Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-05 / 155. szám
1974. július 5. SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 5 Barangolás a — Mit akarnak azon az unalmas fertályon? Nincs ott látnivaló, ami a toll végére kívánkoznék. Most jövök arról, nekem elhihetik. Majd meglátják. Na viszlát, jó utat, Csapódik a kocsi ajtaja, s a Volga egyre távolodik a benzinkúttól. 1VK XH-es — avagy a vízügyi ábécé Mielőtt elérnénk a Köröst, meg kell állnunk egy „vizes" témánál. Vizes téma, mert a távoli Kisköre, a sokat emlegetett vízlépcső üzen a kiásott, vizet váró csatornákkal. Mögöttük kocka alakú alumínium épület. Az első felvilágosítást Lázár Pál művezetőtől kapjuk, valahogy ilyen formán: — Itt az enká tizenkettesnél és a Mezőhék II-nél vagyunk, most épül a nyomáspedig azt, hogy az alumínium épület a vízügyi szakszótárban erre a névre „hallgat”, s a nyomásközpont pedig azt, hogy az épületből (amelyet akár szivattyúháznak is nevezhetünk) nyomják az öntözővizet a csővezetékbe, amely végül a szórófejekhez — vízágyúkhoz — juttatja el öt kilométeres távolságra. A Tisza II. építésének 1975-ig tartó ütemében öt ilyen nyomásközpont épül. Épül az övárok központ, ahová a szivattyúk kerülnek, ott elől pedig az övárkok bújtatóját csinálják. Bár egyetértőén bólintottunk, mégsem lett belőle szakmai társalgás. Túlzottan egyoldalú lett volna, ezért az építkezések irányítója megtartotta első alapfokú tanfolyamát laikusok részére; Amit tudunk, tőle tudjuk. Mint például azt, hogy az NK XII-es a Nagykunsági Főcsatorna 1-es ágának kungyalui mellékágát jelenti, a Mezőhék II. nyomásközpont / Óra és Pár lépésre a sertésteleptől toronymagas épületből villanydaráló hangját hozza a szél. A zúgás eszembe juttatja a falusi kis malmot. „Befogott” legénykék, fejkendős háziasszonyok tragaccsal, biciklivel tolják a fél- harmadzsák kukoricát őröltetni. Az ajtóban megvárják, míg a molnár felönti a kukoricát, s a kész darából kiveszi az egy lapát vámot, aztán jöhet a következő kuncsaft. Egyszerre csak egynek darál. Kész a dara, vissza a zsák a tragacsra, és megy a menet hazafelé. Az emlékezést itt megszakította a pótkocsis vontatók motorzaja. Kukoricát, árpát, zabot és ki tudja még mit hoztak — száz, kétszáz zsákkal? Ném tudom. Sok volt. Odabent elvesz a falusi daráló emlékképe. Az őrlőszerkezetbe négy kígyózó cső vezet — egyszerre négyfélét „darálnak”. Az őrlemény szintén csöveken távozik, de nem a biciklis nénik zsákjába, hanem a torony felső szintjére, ahol kis hengerekké préselik. — Granulálják — világosít fel Papp Dániel üzemvezető. Segítségükkel olyan öntöző- hálózat születik, amely nem hagy szárazon egy tenyérnyi területet sem. Vagy talán csalr annyit. A nagy csatornával párhuzamosan két kisebb csatorna (csatornácska) fut, éppen most ássák egy részét. — Ez az övárok, ameüy a csatorna szivárgó vizét fogja föl. S itt a betoncsőben folytatódó rész a bújtató. A nyomásközponthoz híd épül, s alatta átbújik a csatorna. Egyszerű ez, csak figyelni kell! daráló Mert közben az is kiderül, hogy a falusi darálók rokona üzem: keverőüzem, ahol takarmánytáp készül. — Két hónapja kezdte meg a működését 50 mázsa óránkénti teljesítménnyel, s azóta a hétféle tápból összesen már több mint hetven vagon készült. A tsz szükségletén belül már 5 vagonnal a földváriaknak is „gyártottunk” tápot. Bemegyünk a vezérlőterembe, ahdl a Skjold tornai adagolók automatikus irányítása történik. A tiszta üvegkalitkában villogó lámpák, kapcsolók, mutatók. Ehhez már nem elég a hat elemi. — Mezőgazdasági technikus vagyok. Az üzem beindítása előtt még külön tanfolyamon vettem részt, ahol ezt a speciális technológiát tanulmányoztuk. Tudja, a technikával lépést kell tartani. Órát vesz elő, s a mutatókról leolvassa a percenként adagolt mennyiséget. Egy pillanatra visszatér az emlék-daráló: az én molnárom is sűrűn nézte az órát, a toronyórát. Festegető kunszentmártoniak Kora délután még csendes a kunszentmártoni művelődési ház. — Holt szezon van, este sincs nagy nyüzsgés, — mondja Urbán László, a művelődési ház igazgatója. Csak az ifjúmunkás klubunk és néhány szakkörünk él ilyenkor. És ha már szó esett a szakkörökről, hadd mondjam el,— mert nagyon örülünk neki — most alakult meg egy új szakkör, az amatőr képzőművészeké. — Csak úgy. egyik napról a másikra létrejött egy szakkör? — Hát majdnem így van. A véletlen összehozott egy fesKörös mentén tegető villanyszerelővel. Beszélgettünk, elmondta, hogy húsz éve hobbyja a festés, és kapásból felsorolt még tíz kunszentmártonit, akik szabad idejükben festenek, rajzolatnak. Egy nap meghívtam őket. Említették, hogy szeretnének szakkört alakítani, de sehol sincs egy kis zug, ahol összejöhetnének, dolgozhatnának, házi kiállítást rendezhetnének. Ez nem lehet akadálya a jó ötletnek, nyugtattam meg őket. És nem is volt. Jöjjön, nézze meg, most hozzák rendbe a kis termet, ahol zavartalanul dolgozhatnak majd. A nagyablakos, világos szoba falán az egykori ujjnyi repedésekre már csak friss gipsz csíkok emlékeztetnek. — Még a meszelés van hátra, azután ideköltözhetnek az amatőr képzőművészek. — És a szakmai irányítás, a hozzáértő segítség? — Az is lesz. Takácsli Lajos szentesi festőművész szeptembertől elvállalta a szakkör vezetését. Egy véletlen találkozáson múlott, hogy tizenegy ember értelmes időtöltéséhez — ahogy hivatalos nyelven mondani szokás — megteremtették az objektív feltételeket. Kár, hogy az ilyen jó kezdeményezések a véletlenen múlhatnak. Komisz ez a nyár Ezt mondják a cserkeszöl- lői vendégvárók. Ezt az Idegenforgalmi Hivatal kempingjében, ezt a fél asztal- nyi cukrászdában, s az étteremben is, nem beszélve a strandról. Komisz a nyár, mert alig hogy kisüt a Nap, már el is borul. Vendég meg egy se. Legalábbis a szezonban illendő vendéglétszámhoz képest. Mindenütt csak lézengenek a nyaralók. Pedig Cserkeszöllő már nem ismeretlen az idegenek előtt. Ezt bizonyítja az a francia család, amelyik este érkezett kocsijával, s ugyanezt a jugoszláviai Bácska-Topolyá- ról Kovács Vera, de erre jó példa egy „hazai magyar” munkáscsalád: Deutsch La- josék Esztergomból. Az Elektromos Készülékek Gyárának meóvezetője Cserkeszöllőn tölti szabadságát. S töltenék még rajtuk kívül tízszer annyian, csak javulna már az idő. Egyelőre a kempingnek tizennyolc sátoros és huszonhét faházban lakó vendége van. Nem sok. De ha több lesz (mert azért bíznk benne), jó lenne már azon is elgondolkodni, hogy a kertmozin és a céllövöldén kívül a televíziót leszámítva nemigen adódik szórakozási lehetőség. Árvíztől / a vizsgabizottság elé — felvételire A mezőtúri főiskolán a közelmúltban megtartott diplomaosztás után sem csendesedtek el a folyosók. Ojabb vizsgabizottságok ültek ösz- sze, s újabb jelöltek a jó vizsga reményében. Csak míg korábban a diploma volt a tét, most a „belépő”. Akinek sikerül, ősszel a főiskola hallgatója lehet. A három napig tartó felvételi vizsgákra száznyolcvan nappali és százhuszonegy levelező tagozatos jelentkezett. Az írásbelin sokan „kihullottak”, legtöbbem a levelezők közül. Most száznegyvenegy, illetve negyvennégy vizsgázó ad számot felkészültségéről. Azon pedig nem csodálkozhatunk, hogy a levelező tagozatra jelentkezőknek nagyobb erőpróba a vizsga. Régebben érettségiztek, s néha a munkaidővel nehezen tudják összeegyeztetni a felkészülést. Dudás István például 17 éve, végzett, s most mint a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság gépésztechnikusa egyenesen az árvízi ügyeletből jött vizsgázni. Ezek a napok számára mindenképpen erőpróbát jelentenek. Felvételi közben. Fejér Lajos (balra) levelező tagozatra jelentkezett Korszerű sertéstelep — a határban Az első úticélunk a Körösparti község, Öcsöd. Mégis jó néhány kilométerrel előbb lestoppoljuk a kocsit. Megállunk az ezüstösen fénylő hengeróriások előtt. Szomszédságában hosszú fehér épkletek sorjáznak. A kapu fölött színes felirat: a tisza- földvárí Lenin Tsz' KAHYB sertéstelepe Az ajtóban egy lavór .benne sárgás fertőtlenítő-víz. A fal mellett kalucsnik, a fogason fehér köpenyek. Kézmosás, beöltözés — csak így léphetünk be a telepre, ahol már semmi sem emlékeztet a hagyományos ólakra, csak a sertések. — Már ők sem a régiek. Nemesített fajták — igazít ki a fiatal üzemmérnök. Hajdú Dorog. Váratlan látogatásunkkal — úgy tűnt — egy üzleti tárgyalást zavartunk meg. — Ü zletkötésről, vásárlásról még szó sincs. A szalk- szentmártoni tsz vezetői és sertésszakemberei még csak nézegetik a „portákat”. Egy korszerű sertéstelepet akarnak létesíteni, és jó minőségű tenyészanvagot keresnek. Végigiárják az ország valamennyi jóhírű telepét, és csak utána döntenek. Mi is így tettünk egy évvei ezelőtt, mikor megkezdtük a 72 millió forint költséggel épült üzem betelepítését, de már túl vagyunk a kezdeti nehézségeken. A takarmányozás szinte valamennyi lépcsőjét automatizáltuk. A hízóknál ön- etetős rendszert vezettünk be. egyedül a fiaztató, ahol az etetést nem bízhatjuk a gépekre. Ott pontosan kell a takarmányt adagolni. — Milyen a korszerű telep kapacitása? A Lenin Tsz keverőüzeme cs a tárolólornyok — Közel 700 anyakocánk van, de a jó tenyészanyag eladása hoz legtöbbet a konyhára. Külföldiek is viszik. Legjobb vevőink a csehek voltak, de jártak itt nyugatnémet, román szakemberek is. Ha nem üt be egy váratlan katasztrófa, 6—7 év alatt megtérül a 72 milliós befektetés. Utána már majdnem minden forint nyereséget je-; lent. Ocsödi fagyi, jaj de nagyon finom Nem olyan régen egy híres szolnoki vendéglátóüzem híres szakembere panaszkodott a fagyira (na nem a minőségre. a választékra, mert lassan hozzászoktunk, hogy nem , választhatunk, azt nyalunk, ami van). „Tudja, mibe kerül egy adag fagyi előállítása?” — tette fel a szónoki kérdést, és hosz- szasan magyarázta, hogy emelkedett a tej, az alapanyagok ára, és egy gombóc ennek ellenére még mindig 1 forint. „Nem gazdaságos, ha nem dotálnák, nagyon ráfizetnénk” — summázta véleményét. Nem véletlen, hogy az öcsödi maszek cukrászdában jutott eszembe ez a beszélgetés, és éppen akkor, amikor megláttam a kínálatot. Hegedűs István cukrász- mester nyolcféle fagyit ajánlott a kedves vendégnek. Rumos diótól a puncsig, gombóconként 1 forintért. Nem hiszem, hogy a maszek mester állami dotációból fedezné költségeit. Hogy csinálja? Kispórolja, talán a drága alapanyagot. Más lehet a fortélya, mert ízletes, jó zamatú a fagyija, és ráadásul nem is csonka gombócokat nyom a tölcsérbe. Mégsem megy tönkre az üzlete. Ellenkezőleg. Csatasorban a kombájnok — A tsz-elnököt keresi ? Őt most nehezen fogja megtalálni. Aratás előtt állunk, most készítik a „haditervet” — magyarázta nagy hévvel a bajúszos bácsi, akit a sze- levényi határszélen szólítottunk meg. — Én már nyugdíjas vagyok de aratás idején az ilyen vén csontokra is szükség van. Kérdezze csak meg az elnököt, ha találkozik vele. — A barázdás, napbar- ntott arcban mélyen ülő, színtelen szempár mosolygott. — Nagyon várja az aratást? — Várom hát! Akkor is vártam mikor pirkadatkor kaszával indultunk a földekre. Ilyenkor derül ki, hogy hogy dolgoztunk, lesz-e mit enni a télen. — Igaza van a bácsinak. Pontosan úgy van, ahogy mondta — bólint rá Deák István, a szelevényi Szikra Tsz elnöke amikor elmeséltük az útszéli beszélgetést. — Mire a cikk megjelenik. már javában aratunk. Most volt az utolsó eligazítás. Ma este nyolckor kezdjük a próbaaratást, meg kell győződnünk róla, mit tudnak a gépek. Ha valahol hiba van, még az éjjel helyrehozhatjuk. — Régi masinák állnak reggel csatasorba? — Is is. 1089 hektár kalászost kell betakarítani. Az őiszj árpával kezdjük. A régi gépek már nem bírnák. De azokat is megjavítottuk, helyrepofoztuk. Nem volt sima ügy, anyaghiánnyal küzködtünk. Nem lehetett kalászfelhordó láncot kapni. A tavaly használt láncok meg üzemképesek, de bármikor felmondhatják a szolgálatot. Nemcsak mi, minden termelőüzem hiányolta,' a vágóasztalt. Tudja, amit a kombájnok elé kell szerelni. Most már mindegy. Az a lényeg, hogy holnap, hét SZK 4-es kombáinnal és két Kolosz 6-ossal megkezdjük az aratást. p — A kilátások? — Hektáronként 30—32 mázsa. Az elmúlt évi 21 mázsához képest rekordtermés. De a tavaLvi 36 mázsás megyei átlaghoz képest már korántsem az. Órákat lehetne erről beszélni. De ne haragudjanak, mindjárt 8 órn és tudják a próba- aratás... A sofőrnek igaza volt, egyben legalábbis: a szenzációs látnivalóra éhes idegeneket a környék valóban nem vonzza. De mégis; a hétköznapi élet korántsem olyan unalmas, mint amilyennek a robogó gépkocsiból látszik. Kovács Katalin — Igriczi Zsigmond
