Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. április 4. 25 eve egy ült, közös úton Viliamosenergia - országhatárokon át Alié; néhány hete, hogy a KGST-országok képviselői Moszkvában • történelmi jelentőségű okmányt írtak alá. A megállapodás értelmében az európai szocialista államok az ukrajnai Vinnyica es a magyarországi Albertirsa között páratlan nagyságrendű, 750 kilovoltos villamos távvezetéket építenek fel; Hasonló energiarendszer csupán Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban működik. s így érthető,’ ha az említett szerződés a tőkés világban is nagy feltűnést keltett. Arról vám szó, hogy a KGST-országok egyesített energia rendszerének teljesítménye már 1980-ban eléri a 180 ezer megawattot, ami a maga nemében egyedülálló és megvalósulása szemléletes példája a szocialista gazdasági integráció sikerének. Gazdasági előnyök Az egyesítésből adódó gazdasági | előnyök igen jelentősek. A tagországok bam a földrajzi, éghajlati különbségek, a munkabeosztás eltérése miatt — más-más időpontokra esik a havi, sőt, a napi legnagyobb energia fogyasztás. így aztán az az ország,, amely már túljutott a napi csúcsterhelésen, azonnal kisegítheti a másikat, ahol a legnagyobb igénybevétel csak ezután következik be. A 750 kilovoltos távvezeték kiépítése tehá/t egyfelől valamennyi résztvevő számára lehetővé teszi á gazdaságos és a biztonságos energiacserét, másfelől pedig összesen 1500 megawattnyi megtakarítást ígér. A Vinnylcátöl Albertirsáig vezető távvezeték, (amely közvetlen összeköttetésben áll a Szovjetunió déli energia- rendszerével) beruházási költsége 140 millió rubel, s ezt a résztvevő országok olyan arányban osztják fel, amilyen mértékben a távvezetékből, illetve annak realizálható hasznából részesednek. A terveket a Szovjetunió és Magyarország közösen készíti el, mint ahogy szorosan összehangolják az építkezések és az alállomás létrehozásának munkafázisait is. A KGST-országok nagyszabású vállalkozása nem áll előzméhyak nélkül. Figyelemre méltó, hogy az első — mai szóhasználattal élve integrációs-egyezményt Magyarország és Csehszlovákia kötötte, meg 1951-ben. A szerződés szerint hazánk bauxi- tot és timföldet szállított Csehszlovákiába, északi szomszédunk pedig arra vállalkozott. hogy szabad villamos- energiájának egy részét a magyar alumíniumipar rendelkezésére bocsátja. A megállapodás alapján 1952 decemberében adták át rendeltetésének a KGST első. 110 kilovoltos távvezetékét Kis- igmánd és Nővé Zámky között. j Az előzmények Ezt kővetően, a szocialista országok között már 1958- ban további kapcsolatok jöttek létre. Megépült a lengyel—csehszlovák, majd a szovjet—, illetve az NDK— lengyel, és az NDK—csehszlovák távvezeték; ezek teljesítménye egyenként általában 220 kilovolt volt. Az 1962. évi magyar—szovjet távvezeték üzembe helyezését 1963-ban követte az első háromoldalú, szovjet—román— csehszlovák 400 kilovoltos rendszer megépítése. Magyar- országot egyébként Romániával, sőt Jugoszláviával és Ausztriával js összekötik a 120—220 kilovoltos távvezetékek. kölcsönösen lehetővé téve mindkét oldalon a gazdaságos energia felhasználását. Mindent összevéve, az 1974. márciusában aláírt sokoldalú villamosenergia-ipari együttműködési megállapodás előtt a KGST-országok már tizenöt 220. és öt 400 kilovoltos vezetékrendszert építettek ki egymás között A szocialista országok egyesített energiarendszerének központi teherelosztóját Prágában hozták létre 1962 júliusában, s még ugyanebben az esztendőben megalakult a központi teherelosztó munkáját irányító tanács. A korszerű hazai energiakapacitások fejlesztésében éppen ezért már a kezdetektől részt vettek a KGST-országok. Szovjet turbinák, csehszlovák. lengyel, NDK-beli berendezések. műszerek működnek a Gagarin Hőerőműben. a Duna menti, illetve az Inotai Gázturbinás Csúcseróm ű ben. Távlati energia- gondjainkon kíván könnyíteni az ugyancsak KGST-összefo- gással épülő paksi Atomerőmű is. Új követelmények Magyarország villamos- energia igénye eddig évente mintegy 8—9 százalékkal növekedett. Az ipar dinamikus fejlődése, szerkezetének korszerűsítése. a lakásépítkezések fokozása pedig további követelményeket támaszt a népgazdasággal szemben. E ténvezők többszörösen indokolják — a kétoldalú energia-külkereskedelem rendszeres bővítésén tűi — a KGST-országok nagyszabású és sokoldalú összefogását, a közös beruházási programok maradéktalan megvalósítását. Ezért hangsúlyozta Szekér Gyula nehézipari miniszter, amikor Moszkvában aláírta a Vinnyica és Albertirsa közötti távvezeték építéséről a szerződést: — Az 1978-as átadás határidejének megtartása nemcsak a villamosenergia-ipar szakembereit állítja hatalmas feladat elé, hanem mindazon kát, akik a távvezetékhez szükséges anyagok, berendezések szállításában nészt- vesznek. akik az oszlopokat, a szigetelőket, a távvezetéki szerelvényeket, az alállomási berendezéseket szállítják. Meggyőződésem — húzta alá a miniszter —, hogy a magyar szakemberek megoldják e feladatokat és 1978-ban átadhatjuk, a Szovjetunión kívül Európa első, 750 kilovoltos távvezetéki elektromos energiarendszerét. Benedek István Gábor Atomerőmű a Kaukázuson túl Jerevántól nem messze, az Ararat hegyi fennsíkján építik fel a Kaukázuson túli terület első atomerőművét, — mely a kilencedik ötéves terv egyik legnagyobb építkezése lesz. Az erőmű első gépegysége 1975-ben kezdi meg működését. Az építők jelenleg a főépületet és a 150 méteres szcllőzőkéményt készítik. Elkészült a szűrőberendezés, a kazánépület és más építészeti egységek is. A betont a közelben felépített, évi 152 ezer tonna , cementet adó üzem termékéből fedezik. Az örmény atomerőművet a későbbiek során még bővíteni is fogják. A Szovjetunióban több atomerőművet építenek. A kilencedik ötéves terv' végére az atomerőművek teljesítménye eléri a 6—8 millió kilowattét, az elkövetkezendő 10—12 évben pedig telje- sitníényük 30 millió kilowattra nő. Szerelik ag örmény atomerőmű egyik gépegységét Népgazdaságunk legfőbb támasza : a Szovjetunió írta: Huszár István, miniszterelnök-helyettes Egy esztendő híján három évtizede annak, hogy a Szovjetunió hős harcosai hazánk területének utolsó négyzetméteréről is kiűzték a szétvert fasiszta -hadsereg maradványait. Azóta e nap — szabadságunk születésnapja — méltán legnagyobb nemzeti ünnepünk. Az idő múlásával nem szürkült el népünk történelmének e nagy naD- ja. „Lélekben egyre közelebb hozzánk, fénye mind egyre szebben világol mai küzdelmeinkben, jelenünkben” is. Különösen örvendetes, hogy e nap jelentősége fokozódik népünk minden rétege számára. Azoknál talán ezt természetesnek tarthatnánk, akik még emlékezhetnek arra milyen kornak vetett véget e hazában a felszabadulás, akik személyes emlékeik alapján tudják egybevetni mai életünket a dolgozó nép hajdani sanyarú sorsával. De a ma élő népesség nagyobbik fele már azokhoz a generációkhoz tartozik, akiknek a Horthy-korszakból emlékezetes élményeik már nem lehetnek, akik csak apáiktól hallhattak, s könyvekből olvashattak népünk történelmének e sötét negyedszázadáról. A felszabadulás óta eltelt három évtized szülöttjeinek, neveltjeinek, a szocialista Magyarország építőinek egvre m-— tosabb nemzeti ünnepe ez a nap. És az nem pusztán hagyomány — bár kedves hagyományainkat mi mindig sokra értékeljük —, hogy ezen a napon első. hálát és köszönetét kifejező gondolatunk azoké, akik mai életünkhöz vezető utat megnyitották számunkra, akik segítettek azóta is ezen haladni: a Szovjetunió népeié, pártjáé és kormányáé. Életünk minden területén így 1 van ez, de talán a legközvetlenebbül a gazdasági életben. Reménytelen vállalkozás lenne e helyütt felsorakoztatni még csak a legfontosabb tényeket is annak bemutatására, hogyan és miben jelentett a gazdasági építésben legfőbb támaszt a Szovjetunió. Kezdhetnénk azzal, hogy még folytak a harcok hazánk területén s már megérkeztek az első élelmiszer- és nyersanyag-szállítmányok, hogy az ország egyik területén még hídjainkat robbantják, más részeken megindul a forgalom az ideiglenesen, de gvorsan felépített hidakon. Ez is máig figyelmeztető jelkép lett: egyidóben pusztítás az egyik oldalon, építés a másikon. Az előbbit hozta a fasiszta diktatúra, az utóbbit ígéri a romokból éppen sarjadzó élet. S a tények felsorakoztatását talán azzal fejezhetnénk be — az idei évfordulóhoz csatlakozó avatóünnepségek sok kedves té- nyéről most nem beszélve —, hogy február végén a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának érdekelt tagországai egyezményt írtak alá egy 750 kilovoltos villamos távvezeték közös építésére. Ennek egyik végpontja a szovjetunióbeli Vinnyica, a másik: Albertirsa. A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlődését bizonyító tények képzeletbeli sorának itt említett eleje és vége szimbolizálja, hogy miből indult ez az ország s ma milyen ígéretes, jövőnket is formáló közös vállakózásoknak lehetünk részesei. Nagy út van mögöttünk. Ennek az útnak a kilométerkövei is emlékezetesek, s mind megannyi egy-egv állomása gazdasági kapcsolataink fejlődésének. Nincs olyan év az elmúlt 29 esztendőből, amelyikben ne lenne néhány kiemelkedő esemény, amely a magyar népgazdaság fejlődését nagyban segíti, s a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatainkat gazdagította. Tavaly megindult a szállítás a Barátság II. kőolajvezetéken, 25 éve lesz ez év júliusában. hogy Moszkvában a két kormány képviselői egyezményt írtak alá a tudományos technikai együttműködésről, 12 éve írták alá a timföld és alumíniumipari együttműködésről szóló egyezményt. Kereken 10 esztendeje annak, hogy Budapesten egyezményt írtak alá a magvar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság létrehozásáról. De minden példálódzás, minden válogatás. ha mégoly nagyjelentőségű tényt, eseményt idéz is emlékezetünkbe, mint az említettek — csak leszűkítve tükrözi gazdasági kapcsolatainkat. Hiszen ma aligha akad olyan üzem, olyan falu, talán olyan család, ahol ne szerezhetnének közvetlen tapasztalatokat kapcsolataink sokoldalúságáról, gazdagságáról. A Popjeda és Poljot karórák, a Zorkij és Kijev fényképezőgépek, a Szokol rádiók, a kedvesen becézett Zsiguli személygépkocsitól kezdve az MTZ traktorokon, a nagvhozamú bezosztáia búzár kersztül, az üzemekben működő technológiai berendezések egész soráig, nem beszélve a köznapi életünkben közvetlenül „láthatatlan” termékekről. Hiszen szinte a teljes vasércfelhasználás, a kőolajfelhasználás mintegy háromnegyede a Szovjetunióból származik. Természetesen szállításainknál sincs ez lényegében másként. Sok munkásunk a cirillbetűvel a munkapad mellett ismerkedett meg először, mivel például gépipari kivitelünk nagyobbik részét szovjet megrendelésre szállítjuk. Mindezt talán az a statisztikai adat sem fejezi ki kellően, amelyik összegezi kölcsönös áruszállításainkat. Kivitelünknek csakúgy mint behozatalunknak több mint egy- harmadát teszi ki a magyar—szovjet külkereskedelmi forgalom. Aligha hiszem, hogy bárki túlbecsülhetné ennek a „minősített egyharmadnak” a jelentőségét. Az exportnak és az importnak ilyen mértékű területi koncentrációja már önmagában nagy gazdásági előnnyel jár. S ha most ehhez hozzátesszük azt, hogy ez a forgalom mentes mindenfajta spekulatív és diszkriminatív meggondolásoktól, hogy jórészt hosz- szúlejüratú szerződésekkel megalapozott, hogy nincs kitéve a tőkés világpiac sokszor kiszamíthatatlan áringadozásainak, hogy összetétele — mind a behozatal, mind a kivitel tekinteteben — számunkra igen kedvező, hogy a szállítások nagy biztonsággal valósulnak meg, akkor láthatjuk, miért jelent, elsődleges nemzeti érdekeket kapcsolataink minél gyorsabb ütemű bővítése. Minden ünnepi évforduló — de tulajdonképpen bármi más, kicsinek látszó eseménye kapcsolatainknak — arra is alkalom, hogy összegezzük a gazdasági együttműködés egyéb politikai tanulságait. E cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy a maguk teljességében mindezt bemutassa. Mégis emlékeztetnünk kell: a proletár nemzetköziség szép eszméjét látjuk gazdasági kapcsolatainkban. A Szovjetunió önzetlenül bocsátotta és bocsátja rendelkezésünkre hatalmas szellemi £s termelési kapacitását, osztotta és osztja meg velünk a gazdasági építésben szerzett, sokrétű tapasztalatainak gazdag tárházát. A jnagyar—szovjet gazdasági kapcsolatok szolgálták és szolgálják, hogy a magyar népgazdaság egyre jobban megfeleljen — szerkezetében, színvonalában — korunk sürgető követelményének, a szocialista integrációnak! A Szovjetunióval kétoldalúan bővülő gazdasági kapcsolataink nagyban segítették, hogy más szocialista országokkal kétoldalúan és a megalakulásának negyedszázados évfordulóját éppen most ünneplő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében sokoldalúan kiterebélyesedjenek, egyre gyümölcsözőbbé váljanak gazdasági kapcsolataink. S arra is érdemes gondolnunk, hogy ilyen természetű és ilyen politikai alapokon nyugvó gazdasági kapcsolataink mennyiben szolgálták hazánk egyre sikeresebb fellépését nem szocialista piacokon. Vajon más úton tudtunk volna-e“ olyan termelési kapacitásokat és olyan színvonalon létrehozni, ami ma számos termékünk esetében kedvező feltételeket teremt számunkra a nem szocialista országokkal folyó gazdasági kapcsolataink eredményes fejlesztéséhez? A válasz csak határozott nem lehet. Ezért is vagyunk ma olyan helyzetben, hogy a kelet-nyugati gazdasági, kereskedelmi kapcsolatoknak — elsősorban a Szovjetunió következetes békepolitikájának sikere nyomán — az örvendetes bővülése a maga sajátos módján a szocialista gazdasági integrációt is segíti. Végezetül: a tőkés világgazdaság időről- időre fellépő s némelykor kiéleződő válság- jelenségeinek kedvezőtlen hatásait a Szovjetunióval, a IIGST tagországaival való együttműködés nélkül nem tudtuk volna társadalmi, gazdasági céljaink veszélyeztetése nélkül csökkenteni és elhárítani. Készülünk pártunk XI. kongresszusára. Közel egy év áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az előző kongresszus óta megtett utunk tapasztalatait és tanulságait összegezzük és értékeljük. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén — amikor a soron következő kongresszus összehívásáról döntött — abban is határozott, hogy el kell készítenünk pártunk új program-nyilatkozatát. Kádár János elvtárs vezetésével meg is indult ez a felelősségteljes munka. Vagyis: a XI. kongresszusra készülve a szocializmus építésének egész időszakát kell új tennivalóink helyes meghatározása érdekében a marxi-lenini tanítás fényében elemeznünk. Erre kötelez bennünket az a körülmény is, hogy egy év múlva a felszabadulás 30. évfordulóját ünnepeljük. Anatole France írta: „Ne veszítsünk el semmit a múltból. Jövőt csakis a múlt ismeretében építhetünk.” I\em étséges, hogy a párt és az őrszár életében ilyen nagy eseményekre készülve áttekintjük majd azokat a nagyszerű tapasztalatukat is, amelyeket a szovjet—■ magyar gazdasági együttműködés immár egész történelmi időszakot átfogó 30 esztendeje nyújt számunkra. Azért is tesszük ezt meg, mert bizton reméljük, hegy a következő években is szilárd támasz lesz számunkra a gazdasági építés minden kicsiny és nagy gondjának sikeres megoldásához megbonthatatlan szövetségünk a szovjet néppel. Az elmúlt 29 esztendő gazdasági sikereit úgy is megírhatnánk, mint a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok történetét. S ennek a történelemnek, s tanulságainak az ismerete: záloga jövőbeni sikereinknek. A SZOVJETUNIÓ •* Gazdaság — Tudomány — Technika
