Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-26 / 147. szám
1974, június 26, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASölNK / A bim-bom a ludas? 1973 októberében költöztünk a Kun Béla körút 3-as számú, üzqrneletes tanácsi bérlakásokban. Boldogan vettük birtokba mindannyian a régen áhított, szép, modern lakásokat. Február óta azonban sok bosszúságunk van, mégpedig azért, mert elromlott a lakásokba szóló csengő. A kaputelefon ugyan jó, de a csengőre talán nagyobb szükség van. A házmester jelentette az IKV-nak a hibát. Gondoltuk, nem kell túlságosan sokáig Várnunk az intézkedésre. Tévedtünk, mert június vége lesz lassan, s ma is csak dö- römbölésre nyitunk ajtót a kulccsal nem rendelkező családtagoknak, vendégeknek. Előfordul, hogy otthon vagyunk, amikor jön a gázszámlás. Tudnánk is fizetni, mégis az ott hagyott értesítéssel járkálunk a számla kifizetése miatt. Hiába dörömböl ugyanis, a számlával, ha esetleg szól a rádió, zümmög a mosógép, vagy éppen a fürdőszobában folyik a meleg viz. Sokszor érezzük magunkat kényelmetlenül, mert ha dorombolást hallunk, kimegyünk. Nem tudják, hová zörgetnek. Így joggal hiheti a szomszéd, hogy kíváncsiak vagyunk, kihez ki jár. Pedig nem erről van szó. Nem tudjuk pontosan, mert hiszen nem vagyunk szakemberek, de állítólag az a hiba, hogy némelyik bérlő un. bim-bam csengőt szereltetett fel magának, ezek okoznak a hálózatban zavart. Ha így van, szereltesse le ezeket az IKV, s bennünket ne hagyjon hónapokig csengő nélkül. Kilenc aláírás Szolnok ORILUX A közelmúltban az egyik MSZMP KB határozatnak köszönhetően kapta a jászszentandrási általános iskola a képen látható ORILUX televíziót a KPM Közúti Igazgatóság K1SZ- szervezetétől. A készüléket Kerek Imre KISZ-titkár adta át. E sorok írója vette át boldog kézszorítással. Május 29-e óta „jobb a véíel”, s ősszel, az új tanévben már élvezetesebb lesz az oktatás a belterületi tanulóknak. Molnár István igazgató J ászszentandrás Szemétdomb a kerítés tövében Fegyverneken, a Lehel utcában lakunk. Nem kívánjuk senkinek, hogy a mi környezetünkhöz hasonlóban éljen. Sajnos, laknak itt emberek, akik a minimális higiéniai követelményekkel sincsenek tisztában, nem is érdekli őket ilyen „apróság”. Ügyszintén semmibe veszik a szemét- gyűjtőhelyet, magyarán: oda rakják a szemetet, ahová éppen jól esik- Hosszú évek ó<a egy szemétdomb magasodik az egyik kerítés mellett. Ebből következően bűzlik a környék. A Vörös Csillag Tsz nem tudja trágyaként felhasználni a szemetet, mert találha, ó közte mindenféle elképzelhető cs elképzelhetetlen tárgy Jeleztük problémánkat a helyi, a megyei tanácsnak, a KÖJAL-nak, a községi pár titkárnak. ígéretet kaptunk, intézkedés azonban nem történt. Pedig csupán egy markológép kellene, s a szemetet egy gödörbe elszállítani. Gödör is van, a volt vályogvető telep, a régi vásártéren. A szemétdomb eltüntetése nemcsak a Lehel úton lakók ügye. A fertőző góc felszámolása-közügy. öt aláírás Fegyvernek Talán július, 5-én. . . „V éndégűző” címmel közöltük június 12-én Fapp László szolnoki olvasónk levelét, aki a Tisza Szálló gyógyfürdőjében lévő hibákat sorolta. Áprilistól novemberig nincs száraz-, nedvesgőz-szolgálta- tás, fűtés, nem adnak papucsot stb. A fürdőt 1968 óta a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemelteti. Dr. Po- lónyi Szűcs Lajos igazgatótól kaptunk a panaszra választ. Azóta szinte minden évben jelentős beruházással biztosítják a fürdő nyitvatartását — írta —, különböző felújítási munkák elvégzése vált ehhez szükségessé. A szén- tüzelésű kazánokat gáztüzelésűre alakíttatták át. Kicserélték a kazánházi födém- szerkezetet. Megépült a fürdő gépi szellőző berendezése. Négymillió forintba került a fizikotherápiás egység. „.. .panaszos információi tévesek, ugyanis ilyen nagyságú üzemszünet a gőzszolgáltatásban nem volt, csupán a kazánliáz födémcseréje idején voltunk kénytelenek a kazánokat körülbelül két hónapig leállítani. Jelenleg a kazánok kazánbiztosi revíziója folyik, amely a vonatkozó rendeletek értelmében elkerülhetetlen, s tudvalévő, hogy ilyen alkalommal a kazánt le kell állítani. A vizsgálat alapján születik majd döntés, hogy milyen javítások szükségesek, és az ismételt indulásra mikor lesz lehetőség. .. a gőzszolgáltatás várhatóan július 5-ig beindul... A fürdő fűtése és a kazánok között nincs összefüggés, ugyanis a Tisza Szálló fűtése thermálvízzel történik... Kérjük kedves vendégeinket, hogy a jövőben, ha problémáik merülnének fel... a fürdő vezetőjét keressék meg, s úgy véljük, esetleges panaszuk rövid úton orvoslásra kerül... Nekünk ugyanis a vendégmarasztalás a célunk. ..” Miért egyszerre Munkatársunk Zárva! című (megjelent június 19.) írásában kifogásolta, hogy a Vosztok úti és a Kossuth téri női- és férfi fodrászüzletet egyszerre zárták be, egyszerre tatarozzák Szolnokon. Bácsi Józseftől, a szolnoki Városi Tanács VB termelésellátásfelügyeleti osztályának vezetőjétől kaptuk a következő tájékoztatást: „... A Vosztok úti és a Kossuth téri fodrászüzletnek a Patyolat Vállalat az üzemeltetője. A vállalat igazgatójától kapott információ szerint a Vosztok úti üzlet előreláthatólag június 20-án, a Kossuth téri pedig június 25-én kezdi meg újból működését. A Patyolat Vállalat igazgatójától érkezett válasz- szerint a két egységnek egyszerre történő bezárására azért volt szükség, mert az átalakítást és a tatarozást végző kivitelező csak így vállalta el a munkát. ..” * * * Amint azt tegnap a Patyolat Vállalatnál közölték, június 20-án a Vosztok-úti, június 25-én a Kossuth téri üzletet „birtokba vehették” a vendégek. Utóbbiban a délutáni műszakban kérhettek először divatos frizurát nők s férfiak egyaránt. A szolnoki MEZŐGÉP 2. sz. gyáregysége TÓSZEG Felveszünk 1 \ V FELVESZ fiatal gyakorlott textilgépész-gépészmérnöki, vagy üzemmérnöki képesítéssel dolgozót. Budapes'hez közel fekvő vidéki telepünkre, — esztergályost, — géplakatos1, külső szerelési munkára: gépészeti-energia stb. munkák végzésére műszaki vezetői állásra. Fizetés kollektív szerződés szerint. — központi fűtésszerelőket, Az állás betöltéséhez kétszobás — lakatosokat, összkomfortos szövetkezeti lakást — vízvezeték szerelőket. * biztosítunk. — segédmunkásoka1. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal, „MŰSZAKI VEZETŐ” Külső szerelési munkára felvett dolgozók fizetése teljesítménybér és kiküldetési átalány, lelentkezni lehe : a gyáregység igazgatójánál. jeligére a Néplap szolnoki kiadójába kérjük. Alkoholisták intézeti gyógykezeléséről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1974. .évi 10. számú törvényerejű rendeletével szabályozta az alkoholisták kötelező intézeti. gyógykezelésének rendjét és a beutalás feltételeit. Az új rendelet szerint az intézeti kezelés többször is megismételhető. A kezelés egy alkalommal azonban legfeljebb két évig tarthat. A beutalás feltételei Az az alkoholista, aki rendszeres és nagy mennyiségű szeszes ital fogyasztásából eredő magatartásával családját, kiskorú gyermekének fejlődését, környezetének biztonságát veszélyezteti, vagy a közrendet, illetve munkahelyén a környezetét súlyosan zavarja, munkaterápiás intézetben történő gyógykezelésre kötelezhető a következő feltételekkel: ha nem jelentkezik önként alkoholelvanó kezelésre, vagy a gondozó intézetben, illetve az alköhol- elvonó osztályon történő gyógykezelésétől eredmény nem várható. Vagy ha egykét évnél nem régebbi kezelés, illetve magatartása miatt félbeszakadt gyógyítás tapasztalatai alapján a gondozó intézetben, illetve az alkoholelvonó osztályon történő kezeléstől már nem várható gyógyulás. Mindkét feltétel vagylagos. Ez azt jelenti, hogy az alkoholista bármelyik feltétel fennállása esetén intézeti gyógykezelésre kötelezhető. Nem kötelezhető azonban intézeti kezelésre az, aki a 18. életévet még nem töltötte be, és akinek kórházi ge, vagy egyéb olyan beteggyógykezelésre van szüksé- ségben szenved, amelynél fogva a munkaterápiás kezelés ártalmas, vagy alkalmazásától kellő eredmény nem várható. Az eljárás megindítása Az intézeti kezelés elrendeléséről — a tanács vb egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének javaslatára — az ügyész indítványa alapján a járásbíróság határoz. Az eljárás megindítását az egészségügyi szervnél bármelyik állami vagy társadalmi szerv, továbbá szövetkezet, illetőleg az érdekelt személy kezdeményezheti. Az alkoholistának az a hozzátartozója, aki a kötelező intézeti kezelést kezdeményezte, a tanúvallomást az ügyben »nem ‘ tagadhatja meg. A járásbíróság végzése ellen a beutalt és az ügyész fellebbezhet. A fellebbezést soronkívül kell elbírálni, Az intézeti kezelést elreiidelő végzés azonban a fellebbezéstől függetlenül végrehajtható. A beutalt köteles a gyógykezelést tűrni, és a rábízott munkát elvégezni. (A gyógykezelés tűrésére kényszeríthető is.) Az intézeti kezelés alatt a beutalt munkaviszonya, illetve a szövetkezeti tagságon alapuló jogai és kötelességei szünetelnek. Az intézetben töltött időt azonban mind a munkaviszony, mind szövetkezeti tagság idejére be kell számítani. A kezelés megszüntetése Az intézeti kezelést meg kell szüntetni, és a beutaltat el kell bocsátani, ha a kezelés folytatása szükségtelen. Abban , az esetben is meg kell szüntetni a kezelést, ma olyan körülmény merül fel, amelynél fogva a kezelés nem folytatható vagy attól eredmény nem várható, továbbá ha a kezelés megkezdése óta két év már eltelt. A kezelés megszüntetéséről az orvosi vélemény alapján ugyancsak a járás- bíróság dönt. A törvényerejű rendelet szerint az intézetek működési rendjéről az igazságügyminiszter gondoskodik. Az ismertetett rendelet 1975. évi január hó 1. napján lép életbe. Teljes szövege a Magyar Közlöny 1974. évi 39. számában olvasható. ür. Cs. I. HIRDETMÉNY 14—16 éves, általános iskolát végzett fiúk jelentkezését várjuk mélyfúró szakmunkástanulónak. Kiemelt szakma. Kiemelt 900—1400 Ft ösztöndíj, — emeltszintű „B” képzés. Kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás a 305. sz. Szakmunkásképző Intézetben, Várpalotán. Jelentkezés személyesen, vagy írásban: OKGT Geofizikiai Kutatási Üzem személyzeti és oktatási osztályon. Budapest, VI.. Gorkij fasor 42. Levélcím: 1391 Budapest, Ff. 213. — Telefon: 423-949. ☆ A TITASZ Vállalat szolnoki kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy 1974. június 27-én 7.30-tól—16.30-ig hálózati munkák miatt áramszünetet tart a cukorgyári Prizma utcai bérházakban. (x) Mezőgazdasági üzemek figyelmébe ajánljuk! Megérkeztek a ZSRF—3,6 jelű rendre arató gépek Mezőgazdasági ára: 30 000,— Ft Raktárunkban azonnaj átvehető!