Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-04 / 154. szám

1974. július 4. SZOLNOK MfeGYEI NÉPLAP 5 Új fanszckvezetók a mezőtúri főiskolán Tegnap délelőtt Mezőtúron a debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gé­pészeti Főiskolai Karán ün­nepélyes keretek közt dr. Ács Antal tanszékvezető egyete­mi tanár, az egyetem és fő­iskola rektora tanszékvezetői megbízásokat adott át négy főiskolai oktatónak. A tan­székvezetői megbízást kapott Jaksits Dezső főikolai tanár, dr. Lengyel Lajos főiskolai tanár, Kara Mihály főiskolai docens és Dávid András fő­iskolai adjunktus. Dr. Ács Antal a bensőséges ünnepség után meglátogatta a tegnap kezdődött felvételi vizsgákat. Nyári egyetem A balatoni nyári egyetemre — amelyet július 16-án nyit­Pillanatkép a tiszafüredi múzeum helytörténeti kiállításán nak meg — kilenc országból 220 külföldi hallgató jelent­kezett. Az idén 14. alkalom­mal megrendezendő szabad- egyetemen első alkalommal eszperantisták is résztvesz- nek. Az idei program többségé­ben az NSZK-ból. Lengyel- országból és az NDK-ból vonzza az érdeklődőket, de szép számmal érkeznek Veszprémbe olasz, francia, dán és svájci vendégek is. Zalai táncosok turnéja Három hetes nyugat-euró­pai vendégszereplésre utazott tegnap a Zalai táncegyüttes. A magyar néptáncot képvi­selve Hollandiában és Bel­giumban lépnek a közönség és a táncszakma képviselői elé. Július ötödikén lépnek fel először az amszterdami Vondelpark színpadán. Az együttes július 11-én tovább utazik Belgiumba, s az 'antverpeni külvárosban, Schotenben a magyar nép­tánc képviseletében nemzet­közi fesztiválon vesz részt. ÉS HA NEM SIKERÜL? A felvételi küszöbén Azt mondják mindent illik kérdezni a vizsgára készülő diáktól, csak azt nem, hogy milyen eredményt vár tőle. Az utolsó napokban, órákban már nem szabad a hagy ösz- szecsapással foglalkozni még gondolatban sem, hogy mi­nél nyugodtabban, minél na­gyobb önbizalommal léphes­sen az „ítélőszék” elé a je­lölt. Különösen érvényes ez a legnagyobb súlyú vizsgára, az egyetemi, főiskolai felvé­telire. Ha ez nem sikerül, akkor nincs utóvizsga, nincs javítás. A tét óriási. Már csak azért is, mert a jó előre kiadott statisztikák szerint is nagy a túljelentkezések aránya, ezer százalék fölött van. Ezt tudva azonban ta­lán nem is olyan illetlenség a felvételik napjaiban az esélyekről érdeklődni, s ar­ról, mi lesz, ha (esetleg!) nem sikerül. — Mi van ha nem sikerül? ...kérdez vissza R. Zs. — tel­jes nevét azért ne adjuk, ki — szolnoki Verseghys lány, aki építészmérnökhallgató akar lenni. — Sikerül! Fel kell, hogy vegyenek. Jól si­került a közös (érettségi-fel­vételi) írásbelim. A szóbeli­től nem félek. Jó volt hallani ezeket az optimista szavakat: az önbi­zalom — ha a jó felkészü­lésre épül — fél siker. A törökszentmiklósi Ber­csényi Miklós Gimnázium két továbbtanulója az esé­lyekre gondolva kijelentette magáról, hogy pesszimista. Cselleng László villamosipa­ri műszaki főiskolára jelent­kezett. — Azért vagyok pesszimis­ta, mert tudom, hogy sokan jelentkeztek... no meg azért is, hogy ne érjen nagy meg­lepetés. S ha nem sikerül? Még nincs határozott elkép­zelésem. A rádióban szeret­tem volna valamilyen állást kapni, ami majd hozzásegít az új felvételihez. De vissza­írtak, hogy az nem megy. A másik „reménytelen’* — Zsemlye Etelka Szegedre ké­szül az Orvostudományi Egyetemre. — A közös írásbelin a fi­zikapéldák közül a hatodi­kat nem oldottam meg. Nem túj jó előjel, no meg a túl­jelentkezés! S ha nem vesz­nek fel... vagy kórházba, vagy orvos mellé helyezked­nék el, s jövőre újra meg­próbálom. Ez a visszatérő fogadkozás — egyelőre minden jelöltnél. S bár számolnak a sikerte­lenséggel is, a „hátsó bizto­sítás” nem mindenütt egy­forma. A szakközépiskola előnye Évadzáró a Szigligeti Színházban Iványi József kapta a megyei tanács színművészeti díját Tegnap sor került a szol­noki Szigligeti Színház évadzáró társulati ülésére, melyen részt vett dr. Boros Ottóné. a megyei pártbizott­ság osztályvezetője és Sípos Károly, a megyei tanács el­nökhelyettese. Az 1973—74-es évet Székely Gábor, a szín­ház igazgatója értékelte. Nehéz, de eredményes és sikerekben gazdag évad zá­rult. A színház tíz produk­cióját, összesen háromszáz­húsz előadáson mindössze huszonöt színész játszotta el — a számok jól érzékeltetik a gondokat. A sikereket jelzi viszont a két nívódíj. a meg­valósult és a tervezett tv­felvételek. a szakma és a kritika szinte egyöntetű el­ismerése. valamint a növek­vő nézőszám. Eredményesnek ígérkezik a következő szezon is. A mű­sortervben öt prózai darab — Shakespeare: Athéni Ti­mon. Csehov: Három nővér, Lorca: Yerma. Kopkov: Az aranyelefánt és Galambos Lajos Szolnok jubileumára írott színműve, vagv egy má­sik magvar szerző úi műve — négv zenés játék — Hacks—Offenbach: Szép He­léna. Szigligeti Ede: Liliom- fi. Johann Strauss: Denevér és egy új zenés darab — va­lamint egy gyermekbemuta­tó: Frank L. Baum Óz. a nagy varázsló című zenés mese játéka szerepel. Megváltozik a színház szí­nészgárdája. Halász László tizennyolc, Szombathy Gyula hat Szolnokon töltött eszten­dő után búcsúzik, s elszerző­dik Szilvássy Annamária. Bárány Frigyes. Györgyfalvi Péter és Boross Mária is. Az 1974/75-ös évadban Szolnokon üdvözölhetjük vi­szont Timár Évát (Pécsi Nemzeti Színház). Szakácsi Sándort (Színművészeti Fő­iskola). Horváth Pétert (Bar­tók Béla Gyermekszínpad), Koós Olgát (Kecskeméti Ka­tona József Színház). Szabó Ildikót (Kaposvári Csiky Gergely Színház). Baranvai Ibolyát, Bor Józsefet (Sze­gedi Nemzeti Színház). Ve- szeley Margitot ílrodalmi Színpad) és Nádai Pált. Dr. Boros Ottóné a megyei pártbizottság és dr. Gergely István első titkár elismeré­sét tolmácsolta az egész éves, kiemelkedő színházi mun­káért. s ezen túl a kedd esti „Írott malaszt” című tv- prodtmcióban nvújtott nagv- szerű szereplésért. Befejezé­sül Tóth Tibor, a megvei ta­nács osztályvezetője Iványi Józsefnek átadta a tanács színművészeti diját. H. D. Vagy ha valamilyen spe­ciális tudás a birtokában van a felvételire készülőnek? Tóth Boldizsár, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhe­lyettese szerint a szakközép­iskolai végzettség már a to­vábbtanulási arányt is meg­határozza. S valóban: a most végzett hatvannyolc közgaz­dasági szakközépiskolásból huszonketten, míg az ötven­öt gimnáziumi tagozatos ta­nuló közül harminckilencen jelentkeztek egyetemre, főis­kolára. S az esélyek mérle­gelésénél sokan biztos tá­maszt éreznek a hátuk mö­gött, mint például a túrkevei Kulcsár Lajos, aki a kecske­méti Műszaki Főiskolára je­lentkezett. — Itt végeztem Túrkevén a Közlekedésgépészeti Szak- középiskolában. Bár mindent megtettem a felvételim ér­dekében, nem esek kétségbe, ha netalán nem lesz szeren­csém. A helyi AFIT üzem­ben biztos helyem van. Jó tudni, hogy „valami van a kezemben”. A mezőtúri Horváth Márta — bár nem szakközépisko­lában végzett, de neki is van „támasza”. — Orosz—német szakra je­lentkeztem a szegedi JATE- ra. Túl vagyok az írásbelin — különösen a fordítás ment jól — és egyáltalán nem fé- iek. Ha... na jó, mondjuk, hogy nem, hát akkor is Sze­geden maradok. Tudok gép­írni, remélem az egyetemen valamilyen tanszéken kapok állást. Tanulni akarom a nyelveket, hogy aztán jövő­re... De mondom, bizakodó vagyok. Koós Beáta Debrecenbe programozó matematikusnak készül. Ä felvételire már jól „átrágta” a tananyagot — rajta már nem múlik. De mégis: — Bebiztosítottam magam. Pesten az egyik üzemben (a pontos nevét nem tudom) a tervezési osztályra helyezke­dem el, ahol jelenleg is szá­mítógépekkel dolgoznak... Képesítés nélkül „A szakközépiskolai vég­zettség, mint biztos támasz elhelyezkedés ügyben” című értekezéshez Karcagon kí­vántunk újabb bizonyítékot keresni. Nem sikerült Virág Ibolya és Szalontai Irén az egészségügyi szakkö­zépiskolában'érettségiztek, s most mindketten a jászberé­nyi tanítóképzőben felvéte­liznek. Az esélyekről nem „adtak ki közös közleményt”, ha mégsem sikerül? — Egy biztos: annak elle­nére, hogy kórházba, vagy rendelőintézetbe helyezked­hetnék el, nem folytatom az egészségügyi szakmát. Taní­tónő akarok lenni — mondja Szalontai Irén. Virág Ibolya már a jövendő (természete­sen átmeneti) megoldást is tudja: — Képesítés nélkül elme­gyek tanítani. Gyálra költö­zünk és az ottani iskolába felvesznek, s aztán jövőre... így legyen. Ha most nem, hát jövőre. Igriczi Zsigmond Sállá vallatása Dr. Mócsy András régész­professzor irányításával a múlt esztep'íöhen meg a mai Zalalövő terüle­tén a római kori Sállá nevű település feltárását. Sállá egyik állomása volt az Alsó- és Felső-Pannóniát összekötő híres borostyán útnak, amely még ma is a vidék egvik leg­fontosabb közúti közlekedési vonala. A régészprofesszor növendékei társaságában is­mét megjelent Zalalövőn: hozzáláttak,az gTv évvel ez­előtt abbahagyott kutatások­hoz. Több évre tervezett, munkával tárják fel a Sállá állomást. Ne csak írott malaszt legyen Vannak humánus elveink, jó törvényeink, amelyek azt szolgálják, hogy az emberek nyugodtan, jó légkörben, biz­tonságban éljenek, dolgoz­zanak, napjaikat az igaz­ság, a jog, a szocialista tör­vényesség rendje szabályoz­za. Mindenekelőtt ez az, amiben a mi társadalmi rendszerünk születése pilla­natától magasabbrendü, mint a megelőzőek voltak. A társadalmi közérzet, benne az egyes emberek hangulata annak a függvé­nyé, hogy az adott helyen és adott időben hogyan ér­vényesülnek ezek az elvek. Érvényre jutnak-e teljes mértékben, úgy, ahogyan azt valljuk, hirdetjük, vagy ideig-óráig a közöny, a bü­rokrácia, az egyéni érvénye­sülési érdek, a klikkrendszer betonfalába ütköznek; meg­valósul-e eszménk, vagy írott malaszt marad, mint az egy­ház kétezeréves tanítása a mennyek országának eljöve­teléről. Mindez nem újdonság, majdnem közhelyszerű igaz­ság. üj benne az, hogy ez­úttal egy kitűnően megalko­tott tévéjáték hívta fel a fi­gyelmünket rá, a televízió- nézők milliós táborával együtt. Kedden este láthat­tuk Vrbán Ernő Írott ma­laszt című tévéjátékát, s ez az apropója annak, hogy napjaink egy ilyen fontos közéleti problémájáról újból véleményt cseréljünk. Közhelyszerű igazság? Le­het, de hiszen a mi társadal­mi rendszerünkben nincse­nek olyan automatizmusok, soha nem is lesznek, ame­lyek a legszebb, legigazabb elveket is, maguktól betáp­lálnák az emberek fejébe, gondolkodásába. Ez a ma­gyarázata annak, hogy az alapvető és kézzelfogható igazságokról is sokszor, né­ha az unalomig beszélni kell. Mindaddig, amíg a szó a tettekkel egyezni nem fog. Ezúttal és konkrétabban, mi magunk vagyunk az okai eme alapigazság újbóli fel­idézésének, akiknek a szeme előtt lehetett üldözni és szin­te a teljes megsemmisülés szélére kergetni valakit — teszem azt azért — mert nem volt hajlandó „beillesz­kedni”. Nem ült bele disznó módjára a posványba süt­kérezni, a háját hizlalgatni. Tenni akart ehelyett, vala­mivel többet, jobbat mindig. És nem a maga zsebére, hasznára, hanem a közössé­gért. Üldözőinek ez éppen elég ok, hiszen mást csinál, mint ők. Kilóg a sorból. Csak ürügy kell tehát' és megkezdődhet a szellemi, lel­ki, fizikai felmorzsolása. Mit szóltak mindazok, akiknek az ügyben szava kellett hogy legyen? Mit szólhattak, akik maguk is — magunk is! — oly hajla­mosak néha az ember he­lyett csak a paragrafust lát­ni? A kényelmesebbet vá­lasztották, csak a papírt néz­ték. A papír tetszés szerint hajtogatható, nem úgy, mint az emberek, akik közül egyik-másiknak ráadásul túl­ságosan is kemény a gerince. A papír viszont türelmes, mindent elbír és mindennek az ellenkezőjét is. Különben is, jogszabály mindenre van. Ügy igaz, ahogyan a tévéjáték idős kommunistája mondja: jog­szabály mindenre van, s azok alapján közülünk bár­kit, bármikor felelősségre le­het vonni, ha nagyon akar­juk. De ehhez az kell, hogy csak a jogszabályt lássuk, ne az embert szándékaival, in­dulataival. érzéseivel. Hozzá tenném, mert igaz, ennek a fordítottját is: ha nem néz­zük az embert, csak a parag­rafusokat, nemcsak bárkit elítélni, de a mennyekbe emelni is lehet. A leghitvá­nyabbak is sokáig egzisztál­hatnak, mitöbb: ők lehet­nek a jók! netán még a pél­daképek is, akik körül „min­dig. minden rendben van”, a szellemi könyökvédősök. Tisztes karriert futhatnak be ily módon, elismerést, kitün­tetést is kaphatnak, mint az Urbán Ernő által megrajzolt hitvány kis figura. Pöffesz- kedhetnek mindaddig, amíg beléjük nem szúrja valaki azt a kis gombostűt, amely­nek nyomán kiszalad a le­vegő belőlük, s kiderül üres­ségük, papíros mivoltuk. De ki végezze el ezt a gom- bostűszúrásnyi operációt? Az Írott malaszt senkifia parag­rafus-emberének sok hiva­talbéli felettese vizsgázik. Ki ezért, ki azért, egyesek becs­telenségből, anyagi érdek­ből, ostobaságból, később mások a hivatali mundér be­csületének védelme ürügyén köntörfalazva, sumákolva ke­rülgetik az igazságot. Ami­kor már a napnál is világo­sabb, hogy egy védtelen asz- szonnyal a törvénytelensé­gek, a becstelenségek sorát követték el, amikor ez már az újságban sok százezer példányban meg is - jelenik, még mindig úgy csűrik, csa­varják egyesek a szót, mint a hajdani világ legravaszabb fiskálisai. Mitöbb, már-már az újságírót is a vádlottak padjára ültetnék a „kelle­metlenkedéséért”, pedig ő —• néha úgy látszik, hogy szinte teljesen egyedül — egysze­rűen csak az igazságért küzd, csak visszakérdezi a leckét, amit minden hiva­talbeli embernek őrük idők­re szólóan az élet adott fel; szocialista demokratizmu­sunk, mélységes humanizmu­sunk elveit és gyakorlatát. A darabban úgy tűnik, hogy az újságíró egyedül ha­dakozik, mintegy megszál­lottként a különböző rangú járási, megyei emberekkel. A valóságban soha nem így van, mert ha előfordul is, hogy pillanatnyilag, az adott mikrokörnyezetben egyedül maradnak az ilyen emberek, ők mégis, mindig a többsé­get képviselik. Nagyon elgondolkodtató, hogy miért ez a paragrafus- bogarászás — amikor már elég világos, hogy kinek van igaza — olyanok részéről is, akiktől minden bizonnyal tá­vol áll a rosszakarat, a rossz- indulat. Ügy tűnik, csupán azért, mert ők maguk is va­laha — ebben az ügyben, vagy hasonlóban — elmu­lasztottak valamit. Tálán csak egyszer nem figyeltek oda, s akkor nyomban egy alkalmatlan, hitvány ember hivatalviseléséhez adták ál­dásukat. S most már olyan nehéz ezt belátni. Milyen ne­hezen mondjuk ki ezt a szót: emberek vagyunk, té­vedtünk. Emberek vagyunk._ van akinek ezt nehezebb kimon­dani, mint azt, hogy téved­tem. Mert aki sajat dolgait illetően erre hivatkozik, az mást is köteles úgy nézni, látni a jövőben. Embernek, nem pedig egy „apparátus” egyik fogaskerekének. Ez olykor nem is olyan könnyű, de mindenkor csak ez a célravezető, csak ez felel meg elveinknek. A mi társadalmunkban minden biztosíték megvan arra, hogy az ártatlanul meg­hurcoltak igazsága előbb, vagy utóbb — igaz, néha tragikusan későn — beiga­zolódjon. Ez megnyugtató. De abba mégsem törődhe­tünk bele, hogy ez mindig olyan nehezen menjen, mint abban a tegnapról ittmaradt áporodott közegben, amely­ben a tévé játékbeli Fodor- nénak kellett az igazáért megharcolni. A szocializmus teljes felépítéséért vívott harc küzdelem saját magunk gyarlóságai, hitványságai, múltból rankmaradt, máig is hordgzott terhei ellen. És mint' minden harcban, ebben is lehet sebeket kapni. De azt nem lehet a dolgok rend­jeként szentesíteni, hogy az a legény, aki állja az ilyen ütéseket. Ezért érdemes és kell újra és újra elgondol­kodni, mikor mit tehetünk azért, hogy szép szavaink, hitünk és elveink ne kopja­nak. ne sorvadjanak el Írott malasztként. Varga József I 4 *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents