Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-24 / 94. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T974- áprffls 24. A Novosztyi Sajtóügynökség cikksorozata Mi történik Kínában? 2. Az ellenség a kapuk előtt A Béke-világlanács távirata A Béke-világtanács táviratot intézett a Biztonsági Tanács soros elnökéhez és ebben aggodalmának adott kifejezést az izraeli agresszo- rok Libanon ellen intézett újabb támadásai miatt A BVT követeli, hogy Izraellel szemben olyan azonnali és hatékony szankciókat léptessenek életbe, amelyek hozzájárulnának a közel-keleti helyzet normalizálásához, a harci cselekmények beszüntetéséhez. Külkereskedelmi város épül Moszkvában A Prommasimport szovjet külkereskedelmi vállalat szerződést írt alá Moszkvában Armand Hammerrel. az Occidental Petroleum Corporation elnökével a moszkvai világkereskedelmi központ tervednek elkészíté- serőL A Moszkva-folyó partján, a KGST-palota és a Külkereskedelmi Minisztérium szomszédságában felépülő 170 ezer négyzetméteres alapterületű kereskedelmi városnegyedben négyszáz iroda, 600 szállodai szoba, 625 lakás, több tucat tanácskozóterem, kiállítási pavilon, étterem, uszoda és földalatti garázs lesz. Az egész komplexum felépítésének határideje 1977. A tervezési munkálatokat az amerikai Export- Import Bank és a Chase Manhattan Bank finanszírozza, de a „külkereskedelmi város”. létrehozásában a szovjet és amerikai cégeken kívül Bulgária, t az NSZK, Jugoszlávia és Japán is részt vesz. Falesztin terroristák Halál helyett életfogytiglani szabadságvesztés A görög kegyelmi tanács életfogytiglani szabadság- vesztésre enyhítette annak a két palesztin terroristának halálbüntetését, aki 1973 augusztusában az athéni repülőtéren öt személyt meggyilkolt; ötvenötöt pedig megsebesített. Megfigyelők feltételezik: a kegyelmi tanács döntése egyengeti a két terrorista esetleges kiutasításának útját, hogy „elkerüljék a további diplomáciai és biztonsági bonyodalmakat”. Az ötvenes évek végétől kezdve, amikor Mao Ce-tung a saját „eszméi” által meghatározott útra térítette az országot, a pekingi vezetők egyre-másra külső „ellenségeket” kezdtek kitalálni a kí- u nai nép számára. A „nagy ugrást” a tajvani szorosban Amikor a tajvani „fenyegetés” körül csapott lárma csökkent, fegyveres konfliktust provokáltak ki Indiával, amellyel Kína évezredeken át békében és barátságban élt. És ismét „ellenség áll a kapu előtt!” Peking minden lehetőt megtett azért, hogy az Amerikai Egyesült Államok minél jobban belemerüljön a- háborúba Indokínában, amely mint ismeretes, szomszédos a Kínai Népköztársasággal. Ezzel kapcsolatban felidézhetjük Mao Ce-tung ismert életrajzírójának, az amerikai Edgar Snow-nak 1965 tavaszán Kínában tett látogatását, noha az amerikai újságírók közül akkor az országba való beutazást senkinek sem engedélyezték. Mao Ce- tung a beszélgetés során Edgar Snow-n keresztül igyekezett eloszlatni az amerikaiaknak azokat az aggodalmait, hogy az Egyesült Államok vietnami agressziójának fokozódása esetén Kína esetleg beavatkozik, a háborúba. Kijelentette Snow-nak: „Kínának nincs szándéka senkivel sem összeverekedni mindaddig. amíg területét nem éri támadás... A kínai hadseregek nem fognak háborút viselni saját területük határain Ezzel párhuzamosan Mao Ce-tung módszeresen törekedett a kínjai—szovjet viszony kiélezésére, fokozatosan még ennél is rosszabbra ír-5 a kínai—szovjet határon fegyveres konfliktusok kiprovoká- lására — előkészítve a hazai és a külföldi közvéleményt. A pekingi vezetők 1969-ben, a KKP IX. kongresszusa előtt robbantottak ki ilyen konfliktust, ami lehetővé tette számukra, hogy a KKP IX. kongresszusát a szovjetelle- nesség jegyében tartsák meg, és hogy a kongresszussal jóváhagyassák Mao Ce- tung szocializmus-ellenes tételeit. A IX. kongresszuson tákolták össze az „északról jövő fenyegetésről” szóló hazugságot, amelyet a maoisták azóta is hangoztatnak. Mao Ce-tung és csoportja ezekben az akciókban azt az ósi mondást követte, hogy „a külső ellenség léte elősegíti a kínai nemzet egységét”, ha pedig az hiányzik, akkor „meg kell teremteni.” A maoisták ezzel arra törekedtek, hogy a kínai dolgozók figyelmét eltereljék a hazai nehézségekről, s hogy biztosítsák a nemzet „egységét”. való ágyúzás követte, a lakosságot pedig úgy vonultatták ki munkára, hogy az egyik vállon a csákány vagy kapa, a másikon pedig puska legyen. „Az ellenség a kapunk előtt áll!” — volt a jelszavuk. túl. Ez világos. A kínaiak csupán abban áz esetben fognak harcolni, ha az amerikaiak megtámadják őket. Ez is világos”. Ugyanebben az időszakban, vagyis 1965. tavaszán, a pekingi vezetők elutasították a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy a szocialista országok szervezzenek közös akciókat Vietnam támogatására. Mao Ce-tung és csoportja osztályárulást követett el a vietnami néppel és Indokína más népeivel szemben. Az amerikai imperializmus agresszív körei ezt nem mulasztották el kihasználni. S míg 1965 tavaszán Vietnamban 25 ezer amerikai „tanácsadó” volt, addig ezt követően csakhamar megjelent Vietnamban az Egyesült Államok állig felfegyverzett, korszerű haditechnikával ellátott félmilliós hadserege. A vietnami nép óriási áldozatokat hozott, hősiesen harcolt az intervenciósok ellen, a pekingi vezetők pedig cinikusan arra használták fel ezt a tényt, hogy újból megerősítsék né- 'pük előtt: ne is gondoljanak a jobb életre és a pihenésre. Húzzák összébb a nadrágszíjat és dolgozzanak ájulásig. Hiszen „az ellenség — ismét — a kapu előtt áll!” Ez a politikai irányvonal oda vezetett, hogy a kínai dolgozók kénytelenek voltak jobban meghúzni a nadrágszíjat., kevesebbet enni, többet dolgozni a jobb jövó bármiféle reménye nélkül, A jólismert ürügy adva volt: ..az ellenség a kapunk előtt áll!”, A maoisták éppen azért, hogy „az északról jövő fenyegetés” madárijesztője továbbra is fennálljon, évek óta makacsul kitérnek a határkérdés érdemi megvizsgálása elől, és ugyanekkor kijelentik, hogy a szovjet—kínai viszony normalizálásának más kérdéseit nem lehet megvizsgálni mindaddig, amíg a határkérdés meg nem oldódik, A maoisták abból a célból, hogy a lakosság körében mesterségesen fenntartsák azt a benyomást, hogy Kína „ostromlott erőd” helyzetében van. és hogy ennélfogva a kínai dolgozóknak bele kell nyugodniuk a nélkülözésekbe és a kimerülésig dolgozniuk kell, a KKP X. kongresszusán kierőszakolták annak a tételnek az elfogadását, hogy „az enyhülés — ideiglenes és felszíni jelenség”, a „kolosz- szális megrázkódtatások” (más szavakkal: a háborúk és a fegyveres konfliktusok) pedig „a nép számára jó dolgok, nem pedig rosszak”. Ezt a tételt követve a pekingi vezetők megint csak „a nép érdekében” erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi helyzet kiélezésére, a világ különböző térségeiben új fegyveres konfliktusok sugalmazására és szítására. Laktanya ez ország A cél ugyanaz: kisajtolni a kínai népből a maximumot, miközben a minimumot adják neki, munkájának eredményeit pedig azokba az ágazatokba befektetni, amelyekre a maoistáknak népellenes és szocializmusellenes terveik megvalósításához szükségük van. A szocialista állam politikájával ellentétes dolog évtizedeken át mesterségesen fenntartani a nép alacsony életszínvonalát és az országot laktanyává, a hatalmon lévő párt tagjait pedig hangtalan robotokká változtatni. Viszont a KKP IX. és X. kongresszusán elfogadott szervezeti szabályzatokban semmiféle említés nem történt a pártonbelüli demokráciáról, noha az 1956-ban, a KKP VIII. kongresszusán elfogadott szervezeti szabályzat hangsúlyozta: „A pártnak hatékony intézkedéseket kell tenni a párton belüli demokrácia fejlesztésére, valamennyi párttag aktivitásának és alkotó kezdeményezőkészségének ösztönzésére.” A KKP új szervezeti szabályzatában, amelyet 1973-ban a X. kongresszuson fogadtak el, a hangsúlyt egészen másra helyzték. A módosítások értelme lényegében abban foglalható össze, hogy megszüntetik a párton belüli demokráciát és a pártban kaszárnya-rendszert honosítanak meg. A változtatások igazolásaként arra hivatkoztak, hogy Kínában „fennáll a belső felforgatás veszélye, valamint az imperializmus és a szocialimperializmus részéről való agresszió”. Ennek az irányvonalnak a valódi célja az, hogy a pártban a demokráciának még az ismérveit is felszámolják, mivel pedig kormányzópártról van szó, 1 következésképpen ezeket az ismérveket az egész országban fel kell számolni. (Következik: Az áradás szintje) Az „északról jövő fenyegetés” meséje Fegyveres konfliktus Indiával r Úszó er című A Szovjetunió nehezen megközelíthető északi tertlietein, — ahol egyre fokozódik az elektromos energiaigény, — az állandó áramfejlesztő építése viszont technikailag rendkívül nehéz, és nagy anyagi ráfordításokat igényel —, sikerrel alkalmazzák a mozgó erőmüveket. Ilyen az „Északi B'ény—1” elnevezésű gázturbinás áramfejlesztő hajó, mely az egyik jakut falu mellett horgonyzik. A Zljonij Mlsz Iparterületet, valamint a bllibini aranykitermelők körzetét látja el energiával. A közeljövőben Jakutföldön újabb úszó villamos erőmű kezdi meg munkáját. Ezt az Aldan tolvón Elgylkan falunál horgonyozzák le, hogy biztosítsak az itt épülő iparvállalatok energiaszükségletét. A Szovjetunióban a jövőben is több úszó elektromos áramfejlesztőt kívánnak építeni. fjKEPERNVBJE - * ELŐTT A látóhatár szélén* A tökéletes karmester és» a Hazai esték — három kiemelkedő műsora az elmúlt hétnek, amelyre gondolkodás nélkül a legjobb osztályzatot adnám, ha ily módon kellene minősítenem őket. Szívem szerint való mindhárom: a tiszta hangvételű, bölcs komolyságú, stúdióvitával záruló dokumentumfilm a tanyák sorsáról épp úgy, mint a zenei klubban, az okos és szellemes esz- mefutattás a karmesteri művészetről, vagy a most induló városok műsora. Ez utóbbinak nehéz volna igazán rÄegjelölrü a műfaját, mert nem vetélkedő a hagyományos értelemben, jóllehet bizonyos elemeiben felfedezhetők a versengés jegyei is. Játék leginkább, sok-sok színnel, ötlettel; hasznos játék és kollektív esti szórakozás milliók szeme láttára, s ami a fő: élő adásban. Tehát friss televíziós áru, közvetlenül a „termelőtől”, s nem másodkézből. Abból a fajtából — örömünkre —• amely egyre ritkábban lát% ható a képernyőn, pedig az itt és most születő gondolatnak utolérhetetlen, különleges varázsa van. Vitray Tamás talán ezért is húzta alá jelentőségteljesen többször is az adás folyamán, hogy ami a képernyőn látható, az valójában mindig a pillanat friss szüleménye. (Természetesen sok-sok tervezgetés előzte meg a termékeny pillanatokat!) De lássuk sorjában. valamivel részletesebben. A látóhatár szélén Az utóbbi időben mondhatni „divatba jött” a tanyakérdés. A sajtóban megjelenő írások, viták után most a televízió is letette a maga garasát, méghozzá ritkán látható átgondolt, természetes és közvetlen, emberi hangvételű filmsorozatban. Hallhattuk, hogy ma is több mint nyolcszázezer ember él tanyákon, távol várostól, községtől, magányosan, elszórtan. legfeljebb bokorba vagy sorba verődve — a látóhatár szélén. Nem jelentéktelen réteg sorsáról van tehát szó, s ilyen esetben bizony nem szabad hogy bárkit is szubjektív indulatai ragadjanak el vagy esetleges illúziói vezessenek, amikor a tanyai embereknek a / jövőjéről, sorsáról dönt. A dr. Romány Pál vezette műsor egyik nagy erénye: bölcs józanságra int a tanyakérdésben. Amikor felteszi a kérdést, hogy mi is legyen a tanyákkal, akikor ez objektíve ható törvényszerűségek felől indulva keresi a választ. Ugyanakkor ezt a szociográfiai jellegű vállalkozást igazán rokonszenvessé az teszi, hogy mélységesen emberi oldalról közelített magukhoz a tanyasi emberekhez. Régen láthattunk nagyszerű embereket oly kendőzetlenül megnyilatkozni a képernyőn, mint ebben a tanyák múltját, jelenét és jövőjét vallató dokumentumfilmben. Romány Pál nem a messziről jött ember kíváncsiságával, vagy esetleg a tudós érdeklődésével faggatta alanyait, hanem „belülről” érkezett hozzájuk. Ügy vándorolt tanyáról tanyára mintha rokonait, ismerőseit látogatta volna sorban, s mi nézők is vela együtt mindenütt szinte otthon érezhettük magunkat. A bensőséges kapcsolatteremtésnek mintapéldája lehet Romány Pál riporteri tevékenysége. Keveset kérdezett, alig-alig szólt közbe, tudta, hogy a tanyasi emberek, ha egyszer megnyílnak. nem kell kampóval húzni belőlük a szót. Ritkán tapasztalható riporteri tapintattal, őszinte, emberi pillanatok egész sorát segítette megszületni — a képernyőn. A film dialektikus szemléletére vall egyébként, hoigy alkotói az elmúlás jelenségei közepette észrevették azt is, ami a homló világban új van, születőben. Nemcsak pusztuló tanyákat láthattunk (ezt mostanában divatos mutogatni némi nosztalgiával), hanem épülő tanyasi házakat is, szeneket. A Major Sándor szerkesztette és Magvar József rendezte dokumentumfilm azokért a tanyákért szól. s legfőképp azokért a tan vasi emberekért, akik majd kétezer körül is ebben a létformában élik életüket, de már minden bizonnyal nem a látóhatár szélén. Azzal kezdem, amit ebben a műsorban a legnagyszerűbbnek érzek: el tudja hitetni, hogy ez az ország, a legeldugottabb sarka is tele van szépséggel, és értékkel, hogy ez a szépség és érték Nyírbátorban éppúgy megtalálható, mint Sopronban; továbbá hogy elhinti a nézőben azt a gondolatot, hogy Budapesten és a nagyvárosokon kívül, uram bocsá egy félreeső nyírségi városkában is akadhat szemrevaló. Nem kétséges, az első nyomok arra engednek következtetni, hogy a Hazai estékkel olyan Vitray-jelzéses turistaúton indultunk el. amelynek során hazaismereteinket a felfedezések egész sorával gazdagíthatjuk. Nem holmi idegenforgalmi látványosságok vonulnak el előttünk, hanem egy-egy város arculata rajzolódik ki a képernyőn, és a színes képekhez hozzáértő szakemberek is fűznek olykor általánosító magyarázatokat. Lám az első adásban is Berend T. Iván, Major Máté, Ortutay Gyula, Pernye András szólt közbe- közbe, hogy az egyedi érdeStÜusosan, reiuiessei indult a Zenei Klub legutóbbi adása. Műsorát villáminterjúk gyors montázsával indította Antál Imre, amiből kiderült — némi naivitás ellenére is —, hogy a karmester szerepének megítélésében milyen eltérő vélemékességeket az általánosítás szintjére emelje. Sok új ötlet nem található a Lászkai Tamás szerkesztette műsorban, nem egy megoldással már hasonló, ezt megelőző vetélkedőkben találkozhattunk. Itt azonban, s ez tény, a friss kedvű főiskolások oly derűs természetességgel végzik a városbemutatás különbőz» feladatait, hogy ettől a régi ötletek is megfiatalodnak. A Hazai esték premierje jól sikerült. Kellemes este volt, még a technika ördöge sem zavarta meg. tökéletesen ment minden. A iáték derűjét a vetélkedés komorabb felhői sem takarták el. Nem törődött itt senki azzal, hogy ki kit győzzön le; a lényeges egy volt: ki mit és mennyit tud felmutatni szeretett városából. Éppen ezért, az elektromos népszavazásnak sem volt ezúttal különösebb jelentősége. Vit- ray Tamás, bár kezdetben kicsit megriaszthatott bennünket iskolás kérdéseivel, később azonban már nagyvonalúan tartotta kezében az adás fonalát. . nyék élnek a köztudatban. S aztán jött a bizonyítás, szemléletes és tanulságos, s ami ennél is fontosabb: közérthető. Valahogy így képzelem én el a zenét megérteni szándékozó tömegekhez szó« ló ismeretterjesztés tártáig mát és formáját. 7: M, , / Ax „Eszaki-lpni-^.’! Hazai esték A tökéletes karmester
