Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

1974 július 14,

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

Neruda emlékezete

CSÖRSZ ISTVÁN:

A másik szoba lakója

Nem egészen háromnegyed esztendővel Pablo Neruda halála után Buenos Aires-ből keltezett jelentés adta hírül, hogy a Nobel-díjas chilei költő emlékiratai megjelentek Argentínában. A 470 oldalas kötet Bevallom, éltem címmel számol be Neruda egész életéről, gyermekkorától az 1973. szeptember 11-i chilei ellenforradalmi pucs- csig. Ki volt Pablo Neruda? Most, hetvenedik születésnapja alkalmából kövessük’ röviden nyomon századunk eme kiemelkedő költőjének és közéleti személyiségének életútját.

Peralban született, 1904. július 12-én, igazi neve Nef- tali Ricardo Reyes Basealto. Gyermekkorában írta első verseit, akkor vette fel a Pablo Neruda nevet, az általa csodált és nagyrabecsült cseh író, Jan Neruda nevét vá- lasztvá. Apja vasúti munkás volt, anyja tanítónő, őmaga tanítóképzőt végzett, Santia- góban a pedagógiai főiskola tanára lett, majd diplomáciai pályára lépett. A francia nyelv és irodalom tanári diplomájával rendelkezve, már korán, 1923-ban (19 éves korában) megjelent első verses kötete. Mint diplomata, Sziámbán, Burmában, Kínában, Japánban, Indiában, majd Spanyolországban szolgált. Elég korán — 1936-ban — szenátusi kénviselő, mégpedig kommunista programmal. 1949-ben betiltják a Chilei Kommunista Pártot, Neruda is, mint sok más kitűnő hazafi, emigrálni kényszerül, 1952-ben térhet ismét haza.

Míg korábban diplomataként járta be a fél vúáopt, ezekben az években ismert íróként utazik. A szocian^,d országokban is gyakran megfordul, természetesen jáit Magyarországon is. Járt? Ennél is több fűzi hazánkhoz: egyik kitűnő, egy másik nagy, ugyancsak nemrég elhunyt dél-amerikai íróval, Miguel Asturias-szal közösen írt könyve: a szó minden értelmében „ízes” kötet, a magyar konyháról ad szellemes, szórakoztató, Ínycsiklandozó leírást.

Az Amerika (1948), az Ébredj favágó (1951), A szőlők és a szél (1954), az Elemi ódák (1961), a Száz szerelmes szonett (1962), a Válogatott versek (1969) — hogy csak a magyarul is, többnyire Somlyó György értő-érző fordításában megjelent műveit soroljuk — nagy latin-amerikai költője 1953-ban elnyerte a nemzetközi Lenin-békedíjat, 1965-ben pedig az irodalmi Nobel-díjjal tüntették ‘<'3 a két kitüntetés rendkívül pontosan és plasztikusan fejezi ki Neruda életének lényegét: költő volt ízig-vérig, az irodalom egyik nagy alkotója és nagy szerelmese. És közéleti férfi, kommunista, békeharcos volt utolsó csepp véréig, költészetében és minden más megnyilvánulásál

ban: méltóbb tulajdonosa

nem is lehetett volna az efaj- ta közéleti magatartást jutalmazó nemzetközi Lenin- békedíjnak.

Louis Aragon Chile csalogányának nevezte. Teljes ének című művéről így lelkesedett Hja Ehrenburg: „Hatalmas elbeszélő költemény ez, költői enciklopédia, modem biblia, a kontinensek története és földrajza...”

És végre eljött az idő, hogy költészetét, emberségét, köz- életiségét hazájában is ugyanúgy becsülték, mint külföldön. Salvador Allende Népi Egység kormánya az ő kormánya volt, próféta lehetett végre saját hazájában, szép megbízatást is kapott, Chile párizsi nagykövete lett. Csak mind jobban elhatalmasodó betegsége miatt kellett e megbízatásáról idő előtt lemondania. Hazatért Santia- góba. Még megérte a Pino- chet-puccsot, majd a fasiszta junta hatalomátvételét követően, 12 nap múlva meghalt, fíalála után fasiszta parancsra feldúlták lakását a katonák és sok értékes dokumentumot megsemmisítettek, sírját feltörték, hamvait tömegsírba szórták.

E perc-emberkék dühödt dáridóját, mondani se kell talán, szelleme, költészete, emberségének példája, nagyszerű lényének emléke túléli.

— B —

a csodálkozásban már büszkeség is volt.

— Csakugyan? — kérdezte a feleségem.

— Igazán apa? — csillant meg a Ferkó szeme.

— Igen — vágtam ki hetykén.

A feleségem félrebillentette a fejét, felém lesett.

— Akkor nincs semmi baj, szívem, mutasd meg Ferkó- nak, hogy kell csinálni, aztán begyakorolja és jelentkezik, hogy már tudja. Azt az egy kettest még könnyen kijavíthatja.

— Hogy én mutassam meg? — kiáltottam. — Hát mi vagyok én? Tornatanár? Azt hiszitek, más dolgom sincs, mint hogy itt nektek kézenálljak?

— Ugyan, szívem. Ne légy olyan ideges. Felesleges. Megmutatod Ferkónak, hogyan kell csinálni és kész. Sajnos én sohasem tudtam a kézenállást.

Feleségem széttárta a karját. Tekintetével meg biztatott.

— Na, mutasd meg!

Ferkóra loptam a tekintetemet. Feszülten figyelt. Várta a mutatványt. Hát csakugyan azt hiszik, hogy most hipp-hopp. kézenállok? Hiszen egy félméterre sem tudom felemelni a lábamat.

— Ugyan, kérlek — tértem ki a bemutató elől —, hát hogyan képzeled?

— Ó. ne kéresd már magad annyira — mondta a feleségem és elhúzta az asztalt. hogy nagyobb hely legyen a szoba közepén. •A fiam közelebb lépett.

— Mutasd meg, apa, és én is megpróbálom, utánad.

Szeme csillogott.

Most mit tegyek? Nevettessem ki magamat? Nem, nem lehetek előtte nevetséges. Rajtakaptak! Már százszor, százezerszer megbántam, hogy hencegtem.

— öreg vagyok én már ahhoz — mondtam fölényesen. Azt hittem, hogy így visszavonulhatok.

— Hahaha, apa, hogy te öreg vagy: röhögnöm kell.

— Ferkó! — kiáltottam rá.

— Mi van? Csak mondom, hogy nem vagy öreg.

— Igaza van Ferkónak. Ne kéresd már magad.

— Hát jó — mondtam dühösen. — Meg akarod tanulni a kézenállást? Meg? Akkor el a kisasztalt a fal mellől. Mert gyakorolni csak ott lehet.

Eltoltuk az asztalt. Ledobtam a zakómat

— Na, gyere ide. így, ide teszed le a tenyeredet — mutattam meg pontosan a helyet — aztán felrúgod magadat. — Fél lábamat a magasba emeltem. A vér a fejembe tódult. Azt hittem, elszédülök. Arcom olyan piros volt, mint a pipacs. Feleségem nyugtalanul nézett rám. Ferkó meg mohó kíváncsisággal leste minden mozdulatomat. Lehajtottam a fejemet. Meg kell mutatnom

— szorítottam össze a fogamat. — Meg kell mutatnom

— ismételtem gondolatban.

A szőnyeget néztem, tenyeremet összedörzsöltem. Menekülni szerettem volna, dé már nem tudtam, hogy merre, hová? Ott álltam két várakozó tekintet és a tekintély fala között és nem tudtam, hogy melyiket ugorjain át.

Hirtelen lehajoltam, két tenyeremet letettem a szőnyegre és egy gyors mozdulattal a levegőbe röpítettem lábaimat. Az első pillanatban karom megremegett. Azt hittem, berogy a ránehezedő teher alatt. Kinyitottam a számat. Szívemet, gyomromat a torkomban éreztem. Lábaim ringtak, inogtak a levegőben, mint szélben a nád. Nem tudtam, merre fogok lezuhanni, éreztem, hogy nincs erőm. akaratom irányítani lábaimat. Már féltem. Hallottam szívem heves dobogását. Halántékomon kidagadtak az erek. Éreztem, hogy feszítik a bőrömet. Csak egy kis támaszt találjak a lábamnak — gondoltam, mert olyan érzésem volt. mintha órák óta a levegőben lógnék. Még egy centiméternyit hátrább hajlítottam a lábamat. Cipőm orra elérte a falat. Megkönnyebbültem. Mint mikor a fuldokló elkapja a mentőövet, és már tudja. hogy megmenekült a haláltól. Könnyű remegés futott át a testemen. Valami ilyesmit érezhet a magasugró, amikor a léc fölött átrepül, és súlyosan zuhan a fűrészporba, vagy a homokba. Jobb lábamat elvettem a faltól,

András már egy perc óta fogta a cigarettát a zsebében — végre kihúzott egy szálat a csomagból. Figyelmesen nézte a gyufa lángját és a lángon keresztül a másik szoba ajtaját. Hallgatózott. A szemközti ház ablakán leeresztették a redőnyt.

Elnyomta a cigarettát és kimerít a konyhába. Leguggolt a kredenc elé, megszámolta az edényeket: hatot talált. Akkorhát tizenkettő volt, állapította meg. Most legalább ezt is tudta. Az edények mellett egy kisbalta hevert a kredencben. Kivette, megforgatta, visszatette. Balta csak egy volt mindig. Vigyorgott.

Visszament a szobába, újra rágyújtott és vakargatta a hátát. Olyan csend volt, hogy világosan hallotta garbója pattogását a körme alatt. Kinyitotta a szekrényt: rendben lógtak a ruhái. A polcos részen a fehérneműk élükre hajtva. Leakasztotta a ruhákat és hármasával az ágyra dobta őket. Kidobálta a fehérneműket is, aztán behozta a baltát és rávágott a Szekrényre. Reccsent a zár, a deszka hosszában ketté repedt, de nem nyílt ki az ajtó. Mégegyet rávágott, mire a repedt deszka bezuhant a szekrénybe. Kirángatta az ajtót, visszaakasztotta a ruhákat. A fehérneműt is visszadobálta a polcos részbe, aztán kétkézre fogta a baltát és teljes erőből aprítani kezdte a szekrényt. Most már nem dühöngött annyira a ruhák miatt;

Utána a balta élével lehasogatta a könyvespolc zsanérjait. Szédülten zuhantak a könyvek egymás hegyére- hátára. Kiütötte a fotel karfáit, hátára fordította és eltörte a tartókeresztet. Felállította a teaasztalt. Lassan dőlt előre a sötétsárga üveg, mintha gondolkozna. Elkapta, az ablakhoz vitte és kidobta az udvarra. Az asztalt a szoba közepére vágta: lerugdosta a lábait. A televíziót és a rádiót kicipelte a fürdőszobába, bedugta a kádat s rájuk eresztette a vizet.

térdemet behajlítottam és lassan visszaestem a szőnyegre. Gyorsan felemelkedtem és fölényesen összeveregettem a tenyeremet. Feleségemre lestem. Tekintete riadt volt, aggódó. De nem szólt. Fülem zúgott. Ferkó büszkén állt mellettem és felkiáltott.

— Bravó, apa — csapta össze a tenyerét.

— Így kell! Érted? — mondtam néhány pillanatnyi szünet után — megfigyelted? Na. akkor most gyakorold! Rajta!

Felvettem a zakómat. Karom remegett. Testemen zsibbadó érzés hullámzott át.

— Ülj le — mondta gyengéden a feleségem és megsimogatta a hajamat. Cigarettára akartam gyújtani, de remegett a kezem. Feleségem adott tüzet.

— Nézd — intett Ferkó felé mosolyogva.

Visszafelé betért a konyhába is: néhány mozdulattal elintézte a poharakat és a tányérokat. Az edényeket a kőre vagdosta. Egy zománc szilánk az arcára pattant. Megvakarta a helyét, aztán visz- szament a szobába és hozzávágta a baltát az ablakkerethez. Éppen középen találta el, így mind a négy üveg kitört. A felső ablakszemet egy vállfával zúzta be. Végül felborította a heverőt, lerugdosta a lábát. Megint hallgatózott, a másik szoba ajtaját nézte. Aztán rágyújtott és leült a padlóra, a kandalló tövébe. Lehunyt szemmel élvezte a füstöt és a huzat mozgását az arcán. Keresztüljárt a szél a lakáson a kitört ablak miatt. Végre zajt hallott: lassan kinyílt a másik szoba ajtaja, egészen addig, amíg fordulni tudott a sarkán. Feltápászkodott, odament és becsukta.

Tökéletesen üres volt a másik szoba, csak egy papírzsebkendőt. Az ajtó elé rúgott egy deszkadarabot, hogy ne nyissa ki többet a huzat. Visszaült a kandalló elé, szívta a cigarettát. Egy idő után ismét megvakarta az arcát ^

Csengettek. ^

Odakint lassan kinyílt az ajtó, hallotta, hogy bement vglaki a konyhába, aztán a fürdőszobába. Elzárta a vizet. Végül megállt az ajtó-; ban. ,

András még mindig nem

nyitotta ki a szemét

— Alapos munkát végeztél — mondta Mária. Nagyon tiszta, fehér ballont viselt nyakában vörös kreppnylon kendőt. Sápadt volt egy kicsit, egyébként nyugodtnak látszott.

— Állítólag ezt szeretted

bennem a legjobban — morogta András — Vagy nem? Így emlékszem. ^ .

Megnézte az asszonyt,

— Ezt — mondta Mária! Átlépett az asztal roncsai felett és arra a helyre ment, ahol a fotel állt azelőtt. Megfordította, de amint talpraállította, összenyeklett. Leporolta a ballonját, aztán csak állt. Végül felvette a könyvek közül a Mici mackót. A fürdőszobában lassan csöpögött a víz.

— Nem tudtad rendesen elzárni? — sóhajtotta András,

Mária újra átlépett az asztal felett, kiment a fürdőszobába és elzárta a csapot. A Mici mackót magával vitte.

— Ha ezt meglátja valaki, a diliházba csuknak — mondta, amikor visszajött.

— Ez a legfőbb vágyam —■ mondta András.

— Csakhogy nem fognak oda csukni — mondta az asz- szony gúnyosan.

I- — Bagózz csak — morogta András.

— Ez most a legfőbb problémád? — kérdezte Mária.

— Ez.

— Akkor jó.

András ásított egyet és odament az ablakhoz.

— Mivelhogy nincs helyette jobb — mondta. Nézegette az utcát. Az asszony csak szívta a cigarettáját a fal mellett. J

— És most mihez kezdesz?

— kérdezte.

— Most elmegyek az uszodába — mondta András. — Ma még nem úsztam és ilyenkor rosszkedvű vagyok egy

kicsit.

— Rosszkedvű! — mondta az asszony.

%. — Bizony,

— És utána mit fogsz csinálni, amikor már jókedvű leszel? (

András megfordult és vi-J gyorogva körülnézett a szobában.

— Utána folytatom, -i mondta. — Van még tennivaló, nem?

— Iszonyú vagy! — mondta az asszony.

András odament hozzá és megcirógatta az állát az ujja hegyével.

J — Mindig is az voltam —*■ ismerte be.

. Mária lelökte a kezét.

— Dehogy is voltál! —

mondta dühösen. — De most az vagy, t

— Jó, jó, — mondta a férfi. — Tudom, hogy az vagyok. Senki se vitatkozik veled. |

Az asszony megint a bútor- roncsokat nézte.

— Azért ezt nem értem — mondta végüL

— Pedig egyszerű — morogta András. Odébbrúgta a fotel karfáját. — Volt valami bajunk egymással, amíg albérletben laktunk? Amíg semmink se volt, csak az a tetves epedánk? Ezek a szemetek rontottak el mindent!

— Biztos? — kérdezte az asszony.

— Azonkívül mi is. Te meg én. Ez már vele jár.

— Mivel? — kérdezte az asszony. A Mici mackóra mutatott. — övele? Ezt is a szemetek közé soroltad?

— Leesett a többivel —j morogta András,

— Leesett a többivel — bólintott az asszony. — Ügy, mint az a tíz év az életünkből. Gyerekünk is lehetett volna. Kétszer.

András most már nem vigyorgott,

— Minek jöttél ide? — kérdezte. — Megmondtam, hogy nem akarlak látni többet.

Arra fordultam.

Ferkó hosszú lábai magasan kalimpáltak a levegőben.

— Megtanulja, ne félj — mondta a feleségem halkan.

— Igen. biztosan — bólintottam, és aláírtam az ellenőrző könyvecskét...

Ferkó még aznap megtanulta a kézenállást. Egy hét múlva kézenállva járta körül az asztalt. De én azóta sem próbáltam meg másodszor. És most már óvatosabb és szerényebb vagyok: kevesebbet dicsekszem.

— Hát igen — sóhajtott András. — Túl drága hely. Úgyis mondhatnám, előkelő.

Mária pislogva nézte az összedőlt fotelt.

— Két évig gyűjtöttünk rá — mondta halkan.

— Megmondtam, hogy vigyél el mindent — vonta meg a vállát András.

— Nem akartalak kifosztani, te hülye! — Mária letetne a retiküljét és a Mici mackót a fotel roncsaira. Cigarettát vett elő és idegesen rágyújtott)

— Én viszont látni akarlak — sóhajtott az asszony.

— Vagy úgy — morogta András. — Azt hittem, az egyik gyerekért jöttél.

Az asszony erre teljes erőből pofonvágta. András elismerően biccentett, megfordult és kiment. Körbejárta a kocsit a ház előtt: letépte róla a Casco-matricát.

— El ne felejtsd bezárni az ajtót! — kiáltotta. — A kulcsot tedd a helyére!

Magára vágta a kocsi ajtaját és indított. i.

DONÄTH GYULA RAJZA '*■