Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-23 / 145. szám

14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. június 23, * Ora a kofyogőban 1974. JÚNIUS 23. VASÁRNAP ZOLTÁN NAPJA A Nap kél 3.47'— nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 7.47 — nyugszik 21.54 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, szórványosan záporral, ziva­tarral. Mérsékelt, a zivatar idején megerősödő szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 20—25 fok között ala­kul. ALCS1SZIGET JELENTI: tegnap a középhőmérséklet 17,9 fok Celsius volt, és ez 2 fokkal alacsonyabb, mint a csillagászati nyár első napján mért sokéves átlag. A hajnal­ban mért legalacsonyabb hő­mérséklet 10,4 fok Celsius volt, és napközben sem mér­tek 24 foknál magasabb hő­mérsékletet. Változóan fel­hős volt az ég, a délutáni órákban megnövekedett a felhőzet. Abonyi Géza Huszonöt évvel ezelőtt, — 1949. június 23-án halt meg — 57 éves korában — Abo- nyi Géza színművész. Pályáját 1915-ben, a Ma­gyar Színháznál kezdte, majd a Teréz körúti Színpad ka­baréműsoraiban szerepelt. — Tehetségére hamar felfigyel­tek: 1918-ban az ország első színháza, a Nemzeti Színház szerződtette, és haláláig en­nek az együttesnek volt él­vonalbeli művésze. 62 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvényé 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 80 ezer 343 forint. 3 találata 5582 fogadónak volt, nyereményük egyenként 446 forint. A 2 ta­lálatos szelvények száma 162 741 darab, ezekre egyen­ként 19 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték lévo­nása után értendők. A kö­zölt adatok tájékoztató jel­legűek. Hogyan kerül egy óra a négyszemélyes kávéfőzőbe, a kotyogóba? Nem vitás, csak rendhagyó, mondhat­nánk gyanús esetekben. Egy ájtlag halandó, ha az üzlet­ben vásárolja az órát, legin­kább a karjára csatolja. Ha csak nincs valami nyomós oka, hogy a ketyegőt a ko­tyogóba rejtse. Mikor a nyomozó a tisza­füredi Lakatos Mihály laká­sára. házkutaitási paranccsal a zsebében belépett, sejtette, hogy Lakatos kezén hiába keresné az órát. A leglehe­tetlenebb helyeken kutatott. Megnézte a lábasokat, szal­mazsákot és persze a ko- tycxgót, ahol végű is rá­akadt az órára. Nem arany doxa volt, osak egy olcsó Pobeda, amely ettől a perc­től meghamisíthatatlan tár­gyi bizonyítékká vált. Lakatos Mihály pedig egy rablás gyanúsítottjává. Miért? Június 4-én este a tisza­füredi vasútállomás környé­kén egy idegen férfi kószált. Átutazó volt, és egy kocs­mát keresett, ahol iszogat­hat, és megvárhatja míg in­dul a vonata. Érdeklődött. Két helybéli férfi készsége­sen felajánlotta, hogv elkí­séri. Mikor egy elnéptelene­dett csendes utcába értek, „a szívélyes” idegenvezetők nekiestek a férfinak, ellök­ték, megverték, befogták a száját, gyorsan lecsatolták az óráját már a zsebében kutattak, mikor az idegen lecibálta a szájára szorított kezet, és segítségért kiáltott. A rablók megijedtek, és el­rohantak. Az idegen férfi feljelentést tett az ismeret­len támadók ellen. A pontos személyleírás nyomukra ve­zetett. Rácz Józsefet és La­katos Mihályt — aki a ko­tyogóba rejtette az idegen férfi óráját — rablás alapos gyanúja1 miatt letartóztatták. A rendőrségi nyomozás még nem zárult le. K. K. A MAGYARORSZÁGON gyártott csecsemő- és gyermek­ruhák 80 százalékát a békéscsabai Kötöttárugyár készíti. Az idei gyermek és csecsemőruhák divatjára jellemző a többféle szín főleg különböző pasztellszínek. Képünkön: Nagy Lászlóné a minta varroda vezetője és Felföldi Fe- rencné mintavarró egy új modellt próbálnak Piaci szemle Szolnokon és Törökszentmiklóson Igazán szép. tipikusan nyá­ri piac volt tegnap Szolno­kon, sok vevővel, nagy fel­hozatallal. Az élőcsirke kiló­ját 34—35 forintért, a tyúkot 22—26 forintért árulták. A tejfölt 34—35 forintért .mér­tek literenként, a tehéntú­rót kilónként 24—26 forintért kínálták. A tojás ára enyhén emelkedő, 1.40—1.50 darabja. Még óburgonyát is lehetett találni, 4—6 forintos kilón­kénti áron, de már olcsóbb az újburgonya is, 4—8 fo­rintért adják kilóját. A sár­garépa 1—3 forint csómon- ként, ugyanennyibe kerül a petrezselyem is. Egy csomó vöröshagymát 1.20—2.20 kö­zötti áron lehet vásárolni, a fejes káposzta kilója a ma­gántermelőknél 3.50—4.00 fo­rint, az ÁFÉSZ és a MÉK pavilonjaiban 2.80. a ceglédi MEZÖKÖV-nél 2.50 volt. Kelkáposztából 6.— forintért adnak egy kilót, a karfiol kilója kistermelőknél 10 fo­rint, az ÁFÉSZ- és MÉK- pavilonokban 8— forint. A paradicsom még „tart­ja” az árát, mint a múlt hé­ten, most is 36—40 forint egy kiló.* Valamivel olcsóbb lett a zöldpaprika, nagysá­gától függően 50 fillér-r-3.— forint egy darab. — Egy fej karalábé 1.10—1.50, egy fej saláta 1—2 forint, Főző­tők 4—6 forintért kapható kg-ként. Az uborkát a kister­melők 20—25 forintért kí- náliák, de a ceglédiek pavi­lonjában már 9 forinttól le­het kapni. Gombát csak az egyéniek kínálnak kilónként 20—30 forint között. Még mindig elég sok az alma, kilóját 4—14 forintért mérik. Cseresznyét 5—14 fo­rintért, földiepret 15—25 fo­rintért, ribizlit 10—14 forin­tért, meggyet 9—15 forintért, málnát 30 forintért lehet kapni kilónként. Az egres kilója 5—7 forint. Zöldbor­sót kilónként 4—8, zöldbabot 18—22 forintért vásárolhat­tak a háziasszonyok. Egy kevés paraj, sóska is van még. kilója 5—6 forint. Törökszentmiklóson az élő­csirke fedhozatal a múlt he­tihez képest növekedett, így az ára is mérséklődött, 32 forint kilónként. A tojás is olcsóbb, mint Szolnokon, a nagyobb felhozatal miatt 1 forintért adják darabját. — Zöldségfélékből is kielégítő a kínálat, a paradicsom és a zöldpaprika valamivel ol­csóbb lett. Földieperből most már sokkal több van a pia­con, az ára kilónként 35 fo­rintról 25-re csökkent. — A karfiol kilóját 10, a karalá­bét 8 forintért mérik. Vigyázat, méreg! Értesítjük a lakosságot, hogy a szolnoki Tiszaligeti Üzem növényvédelmi bri­gádja 1974. június 24-én és 25-én 7-töl 10 óráig vegysze­res védekezést végez Szolno­kon a Tiszaligetben az amerikai fehér szövőlepke ellen. A felhasznált szer 51—58 méreg, a méhekre veszélyes. A kezelt terüle­tekről. illetve azok környe­zetéből élelmiszert, takar mányt begyűjteni, virágot szedni, valamint állatokat legeltetni a kezeléstől szá­mított 14 napig nem szabad. A vegyszerezett területek közelébe a várokazási idő leteltéig méhekkel kitelepül­ni tilos. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkásoár Szolnok megyei Bizottsága és , Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 13—063, 11—932 , Telex: 23 3SÍ Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 8U01 Szolnok. Pí. 108. Igazgató: Vlrágh Ivén Telefon: 12—094 Az előfizetés dlia egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar P06ts Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Május 1. u. 19. 5001 Szolnok. Pf. 1S9 Felelős vezető: Kozák yerect _____ S ZÍNHÁZ •A Szolnold Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 órakor: Pompadour (Bartos-bérlet). este 7 órakor: Pompadour (Törzs­bérlet). I--------1 1 MOZI 1 ___-J r Szolnok Vörös Csillag: A vizs­gálat lezárult felejtse el (14). — Hétfő: A vizsgálat lezárult fe­lejtse el (14), — Kert: Az ördög fogadója (14). Hétfő: A törvény- sértő seriff (14), — Tisza: Az audencia (16). Matiné: Dandin György. — Hétfő: Pál és Paula (16). Jászberény Lehel: Kettős bűntény Hamburgban. — Hétfő: Életünk legszebb napja. Kert: Lila ákác. Hétfő: Bolondos újon­cok. Karcag Déryné: Volt egy- ser egy vadnyugat I—II. (14). — Hétfő; Volt egyszer egy vad­nyugat I—II. (14). Kisújszállás Ady: Menyegző (14). Zeppelin (du.). Hétfő: Betörés (14). Kun­hegyes Szabadság: Kabaré (16), Két pisze meg az autóstop (du.). Hétfő: A tűz meghódítása I—1T. Kunszentmárton Körös: Fogják el Oichit élve vagy holtan (14). Hétfő: A törökfejes kopja. Me­zőtúr Dózsa: Pál és Paula (16). Matiné: Hogyan fogtam el az őrnagyomat? Hétfő: Ruszlán és Ludmilla I—II.. Szabadság: Sötét Torinó (14). Hétfő: Az auden­cia (16), Béke; Fekete tollú fe­hér madár (14). Hétfő: Akinek van egy unokatestvére Bronx- ban (14). Tiszafüred Tisza: A kaktusz virága. Hétfő; Mónika. Törökszentmiklós Dózsa: Láza­dás a buszon. Matiné: Hatan hetedhét országon át. — Hétfő: Kettős bűntény Hamburgban, — Hunyadi: Akinek van egy uno­katestvére Bronxban (14). Hét­fő: A szerelem határai, — Peti kalandiai. Túrkeve Vörös Csil­lag: Ruszlán és Ludmilla I—II. Hétfő: Sötét Torinó (14,) Bal­tazár az oroszlán. RÁDIÓ' SZOLNOKI RADIO; 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. A tartalomból: Emberek között. Petri Ferenc jegyzete. — Mú­zeumról—múzeumra: A feliratos butellákról. Egri Mária és Szabó István műsora. — Részletek a Pest megyei zeneiskolások Chopin versenyerői. hétfő; 18.00— 19.00: Hétfői hullámhosz- szunk. Zenés aktuális riportra u- scr. 19.00— 19.30: Szlovák műsor. A ritmus varázsa: Sutyinszki Já­nos a fuvószenéről. — Népszo­kások jeles napokon: Érik a ka­lasz. — Hírek. KOSSUTH RADIO: 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.03: Partit uristák. 11.13: Óvodások dalkincse. 11.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: Komjáthy Jenő versei, 12.20: A hangversenyközvetítés folytatása. 12.55: A Világbajnokságról jelentjük. 13.15: Operettdalok. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Arturo Toscanini operafelvételeiből. 14.49: Külföldi tudósítónk levele. 15.08: Nótakedvelőknek. 16.00: Színházi magazin. 17.05: Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. 17.41: Világlíra. 17.56: A Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek című műsor folytatása. 18.34: László Margit és Korondy Gvörgy operettekből énekel. 19.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.10: Versszínpad. 21.04: örökzölt dallamok. 22.20: Eszmecsere. 22.50: Lajtha László: Vas megyei kurucképek. 23.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO; 8.30: A Magyar Rádió és Tele­vízió gvermekkórusa klasszikus kórusokat éneke!. 8.42: A Rádió Dalszínháza, 10.08: Hét család Európában, A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk MINDEN HATALMAT... 55 évvel ezelőtt, 1919 június 24-én fogadta el a Tanácsok Országos Gyűlése a magyar nép első szocialista alkotmányát, ami egyben —- a szovjet alkotmány után — a világon a második ilyen jellegű tör­vény volt. E történelmi jelentőségű gyűlés legnagyobb po­litikai tette az volt, hogy az alkotmánnyal a dolgozó nép küldötteinek országos tanácskozása tette magáévá a mun­kásosztály forradalmi céljait. Az alkotmány, amely 89 pa­ragrafust tartalmazott, kimondta a dolgozó nép ítéletét a kapitalizmus felett, rögzítette a tanácsállam célját: a szo­cializmus felépítését és a kizsákmányolás minden formá­jának megszüntetését. Történelmünkben az első okmány, amelyben a nemzetiségek minden tekintetben egyenlőséget nyertek, amelyben a tanácsállam politikájának legfőbb külpolitikai céljaként a vűágbéke megteremtésének prog­ramja áll, amely deklarálja a gyülekezési, a szólás-, a sajtó- és a lelkiismereti szabadságot, s ez utóbbi érvénye­sítése érdekében szétválasztja az államot és az egyházat. A műsorban Ságvári Agnes történész, Sarlós István jog- történész és az akkori események ma élő részesei emlékez­nek vissza a magyar forradalmi munkásmozgalom e dicső eredményére. Ezt a műsort 18.45 órakor láthatjuk a tévében. PARTITURISTAK. A Gyermekrádió vetélkedője. Já­tékvezető: Szabó Helga és Varga Károly. A versenyzők asztalánál öt zeneiskola két-két növendéke ül, a nézőtéren a szurkolótábor. Velük — és minden ifjú rádióhallgatóval — indulunk nyári zenés utazásra, a partitúrákban rejlő zenei hangok segítségével. A játék kiesés rendszerű. Min­den forduló után elbúcsúzunk egy versenyző-párostól, s a negyedik fordulóban már csak ketten haladnak a cél felé. Ezt a műsort 10.03 órakor sugározza a Kossuth rádió. 10.38: Szívesen hallgattuk. 12.08: Közvetítés a K.otottfogású Birkózó EB döntőiről. 12.18: Jo ebedhez szol a nóta. 13.05: Az elcserélt kalap. 14.00: Táskarádió... 15.00: Nőkről — nőknek. 15.30: Mozart: Kis éji zene. 15.49: Mikroion előtt á2 irodalmi szerkesztő. 16.05: Kapcsoljuk a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színháztermét. 17.05: Kiskunsági Nemzeti Park, 17.35: Mit hallunk? 18.05: Közvetítés a kötöttfogású Birkózó EB döntőiről. 18.20: Rendezte: Cseres Miklós dr. 19.16: Uj koruslemezeinkből, 19.35: Közvetítés a Nyári Totó­kupa mérkőzésekről és a kötöttfogású Birkózó EB döntőiről. 20.10: Verdi: Simone Boccanegra. 21.44: Boldizsár Iván írása. 21.56: Az operaközvetítés folytatása. 23.10: örökzöld dzsesszmelódiák. HÉTFŐ; KOSSUTH RÁDIÓ; 8.15: Mezok, laitaK eneke. ü.zó: Siagennuzeum. 9.06: Adaincsutka. Mykolas Síuckis regénye folytatásokban. VLL. rész. 9.26: Radiobörze. 9.30: A hét zenemüve. Bartók: Zene húros-, ütőhangsze­rekre és cseleztára. 10.05: A csudálatos Mary. p. L. Travers regenye folytatásokban. 6. rész: Corry néni. 10.27: Zenekari muzsika. 11.44: Filmklub. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat felvételei­ből Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 18.48: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.08: Édes anyanyelvűnk. 14.08: A férj kopogtat. Részletek Offenbach operettjéből. 14.29: Dalok a Fáklyavivők című sorozatból. 14.39: Találkozunk a Bristolban. Egy felderítő emlékira­taiból. Mihail Moszkván írása rádióra alkalmazva. 15.10: A világgazdaság hírpi. 15.15- Történelmi arcképcsarnok. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Rádiószínház n.967). Négy pohár gin. Fábián Zoltán rádiójátéka. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. Portré muzsikával. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Huszas stúdió Szomszéd falvak. 19.20: így Láttuk... A Labdarúgó Világbajnokságról jelent­jük... 19.40: Kapcsoljuk a Salgótarjáni József Attila Megyei Mű­velődési Központ szín­háztermét. A Magyar Rá­dió Népzenei Fesztiválja, a Fiatalok hangversenye. 20.25: Epilógus. 20.25: Arany János versei. 20.40: A Népzenei Fesztivál közvetítésének folytatása. 21.30: Mikroiánc. 22.2ö: Arturc Toscanini vezény­li az NBC szimfonikus zenekarát. 23.28: Táncdalainkból, HÉTFŐ; PETŐFI RÁDIÓ; 8 05: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03* Teli Vilmos Részletek Rossini operájából. 13.03- Két tanév között. Riport, 13.20: Sosztakovics: Szonáta gordonkára és zongorára. 14.00: Kettőtől—hatig... A Rádió kívánságműsora. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) 18.20: Kalandozás... Bánfiy György és Czigány György bpszélgetése — sok muzsikával. 19.34: Géza fejedelem temploma. Riport a szé­kesfehérvári ásatásokróL 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.10: Jelentés a Birkózó EB-ről. 20.20: Üj könyvek. 20.23: Szórakoztató antikvárium. Részletek elhangzott műsorainkból. 22.30: Félóra sanzon. 23.15: Virágénekek. 23.30: A hét zeneműve. Bartók: Zene húros-, ütőhangsze­rekre és cselesztára. BUDAPEST % 9.58: Kis emberek, nagy embe­rek. Intervíziós gyermek- műsor. Közvetítés Berlin­ből. 11.00: Diákabrak. Fii mösszeá! lítás. 11.40: Emlékezetes hangverse­nyek. Brahms: I. (c-moU) szimfónia. 14.32: A Fröhlich-család. NDK rajzfilmsorozat. IX. rész: A kis segítség. (Színes!) 14.40: Middlemarch. Magyarul beszélő angol tévétilm- sorozat. V. rész: Férjek. 15.25: Reklám műsor 15.30: Telesport. Labdarúgó VB. összefoglaló. 18.00: Korok, versek... Petőfi Sándor: „Pacsirta­szói hallok megint...’* (ism.) 18.45: Minden hatalmat... Gondolatok és emlékek az első szocialista alkotmányról. 19.10: Az MRT Közönségszolgá­latának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. (Színes!) 19.30: A Hét... 20.25 : Hírek. 20.30: Száraz György: II!. Béla. Tévéjáték. (Színes !J 22.00: Hírek — Sporthírek. BUKAREST? 7.40: Pioníroknak. 8.35: Daktari c. iolyt. fiira gyermekeknek. 9.00: a falu életécől. 10.45: £enés összeállítás. 13.35: Egy tavasz 17 pillanata. Folyt, szovjet tv-film. 15.55: Kerékpárverseny. Utána: Politechnika Tlmiscura— Jiul Petrosnai labdarúgó­mérkőzés. 13.00: a gyermekek világa. 19.25: Norman Panam filmje. 20.35: Könnyűzenei műsor. 21.20: A vasárnap sportja. POZSONY: 9.00: Mesejáték. 10.20: Wallenstein. Schiller drá­ma i*nak Tv-változata. 2. rész. 11.10: A Spcrtko húzása, 11.35: Heti Tv-bíradó. 12.00: Hangverseny. 12.35: Egy hét a képernyőn. 14.00: Sportdélutsn. 15.15; Lengyelország—-Olaszor­szág. Labdarúgó VB. A szünetben* Esti mese. 17.50: Ki kicsoda? Tv-játék. 19.00: Sporteredmények. 19 50; Költészet. 20.00: Csendesek a hajnalok. Szövge* filmsorozat. 21.25: Tv-híradő. 21.45: Riportfilm. Köszönetnyilvánítás Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk azoknak, — akik szeretett Ezúton mondunk köszöne­1 férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk, nagyba­tét mindazoknak, akik fiunk tyánk, TÓTH LÁSZLÓ id. PÁSZTRAí FERENC temetésén megjelentek. ■ \ elhunytával részvétüket nyíl­Köszönetét mondunk a rokonságnak, ismerősök­vánították, —■ mély fájdal­nek, jó szomszédoknak, x aíamint a szolnoki ÁFÉSZ inunkban velünk együtt dolgozóinak, volt munkatársainak képviseletében meg­jelenteknek, a Posta, Rádió, Televízió kirendeltség Gyászoló szüle! dolgozóinak és mindazoknak, akik sírjára koszorút, virágot hoztak és mélységes fájdalmunkat enyhíteni Szolnok igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents