Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-11 / 160. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. július 11.' Az első felemelkedés léghajóval (1783. november 21.) dolgozta a léghajózás elméle­tét és megkonstruálta légha­jóját —, amellyel azonban nem lehetett repülni, mert a vákuumos gömb teóriája, a gyakorlatban kivihetetlen. „Megtiltani badarság lenne” Lana látnoki szavai viszont felvázolták a léghajó és a re­pülés egyfajta szörnyű veszé­lyét is, 250 évvel a megvaló­sulás, az első világháború előtt, amelyben megszületett a légiharc és a bombázás. Idézzük a tudós/jezsuitát: .. .„akkor egyetlen város sem élhetne biztonságban, bármely órában megjelenhet­ne a város fölött a légi óce­ánban a léghajó. Legénysége :. .ármányos tűzzel, golyóbi­sokkal és bombákkal hajókat, házakat, palotákat és lako­sokkal zsúfolt városokat is tűzbe boríthatnának. Miköz­ben ők, kik onnan fentről e galádságokat művelik, ma­gasan biztonságban lenné­nek.” Csakhogy az ilyen elméle­tek minden haladást megállí­tottak volna. Rousseau, a hí­res francia filozófus, az em­beri haladás érdekében szót is emelt a léghajózásért: .. .„megtiltani a repülést épp oly badarság lenne, mintha letörölnénk a min­dent. ami nagyszerű. I Egy oo w-.rnokot, aki 1731-ben ' tüzes levegővel teli zsákkal óhajtott repked­ni, a szemtanúk állítása sze­rint” az ördög csiklandozta, míg meg nem kapaszkodott a harang kötelébe.” Ezzel azonban csak elodázta végét, mert talállmányával Moszk­vába ment, ahol aztán eleve­nen eltemették. A léghajózás megszületését végülis a kémiai és fizikai kutatások eredményei tették lehetővé. Felfedezték a hid­rogént, amelyből egy köbmé­ter 1,21 kg szabad statikus felhajtóerőt jelent. A mele­gített levegő híveinek tábora és a hidrogénpártiak között éles harc vette kezdetét; A melegített levegővel töltött ballont sikeresen kipróbálták modell formájában a francia Montgolfier testvérek (Jo­seph Michel 1740—1810 és test­vére Éti enne-Jacques. 1745— 1799). Az első nagyméretű papírléggömbjük tüzet fo­gott, a másik mintegy 20 köbméteres gömb azonban az emelő erő hatására még me­legítés közben elszakította tartóköteleit, és 300 méter magasságban mintegy tíz per­cig repült. 25 perc a levegőben! ‘ Sikereiken felbuzdulva épí­tettek egy 600 köbméteres, 12 méter magas ballont, amely 1783-ban a rendi kép- viselők jelenlétében felszállt, egyelőre még utas nélkül. A siker leírhatatlan volt. Az ember szállítására az ed­digieknél sokkal nagyobb léggömböt építettek: magas­sága 22 méter, űrtartalma 2000 köbméter volt. 1783 november 21-én, a sikertelen első kísérlet után, a Montgolfier testvérek lég­gömbje két utassal a fedélze­tén lassan emelkedett a föld­ről. Az első két léghajós re­pülő neve: Pilatre de Rozier és d’Arlandes márki volt. A Bois de Boulogne-ban, a Muette vadászkastély park­jában és egész Párizsban ujjongnak az emberek. A kö­téllel rögzített ballon 25 per­cet töltött a levegőben, aztán lassan visszaereszkedett a földre. Megtörtént a csoda: ha léggömbbel is, de repült az ember! Kő Tamás (Folytatjuk.) A mongol nép űonepe A Mönh Hajrhan hegység sokezer méteres, sziklás bér­cei között, majd Urgában — a mai Ulan Bátorban — a jurták népének tanult fiai titkos forradalmi körökben találkoztak egymással. Szu- he Bator és Csolbajszan har­cos társait megérintette a nagy északi szomszédban győztes forradalmi vihar sze­le. Xíj világról álmodtak ők is, ott ahol a sivatag kövei, vánszorgó tevék, s az élő­kön és holtakon uralkodó lá­mák évezredes moccanatlan- ,ságot őriztek. 1921-et írtak akkor. Ab- bavt az évben, a tavasz ér­kezőével a titkos körök tag­jai ^előléptek illegalitásukból. Megalakult a Forradalmi Mongol Néppárt, és most 53 éve — létrehozták az alkot­mányos .monarchiát. ' Mongólia az utolsó ötven évben óriásii fejlődésen ment át. Mi sem; jellemzőbb erre, mint a jurták egykori or­szágában a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével immár az ötödik ötéves ter­vet hajtják végre, s a feu­dalizmusból egyenesen a szo­cialista építés korszakába léptek. Számunkra külön öröm, hogy közreműködünk mon­gol testvéreink országának felvirágoztatásában- Éppen ezen a héten avatták fel a magyar mérnökök és mun­kások részvételével épült darhani húskombinátot, és már működik, évek óta ter­mel a szintén magyar köz­reműködéssel emelt ulánbá- tori ruhagyár és a szonginói biokombinát. A Mongol Népköztársaság a szocialista közösség erős láncszeme, amely mindenkor bizton számíthat a testvéri népek segítő kezére. A ba­rátság szálai. az elmúlt he­tekben még o-ősebbre sző-. vődtek, amikor itt járt a Jumdzsagijn Cedenbal ve­zette párt- és kormánykül­döttség. A testvéri mongol népnek, forradalmi ünnepe alkalmá­ból további sikereket kívá­nunk hazája felvirágoztatá­sához. A repülés századai (3.) Megszületik a léghajó Amíg az álmodozók egy ré­szének figyelme a madarak röptére irányult és túlzottan nagy realitásról tanúskodó szerkezeteket képtelenek vol­tak előállítani, addig a re­pülni vágyók egy másik cso­portja felfigyelt arra az ér­dekes jelenségre, hogy ha nagyobb tűz volt valahol, a felmelegedett levegő kisebb tárgyakat, rongyokat, papír­darabokat ragadott magával a magasba. Ekkor már tud­ták* hogy a meleg levegő könnyebb a hideg levegőnél, tehát fölfelé száll. Tüzet kell gyújtani A felmelegített levegőnek ezt az emelő tulajdonságát a hadművészetben már vi­szonylag korán alkalmazták is. Az 1247. évi liegnitzi csa­tában például olyan meleg levegővel emelt hadijelvé­nyeket — sárkányokat — használtak, amelyek látvá­nya megrémisztetté az el­lenséget. Sok sikertelen kísérletező után, aki vallotta, hogy a felmelegített levegővel üre­ges tárgyakat a magasba le­het juttatni, jött egy artán tudós jezsuita pap, nevezetes Laureto Lauro (1610—1658) akinek ötlete a léggömb meg­teremtésével kapcsolatban csak a kor felhasználható anyagainak e célra alkalmat­lan volta miatt nem valósul­hatott meg. Lauro így írt er­ről: „Ha egy fából készült ne­héz gépet fel akarunk repí­teni, akkor tüzet kell gyújta­nunk. Amennyiben félnénk a fűztől, hogy belőle tűzvész tá­mad, úgy a „madarat” asz- beszttal kell k*bé!lelnünk... így a tűz minden veszély nél­kül éghet odabenn...” Toricelli (1608—1647) felfe­dezte, hogy a levegőnek sú­lya van. Megállapította, hogy a légnyomás mértéke, két kö- nyöknyi (760 mm) hosszú hi­ganyoszlop súlyával egyenlő. Az ismert magdeburgi fél- téllekék megteremtője, Otto von Guericke, a levegő nyo­másának erejét úgy bizonyí­totta be 1654-ben, hogy két légmentesen illeszkedő fém félgömb közül kiszivattyúzta a levegőt. Az ilymódon ösz- szetapadt félgömböket tizen­hat ló sem képes széthúzni. Szaporodtak a fizikai isme­retek és eredmények. Egy olasz jezsuita, Francesko La­ma de Terzi (1631—1687) ki­Kilósáruk A levélborítékok, a pos­tai okmányok bélyegeit le­vágják és a papíron levő bé­lyegeket a kereskedelemben súlyra árusítják. A tartalom változatos, néha kellemes meglepetést szerez; ritka jét, hogy már a téli burgo­nyáról is gondoskodik. A zsákokból előbukkanó bélye­gek láttán a feleség lelkese­dése lelohadt. Sok évtized múltán, amikor férje bélyeg­gyűjteménye eladásából csa­ládi házat vásároltak, az t asszony már ismét szeretet­tel beszélt a Filatéliáról. Hírek Mind az NDK-ban, mind az NSZK-ban megemelékez- tek Caspar David Friedrich német festőművészről, aki 200 éve született. A bélye­gek tájképfestményeket mu­tatnak be, míg az NDK blokkjáról a művész önarc­képét ismerhetjük meg. — Vidáman játszó, halat fogó, eszegető bocsok kedves képét látjuk Mongólia új 7 értékű, medvéket ábrázoló soroza­tában. — Anglia a középkor legendás alakjai közül né­gyet mutat be bélyegen. A sorozaton látható lovagok Wales, Skócia önállóságáért, illetve Anglia hatalmának megszilárdításáért küzdöttek. — Furcsa megtiszteltetés ér­te Winston Churchillt, a XX. századi angol politika egyik irányítóját. 100. születésnap­ját hazáján kívül más or­szágok is bélyeggel köszön­tötték. Mérleg Befejeződik az év első fe­le,'a filatelisták eredmények­ben gazdag hónapokra te­kinthetnek vissza. A Magyar Posta új kiadásai felülmúl­ták az előző években megje­lenteket, mind témájukban, mind kivitelükben. Viszony­lag kevés, csak 28 bélyeg lá­tott napvilágot; ezek azon­ban • fontos eseményekre: a KGST jubileumára, Allende meggyilkolására, a francia- országi magyar ellenállók te­vékenységére, az OTP műkö­désére világítottak rá. A sakk sorozat rajza e játék 700 éves európai múltját tárta fel. Kedvező fogadtatásra ta­lált az Európai Biztonsági Konferencia genfi ülésszaká­ra megjelent blokk. Óriási sikert aratott Japánban és a festmények rajongói között világszerte a Mona Lisa bé­lyeg. Az érdekes kiadások bizonyára hozzájárultak, hogy rövid megtorpanás után a gyűjtőmozgalom újból fejlődésnek indult és a hazai bélyegpiac árai is megszi­lárdultak. példányok is rejlenek a fél vagy egész kiló súlyú cso­magokban. Korábban a pos­ták potom pénzért veszteget­tek ilyen anyagot, ebből né­ha családi problémák is ke­letkeztek. Egy szenvedélyes filatelis- ta, egy fiatal orvos megnő­sült. A mézeshetek még alig múltak, el, amikor három zsák érkezett postán az ifjú pár Címére. Az asszonyka örömmel vette át a zsáko­kat és magában dicsérte fér­Marhahús-válság Ausztriában Ausztriában a szarvas­marha-exporttámogatás most jóváhagyott, 100 millió chil- linges felemelése ellenére éleződik a helyzet a húsárak terén. A február 8-i paraszt­gyűlés óta súlyosbodott a mezőgazdaságban az ár- és értékesítési válság és a hely­zet még tovább éleződik majd, ha a Közös Piac új irányárai véglegessé válnak. A líra leértékelése, az olasz túlkínálat, valamint a Közös Piac országainak importzár­lata folytán erősen kétséges, hogy Ausztria növelni tudja-e exportját. A szarvas lesz az új' háziállat? Európában utánozzák már azokat az afrikai kísérlete­ket, amelyek során egyes állatfajtákat háziállattá sze­lídítenek, hogy megmentsék azokat a kipusztulástól. Af­rikában például azzal a kér­déssel foglalkoznak, miként lehetne-e a klasszikus házi­állatokat — mindenekelőtt a szarvasmarhát — legalábbis részben a sztyeppék meg­szelídített, nagyobb növény­evő állatéival — pl. az an­tiloppal vagy a gazellával — helyettesíteni. A Szovjet­unióban a jávorszarvast akarják domesztikálni, má­sutt a gímszarvast, amely Skóciában már szinte házi­állattá vált. A munka kez­deti eredményei Skóciában mindenesetre meglepően jók. Az EGK almaimportja A déli almatermelő orszá­gok körében nyugtalanságot keltettek azok a hírek, ame­lyek az Európai Gazdasági Közösség almaimportjának az elkövetkező hónapokban bekövetkező csökkentéséről szólnak. Franciaország 100—• 200 ezer tonna közötti alma­készlet felesleggel rendelke­zik, s a szakemberek véle­ménye szerint valószínűleg hivatalos kérést nyújt be a brüsszeli bizottsághoz, hogy a közös agrárpolitika jegyé­ben szerezzen érvényt az ilyen esetekben előírt, a kö­zösség termelőinek érdekeit szolgáló, importcsökkentési lehetőségeknek. A bizottság egyébként már tárgyalásokat folytat az érintett almaszál­lító országokkal arról, hogy az utóbbiak önkéntes alapon csökkentsék a közös piaci al­maexportjukat, s ily módon ne kerüljön sor hivatalos im- pontvisszafogási intézke­désre. Csökken a vetésterület Dániában Dániában a mezőgazdasá­gilag művelt terület nagysá­ga 1973-ban 2,9 millió hek­tár volt, 10 ezerrel kevesebb, mint az előző évben. A csök­kenő irányzat állandó. 1960 óta a mezőgazdaság össze­sen 180 ha területet adott át más célokra, ami évente kb. 600 átlagos nagyságú mező- gazdasági üzem területének felel meg. Hosszú évek óta most csökkent először a ga­bonafélék összesített Vetés- területe, míg ugyanakkor a szálastakarmányok és emréb takarmánynövények vetés­területe emelkedett. Több húst, zöldségfélét fogyasztanak Az 1961 /62-től 1972/73-ig terjedő időszak folyamán lé­nyeges mértékben csökkent az NSZK lakosságának fo­gyasztása kenyérgabonából és burgonyából, viszont erősen emelkedett húsból, gyümölcs­ből és zöldségből. Ugyan­csak erősen csökkent az ivó­tej közvetlen fogyasztása. Az Egyesült Államok problémái A mfltrágyaellátásban és a mezőgazdasági gépek hiányá­ban, valamint a rendkívül gyorsan emelkedő élőmunka­költségek következtében az USA 1974. évi bruttó mező- gazdasági bevétele aligha fogja elérni az 1^>73. évi 90,5 milliárd dollárt.' Feltehető, hogy a remélt nagy termés ellenére a mezőgazdaság bruttó bevétele valamivel a múlt évi színvonal alatt ma- rad. Ezzel szemben a ráfor­dítások jelentősen, a múlt évihez viszonyítva 15 száza­lékkal növekedtek és elérik a 74,4 milliárd dollárt. Negyedóránként egy traktor A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban a Kim Song nevű gyár foglalkozik traktorgyártással. A gyár a koreai háború befejezése után, 1960-ban kezdte meg a traktorok gyártását és az el­ső években 3000 traktor volt az évi termelés. A gyár szé­les körű rekonstrukciója után a termelés gyors ütemben felfutott és jelenleg az évi termelés már eléri a 30 000 darabot. A gyár teljes kapa­citásának kihasználása ese­tén 15 percenként egy Csol- lima és 30 percenként egy Nongdson típusú traktor gör­dül le a futószalagról. Fehérje farosthulladékból Finnországban 1974-ben üzembe helyeznek egy olyan gyárat, ahol farost-hulladék­ból szintetikus fehérjét ál­lítanak elő. Ez lesz áz első ilyen üzem a világon. Az ed­dig végzett kísérletek azt igazolták, hogy a farost-hul­ladékból előállított fehérje jól felhasználható a szarvas­marha, sertés és baromfi ta karmányozásánál. A gyái már az első évben 10 ezer tonna fehérjét állít elő. Finn­ország jelenleg nagy mennyi­ségű fehérjetartalmú takar­mány behozatalára szorul. Az új termék, a szintetikus fehérje, az olajpogácsát hi­vatott mgjd pótolni. SZABADKÉZI RAJZBAN JÁRTÁS, FIATAL műszaki raj zolót FELVESZÜNK. Jelentkezés a szolnoki Papírgyár termelési osztályán.

Next

/
Thumbnails
Contents