Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
I t A párt Központi Bizottságának, a káder- és személyzeti munkával foglalkozó 1973. novemberi határozata nem véletlenül szentelt jelentékeny teret a szubjektivizmus elleni fellépés kérdésének. Nem arról van szó, mintha „égne a ház”, mintha a kádermunkánkat elöntötte volna a szubjektivizmus hulláma. Az országban általában tapasztalható kétségtelen eredmények azt is igazolják, hogy a káder- munkát. a vezetők túlnyomó többsége fontos feladatának, munkája szerves részének tartja. Egyre bonyolultabb feladatokat hajtunk végre, s ez annak is következménye, hogy nagy többségükben képzettebb, elkötelezettebb, vezetésre rátermettebb emberek lépnek a megfáradtak vagy kevésbé alkalmasak helyére. Mégsem becsülhejük le a szubjektivizmus veszélvet. Azokon a munkahelyeken, ahol a baráti kapcsolatok vagy a személyes indulatok miatt nem a minden tekintetben megfelelő emberek kerülnek a porondra, az előrehaladásban rövidzárlatok keletkezhetnek. Nem sokra mennénk persze, ha megelégednénk a szubjektivizmus tiltásával, vagy csupán intelmeket hangoztatnánk. A lényeges, hogy megvannak az intézményes kereteink is arra, hogy a káderek kiválasztása, megítélése az előirt követelmények szerint történjék. A párt, amikor most fontosnak tartja a vezetők felelősségének erősítését a kádermunkáért, indokoltan sürgeti azt is, hogy a párt- és társadalmi szervezetek bevonásával, a bizalom, a nyíltság légkörében, a szocialista demokrácia fejlődésével összhangban erősödjenek a kádermunka demokratikus vonásai. A kádermunkában a demokratizmus többféle módon alkalmazható. Így nem utolsósorban azzal, ha minden személyi döntés előtt kikérik a pártalapszervezet véleményét. Az alap- szervezet, a pártcsoportok vélemény-nyilvánítása természesen nem azt jelenti, mintha a kommunisták valamiféle előjoggal rendelkeznének, hiszen állásfoglalásukban az egész kollektíva érdekei és gondolatai is tükröződnek. A párt mindenképpen szükségesnek tartja, hogy a dolgozók nagyobb beleszólást kapjanak vezetőik kiválasztásában, alkalmasságuk megítélésében, elsősorban érdekképviseleti szerveik, a szakszervezetek által, A szubjektivizmus leküzdésének az is fontos eszköze, hogy a káderhatáskörrel rendelkező testületek valóban közös mérlegelés alapján döntsenek a személyi ügyekről. A testületi tagok aktivizálása, felelősségvállalása a káderkérdések eldöntésénél még sok helyen nem kielégítő. A kádermunka misztifikálása, a titkolózás is melegágya lehet a munkahelyeken a szubjektivizmusnak. Pedig ha valami, akkor a kádermunka az, ami igazán a közösséget érintő tevékenység. A szükséges diszkrécióval, tapintattal párosuló nyíltság biztosítja, hogy a vezető posztra szóbajöhető ember megfelelően felkészüljön a Eelelősebb munkakör ellátására, s ebben a kollektíva is segítse őt. A szocialista építés egyre bonyolultabb, nagyobb hozzáértést, ügyszeretetei kívánó feladatokat állít ma elénk. Nagy a felelősség azokon, akik a kádereket kiválasztják, vagy véleményükkel közreműködnek ebben, mert felmérhetetlen haszon származik a kollektívára és az egyénre a káderpolitikái elvek betartásából, az egyenlő esély megadásából, az emberi képességek legjobb kamatoztatásából. A Központi Bizottság határozata felhívja a partszervezeteket, gondoskodjanak a tervszerű káderutánpótlásról, segítsék eiő a tehetséges munkások, termelőszövetkezeti parasztok felkészülését vezető poszt betöltésére, támogassák a fiatalok és a nők közéleti szerepvállalását. Ha a kommunisták lelkiismeretesen, fegyelmezetten teljesítik ezzel kapcsolatos feladataikat, bővébe kerülhetünk tehetséges kádereknek, „lesz hová nyúlni”, ha vezetőkre lesz szükség valamelyik közösségnek. S ezzel még inkább csökkenthetők a szubjektivizmus veszélyei a személyzeti és kádermunkában. K. F. Elutazott hazánkból Ion Ghoorgho Maurer román kormányfő A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki Ma: John Deere, a sztár 750 kilovoltos villamos távvezeték épül (3. oldal) Mielőtt kimondjak: igen Két perc nyelvművelés Krokodiltól a kacsacsőrű emlősig {4. oldal) Pályázat a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemre Lépcső az alagsorba Klub vagy kocsma a művelődési házban <5. oldal) Egy madár halála A legkisebb fiű (6. oldal) „Parancsokat tűzök magam elé ., Cl. oldal) Előtérben Európa biztonsága Nixon „ellentámadásban" A mexikóvárosi holtpont (8. oldal) A kulturális értékek nemzetközi cseréje Sztrájkhullám Nyugat-Európában A Watergate — csábítja a turistákat (9. oldal) Tegnap este elutazott Budapestről Ion Ghe&rghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, aki Fock Jenőnek, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökének meghívására hivatalos. baráti látogatást tett M agyarországom. A rámán kormányfővel együtt elutaztak kíséretének tagjai: Virgil Trofin, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ilié Cisu, a Vegyipari Minisztérium államtitkára. Cornel Pacoste külügyminiszter- helyettes, Ion Stoián külkereskedelmi miniszterhel yelSzerdán befejeződtek az üzemi próbák a szolnoki kenyérgyárban. A berendezésék, gépek több hetes próba — igénybevétele sikerrel zárult. Miht Dósa János, a Sütőipari Vállalat igazgatója elmondta: leterhelés közben minden a legnagyobb rendben ment. Az utolsó héten már bolti forgalomra alkalmas, jó minőségű kenyeret sütöttek a gyárban. A gépek, a működő szabályozó rendszerek beállítása befejeződött. Elérték, hogy a technológiai előírásoknak megfelelően az 1 kilogrammos kenyér 36 pere, a 2 kilós pedig 48 perc alatt készül. Ehhez igazították aztán a szállító és dagasztógépek szabályozott működését is. tes, Vasüe Bumbacea, az állami tervbizottság elnökhelyettese, Marin Maroiu közlekedési és távközlési miniszterhelyettes és Eugen Luchian. a min isztereln ok tanácsadója. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter. dr. Horgos Gyula kohó- és pépipari miniszter. Púja Frigyes külügyminiszter, Szépvölgyi Zoltán, u fővárosi tanács elnöke. Gyenes András, az MSZMP KB külAz átadás előtti utolsó fázis a 2—3 hetes próbaüzem. Ez idő alatt már a központi vezérlő irányításával. emberi kéz érintése nélkül készül majd a kenyér. Automatikus a víz, a só, a liszt adagolása. A vezérlőpultnál csak akkor kell közbeavatkozni, ha valamelyik műszer nem az előírt adagolási értéket mutatja. A Landler Jenő úti új kenyérgyárban jelenleg ötve- nen dolgoznak — ez a végleges létszám fele. Szolnok zavartalan kenyérellátása megköveteli még a Rákóczi úti üzem kétmüszakos munkáját és a Ságvári körúti pék- műhely termelését. A vállalat négy kisebb „pékségét” azonban már megszüntették a városban. A próbaüzem sikerétől függően folyamatosan költöznek át a pékek az új kenyérügyi osztályának veaetője, dr. Lőrinc Imre nehézipari minisztériumi államtitkár, a a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete és Martin Ferenc, a Magyar Népköe- társaság bukaresti nagykövete. A Román Szocialista Kök- társaság Minisztertanácsa elnökének magyarországi látogatásáról, a tárgyalásaik eredményeiről közleményt adtak ki. A közleményt a 2. öldaloíi közöljük, gyárba. Ha a kenyérgyár teljesítménye eléri a tervezett napi 38 tonna kenyeret, akkor a Rákóczi úti üzem leáll. Ott a <12 féle péksüteményt készítik majd, A szolnokiak napi kenyérfogyasztása hétköznaponként 27—-29 tonna, amennyit a gyár könnyedé» előállít. Ritkán lesz szükség külön műszakokra, hiszen a megyeszékhelyen az ünnepnapokon, hétvégeken sem fogy 40 tonnánál több kenyér. Az április első napjaiban átadásra kerülő kenyérgyár hosszú időre megoldja Szolnok kenyérellátásának gondjait. A 64 millió forintos beruházás pedig akkor „térül” meg, ha a vásárlók asztalára kiváló, jó minőségű kenyér kerül. Üzemi próbák után próbaüzem Április elején adják át a szolnoki kenyérgyárat ffliirtSHHii li DÚSÍTÁSOK — Hl KEK — TUDÓSÍTÁSOK— HÍREK Karbantartás 4 ezer 700 kilométeren A vasúti pályaépítő gépek tavaszi kivonulása Jászki sérről Hazaérkezett a pártmunkásküldöttség Tegnap hazaérkezett a Magyar Szocialista Munnáspárt, küldöttsége, amely Borbándi Jánosnak, a Központi Bizottság tagjának, a KB osztály- vezetőjének vezetésével a Laoszi Hazafias Front Központi Bizottságának meghívására látogatást tett Laosz felszabadított övezetében, majd ezt követően a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának meghívására a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Vasúti körforgalom a Balatonnál A MÁV Részül a nyári balatoni forgalomra. A tavai körülölelő mintegy 260 kilométernyi vasúthálózatot — 40 kilométeres szakasz kivételével — felújították. Csupán az északi parti 107 kilométer hosszú vasútvonalra Szabadhatván és Tapolca között 700 millió forintot költöttek. A félő iff ott pályán gyorsabban, biztonságosabban knz'ob-ariolf h von-tok. Tizenkét új állomás épült a régiek helyén, köztük a balatonfüredi, amely az ország egyik legszebb közlekedési létesítménye. Szóljatok játszók — regölők Négy alföldi megyéből öt amatőr színjáfcszócsoport vett részt a ..Szóljatok játszók — regölők” folklor- versenv szombaton* kezdődött kétnapos szolnoki tájegységi hprrmt-tó'án. A Népművelési Intézet, a Műve- íődésügvi Mmisztérium. valamint a Magvar Rádió *s Televízió által meghirdetett versenv szolnoki bemutatóján az együttesek magyar nénballadákat — köztük a Kőműves Kelemen balladáiét. valamint réei népi játékokat adtak elő. Magyar hét Máltán Magyar kulturális hét kezdődött Málta fővárosában. La Vallettában. Az űnn-oé- lves megnyitón Agatha Barbara köznevelés- és kultu- rálisiigvi minimer és dr. Bényi József hazánk máltai n-evkövete mondott beszédet, A kulturális hét egyik fő eseménye a magyar grafikai és népművészeti kiállítás, amely a Máltai Nemzeti Múzeumban kaoott otthont. A máltai rádió ezen a héten magvar zenei műsorokat sugároz. Az egyik legnagyobb La Valetta-i filmszínház csak magyar filmeket játszik. így írnak ők A DATE mezőtúri mező- gazdasági főiskolai karának KISZ-bizottsága ebben az évben is megrendezte a már hagyományossá vált „Így írunk mi” irodalmi pályázatot. Zsűrizésre 33 pályamű érkezett be. A négytagú zsűri a legjobbnak találta Szabó István III. éves főiskolai hallgató Az én borom című versét Az utolsó II. Békekölcsönsorsolás Az Országos Takarékpénztár március 5-én, kedden fél 10 órai kezdettel Budapesten, az Arany János utcai Kelli László Úttörőházban rendezi a II. békekölcsön utolsó sorsolását. A húzáson 70 800 kötvényre összesen 23 381 300 forintot sorsolnak ki. Ezen kívül 50 618 700 forintot fizetnek vissza a kötvényekre névértékben. A kötvények beváltása — a kibocsátás óta megtartott valamennyi sorsolás eredményét tartalmázó összesített nyereményjegyzék elkészülte után — április 9- én kezdődik. Egy mondatban — Körmenden felújítják a járási székhely középpontjában álló Batthyány várkastélyt. — Márcins 15-e tiszteletére a magyar televízió megismétli Illés Béla népszerű regénye, a Honfoglalás tv-adap- tációját. — Alföldi és dunántúli grafikusművészek munkáiból nyílt kiállítás tegnap, a pécsi József Attila Művelődési Házban. — Labdarúgás NB I.: Videoton—Bp. Honvéd 3:1, Újpesti Dózsa—Salgótarján 5:0. A MÁV jászki séri Építő- Gépjavító Üzeméből megkezdődött a gépek tavaszi kivonulása. A tél folyamán gondosan karbantartott és felújított automatikus rendszerrel működő hetven szintező, aláverő és irányító, alikö7tömörítő, ágyazatrendező és kitérő aláverő gépek, gépláncokat alkotva, a MÁV hat igazgatóságának területén végeznek pályaépítési és szabályozási munkát. A nagy teljesítményű é« rendkívül precíz munkára képes osztrák és svájci gyártmányú gépek többek között Budapest—Hegyeshalom, Hatvan—Miskolc, Szajol—Püspökladány, Miskolc—Szerencs és Pécs térségében dolgoznak, s javít- / ják a vasúti közlekedés biztonságát Az üzem kitűnő munkásgárdája a télen újabb tanfolyamokon bővítette ismereteit, három csoportban százöten sajátították el a legújabb műszaki, technikai ismereteket. A jórészt automatizált pályaépítő gépeket technikusi képesítésű szakemberek irányítják. A március ll-én kezdődő általános pályaépítő és karbantartó munkában két új kísérleti gép is részt vesz, segítségükkel olyan technológiai változtatást terveznek, amellyel ja- vítiák a munka szervezettségét és a gépek ki használt- sági fokát. A KPM vasúti főosztálya által kijelölt törzsbáiÓ7atban az idén 4 ezer 700 kilométer pálya- szabályozás és 300 kilométer építési munka elvégzése vár a jászkiséri munkásgárdára. K4DERMIMA DEMOKRATIZMUS