Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-17 / 88. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. SprfUs n. Nagy küzdelemben — pontszerzés Szolnoki M1E—Ganz MÁVAG OiO Meyer Mile fejéről öklözi te a labdát Kőbányai út, 2500 n. V.: Szkokén. Sz. MTE: Szenei- rei — Rácz, Simon, Kovács, Árvái, Papp II., Szatmári, Porhanda, Mile, Czimák (Ga- rics, a 67. percben), Szolnoki. Edző: Czibulka Mihály dr. Ganz-MÁVAG: Meyer ' — Ständer, Monostori, Marczell, Molnár II., Kvassay, Tóth, Végh, Nagy I., (Kovács az S8. percben), Molnár Hl. (Kecskés, az 58. percben) Takács. Edző: Mészöly Kálmán. Mintegy ötszáz szolnoki drukker „hazai” hangulatot teremtett a Kőbányai útón: megállás nélkül zúgott' a hajrá MTE. A' szolnoki' játékosok, meghálálva a közönség buzdítását, nagy lendülettel kezdték a játékot. Egymás utón gördültek a támadások és a hetedik perc meghozta talán az egész mérkőzés legnagyobb MTE helyzetét. Mile nagyszerű labdával ugrott kiközépen, maga mögött hagyta az egész‘ védelmet, azonban a 18-oson kívülre futó Meyer szerencsével el tudta „pöckölni” előle a labdát Mile ezután is többször kapott jó átadást, azonban ax erőszakosan védekező vasgyári játékosok között nem tudott Igazi gólhelyzetbe kerülni. Az MTE mezőnyfölényére jellemző, hogy az első veszélyes hazai támadást csak a 21. - perc hozta. A felfutó Kvassay 20 méteres lövését a léc alól ütötte szögletre Szend- rei. A 26. percben Szatmári szép cselekkel ment el jobboldalon beadását Szolnoki kapásból lőtte, azonban Meyer előrevetődve hárított. Szatmári újabb cselsorozata a 33. percben akár gólt is eredményezhetett volna. Mile labdájával tört kapura, lövésre azonban már nem volt ereje. Több szöglet, néhány parázs jelenet a MÁVAG kapu előtt jelezte az MTE fölényét A félidő befejezése előtt Papp II., majd Mile jó helyzetben fejelt a kapu fölé. Szünet utón az első MTE támadásnál Szolnokit buktatták. A szabadrúgást 20 méterre a kaputól ugyanő végezte el, lövését üggyel-bajjal védte Meyer. Ezután több veszélyes támadást vezettek a Üjszász—Fegyvernek í:8 (#:M. Üjszász. 200 néző, vezette: Horváth I. Végig orkánszerű szélben játszottak a mérkőzést, (gy jé játék nem alakulhatott ki. Mindkét csapat tervszerütlenül játszott, végül is a kapura veszélyesebb hazaiak megérdemelten'győztek. G.: Térjék. Rátrttt. Jók: kovács Gy.. Dancsó. Bota, Káló, Kasza F., illetve Faragó, Barta. Ifi: Üjszász—Fegyvernek 2:0. Tisza Cipő—Jészárokszállás 1:« (1:0), Jászárokszállés. 200 néző. vezette- Csák T. Küzdelmes mérkőzést vivott a két együttes. A hazaiak nagy akarásuk ellenére sem tudtak eredményesek lenni. ,T6k: Mészáros, Sütő, 111. Rédei. Bottván. Ifi: JászárokszáUás—Tisza Cipő 1:1. Túrkeve—Rékóezlfslva 2 :é (1:0), Türkeve vezette: Orbán. A habarlak két szén góllal szerez'ék me» <Z""Ő7“l«nnket‘. A vendégelt B njgTé-yh.n 1Ó1 látszottak, de helvzetelket nem tudták értékesíteni. Így Idei leolnhh látékuk ellenére ts vesztesen kellett el- haevnlnk a játékteret. Jók- S. Wev. Kormos, 11L Perel, Mihályi Bn»l. Ifi: Túrkeve—Rákóeztfatva 3:1. jálcvUlrAJiilmfi—2 íl KísúUt««*«. 20o néző. vehette: Or''«*4rl. A vendnek kezdtek lobban. A 20 nercben Naerv át^eiezte ma«át a védelmen és köreiről a kamuba gurított. A 40. percben Kovács III. ll-esből 2:0-ra növelte az előnyt. Fordulás után a hazaiak fölénybe kerültek, de a helyzetek rendre kimaradtak. Végül 1s Maskier csak ll-esből tudott széhazaiak. Különösen a szélsők akciói okoztak „bonyodalmat” Szendrei kapuja előtt. Az 50. percben Takács remekül adta be a labdát, Molnár III. közelről a kapusba lőtt. Tíz perccel később Tóth 16 méteres nagy lövése a jobb oldali kapufát érintve hagyta el a pályát. Az MTE biztosan tartotta az eredményt és ha a sorozatos támadásokat siker kíséri, az utolsó negyedórában Porhanda és Mile is gólt szerezhetett volna. A befejezés előtt Takács került nagy helyzetbe, szerencsére a kapu előtt keresztbe rúgta a labdát. A mérkőzés a várt nagy csatát hozta. Mészöly Kálmán csapata a gyenge őszi játék után tavasszal nagyszerűen szerepel. Hét mérkőzésen nem kaptak ki és legutóbb az addig veretlen Komló hagyta el l:0-ós vereséggel a Kőbánya úti pályát. Most is küzdelmes, színvonalas mérkőzést vívott a két jó formában lévő csapat. Főként a védelpítenl. Jók: Kovács ül., Fejes. ill. Maszler, Kádár. Ifi: Kisújszállás—Jászjákóhalm| 3:2. Jászberény! Vasas—Szolnoki Vegyiművek 6:0 (4:0), Jászberény. 100 néző. vezette: Dr. Botka. Viharos szélben, a vendégek kezdték a játékot. Rövid idő után azonban a hazai csapat vette át az irányítást, s a 15. percben Rédei beadásából Dorók megszerezte a vezetést. Továbbra is a Vasas támadott, a 25. percben Rédei. a 33. percben Renke II., majd a 43. percben Szöllősi volt eredményes. Szünet után is a Vasas maradt fölényben. gólt azonban csak a 77. s a R2 nercben sikerült el- émiök. Dorók. 111. Benke 1T. révén. G. • Dorók (2), Benke U. (21 Rédei. Szöllősi. Iíi: Vasas—Vegyiművek 2:0. Mezőtúri Awr—Tósrer ndi Mezőtúr, 200 néz.ő vezette: Blárs. Vát+/**ratn<!. i7«?aimas mérkőzést vívott a két egvfltt.es. A hazaiak végi« fölénvöen voltak a tószegiek azonban szívós és telkes védekp*7éssH megérdemelten vitték el az egvik pontot. — Jók: Rácz. Jakab. ill. az egész vendég eg^Attes dicséretet érdemel. Ifi: Mezőtúri AFC—Tószeg 2:1. Cukorgyár—Jászfényszaru o:ö. Ifi: Cukorgvár—J-fényszaru 5:1. Karrag—Wendpres 2:o (1:0), Karcag. Vno néző, vezette- Mák. Mindkét csapat sok hibával játszott. A többet támadó Karcag megérdemelten győzött. — G.: Molnár és Varga. Jók: Bene, Varga, illetve a vendégek védelme. ifi: Karcag—Kenderes 6:0. mek jeleskedtek és a játék képe alapján igazságos döntetlen született. Az MTE kapujában Szendrei biztosan védeti. A védelem erőssége ismét Simon volt. Árváival Hagysz, _,en megértve egymást minden középen vezetett akciót köny- nyedén hárítottak. Kovács felfutásaival igyekezett segíteni a támadóknak. A középpályás hármasban Papp II- nek ment legjobban a játék, de sokat ütközött, szerelt Porhanda is. Czimák még bírta erővel, minden támadásban benne volt A csatárokat kissé keményen tartották a hazai védők, így játékukat a kapunál nem kísérte szerencse. A hazaiaknál Meyer kapus és a védelem négy tagja játszott kiemelkedően. Szkokán a játék színvonalához hasonlóan, kifogástalanul vezette a mérkőzést — hajós — Sakk NB II. Canzvill— Olajbányász 8,5:5,5 Az előző fordulóban a fővárosi csapat Debrecenben súlyos (10,5:3,5 arányú) vereséget szenvedett. Ez az eredmény —< nyilvánvalóan megtévesztő és pillanatnyi kisiklás volt. Húsvét vasárnapján a Ganz-Vill. 5, a szolnoki csapat 2 tartalékkal volt kénytelen kiállni. A budapestiek igazolták jóhírűket. — A szolnoki csapatból csak a két ifiúsági. Orbán és Sallai tudott győzni, míg Kádas, Dalkó, Lőrinczi, Ragó, Nagy, Bessenyei, Kiss döntetlent ért el. A szolnoki gárda így is megtartotta a tabellán a második helyezést. A forduló további eredményei: Szentes—Miskolc 5,5:6,5 (2), Vasútépítők—Békéscsaba 10:4, Volán—Szeged 9:5, Vasas—Salgótarján 10,5:3,5, Vasas Izzó—Diósgyőr 7:6 (1), Debrecen—Nyíregyháza 8,5:5,5. NB iL Keleti csoport állása1. Volán 6 5 X 0 57,0:25,0 2. Olajbány6 4 0 2 48,5:35,5 3. Deorecei* 6 4 X X 46,5 :37,5 4. Ganz-VUl. 6 5 0 l 46,0:38,0 5. Vasas 6 3 1 2 45,0:39,0 6. Szeged 6 3 1 2 44,5:39,5 7. Szentes 6 3 1 2 44.0: 8. Vasú tép. 6 3 0 3 43,0:41,0 9. Diósgyőr 10 Miskolci 6 1 2 3 41,5:41,5 Vimelux 6 3 0 3 40,0:42,0 11 Izzó 6 2 0 4 37,5:45,5 12. Salgótarj. 6 1 1 4 35,0:49 0 13. Nyfregyh. 6 1 0 5 33 5:50.5 14. B-csaba 6 0 0 6 23.0:61,0 B. S. lovább növelte előnyét a Jászberényi Vasas Táblázatok Az KB I állása 1. Ü. Dózsm 23 14 4 5 52-26 32 2. FTC 23 11 1 4 43-21 30 3. Honvéd 23 13 3 7 45-24 29 4. Videoton 23 12 5 6 31-23 29 5. ETO 23 11 6 6 28-26 28 6. Tatabánya 23 10 8 • 5 28-23 28 7. Pécs 23 8 9 6 21-21 25 8. MTK 23 9 6 8 29-26 24 9. SBTC 23 6 12 5 18-23 24 10. Vasas 23 5 11 7 24-27 21 11. ZTE 23 9 3 11 23-33 21 12. Csepel 23 8 4 11 27-29 20 13. Haiadás 23 6 6 11 22-34 18 14. Egyetértés 23 2 12 9 18-36 16 15. Szeged 23 4 7 12 22-32 15 16. Dorog 23 i 6 16 17-39 6 Szombaton játszották: Salgótarján—ZTE 1 :• Rába ETO—PMSC 2:0 Vasas—Csepel 2:1 Vm Egyetértés—FTC 1:1 Ü. Dózsa—Videoton 1:0 Bp. Honvéd—Dorogi AC 1:0 Tatabánya—SZEOL. 2:1 Haladás VSE—MTK 2:0 Az NB I B állása 1. Diósgyőr 2. Szó. MTK 3. Komló 4. Békéscsaba 5. Dunaújv. 6. MÁV DAC 7. Budafok 8. KKFSE 9. Ganz-M. 10. Eger 11 Debrecen 12. Szekszórd 13. Bp. Spart. 14. Olajbány. 15. Várpalota 16. Pénzügyőr 17. Kecskemét 18. Oroszlány 25 14 6 5 46-19 34 25 12 7 6 37-23 31 23 13 5 7 29-18 31 25 12 7 6 28-21 31 25 10 8 7 40-34 28 23 10 7 8 30-22 27 25 8 10 7 28-27 26 25 9 7 9 31-31 25 25 8 9 8 21-26 25 25 9 6 10 32-34 24 25 6 11 8 24-27 23 25 7 8 10 20-23 22 25 8 6 11 27-34 22 25 7 8 10 26-36 22 25 6 8 11 19-27 20 25 7 6 12 34-43 20 25 6 8 11 29-43 20 25 6 7 12 20-33 19 Dunaújváros—Bud Af ok 1 :• Oroszlánv—Diósgyőr 1:1 Komló—Eger 2:0 Bp. Spart.—Olajbányásfc l :1 MÁV DAC—Debrecen 2:2 Kecskemét—Pénzügyőr 5:0 Békéscsaba—Szekszárd 1:0 NB n Keleti csoport X. FÖSPED 2. Volán SC 3. Szabó SE 4. Sz. Dózsa 5. DEAC 6. Bn. Építők 7. Cegléd 8. in. kér. 9. DMTE 10. SZVSE 11. RVTSK 12. Láng 13. H-hőszörm. 14. KTE 15. Szó. MÁV 16. K-halax tilt 2 1 60-14 38 21 14 4 3 53-18 32 21 11 5 5 28-16 27 21 11 46 35-28 26 21 10 4 7 40-31 24 21 8 5 8 35-45 21 21 5 10 6 28-31 20 21 7 5 9 38-34 19 ?1 8 3 10 38-36 19 21 4 H 6 23-23 19 21 7 5 9 34-41 19 21 7 4 10 28-33 18 21 6 6 9 23-31 18 21 5 5 11 17-33 15 21 5 4 12 21-45 14 21 2 3 16 19-59 7 FÖSPED—Számítók—KTÉ 2:0 Debreceni EAC—Sz. Dózsa 2:1 FT-bősz.. Bocskai—CVSE 1:1 Debreceni MTF—Bp. Er>. 4:2 ni. k. TTVE—Bcs. VTSK 4:2 Labdarúgó NB m.: Hajdú Vasas—D. Kinizsi 5:0 r0:0). Tlsza'-Asv^rl t nmbik—HMdúsroboszlói Bocskai 3:S ((1:1), Tuzsér—Mátészalka 1:0 (1:0). Ax NB □! inasa: X. Hajdú V. 18 11 5 2 37-15 27 i. Ktsvárda 18 10 5 3 26-17 25 3. Tuzsér 19 10 3 6 32-24 23 4. T-vasvárl 19 11 1 7 33-33 23 5. Lehel 18 8 4 6 24-14 20 6. Balmazújv. 18 8 4 6 28-22 20 7. T-miklós 19 8 4 7 26-24 20 8. Záhony 18 9 1 8 32-22 19 9. Mátészalka 13 5 4 9 19-34 14 10. D. Kinizsi 19 5 3 11 23-25 13 11. Tiszalök 18 4 4 10 16-28 12 12. H-szoboszló 13 4 3 11 15-35 11 13. Szó. Olajb. 18 8 3 12 17-33 9 A megyei bajnokság állása 1. Jb. Vasas 21 14 5 2 47-12 S3 2. Mezőtúr 21 11 7 3 33-15 29 3. Tisza Cipő 21 10 6 5 34-21 26 ♦ Üjszász 21 9 8 4 27-18 26 5. Túrkeva 21 9 6 6 28-18 24 s. Jákóhalma 21 9 5 7 30-21 23 7. Sz. Cukor. 21 7 8 6 27-27 22 8 K. MED. 21 7 7 7 26-20 21 9. Fegyvernek 21 9 3 9 28-30 21 10 Szó. Vegyi. 21 6 7 8 18-27 19 U. Tószeg 21 5 9 7 17-26 19 12. R-íalva 21 7 5 9 21-33 19 13. J-fényszaru 21 6 6 9 15-25 18 14. J-árokszáll. 21 4 5 12 18-3» 13 15. Kisújszállás 21 5 2 14 27-50 12 16. Karcag 21 4 3 14 23-37 11 A toló f5. heti eredménye 1. Egyetértés—FTC X ni 2. Poros:—Honvéd 2 0:1 3. nal idás—MTK 1 2:0 1 4. nVSC—MAV HAT X 2:2 5. Olajbány.—Bp. Spart. 6. O.'MAVAG—S/o. MTE X X 1 :l 0:n 7. Ka/incbarcika—MVSC X 1:1 8. Ózd—Izzó 1 5:1 9. Dunakeszi—Vác X 0:0 10. Fiorentína—Roma 1 1:0 11. Fnerla—Torino X 1:1 12. Eanerossi—Inter 1 1:0 13. Sampdoria—Cesena X 1:1 4-1 li. Budafok—Dunaújváros 2 0:1 rr Botos első Szófiában, a hagyományos Sztrandzsata Kupa ökölvívó tornán a rendező Bulgária 48 legjobb versenyzője mellett további nyolc ország 31 sportolója indult A 11 első helyből 7 a házigazdáknak jutott. Botos a könnyűsúlyban első lett. Botoson kívül egyébként Gesztődi Tuido is hazahozott egy díjat: őt választották a legjobb külföldi bírónak. A Szahó SE nyerte a megyei rangadót Szabó Lajos SE—Szolnoki MÄV 2:1 (0:1) Szolnok, MÁV sporttelep, 400 n., v.: Tóth L. Szabó Lajos SE: Kovács — Kirchner. Jancsa, Lakatos, Gu- gyerás, Földesi, Fajkusz, Fekete (Borik), Halász, Gáspár, Rozsán (Tóth). Edző: Bencslk Gyula. SZMÁV: Fehér — Tóth M., Kókai, Tóth J., — Kormos. Kucser — Pagonyi (Fazekas). N. Szabó, Varga S. (Baranyi), Kollár, Kovács S. Edző: Himer István. A két Szolnok megyed csapat találkozója nem nozott színvonalas játékot. A pályán hosszában végig süvítő szél zavarólag hatott, jellemző, hogy mindkét együttes a hátszél segítségével tudott eredményes lenni. Az első félidőben a szolnoki gárda játszott fölényben: az első percekben Kollár és Varga lövéseit a vendégek kitűnő formában levő kapusa Kovács tette ártalmatlanná. A 15. percben Pagonyi szögletrúgásából N. Szabó közelről mégis megszerezte a szolnokiak vezető gólját. 0:1. Kritikus Dercek következtek, időnként nagy nyomás nehezedett a mezőtúriak kapujára, ám a honvéd védelme jól zárt; sőt a félidő vege felé — lapos, pontos adogatásokkal több ellentámadást is vezettek. A 40. percben a szolnoki Kovács két helyzetet is hibázott. Szünet után a hátszél segítségévei a mezőtúriak vették át az irányítást; az 50. percben Halász nagyszerűen eltalált lövése a jobb kapufa tövénél suhant a hálóba — onnan a hálón át a kapu mögé. A játékvezető gólt ítélt. 1:1. Kezdés után ismét a vendégek rohamoztak; egy keresztbe ívelt beadásra Fehér kifutott kapujából, de a berobbanó Gáspár előbb ért oda és fejjel a kapuba továbbított 2:1.. A MÁV fokozta az iramot, de a csatároknak nem sikerült a gólszerzés. A honvédek távoli lövésekkel kísérleteztek, ám az eredmény nem változott. A kemény, de végig sportszerű küzdelmes mérkőzésen az egységesebb, a kapu előtt határozottabb Szabó SE megérdemelte a győzelmet A szolnoki gárda önbizalom nélkül — rossz taktikával játszott H. Gy. Halász kapura lő Tóth és Kókai mellett Hazai győzelem Törökszentmiklóson Tárökszentmiklós—Olajbányász 1:0 ÍQ;0) Törökszentmiklós, 300 néző. V.: Makó. Törökszentmiklósi Vasas: Bak. Boda, Frikker, Juhász — Vasas (Kriston), Bontovics — Stummer, Révfi, Sebők (Kocsis), Bukta, Pásztor. Edző: Buczkó Ferenc. Olajbányász: Gyémánt — Balogh, Horváth, Szokolai, Szabó, Varga, Pénzes, Hangadi, Mező (Adorján), Papp. Fodir Gy. Edző: Fehérvári László. A többet támadó Vasascsatárok' számtalan helyzetet teremtettek, melyeket nem tudtak kihasználni. A védekező Olajbányász ellen- támadásai sok veszélyt jelentettek. A sok kihagyott helyzet majdnem megbosz- szulta magát, végül is jogos ll-esből sikerült a hazaiaknak a két Donto* megszerezni. Góllövő: Vasas (ll- esből). — lesán — Lehe] SC—Ktsvárda 0:0 Jászberény: 400 néző. V.: Buch. Lehel SC: Nagy I. Karkusz. Sárközi, Nagy L., Kátai. Ambrus. Bacher Ur- bán, Németh. Hajdú I., Sánta. Edző: Sinkovits Ferenc. Lehel támadásokkal kezdődött a mérkőzés, az első 20 .percben a hazai csapat kezdeményezett többet, de Urbán és Sánta nagv helyzetben hibázott. Feljöttek a vendégek, ám néhány veszélyes támadásuk után a kapura veszélytelen mezőnyjáték alakúit ki. A második félidőben a hazai csapat teljesen átvette a játék irányítását, szinte egy kapura játszott, de a körülményeskedő és minden támadást középen erőltető Lehel-csa társor képtelen volt a legbiztosabb helvzet- ben is a kapuba találni. — bányai — Záhony—Kilián FSE 5:1 (3:0) Záhony. 45o n, v.: Mizset. Kilián: Varga. Nagy I, Molnár B, Bartos Z, Holler. Nagy A, Molnár L. Plausin (Rozsán), Tóth. Hegyesi. Török (Halász). Edző: Halász József. Záhony a 6. percben baloldali szögletrúgás után a rosszul helyezkedő Varga mellett szerezte meg a vezetést Erdei II. révén. Nagy T és Plausin egvszerre Indult a labdáért, összecsaptak, a „nevető harmadik” Szegedi AFC—Tiszaföldvár Szeged, 100 n„ v.: Szívós. Földvár: Németh. Gulvás. Bíró, Rékasi. Farkas.. Hegedűs, Vincze, Makó. Berta, Makai. Balázs. A 20. percben Héger gól- iávai szerzett vezetést a Szeged. Ezután is a hazaiak maradtak támadásban, de Németh kitünően védett. Ekkor a tiszaföldváriak egyBalázs megszerezte és az egymást zavaró Mginár és Varga kapus közptt a hálóba talált. Nem sokkal ezután korszerű szép támadásból növelték az előnvúket a hazaiak. Szünet után Erdei II. ügyesen lefordult védőiéről es az elalvó kapus mellett szerezte meg a 4. gólt. A 75 percben Varga a magszer zett labdát kiejtette kézé bői és a záhonvt csatár nem hibázott 5:0. A szénítő gólt Nagy A szerezte H-esbői. — halász — 3:0 (1:0) két gyors ellentámadást is vezettek, és eévorpftés' alkalmuk is volt. A mérkőzés ha’ráié'-an a többfélében fiatalokból álló földváriak kissé ’ elfáradtak, és a 82. nercben Mester, a 90 nercben pedig Szamosvölgyi ll- esből lőtt góljával a szegediek biztosan győztek. — verbok -