Szolnok Megyei Néplap, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-01 / 126. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXV. évf. 126. sz. 1974. június 1., szombat. A könyv ünnepe K öltő barátom mesélte, hogy a múlt év decem­berének valamelyik zimankós napján meghívták az ország egyik parányi falujába. Hívták pedig azért, hogy osztozzon az örömben, úgymond: jelenlétével emelje a. könyvtáravatás pompáját, olvasson fel legújabb verseiből, s beszéljen a poézis műhelytitkairól. Egv ener­gikus fiatal tanító volt az ünnep házigazdája, aki nemcsak a műsort szerkesztette meg, hanem megírta az avatás forgatókönyvét jóformán percről percre. Még olyan apróság is bennefoglaltatott — ami különben aligha felejtődött volna el —, hogy pontosan 15 órakor a tanácselnök elvtárs átvágja a nemzetiszínű szalagot, majd átadja a könyvtár kulcsait. Tizenöt óra előtt pár perccel véget ért az ünnepi beszéd, majd. mint a forgatókönyv leírta, két kislány ezüstözött tálcával, ollóval és a kulcsokkal járult az elnök elé aki egy pillanat múlva, váratlan ötlettől sugallva, így szólt: azt hiszem, az a helyes, ha költő vendégünket tisz­teljük meg azzal, hogy megkérjük: ő vágja el a nemzeti­színű szalagot. Tiszteljük meg, barátaim, a költészetet! A költő kezébe vándorolt tehát aí olló, aki szintén egy váratlan ötlet sugallatára a tömeg kellős közepéről karonfogva elővezetett egy hetvkekala- pos legényt, és így szólt: tiszteljük meg az olvasót azzal, hogy saját kezével vágja át a nemzetiszínű szalagot. Perc sem telt el eddig. Megszámlálható szívdobogásnyi idő alatt így tisztelte meg egymást az állam, a költő, az olvasó, vagyis a nép. Ez a kölcsönös egymást megtisztelés, hamarosan or­szágosan is megismétlődik. A könyvheti könyvek utolsó kötetein is megszáradt már a nyomdafesték, hogy elfoglalják helyüket a kiraka­tokban. a polcokon, a sátrak ponyvái alatt, városok utcáin, terein, községek, falucskák és tanyaközpontok kultúrott- honai előtt. Költők és írók készítik az úticsomagot, hogy jelenlétükkel is megtiszteljék az olvasót. Mert nemcsak vásár, és nemcsak az alkotás seregszemléje lesz az idei könyvhét, hanem egymás kölcsönös megtiszteltetése is. Új ütemterv készül a 4-es számú főút építéséhez Bontani kell — Hol lesz a kábel ? — Két fő csomópont — Határidő december 31. A Szolnok megyei Szállí­tási és Hírközlési Bizottság közlekedési és szolgáltatási albizottsága tegnap ülést tar­tott Szolnokon. Janei László titkár, az MTVB építési, köz­lekedési, vízügyi osztályának vezetője értékelte a tavaly végzett munkát, majd előter­jesztette az idei munkatervet, melyet kiegészítéssel elfogad­tak. Ezután a személyszállí­tás helyzetéről volt szó. Harmadik napirendi té­maként tárgyalták az előző­leg kiadott írásos tájékozta­tó jelentést a 4-es számú főút Szolnok városi átkelési szakaszának korszerűsítésé­ről. Az építés közben fel­merült problémákat az ope­ratív bizottság havonta tar­tott ülésein oldják meg. A legutóbbi ülésen a beruházó UTIBER szükségesnek látta az UVATERV által készí­tett ütemterv felülvizsgála­tát, rögzítették az adatokat és a készültségi helyzet fi­gyelembe vételével az UVA­TERV új, aktuális ütemterv készítésére kapott megbízást. Az átdolgozást a határidők eltolódása tette szükségessé. A lemaradások okait azóta részben megszüntették. Az albizottság ülésén Ig- nácz Béla, az útügyi munka­csoport vezetője az MTVB építési, közlekedési és víz­ügyi osztály mérnöke a fenn­álló problémákat elemezve kiemelten foglalkozott a pos­takábelek áthelyezésével, az épületbontásokkal, a József Attila és a Debreceni út munkálataival. A kábelgyár ígérete alapján a kábelhiányt pótolná tudják, s a kábelek áthelyezése augusztusig meg­történik. Nincs még eldöntve, hogy a Debreceni útnál a postakábel az út alatt ma­rad-e, vagy máshová kell te­lepíteni. A 32-es számú út Dimitrov utcai szakaszán nem tudják addig elkezdeni a burkolat építését, míg a munkát akadályozó épülete­ket le nem bontják. Nehezí­ti a kivitelezést az is, hogy a József Attila utat az ejtő­ernyős világbaj nokság ide­jére fél szélességben át kell adni a forgalomnak. Erre a tömegközlekedés meggyorsí­tására van szükség. A híd és az Arany János Utca közti útszakasz kritikus pontja az építkezésnek, ugyanis forga­lom alatt fél szélességben épül. A kivitelezők igyekez­nek ezen a helyen 'hök­kenteni a váltakozó irányú forgalom idejét. A 4-es számú főút a vá­ros fő forgalmi útvonala. Ezért nem lehet különválasz­tani a város közlekedési há­lózatától. Két fő csomópontot alakítanak ki rajta. Az egyik a Ságvári körút és a főút kereszteződésénél lesz, a má­sik az Eötvös térnél. A 4-es főút szolnoki átke­lési szakaszának korszerűsí­tése megyénk legidőszerűbb közlekdeéspolitikai kérdése. A még megoldásra váró prob­lémák ellenére, bizakodva az új ütemterv betartásában, a szakemberek biztosítottnak látják, hogy a főutat decem­ber 31-re át lehet adni. Ma: Aláírták a szíriai— egyip tömi csapatszétválasztási megállapodást ☆ Virulnak a gabonatáblák ☆ Pókháló a föld alatt ☆ Sikerkovács pedagógusok ☆ Az iraki fejlődés útja ☆ Világgazdasági hírek ☆ Labdarúgó VB 1974 ☆ A házikertek növényvédelme J elképesen először is tisztelgünk ama politika előtt, amely évről évre nagyobb és nagyobb összeget teremt elő az ország szellemi vagyonának gyara­pítására. Mert könyvek nélkül elképzelhetetlen az emberi élet. Ott, a könyvsátrak árnyékában tisztelgünk jelképesen az alkotásnak is. A költőnek, aki szüntelenül a szívét-lelkét tarja a világ elé, s aki talán érzékenyebb idegrendszerénél fogva jobban reagál a bánatra, az örömre, és gyakran azt írja meg a versben, amit mi valamennyien érzünk, csak nem tudjuk megfogalmazni pontosan. Tisztelet az írónak, aki hétköznapi történeteinket átkölti, de úgy költi át, hogy mindannyian tanuljunk, okuljunk belőle, vagy gyönyör­ködjünk benne. Tisztelet nekik azért is. mert nyelvünket pallérozzák, anyanyelvűnk tisztaságát őrzik, gazdagítják, gyarapítják. S hogy felejtődhetne ki ebből az ünnepi sorból a köyvtárosok, a könyvterjesztők sokasága? Külö­nösen ebben a folyton folyvást időzavarban szenvedő világban fontosak ők. hiszen okos közvetítésük­kel lerövidíthetik a mű útját az írótól az olvasóig. Az olvasó dicséretét pedig ékesen hirdeti hogy immár sok-sok esztendő óta egy teljes hét valóban a könyv pirosbetűs ünnepe. S. L. Biszku Béla hazaérkezett Belgrádból Biszku Bélának, a Politikai Bizottság tagjának, a KB titkárának vezetésével pén­teken hazaérkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának küldött­sége, amely a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége El­nökségének meghívására részt vett a JKSZ május 27— 30-a között megtartott X. kongresszusán. A küldöttség tagja volt Varga Gyula, a Központi Bizottság tagja, a Zala megyei Pártbizottság első titkára. A pártküldött­séget a Ferihegyi repülőté­(Folytatás a 2. oldalon.) Javul a megye egészségügyi ellátása — Szakorvosi alközpont Szolnokon _ Nemzetközi műszerkiállítást rendeznek A megyei és a helyi taná­csok ebben az évben újabb beruházással, fejlesztéssel ja­vítják a lakosság egész: ügyi ellátását. Mint azt nap a megyei tanács vb egészségügyi osztályán meg­tudtuk, július 1-én Szolno­kon. a Zagyva-parti lakóte­lepen megnyílik a rendelő­intézeti szakorvosi alköz­pont. A megyei rendelőinté­zetet tehermentesíti az új lé­tesítmény, mert ott végzik hírek — Iliiósítások — hírek — tudósítások— hírek majd a szolnoki lakosok la­borvizsgálatát, ott lesz a reu­matológiai szakrendelés na­pi 8—8 órában. Ezt a nagyon jelentős beruházást a városi tanács fedezi saját pénzügyi alapjából. Az építkezés és a gépi beruházások mintegy 5,8 millió forintba, a felsze­relés pedig — amelyet ugyan­csak a városi tanács saját költségvetéséből biztosított — 780 ezer forintba került. Megyei fejlesztési alapból jó ütemben halad a Heté- nyi Géza kórházban előre­láthatólag 60 millió forint költséggel épülő 268 ágyas pavilon építése. ágyas elmepavilon építése. Az 52 millió forint értékű beruházás műszaki átadása — az ÉPSZER ígérete sze­rint — jövő év első negyedé­ben megtörténhet, és a pavi­lon még 1975-ben megnyíl­hat. Erre annál is inkább nagy szükség van, mivel ed­dig a megyében a betegeket a gyulai és a gyöngyösi in­tézetbe szállították, de ott sem tudták valamennyit fo­gadni Sajnos, egyik kórház bővítés sem oldja meg a me­gye ezirányú gondjait, csak enyhít valamelyest rajta. A megyei tanács vb egész­ségügyi osztálya ebben az Győri Imre Kőbányán Győri Imre, az MSZMP KB titkára tegnap Somogyi Sándornak, a budapesti párt- bizottság titkárának társasá­gában látogatást tett a X. kerületben. Beszélgetést foly­tatott a kerületi párt-, állami és társadalmi szervek veze­tőivel, megnézte a művelő­dési központ és ifjúsági ház építését, fölkeresett egy óvo­dát és egy tanuszodát, végül megszemlélte a most készülő Barátság park munkálatait, ahol fát is ültetett. Ezután felkereste az Egyesült Villa­mossági Gépgyár kismotor gyáregységét, ahol délután aktívaértekezleten vett részt. Pártbizottsági ülés Jászberényben A káder- és személyzeti munka helyzetéről szóló je­lentés szerepelt a jászberé­nyi városi pártbizottság teg­nap megtartott ülésének na­pirendjén. A pártbizottság elfogadta a jelentést és a káder- és személyzeti munka helyzeté­ről, a munka fejlesztésével összefüggő városi feladatok­ról szóló intézkedési tervet A pártkongresszus tiszteletére A népgazdaság nagy beru­házásainak gyorsabb befeje­zésére jelentős kongresszusi munkaverseny-felajánláso- kat tettek a beruházó és ki­vitelező vállalatok dolgozói. A KGM tervező irodája az Özdi Kohászati Üzemek részére az oxigénbefúvásos acélgyártásra való átállás terveit úgy készíti el, hogy az épülő új 9-es Siemens- Martin acélgyártó kemencét soron kívül még ebben az évben megépíthessék. A Du­nai Vasmű oxigénkonverte- rés új acélművének beruhá­zását a tervező munka több­hónapos lerövidítésével segí­tik. Az Ikarus Gyár rekonst­rukciójának tervezésekor olyan újszerű megoldásokat találtak, amelyek lényege­sen csökkentik a beruházás előre kalkulált költségét. FDJ-KISZ-talállcozó Az FDJ Központi Tanácsa és a KISZ Központi Bizott­sága által 1973-ban kötött megállapodás értelmében ez évben Is megrendezik a Gottbus megyei Knappensee mellett az FŐJ—KISZ baráti találkozót. Az idei, második találkozó időpontja 1974. jú­nius 1—3. A találkozón részt vesznek az 1967-ben kötött kétoldalú államközi egyezmény értel­mében az NDK-ban dolgozó és tanuló magyar munkás- fiatalok, a magyar szerelő­vállalatok és az NDK felső­oktatási intézményeiben ta­nuló magyar ösztöndíjasok képviselői. Hunyadi László a szigeten Megkezdődtek a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadon a nyári évad egyik esemé­nyének, Erkel Hunyadi Lász­ló című operájának próbái. Az előadás rendezésére meg­érkezett Szinberger Sándor, a Román Szocialista Köztár­saság érdemes művésze, aki a kolozsvári Állami Magyar Operaház igazgató-főrende­zője. Egy mondatban — Fork Jenő, a Miniszter- tanács elnöke tegnap — ké­résére — fogadta P. Sagdar- szurent, a Mongol Népköz- társaság budapesti nagykö­vetét, és szívélyes, baráti be­szélgetést folytatott vele az országaink közötti kapcsola­tok időszerű kérdéseiről. — Nyikolaj Karpovics Kl- ricsenkónak, az Ukrán Kom­munista Párt krími területi Bizottsága első titkárának vezetésével küldöttség érke­zett Bács-Kiskun megyébe, a két megye között több mint tíz éve tartó testvér- kapcsolata jegyében. — Tegnap ülést tartott a Vasas Szakszervezet közpon­ti vezetősége — foglalkozott többek között a szakszerve­zethez tartozó vállalatok bérpolitikájával és bérgaz­dálkodását vitatták meg. — A Panoráma Kiadó megjelentette a Balatoni úti­könyv második, bővített ki­adását. A szerzők, — dr. Sá­gi Károly és dr. Zákonyi Fe­renc — átfogó képet adnak az üdülőhelyek múltjáról és nevezetességeiről. — Dr. Kovács Imre MEM- főosztályvezetője tegnap a MEDOSZ-ban mezőgazdasági, állami- és fagazdasági válla­lati újítónak és feltalálónak, valamint üzemi kollektívák­nak adott át kitüntetést. — A Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság tegnapi ülé­sén két országos — az ener­giagazdálkodással és gyer- mekruha-ellátással kapcso­latos — utóvizsgálat össze­foglaló jelentését tárgyalta meg. Az UNIVÁZ szerkezetű épü­let műszaki átadását a me­gyei építőipari vállalat 1976. június 30-ra ígéri. Akkor ta­lán még abban az évben be­tegeket is fogadhatnak majd. A megyei kórház évek óta küzd azzal a gonddal, hogy a HUMÁN Vállalat nem tud elegendő infúziós oldatot szállítani részükre, de a me­gye más fekvőbeteg-in,téze- teibe sem. Most a megyei kórházban infúziós laborató­rium épült, — még ebben az évben munkához is kezd — 1,5 millió forint költséggel, és ellátja majd elegendő anyaggal a megyei intézete­ket. Ugyancsak a megyei kórházban befejezés előtt áll a szennyvízelvezető-hálózat rekonstrukciója, amely szin­tén sokéves probléma végé­re tesz pontot, előrelátható­lag 13—14 millió forintba ke­rül. Ezt az összeget részben a megyei kórház saját felújí­tási alapjából, részben a megyei tanács támogatásá­ból biztosítják. Megoldódik végre a megyei TBC-kórház fűtése: az Idén olajtüzelésű kazánok beál­lítására kerül sor mintegy 5.9 millió forint költséggel. Ebből az összegből az Orszá­gos Energiagazdálkodási Ha­tóság 1.7 millió forintot ma­gára vállalt, a többit a me­gyei tanács fizeti. Ez azt jelend, hogy a kórház ké­ményei nem szennyezik to­vább a város levegőjét. Karcagon már 70 száza­lékban készen van a 150 ötéves tervben 17 millió forintot határozott meg or­vosi műszerek beszerzé­sére. Ebből a pénzből készült el a megyei kórház 10 ágyas in­tenzív osztálya. Ugyancsak a megyei kórháznak vettek három Heilige EKG készü­léket, ugyanennek az intézet­nek és a megyei TBC-kór- háznak nyugati import alta­tógépeket. felszereltek EEG laboratóriumot a megyei kórház ideggyógyászati osz­tályán, vásároltak modem röntgen készüléket. A KÖ- JÄL-nak elektroforézis kiér­tékelőt vettek a levegő szeny- nyezés vizsgálatokhoz, és megvásároltak 10 fogászati kezelőegységet, több fogá­szati széket, amelyeket a megye különböző helységei­ben helyeztek el. És ezek • csak a nagyobb értékű vá­sárlások. Az idén terv sze­rint 4 millió forintot költöt­tek volna ilyen célra, de a megyei tanács legutóbbi ülé­sén újabb négymilliót szava­zott meg orvosi műszer Vá­sárlásra. Jövő májasban egyébként Szolnokon — a jubileum egyik kiemelt rendezvénye­ként — nagyszabású nem­zetköz] műszerkiállítást rendeznek az OMKER és a megyei tanács vb egész­ségügyi osztályának véd­nökségével. (Folytatás a 3. oldalon}

Next

/
Thumbnails
Contents