Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

4 4 SWWVOK MFCTFI vFpt ap 1974. március 8. Mielőtt kimondják• IGEN Orvosok és amakönyvveietők a család- és nővédelmi tanácsadásról Házasság: szocialista erkölcsi normáink szerint két egy­mással családi közösségre lépett ember társadalmi elkötele­zettsége egymás és a jövö iránt, amelynek alapja a mély ér­zelmi kapcsolat. Éppen ezért a házasfelektől tudatos család­építést. a családtagok kapcsolatának tudatos alakítását, a gyerekek szocialista szellemben való nevelését várja el a társadalom. ** Ennek érdekében tették kötelezővé ez év január 1-től a házasulandók számára a család- és nővédelmi tanácsadást. Már az iskolában megkezdeni Kenderes csaknem hatezer lakosú nagyközség. Dr. Ba­logh Mária és dr. Kocsis Károly körzeti orvosok. Mindkettőjük számára új és szokatlan feladatat jelentett a, családvédelmi tanácsadás. — Őszintén szólva néhány szakkérdésben több segítsé­get vártunk volna, tanácsot. Most már magunk is kita­láljuk mit kérdezzünk a fia-, laloktól, miről beszélgessünk velük, -*• mondta dr. Balogh Mária. — Én először azt kérdé­sem: döntöttek-e már ab­ban, mikor szeretnének gye­reket. Röviddel a házasság- kötés után, vagy csak évek múlva. A felelettől függően folytatom a beszélgetést. Vagy a fogamzásgátlók hasz­nálatáról adok tanácsokat, vagy arról, hogyan kell ké­szülnie egy fiatal emberpár­nak a gyermek fogadására. — Mi a tapasztalata: mi­kor idejönnek Önhöz a fia­talok, általában már döntöt­tek ebben, a kérdésben? — Nálam eddig négy pár Volt és mindegyik már elő- retasen döntött arról, mikor akarnak gyermeket. A be­szélgetések során kiderült: a huszonnegyedik órában va­gyunk amikor hozza kell kez­denünk a fiatalok szexuális neveléséhez. Imert, hogy ez év szeptemberétől íogkozato- nan, a feltételek megterem­tésével párhuzamosan a fel­ső-. a közép- és az alsófokú oktatási intézményekben meg Kell kezdeni a tanulók fel­készítését a családi életre, őzen bedül a szexuális neve­lésüket. Az orvosi szobában már késő ezzel foglalkozni. — Kollégámnál és nálam is megtörtént, hogy a meny­asszony már várandós volt, de arra a kérdésre: hol lak­nak majd, hogyan tudnak a jövendő emberkének otthont adni. nem adtak megnyugta­tó választ — jegyezte meg dr. Balogh Mária. — Milyen a hangulat a tanácsadás ideje alatt az orvosi szobában? __ A falusi emberek tisz­telik az. orvost és ismerik is. A körzeti orvos falun gene-' rációkat gyógyít, jól ismeri a családi körülményeket is. Ezért tartam helyesnek ^ a megyei tanács vb egészség- ügyi osztályának döntését, hogy minden körzeti orvos (ahol nincs szülőotthon, vagy kórházi szülészeti osztály), köteles tanácsadást tartani. Tulajdonképpen ugyanazok­kal foglalkozik, akiknek a gyógyítása is a feladata. A tanácsadásban a családi egészség-történet (anamnézds) alapos ismerete nélkülözhe­tetlen. M it mond az anyakömyv- vezertő, Koncz Sándomé ? — A fiatalok elismerik a tanácsadás létjogosultságát, szívesen mennek. Kíváncsiak is. Én rossz véleményt egyi- kőj üktől sem hallottam. — Kicsit szégyelltem ma­gam az orvos előtt. Láttam, Pista, a vőlegényem is za­varban van. Jóformán azt sem tudtuk, mit kérdezzünk, mit mondjunk. A doktor úr érdeklődött: gondoltunk-e arra, hogy gyerekünk legyen. Megmondtuk őszintén, egye­lőre szó sem lehet róla. Ket­ten három és félezret kere­sünk. albérletben fogunk lakni. Akkor elmagyarázta, hogy milyen fogamzásgátlót használjak — így vélekedett K. M. Csak férjhez menni? ■A kunhegyesnek anyar k ónywezetóje Kanada Mar­git *— Itt a nagyközségben 24 ágyas szülőotthon van. A főorvosa látja el a családvé­delmi tanácsadást. Három párt eskettem ebben az esz­tendőben. Jöttek mások is érdeklődni, volt három fia­tal, aki későbbre halasztotta a házasságkötést. — Csak nem a tanácsadás­tól riadtak meg? ^Szerintem az is közre­játszott. Tudja, elég sok az olyan lány, aki azt tartja: ha terhes leszek bizk», hogy elvesz a fiú. Tovább nem gondol. Ugyanakkor szégyell elmenni az orvoshoz tanács­adásra, huzza, halasztja a dolgot A szülőotthon vezetője dr. Ács Miklós. Nála eddig négy pór járt és egy nő. Vala- mennyi menyasszony gyer­meket várt — Érdekes jelenséget fi­gyeltem meg — mondta Inkább otthon keresnek meg. úgy gondolják talán ott nyugodtabban beszélgethe­tünk. Sok fiatal lány jön hozzám kényes kérdésekkel. Nem egy megkérdezte: hol éljünk szexuális életet? Ho­gyan védekezzünk? Nem könnyű tanácsot adni. őszin­tén szólva, ha a lányok már elmúltak 17 évesek és egész­ségesek én felírom nékik az anti-bébi tablettát Intra uterin, eszközt nem használ­hatnak. És inkább tablettát szedjenek, mint teherbe es­senek és aztán ne kerülhes­sék el az első terhesség mű­vi megszakítását. — Szívesen foglalkozik a családvédelmi tanácsadással? — Ez természetes! A hi­vatásommal jár együtt És ha az orvos tanácsait megfo­gadják a fiatalok, a nő és a férfi egyaránt az csak se­gítség számukra a boldog, harmonikus családi élet ki­alakításához. Ha boldog életet akar Abádszalókon ebben az év­ben öt fiatal pór mondta ki az anyakönyvvezető — Tóth Lajos — előtt a boldogító igent. Dr. Lengyel Boldizsár körzeti orvosnál épp aznap járt egy fiatal pár. amikor mi is megkerestük, hogy ta­pasztalatairól beszéljen. A település másik körzeti or­vosa, dr. Dúsa László eddig hiába üldögélt a megszabott időben a tanácsadó helyisé­gében. — Még korai véleményt mondani, én mégis megkoc­káztatom — mondta dr. Len­gyel Boldizsár. — Félő, hogy ez a jó kezdeményezés Is be­lefullad az adminisztrációba. Meglehetősen sok a papír­munka. Még szerencse, hogy van írnok-asszisztens. — A tanácsadás alatt ott ül az írnok-asszisztens? — Igen. — No de engedjen meg, ami ott elhangzik az két em­ber legbensőbb magánügye. — Kétségtelen, az lenne ió ha lenne egy külön szobánk, ahol az írnok felvehetné az adatokat. De nincs! Tudjuk, hogy zavaró a jelenléte, ta­lán még az is, hogy együtt ül ott a menyasszony és a vőlegény. Feloldani a feszé­lyezett hangulatot csak ak­kor lehet, ha az orvos nem hivataloskodik, hanem ba- rátian, emberségesen beszél, ha önmagából is ad valamit. Szükség van rá — Megfelelő eligazítást kaptak a családvédelmi ta­nácsadás megkezdése előtt? — Volt megbeszélés. Az­tán kaptunk egy könyvecs­két is: „Az én gyermekem/ kívánt gyermek”. Átolvastam. Házasulandók. orvosok, anyakönyyvezetők egybe­hangzó véleménye: a család­védelmi tanácsadásra szük­ség van még akkor is, ha imitt-amott a módszerek fi­nomításra várnak. A család­védelmi tanácsadás nem csak nővédelem. Több annal, mert egyúttal házasságvédelem és gyermekvédelem is, mert elősegíti, hogy a házastár­sak minden téren felkészül­jenek a várva várt jövevény fogadására és kialakítsak ne­velési elképzeléseiket. Nyugodtan elmondhatjuk, új fejezet kezdődött nálunk a családvédelemben. Varga Viktória —i ................ P róba körben. Cj darab b einutatásara készül a töröksz entmiklósi „Miklós” néptánc- rgjiWcs Felvételünk a i ..Alföldi pasztortáncok” című szvit próba ja közben készült STOP / Díjnyertes íztrófeái Az 5. legszebb agancs Az őzállomány múlt évi szép „terméséből” több mint hatszáz trófeát bíráltak el, három napon keresztül Szol­nokon a megye szakemberei. Az 1954-ben Düsseldorfban elfogadott nemzetközi díja­zási pontszám alapján vet­ték vizsgálat alá a fejdísze­ket, amelyek között szép számmal akadtak magas pontértékűek. A pálmát egy Törökszentmiklőson kilőtt tízéves őzbak agancsa vitte el. A tízéves vad trófeája 671 grammos súlya, köbtar­talma, szépsége, formája, ághegyeinek minősége és terpesztése után 192,95 szá­zad pontot ért el, amely az egész világon az ötödik leg­jobb eredménynek számít. A rekorder mellett tizen­öt agancs arany, 38 ezüst, 39 pedig bronzérmet nyert. A legtöbb díjnyertes trófea a Törökszentmiklós, Kun- Bzentmárton, Jászjákóhal- ma és Bánhalma környékén elejtett őzbakoktól szárma­zik. A magas minősítést nyert trófeák — az 1971-től díjazott agancsokkal együtt — augusztusban a főváros­ba utaznak és bemutatásra kerülnek a nemzetközi va­dásznapok alkalmából a Mezőgazdasági Múzeumban rendezendő trófea-sereg­szemlén. Ezúttal nemzetközi zsűri is vizsgálat alá veszi M, erdők, mezők értékes vadjainak fejdíszeit és a legjobbakat nemzetközi aranyéremmel és oklevéllel tünteti ki. A díjnyertesek bekerülnek a nemzetközi trófea katalógusba is. A címül idézett felszólító nyelvi forma gyakran olvas­ható utcáinkon. A megállásra figyelmeztető szóalakkal kap­csolatban egy levélírónk az alábbi kérdésekre kért vá­laszt: helyes-e az írásformá­ja, s vagy sz hangértékben kell-e ejteni, lehetne-e he­lyettesíteni megfelelő ma­gyar szóval. Az írásformával kapcsolat­ban arra gondol levélírónk, hogy a figyelmeztető szóala­kot nem kellene-e hosszú p- vel írni. Ezt a kérdést nem véletlenül fogalmazta meg, hiszen, ha előszóbeli közlés­ben halljuk a szót, akkor va­lóban a legtöbb ember hosz- szan ejti. Hosszú az ejtés és az ejtésnek megfelelő írás­mód a következő szóalakok­ban is: stoppol, stopperóra stb. Vannak; akik úgy vélik, hogy a szóban forgó stop szó a stoppol, illetőleg a stopper szóalakokból keletkezett el­vonással. Valójában ez a szó­alak átvétel az angol nyelv­ből, és az állj! illetőleg a megállás jelentéstartalmat hordozó stop szó átvételével van dolgunk. Az íráskép te­hát ezt a formát tükrözi. A másik probléma e szóalak ki­ejtésével' kapcsolatban az, hogy s-ező vagy sz-ező for­mában kell-e ejteni. Az sz- ező forma elsősorban azok­nak az ajkán jelentkezik, akik ismerik a szó eredetét, és ennek megfelelő­en utánozzák az idegen ere­detű szóalak eredeti kiejtését. Általánosabbá vált azonban az s-ező ejtés, és ezt tartjuk helyesnek. Az angol eredetű stop, stop­per szóalakok eleg változatos fogalmi tartalommal és hasz­nálati értékkel jutnak nyelvi szerephez nyelvhasznála­tunkban. A postai szaknyelv­ben a stop, a pont, a szünet szó jelentéstartalmára is utal. A sportnyelvben elsősorban a stoppol szóalak vállal gyak­rabban nyelvi szerepet, a kö­vetkező jelentésváltozatok­kal: méri az időt, leveszi a labdát, stb. A versenyeken használt stopper, illetőleg stopperóra szóalakokat is jól ismerjük. A köznyelvben el­sősorban a lefoglal, magúnak követel, igényt tart rá jelen­téstartalmú és használati ér­tékű stoppol igével élünk gyakran. - ­A megállásra való felszólí­tás, felhívás kifejezésére szolgáló stop! szóalak mellett még a stoplámpa és a stop­vonal szóösszetételekét hall­juk és olvassuk elég gyakran. Levélírónk nem véletlenül kérdezte meg lehetne-e he­lyettesíteni a szóbanforgó idegen eredetű szóalakokat megfelelő magyar szavakkal, kifejezésekkel. Válaszunk egyértelmű: lehetne, de nem minden esetben tanácsoljuk kiiktatásukat A felszólító jellegű és szerepű Stop! szó­alaknak jó helyettesítője az Állj! magyar forrná. Az ide­gen eredetű szóalak azonban nemzetközileg ismert és használt, ezért helyes, ha mi is ezzel élünk, főleg a főbb útvonalakon. A stoplámpa összetételnek magyar megfe­lelői: jelzőlámpa, féklámpa. Elég gyakran halljuk is e két összetételt. A stoppvonal a főútvonalba torkolló utcán, a gyalogátkelőhely előtti fe­hér vonalat nevezi meg: a járműveknek itt is meg kell állniuk. Csak körülírással le­hetne teljesen „magyarítani” ezt a szóalakot, vagy ilyen mesterségesnek tűnő szóosz- szetétellel: megálljvonal. Dr. Bakos József Biológia oktatás Kisújszálláson ;,1856-ban tekintetes Jermy Gusztáv tudós tanár úr­nak, a természetrajz oktatójának nagy munkájával is­kolai múzeum alapíttatott Kisújszálláson és eme intéz­mény a tanulóifjaknak mindenkori megtekintésre át­adatott. Ezen intézkedés hasznosságát az fogadhatja megértéssel, aki tudja, hogy a legékesebb szavakkal sem lehet annyit tanítani a föld teremtményeiről, mint amennyit megtaníthatunk annak akárcsak egyszeri meg­mutatásával is.” Ma egyszerűbben így mondjuk — szemléltetés nélkül nincs oktatás. Jermy tanár úr százegynéhány éve nemcsak múzeumot, hanem tradíciót is teremtett. A századfordulón Móricz Zsig- mond egykori tanára Bod­nár Lajos gyarapította a kisújszállási gimnázium gyűjteményét, majd a tíz éve elhunyt Szász Károly egykori igazgató gondozta, fejlesztette negyvenhét évig Egy Szász-tanívány, Tóth Albert visszajött, ma ő ápol­ja a hagyományokat. — Ez így szép, csak nem pontos — mondja Tóth Al­bert. — Az iskolában hár­man vagyunk biológus ta­nárok, együtt dolgozunk. Biológia tagozat A múzeummal a biológia szeretete is tovább élt és nem véletlen, hogy megér­tek a feltételei a biológia tagozat létrehozásénak. Ez négy évvel ezelőtt volt, s az idén érettségizik az első ta­gozatos osztály. A tanulók közül huszonnégyen jelent­keztek továbbtanulásra — ti­zenkilencen biológiából fel­vételiznek. A számarány ön­magáért beszél, s emögött már nem csupán ' az az ér­tékes házi gyűjtemény van. amelyben krokodiltól a ka­csacsőrű emlősig minden megtalálható, (hiszen ez még maradhatna puszta dekorá­ció is), hanem az a nevelési többlet, amellyel a gyerekek életközeibe kerülnek a szak- tudományhoz. Apró fogások: biológus osztályok, s nem biológia tagozat elnevezéssel illptik őket. Biológus hír­adójukon a tagozat, a szak­kör, a szaktudomány híreit, újdonságait olvashatja .az egész iskola. A tudományág jeles tudósaival „személyes” barátságban vannak. Nekünk irta Szent-Györgyi ... Ézt mondja az egyik „bio­lógus jelölt” a faliújságra mutatva. A híradón az is­mert tudós fényképe. Labo­ratóriumában, Amerikában készült. A fénykép alján dedikóció: „A kisújszállási Móricz Zsi gmond Gimnázium biológusainak melég üdvöz­lettel Szent-Györgyi Albert.” Három éve tart a levele­zés, s ugyancsak három éve Selye Jánossal, az ugyan­csak Amerikában élő orvos- biológussal. \ A kisújszállá­siak tulajdonában van több dedikált magyar- és angol­nyelvű Szent-Györgyi és Selye—kötet, a hazai bioló­gusok levelei, s a vendég­könyvben neves egyetemi tanárok, kutatók bejegyzései a közvetlen találkozás nyo­mán. Tavaly óta új hagyo­mány született, amely to­vább növeli a tanulók tárgy- szeretetét. Biológus hónap Így nevezik azt a rendez­vénysorozatot, amely idén másodszor, februárban volt Kisújszálláson. Első hallás­ra tarthatnánk nagyképűnek is az elnevezést, hiszen egy iskolai előadássorozatot ta­kar. Ez a gondolatunk ha­mar elszállt, amikor a gim­náziumban vagyunk: nem­csak a tanárok és a diákok veszik ezt komolyan, hanem a meghívott előadók: neves biológusok is. A kutatómunkáról, a szak- tudomány tankönyvben még nem szereplő újabb ered­ményeiről tartottak előadást bensőséges összejöveteleken, mint „szakmabéliek”. Dr. Balogh János és dr. Jakúcs Pál professzor, dr. Szilágyi Sándor adjunktus, Finta Ist­ván ornitológus az állattan és növénytan egyes szakte­rületeinek művelői új titko­kat fiirtak fel a kis tudósok számára. Talán épp itt érett meg az elhatározás néhá- nyukban, érdeklődésüknek határozott célt adva. Rendhagyó órák Merőben szakszerűtlenül pályaválasztási tanácsadás­nak, más tantárgytól köl­csönzött kifejezéssel rend­hagyó óráknak is tekinthet­jük a múlt hónap sikeres sorozatát. Amilyen furcsán hangzott hat évvel ezelőtt, hogy rendhagyó magyar órákon színészek, írók, köl­tők keressék fel az iskolá­kat, olyan természetes, szin­te megszokott ez ma. Miért ne lehetne ezt a pó­tolhatatlan nevelési „esz­közt” más tantárgyakra is kiterjeszteni? A hagyományt továbbvivő kisújszállási pél­da azt bizonyítja: ötletes­séggel, lelkesedéssel új lehe­tőségek születhetnek az ok­tató- nevelő munkában. Ez pedig nem csak a bio­lógiára érvényes. X f.n t Krokodiltól a kacsacsőrű emlősi* u

Next

/
Thumbnails
Contents