni a tanácshoz, az OTP-be, vagy éppenséggel az útlevelet intézni, mert a kü­lönböző hivatalok — több­nyire méltánylandó, ám ez­úttal nem részletezendő okok miatt — makacsul ragaszkod­nak hagyományos munka­rendjükhöz s emiatt az ügy­felek is csak munkaidőben tudják ügyes-bajos dolgaikat elintézni. Pontos összegzés nélkül is állítható, hogy a fentiek miatt keletkezett anyagi kár, éves átlagban, or­szágosan csak hét-nyolcjegyű Számokkal írható le. Az pedig semmiféle műszerrel sem mutatható ki — de azért mindenkinek van róla némi fogalma —, hogy mennyi ve­sződséges bosszúságot, ide­geskedést, s további — igaz: közvetett módon jelentkező anyagi veszteséget okoz az állampolgárok jogi, állam- igazgatási tájékozatlansága. Sokan a legegyszerűbb ügyekben is tétován téblábol- nak, mert fogalmuk sincs, ho­gyan, honnan induljanak, mit tegyenek, kihez, milyen fó­rumhoz forduljanak. Követ­kezésképpen: szaporodik a felesleges ügyintézés, az erre hivatott intézmények, appa­rátusok egyre nagyobb nyo­más alatt dolgoznak, érdemi ügyintézés helyett tájékozta­tással, jogi segítséggel fog­lalkoznak. (Már ahol, s már akik ezt megteszik, mert ne feledjük: sok helyen cseppet sincsenek tekintettel az ál­lampolgárok tájékozatlansá­gára, egyáltalán nem akcep­tálják az ezzel kapcsolatos felvilágosító, oktató, vagy propaganda munka fogyaté­kosságait, vagy éppenséggel hiányát.) Feltehető, hogy a szakszer­vezeti jogsegély-szolgálat megszervezéséről szóló mos­tani kormánydöntés javít ezen az állapoton. Az intéz­kedés — amely a Központi Bi­zottság határozata alapján a SZOT közreműködésével szü­letett — célja: az üzemi dol­gozók érdekeinek jogi védel­me, jogi tájékoztatás, tanács­adás, segítségnyújtás, a jogi képviselet, minden olyan ügy­ben, ahol egyébként nem fel­tétlenül kell személyesen megjelenni. Az intézményes jogsegély rendszerét a vállalati szak- szervezetek szervezik, szol­gáltatásai ingyenesek, költ­ségeit — mert ily módon a vállalatok is jól járnak — a munkahelyek, fedezik. A gya­korlati módszerek kidolgozá­sa még hátra van, de a kor­mányhatározatból egyértel­műen kiderül, hogy a jogi ügyekben járatos szakembe­rek — vagyis a dolgozók jogi képviselői — a vállalati szak- szervezetek megbízásából dolgoznak majd. Szerepe lesz a munkában a vállalati jog­tanácsosnak is, ám mivel egy­részt egyedül nem győzné a munkát (no, meg bizonyos esetekben — például a mun­káltató és a munkavállaló kö­zötti vitás ügyekben — nem járhat el,) a jogi képviseletet az esetek többségében megbí­zott szakembereknek kell el­látniuk. A szakszervezeti jogsegély­ről szóló kormányhatározat rokonszenves intézkedés; szimpatikus, mert az új mód­szerek iránti fogékonyságról árulkodik, sikere azonban a gyakorlati megvalósítás öt­letességén, ésszerűségén mú­lik. Az üzemek dolgozói nyil­ván örömmel és egyetértéssel fogadják, az pedig a helyi gazdasági és szakszervezeti vezetőkön múlik, hogy örö­mük ne változzék csalódássá. A vállalati szakszervezetnek nagyon gondosan fel kell ké­szülni a szóbanforgó hatá­rozat végrehajtására, s meg­felelő öntevékenységgel a le­hető legegyszerűbb módját kell megtalálniuk a jogsegély- szolgálat gyakorlati akalma- zásának. S hogy az egész ügy csak leírva látszik egyszerű­nek, az kiderül a kormányha­tározatból is: egyelőre ugyan­is ötven vállalatnál vezetik be a jogsegélyt, hogy kellő ta­pasztalatokat gyűjtve, és eze­ket értékelve 1975 végén döntsenek a végleges for­mákról, azok általános alkal­mazásáról. Ám az ilyen jel­legű segítségnyújtás addig sincs megtiltva egyetlen más vállalat és szövetkezet szá­mára sem. V. Cs. A Kunsági Húsfeldolgozó Társulás kunhegyesi üzemé­ben havonta 480 sertést úulgoznak fel, amelynek 60 száza­lékát húskészítmény, 40 százalékát pedig tőkehús formá­jában értékesítik. Jelentős bővítést is végeznek, szeptember 1-én adják át a 9 millió forintos beruházással épülő új húsüzemet, segítségével évi 15 ezer sertés feldolgozása válik lehetővé. — Képünkön: A felbontott sertésekről lefej­tik a zsírréteget Törik a dohányt a zagyvarékasl Béke Termelőszövet­kezetben. A leveleket a törődés elkerülésére fémrekeszekbe rakják. A felfűzése már fedél alatt történik A magyar kormány és az ENSZ közötti megálla­podás értelmében vízminő­ségvizsgáló rendszert épí­tenek ki a magyar Duna- szakaszon. Az automatikus vízminőségvizsgáló rend­szer első állomása Rajká­nál elkészült, s néhány hó­napos próbaüzemelés után a napokban véglegesen is üzembe helyezték. Az állo­más üzembehelyezésének máris van aktualitása. A csehszlovák vízügyi szervek olajszennyeződésről adtak előrejelzést. Ezért a sziget­közi Duna szakaszra má­sodfokú vízminőségvédel­mi készültséget rendeltek el. Az állomáson tegnap észlelték az olajszennyező­dést, amely szerencsére ki­sebb mértékű volt, mint amire számítottak. Áruházak, szaküzletek 58 millió forintot költe­nek az idén Zala megyé­ben az állami és a szövet­kezeti kiskereskedelmi há­lózat fejlesztésére. Az év hátralevő részében megszű­nik például 11 korszerűt­len kis bolt, de helyettük 27 új nyílik. Az újak kö­zött több kisáruház, ABC rendszerű áruház és szak­üzlet lesz. Az új üzletek többsége a falusi ellátási körzeti központokban nyí­lik. Bisztrókkal, cukrász­dákkal bővül a vendéglátó hálózat is. A megye kiske­reskedelmi hálózata mint­egy 10 000, vendéglátóhá­lózata pedig 1 000 négyzet- méter alapterülettel gya­rapszik. „Feketedik a határ”, sza­porodik a barázda, a meg­sárgult tarlók lassan eltűn­nek. Szántanak, trágyáznak mindenfelé, készítik a mag­agyat a következő évi termés­nek. A kukorica, cukorrépa és napraforgó szépen fejlődik. Sokat ért a kétnapos eső, a szakemberek bizakodnak, jó termést ígér a határ. Jól jött az eső A zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezetben Tóth La­jos elnökhelyettessel jártuk a határt. Mint mondotta, az el­következő hónap még a ga­bonabetakarítás időszakától is nehezebb lesz. Kukoricából például 1100 hektárról kell a termést fedél alá vinni, de még ott van mellette a 340 hektár cukorrépa, 300 hektár cirok, 130’ hektár vötgshagy- ma és más egyéb is. A beta­karítást 50 munkanapra ter­vezték, ez napi 140 vagon ter­mék szállítását jelenti. Amerre jártunk mindenfe­lé dolgoztak a gépek. A szán­tótraktorokon kívül a lucer- rjabetakar!tó-gépek is. A kukorica most van a ter­mékenyülés stádiumában. Jól jött az eső. A levelei szép zöldek, az egész tábla gyom- talan. A becslések alapján a termésátlagok elérhetik a 65—70 mázsát' is hektáron­ként. Betakarítására felkészül­tek négy John Deere kom­bájnnal és egy Bábolna-típu- sú szárítóval, amelynek telje­sítménye 15 tonna óránként. A hagymát a jövő héten kezdik szedni. A magról ve­tett ' étkezési vöröshagyma fejlettsége az időszaknak megfelelő, hektáronként szá­mítani lehet 350 mázsás ter­mésre is. Dohányt is jelentős terüle­ten termesztenek, ebben az évben azonban nem a leg­jobban sikerült. Kissé elmaradtak ... A jánoshidai Vörös Hajnal Termelőszövetkezet határa *s nagyon szép. Az aratás elhú­zódása miatt egy kissé elma­radtak a munkákkal. A tar­lóhántás 85 százaléka már kész van. A szalma betakarí­tásával végeztek. Eddig há­romszáz hektárt szántottak fél. Az ősziek vetését előre­láthatóan szeptember 15-e és 20-a között kezdik meg. A lucerna harmadik kaszá­lását 150 hektáron befejez­ték, betakarítása most folyik. Virágzik a napraforgó is 226 hektáron. A betegségek, főleg a peronoszpóra ellen si­került megvédeni. Betakarí­tását szeptember közepén kezdik öt kombájnnal. Szük­ség esetén szárítani is tudják. Szép -zöld a cukorrépa is, azonban állománya a tavaszi egyenetlen kelés miatt nem a legjobb. A sorok kissé hiá­nyosak. Így hektáronként csak 320 mázsás termésátlag­ra számítanak a várt 400 má­zsa helyett. Legelőt telepítenek A jászteleki Tolbuchin Ter­melőszövetkezetben jelenleg 11 gép végzi a vetőszántást és a mélyszántást. Készítik a magágyat a 115 hektár tele­pítendő legelőnek is. Kedvező képet mutat a határ. Berényi József főagronómus tájékoz­tatása szerint még bőven van tennivaló. A kukoricát 600 hektárról, a silókukoricát pe­dig 115 hektárról kell betaka­rítani. Nagyon sokat segített az eső. A partosabb homokos részeken már az aszály jelei mutatkoztak. B. Z. Fácánnevelés gázfűtéssel Vadgazdálkodás Karcagon Megkezdődött a vadkacsa- szezon a karcagi Nagykun Vadásztársaság területén. Vadkacsavadászatra igen al­kalmas ez a terület, hiszen több mint 7 ezer hektár rizs­telep. több száz hektáros tá­rozó és halastavak találhatók Karcag határában. Szeptem­ber elején négy külföldi cso­K uns ági Nagy gondot fordítanak a vadnevelésre is. A fácánok fél vad nevelését 1971-ben kezdték meg, akkor még csak évi 2000 darabbal. Az idén már 8000 db fácáncsibét ne­veltek. A fácánnevelés érde­kében a vadásztársaság újí­tott is: tökéletesítették az úgynevezett kunsági nevelő ládát. Két láda van egy gáz­fűtőtestre kapcsolva, amivel fölmelegítik a fővezetékben cirkuláló vizet. Ez a fűtés tartja a fácáncsibék számá­ra ideális 32—34 fokos hő­mérsékletet. A nevelőláda portot fogadnak: ekkor meg­kezdődik a fácánszezon is. Az idén 5—7 ezer fácánka­kast lőnek ki, ebből 2 ezret a MAVAD exportál. Ugyan­csak a MAVAD-on keresztül értékesítenek 200 db őzet és 1600 élő nyulat. Idei bevételi tervük több mint egymillió forint. ládák bárhol elhelyezhető, egy lá­dában 800 fácánt lehet fel­nevelni. A Nagykun Vadász- társaság 16 ilyen nevélőládát készített saját részére, de más vadásztársaságoknak is csinált már 32 darabot. A fácáncsibék egyhetes koruk után kerülnek a kunsági lá­dákba. addig műanyag infra- lámpák alatt nevelik őket. Sajnos, ebben az évben Kar­cagon is megsöjviették a fá­cánok az ország bizonyos ré­szein fellépő fácánpestist: az állomány egy része elpusz­tult. Pótlásukra 12 ezer db fácán tojást vásároltak. Orvvadászok Az elmúlt időszakban több orvvadászt lepleztek le a vad­őrök és tsz-ta.gok segítségé­vel: Rendőrségi eljárás indult ellenük. Igen jó a karcagi mezőgazdasági nagyüzemek és a vadásztársaság közötti kapcsolat: a tsz-ek takar­mányt biztosítanak a vadak számára, a vadásztámacá» vi­szont sokat tesz a vadkárok elhárítása érdekében. Baromfi-világkiállítás Magyarország az idén augusztusban harmadízben vesz részt a baromfi-világki­állításon. A mostani világki­állításra. amelynek színhe­lye az USA-beli New Orle­ans, mintegy 30 országból több mint 100 cég jelentke­zett. A több mint 140 négy­zetméternyi magyar kiállítá­si területen a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat töb­bek között mélyhűtött ba­romfi-termékeket, a MEDIMt PEX pedig baromfi-oltó­anyagokat és különböző táp­szereket mutat be. Az ez évi baromfi-világkiállítás jó al­kalom arra, hogy a már Európa-szerte kedvelt ma­gyar baromfitermékek és a világhírű libamáj bejusson az Egyesült Államok nfo'-ám is. ahova a TERIMPEX eddig csak dobozolt sonkát szállí­tott. Rögtönzött szakmai bemutató Munkás—paraszt találkozó a Szolnoki Állami Gazdaságban Tegnap a Szolnoki Állami Gazdaság piroskai üzemegy­ségében a gazdaság tehené­szeinek, s a szolnoki tejüzem dolgozóinak részvételével munkás—paraszt találkozót rendeztek. Takarmányozók, elletők, fejők ültek a fehér asztal köré, a kannázók, vajmeste­rek, tej palackozók, techniku­sok társaságában, hogy meg­ismerkedjenek. elbeszélgesse­nek egymással. Kapcsolatuk a termelésben már régi és törvényszerű, hiszen a tej­ipari dolgozók munkája foly­tatása a tehenészekének. De ezt a kapcsolatot eddig csak a tejszállító tankkocsik te­remtették meg. amelyeken egy esztendő alatt egymillió 970 ezer liter tejet szállítot­tak a gazdaság hűtőtartályai­ból a tejipari vállalat üze­meibe. A baráti találkozón Szöl- lősi János, az állami gazda­ság igazgatója üdvözölte a vendégeket és rövid áttekin­tést adott a gazdaságról, ter­melési eredményeikről. A beszélgetés során. — amelyre Molnár Lajos­nak, a tejipari vál­lalat igazgatójának ünnepi megemlékezése után került sor, sok mindenről szó esett: a tej minőségéről, a kereseti lehetőségekről, hol milyen munkakörülmények között dolgoznak. A vendéglátók először egy rövid filmen, majd a gyakor­latban is bemutatták, ho­gyan fejnek ma egy korsze­rű tehenészetben. A rögtön­zött szakmai bemutató után elhatározták, hogy ezentúl gyakrabban szerveznek ha­sonló találkozásokat, és leg­közelebb a tejüzem dolgozói lesznek a vendéglátók, Limai fö dalatii — magyar segítséggel Magyar—perui műszaki­tudományos együttműködési tárgyalásokat tartottak Bu­dapesten július 26. és augusz­tus 15. között. A TESCO vendégeként fővárosunkban tartózkodott Jósé Del Cas­tillo Thibault perui közleke­désügyi miniszterhelyettes, a Perui Államvasutak igazga­tóságának elnöke, aki tár­gyalásokat folytatott a perui vasutak rekonstrukciójáról. Látogatást tett az alsózsolcai Betonaljgyárban és megte­kintette a záhonyi rakodó­állomást. Az Űt- és Vasút­tervező Vállalatnál tett láto­gatása során felmerült an­nak a lehetősége, hogy a li­mai földalatti tervezésében és építésében a magyar mű­szaki szakemberek is közre­működnének. Autóra asereit bolt Autóról árusít az Üllői úti lakónegyedben sört, üdítő italt, ásványvizet és tejet a Belvárosi Vendéglátó Válla­lat. A vásárlókat előzetesen értesítették: mikor és hol áll meg az autó. Jelenleg szom­batonként délután, vasárna­ponként reggeltől délután kettőig jár az Italokkal az autó a városrészben.

Next

/
Thumbnails
Contents