Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

Szövelségi politika osztály pol tika A szocializmus az egész emberiségnek a jövője, százmillióknak pedig már ma mindennapos élete, tevékenységei' így van ez nálunk is, ahol tulajdon­képpen az egész nemzet: munkások, parasztok, értelmisé­giek, önálló kistermelők élete és sorsa, osztályos és egyéni boldogulása a legszorosabban összekapcsolódik a szocializ­mussal. A Magyar Szocialista Munkáspárt szövetségi politikája híven fejezi ki társadalmunknak ezt a közös érdekeltségét. S. minél tudatosabb a kölcsönös érdekeltség felismerése, an­nál erőteljesebb lesz népünk szocialista nemzeti egysége, a társadalmi haladásnak és felemelkedésnek ez . az alapvető forrása. Igaz, az egyes osztályok és a főbb társadalmi rétegek helyzete ma még sok mindenben különböző és eltérő. Ebből következően elválasztó, esetenként szembeállító érdekkü­lönbségeik is lehetnek. Ezek azonban egészen más termé­szetűek, mint azok, amelyek a kizsákmányoló társadalma­kat feszítik. Nálunk éppen a legfőbb dolog a szocialista tu­lajdon és a hatalom vonatkozásában alapvető az egység. Az elsődleges tehát az, amj összeköt, és ehhez képest mindaz, ami szétválaszt, elkülönít <■— legyen bármilyen jelentős is •— csupán másodlagos. A párt a szövetségi politika fejlesztése során számol a szövetségen belüli ellentmondásokkal, eltérő érdekekkel, né­zetkülönbségekkel. E politika lényeges vonása, hogy ide­jében felismeri ezeket az ellentmondásokat megelőzve kiéle­ződésüket és a súlyosabb konfliktusokat. A párt olyan meg­oldásokat dolgoz ki, amelyek az egység erősítésére, és egyre magasabb színvonalon való megszilárdítására irányulnak i A társadalmi haladás szocialista célkitűzéséből és az összefogásban résztvevők helyzetének különbözőségéből fa­kad, hogy az egyes társadalmi osztályok és rétegek nem azonos politikai súllyal és felelősséggel szerepelnek a szö­vetségbal. Ebből az eltérésből következik, hogy ezt a szö­vetséget a munkásosztály vezeti, ő ennek az összefogásnak a vezető ereje. A munkásosztálynak mint a társadalmi haladás élen­járó osztályának, ez a különleges szerepe történelmileg ala­kult ki és ma is döntő jelentőségű. Ez az osztály érdekelt legjobban a szocialista viszonyok fejlesztésében, erősítésé­ben, védelmében. Tevékenysége alapvető és meghatározó a társadalmi gyakorlatban, nem utolsósorban, azért, mert a szocialista nagyipar döntő. szerepet játszik az egész népgaz­daság korszerű fejlesztésében, az anyagi javak termelésé­nek minden szférájában, ezen keresztül pedig a társadalom jólétének, szellemi kultúrájának növelésében, A munkásosztály vezető szerepének érvényesülése egy­általán nem hátrányos a többi dolgozó osztály szamára. Ép­pen ellenkezőleg, előfeltétele aimak, hogy alapvető érdekek sajátos törekvéséik megvalósuljanak. Ez a közös érdekelt­ség magyarázza, hogy a munkásosztály vezető szerepe ma nálunk társadalmilag elfogadott. Ez mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy a többi dolgozó aszály és réteg szilárd híve a szocializmusnak, tevékenységükkel a munkásosztály politikai céljait szolgálják, egyTe inkább azonosulnak esz­méivel és mind jobban magukénak vallják a szocialista életformát. Manapság gyakran esik szó a munkásosztály vezető sze­repével és a szövetségi politikával összefüggésben az csz- álypoli ti káról, illetve annak következetes érvényesítéséről. Ezen nem mindenki ugyanazt érti. Nemegyszer leszűkítik a problémát a munkások létfeltételeinek javítására, anyagi, szociális, társadalmi, kulturális körülményeik életszínvona­luk emelésére. Ezek természetesen nélkülözhetetlen elemei az oszátly politikának, amelynek központi célkitűzése, hogy folyamatosan javítsuk azokat a feltételeket, amelyek közvet­lenül és kedvezően befolyásolják a munkások helyzetét, erő­sítik öntudatukat, növelik társadalmi aktivitásukat. Am bármilyen fontos összetevője is ez az oszfálypotóti- kának, az mégsem merül ld csali ebben. Ide tartozónak kell tekinteni mindazt, ami az egész szocialista fejlődést, a tár­sadalmi haladás ügyét szolgálja: tehát a szocialista külpo­litikát, belpolitikát, gzdaság- és kultúrpolitikát is. Hiszen végső fokon a munkások közvetlen' élet- és munkafeltéte­leit Is azok az általános feltételek határozzák meg, amelyek a társadalom szocialista fejlődésében jutnak kifejezésre. Az utóbbi évtizedben végbement társadalmi, gazdasági fejlődés kedvező feltételeket teremtett a szövetségi politilta sikeréhez. A munkásosztály, mindenekelőtt a szocialista iparra támaszkodva, olyan társadalmi-gazdasági, műszaki- technikai bázist hozott létre, amely megfelelő alapot biztosít mind a mezőgazdaság, mind pedig a szellemi élet fejlő­déséhez. Ezen az alapon bontakozik ki nálunk a meaögazdasag- nak a zárt rends zeni, ipari jellegű termelést! rendszerekre való áttérése. Ezek alkalmasak arra, hogy maximálisan ki­aknázzák a tudományos-technikai forradalom eredményeit, és csökkentve a két dolgozó Osztály közti lényeges különb­ségeket. magasabb színvonalra emeljék a munkás-paraszt szövetséget, E folyamat további kibontakoztatása és erősí­tése nagy társadalmi összefogást igényel, részben a szocia­lista állam sokoldalú közreműködését, az ipari háttér za­vartalan működését, másrészt a mezőgazdasági dolgozók anyagi hozzájárulását, készségüket a fejtett technológiák al­kalmazására. A párt általános politikája kedvező feltételét jelenti a munkásosztály és az értelmiség szövetségének is. Ennek a szövetségnek nagy történelmi múltja van. Mióta a szocia­lizmus tudománnyá tett, és iránytűként szolgál a munkások mozgalmának, azóta e szövetség élő valóság. Napjainkban ez a szövetség különös jelentőségű. Egy­részt az értelmiség szám szerint is egyre népesebb, egyre nagyobb részét alkotja a társadalomnak. Másrész,! tevékeny­ségének funkciói is szélesednek és egyre jelentősebbé vál­nak, szinte az egész társadalmat átfogják. A gazdasági és politikai tevékenység minden szférában egyre inkább ma­gas fokú hozzáértést, tudományosan megalapozott szakmai iemerefcet követéi, ami növeli az értelmiség szerepét. A szocialista építés magasabb szintjén sem csökken tehát a munkásosztály szövetségi politikájának jelentősége, A változó viszonyok közepette válto­zatlanul szolgálja valamennyi dolgozó osztály és réteg együttes boldogulását,. \ H, 1 A XI. pártkongresszus tiszteletére Újabb megyei üzemek csatlakoztak a munkaversenyhez 2i milliós váValás az Alföldi Kőolajfúrási üzemnél — Kommunista szombatok a Volánnál — Tornacsarnokot építenek a szolnoki MEZŐGÉP szocialista brigádjai Huszonötmillió 500 forint értékű többletmunkát, ter­melésnövelést, illetve anyag- és költségcsökkentést vállal­tak az olajbányászok. Az üzem legfontosabb egységei — a szegedi, az orosházi és a közép-alföldi dolgozói — 2 százalékos költségcsökken­tési vállalása a legjelentő­sebb, több mint 20 millió forint értékű. A műszakfej­lesztési osztály a szerviz- költségek megtakarításával, műszergyártással 1 millió 300 ezer Ft többletered­ményt vállalt Lenin emíékünnepségek Vlagyimir lljies Lenin születésének 104. évforduló­ja alkalmából díszünnepsé­get rendezett tegnap Tatán a megyei művelődési köz­pontban a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége, az MSZMP Ko­márom megyei és a tatai városi bizottsága. Az ünnep­ség elnökségében foglalt helyet B. D. Sevikln a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségének követtanácsosa. A díszünnepség szónoka Nagy Mária, az MSZBT főtitkára volt. •it A többnemzetíségű Mohá­cson tegnap avatták fel Var­ga Imre Munkácsy- és Kos­suth-díjas szobrászművész A kőolajfúrási územnel még nem zárult le a kong­resszusi versenyvállalások sorozata. Csak társadalmi munkáról eddig 24 szocialis­ta brigád határozott. Hét szolnoki óvodában és böl­csődében, 4 Iskolában vál­laltak segítséget a berende­zések, szemléltető eszközök javításában, játszóudvarok létesítésében. * A társadalmi munkavállalások sok parko­sítást, fásítást, tereprende­zést és egyéb városszépítő munkát ígérnek. A 24 bri­mouumentáiis Lenin-szobrát, amelyet a város központjá­ban, a Széchenyi téren állí­tottak: fel. A szobor avatá­sán részt vett Aczé! György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, megjelentek » megye, a já­rás és a város párt. állami és társadalmi szerveinek ve­zetői, a helyi üzemek, intéz­mények dolgozói, az iskolák diákjai. Kisújszállási versmondó az országos döntőben A XPVDSZ kulturális, agitáciős és sportosztálya ez évben negyedik alkalommal rendezi meg a kereskedel­mi, vendéglátóipar! szak­munkásképző iskolák tanú­gád 6113 óra önzetlen tár­sadalmi munkát vállait — Szolnokért. Volán 7. 8Z. Vállalat Az autóközlekedési válla­lat 145 szocialista brigádjá, valamennyi dolgozója csat­lakozott a kongresszusi' ver­senyhez. Vállalták, hogy személyszállítási negyedik ötéves tervüket 1975 szep­tember 3(1-ra teljesítik, áru- szállítási ötéves tervüket pedig 1975. december 15-re. 'Jelentős az üzemanyag- megtakarítási felajánlás a vállalatnál. Az 1973. évi faj­lagos fogyasztáshoz viszo­nyítva a negyedik ötéves terv hátralevő időszakára 1,5 százalékos megtakarítást határoztak el a gépjárműve­zetők. Csupán ez a válla­lás l millió 100 000 forintot jelent. (Folytatás a 3.- oldalon.) lóinak részvételével a Szász Ferenc országos ifjúsági sza­valóversenyt. A házi elő­döntők már lezajlottak isko­lánként, ahonnan a három legjobb eredménnyel szerep­lő tanuló jutott tovább a megyei döntőbe. Szolnok magyében négy iskola — Szolnok, Jászbe­rény, Karcag és Mezőtúr — három-három versenyzője állt dobogóra tegnap. Nehéz feladattal kellett a tizenkét lánynak megbirkóznia, hi­szen a kiírás értelmében az 1850—1900 közötti 50 esz­tendőben élő magyar köl­tőktől kellett választaniuk, s bizony ez a korszak meg­lehetősen távol áll a mai fiataloktól. A feladatot a szolnoki kereskedelmi isko­la III. éves tanulója. Szabó Klára oldotta meg legjob­ban. aki egyébként a megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kisújszállási játék* Ma: Lenin a gyakorlatról A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974 május 1-i jelszavai (3. oldal) Látványos mutatvány nélkül Szebbé és emberközpontúbba (4. oldal) Munkaközben A vasút művészei (5. oldal) Tűz az éjszakában (6. oldal) Zeneszerzőkről — írásban (7. oldal) Külpolitikai magazin (8—9. oldal) Útkeresés a labdarúgásban (10. oldal) Jegyzőkönyvet írtak alá Szófiában Tegnap a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bi­zottság 12. ülésszakának utolsó napján Sztanko Tode- rov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, bolgár miniszterelnök fogadta dr- Tímár Mátyást, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnökhelyettesét, az együttműködési bizottság magyar tagozatának elnökét. A bizottság két tagozatá­nak elnöke, dr. Tímár Má­tyás magyar és Zsivko Zsivkov bolgár miniszter­elnök-helyettes szombaton délben a 12. ülésszak ered­ményeit összegező jegyző­könyvét írt alá a Lozenec kormanyrezi dencián. Szombaton este a MALÉV különgépén hazaérkezett Szófiából a dr. Tímár Má­tyás miniszterelnök-helyet­tes vezette magyar gazdasá­gi kormányküldöttség, amely a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 12. ülésszakán vett részt a bolgár fővárosban boltjában dolgozik. A KPVDSZ országos versenyén a kisújszállási kislány kép­viseli megyénk e szakmák­hoz tartozó fiataljait — re­méljük sikerrel. 1 Félsiker vízilabdában Tegnap délután, egyéves szünet után, ismét elsőosztá­lyú vízilabda-mérkőzést ját­szottak Szolnokon, a bamja- nich-uszodában. A Bp, Hon­véd ellen, ötszáz néző előtt Kántor játékvezető sípszavá­ra, a Szolnoki Vízügyi Dózsa Ugrai—Pintér I., Zámbó, Cseh, Hecsei dr., Urbán, Pásztrai, csere Pintér F. ösz- szeállításbsii szállt vízbe A végeredmény: 6 6 (2:2, 0:2, 3:1, 1:1). A szol­noki góllövők: Hecsei dr. 2 (egyet 4 méteresből), Zámbó, Urbán, Pásztrai, Pintér X. A Vízgépészeti Vállalat ktsnh egyesi gyár­egységében 1973—74-ben 12 millió forint értékű csővezetéket készítettek a hejőcsa- baj Cement- és Mészmű beruházásához. Április végére elkészülnek az utolsó veze­tékek is, amelyeket a Csőszerelólparf Vál­lalat munkásai a helyszínen szerelnek ösz- sze. Felvételünk a kunhegyes! gyáregység . szerelőcsarnokában készült udósítások —hírek —tudósítások--- hírük Munkasgyúlések brigád- tanácskozások, újabb, meg újabb munkaverseny-válla- lások ideje van megyén! üzemeiben. A párt XI kongresszusa, jiazank felsza­badulásának 30. évforduló­ja és Szolnok alapításának 900. jubileuma tiszteletére nagyjelentőségű felajánlá­sokról számolhatúnk be. Alföldi K ön lai fúrási ÍJzem

Next

/
Thumbnails
Contents