Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-31 / 76. szám

VILÁG PROLETÁRJAI X; EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1 FORINT XXV. évi. 16. sa. 1974. tnárc, 31« vasárnap TIZENNYOLC EVESEK E zekben a napokban a megyében mindenütt, községben, üzemben, szövetkezetben bensőséges ünnepségeken kö­szöntik a tizennyolc éveseket. Fiatalokat, akik a fel­nőtt korba léptek vagy lépnek ebben az esztendőben. A 18. születésnap határkő az ember életében. Ragyogó távlatokat nyit a pályakezdők, vagy a pályát választó fiatalok előtt, de ugyanakkor jelzi azt is, hogy megnövekedett az ifjú önmaga tetteiért és környezetéért, a közügyért vállalt fele­lőssége. Az ifjúság nemcsak a jövő, az ifjúság a jelen is. Az idő­sebbekkel együtt építi a szocializmust, küzd a társadalmi ha­ladásért, kész szocialista hazája és a béke védelmére. De a ma tizen nyolcévesei lesznek a szocialista társadalom teljes felépítésének, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisa megte­remtésének legtevékenyebb résztvevői, és erre a nagy feladat­ra fel kell készülniük. Pártunk fokozott figyelmet fordít arra, hogy a ma ifjúsága jól felkészüljön a jelen és a jövő felada­taira, megtalálja helyét és boldogságát az életben. Az MSZMP KB 1970 februári ifjúságpolitikai határozatá­ban összefoglalta a fiatalokkal szemben támasztott követelmé­nyeket: Legyenek közéleti, közösségi emberek, akik az élet értelmét nem az önző szerzésben látják, hanem abban, hogy cselekvőleg vállalják osztályuk, nemzetük, hazájuk szocialista céljait, akik a proletár-internacionalizmus szellemében a nemzetközi haladást meggyőződéssel, tettekkel szolgálják. A fiataloknak olyan felnőttekké kell válniuk, akiknek szocialis­ta céljaik vannak, akik erkölcsösnek tartják mind azt, ami előre viszi a haladás és a szocializmus ügyét hazánkban és a világ más részein. Művelt, képzett emberekké kell válniuk, optimista, ügyszerető felnőttekké, akik nem tűrik maguk kö­rül a közömbösséget, és nemcsak várják a társadalmi gondok és problémák megoldását, hanem képességük legjavát adva küzdenek a közöny, a félmunka, a hanyagság ellen, igyekez­nek élen járni a munkában és a közéletben. Államunk társadalmi céljainak megvalósításában biza­lommal számít és támaszkodik az ifjúságra. A jelen és a jö­vő ifjú nemzedékéről való gondoskodását bizonyítja, hogy az Országgyűlés 1971 szeptemberében megvitatta és elfogadta az ifjúsági törvényt, amely egységes keretbe foglalja a felnövek­vő nemzedék jelenét és jövőjét meghatározó elveket, jogokat és kötelességeket. Meghatározza az állami és szövetkezeti szervek, az egész társadalom feladatait az ifjúság nevelése és oktatása, munkában, állami és társadalmi életben való rész­vétele, szociális helyzetének és egészségének védelme, műve­lődése és sportolása területén. A törvény végrehajtásának eredményeit napról napra ta­pasztaljuk: KISZ-lakóházak sora épült Szolnokon, Mezőtúron, Runszentmártonban és másutt is. Az állami, szövetkezeti la­kások többségét is itt, a Tisza mellékén, a fiatal, gyermekes házaspárok kapják. Sorra épülnek óvodák, bölcsődék, és mennyi energiát fordítunk modern- iskolák, előadótermek lé­tesítésére, Üzemeinkben dolgozó fiatalok tanúsíthatják: jöve­delmük munkájukkal arányos, a szociális ellátásban sincs kü­lönbség az Övéké és az idősebbeké, között. Fiatal tanácstagok, párttitkárok mondhatják el saját tapasztalataik alapján, hogy mennyi tennivaló vár az ifjúságra a közéletben. Játszótereket, ifjúsági parkokat építünk Szolnokon, Fegyverneken, sporttele­pet Cibakházán és másutt is. . P ártunk és kormányunk intézkedései, a tanácsok a párt­szervek, a társadalmi- és tömegszervezetek, a vállala­tok, szövetkezetek dolgozóinak munkája nyomán javul az ifjúság helyzete, gazdagodik élete. Cserébe mindezért a társadalom_ joggal elvárja minden fiataltól, hogy alkotó ere­jét, képessége és tudása legjavát a szocializmus építésére és a maga boldogulására kezdeményező kedvvel használja fel. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Április 4 megünneplésére készül a megye Megemlékezések, koszorúzások, KISZ-fogadalomtetel A városok, községek, fal­vak ünnepi díszben, köszön­tik hazánk felszabadulásának 29. évfordulóját az ország­ban mindenütt. Fellobogóz­zák az üzemek, gyárait, in­tézmények és a középületek homlokzatát. Az üzemekben, termelőszövetkezetekben ün­nepségeken, termelési tanács­kozásokon, tömegszervezeti rendezvényeken, szocialista brigádértekezleten, ünnepi párttaggyűléseken emlékez­nek meg április 4-ről. A megyei rendezvén,vsoro- zat április 2-án Kunhegye­sen ünnepi koszorúzással kezdődik, A szovjet hősi emlékműnél 17 órakor kez­dődő ünnepségen a nagy­község párt- és tömegszer­vezeteinek képviselői, a meg­hívott szovjet vendégekkel közösen helyezik el az em­lékmű talapzatán a kegyelet virágait. Majd ezt követően 18 órakor a művelődési köz­pontban kerül sor a felsza­badulási emlékünnepségre, ahol Pohács Antal, a járási pártbizottság első titkára mond ünnepi beszédet. A megyeszékhelyen április 3-án reggel 9 órakor a te­metőben lévő szovjet kato­na síroknál és 10 órákor a Hősök terén díszőrség tisz­teleg a szovjet katonák em­lékének. A Hősök terén Barta László, a városi ta­nács elnöke mond ünnepi beszédet. A díszünepségre a Szigli­geti Színházban 3-án dél­után 18 órakor kerül son Dr. Majoros Károly, az MSZMP megyei bizottsága titkárának megnyitója után dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke emlékezik Előtérben a Pelikán Szálló, amelynek falai között már a belső munkák folynak. Az építők igyekeznek, határidő­re szeretnék átadni a szép uj hotelt tttííl;k - TUDÓSÍTÁSOK — HÍKEk — TIDÓSÍ! ÁSOK-­Koszorúzás a Hősök terén Nguyen Duy Trinh minisz­terelnök-helyettes, a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ság külügyminisztere — aki. hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — tegnap délelőtt a Hősök té­rén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. A ko­szorúzás után a Külügymi­nisztériumban Púja Frigyes miniszter fogadta vietnami kollegáját. Nguyen Duy Trinh-t, majd megkezdődtek a két külügyminiszter hiva­talos tárgyalásai Szurdi István Pozsonyba utazott Szurdi István belkereske­delmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnö­ke a magyar idegenforgalmi delegáció vezetőjeként teg­nap a szocialista országok idegenforgalmi kormányszer- v inek IX. értekezletére Po­zsonyba utazott. A tanácsko­záson a testvéri országok idegenforgalmi szakemberei összehangolják az érintett országok idegenforgalmának fejlesztésére vonatkozó ter­veket, megtárgyalják a szo­cialista országok közötti ide­genforgalom további fejlesz­tésének lehetőségeit, vala­mint véleményt cserélnek az idegenforgalom Időszerű kér­déseiben. Ifjúsági parlament A szolnoki Nyomda Válla­latnál. tegnap ifjúsági parla­menti ülés zajlott le. Kozak Ferenc igazgató tájékoztatta » fiatalokat a vállalat gaz­dasági helyzetéről, az ifjú­ságpolitikai feladatok végre­hajtásáról és az idei tervek­ről Ezt követően Tabák La­jos, az SZMT elnöke köszön­tötte a 18. életévükbe lépő fiatalokat, majd megválasz­tották a küldötteket a fel­sőbb szintű parlamentbe, Vetélkedő brigádok Tegnap Kunszentmártan- ban a szocialista brigádok „ismeretterjesztő” versenyt rendeztek a járási művelő­dési házban. Az első díjat, a kétezer forint jutalmat a Pannónia Szőrmefeldolgozó „Augusztus 20” brigádja nyerte el. A szolnoki MEZŐ­GÉP tószegi gyáregységében is vetélkedtek a szocialista brigádok. A tíz brigádból el­ső helyen a Szamuely bri­gád végzett. Az első három helyezett pénzjutalomban ré- - szesült. Személyi igazolványt kaptak Nyolc általános iskola több mint négyszáz, 14 éves tanu­lója kapta meg tegnap dél­után személyi igazolványát a Ságvári Endre művelődési központban megtartót! ün­nepségen. Az elnökségben helyet foglalt! Turóczy Fe- rencné, a városi pártbizott­ság titkára, Bíró Boldizsár, a városi tanács elnökhelyet­tese, Bekényl Istvánná, a HNF városi bizottságának titkára és az iskolák képvi­seletében egy-egy úttörő, akik Káplár József, a váro­si tanács vb művelődés! osz­tályvezetőjének köszöntő szavai után átvették a ma­guk és társaik személy! Iga« zolványát. i A rendezvényen a Ságvári körúti Általános Iskola iro­dalmi színpada műsorral kö­szöntötte az ünnepség részt­vevőit, A vasút ünnepi menetrendje A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a Munkaügyi Minisztérium ünnepi pihenő- és munkanap szabályozása alapján a személyszállító vonatok április 3-án a pén­teki munkanapokra, 4-én és 5-én a munkaszünetes na­pokra, 6-án a vasárnapokra, 7-én a hét első munkanap­jára és 8-án a rendes mun­kanapokra érvényes menet­rendben közlekednek. Április 6-án, szombaton a menetrendben vasárnapra •meghirdetett vonatok ködet kednek. A szombati munka- időbeosztás szerint dolgozók munkába és munkából való hazautazásához a helyi vo­natok forgalomba állításáról a vasúligazgatóságok gondos­kodnak. Ezekre nézve bő­vebb felvilágosítást az állo­mások adnak. Egy mondáiban ™ Foek Jenő, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke táviratban üdvözölte Manes, Maneseut, a Román Szocialista Köztár­saság Minisztertanácsa elnö­kévé történt megválasztása alkalmából —- Szeptembertől vezetik be a Művelődésügyi Minisz­térium határozata alapján az általános iskolák első osztá­lyában az új matematikai tantervet, Tegnap véget ért a ma­gyar nyelv ünnepi hete Pé­csett. — Az Építésügyi és Vá­rosfejlesztés! Minisztérium megbízásából több kutatóin­tézette! együttműködve új szigetelő anyagot állítottak elő a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérlet! Intézet kutatói. — Huszonegy magyar ne- mesítésű hibridet próbáltak 3d tavaly tizenegy szovjet gazdaságban és kutatóíntézet- hat, meg felszabadulásunkról A tiszaligeti Felszabadu­lási emlékműnél, április 4-én tesznek fogadalmat Szolnok leendő ifjú kommu­nistái. Túrkevén a párt-; a tár­sadalmi szervek, a vállala­tok, a szövetkezetek közeién helyezik' el koszorúikat 3-án délután 17 órakor a szovjet hősi emlékműnél és a szov­jet katonák sírjánál. Utána a tanácsháza nagytermében ünnepi megemlékezést tarta­nak. Karcagon a Béke Tsz-ben a Falu a szocializmus útján című kiállítás megnyitásá­val veszi kezdetét 3-án dél­után 2 órakor a felszabadu­lási emlékünnepség, mely*!: a szovjet hősök emlékművé­nél megrendezésre kerülő koszorúzás követ. Kunszentmártonban 3-án 18 órakor a szovjet emlék­műnél és a szovjet katonák sírjánál a megye többi helységeiben Mezőtúron, Jászberényben, Nagyréven, Cserkeszöllőn, Cibakházán, Öcsödön, Tiszasason, Fegy­verneken, Kenderesen koszo- rúzási ünnepségeken emlé­keznék meg a hazánk fel- szabadulásáért hősi halált halt szovjet katonákról, az ország felszabadulásáról} Ma: Együttes erővel « Sikeres vállalkozás fi? Ha jól csinálják; nem üres formalitás fi? Lépcső az alagsorba fi? Makra a Szigligeti Színházban fi? Csodára várva Ä mai költészet és a nemzetietlenség vádja •fi? Barátom, K. faluból & Egymillió amerikai vándorol az országban fi? A cordobai lecke Megnőtt a vásárlási kedv Nyereségrészesedés az üzemekben cs a vállalatoknál Március a gazdát cserélő forintok hónapja. Osztják a nyereséget, természetes te­hát, hogy a vastagabb pénz­tárca megnöveli a vásárló­kedvet. A kereskedelem fel is készült erre, mint ahogy a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál elmondták, már korábban tárolási szerződést kötöttek a nagykereskedelmi válla­lattal, és így most nagyobb készletük van mint tavaly. A tartós fogyasztási cikkek közül, érthetően, azok fogy­nak, amelyekből áltaiaban kevesebb szokott lenni: a motorkerékpár, elsősorban a kismotor, a kerékpár, és a fürdőkád. Kevesebb fogy vi­szont a vártnál például te­levízióból, hűtőgépből. A ke­reskedelmi vállalat ezért Martfűn például hűtőgép­akciót indított, minden meg­vásárolt hűtőszekrény mellé 100 forintot, vásárlási utal­ványt adnak. Szolnokon és környékén elsősorban a Sztár Aruházat látogatják, ruházati cikkekből most na­gyobb a vásárló kedv, mint az elmúlt évben. Természe­tesen a kép még nem teljes, hiszen néhány nagy vállalat és üzem csak a napokban fizette, vagy fizeti ki a nye­reségrészesedést. A szolnoki MÁV Jármű­javító Üzemben például csü­törtökön kapták meg a dol­gozók a 14,5 napi keresetnek megfelelő részesedést. Ezen felül még egy napi jövede­lemnek megfelelő összeget tartottak vissza jóléti kiadá­sokra. Az üzem dolgozói a most forintban megkapott részesedésen felül év közben is jelentős összegű támoga­tást kaptak. így például va­lamennyi dolgozó háromna­pi jövedelmének megfelelő az az összeg, amelyet év közben jutalomként kiosz­tottak, illetve lakásépítések támogatására fordítottak. Az óvoda és a bölcsőde fenn­tartása majdnem négy na­pi fizetéssel egyenértékű, és üzemi étkeztetéshez is 8 na­pi jövedelemmel egyenérté­kű a hozzájárulás. Az üzeie ­betegállományba:: vagy gyermekgondozási segélyen lévő dolgozóinak is nyere­ségrészesedést fizet, eredeti fizetésük alapján. Az Állami Építőipari Vál­lalat talán az első volt az országban a nyereséget fi­zetők között. A vállalat ugyanis már február végén kifizette dolgozóinak a 4 és fél millió forint részesedést, mely egy millióval volt több mint a tervezett. Ez az ösz- szeg mintegy 13—14 nap át­lagos jövedelemnek felel meg. Majdnem annyi, mint a tavalyi nyereség, de a központi béri ntézkedések mellett a vállalat — a ré­szesedés terhére — 6.7 szá­zalék bérnövelést is végre­hajtott. így valójában a bo­rítékban csaknem annyi volt, mint az elmúlt évben, hi­szen a nyereséget a bérrel arányosan fizetik. Haspnló a helyzet á Volán Válalatnál is. ahol a része­sedés 7,2 napnak megfelelő összeg. Év közben a terve­zettnél nagyobb mértékben növelték a béreket. íAz elő­irányzott 3.5 százalék helyett. 5,7 százalékkal.) E mellett nőtt a lakásépítési hozzájá­rulás, bővült azoknak a kö­re, akik étkezési hozzájáru­lást kapnak, jelentős össze­geket fordítottak a részese­désből a munkaversenyben kiváló brigádok jutalmazá­sára. a törzsgárda megbecsü­lésére. Annak ís néhány napja csupán, hogy a Beton- és Vasbetonipari Művek szolno­ki gyárában kifizették fenn­állásuk ót3 az első nyereség­részesedést. Egy dolgozó ál­tagosan majdnem 1400 forin­tot. kapott, ez több mint fél- hónapi fizetésnek felei meg, 13—14 napnak számolják. A törasgárda tagjai itt is nye­reségpótlékot kaptak a műn kában eltöltött évek után. A nyereség jutalom csaknem fe­lét a munkások között osz­tották ki, így a részesedé­sen felül több jól dolgozó kapott átlagosan iOÓO forint jutalmat T F

Next

/
Thumbnails
Contents