Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-14 / 87. szám
1 tm. iprfös fit iíOLNOK BTEGTEI NBTLAF 7 Környezetünk kultúrája (4) Kocsikerék asztalláb Aki ellátogat Zsáanbékra, a művelődési házba és -nemcsak a már országos hírű lám pamúzeumot nézi meg, — megbiaonyosodván arról, hogy a petróleumlámpának is 150—200 év alatt hányféle divatja volt —, hanem beinvitálják a művelődési ház vezetőjének hátsó kis lakószobáiba is, ott olyan asztalfélét talál, amelyiknek egyik oldalát két kocsikerék között a tengely tartja. Hogy kerül a csizma az asztalra? Még pontosabban: a kocsikerék a szobába? Meg a járom a falra? Hogyan kerülnek a tudománytól roskadozó könyvespolcokra a népi köcsögök? Minek a szalma, vagy gyékényszakajtó a városi lakás íróasztalának sarkára? És a rokka a sarokba? A kérdéseket hosszain lehetne sorolni, és végül megtoldani a következővel: az rendben van. hogy a formatervező művészek szögletes! tik a kanalat, hosszúkás- síi teszik a lámpagombot, formátlanná a vízcsapot, de mit keresnek ezek a primitív, durván megmunkált, többnyire falusi használati tárgyak a városi lakásokban? S nem is mindig használati tárgyként, hanem, díszítőelemként.; a festmény, esetleg a szobor, vagy kerámia helyén.. Egyáltalán, miféle divat ez a népieskedés a lakberendezésben? A kérdésekre elég nehéz röviden válaszolni, mert hosszú előtörténete van ennek -a mai divatnak. Valaha élesen kétfelé vált a lakberendezés. Falun a parasztembereit hajdan szinte minden tárgyat, a házat is beleértve, maguk készítettek. A földesurak jobbágymesterekkel dolgoztattak, akik nem |ritkán csodálatos művészi alkotásokat produkáltak bútorban, edényben, dísztárgyban, há2faan. A legjobb festők, ékszerészek teljesen azonos rangban álltak az egyéb mesterekkel; A polgári társadalom megemelte a mesterek rangját, akik már nemcsak a földesuraknak, hanem egymásnak is, vánszerű otthonaikhoz illő, súlyos, formás, mívesem megmunkált bútorokat és egyéb tárgyakat készítettek, A parasztok többnyire továbbra is az önellátásra rendezkedtek be. A modern nagyipar azután űj helyzetet teremtett A sorozatgyártás olcsósága lehetővé tette, hogy a korábbinál jóval szélesebb rétegek juthassanak hozzá az elemi használati tárgyakhoz és bizonyos dísztárgy-típusokhoz. Persze a sorozat — és ezzel a művészi igénytelenség — a minőség rovására ment Valódi, értékes festményeket kevesen tudtak vásárolni, sorozatban készültek hát a gyönge Olaj- nyomatok. Ötvösök-tervezte ezüst evőeszközt ugyancsak a legjobb módúak vehették maguknak, a tömegek számára gyártottak hát egyre közönségesebb fémötvözetekből, az ezüstöt utánzó evőeszközöket Persze más anyagban csak majmolni lehetett a nemesfémeket. S ugyanez volt a helyzet a bútorral és minden más használati tárggyal. Falun, a legszegényebb sorban, egy ideig tartotta még magát a háziipar, de hamarosan a gyári készítmény olcsóbb lett, mint az, amit otthon csináltak. A hímzés, szövés, fafaragás, korongolás lassan csak az ünnepi dísztárgyak elkészítésének módja maradt. A hétköznapi élet dolgai kikerültek az üzletben kapható olcsó gyári szériákból; Mint korábban mér szó esett erről, századunk huszas éveiben, nagyjából az első világháború után — sok ok összejátszásaként — utat tört magának az a nézet, amely a sorozatgyártásnál is nemes formákra törekszik, de nem valami régenvolt nemes anyagból készült formát kíván utánozni, hanem elsőrendűen a tárgy funkcióját, célját, használhatóságát veszi figyelembe, továbbá a korszerű nyersanya gokat és csak a kettő ismeretében alakítja ki az új. formát. Igén ám, de ez még mindig gyári termék marad, ami azt jelenti, hogy ha veszek egyet a boltban — bármit: lámpát, szőnyeget, vízcsapot, vagy kerámiavázát —, biztos lehetek benne, hogy legalább többszáz, de valószínűleg több tízezer embernek van vagy lesz hasonló lámpája, szőnyege, vízcsapja és kerámiavávája. Ebben az időszakban • fordult a figyelem a népművészet ma is élő, jobbára csak ünnepi viteletekben, dísztárgyakban jelentkező formái felé. Részben, hogy onnan eredeti tárgyakat, kölcsönözzön a lakás egyéni berendezéséhez, részben, hogy a m.otívumóljat modern tárgyakon is alkalmazzék. Az új igény, új forma és a régi díszítőelem saokatlanságukkal együtt adnak egyéni ízt, sajátos hangulatot a használati tárgyak külsejének. Mert az egyéniség egyre nagyobb szerepet kap a korszerű lakáskultúrában. Amikor az emberek menekülnek az egyformaságtól, nemcsak az unalom, a közömbös környezet ellen védekeznek, hanem személységük vetül étét, folytatását is szeretnék látni maguk 1 körül. Jelet tárgyakat, amelyek életükben valamiért na- amelyék többek egyszerű díszítőelemnél, gyobb szerepet játszottak, motívumoké . esetleg emlékeztetnek mútlra, jelenre, kötődésekre, jelzik az ott lakó szépségideáljának karakterét és így tovább. Jó esetben. Mert rossz esetben — s lehet, hogy ez van. többségben — divatból, majmolásból hordhatnak össze mindenfajta régi kacatot a lakásokba, amelyek semmit sem jelentenek azon kívül, hogy összegyűjtőjük szeretne ebbén is divatos lenni. S persze, ettől lesznek megintcsak egyformák. A kedves olvasó, ha a sorozat eddigi cikkeiben nem talált semmi „tanácsadást’,’ lakberendezői buzgalmat, aminthogy nem. talál majd a továbbiakban sem, az éppen azért van, mert senki egyéniségét nem lehet általánosítható mintának tekinteni. Azt az egyetlen tanácsot lehet adni: azt keressék használati tárgyakban, dísztárgyakban egyaránt, ami személyes élményeket ad számúkra. Persze, nem könnyű dolog a kereskedelemben. vagy akár a régiségek között, esetleg a népművészeti tárgyak között válogatva olyasmire bukkanni, ami közel áll egyéniségünkhöz. Még nehezebb ezeket az újonnan beszerzett tárgyakat a régiekkel harmóniába . hozni. . Mert ez a következő nagy kérdés. Hogy mennyire nagy, azt leginkább a drága használati tárgyak, mindenekelőtt a bútorok példája igazolja. Igazán nem dobhatjuk ki az ágyat, vagy az asztalt, amit kaptunk, örököltünk, pusztán azért, mert nem egyéniségünk szerint való. Dehát milyenek a mai bútorok? Miből lehet válogatni? Mi van. otthon? Ez lesz sorozatunk következő folytatásának témái« Bernáth László Szellemi örökségünk, Derkovits NYOLCVANÉVES lehetne, még dolgozhatna, „nagy öreg” lehetne, akinek nemcsak művei, hanem személyisége is eleven erővel hatna a fiatalokra. Nem így történt. Derkovits ugyanis negyven évvel ezelőtt éhen halt, és ezért művészi pályája éppúgy kettétört, mint József Attiláé, és mindazoké, akiket a két háború közötti fasizálódó világ felőrölt. Műve mégis több, mint a lezárt életműveké általában. Nekünk, az utókornak szánta képeit, a szocialista Magyarországnak festett akkor is, amikor az remény volt csupán. Olyan örökséget hagyott tehát, amelyet igazán a ma festője és társadalma hasznosíthat. Röviddel halála után írta műveiről Bálint György: ..A művészet az ö számára nemcsak szín- és formaproblé- mák, hanem emberi problémák megoldását is jelentette. A fény és árny festői küzdelme nála a társadalmi fény és árny emberi küzdelmévé szélesedett”. Ez volt művészetének lényege és éppen ezt a lényeget nem akarta kora megérteni. Egyéni bajokkal küzködő, formakísérletekbe végsőkig belebonyolódó művészekhez szokott akkoriban kritikus és közönség. Szociális kérdésekkel képzőművészek nem foglalkoztak, írók is csak ritkán, áthárítva a feladatok nagy részét a szociográfu- sokra. Megdöbbentően különösnek tűnt hát egv olyan festő életműve, aki nemcsak elkötelezte magát egy osztály/ ügve -mellett, hanem egyszersmind része volt az osztálynak, belülről tudott azonosulni a vállalt harccal. MÉG KÜLÖNÖSEBB volt, hogy ez a festő nem hagyományos eszközökkel tiltakozott a szegénység, a kiszolgáltatottság, a nyomor ellen, nem Münkácsy-zsá- nerré szelídített „szegényember” pikturáját újította fel — mint az alföldiek közül többen Ls — hanem kikereste azokat az eszközöket, amelyek s*. kortársak számára borzongatóan újak voltak. Felfedezte a maga Számára a német, expresszio- nizmust, a formatorzításokat, a színtobzódásokat, az ironikus hangvételt. A kor magyar közönsége számára Ha igaz művészetről beszélhetünk, úgy forró eletigaz- sága ennek a művészetnek van” — írta értő kritikusa Rabinovszky Máriusz, és ma éppen annyira érvényes e stüusigazodás indoklása, mint 1927-ben, amikor a cikk született. Derkovits művészetének „csodája”, igazi nagysága azonban nem a lázas és torz művészet hazai alkalmazásában rejlett, hanem e kezdeti zaklatott stílus átalakításában. személyessé formálásában. Furcsa módon mellőzöttsége, nyomora, osztályának mostoha körülményei ellenére képei egyre tisztábbak, harmonikusab/ „Felkelők, 1514" (Rézmetszet) Írók, művek•; emlékek... Petőfi kaross2éke, Szendrey Júlia ruhája. Kassák kalapja, íróasztala, Csokonai bútorai, Dorottya legyezője, Landler és Heckenast sajtója, amelyen a Nemzeti dalt nyomták, márványasztal a Pilvaxból, Bálint György könyvtára, József Attila levelei, — a Petőfi Irodalmi Múzeum kincsei. Ki győzipé sorolni a magyar irodalom rég- és közelmúltjának sok száz. spk ezer írásos tárgyi emlékét, írói relikviákat, dokumentumokat. irodalomtörténeti értékeket — a múzeum gazdag gyűjteményéből. Itt őrzik Ady egyetlen lakásának bútorait (korábban „kis hotelszobák” lakója volt a költő), amelyet a házassága után Csinszka apai örökségéből rendeztek be. József Attila kéziratai, könyvei mellett itt áll írógépe is. Heltai Jenó könyvtárában magyar írók műveit gyűjtötte és a személyesen neki dedikált könyveket.. amelyeket Kner Erzsébettel köttetett be. Eluard kéziratos . verse amelyet a Petőfi Centenáriumra írt. Festmények, rajzok, fotók írókról, költőkről. A hangtárban magnószalagok — írók saját. művüket olvassák fel. irodalmi estek, az író— olvasó találkozók, irodalmi viták hangulatát őrzik. A- könyvtárban 40 ezer kötet — muzeális értékű, első kiadások dedikált, jegyzetelt művek, folyóiratok, irodalmi lapok, olyan ritkaságok, mint a Toll című újság teljes sorozata. Nagy Lajos újságja Az író beleszól. Peíőfi- kötetek — korabeli kiadásban és idegen nyelveken. Bálint György teljes könyvtára nemcsak a könyvészeti érték — arra is utal —, mint az írókönyvtárak általában — mit olvasott, miből dolgozott tulajdonosuk. A kézirattár alapját a Petőfi, Ady. Móricz Zsigmond és József Attila különgyűjtemény vetette meg. A legújabb szerzemények komi — Füst Milán, Áprily Lajos, Molnár Ferenc, Heltai Jenő írásai. Levelezések, művek, személyes jellegű iratok. — szép kalligrafikus betűk, vagy ideges sorok, sokat javított kéziratok, s könnyedén papírra vetett szavak. — A legrégibb kéziratok a XVII. századból valók — Csokonai, Kazinczy írásai, s családtörténeti dokumentum Jókai őseiről. Világirodalom-történeti érdekesség Stefan Zweig levele Horváth Henrikhez, a Nyugat fordítójához, amelyben Zweig Ady költészetéről, s nehezen fordíthatóságáról elmélkedik, őriznek egy Zola levelet is, amelyet magyar- országi kiadójához írt. A képzőművészeti tárbán olyan alkotásokat gyűjtenek, amelyek írókat, költőket ábrázolnak. műveikét illusztrálják, vagy valamiképpen kapcsolatiban állnak az irodalommal. A múzieum szisztematikusan gyűjti tárgyait antikváriumokból, gyűjtőktől. az örökösöktől írói hagyatékokat vásárol. Néha kalandos sorsú művek, tárgyak kerülnek elő. Néhány éve Kölcsey kéziratokat vett a múzieum — tulajdonosai kandallóba rejtették, s mire rájöttek, hogy milyen érték van birtokukban — egy részét már el is égették. Jövőre Jókai születésének 150. évfordulójára reprezentatív kiállítással tisztelegnek az író emlékének, s a még fellelhető Jó- kai-emléktárgyakat, iratokat gyűjtik, vásárolják. A múzieum áprilisban lesz húszéves. Fennállása óta sok nagysikerű kiállítást láthatott a közönség. Klasszikusaink életművét állandó kiállítások prezentálják — .ilyen a Petőfi, vagy az áprilisban, a Költészet Napjára nyíló József Attila: az őszszel nyíló Rűdnóti-kiállítás. Az időszaki és képzőművészeti kiállítások írói jubileumokhoz, eseményekhez, évfordulókhoz kötődnek. A látogatók világirodalmi tájékozottsága egy-egy külföldi írót bemutató tárlaton bővülhet Sikeres Rimbaud, Dosztojevszkij, Heine, Krlezsa, Majakovszkij, kiállítások színhelye volt az irodalmi múzeum. — S a Petőfi évfordulóra ellátták a világot magyar anyaggal — Moszkvában, TaUinnban, Berlinben, Prágában, Szófiában, Zágrábban. Olaszországban, Svájcban, Norvégiában volt Pétőfi-kiállítás. 37 vidéki irodalmi emlékhely, emlékház szakfelügyeletét is a múzeum látja el, s évente 2—3 vándorkiállítással nyit kaput az ország különböző városaiban. A gyűjteménvezés és köz- művelődési tevékenysége mellett az irodalmi múzeum a magyar irodalom aktív tudományos műhelye is. Nagy energiával folyik a XX. századi magyar szocialista irodalom kutatása. Tanulmányok készülnek József Attiláról, Mácza Jánossról. Illés Béláról. Foglalkoznak az emig- rációs és az antifasiszta irodalommal. Feldolgozzák á többi között Barta Sándor, Nagy Lajos, Barta Lajos, Karikás Frigyes hagyatékát. A XX. század polgári irodalmát, a Nyugat köré tömörülő írók életművét. Az MTA Irodalomtörténeti Intézetével közösen több sorozatot jelentet meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, — egyebek közt olyanokat, mint az Irodalom — szocializmus című tanulmányköteteket, az összefüggő írói hagyatékot felölelő Új Magyar Múzeum sorozatot. S mint legilletéke- sebb helyen, itt foglalkoznak az irodalmi muzeológia feladataival is — e témakörben tavaly ősszel konferenciát tartottak, melynek anyagát az irodalmi muzeológia kézikönyvéül kiadják. Kádár Márta már maga ez a stílusigazodás is kihívásnak számított. A műcsarnoki szalonfestészettel. az elegáns franciás posztimpresszionizmussal és a hideg1 neoklasszicizmussal szemben nem létezetett alt- ternativa a hivatalos művészet táborán belül. Az európai avantgarde hatásokat nemzetietlennek, a magyarság „szellemével” összeférhetetlennek, gyanúsan forradalminak, a kommün szellemi átmentésének érezték. A KURZUS félelme nem volt alaptalan. Ma már tudjuk, hogy internacionalizmus és magyarság nem ellentétes. hanem egymást kiegészítő fogalmak — így gondolták ezt a Tanácsköztársaság művészei is. Derkovits, mint kommunista festő ezért nyúlt ahhoz a stílushoz, amely nemzetközi és egyben forradalmi volt, s%ját korában pedig ez volt az a stílus, amely egyenes folytatása lehetett 1919 magyarságot és európaiságot összeegyeztető hagyományainak. Ebből a gyökérből táplálkozott József Attila költészete, de sokan másoké is, akik nem nyugodtak bele a forradalmak apályának fojtó légkörébe. „Nem szenvedett annyit és nem hányatott parttalan vizekén. Csoda-e, ha lázasabb és torzabb ez a művészet a többinél? bak, nyugodtabbak lettek. Derkovits valójában a „jövő világ mérnöke” volt. Késői vásznain a proletár figurájában már nemcsak a küzdő, hanem a későbbi győztes alakja is benne sejlik. Anya gyermekével kompozícióin nemcsak a zord fagytól menekülő szerves élet ölt képi formát, hanem a jövőt dédelgető jelen is. Az aranyhoz társuló meleg színek, az ezüsthöz párosuló hideg tónusok nemcsak díszesebbé, meglepőbbé teszik a kompozíciókat. hanem egyszersmind felékesítik az elnvomottra- kat, értelmi hangsúlyt adnak a harcot megjelenítő szimbólumoknak. A HARMINCAS ÉVEK elején Derkovits művészetében megszületett .. gyönyörű képességünk é rend”. Ebben a világban már minden forma tartalomra lelt. Az elnyomók gyűlöletesek, hidegek, rútak, az elnyomottak robbanó Jzmúak, más életre születettek. A világ még fenyegetésekkel telitett, de egy-egy csónak orrán megcsillan a jobb jövő aranyfénye és a festett tükörben — a Nemzedékek című vásznon — a proletármúltra utaló Marx-förmájú nagyapa képé alatt a csodaszép kisgyerek arca reményt ígér. P. Szűcs Julianna