Szolnok Megyei Néplap, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
BÁLINT A pici falu pici történelmében helyet szorított magának Bálint barátom. Él még, jó erőben van, de máris a „halhatatlansáa immunitása" védi. Hogy barátomnak titulálom semmit sem jelent, mert barátja ő mindenkinek, — meg bosszantója, mikor hogy jön a sora. Az életének egy sarkalatos pontja van; az ital. Ehhez a munka — mint sörhöz a hab — kell. Hát építi a házat és fillérre elkocsmázza a munkadijat. Amilyen csendes, szótlan napközben míg téglát a téglával házasítja, úgy válik a kocsmában jámbor mókamesterré, fürge észjárású kópévá. A faluban mindenkinek tucatnyi története van erről a huncutságban sántikáló Kakukk Marciról. • » • Békésen megvan egymás mellett a kultúra és az isten háza a falu közepén. Míg a film pereg, nem harangoznak, de míg az utolsó hívő ki nem lép a templomkert kapuján, nem nyitják ki a mozipénztárt. A harangozó és a mozigépész egyezett így a hívek épülésére két nagyfröccs mellett. A nyári délutánon az orgonaszó még ott zengett a levegőben, rezgett a gesztenyefák levelei közt. Csizmás, zsoltáros férfiak beszélgettek a templomkert sarkán, néha néha lépve csak egy-egy ol- dalazót a kocsma irányába. A lányok kart karba öltve sétáltak, a legények a kőhídon állva szervezkedtek. Göblyös Imre kivált közülük és odalépett az anyjához. — Édes, átlépünk a srácok- — kal a hutai bálba. Az asszony morgott, hogy másnap hétfő, koránkelés, — de a végét a fiú már nem hallotta. Elkarikázott biciklis társaival a búcsúba. Göblyösné még beszélgetett egy sort a templomkert szálkás lócáján, aztán elsőt csengettek a moziba: Már a harmadik kerékről zabálta a celluloid szalagot a telhetetlen gyomrú masina, mikor résnyire nyílt az ajtó és valaki besúgott valamit. Az üzenet szájról szájra szállt, egyre erősödött, mint mikor a nádat hajkurássza a frisslábú szellő. A sistergő suttogásból a Göblyös fiú neve állt össze és ez a szó; megölték. Egy velőtrázó sikoly az első sorban; Göblyösnéig ért a hír. Felgyulladt a villany, kivágódott az ajtó és a tömeg egymást taposva lódult az utcára. Az elején valaki futásnak eredt, a többi utána. A falu fölött a hegy oldalában a temető. Onnan görgőit alá a keserve vonyítás; — — Göblyös Sándor, itt fekszik a fiad halva...! A fiatalok már a düledező fejfák közt rohantak, az öregek a köves kaptatón szuszogtak fölfelé. — Itt hozzák... megszűrték... nem, baltával... ott elől látták... — lihegték egymásnak. Leghátul a kétségbeesett anya jajveszékelt: — Megmondtam, ugye szépfiam, megmondtam... ha rám hallgatsz, még most is élsz,.. Jaj Istenem miért tetted ezt vele... Az első futó megtorpant, mellé értek a többiek. A látvány váratlan volt: Bálint ült egy gazos sírhanton és könnyes szemmel bámult egy mohos kopjafát. Időnként keservesen felordított. — Göblyös Sándor itt fekszik a fiad halva! A részeg kőműves egy korhadt fejfa pléhtáblájárói betűzte le a nevet; Göblyös Ferike élt 3 hónapot. A húsz évvel azelőtt elhunyt csecsemő most halt meg Bálint számára. A szeszgőzben könnyen feloldódik egy-két évtized, a részeg férfi ha megkésve is, de kifejezte fájdalmas részvétét. A rossznyelvek szerint egy régi sérelemért állt így bosz- szút Göblyöséken. Göblyös Sándor később fejszével rohant Bálintnak, de lefegyverezték: — Nem hazudott a betyár, tényleg halott a fiad, Göblyös Sándor! A mozigépész a film harmadik részét közkívánatra aztán ingyen levetítette. Palágyi Béla TRÜKK Két házaspár ebédel egy jászsági vendéglőben. Vacsora után az egyik férfi feláll és így szól: — Bocsássatok meg egy pillanatra, sürgősen fel kell hívnom valakit.’ Eltelik néhány perc, majd a telefonfülkébe beszól a felesége: — Leteheted a kagylót Jenő, a Pista kifizette a számlát. A. Kucsájev: A ZAKÓ Néhány évvel ezelőtt Kukuzov, a fiatal hivatalnok nagyot ásítva nyújtózkodott el hivatalában. — Lemegyek, egy kicsit kiszellőztetem magam. — És mit mondjunk ha keresik, maga pedig nincs itt? — Kérdezte az egyik munkatársa. — Mondják azt, hogy a helyemen vagyok, vagy pedig, hogy mindjárt jövök. — Dehogy mondjuk ezt, ha egyszer nem vagy itt. — Tette fel valaki ismét a kérdést. — Na jó, akkor a zakómat itt hagyom a székre akasztva, így jó lesz? — így már más... — válaszolták társai. Ezzel Kukuzov eltávozott. Egy óra múlva a szobába belépett az igazgató titkárnője: — Elvtársak, hol van Kukuzov.? Miért nem látom a helyén ? — Hogy-hogy, hát nem látja, még a zakója is á helyén van? — Persze, persze tehát itt van, akkor mondják meg neki, hogy a főnök hivatja, majd jöjjön be. Egy órával később maga a főnök lépett be az irodába. — Elvtársak, hol van Kukuzov? — Itt van valahol a közelben, még a zakóját is itt hagyta. — Ö. igen, az előbb nem vettem észre, elnézést. Kérem mondják meg neki, hogy ha van ideje jöjjön be hozzám. Az igazgató távozása után ismét a megfeszített munka csendje lepte el az irodát. A csendet végül is a pénztárosnő, Válj a szakította meg. — Szevasztok, hát Kukuzov? — Te sem látod? Ott van a zakója, mindjárt jön. ' — Jó, jó, nem vettem észre, majd küldjétek be hozzám. Ezzel Válja eltávozott, alighogy becsukta az ajtót, az ismét kinyílt, és egy ismeretlen férfi lépett be rajta, aki természete- fen Kukuzovot kereste. Majd amikor meggyőződött, hogy nem lehet messze (hiszen a zakója is ott lógott a szék támláján), akkor elővett egy darab papírt, írt rá valamit, és megkérte a szobában lévőket, hogy adják át neki. A munka csendjét ezután telefoncsörgés zavarta meg. A telefonban egy női hang szólalt meg. Halló, Pétya bent van? Elnézést, Kukuzov elvtársat gondoltam... — Igen, itt van, még a kabátja is a helyén... — De hisz azt nem láthatja... — szólt közbe Mása, az adminisztrátor. Okos megjegyzés... — mondta Dvigubszkij, aki a kagylót tartotta. Majd ismét a telefonáló hangja szólalt meg: — Feltétlenül adják át neki, hogy Nyina kereste..— és ezzel letette a kagylót. A zakó egész nap ott lógott a széktámlán. A következő nap, amikor Kukuzov munkatársai beléptek az irodába, az első amit megláttak, az a fiatal hivatalnok szürke zakója volt. — Jé, nézzétek, Kukuzov már a helyén van... — csodálkozott el Mása.. — Valóban. — Micsoda ember... Amikor a munkaidő után távoztak, meghökkenve tették tel a kérdést: — Nahát, Kukuzov még mindig dolgozik, hogy bírja? A zakó így lógott a széken négy hónapig. Ezidő alatt az első amit mindig megláttak, az Kukuzov zakója volt. Tehát ki van bent legkorábban? Kukuzov! Amikor pedig távoztak a zakó még mindig ott lógott a helyén, tehát ki dolgozik a legtovább? Kukuzov! Ekkor (a négy hónap elteltével), ismét .az igazgató nyitott be az irodába. — Elvtársak, kérem adják át Kukuzov elvtársnak, hogy kinevezték helyettem igazgatónak, én pedig megyek feljebb. — Átadjuk... A zakó még aznap az igazgatói fotel támlájára került. Az elkövetkező négy évben a szürke zakó sok-sok szék, fotel támláját megjárta, amíg egy szép napon el nem szállították a minisztériumba. Néhány napja az irodába belépett Kukuzov. — Nos, elvtársak remélem nem keresett senki amíg nem voltam itt a helyemen? Ez már egyáltalán nem a maga helye, a maga helye a minisztériumban van. Ez pedig itt egy fiatal dolgozóé, Szpiciné, mindjárt jön, valahol itt van a közelben, látja még a zakója is ott lóg a székén.., Fordította: Papp Béla Készül az élménybeszámoló Tárlat- Legyen az esernyőm asszonyom! Uniform — Becsomagoljam, vagy itt fogyasztja el?
