Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-05 / 155. szám

8 SZOLNOK MEt»VEI NÉPLAP 1974. július 5. 1974* JÚLIUS 5., PÉNTEK EMESE NAPJA A Nap kél: 3.53, nyugszik: 19.44 órakor. A Hold kél: 2C.C5, nyugszik: 4.44 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felöl időnként kissé megnövekvő felhőzet, zivatar lehet. Az időnként erős. néhány helyen viharos észak-nyugati, északi szél las­san mérséklődik. A nappali felmelegedés erősödik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. Vasvári Pál Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1849. július 5-én halt meg •— 23 éves korában — Vas- i'ári Pál forradalmár, poli­tikus. filozófus és történész, a márciusi ifjak egyik ve­zére. A nagykárolyi piaristáknál kezdte tanulmányait, 1837- ben, majd 1843-tól a pesti egyetemen filozófiát tanult; itt kezdett el történelemmel is foglalkozni. A radikális egyetemi ifjúság, az Ifjú Ma­gyarország Társaság, az úgy­nevezett Pilvax-kör egyik vezéralakja volt, aki a fel­világosodás és az utópista szocialista tanok hatására a pesti munkássággal is kap­csolatba került. 1848 márciu­sában az egyetemi ifjak ve­zetőjeként részt vett a híres 12 pont megszerkesztésében, a március 15-i megmozdulá­sok irányításában. Elektrohoíel Megkönnyítik a Budapest­re érkező vendégek szoba- foglalását a Volán Tourist új szolgáltatásával; a fővá­rosban le nem foglalt szál­lodai és fizetővendég-szobák címét az Utazási Iroda e cél­ra alakult diszpécser-szolgá­lata naponta összegyűjti, s továbbítja az utcákon cirká­ló, URH-rádió adó-vevővel felszerelt Volán-taxiknak. Az autók vezetői állandó össze­köttetésben állnak a köz­ponttal, s így a pályaudva­rokon, repülőtéren taxiba ülő utas már menet közben szo­bát foglalhat A szállodai kapacitás jobb kihasználására és az utasok kényelmére szervezte meg a Volán Tourist a világon egyedülálló szolgáltatását, amely az Elektrohotel nevet viseli. Jelenleg már 200 URH-val felszerelt kocsi áll kapcsolatban a diszpécserrel, a taxikban többnyelvű fel­irat hívja fel az utasok fi­gyelmét a lehetőségre. „Szo­bafoglalás a gépkocsivezető­nél”. Szolnok megyei. NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás Dán Szolnotc mesvei Bizottsága és i Szolnok megyei Tanács lanl* Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12-093. 12-320. UH», 11—932 , Telex: 23 S5T Index-szám: 25 039 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat . S001 Szolnok. Pf. 10S. Igazgató:. Vlrágh Iván Telelőn: 19-09« Az előfizetés dila esv hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Május 1. u. 19, §001 Szolnok. Pf.. 169 Felelős vezető: Kozák Ferene Gázolt a lopott motorral Túrkevén történt, június 26-án. Kovács József Imre (Túrkeve, Tanya 544 szám) italozás után ellopta munka­társa motorkerékpárját. Mo­torozás közben elütött egy kerékpárost a városban, majd továbbhajtott. Ügyét a na­pokban tárgyalta a mezőtúri Városi Bíróság. Kovács Jó­zsef Imrét hathónapi szabad­ságvesztésre ítélték, amely­nek végrehajtását 3 évi pró­baidőre felfüggesztették, mel­lékbüntetésként pedig 2 ezer forintot róUaif: ki rá, és egy évre eltiltották a járműveze- jéstől. — TEGNAP a kuncsorbai Vörös Október Termelőszö­vetkezet is megkezdte 8 kombájnnal az őszi árpa ara­tását. Hasonlóan a tavalyihoz, idén is 38 mázsa termést vár­nak hektáronként. Az 1006 hektár őszi búzával, a 12 hektár zabbal, valamint a borsóval együtt össaesen 2359 holdon kell elvégezni a beta­karítást. — TÁRSADALMI összefo­gással év végére elkészül Martfűn az új, hetvenöt sze­mélyes óvoda. A két és fél milliós építkezést a nagyköz­ségi tanács, a Tisza Cipőgyár, a mezőtúri Tégla- és Cserép­ipari Vállalat pénzzel segíti, a Héki Állami Gazdaság pe­dig társadalmi munkával. Tűzoltószertár épül Tiszaörsön. A helyi tsz 1 építőbrigádja már a tetőszerkezetet állítja össze — GAZCSERETELEP épí­tését kezdik meg a napokban Kunmadarason. A község la­kossága, valamint az üzemek szocialista brigádjai teljes egészében társadalmi munká­val építik meg a telepet. A munkálatokat októberben fejezik be, a telepen 3—400 palack gázt tudnak majd tá­rolni. Díszlet építő diákok A szegedi Tömörkény Ist­ván Gimnázium és Művé­szeti Szakközépiskola gra­fikus tagozatára járó diákok a szabadtéri játékok Dóm téri díszletkészítő műhelyé­ben töltötték háromhetes nyári gyakorlatukat. Képző­művész tanáraik irányításá­val a Czillei és a Hunyadiak, valamint a Hattyúk tava elő­adásaihoz készülő díszletek vázainak elkészítésében és festésében vettek részt. A fiatalok bepillantást nyertek a különleges, többszáz négy­zetméter felületű hatalmas kulisszaelemek összeállításá­nak titkaiba, a tervezőmű­vészek által megálmodott ké­pek kivitelezésének gyakor­latába. — SZÉLES KÖRŰ felmé­rést végeztek Törökszent- mikióson a lakosság zöldség-, gyümölcsellátásának helyze­téről. A felmérés szerint a szabadpiaci felhozatal zömét, 96—98 százalékát a háztáji és egyéb kisgazdaságok ad­ják. A jelenlegi zöldség- és gyümölcsárak 2—3 százalék­kal alacsonyabbak az elmúlt év hasonló időszakának árai­nál. — TÉRÍTÉSMENTES vér­adást szerveztek a megyei tanács Hetényi Géza kórhá­zában, a MÁV-kórházban és a Közegészségügyi Járvány­ügyi Állomáson a Vöröske­reszt szervezetet. Az egész­ségügyi dolgozók közül száz­tízen 33 liter vért adtak. — JÚLIUS 1-TÖL az IBUSZ-nál is bevezették a 44 órás munkahetet. A me­gye Irodáiban — Szolnokon, Jászberényben, Karcagon, Mezőtúron és Tiszafüreden — változatlan marad a nyit­vatartási idő. GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ piackutatót, közgazdaságtudományi egyetemet vagy számviteli főiskolát végzett elemző közgazdászt, utókalkulátort, anyagbeszerzőt, fejlesztő mérnököt felvessünk Jelentkezéseket a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat személyzeti csoportjához kérjük. 5000 Szolnok, Hunyadi J. u. 4. sz. A tárgyalóteremből Csaltak, sikkasztottak lörtön és vagyonelkobzás a vége Tavaty augusztusban egy asszony jelentkezett a Víz- és Csatornaművek szolnoki járási üzemvezetőjénél. Egy számlát lobogtatott és két­ségbeesetten magyarázta, hogy a hivatalos papíron 350 forint van, pedig ő 4 ezer fo­rintot fizetett. Somogyvári Józsefnek, a vezetőnek nem kellett sokat magyarázni. Nem ez volt az egyetlen eset, amikor beosztottjai nagybe­kötést végeztek, és a vállalat­nak a kisbekötésért járó pénzt számolták el. Tudta, hogy miről van sző, hiszen ő sem vetette meg a hasonló pénzszerzési lehetőséget. Ezúttal azonban nem tehe­tett mást, a panaszt továbbí­tania kellett. Somogyvári József 1972 nyarán került az üzem élé­re, és néhány hónap múlva már, hogy úgymond félre is lépett. Telek a Hoit-Tisza partján, természetesen csak csinos víkendházzal, garázzsal és szép kerítéssel mutat igazán. Hogy gyorsabb és olcsóbb legyen az építkezés, igen gyakran odavezényelíe be­osztottait, na és egy kis nyersanyagot az üzem rak­tárából. Jobb keze és segítő­társa Palóczai László cso­portvezető-szerelő volt. Néhány hónap múlva az újszászi vízbekötések már készpénzt is hoztak a kony­hájukra. Somogyvári és Pa­lóczai megegyeztek, hogy be­kötik a vizet a tizenhét csa­ládhoz. de arról nem kell tudni a vállalatnak. A mezőhéki vízbekötéseket még raffináltabban admi­nisztrálták. Tóth István kis­iparos nevében mint maszek­munkát vállalták el. A vál­lalat anyagából és emberei­vel pedig megcsináltatták. Tóthnak semmi mást nem kellett tenni, csak egy szám­lát kiállítani 41 ezer forint­ról. Szívességét gálánsán meg is fizették, 19 ezer fo­rintot kapott a hamis szám­láért. Egyébként a fiktív és hamis számlák készítőjének az üzemben Tarkó Gyula ügyintéző volt a mestere. Summa summárum szűk két esztendő alatt 90 ezer forint kárt okoztak a társadalmi tu­lajdonban. Bűncselekményeik zöme csalás, sikkasztás, amit ma­gánokirat-hamisítással kö­vettek el. A szolnoki Járás- bíróság Somogyvári Józsefet, (Szolnok, Ságvári krt. 44.) és Palóczai Lászlót (Szolnok, Vörös Csillag út 13.) egy év hathonapi szabadságvesztés­re ítélte, és négy évre eltil­totta a közügyek gyakorlá­sától. J. Nagy János vízmű- szerelő büntetése tízhónapi szabadságvesztés, két év köz­ügyektől eltiltás. Tóth István kisiparos nyolchónapi sza­badságvesztést és ötezer fo­rint pénzbüntetést kapott Bózsó János (Alcsisziget, AG) hathónapi szabadság- vesztését négyévi próbaidőre felfüggesztették. Tarkó Gyula Szolnok, Móra F. u. 15. bün­tetése öthónapi szabadság- vesztés, három évre felfüg­gesztve. Külön említést érdemel az első három vádlott mellék- büntetése. A szolnoki Járás- bíróság élt a módosított BTK adta lehetőséggel, és akiknél a harácsolás, a munka nél­küli haszonszerzés nagy mér­tékben motiválta a bűncse­lekmények elkövetését, mel­lékbüntetésként kimondta a vagyonelkobzást, Somogyvá- rinak és Palóczainak vagyo­nuk egyharmadára, J. Nagy Jánosnak pedig 600 négy­szögöles telkére. Az ítélet nem jogerős. k. k. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színházban Szol­nokon este 7 órakor: Pompa­dour (Ratkay-bérlet). Szolnok Vörös Csillag: Foly­tassa Kuiíöiüun (i-n. is-ert: Vizs­gálat egy imnaeii . gyanú felett aüo poigár úgy ebed (18), — Ti­sza; Ot Könnyu darab (16). A legutosó nap (du.), Jászuerény Lénél: Mónika: Kert; Pál es Paula (16). Karcag Déryné: Vcnt egyszer egy zsaru (14). Kisújszál­lás Ady: Az audiencia (16). — Kunhegyes Szabadság: Volt egy­szer egy vadnyugat I—II. (14). Kunszentmárton Körös: Apa­csok. Mezőtúr Dózsa: Egy kúriai viszontagságai Kínában, Szabad­ság : Két balláb az ezredben. — Béke: szünnap. Tiszafüred Ti­sza: Egy különös szerelem (14). Törökszentmiklós Dózsa: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (18), — Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vö­rös csillag: Felszállási engedélyt kérek. RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35; Bevásárlók között. 17.40: Nótakedvelők negyedórája. 17.55: Az első szabad szombat. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Operarészletek. 18.25: Aratók között — ebédszünetben. 18.40: Lokomotív GT felvételeiből 18.57: Hírösszefoglaló. KOSSUTH RÁDIÓ! 8.20: Ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik. Burka Sándor klarinétozib. Sztá- ray Márton nótákat énekel. 8.00: Ádámcsutka. Mykolas Sluckis regénye folytatásokban. XII. rész. 9.20: Barokk muzsika. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: iskolarádió Hang-játék. 10.25: Magyar muzsika. 11.00: Oj víztárolók hazánk térképén. 11.10: Rita Gorr és Geraint Evans énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. 12-35: Tánczenei koktél. 13.20: Színes népi muzsika. 14.02: Ügyfél az első műszakból. 14.17: A 25 éves Gyermekrádió legszebb műsoraiból. A dlppeldorpi lovasok. Mesejáték. 15.10; Magyarán szólva... 15.25: Két falusi polka. 15.31: Szovjet dalok fesztiválja. — II. rész. A Moszkvai Rádió műsorából. 15.59: Hallgatóink figyelmébe 1 16.00: a világgazdaság hírei. 16.05: Nézőpont. Ahogyan kul­túránkat látjuk. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Arany Páva. Részletek a Magyar Televízió nem­zetközi népzenei versenyéből. III. rész. 17.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 18.04: Szituációk — megoldások. XX. rész: Kellemetlenke­dők. 19.30: Kaleidoszkóp. Lovakról, lovasokról. Zoltán Péter műsora. 21.08: Mahler: I. szimfónia. 22.20: Meditáció — a gazdaság­talan termékről. 22.30: Dzsesszklub. 23.30: Részletek Dunajevszkij operttjeiből. i. a bohóc fia. 0.10: Poulenc-kórusok. PETŐFI RADIO: 8.05: Beethoven-művek. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: Zenés műsor üdülőknek! 12.03: Kamarazene. 12.43: A pedadógus nyara (ism.) 13.03: Gyöngyhalászok. Bizet operájábóL 14.00: Kettőtől—hatig... Jó utat... 14.40: Hírek. Körzeti időjárás. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben... Engelbert Humperdnick énekel. 15.46: A Körmendi-együttes örökzöld melódiákat játszik. 15.58: Marie Laforet énekel 16.09: A Omega együttes műsorából, 16.30: Hírek 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Grace Bumbry énekel. 16.43: Henryk Szeryng hegedüL 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. (ism.) 18.20: Falusi esték. 19.10: Jó estét, gyerekek! 19.16: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kocsis Zoltán és Ránk! Dezső Mozart-ciklusa. — IV. rész. 21.10: Oj könyvek. 21.13: Katedra. Pedagógusok műsora. 21.33: Verbunkosok, népdalok. 22.25: Smetana operáiból. 23.15: A Moszkvai Kamarazene- kar játszik. BUDAPEST; Hírek. Reklámműsor. Telesport: Labdarúgó VB. (Színes!) összeioglaló. öt perc meteorológia. Műsorainkat ajánljuk! Radar. Ifjúsági érdekvé­delmi műsor. Reklámműsor. Esti mese. Tv-híradó. Éjszakai sétahajózás. Magyarul beszélő NDK bűnügyi tévéfilm. Bécsi dallamok. Zenés osztrák film. Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumen­tum-filmsorozat. A sivatagi csata. Tv-híradó — 3. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Lengyel József: Vallomá­sok Tévéjáték. (Színes!) 21.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 21.20: Tíz perc a Szovjetunió­ban. Riga. Szovjet rövid- film. 21.30: Múzeum falak nélkül. Képzőművészeti filmsoro­zat IX (befejező) rész: Le Corbusier (Színes!) BUKAREST: 16.30: Német nyelvű adás 18.20: A legkisebbeknek! 19.35: Szerelmem Charlie. Amerikai film. POZSONY: 16.40: Hírek. 16.45: Mezőgazdasági egyetem. 17.15* Kerületek műsora. 17.45: Tv-híradó 18.00: Népi muzsika. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó T9.30: Utaz-“ kamera °0.00. Győzelmes út. 21.20: Tv-híradó 22.10: Randell és Hopkirk Angol Tv-film sorozat 16.43: 18.50: 17.00; 18.00: 18.05: 18.30: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 21.00: 21.30: 22.45: HIRDETMÉNY A szolnoki Állami Gazda­ság értesíti a lakosságot hogv 1974. július 3-án a TI- TÄSZ Vállalat a Cukorgyár mögötti hizlalda területén a 10 kV’os transzformálj ál­lomás'1 feszültség alá he­lyezi. Ettől a naptól a transzfor­mátor állomás feszültség ilatt lévőnek tekintendő. érintése életveszélves és tilos. Szolnoki Állami Gazdasáe vezetősége Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mind­azoknak akik KÉRY BARNA elhunyta alkalmával búcsúz­tatásán megjelentek, vagy j egyttütérzésüket fejezték ki, és ezzel is mélységes fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, test­véreknek, szomszédoknak, az öregek klubja tagjainak, a városi tanács dolgozóinak, akik a szeretett férj, édes­apa. nagyapa, SZÉNA Sí PÉTER temetésén részt vettek, mély gyászunkban osztoztak. özv. Szénás! Péterné és családja Szandaszöllős Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azok- ak, akik a szeretett feleség. *desanva nagvma- ma. lapost i.aszlóné szül. Kocsis Julianna temetésén megjelentek gyá­szunkban osztoztak, virága­ikkal, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család Mezőtúr J

Next

/
Thumbnails
Contents