Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-15 / 138. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 80 FILLÉR ^ XXV. évf. 138. sz. 1974. június 15., szombat. A minősítés tükör A zok a minisztertanácsi határozatok, amelyek az állami személyzeti munka szabályozásáról szólnak, az utóbbi években kötelező érvénnyel rendelkeznek a minősítések elkészítéséről. A vezetői és érdemi ügyintézői munkakörökben foglalkoztatottak munkáját — hangsúlyozza a Minisz- terianács ez év tavaszán hozott határozata — az arra illetékes vezetőnek rendszeres időközönként értékelnie kell. S nemcsak a munkáját, hanem politikai, emberi magatartását is azzal a céllal, hogy ilymódon elősegítse a minősített szakmai, jellembeli fejlődését. Kimondja a határozat: „Minden lényeges személyi kérdés elbírálásánál (előléptetés, kitüntetés, áthelyezés, továbbképzés, munkaviszony megszüntetése, stb.) a minősítést kell alapul venni.” Talán nem szükséges bővebben indokolni a határozatban kifejezésre jutó követelmények célszerűségét, hasznosságát. Ha mégis találkozunk vezetőkkel, akik nem fordítanak kellő gondot arra, hogy az alapminősítést négy évenként felfrissítsék, kiegészítsék, úgy ennek fő oka legtöbbször a feladat lebecsülése. Hiszen amúgyis ismerjük beosztottainkat — halljuk gyakran. Nem elegendő, hogy csak a vezető ismerje beosztottait. A minősítés tükröt tart a minősített elé, tartalmazza munkája elismerését éppúgy, mint fogyatékosságait, azokat a hibákat, amelyeken túljutva értékesebb emberré válhat. Módot nyújt számára ahhoz, hogy amivel nem ért egyet, azt elmondja, leírja, vitázhasson 1 Lehetséges, hogy épp ez a nyíltság, a minősített várható ellenérvei lennének kényelmetlenek a minősítést készítőnek? Vagy talán egyszerű szűklátókörűség, okozza az idegenkedést, aminek következtében egyes vezetőemberek nem látják, hogy a munkahelyi intrikáknak, a vezetők és beosztottak egymás közötti viszonyában mutatkozó torzulásoknak egyik nem lebecsülhető ellenszere éppen a minősítések kölcsönös komolyan vétele. A Minisztertanács határozata világosan kimondja, hogy a személyzeti nyilvántartásokban csak olyan minősítéseket szabad tartani, amelyeket a dolgozóval ismertettek, és azt a dolgozó a minősítésen aláírásával igazolta. A vezető és a személyzeti vezető egyaránt felelős azért, hogy ez minden esetben megtörténjék. Amennyiben pedig a minősített megtagadta a róla kialakított vélemény aláírását, ezt fel kell tüntetni a minősítésen. Mint látható: a határozat olyan állásfoglalás is egyben, amely a kádermunka demokratizmusát juttatja érvényre. Ezt erősíti az a rendelkezés is, amely előírja, hogy 1974 második félévében, ezt követően pedig kétévenként a minisztereknek, valamint az országos hatáskörű szervek vezetőinek meg kell tárgyalniok a felügyeletük alá tartozó szervek vezetőivel és személyzeti vezetőivel a személyzeti munka helyzetét, a soros tennivalókat és mindezekről be kell számolniok a Miniszter- tanácsnak. A ligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a minősítések elkészítése, rendben tartása képezi az alapját a személyzeti munka megítélésének, további javításának. Hapedig tovább próbálunk tekinteni, arra is rá kell jönnünk, hogy az ügy társadalmi hordereje igen nagy. Érinti a szocialista emberi viszonylatok összességét. Hatással van a közéleti tisztaság követelményeinek maradéktalan érvényesítésére. Előmozdítja a vezetők és beosztottak kapcsolatának javítását. Érvényre juttatja a szocialista társadalmi berendezkedés mély humánumát. Hasznos ambíciókat hoz felszínre, mindazokban, akik a minősítésekkel nevelni akarnak, s akik a jóakaratot látják ebben. . Természetesen csak abban az esetben, ha a rendelkezést mindenki, akit illet, — komolyan veszi. k. i. Leonyid Brezsnyev: „Minden tervünk összefügg a béke megóvásával" Választási beszédet mondott az SZKP főtitkára Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kreml kongresszusi palotájában találkozott Moszkva Bauman-kerületériek választópolgáraival, akik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába jelölték. A választói találkozón megjelent Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij, az SZKP és a szovjet állam több más vezetője. Jelen voltak az üzemek és az intézmények, a kutatóintézetek és a tanintézetek, valamint más szervezetek képviselői. Leonyid Brezsnyev beszédében kijelentette, hogy az SZKP folytatja harcát a Szovjetunió erejének szilárdításáért, a kommunizmus újabb győzelmeinek nevében, a világbéke nevében, minden egyes szovjet ember javára. „Ebben a néhány egyszerű szóban a kommunista párt tevékenységének legmélyebb értelme és célja foglaltatik” — mondotta. Leonyid Brezsnyev a belpolitikai kérdéseket taglalva kijelentette, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán a dol(Folytatás a 2. oldalon.) A területfejlesztési versenyben Élen Szolnok, Cibakháza, Tiszasüly és Szászberek Ülést tartott a megyei tanács A megyei tanács tegnap délelőtti ülése az április 21- én tartott időközi tanácstagi választásokról szóló tájékoztató jelentéssel kezdődött. Dr. Hegedűs Lajos tanácselnök e napirendi pont tárgyalásakor jelentette be. hogy Barta László, az MSZMP megyei bizottsága titkárává történt megválasztása után kérte, hogy mentsék fel megyei tanácstagi megbízatása és végrehajtó bizottsági tagsága alól. A ta-* nács a kérésnek eleget tett s egyúttal Kukri Bélát, a szolnoki Városi Tanács elnökét a végrehajtó bizottság tagjává választotta. Kukri Béla a tanácsülésen letette az esküt. • Ugyancsak esküt tett Kocsis Lajos, akit a szolnoki Járási-Városi NEB társadalmi elnökhelyettesévé és Bagdi Ferencné, akit a törökszentmiklósi Járási-Városi NEB tagjának .választottak meg. Ezt megelőzően Tóth Jenőt, a szolnoki Járási-Városi NEB társadalmi elnökhelyettesét. valamint Darvasi Lászlónét, a törökszentmiklósi Járási-Városi NEB tagját a megyei tanács saját kérésükre felmentette. Személyi változások történtek a törökszentmiklósi Városi Tanács tisztségviselőinek körében is. Dr. Kiss Erzsébetet, a végrehajtó bizottság titkárát más munkakörbe helyezés miatt és dr. Papp János tanácselnökhelyettest felmentették. Egyúttal dr. Papp Jánost a vb titkárává nevezték ki. Kóró- di Antalnét pedig tanácselnök-helyettesé választották. Dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke ezután bejelentette, hogy az Elnöki Tanács Polónyi Szűcs Lajosnak, a Szolnok megyei Vizes Csatornaművek Vállalat igazgatójának nyugdíjazása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta, maid a kitüntetettnek átnyújtotta a magas kitüntetést. A megyei tanács a következő napirendi pontban személyi kérdésekben döntött. Határozatot hozott, hogy dr. Leilei Gábort, az egészség- ügyi és szociálpolitikai osztály vezetőiét egészségi állapota miatt, és eddigi vezetői munkásságáért köszönetét mondva, megbízatása alól felmenti, és a megyei kórház rendelőintézetéhez szájsebész orvosnak tanácsadói munkakörbe áthelyezi. A megüresedett osztályvezetői munkakörbe a tanács dr. Pápay Dénesi, a megyei KÖJÁL igazgató-főorvosát nevezte ki., * A tanács Cseh Lajos osztályvezető egyházügyi tanácsosit érdemei elismerése mellett, megromlott egészségi állapota miatt felmentette és e munkakörbe Elek Lajost, a művelődési osztály osztályvezető-helyettesét nevezte ki. A megyei tanács ezután többek között tárgyalt a megye 1973. évi összevont és központi költségvetése, valamint fejlesztési tervének teljesítéséről, a helyi tanácsok gazdasági tevékenységéről, s további feladataikról, különös tekintettel a megnövekedett gazdasági önállóság gyakorlására. A tanácstagok körében nagy érdeklődést keltett a megye élelmiszer-ellátásának tapasztalatait összegező, és az 1975—85 közötti évekre szóló távlati zöldségtermesztési tervet ismertető jelentés. A tanács délután folytatta ülését Ekkor került sor a tanácsi fejlesztési verseny 1973. évi eredményeinek értékeléséről és a díjak odaítéléséről szóló javaslat meg- tárgvalására. Az 1973. évi tanácsi fejlesztési versenyt a korábbi évhez hasonlóan négy kategóriában rendezték meg. A városok versenyében ismét Szolnok lett az első. ezért a megyei tanács vándorzászlóval. elismerő oklevéllel és háromszázezer forinttal jutalmazta. A második helyezett Kisújszállás (Folytatás a 3. oldalon.) Ma: Tékozlás ( és takarékossá^ Árvízvédelmi készültség a Hármas'Koröson és a Hortobágy- Berettyón íS* v _ Az üzemszervezést lehet és kell is tervezni ff Több mint tízezer lakás épült ☆ Szibéria — korlátlan lehetőségek iSr Világgazdasági hírek A tengerparttól egy ágyúlövésre ☆ Muzsikáló zeneszóba fr y A katonai pálya vonzásában Pótló foglalkozások ☆ Arról van szó . s i ☆ A csecsemőkelengye Magyar—mongol konzuli egyezmény A magyar—mongol konzuli egyezmény létrehozására irányuló tárgyalások folytak Ulánbátorban június 10—14. között. A tárgyalások eredményeként elkészült egyezmény szövegét magyar részről dr. Németh József, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője, mongol részről B. Bud. a Mongol Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője parafálta. iHÍRF.K - TITOÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — fítRFK — T(IPÓSÍTÁSOKHÍRKtó Borbándi János hazaérkezett Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese koreai és szovjetunióbeli hivatalos látogatásáról tegnap hazaérkezett. A Ferihegyi repülőtéren fogadására megjelent dr. Korom Mihály igazságügymi- nisz'er. dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, valamint a külügyminisztérium vezető munkatársak Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Pák Gjong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köz ársaság Budapesti nagykövete. Huszár István látogatása az OVH-nál Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tegnap látogatást tett az OVH- nál, az árvízvédelem országos központjában, ahol tájékozódott az árvízvédelmi helyzetről és a megtett intézkedésekről. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vizűéi Hivatal elnöke és munkatársai tájékoztatták arról, hogy a tiszavölgyi folyók mentén a védelmi fokozatnak megfelelő figyelőszolgálat működik, és hogy az árhullámokkal érintett folyók felső szakaszán megfelelő a nemzetközi együttműködés és védelem. Indonéz vendégek A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének meghívására néhánynapos magyarországi tartózkodásra Budapestre érkezett Sumitro Djojohadikusumo Indonéz tudományos és kutatásügyi államminiszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Erdey- Gruz Tibor, az MTA elnöke fogadta; jelen volt Sós Wi- sudha követtanácsos, az indonéz Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Honvédelmi verseny A szlovák antifasiszta nemzeti felkelés harmincadik évfordulója alkalmából június 18-től ötnapos nagyszabású honvédelmi versenyt rendez-. nek a közép-szlovákiai kerület központjában, Besztercebányán a Csehszlovák Szocialista Köztársaság középiskolásainak részvételével. A honvédelmi versenyre és ifjúsági találkozóra meghívtak szovjet, bolgár, lengyel, NDK, magyar és román fiatalokat is. Magyarország színeit Nóg- rád megye tizennégy tagú csoportja képviseli. KISZ-propagandisták tanácskozása Jászberényben A KISZ jászberényi Járási Bizo,tsága tegnap tartotta az 1973—74 KISZ-oktatási évet záró propagandista-tanácskozását. A rendezvényen a járási KISZ-szervezetek titkárai, a járási oktatási bizottság tagjai vo tek részt. A KISZ időszerű feladatairól — a KISZ Központi Bizottsága 1974. április 17. határozata tükrében — Szívós Antal, a KISZ megyei bizottságának első titkára tar olt előadást. A résztvevők véleménycseréje, javaslatai után tájékoztató hangzott cl az 1974—75. KISZ-oktatási év feladatiról. A tanácskozáson került sor a „Kiváló propagandista és Kiváló oktatási kör” elismerő kitüntetések átadására. A pusztaszeri országos emlékbizottság ülése Dr. Dimény Imre miniszter elnökletével tegnap Szegeden ülést tartott az újjáalakult pusztaszeri országos emlék- bizottság. Megtárgyalta az ópusztaszeri Árpád-emlékmű és az egykori szeri monostor feltárt maradványainak környékén kialakítandó nemzeti emlékpark tervét. A szeri monostor romjainak feltárása olyan szakaszba jutott, hogy a nyári hónapokban mint idegenforgalmi nevezetességet az érdeklődőknek bemutathatják. Országos tervpályázatot írtak ki pusztaszeri nemzeti emlékpark kialakítására. A tervek szerint a második világháború alatt Budapesten megsérült Feszty körképet restaurálják és azt a legméltóbbnak tartott helyén az első országgyűlés színhelyén az emlékparkban helyezik el. Két történelmi emlékmúzeum megépítését is tervezik. 600 vagon borsó A Heves megyei Kaiban tegnap felava'ták az ország legkorszerűbb borsóhántolő üzemét. A 30 millió forintos költséggel létrehozott új üzem műszaki elrendezése és technológiája nemcsak hazai, hanem európai viszonylatban is a legkorszerűbbek sorába tartozik. A vezérlőpultról gombnyomással egyetlen technológus irányítja a műveleteket. A káli üzemben évente 500 vagon borsót tisztítanak meg a héjától, 100 vagon borsóból pedig lisztet őrölnek. Az új malom a magyar élelmiszeripar újdonsága, hiszen ilyen nagy mennyiségű hán- tolást egyetlen üzemben sem végeznek, borsólisztef pedig itt készítenek először hazánkban, jqk: í Egy mondatban — Kőszegen befejeződött az úttörő-őrsvezetők VI. országos találkozója, — Az idén 121 útvonalon 18 országot járhatnak be a magyar fiatalok az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda segítségévek — A székesfehérvári hűtő- házban napi hat vagon kapacitású, korszerű gyorsfagyasztó berendezés próba- üzemelése fejeződött be. — A Mezőhegyes! Állami gazdaságban a Magyar Agrártudományi Egyesület Állattenyésztési Társaságának Békés megyei szervezete és az Országos Lótenyésztési Felügyelőség szakmai napot rendezett. — Labdarúgó VB: NSZK-J Chile 1:0, NDK-Ausztráliai " o, Skócia—Zaire 2:0, ±l. ff ’