Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-12 / 161. szám

1974. Július Ti SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Párta a sírgödörben Ásatás és restaurálás A pártáról, a hajadonok ünnepi fejdíszéről, a szüzesség és szemérem jelképének viseléséről egy 1818-as leírásból a kö­vetkezőket tudjuk meg: „A lányok legszebb ékessége volt régen te a párta, amely gyöngyökkel, és pillangókkal tündökölvén a fejet körül ko- szorúzta olyformán, hogy az összekötő pántlikák hátul a hár­masba összefont hajnak tövénél bokrozta.” — Ám viselésük a leírás dátumánál jóval régebbi időre nyúlik vissza. Bizonyí­téka az Árpád, és középkori templom körüli temetőkben vég­zett ásatások során előkerült párták. Használatukra és szere­pükre való rövid utalás után, a továbbiakban arról lesz szó, hogyan kerültek elő a feltárások alkalmával, milyen megol­dandó problémák elé állítja egy-egy rossz, vagy jó állapotú párta az ásató régészt és a helyszínen tartózkodó restaurátort. A sírok feltárása A szolnoki Nyári tárlatot a nagy érdeklődés miatt a közönség július 23-ig tekint« heti meg a Damjanich múzeumban. Képünkön a tárlat egyik érdekes alkotása: Si­mon Ferenc emlékműterve látható Szolnoki kiszesek Salgótarjánban (Tudósítónktól) Nézzük, minként talál' rá a régész egy sírra, hogy lát be­le a földbe „kukker” szemei­vel, ahogyan egy ásatási munkás mondta. A templom körüli temetők ásatása már a meghatározás szerint is a templom alapjai­nak feltárásával kezdődik. A kibontott alap elhelyezkedé­séből, a templom alakjából és méreteiből a régész következ­tetni tud a temető fekvésére és kiterjedésére, majd a szer­zett szempontok alapján az eredményes feltárásnak leg­kedvezőbb felületet jelöli ki. A feltáró! munka könnyebb­ségét és minőségét nagyban befolyásolja a humusz vas­tagsága és a beásott sírok mélysége. Mivel nem mind­egy, hogy a halott csontváza fekete földben, vagy bolygat- tatlan altalajban fekszik. A humuszban úgyszólván tapo­gatózás folyik, sokszor az ásó, vagy a bontószerszámok A tapasztalatok alapján a szemléletbeli változások lehe­tővé teszik a' restaurátor részvételét az ásatásokon, hogy szakismeretével segítse, azaz kiegészítse a régész munkáját. Így sok régészeti tárgy abba a ritka helyzetbe kerül, hogy állapotát a res­taurátor az előkerülés pilla­natától kezdve ellenőrizni tudja, valamint a helyszíni ideiglenes konzerválással biz­tosítja a tárgy eredménye­sebb restaurálását. A régészeti gyűjteményből kiragadva, két pártán szeret­nénk vázlatosan bemutatni a restaurálás módszerének fej­lődését. A párták Horváth Béla 1965. évi (Tiszaörvény, Árpád- és középkori temető) és dr. Selmeczi László 1972. évi (Karcag határa Kun te­mető) ásatása során kerültek elő; A tiszaörvény! ásatáson napvilágra került párta jó állapotú volt, 150 cm mélysé­gű sírban, fiatalon elhunyt lány homlokán futott körbe. koccanása figyelmeztet a sír jelenlétére. A humusz ned­vességtartalma gyakran vál­tozik, szellősebb mint a mé­lyebb rétegek, a növények gyökerei és a mikroorganiz­musok „gyorsan-könnyen” dolgoznak, rövid úton el­emésztik az emberi test kor- hadása után még megmaradt bőr- és textil viseleti marad­ványokat. Az altalajban ez a folya­mat a temetést követően jó­val később játszódik le — sőt ritka esetekben még napja­inkban sem fejeződött be. öt- hétszáz éves sírokból jó álla­potban — süvegek, párták, hajtincsek, ruha- és virágma­radványok kerülnek elő. Megmentésük rendkívül fon­tos feladat, hiszen a régész ezen ritka leletek alap­ján képet alkot a kor emberé­nek viseletéről, annak készí­tési technológiájáról és a temetkezési szokásokról. Kibontása nem a legideáli­sabb körülmények között történt, így természetesen a kívánt eredményt sem értük el. Tapasztalatok híján, mivel ritka leletről van szó, hiányos helyszíni konzerváló felszere­lés állt rendelkezésre, a ré­gész és restaurátor háta mö­gött 15 ember állt munkára várva 1— így a pártát a lehető legrövidebb idő alatt ki kel­lett emelni a sírból. öt-hat órás pepecseléssel megtisztítottuk a homokos anyagtól, majd fixáló és védő lakkal bepermeteztük. A ki­bontott sírt rajzzal, fotózással dokumentáltuk, leemeltük a pártát a koponyáról és becso­magoltuk. A hibát ott követ­tük el, hogy a selyem, ezüst­szál és gyöngyszemes beszö- vésű pártát nem a koponyá­hoz rögzítve emeltük ki és szállítottuk be a múzeumba. Mindez már a múlté — a pár­ta gyönyörű — de ma már minden ásatásból származó párta szebb mint hajdan a helyszíni kibontás után. Ki­bontásnál a „helyszíni” hatá­rozót szándékosan alkalma­zom, hiszen ki látott már olyat, hogy leleteket nem az ásatás színhelyén bontanak ki. Pedig ilyen is létezik. A két fejdísz restaurálása közötti hét év elegendő idő eredményesebb módszerek kidolgozására. A karcagi ása­tásból származó 1972. évi pártát már a ma is használa­tos eljárással szállítottuk és restauráltuk. Az ásatásokra olyan mére­tű ládikákkal vonultunk ki, amelyekben egy koponya ké­nyelmesen elfér. A sírok fel­tárásánál a legkisebb gyanú­ra, hogy a csontvázhoz eset­leg fejdísz is tartozik, leál- lunk a bontó munkálatokkal és a koponyát egy darab föld­del „in situ” (eredeti helyze­tében) felvesszük. „Utóásatás“ a laboratóriumban Röviden így: miután a váz­hoz viszonyítva meghatároz­tuk a fej fekvésének helyét, a ládikánál nagyobb négy- szögletes felületet simára nyesünk úgy, hogy ebbe a területbe a fej belekerüljön. A kijelölt területből függő­legesen lefelé egy négyszög­letes, hasábalakú földbabát (oszlopot) faragunk ki. A ha­sáb oldalait óvatosan, hogy a koponya és a párta ne sérül­jön, méretre faragjuk olyfor­mán, hogy a fedeles ládika tok gyanánt ráhúzható le­gyen. A láda szélétől lefelé a földet kúpszerűen elvéko­nyítjuk, és egy ügyes mozdu­lattal eltörjük — vigyázva, hogy a földkocka a benne lé­vő pártával együtt ki ne csússzon. A talpára állított fadoboz­ból kiemelkedő földet lefa­ragjuk, a láda oldalai és a földkocka közötti esetleges réseket homokkal tömítjük, majd a láda tetejét lezárjuk. Így a párta szorosan beéke­lődve, koppanásmentesen ke­rül először a röntgen-asztal­ra, ahol többirányú felvétel készül, majd a kép előhívá­sa után a restauráló asztalra. Az egy az egyhez arányú ké­pet — tulajdonképpen minia­tűr „térképet” — kiterítjük a ládika mellé, és kezdődhet most már ideális körülmé­nyek között a „mikro-ása- tás”, és az azt követő restau­rálás és szükséges esetén re­konstruálás. Így kerül az új kincs a mú­zeumok látogatói elé. Tóth József a Damjanich János Múzeum munkatársa Emberek és munkahelyek Uj ezakkönyvek Hiányt pótló szakkönyvek­ből formált új sorozat pub­likálásával segíti a munka- és üzemszervezésről szőlő párt- és kormányhatározat megvalósítását a Közgazda- sági és Jogi Könyvkiadó. Most került a boltokba az első négy kötet. A munkahely Irányítása és ellátása című kötet a kö­zép- és alsószintű vezetők szerepét elemzi, azokét te­hát, akiknek elsősorban az a feladatuk, hogy optimális összhangot biztosítsanak a termelőerő, a munkaeszkö­zök legmegfelelőbb kihasz­nálása és a teljesítmény nö­velésére alkalmas egyéb té­nyezők között. Az ember a változó mun­kakörnyezetben — ez a té­mája s a címe egy másik kötetnek, amely a munka- körülmények orvosi-egész­ségügyi szempontjait elemzi, A munkaerő hatékony foglalkoztatásáról szóló ta­nulmány szerzői népgazda­sági szinten vizsgálják a munkaerőforrás alakulását és 20 éves (1951—1971) pe­riódus tapasztalatai alapján elemzik: miként lehet a ha­tékonyságot növelni a dol­gozók képességének, kép­zettségének, szaktudásának és gyakorlati tapasztalatának megfelelő összehangolásával. Két esztendeje, hogy test­vérkapcsolat szövődött a szolnoki Városi KISZ Bi­zottság és Salgótarján KISZ. bizottsága között. A két vá­ros ifjúkommunistái azóta — évenként ismétlődően — rendszeres tapasztalatcsere látogatásokat szervernek. A szolnoki KISZ-vezetők 40 tagú csoportja — a test­vérváros meghívására — ma reggel utazott el háromna­pos tapasztalatcserére Salgó­tarjánba. A KISZ-vezetők, az üzemek, vállalatok, intéz­mények képviselői a három nap alatt színes, változatos programot bonyolítanak le. A József Attila Megyei Mű­velődési Központban tájé­koztatót hallgatnak meg Pécsett befejezte munká­ját a IV. kisplasztikái bien- nálé bírálóbizottsága. Mint­egy ötven művész kétszáz­nál több alkotását fogadta el kiállításra a zsűri és egy­úttal döntött a díjakról is. A szobrászművészek közül Deim Pál (Szentendre) és Salgótarján múltjáról 'és jelenéről, majd megtekintik az iparvárosról készült fil­met. Az első nap program­jában négy szekcióülés is szerepel. Közösen megvitat­ják az ifjúsági klubmozga­lom helyzetét, a társadalmi vezetőképzés tapasztalatait és a KISZ—úttörő testvén* kapcsolat helyzetét. | Délután gyárlátogatás IesasJ felkeresik a salgótarjáni koH hászati üzemet a LÁM* PART ZIM gyáregységét és az Öblösüveggyárat. Meg­tekintik továbbá a város két nevezetességét, a Bányai múzeumot és a gazdag anya-i got felölelő Munkásmozgal- mi Múzeumot. Ma a két vá­ros ifjúkommunistái mátrai túrán vesznek részt, szom­baton pedig sportvetélkedő* két bonyolítanak le. Mészáros Mihály (Budapest), a plakettművészek közül pe­dig Ligeti Erika (Szentend­re) nyert díjat, amelyet a biennálé rendezőbizottsága adományoz az alkotóknak. A tárlat ünnepélyes megnyitá­sára és a díjak átadására szeptember 29-én kerül sor Pécsett. Kisplasztikái biennálé RÖGÖS UTAK □ Vihar a nyárban Július 5.; péntek. A Dó­zsa Tsz tagságának dönte­nie kellett, hogy elfogadja-e a vezetés javaslatát: egye­sülnek-e a Mező Imre Tsz­szel? A közgyűlés viharos­nak ígérkezett. A gazdagabb és a szegényebb testvér ta­lálkozásának története vib­rált a levegőben. A Mező Imre Tsz-nek jelenleg vala­mivel gyengébben megy. Az udvaron valaki igen­csak mondta: — Nem kellenek! Megint terhet vegyünk a hátunk­ra?! Micsoda dolog ez! Le­húznak bennünket. Egy asszony odaszólt a kapatos magyarnak: — Nézze már! Hát amikor maguk csak a pucé(: ülepü­Böjti szelek — Amikor felszabadul­tunk, fel se fogtuk, mi az. Tudtuk, hogy valami jobb lesz, de hogy mi, hogyan, azt inkább találgattuk, vagy; két hozták közénk, mink is kiabálhattunk volna, hogy nem kell... Akkor magának lett volna legnagyobb szá­ja, hogy magának is joga van a szocializmushoz. Néz­ze meg az ember...! Egy Mező Imre-béli is odamondogatott: — Ne pocskondiázzon márt Megvan nekünk mindenünk rendesen az élethez. Ha nem is annyi, mint maguknak. Igenis, jó az elképzelés. Ebben az évben a község két tsz-e — a terv szerint — még külön gazdálkodik, de az őszi vetéseket már kö­zösen végzik, összehangol­ják fejlesztési terveiket, és az egyesülést a jövő év ele­jén hajtják végre. meg se értettük. Sokáig hal­lottam még hajnalban, hogy kiabál a gazdatiszt: „Fel!”. Minden hajnalban mozogtak a Mreshásak, EBÍ&i előtt, pedig már nem kel­lett volna. De hiába, a meg­szokás nagy úr. Csak kóvá­lyogtunk. Aztán jött a föld­osztás. Ebbe már belerésze- gedtünk. Hát lehet, lehetsé­ges ez. Nézegettük a karó­kat. Igen, az én nevem. Leg­szívesebben két kalapot tet­tem volna a fejemre, any- nyira embernek éreztem ma­gam. De előjött a méreg is. Nekiestünk a kastélyoknak. Szét, szét, mindent, szana­szét. A mostani fejemmel tudom, hogy nagy butaságot csináltunk, drága dolgokat pusztítottunk el, de ha ak­kor valaki le próbálta volna fogni a kezünket, agyonvág­tuk volna. Így mentek sem­mibe a szép kastélyok, így. Viskótanyák lettek belőlük. No, de hogy láttuk volna mink viskónak ezeket a nyomorúságos kis házakat, amikor a mienk volt, és ki lehetett jönni a négyes kony­hából. Szétpocsékoltunk sok mindent, az az igazság. Még a mezei vasutat is felszed­tük, fel bizony! Kellett a vas gerendának, meg ennek, annak. De kár volt, de kár! Elmondtam Fóris Sándor­nak, a Dózsa párttitkárának, hogyan hallottam Kovács Jánostól a kastél vrombolás meg a fészekrakás történetét. — Így volt? — Apáról fiúra szálló ha­rag szabadult fel. Nem le­hetett megállítani. Meg az építőanyag is kellett a ta­nyákhoz. Mert minden cse­lédember akart a feje fölé valamit. Pedig most milyen csodálatos lenne, ha meglen­nének azok a gyönyörű szép kastélyok. Lenne óvodánk, üdülőnk, uszodánk ... Hej, ha akkor egy kicsit is oko­sabb lett volna a nép, ve­lem együtt... — Az új föld hogy „ütött be”? Oravecz István a kezét mutatja. Görbe, szikkadt uj- jai vannak: — A szegény az kaparna magának, ha volna miből. De attól szegény, hogy nincs neki hova nyúlni. Csak a levegőt fogja. Mink is job­bára azt fogtuk. Az asz- szonyok húzták a fogasolót, hogy elsimogassuk a görön­gyöt. Mondjak még erről va­lamit ?i ^ — A Kovács tanyán jobb nóta járta? — Lerogyott az üszőm, amivel szántottam. Elszalad­tam neki a kútra vízért. Amikorra visszaértem, ki­múlt. Ott volt még négy hol­dam szántatlan, öt gyerekem éhesen. Szakadt az eső. Or­dítottam : isten, te... te.. hát te ezt tűröd ... hogy a szegény ember dögöljön meg. Bőrig áztam. Volt utamban egy tanya, ahol zugpálinkát mértek. Egy ku­pica. két tojás. Vedeltem. Gyűljön meg bennem minden. Gyúljak meg, égjen el az egész világ. Emlék­Nyitány 1949. október elsején hu­szonnyolc kengyeli szegény­ember összegyűlt Tóth József borbély udvarán, hogy együtt birkózzék majd a földdel. Az alapítók között ott voltak a régi baloldali érzelmű emberek, hajdani il­legális kommunisták is. idős Kele András, idős Máté Jó­zsef és mások. Valaki azt mondta: Sallai legyen a szövetkezet neve. Az az ember sokat küszkö­dött, szenvedett az eszme­szem, ahogy mondta a pálin­kafőző: Hallja kend, maga már egy egész szakajtóra va­ló tojást megivott. Nem to­jik annyit az a féltucat tetves tyúkjuk. De csak ittam. Nem tudom aztán, hogy történt — csak szegény jó feleségem sírta el másnap — állítólag kivittem a petrólámpát az eresz alá. és felhajintottam a padlásra. Pusztuljunk, pusztuljunk el. ordítottam. Ha nincs az a förtelmes eső. tán beleégett volna az én szép családom a megháboro- dottságomba. Hát nekem így ütött be a föld. ért. Szabófi József lett az el­ső elnök. » — Mindnyájan nagyon bol­dogok voltunk. A fene se tudja, miért, ha úgy a mai fejjel visszagondolok az ak­kori helyzetünkre. Vagy ta­lán azért, mert a szegény ember, akármilyen nyomo­rult volt is. örült, ha csa­ládot alapított. (Folytatjuk.) Tiszai Lajos Restaurátor az ásatáson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents