Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
1374. június 16. SZOLNOK MÉGI El NÉPLAP 11 Vízilabda OB I. Ennyivel Jobb az Egri Egri Dózsa—Szolnoki Vízügy-Dózsa 6:5 (3:0, 2:2, 0:1. 1:2) Eger, sportuszoda, 500 n., v.: Ferenczy. Eger: Kácsor — Katona, Pécsik, Lutter, Bolya, Kovács. Gyulavári. Edző: Pécsik Dénes. Szolnok: Ugrai — Pintér, Kozák. Zámbó, Urbán. Pásztrai, He- csei dr. Csere: Cseh, Pintér F. A gólok sorrendje: Pécsik. Katona (emberhátrányban!), Kovács (e), Urbán, Urbán. Pécsik (e). Bolya (e), Urbán (4 m-es), Pintér, Katona, Pintér (e). Ugyanúgy, mint pénteken a Damjanich uszodában. Egerben is a szolnoki csapat dolgozta ki az első helyzeteket és ezek ugyanúgy ki is maradtak. Amennyivel jobb csapat az Egri Dózsa a szentesinél, annyival nagyobb • árat kellett fizetni a meddő játékért a Vízügy-/' Dózsának. A nagyszerűim játszó Pécsik vezérletével magas színvonalú első 5 /percet prrodukáltak a hazaiak és az akkor szerzett háromgólos vezetés eldöntette a találkozót. A mérkőzés hátra levő részében erősen feljavult a szolnoki 'együttes, de már nem sikerült vitássá tenni az egriek győzelmét. 4 Tiszántúli Vízügyi igazgatóság Debrecen, Hatvan u. 8—10. felajánlja megvételre Búcsú térségében lévő belvízvédelmi szivattyútelepein tárolt alábbi mennyiségű szénkészleteit: Fekete szén: 1.550 q. 10,- Ft/q. Barna szén: 3.180 q. 8,- Ft/q. Érdeklődni: Tóth László anyaggazdálkodási csoportvezetőnél, Telefon: Debrecen: 12-010/30-as mellék. Csalódás — de nem tragédia Az őszi idényt az MTE éppen úgy 21 ponttal zárta, — és éppen úgy a második helyen, — mint egy esztendővel korábban. Békéscsaba 19, a Komló 18 ponttal az 5., illetve a 6. helyen fordult. A szezonzáró meccsen — már télies hidegben — éppen a Komló volt az ellenfél a Mátyás király úton és 2:0-ra kapott ki egy színvonalas, vérpezsdítő mérkőzésen. Az MTE tehát ismét ugyanott állt ősszel, mint egy évvel korábban a feljebbjutást jelentő második helyen, ám a ’73-as év végén mégis bizakodóbb volt a hangulat. A két bajnokság között ugyanis történt egy, s más SzolFebruár 3-án az MTE vezetőinek — dr. Soós István elnöknek és Oláh György ügyvezető elnöknek — feltettük a kérdést: Mit hoz a tavasz a piros-feketéknek? A válasz a következő volt: „Reméljük csalódást nem. És ezt arra az esetre is értem, ha nem kerülünk be az N3 I-be. A drukkerek az odaadó felkészülés után elvárják, — hogy a játékosok „meghaljanak” a pályán. Ha így lesz, ám ez is kevés lesz a fel- jebbjutáshoz, nem hiszem, hogy bárki is szemrehányást tesz a fiúknak.” így lett. Dr. Soós István józan jóslata tulajdonképpen bevált. A csapat a tavaszi mérkőzéseken ha nem is mindig jól, ám valamennyi találkozón szívvel-lélekkel játszott. Hogy így sem sikerült a feljebb jutás? Ennek esősorban nem az MTE az oka. Jobbak voltak a versenytársak, nagyobb sprintet vágtak ki, mint a piros-feketék, s jobban bírták szusszal az utolsó 90 percig. A labdarúgás második vonalában nincsenek olyan megbonthatatlan értékrendek, mint az NB I-ben. Itt tulajdonképpen minden esztendőben fejtetőre áll a papírforma; esélyesnek vélt csapatok tűnnek el a süllyesztőbe és frissen felkerült újoncok szállnak harcba vakmerőén a bajnoki címért. Az elmúlt szezon sem volt kivétel. Az NB I-et megjárt Komló, Dunaújváros, Diósgyőr mint minden idényt, ezt is úgy kezdte, hogy most aztán ismét felkapaszkodik a csúcsra. A gyürkőzők közül csak a DVTK-nak sikerült „kilőni”, a többiek a mezőny első felében — keresztbe, kasba verték egymást. Ebbe az adok-kapok csatába az MTE is beszállt, és méghozzá nem is rosszul harcolt. Az őszt még feljutó bpu-an zárta, jóllehet az MTE jelenlegi összetételében nem NB I-es színvonalú együttes. Nem volt rejtély Á szurkolók, amikor a buktatókat keresik egy-egy mérkőzés . egyetlen jelenetét, vagy szereplőjét „nagyítják ki” a több-hónapos esemény- sorozatból. Alig van olyan játékos a piros-feketéknél, akinek a neve ne forgott volna közszájon akkor, amikor egy-egy találkozó után bűnbakot kellett keresni. Az egri csatavesztés, a Pénzügyőr elleni kudarc, vagy a kecskeméti vereség után azt találgatták a drukkerek: kinek és miért volt érdeke, hogy ne győzzön a csapat. — Azok, akik állandóan a játékosok közelében vannak tanúsíthatják, hogy szándékosan egyetlen vereséget sem szedett össze az MTE! Természetesen voltak érthetetlen formaingadozások, ám ennek elsősorban szakmai konzekvenciái vannak. Az egyetlen magyarázat: a gárda nem bírta sem idegileg, sem fizikailag, sem pedig pszichológiailag azt a kiélezett, nagy küzdelmet, amit a tavaszi szezon hozott. Nem 5—6 játékost tudna elképzelni — az NB I-ben .. A tavaszi szezon őt igazolta, j Akkor. amikor hatalmas : harci kedvvel lépett pályára a csapat. legtöbbször nem volt baj: a lelkesedés, a hatalmas akarás kipótolta a technikai, taktikai fogyatékosságokat. Am. amikor egy-egy könnyebbnek vélt ellenfél ellen nem lobogott eléggé e harci tűz — máris baj volt. Ezzel magyarázható, hogy mí,g a Komlótól, Békéscsabától 3—3 pontot szedett el a szolnoki csapat a két forduló során, addig a kiesés ellen küzdő Egerrel, Pénzügyőrrel vagy a Kecskeméttel nem tudott megbirkózni — pedig égető szükség lett volna a pontokra. Hogyan tovább Az MTE nem jutott az NB I-be, és ez nem tragédia. Akik látták a Diósgyőr elleni mérkőzést, emlékezhetnek rá, hogy „ vendégek csapatában szinte valamennyi poszton nagyszerű képességű, kész labdarúgók szerepeltek. Mégis, a diósgyőri szakvezetők azt tervezik, hogy négyöt poszton megerősítik gárdájukat ahhoz, hogy helyt is álljanak az első vonalban. Ugyanígy meg kell erősíteni az MTEjjt is ahhoz, hogy jövőre ismét elérje a csapat a jelenlegi értékes helyezését, vagy akár feljebb is lépjen eggyel. A közönség türelmetlenebb része az átigazolásoktól vár orvoslást. A klub vezetői ezekben a napokban éppen azon fáradoznak, hogv új embereket szerezzenek a szakosztályba. Aki azonban csak kicsit is jártas a labdarúgás berkeiben, tudja, hogy ez nem könnyű dolog. Neves játékosok átigazolása olyan anyagi következményekkel jár, amire Szolnokon nincs fedezet. Az MTE vezetői csak tisztességes feltételek mellett hajlandók bárkivel is tárgyalni — és sajnos ez nem minden esetben vezet eredményre. Szenzációs átigazolásokról az MTE-nél tehát aligha hallunk majd, óm a vezetők így is levontak számos tanulságot a csapat szerepléséből. A jövőben tovább emelik a szakmai munka színvonalát a labdarúgóknál. Még nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az MTE az egész megye labdarúgócentruma legyen. Üj edzők munkába állítását tervezik és az úttörő, serdülő, ifjúsági együttesek játékosai számára biztosítanak a jelenleginél gyorsabb fejlődési lehetőséget. Az alapok megerősítése után aztán bátrabban tervezhetnek. A jövőre való hivatkozás nem a jó szereplés beláthatatlan időre való elodázását jelenti, hiszen az utánpótlás nevelésében is lehet konkrétan tervezni, ha a szakmai munka átgondolt és következetes. És az MTE-nél most erre van szükség. 50 százalékos árengedménnyel vásárolhatók a 670 x 15 méretű sima és hőmintás gumiköpenyek Magánszemélyeket is kiszolgálunk AGROKER Szolnok, Kombájn u. volt tehát rejtély, a csapat annyit nyújtott, amennyire képes volt. Feljebbjutni — de nem mindenáron Czibulka Mihály dr. miután megismerte játékosait, úgy értékelte a csapatot, hogy — az együttesből mindössze Csalódtunk, de tragédia nem történt — mondta nemrégiben az MTE elnöke. Valóban nem történt jóvátehetetlen szerencsétlenség, különösen nem. ha a klub vezetői levonják az idei bajnoki év tanulságait, s a következőre e tapasztalatok birtokában készülnek. Palágy) Béla Megyei döntő Falusi dolgozók sparíakiádja A megyei testnevelési és Sporthivatal és a megyei KISZ-bizottság rendezésében június I6-án. ma kerül sor a falusi dolgozók sparta- kiádja' nyári versenyeinek megyei döntőjére. A falusi fiatalok minden évi legnagyobb tömegsport demonstrációját Szolnokon, a tisza- ligeti sporttelepen bonyolítják le. Az ünnepélyéé megnyitó 8.40-kor lesz. A megyei sporthivatal a megyei döntő keretében biztosított lehetőséget a legjobb termelőszövetkezeti csapatok részvételére is. A megyei döntő résztvevői labdajátékokban, valamint atlétikában mérkőznek majd az országos döntőn való részvétel jogáért és a helyezések eldöntéséért. ______ . aó • LaJWarúgó VB Hollandia—U ruguay 2:0, Svédország—Bulgária 0:0. Félidőben Lengyeloszág— Argentína 2:0, Olaszország— Haiti .0:0. Mii sportműsor Atlétika: Megyei Ifjúsági bajnokság, Szolnok, MAV-sportte- lep, 9. Kerékpár: Magyar Népköztársaság 1974. évi felnőtt, junior, ifjúsági és úttörtő országúti rövidtávú bajnokság, Szolnok — Cserkeszöllő közötti útszakaszon. Rajt: a tiszaligeti strandfürdő elöl, 10. Befutás ugyanott. Falusi dolgozók xxm. sparta- kiádja megyei döntője: Szolnok, tiszaligeti sporttelep, 9. Kézilabda, i. o. női: Üjszász— Szó. Traktkor, Üjszász. 9, Faras G.—Szekeres, Tiszaföldvár—Törökszentmiklósi Barnevál. Tiszaföldvár, 9, Farkas J„ Jászivány— Sz. Spartacus, Jászivány, 15. Méri G.—Enyedi j., Tiszafüred— Jászladány, Tiszafüred, 11, Sajtos-Bangó, Jászboldogháza—Mezőtúr, Jászboldogháza, 10, Enyedi J. Megyei férfi felnőtt: Üjszász—Jászalsószentgyörgy Üjszász. 11, Farkas—Szekeres, Kilián FSE—Törökszentmiklósi Barnevál Szolnok, Kilián-pálya, 10, Szöllősi K., Szó. Olajbányász n— Jászladány, Szolnok, Tiszaliget, 8. Móczár—B. Szűcs, Jászberény— Túrke ve, Jászberény, 10. Cseh I*. Simon 1., Alattyán—Mezőtúr, Alattyán. 10, Sándor M. Megyei férfi ifjúsági: Üjszász—Jászalsó- szenlgyörgy. újszász. 10. Farkas G.—Szekeres, Tiszaföldvár—Törökszentmiklósi Barnevál. Tiszaföldvár, 10. Farkas J. Szó. Olajbányász—Jászladány, Szolnok. 8. Móczár—B. Szűcs. Jászberény— Tűrkeve, Jászberény. 9, Cseh L. —Simon I. Alattyán—Mezőtúr, Alattyán. 9. Sándor M. Kosárlabda. Férfi NB n: Szolnoki Olajbányász—Egri Finom- mechanika, Közgazdasági Technikum 11. Röplabda: MNK Vízügy-Dózsa —MALÉV MTK. NB I. Szolnók, Dózsa-pálya, 11. Sakk. Megyei I. o. csapatbajnokság: Tiszaföldvár—Kisújszállás, Tiszaföldvár, művelődési otthon, Kossuth L. u. 67. 9. Jászberényi Lehel i—Szó. MTE I, Jászberény, Széchenyi út 52, 9. Mezőtúri ÁFÉSZ—Karcagi VM, Mezőtúr, ÁFÉSZ kultúrterem. 9. Vívás: Országos vidéki felnőtt vegyes csapatbajnokság, Szolnok. a MÁV ivéső utcai csarnoka. 9. Tollaslabda: Tisza Kupa, Szolnok. Kilián Repülő Műszaki Főiskola tornaterme, 9. Vízilabda OB L: Vízügy-Dózsa —BVSC, Szolnok, Damjanich uszoda, 12.30, Samu. Labdarúgás NB I B: Szolnoki MTE—Budafok. Szolnok, 16, Dr. Demeter. NB ti: Szabó Lajos SE —Szegedi VSE, Mezőtúr, 16, Faragó. NB Hl: Törökszentmiklósi Vasas-Debreceni Kinizsi, Török- szentmiklós, 17, Ambrus. Szó. Olajbányász—Kilián FSE, Szolnok. Tiszaliget, 17. Mizsei. Megyei I. o.: Jászberényi Vasas— Kisújszállás. Jászberény, 17, Busa, Tószeg—Vegyiművek, Tószeg, 17, Csák I. Jászárokszállás—Rá- kóczifalva, Jászárokszállás, 17, Mák L. Fegyvernek—Mezőtúri AFC, Fegyvernek, 17. Szántó J.. Tisza Cipő—Jászjákóhalma, Martfű, cipőgyári pálya, 17, Bállá Gy. Jászfény szaru—Üjszász, Jász- fényszaru. 17, Horváth I. Kenderes—Szó. Cukorgyár, Kenderes, Hajdú m-ből. Karcag —Türke ve. Karcag, 17, Pató. Megyei II. o.: Szó. Mezőgép—Kengyel, Szolnok, 17, Koppány. Jászalsószentgyörgy—Kunhegyes, Jászalsószentgyörgy, 17, Terenyei, Jászladány—Jb. Mezőgép, Jászia- dány, 17, Grámán. Kunszentmártoni TE—Tiszafüred. Kunszent- márton, 17, Gál A. Szászberek- Mezőtúri Főiskola, Szászberek, 17, Tóvfzi. Tiszagyenda—Szajol, Tiszagyenda, 17, Ozsvár, Rákóczi- újfalu—Jászapáti, Rákócziújfaiu, 17. Török, Tiszabura—Tiszatenyő. Tiszabura. 17, Orbán, szolnoki járási bajnokság: Zagyvarékas— Vezseny, Zagyvarékas, 17, Szabó L Tiszajenő—Tiszavárkony. Tiszajenő, 17, Szabó B. Rákóczi- falva n—Kőtelek, Rákóczifalva 17, Magyar!, Mezőhék—Tiszasüly, Mezőhék, 17. Kovács I. Idegenben szerepelnek: a Szó. MÁV NB Tl-es labdarúgói Cegléden, a VSE ellen, a Szolnoki MTE ifjúsági súlyemelői hatan Leninvárosban. a város ifjúsági I. osztályú bajnokságán, a Szolnoki Vízügy-Dózsa ifjúsági és serdülő vízilabdázói Budapesten, a Tüzér utcában a Bp. Honvéd ellen. ____ ..... n okon. Előszöris a szakosztályok összevonásával kevesebb kézben összpontosult a sportra szánt erő. Az MTE- nél olyan vezetők kaptak helvet a klub irányításában, — akik nagy tapasztalattal, közéleti jártassággal rendelkeznek, de a labdarúgó szakosztály irányítására is számos tisztánlátó sportember fogott össze. Ráadásul most az MNK csatározások sem vonták el a figyelmet a bajnoki felkészülésről, hiszen a Szolnoki MÁV véget vetett az MTE kupa-szereplésének. Zavartalanul kezdődött a gyulai alapÜZdb» *•''» ■ Mit hoz a tavasz? A 21 nem mindig nyer Ma délután befejeződik a bajnokság az NB I B-ben, s a Szolnoki MTE, amennyiben egyetlen pontot is sze- rez> úgy mindenképp a negyedik helyen végez, — te- fyat ismét lép egyet előre az 'elmúlt évihez képest a bajnoki ranglétrán. Ami pedig az összegyűjtött pontok számát illeti, máris több van eggyel a tarsolyban mint tavaly, jól lehet a mai 90 perc még hátra van. A közönségnek tehát minden oka meglenne arra, hogy örüljön — elképzelhető azonban, hogy a Mátyás király úti pályán mégsem fog zúgni a vastaps. Mert a szurkolók eev-^-re még többet várt.