Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-24 / 70. szám
14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í974. március 2i 1974. MÁRCIUS 24. VASÁRNAP GÁBOR NAPJA A Nap kél: 5.40, nyugszik: 18.02 órakor. A Hold kél: 5.24, nyugszik: 19.05 órakor. Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22— 27 fok között. ALCSISZIGET JELENTI: Tegnap a középhőmérséklet 15.3 °C volt, ez 7 fokkal magasabb mint a sokéves átlag. A hajnalban mért legalacsonyabb érték 8,7 °C, s a 11 órás napsütés hatására a hőmérséklet napközben elérte a 24 °Cí. — Délután megnövekedett « felhőzet, de csapadék nem volt. Korvin Ottó «3 Nyolcvan évvel ezelőtt, 7894. március 24-én született Korvin Ottó; a forradalmi munkásmozgalom bátor harcosa, és mártírja, a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik alapító tagja. Apja egy nagy fakereskedS eég jólfizetett hivatalnoka volt. A gyenge testalkatú fiúi gyermekkorában polgári jólét vette körül. Kora ifjúságát Máramarosszigeten töltötte, majd 12 éves korától Budapesten a Markó utcai reáliskolába járt, később pedig a Kereskedelmi Akadémia hallgatója lett. 1917-ben belépett a Galüei-korbe,. majd mint hivatalnok, a Pénzügyi Tisztviselők Országos Egyesületében megismerkedett és barátságot kötött Sállal Imrével. Amikor 1918 januárjában Korvin Ottó bátyját, Kelen Józsefet antimilitarista röpiratok terjesztéséért letartóztatták, a 24 éves fiatalember habozás nélkül a helyébe lépett. Csoportja számos ha- borúellenes röpiratot adott ki, „Forradalmi szocialisták” aláírással. Az 1918 novemberében létrejött KMP egyik alapító tagja volt; ő irányította a pártszervezés munkáját. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság politikai nyomozóosztályának élére került. Itt bontakozott ki teljes mértékben rendkívüli szervezőképessége; Sállal Imrével együtt sorra leleplezte, s az illetékesek tudomására hozta az ellen- forradalmi megmozdulások legtöbbjét. A Tanácsköztársaság megdöntése után az illegális Kommunista Párt itthoni szervezésével bízták meg, de Horthy pribékjei felismerték. Rettenetesen megkínozták, majd különleges gyorsított eljárással halálra ítélték és 26 éves korában kivégezték. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY A MAVOSZ megyei intézőbizottsága (elhívja valamennyi természet- és állatbarát figyelmét, hogy háziállataikat, kutyát, macskát, ne engedjenek szabadon kóborolni a határban, mert az egész megyére kiterjedően megkezdték a vadásztársaságok az injektált tojással történő mérgezést a dúvadak létszámapasztása végett. A határba kirakott halálfejes mérgezett tojás emberre és állatra egyaránt veszélyes. A mérgezés előreláthatólag május közepéig fog tartani. Felhívásunkkal szeretnénk elkerülni valamennyi kellemetlenséget és biztosítani a nemzeti kincset érő hasznos apró vad-állomány szaporodását, Két és félmillió nyeremény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találata egy fogadónak volt, nyereménye 2 595 277 forint, 4 találatot 87 fogadó ért el, nyereményük egyenként 29 831. forint, 3 találata 7 378 fogadónak volt, nyereményük egyenként 352 forint, a 2 találatos szelvények száma 195 858 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilletékek levonása után értendők. Április 9-én fizetik a második, 10-én sorsolják a harmadik békekölcsönt A III. Békekölcsön utolsó sorsolását április 10-én, szerdán rendezi az Országos Takarékpénztár, Münnich Ferenc utcai klubtermében. A III. Békekölcsön kötvények között összesen 34.4 millió forint értékű nyereményt húznak ki, míg névértékben 139.6 millió forint értékű kötvényt fizetnek vissza. A nyeremények kifizetését, illetve a kötvények beváltását május 7-én kezdik meg. Egy nappal a húzás előtt április 9-én megkezdődik a II. Békekölcsön nyeremények kifizetése, illetve a kötvények beváltása. Nyereményként 23.4 millió forintot névértékben 50.6 millió forintot kapnak a kötvénytulajdonosok. Lopott motorkerékpárral, ittasan 0 Életveszélyes sérülés Súlyos balesettel vtégződötö Farkas László Jászberény, Varga üt 28. szám alatti lakos újabb „kiruccanása”. Farkas László ellen, aki március 6-ám betört az Aranyponty vendéglőbe, a rendőrség vizsgálatot folytatott. A fiatalember március 22-én újból összeütközésbe került a törvénnyel. Pénteken munka után az italboltba ment, nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, majd visszatért munkahelyere, a Jászsági Építőipari Szövetkezet egyik építési telepére, Onnan ellopta munkatársa motorkerékpárját, azzal ittasan, vezetői jogosítvány nélkül Jásztelek irányába elrobogott. A várost elhagyva az egyik kanyarban nekiütközött az út jobboldalán levő betonoszlopnak. A Szerencsé tlenül járt Farkas Lászlót súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a kórházba. — JÁSZBERÉNYBEN ma országos állat- és kirakodóvá» sárt tartanak. — MÁTYÁS király juhásza című mesejátékával szerepel a Békéscsabai Jókai Színház ma délelőtt fél 11-kor a törökszentmiklósi járási-városi művelődési központ nagytermében. — ŰJLAKY Károly tart előadóestet holnap 7 órakor Szolnokon, az Árkád eszpresszóban szervezett „Fiatal művészek a pódiumon” című sorozat keretében. — MOTORKERÉKPÁRJÁVAL vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban Adorján Ede, Karcag, Csend utca 2. szám alatti lakos. Hasonló esetért már korábban is megbüntették. Ezúttal a városi rendőrkapitányság szabálysértési előadója háromezer forintra büntette. Virágküldés Virágot akartunk küldeni kolleganőnknek kisfia születése alkalmából Szolnokról Karcagra. Sajnos, nem tudtunk, a Kossuth Lajos utcai virágüzletben ugyanis ! udvariasan közölték, hogy kérésünk nem teljesíthető, mert a „központban” szabad szombatja van annak a dolgozónak, aki telefonon továbbítja a megrendelést. Most már csalt azt kellene ügyesen megszervezni, hogy a családi események és egyéb ünnepek is éppen arra i a napra essenek, amikor az illetékes dolgozó n j it szabad szombatos... “ csaui — S oKtíccecoeoooűcccccűcocccoocc<iOooco-” Leégeit egy ház Tűzhöz riasztották tegnap délelőtt 9 óra 50 perckor a szolnpki tűzoltókat. Három perc múlva két tűzoltóautó érkezett a Bocsikai utca 15. számú házhoz, melynek tetőszerkezete lángokban állt. Először a házban lakó albérlőket mentették ki. éleiknek az. ijedtségen kívül szerencsére más bajuk nem esett Sikerült a berendezéseket, értéktárgyakat is kihordani az égő háziból. A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy a száraz nádtetőn gyorsan terjedt a láng, A ház tulajdonosai, albérlőknek adták ki az épületet, karbantartásáról azonban nem gondoskodtak. A : tüzet a kéményből kipattanó szikra okozta. A keletkezett anyagi kár mintegy harmincezer forint. — A „LENIN ifjú távfrá«á* megyei úttörő bajnokság holnap délelőtt 9 órakor kezdődik Szolnokon, az MHSZ székházban. A bajnokságra tizenöten neveztek, az országos bajnokságot áprilisban tartják Lenim árosban. .— ■nnaz a Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és éste 7 órakor Makra. (Bartos, Illetve Törzs-bérlet). Jászalsószentgyörgyön: Negyven tok árnyékban, este 7 órai kezdettel. ; Héttőn: este' 7 órai kezdettel hangverseny. A (éré és a rádió mai műsorából ajánljuk KORVIN OTTŐ. A műsorban egykori barátok és harcostársak ■— Kelen Jolán, Hevesi Gyuláné és Stein Ferenc — idézi fel alakját, s mondját el, hogyan vált Korvin Ottó tudatos forradalmárrá, magát még bírái-hóhérai előtt is öntudatos kommunistának valló, tántoríthatatlan szilárdságú harcossá. Ezt á műsort 17.45 órai kezdettel láthatjuk a televízióban. RÁDIŐSdlNHÁZ. A PÄLYAÖR. A pályaőr járja kijelölt vágányszakaszát, kopogtatja a síneket, megerősíti a csavarokat, ellenőrzi a biztonsági berendezéseket — s mindeközben lepergeti önmagában a maga kisember sorsát. A műsort 19.15 órai kezdettel hallhatjuk a Kossuth adón. MOZI J Piaci szemle Szolnokon, Törökszentmiklőson Olcsóbbak a primőrök Néhány napja igazi tavaszi idő köszöntött be. Éreztette hatását a hétvégi piacokon is. A szolnoki vásárcsamok- han sok volt a primőr és olcsóbb, mint az elmúlt hetekben. Megjelent az új karalábé, darabját 5,50 forintért adták. A zöldpaprikát 2,40— 4,50, a retek csomóját 1,50— 4. a zöldhagymáét 1,50—2 forintért kínálták. A paradicsom kilóját 42 forintért mérték. Lehetett kapni gombát 42—45 forintért. Az uborka kilója 36—40 forint volt. Az élő csirke 33, a tyúk kilója 27 forint volt. Elegendő mennyiségű tojást árultak. 1,10—1,20 forintért Burgonyából ezen a hétvégén volt a legjobb a felhozatal. Kilogrammját 3,50—6 forintért adták. Az alma ára 5—10 forint volt. A további zöldségárak : sárgarépa 5—9, petrezselyem 18—20. vöröshagyma 5—6, fejeskápoezta 3,60—5, kelkáposzta 15—16. a karalábé 6—7 forint volt. A törökszentmiklósi piacon több volt a csirke, mint az elmúlt héten, de az ára változatlan maradt. Kilogrammja 36—37 forint volt. Tojásból minden igényt kielégített a piac, 1 forintért lehetett kapni. Olcsóbb a burgonya, 4—5 forintba került. Csökkent a ionatán alma ára is, 4—10 forintért mérték. Nyolc forintra csökkent a petrezselyem ára. A kelkáposztát 8 forintért vásárolhatták. Parajból, sóskából emelkedett a felhozatal és csomója 1.50—2 forint volt A zöldpaprikát 4 forintért, a retek csomóját 2 forintért kínálták. Szolnok Vörös Csillag: A diktátor, Hétfőn: A diktátor, Tíü-íu: Az * ezredeseket akarjuk (14). — Mi elveszett lányok, — hétfőn: Randevú a delfinnel (külön ifjúsági műsor), A játékos (14). Jászberény Lehel: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14), Koppányi aga testamentuma (matiné), hétfőn: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14) — Karcag Déryné: Randevú a delfinnel, Pókháló, hétfőn: Az ördög báj- itala (14). Kisújszállás Ady: A játékos (14), A titokzatos szakács (matiné), hétfőn: Mi férfiak. Kunhegyes Szabadság: A tojás (14), Liliom fi (délutáni előadás), hétfőn: A szerelem halárai. Kunszentmárton Körös: szünnap, hétfőn: A tűz meghódítása I—Ti. (másfélszeres helyáron). Mezőtúr Dózsa: Baleset a tengerparton (14), A hosszú, a kövér és a , büvösszemű (külön ifjúsági műsor). Ludas Matyi (matiné), — hétfőn: Estély habfürdővel. Szabadság: Kabaré (16), hétfőn: Szenvedély, — Béke: öreg rabló, nem vén rabló, hétfőn; A hölgy az autóban szemüveggel* és puskával (16). Tiszafüred Tisza: Csínom Palkó, hétfőn: A halál válogat. TöröVszenttniklós Dózsa: A halál válogat. Murphy háborúja (matiné), hétfőn: Pókháló, Hunyadi : Buck és a prédikátor, f— hétfőn: Csárdáskirálynő. TúrKe- ve Vörös Csillag: Mi férfiak. — Kuszárkisasszony (délutáni előadás). hétfőn: A kövér, a hosz- S7.ú és a bűvösszemű (külön ifjúsági és óvodás meseműsor),— kabaré (16). Ml: 9.41: 10.33; 10.45: 11.13: 12.48: 14.00: 13.00: 15.15: 18.05: 16.20: 17.05: 17.20: 17.30: 18.05: 18.40: 18.50: 20.10: 20.J5: 21-10: 21.40: 22.00: 23.10: bői I. rész, A „Nyitnikék” postája, Szívesen hallgattuk! A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa romantikus müveket énekel. A Nemzetközi Kádió- A Monte Carlo! Opera zenekarának hangversenye. A kazamaták titka. 1. rész. Táskarádió. Hol járt, mit csinált? Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. I-egkedvesebb verseim. A kórushangverseny közvetítésének folytatása. Néptáncok. Mikrofon előtt Az irodalmi szerkesztő. A vasárnap sportja. Mit üzen a Rádió? Az Apostol és a Syconor együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. Jó estét, gyerekek t Sporthírek. Totó. Irószobám (ism.) László Annie és Doma- hldi László nótákat énekel, ifj. Balogh László cimbalmozik. Kritikai, kontra kritika. Purcell: Oda Szent Cecília napjára. Könnyűzene — éjfélig. HÉTFŐ: SZOLNOKI RADIO S S—10 h-ig: Vasárnapi magazin, Szerkeszti: Pálréti Ágoston. 18.30—19 h-ig; Sport és muzsika, KOSSUTH RADIO: 8.20: Szóljatok játszók, regöiők! 9.10: Szivárvány, 10.30: Vasárnapi koktél. 12.lü: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04; Tisztelet az embernek. 13.14: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.41: Pillantás a nagyvilágba. 14.39: Kozmosz. 15.08: Feltámadás. Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. II. rész. IS.SÍ: Körkapcsolás bajnoki 8.05: labdarúgómérkőzésekről. 17.05; Bemutatjuk új 9.03: felvételeinket. 17.40: Tólmács nélkül. 10.00: 18.10: Faluról falunak — 10.30: muzsikával. 12.00: 19.15: Rád:6szlnház 12.43: 20.03: Mozart Műveltségi 13-03: Verseny. 21.33: Világlíra. 14.00: egyetem műsorából 17.00: (ism.) 18,05: *1.4*: Verbunkos muzsika. 22.25: Pompadour. 23.10* Magyar előadóművészek 18,20: Brahms-felvételeíbőL 0 10: Filmzene. 19.00: PETŐFI RADIO! 19.14: 8.80: Az Operaház történeté19.54: 30.51: Szolnok megyei 21.21 néplap 21.50: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és ; 22.30: Szolnok megyei Tanács lapia áí3.1d: Főszerkesztő; Varga József Telefon; 12—093. 12—320. U-~SS9, KOSSUTH RADIO: 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Ezio Pinza énekel. 9.06: Tavaszi szél. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika, 11.15: Budapesti ballada (Ism ) 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lendvai Csécsi József népi zenekara Játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 1.4.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Dávid Gyula: A rózsalán- éolás — dalciklus Vas István verseire. 14-22; A Lipcsei Rádió fűvósze- nekara játszik. 14.40* Kiáltás. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Egy férfi és egy nő: 16.00: A viiággazdasag hírei, 16.05: Több munkásiákást. 16.25: Dalók hős varosokról, 16.3?: Cigánydaiok. csárdások. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Filmklub, 18.00: Szóljatok játszók, regölők. 18.40: Mozart Műveltségi Verseny. 21.13: Buaay Ilona népdalokat énekei, Sára Ferenc furulyázik. 21.30: Mikroiánc. 22.20: Angot asszony lánya. 22.40: Tudósítás helyett. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: Virágénekek. HÉTFŐ; PETŐFI RADIOS Nótacsokor, csárdáscsokor. verbunkos muzsika. Ezerégy délelőtt... A Gyermekrádió műsora. A zer.e hullámhosszán. Néhány szó zene közben, Haydn müveiből. Ahol a tanárok tanulnak, Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Kettőtől--ötig... ötórai tea. Külpolitikai figyelő. (ism.* Arturo Toscanini vezényli a NBC szimfonikus zenekarát- Gulyás László: Elsó szerelem. Szuperbiólógia vagy katasztrófaelmélet. Jó estét, gyerekek! A Rádiószínház bemutatója. A rock mesterei. XXH. rész. Thomas Beeehsm opera- felvételeiből. Marlene Dietrich zenés életrajza. A hét zeneműve. Könnyűzene Behár György szerzeményeiből. 8.20: 8.45; 9.10 9 40; 10.00: 10.55: 15.28: 16.05: 16.25: 16.45: 16.55: 17.20: 17.45: 18.23: 18.35: li.iO: 3‘9.00: 20.00; 20.05: 21,30: 25.00: BUDAPEST: Iskolatévé; Francia nyelv- tanfolyam haladóknak Sokoldalú oktatás. Sprechen Sie Deutsch? Német nyélvtaníolyam. Az új autó. Zsebtévé (ism.) . Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora. 12. rész; Fülelünk. Odüsszeia. Homérosz hős- költeményének magyarul beszélő olasz tévéfilmváltozata. VI. rész. Oom.) Csepel—Bp. Honvéd bajnoki férfi kosárlabdamérkőzés. Közvetítés a budapesti SportcsarnokbóL Pedagógusok fóruma. Az uj rendtartás bevezetésének tapasztalatai. F lúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. ,r.ész: irány Mexikó. Pillantás a sport világba, filmösszeállftás. * Reklámműsor. , De!mralnkat u,ánlJukl Tudományos híradó. £°,rvi" Ottó emlékmű- sor. Váriatok eev forra- arcképéhez. Sporthírek. fi7,. M5T Közönségszolgá- F=,«nsk tájékoztatója. Esti mese. A Hé!. . Híreié. Utazás, kalandozás. Antal Imre műsora £enég Tv-színház. A tökéletes alattvaló, öpera- erot^zk (Színes !> P Hírek. — Sporthírek. BUKAREST: 7.40: 8.15: 9.00 20.40 12.00 15.00 15.45 16.45 17.45 18.00 19.20 21,10 Pioníroknak. tiekVt* fiirn g-'ermekek= A falu életéből. ^eriés műsor. Vasárnapi album Sportmagazin. Ä“8 '■ folyt fiira. Kulturális ismeretek versenye. Népi muzsika. A gyermekek világa Varieté műsor. A vasárnap sportja, HfiTFIÖr Magvar nyelvű műsor. u..0.>. Qorógország a kikötők országa. 18.70: A legkisebbeknek. 19.31): a Tv irodalmi-művészei újságja. 30.20: Angol tv-film. FOZSONV S 3.30: Bábjáték. 8.55: civil kutya története. 2. rész. 930: Elefántokkal körülvéve. Angol film. 11.90: Salut Germain. NDK Tv-sorozat. 11.45: Heti Tv-hfradó. 12.15: Zenés műsor. 13.00: Mezőgazdasági Magazin, 13.25: Egy, hét a képernyőn. 15.20: Sportiskola, 15.35: Tv-játék. 16.35: Televízióval országjáráson, 17.05: Hírek. 17.10: Az utolsó boszorkány, 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Sporteredmények. 20.00: Dr. Semmelweis. Film 22.35: Borisz Pergamenscsikov. (Szovjetunió) csellózik. hétfő: 15.25: A földről a csillagok felé. Dokumentum-sorozat. 16.10: Beszélgessünk oroszul. 16.40: Fair play. 17.45: Tv-híradó. 18.00: Esti mese, 18.10: Népdalok. 19.00: Tv-hfradó. 19.30: Publicisztika. 20.00: Tv-játék. 21.20: Tv-híradó. 21.50: Pártművelűdés. 22.25: A labdarúgás hírei. Telest 33 357 Index-szám: SS064 Kiadja a Szolnok megyei ■ Lapkiadó Vállalat . SüGl Szolnok. Pf, 10S. Igazgató:. Nirágfi Iván Telefon: 13-09« Az előfizetés dlia eev hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Málus 1. u. 19. S001 Szolnok. Pf. 159 Felelős vezetőt Mazäü Fereas Köszö act nyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, a tiszaföldvári Lenin Tsz vezetőségének, a szolnoki Sütőipari Vállalat vezetőségének, a tiszaföldvári kenyérgyár dolgozóinak, akik szeretett féjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, GULYÁS ZSIGMOND temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Tiszaföldvár ' “V