Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-10 / 159. szám

1974. Július 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Üdülőjegy és operabérlet Kedvezményes akciók fiataloknak Pályázat Iskola és művelődési hás közös épületben Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium és az Oktatásügyi Minisztérium nagy figyelmet szentel az ok­tatási és a közművelődési intézmények tartós és rend­szeres együttműködésének közös használatának. A két minisztérium most pályáza­tot hirdetett a nyolcosztályos általános iskola és * műve­lődési ház közös épületének megtervezésére. A pályázók­tól azt várják, hogy a közös épületre olyan terveket dol­gozzanak lei, amelyek az ál­talános iskola és a művelő­dési ház funkcióját együtt­működését egymást jól ki­egészítő módon és az ország gazdasági-technikai lehetősé­geinek megfelelően oldják meg. Az érdeklődők átvehetik a pályázati kiírást az építés­ügyi és városfejlesztési mi­nisztérium gazdasági hivata­lában, s a kész terveket leg­később október 21-ig kell el­küldeni az ÉVM műszaki­tervezési főosztályának. A legjobb tervek díjazására és megvásárlására összesen 360 000 forintot irányoztak elő. a bírálóbizottság novem­ber 30-ig hozza nyilvános­ságra a pályázat eredmé­nyét Ezen a nyáron tovább bő­vültek a diákok, ijúmunká- sok kedvezményes üdülési lehetőségei. Megyénkben több mint három és félezer fiatal vesz részt olyan üdülésben, 'tábo­rozásban, amelyhez az Álla­mi Ifjúsági Bizottság adott támogatást. Az ország öt különböző helyén Expressz táborban tölt egy-egy hetet ezerötszáz középiskolás, köztük kétszázharminc szakmunkástanuló két turnusban A legtöbben Balatonszeme­sen üdülnek, ide nyolcszáz­ötven fiatal utazik. Balaton- szabadi-Sóstón. illetve a Pest megyei Verőcén kétszáz­kétszáz fiatal pihenhet, ezen kívül a badacsonyi, a nagy­marosi és a miskolc-tapoi t u Expressz táborban is lesznek Szolnok megyei tanulók, akik a középiskolás üdülő­táborozási jeggyel száz fo­rintért teljes ellátást kapnak — féláru oda-vissza utazás- ,sal. A kedvezményes akció iránt érthetően nagy volt az érdeklődés, így a jelentkezők egy részének nem jutott „beutaló”. Reméljük, jövőre többet kap a megye. Hasonlóan nagy volt az ér­deklődés a „10 + 10 akció” iránt, amelynek keretében az üdülni vágyó fiatal — ez esetben nemcsak középisko­lás, hanem minden KISZ- koroszfólyú fiatal — tíz ét­kezési és szállásjegyet kap­hat. s ezt tetszése szerint bármelyik Expressz tábor­ban. turistaszálláson bevált­hatja. A jegy ellenében a „maszek” turista tíz forinttal olcsóbban kapja a szállást és az ebédet vagy vacsorát. Megyénkben az Expressz ki- rendeltség az előzetes hely- biztosításokkal ehhez az ak­cióhoz nagy segítséget ad. Ezt az üdülési kedvezményt Szolnok megye ifjúmunkásai közül több mint ezerkétszá- zan vették igénybe. Valamennyi kedvezményes utalvány gazdára talált a külföldi táborozok között. Százhetvenen utaznak a baráti szocialista orszá­gokba nyári szünetre. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság az úttörők nyári tábo­rozásához is támogatást ad. Idén a megye úttörőcsapatai­ból összesen nyolcszáz kis­diák élvezd ÁIB-támogatás- sal a vakációt. Számukra kétszáz forint értékű táboro­zási utalványt biztosítottak. Bár még most fejeződött be a színházi ég hangver­senyévad, a megyei tanács ifjúságpolitikai előadójánál már tájékoztatást kaptunk. Az új évadra az ifjúsági klubok, üzemi, szövetkezeti KISZ-szervezetek tagjainak a tavalyinál ötszázzal több féláru színházbérlet és öt­ezerötszáz egy-egy előadásra szóló jegy áll rendelkezésre — csak kérni kell. A hangversenykedveő fia­talok számára kétszáz bér­letet és háromszázötven jegy­utalványt adnak ki. A hang­verseny jegyutalvánv egyéb­ként öt Filharmónia-előadás­ra beváltható — bárhol az országban. S még egy újdonság: operabérletet is kaphat­nak az érdeklődök az Operaház előadásaira — természetesen kedvez­ménnyel. Reméljük, legközelebb már arról számolhatunk be, hogy minden bérlet és jegy gaz­dára talált, miként a ked­vezményes üdülési utalvá­nyok is. Útikönyv Bács-Kislumról „Bács-Kiskun megye” cím­mel útikönyvet adott ki a vidék idegenforgalmának fellendítését segítő Duna— Tisza közi Intéző Bizottság A képekkel és térképekkel illusztrált kiadvány alapján kitűnően nyomon követhető többek között az ország leg­nagyobb megyéjének 24 vé­dett területe, minden mű­emléke, irodalmi emlékháza és múzeumi kincse, népmű­vészeti helye, fürdője, gyógy­vize. Száznegyvenezer néző A Szigligeti Színház az adatok tükrében Szabadságot a chilei hazafiaknak! Eseménydús szolidaritási bét Véget ért a színházi évad, pihennek a színészek, kiürült a nézőtér. Ilyenkor már nem írhatunk a szíhházi életről, mert nincs. Viszont most ké­szülnek a statisztikák, s ha áttekintjük, új képet látha­tunk a szolnoki Szigligeti Színházról. Először is két összesítő adat: száznegyvenötezren lát­ták a színház 302 előadását az elmúlt évadban. Ebben a szolnoki és a tájelőadások is benne vannak, örvendetesen emelkedett a bérlők száma: ezernyolcszázzal több bér- lottulajdonos volt, mint az előző évadban. Az egyes előadások közti '„versenyben” — mint min­dig — a zenés darabok ve­zetnek. Legtöbb nézője a „Csokaládékatonánalt” és az Esőcsinálónak volt, 11 407, illetve 10 707, de az Éjféli lovast sokan, tíz híján tíz­ezren látták. A zenés darabok sikerével vetekszik a prózaiak közül a Két úr szolgája és a nívó­díjas Makra előadás, ame­lyen 9560 és az utóbbin 9109 néző volt. Az évad végén be­mutatott, sok gondot okozó Volpone című darabnak (nem teljes előadásszámban) alig több mint háromezer - hétszáz nézője volt. A színház tájelőadásait 49 ezer néző látta, s mindezt tíz helyen. A megyén kívül Cegléden, Orosházán, Salgó­tarjánban és Szigetszentmik- lóson szerepeltek, rendszere­sen. A megyében csupán hat helységben tartanak táj elő­adást, s köztük csupán két város van. Másutt jelenleg nincs színházi előadásra meg­felelő művelődési ház, így például Jászberényben, Túr- kdtén, Törökszentmiklóson sem rendeznek szolnoki táj- előadást. Kenderesen viszont van alkalmas színpad, azon­ban ott a kétségbeejtően ala­csony nézőszám miatt nem tartanak előadást. A Makrá­ra tizenhét jegyet adtak el, s a bemutatóra ennél is ke­vesebben „jöttek össze”. Máskor a színház előadással maradt adós: a Volán nem adott buszt a színészek szál­lítására. A színház statisztikai ada­tai a táj-gondok ellenére kedvező képet mutatnak, s ez tény. Száznegyvenötezren nézték meg a Szigligeti Szín­ház műsorait. Szerte az országban meg­kezdődött a chilei nép iránti szolidaritás hetének július 14-ig tartó eseménysorozata. Mint a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizott­ságának illetékesei elmond­ták az MTI munkatársának a fővárosban ég több me­gyében is, vállalatoknál, hi­vatalokban és egyéb mun­kahelyeken röpgyűléseKet tartottak, n a dolgozó kollektívák táviratokban is megfo­galmazott tiltakozásukat juttatták kifejezésre a Chilében előkészített ter­rorperek ellen. Más-más 6zóval, de ugyan­azon tartalommal írták meg állásfoglalásukat: „szabadságot a chilei hazafiaknak!” A til­takozások, a táviratok és ál­lásfoglalások szakadatlanul érkeznek ezekben a napok­ban a Magyar Szolidaritási Bizottsághoz és az Országos Béketanácshoz. Ami a hét további prog­ramját illeti, egyebek között a nyári ifjúsági építőtábo­rokban. munkahelyeken chi­lei szolidaritási gyűléseket rendeznek. Szolidaritási moz­galmunk chilei akcióbizott­ságának újabb vállalkozása: Pablo Nerüda megzenésített verseinek, politikai hitvallá­sának hanglemezváltozata, amely most készült el a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vál­lalatnál és a hét végén már kapható lesz a boltokban. A kislemezzel július 12-e, Ne­ruda születésének 70. évfor­dulója alkalmából tisztel­günk a tavaly szeptember­ben elhunyt Nobel-díjas poéta emléke előtt. A rádióban és > televí­zióban ezen a héten számos politikai műsor gazdagítja az országos chilei szolidaritási akció politikai tartalmát. A közeli napokban egy évfordulóról is megemléke­zünk: július 11-én lesz há­rom esztendeje annak, hogy a Népi Egység kormáriya Chilében államosította a réz­bányákat. írtam egyszer a hivatkozókról, s kózós JeTlemzójük­ként, azt emlegettem, hogy nem vállalják önmagukat Hogy kezükkel mindig kifelé mutogatnak: előre, hátra vagy fölfelé, sohasem befelé, annak a körnek a közepébe, amely személyi­ségüket határolja. Bezzeg az önmareangolók, akikről most beszélek! ök az­tán mindig befelé mutogatnak, önmagukra hivatkoznak, saját ruhájukat tépik; soha, egyetlen mozdulatuk túl nem lendül a körön, amely személyiségüket határolja! Ezek után meglepő­en hangzik, ha közös jellemzőként róluk is azt állítom: nem vállalják önmagukat. Hogy mit vállalnak szerintem? Szerepei vállalnak. Sajátos szerep ez: az öntudat zavaraiból, túldagasztott hi­vatás- sőt küldetés-érzetből, önkínzó hajlandóságból és rossz lelkiismeretből áll össze. Természetesen: ahány önmarcango­ló, annyi egyedi változat. Hogy világossá tegyem, kikre gon­dolok, két típusra egyszerűsítem a milliónyi változatot, 3 eszerint rajzolok vázlatos képet róluk. A magánéleti önmarcangoló az egyik, a közéleti önmar« cangoló a másik. Milyen a magánéleti önmarcangoló? Olyan, hogy meg kell bolondulni tőle. Csupa bűntudat, bo­csánatkérés, önvád. Mindenről ő te hej;. Ha a szülőm, arról, hogy leestem a szilvafáról, rosszul választottam feleséget, nem csináltam karriert: „Hiába, gyerekem, nem tudtam ott lenni minden lépésednél.” Ha élettársam, arról, hogy ötről a hatra nem haladok, hogy kilukadt a gyom rom. hogy másba szerettem bele: „Hiába, fiam, tudom én, hogy teher vagyok a nyakadon.” Ha barátom, arról, hogy részegen megyek haza reggel, hogy a közös kiránduláson bőrig ázunk: „Hiába, paj­tikám, .köpj szemen, de én mindig csak bajt hozok rád.” És minden bűntudat, bocsánatkérés, önvád mögött a felmentés reménye bújkál. Bármilyen ellentmondásnak látszik: az önmareangotás tu-: lajdonképpen az önigazolás egy formája. Eleve nem teszek meg valamit, s már föloidozást is nyertem, hiszen miatta én haragszom magamra legjobban. Rosszul élek, ostobán cselek­szem, gyámoltalanul kapkodok: ki vádolhatna érte igazán, ha nem egyedül én? Hiszen én még rá is licitálok minden leheti séges vádra! Igen, miattam nem csinált karriert a gyerekemé lukadt ki az élettársam gyomra, ázott bőrig a barátom, pedig társ, barát, kolléga, főnök vagy beosztott vagyok. j A magánéleti, önmarcangoló a legnagyobb — kitalált — felelősséget is magára vállalja, csakhogy ne kelljen szembe-, néznie saját legkisebb — de létező — felelősségével. És milyen a közéleti önmarcangoló? ■ Ugyanilyen, de mindezt nagyban csinálja. Gyerek, Set- társ, kolléga? Nála ,ezt a szerepet emberiség, de legalábbis nemzet, nép, felekezet játssza. Ó viszont ugyanazt a szerepet játssza a történelemben, mindvégig. Az ókori világban ő a ve­zekelő próféta. Az újkorban ő a népmegváltó, aki fekete ke­nyerét eszik, így vállalva magára az istenadta nép szenvedé­seit. Legújabb korunkban pedig ő a narodnyik, aki csizmát húz, bajuszt növeszt és tájszólással leplezi, hogy akár franciár ul is megszólalhatna, hiszen gyerekkorában nevelőnőt fogad­tak mellé szülei. De ő a hippirongyokba öltözött polgárgyerek is, aki úgy veszi magára az apák társadalmának bűneit, hogy kilép a társadalomból az álszegénység — de valódi mosdatlan- ság — álközösségébe. Ez is ellentmondásnak látszik, dehát bármily különböző a narodnyik-jelmez meg a hippi-jelmez, a szerep ugyanaz, A közélett önmarcangoló álszerepben vezekel, ahelyett; hogy cselekedne. Kivonul a társadalomból, az osztályából egy álszerepbe, ahelyett, hogy saját dolgát vállalná. A maga ru­háit szaggatja, ahelyett, hogy a társadalmi bajokat leplező mítoszokat szaggatná. Hiszen avval, hogy önmagára mutat vádlón, a valódi okokról tereli el a figyelmet: személyessé, ér­zelmivé, erkölcsivé (lelkiismereti kérdéssé) oldja azt, ami vas­kosan társadalmi, s amit ráadásul nem is vádolni kellene el-; sősorban, hanem kutatni-elemezni-megismemi — hogy vál­toztathassunk rajta, A közéleti önmarcangoló nem változtatni akar, ha­nem szerepelni és szenvedni. Inkább magára vállalja a leg­nagyobb — kitalált — felelősséget is, csakhogy ne kelljen szembenéznie saját legkisebb — de létező és józan cselekvést kívánó — felelősségével. Aki befelé mutogatva önmarcangol — bármely típusba tartozik úb —, éppúgy nem vállalja önma­gát, mint az, aki kifelé mutogatva folyton másra hivatkozik. Ugyanannak az éremnek két oldaláról van tehát szó. Ezért mondtam, hogy a közéleti önmarcangoló ugyanolyan, mint a magánéleti önmarcangoló. Az egyikre éppúgy haragudjunk, ha fölfedeztük magunkban, mint a másikra. P. V. Paál Imre 2 Tegnap búcsúztattuk. Paál Imrét; nyugdíj- * ba ment, huszonhat évet dolgozott nálunk egy­folytában, igazán ráfér a pi­henés. Kapott pénzt, egy rend ruhát, virágcsokrot, s mondtak a tiszteletére szép beszédet is. Huszonhat év á bányában, a legkeményebb helyen. . . De Paál Imre ké­sőn kezdte, neki ennyi is ele­gendő volt ebből az életből. S most mégis sírt, mert el­búcsúztattuk. Nem, nem könnyekkel sírt. De én tu­dom, hogy a lelkében meg­nyílott az a kicsiny zsilip, melyen keresztül elered az ember könnye, s folydogál akkor is, ha a szeme sarka száraz marad. Én még emlékszem Imrus- ra abból az időből, mikor hozzánk csapódott. Kint dol­goztunk az iszapgödörben, amikor megismertük. Már akkor se volt fiatal; megállt a tarlószélén, botjára haj­totta a fejét, s nézett bennün­ket. Sűrű sörte nőtte be az arcát, amolyan se szakáll, se másnak nem nevezhető. S szörnyen piszkos volt. Nézett bennünket bárgyú tekintet­tel, csodálkozva és félve, s mi nem is láttunk mást, csak azt a rebbenő szempárt, a földmocskos ábrázatot, meg a rossz félkabátot, mely té­pett en, szennyesen lelógott a csupasz felsőtesten. — Ti mit csináltok ott? — szólalt meg félórányi hallga­tás után. Meglepett bennünket a te­gező hangja, meg a kérdőre- vonó szó. — Gyere ide, majd meglá­tod! — Segíthetnél! Négyen voltunk, négyfélét kiáltottunk neki. fel a partba. Közelebb merészkedett. Ahogy siklott le a finom- szemcsés homokon, még si­ralmasabbnak tűnt az álla­pota. Nadrágjából — enge- delmükkel — még a csupasz­sága is kilógott... S akkor láttuk, hogy testén olyan vas­tag a kosz, hogy tán tetűt is hizlal vérével. A botját el nem eresztette volna, támadásra készen tart-’ va, újra szemlélődött, majd ezt mondta: — A gazda tud erről ? — s a furkossal a csövekre, lapá­tokra, vasteknőkre bökött. — Milyen gazda? — kér­deztem. — Az én gazdám. Mert ez a föld az övé! — s olyan büszkén nézett szét a mezőn, a kis akácoson, amelyek a szántóföldeket tarkították, mintha azt mondaná a te­kintetével: amerre a szem el­lát, az aq én gazdám tulajdo­na. Nevetésre vettük a doteot. Megkínáltuk cigarettával. Elfogadta. Fekete körmei kö­zé vette a cigarettát,' s úgy szívta. Mélyen leeresztette a füstöt, s hosszú csíkokat.fújt belőle. Egyaránt élvezte a füst játékát és ízét. Tisztes távolságban köréje ültünk. — Jó? — Hát. — s vigyorgott. — Fájintos! Űri bagó! — Nem szívtál még ilyent? Gyanakodva körbe kémlelt. Mintha titkába avatna bele bennünket, elmondta, hogy egyszer-egyszer, ha a gazdáé­ból sikerült elemelnie párat. — De ha elkotyogjátok!... — és fenyegetően felemelte a botját. S mert a bizalmasai let­tünk, másnap, s azután, ha csak tehette, eljött hozzánk. Nyolc—tíz tehénre vigyázott kora reggeltől úgy kilenc-tíz óráig. Utána behajtotta a te­heneket. s láttuk, hogy a tú- lonti dombon szántogat; eset­len járásáról, s repkedő, féd- kabátjáról megismertük. Reggel hatkor máé várt bennünket. Az állatok nyu­godtan legelésztek, ő meg le- siklott a domboldalon, s vár­ta, hogy megkínáljuk ciga­rettával. El nem fogadott vol­na tartaléknak egyet sem. „Még azt hinné a gazda. . De a csikket kabátja szárá­ba rejtette, s minden tiltako­zásunk ellenére a mi cágaret­tavégeinket is összeszedte. ; Ha később mentünk egy fél ' órával, ránkdörgött. — No, nektek is lusta gaz­dátok lehet... Akkor jösz- tök-mentek, amikor kedvetek tartja! — A bánya az államé! — magyaráztuk neki. Nem hitte. — Még tavaly is itt járt a gróf... Adott egy pakli do­hányra! ,— Az tavaly volt! Azóta változott a világ... A világ változása az ő sze­mében nem az volt, hogy ál­lamosították a bányákat, s hogy az uraságj földeket fel­osztották. Az átvonuló csapa­tok. sem jelentették számára ugyan azt, ha az egyik do­hánnyal és étellel kínálta, a másik meg nem tette. Ki tud­ja, mióta élt azon a kis ta­nyán, ahová behajtotta a tehe­neket. s ahonnan egy pár ló­val elindult szántani a fris­sen kaszált tarlót. Így aztán a világ az ő számára születé­se óta alig változott. Még gyermekként került ki a gaz­dához. a lelencből, s bele&zo-. kott akkori életébe, sőt azt tartotta egyedüli lehetséges életnek, kizárólagos sorsának. — Hagyd ott a gazdád! Csi­nálunk neked jó munkát a bányában! Mosolygott riad­tan, ha csaltuk. — Gazda ott is van. i", — bölcselkedett. — Más az, hidd el! — A gazda mindenhol gaz­da! — s mélyet szippantott a körme közül. Talán sóhaj­tásnak szánta azt a slukkot... Egy hónap után mi elke­rültünk az iszapolóból, még- csak el se búcsúzhattunk Im- rustól. Tulajdonképpen meg­feledkeztünk róla. A jövő­menő emberek annyi isme­retséget kötnek, hogy számon se lehet tartani. S hát Paál Imre egy volt szántunkra a sok közül. Akkor azt hittük, hogy ennyiről van szó csu­pán. De tévedtünk! Egyik műszakváltáskor ott várt bennünket az akna udvarán. —. Hát... felfogadna a gaz­dátok? Baráth Lajos (Folytatjuk.) Önmareangolók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents