Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-13 / 36. szám

I 1974. február 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A BUDAPESTI Történeti Múzeum munkatársai újult erő­vel hozzáláttak a Budai Várpalotában a feltárási mun­kákhoz. Céljuk a Zsigmond kori erődrendszer (nyugati) Krisztina városi és északi (Szent György téri) szakaszá­nak kibontása, megtisztítása és bemutatása F ILMjEGYZET A rendőrség megköszöni Élményekkel gazdagodva Búcsú a hadseregtől 29 éve szabadult fel Budapest 1945. február 13-án, 29 éve szabadította fel a Szovjet Hadsereg fővárosunkat. El­keseredett küzdelemben, minden utcáért, házért folyt a harc. Budapest lakói hosszú heteket töltöttek pl éhezve, fázva a pincékben, rettegve, alig reménykedve. A rettenét órái után, az első napsugarak. A romok között feltámadó életről, a harcok utolsó pillanatairól a nemrég elhunyt kiváló író. Darvas Jó­zsef írásával emlékezünk: „Közel három hét óta most vagyok kint először az utcán. Előttem, az úttesten óriá­si kráter. Mellette egy másik, harmadik. A szemközti öt­emeletes házat mintha meg­nyúzták volna: nem maradt rajta vakolat, az üzletek ne­héz vasredőnyei ronggyá tép- ve-gyűrve hevernek az utcán, a magasba meredő falakon tátongó lyukak, rajtuk bútor- csonkok lógnak ki a járda fö­lé. Rajta túl, az a másik épü­let az első emeletig lerom­bolva, a harmadik földszin­tes, a negyedik csúnyán fel­szakított gyomorként muto­gatja a beszakadt pincéjét, nyilván egy sereg holttesttel a romok alatt... nincsen itt ház, amelyik nem romhal­maz. Gyufaszálként széttört gerendák, szilánkokká szag­gatott nehéz kapuk, kiégett lakások, omló falak... Mint­ha hó esett volna, néhol bo­káig gázolok a tollpihében. Rengeteg változattal aratott itt a halál, s olyan közeli az iszonyat; hogy alig mer még örülni, aki él... Buda felől német ágyuk dördülnek meg, a lövedékek lila gömbökként szállnak a romok fölött a sűrűsödő al­konyaiban. Ott még harc van, robban a bomba, omlik a ház, s a pincében ugyanúgy szoronganak az emberek, mint pár nappal előbb még mi is. Pár napjaj Mintha végtele­nül messze lenne az az idő, s mintha a budai harctér is el­érhetetlen messzeségben len­ne ide. Nézem a romokat, a ledőlt házakat, a felszaggatott út­testet, a tönkrement üzlete­ket: a nagy változás jeleit ennek a sokat szenvedett vá­rosnak az arcán. S már nemcsak a pusztulást látom bennük és nemcsak az elke­rülhetetlen ítelet beteljesedé­sét, hanem egy új és szabad emberi közösség ígéretét is Valami elmúlt és valami el­kezdődött.” A férfi lassan, komó- • tosan baktatott át a hídon. Ügyet se vetve rá, hogy buszok, személykocsik száguldanak el. olykor alig néhány decixnétemyire tőle az eléggé keskenyre mérete­zett 'úttesten. 1970 nyara különösen for­ró volt. És ezen a napon mintha minden erejét meg akarta volna mutatni a ká­nikula. Még itt. a víz fölött, ahol különben erősen huza­tos szokott lenni a levegő, sem rebbent egyetlen hű­sítő kis légáram se. Voltak, akik utána is for­dultak a lassan lépegető fér­finak. Egyesek még fejüket is megcsóválták. Mindenki szenvedett a hő­ségtől. S aki tehette, övig gombolta magán a rövid uj­jú inget. A komótos járókelő vi­szont sötétszürke ruhában volt. Még csak a zakót se gombolta ki magán. Ebben az időben még nyakkendőt is kötött. Ami valóságos isten­ikísértésnek számított. Egy év elején közzétett hi­vatalos római jelentés szerint 1973-ban, az előző évhez ké­pest 181 ezerrel nőtt az olasz- országi bűncselekmények száma, elérve ezzel’ az 1,4 milliót — olvasom a „Tükör” legutóbbi számában, s a kép még sötétebbé válik, ha ugyanerre a forrásra hivat­kozva hozzáteszem az igaz­ságügyi szervek statisztikáját is. A bíróságok túlterheltsé­ge miatt legalább 140 ezer folyamatban lévő bűnügyet vittek át egyik évről a má­sikra, így összesen egymillió ügy vár elintézésre. A sokak által ismert „Vizsgálat egy minden gyanú felett álló pol­gár ügyében” és „A rendőr­felügyelő vallomása az ál­lamügyésznek” című filmek után újabb kitűnő alkotás, „A rendőrség megköszöni” kutatja az okot, ez utóbbi va­jon kinek, kiknek áll érde­kében. A história meglehetősen kü­lönös, bár valószerűségét ép­pen a napokban bizonyította egy Dél-Amerikából érkezett hírügynökségi jelentés. A bűnüldözéssel szemben meg­nyilvánuló gyengekezűség, te­hetetlenség az állampolgárok széles rétegeit állítja szembe részint a rendőrséggel, ré­szint az egész rendszerrel. Egy erőszakos, fasizoid tár­saság mindezt a saját céljai­De őt ez a beöltözöttség szemmel láhatólag egváltalán nem zavarta. Mint ahogy a pillantások se. Amikor átért a hídon, el­ballagott a sétány első pad- jáig, ott letelepedett. Mintha várna valakire. / Ide már nem tűzött a fény, nyugtatóan hűs árnyékot ve­tettek a magasra burjánzott bokrok és a hosszú időt meg­élt platánfák. A templomban éppen ha­rangozni kezdtek, amikor a férfi újságot vett elő, végig­lapozgatta, majd megá lla­pod ott az egyik oldalnál, és elkezdte tüzetesen tanulmá­nyozni. Először úgy tűnt. mintha várna valakire, ám ha így volt. akkor igen hamar el­veszthette a türelmét, mert alig telt el néhány perc. és máris befejezte az újságol­vasást. Fölállt, átvágott a sétányon, elkanyarodott a kis szökőkút mellett, hogy aztán a széles, kibetonozott ra próbálja kihasználni. Ti­tokban tervezett hatalomát­vételi akciójuk előjátékaként önbíráskodó bűnüldöző cso­portot alakítanak, s előáll a furcsa helyzet: a többszörös gyilkos gengszterek félel­mükben a rendőrök segítsé­gét, oltalmát kérik. Lucia de Caro és Steno for­gatókönyve alapján két szá­lon bonyolódik a film cselek­ménye. Az egyik szál szabá­lyos krimi: a rendőrség meg­feszített harca a bestiális rab­lógyilkos előkerítésére, míg a másik: az „önkéntes bűnül­dözők” akciója. Természetes, hogy egy ponton a két cso­port találkozik. A győztes maradjon titok, de ha el­árulnám is, akadna meglepe­tés még bőven'. Olasz—NSZK kooproduk- cióban Stefano Vanzina hi­bátlan logikájú, gondolatgaz­dag filmet forgatott, báregy- egy képi, sőt dramaturgiai megoldás már ismerősnek tű­nik — elsősorban a beveze­tőben említett rokonfilmek­ből. Markáns és nagyszínvonalú alakítás Enrico Maria Saler­no tragikussorsú rendőrfel­ügyelője. Mellette mindenki­nek csak statisztaszerep jut, így a neves Mariangela Me- latonak és Mario Adorfnak is. —sz —ő közlekedőúton haladjon to­vább. Magas, nyúlánk férfi volt, széles vállú. Ruganyosán lép­kedett. Mozdulatai olyan em­berre vallottak, aki fiatalabb korában sokat sportolhatott, és most, amikor a „legszebb férfikorba ért” — olyan négy- venöt évesnek látszott — sem szakította meg kapcsola­tát a rendszeres testedzéssel. Haja már erősen derese­det! a halántéka körül. de barnára sült arca fiatalos volt. Csak a szeme sarká­ban összefutó pókhálóráncok árulkodtak némiképp koráról Arca szabályos volt. szája keskeny, álla vonala élesen előreugró orra kissé tömpe. Mindez így együtt, összha­tásában eneraikussáeot, ha­tározottá got. kemény akara­tot sejtetett. Az ilyen típusú férfiakra szokták szívesen rábízni sor­sukat a gyengédségre, irá- nvftottságra vágyó nők. akik állandóan attól rettegnek, hogy egyedül — vagy egy pi­Búcsúznak a katonák. Né- hányan nemsokára elmennek, leszerelnek a hadseregből. A becsületesen leszolgált két esztendő után, a jól végzett munka, a férfias helytállás megnyugtató tudatával ké­szülnek a búcsúra. Köztük Eszenyi Ferenc őrvezető is búcsúzik. Nem tagadja: ami­kor 1972-ben kezébe vette a behívóparancsot, egy kicsit bosszankodott de félt is. Hisz egy ismeretlen világ várt rá. És most — a turke- vei fiatalember — mint a néphadsereg kétszeres kiváló katonája mondhat búcsút a hadseregnek. — Bevonuláskor fel sem vetődött bennem — mondja —, hogy leszereléskor két­szeres kiváló címet mondha­tok magaménak; Az első na­pokban furcsának, s talán egy kicsit sivárnak is tűnt a katonaélet. Az újonckiképzés után azonban már mindent másképp láttam. Nagyon jó, baráti kollektívába kerültem, az idősebbek segítettek, meg­tanítottak a technika keze­lésére. Amikor aztán másod­éves katona lettem, én segí­tettem a fiatalokat. Szeretek az emberekkel foglalkozni. — Szép sikert ért el a szo­cialista versenymozgalom­ban, kétszeres kiváló ka­Több mint egy hónapja avatták a Szovjet Kultúra és Tudomány Házát, amely az­óta változatos programjai­val: művészeti politikai, tu­dományos-technikai — ren­dezvényeivel több ezer láto­gatót fogadott, köztük az orosz nyelv iránt érdeklődő fiatalokat, nyelvtanárokat s természetesen nyelvet nem beszélő látogatókat, gyereke­ket is — magyar nyelvű előadásokra. Érdekesnek ígérkezik a ma délutáni „Zenés szerda”, melyen a „Csajkovszkij” cí­mű orosz nyelvű filmet vetí­tik, s előtte a Zeneművészeti Főiskola hallgatóival, okta­tóival találkoznak a vendé­gek. Holnap a Budapesti Mű­szaki Egyetem kultúrcsoport- ja ad esti műsort. A gyermekek jól szórakoz­hatnak 24-én a vasárnapi filmmatinén, amelyen három rajzfilmet vetítenek. 26-án szakmai tanácsadáson fogad­ják a középiskolai orosz sza­pogya férj oldalán — aligha tudnának megbirkózni az élet időnként mindenkit meg- megostromló gond iaival, ba­jaival, problémáival. E rövid úton nem sok nő­vel akadt össze, de közülük kettő is utánafordult. A férfit azonban szemmel- láthatólag nem izgatta kü­lönösképpen az iránta meg- nvilvánuló női érdeklődés. Nem viszonozta azt. Közöm­bösen ment tovább, maid a következő sarkon befordult, és hirtelen megállt. Ez a mellékutca, nem me­rőlegesen. hanem kissé elfor­dított síkban ágazott ki a betonos k özlek edőútból. S talán nem is egészen a vé­letlen műve volt ez az asszi- metria. Hiszen aki a sarkon állt, innen nézve eg.vétlen pillan­tással látómezejébe vonhatta a hat villa együttes látvá­nyát. Nem volt csúnya az össz­kép. Mert idővel ezek a há­zak. valahogy beleidomultak a környezetbe — vagy az idomult hozzájuk. A titok nvitia valószínűleg az volt. hogy mentői több és mentői dósabb zöld növény­zettel kellett őket körülfogni és -vonni. Ez aztán o'van mél­tó keretet adott nekik, amely­ből előnyösen kiviríthattak. A férfi itt már még las­sabban ballagott. Minden háznál megállt, tona lett. Mi a siker tit­ka? ^ — Magasak a követelmé­nyek, bizonyos tehetség is kell a cím elnyeréséhez. Vé­leményem szerint azonban a legfőbb tényező: a céltuda­tos munka és az akaraterő. Arról van szó, hogy- egész éven át a kikéozésben, a gya­korlati munkában és a szol­gálatban mindig szemünk előtt legyen a versenymoz­galom. Az a tudat, hogy ver­senyben vagyunk, mert nem elég csak a vizsgák előtt rá­hajtani. Ebben a versenyben a tét nem egymás legyőzése, hanem itt mindenkinek saját magát kell legyőznie, felül­múlnia, ezenkívül nagy sze­repe van a jó katonai kol­lektívának is. — Nem sok idő van már a leszerelésig. Mire emlék­szik vissza a legszíveseb­ben? — Sok élmény halmozódik fel a két év alatt. A napok minden óráját jó volna meg­őrizni magunknak, vagy el­mesélni barátainknak. Sajnos, az idő folyamatosan törli a múltat, ezért most hirtelen nem is tudok mondani ér­dekes dolgot, olyan sztorit, amit papírra lehetne vetni kos tanárokat, ahol a „Hang­súly az orosz nyelvben” cí­mű előadás hangzik el. A hó­nap utolsó előtti napján, 27-én az SZKP vezető sze­repe a demokráciáknak, va­lamint a tömegek alkotó te­vékenységének fejlesztésében címmel politikai továbbkép­zés lesz pártbizottsági pro­pagandisták és előadók szá­mára. A Szovjet Kultúra és Tu­domány Házában időszakos kiállításokat is rendeznek. Ma nyílik Gink Károly „A Szov­jetunió egy magyar fotómű­vész szemével” című fotóki­állítása. Még tíz napig 23-ig minden munkanapon 13 órá­tól a Szovjet Hadsereg. a Szovjet Légierő, és a Szov­jet Flotta életéből rendeznek filmbemutatókat, melyre a többi programok mellett minden érdeklődőt, szerve­zett csoportot szerettei vár­hosszasan szemlélődött: Néha előre is ment néhány lépést. Másutt hátrált ugyanennyit. Ilyenkor, ebben a hőséggel bélelt kánikulai délutánon bizony eléggé kihalt volt ez a környék is. pedig itt jó árnyékot vetettek a fák. így hát semmi sem zavarta a szem 1 élőd ésben. Végigsétált az utcán. A túl­só sarkon megállt, mintha ki akarná fújni magát, vagy föl szeretné dolgozni az ed­dig szerzett impressziókát. Aztán mégis elindult visz- szafelé. hogy megtegye új­fent ugyanazt az utat, amit elébb már bejárt. Csak a kettes számú villa előtt időzött el megint né- hánv pillanatig. Ekkor szólította meg Czé- kusné. Aki különben nevezetes személyiség volt. A hat vil­la alkotta kis lakótömb ház­felügyelője. Amikor Gedeonék elhur- eolkodtak — mert azt talán mondani sem kell, hogy egvetlen pillanatig sem akar­tak tovább maradni abban a lakásban, ahol egy halottat találtak — akkor költöztette id? őket. a helvükre az in- 5S«ri',»7e!n vállalat, amely már -éee röo szeretett volna egv házfelügyelőt !de telepí­teni Csakhát eddig nem volt lakás. — Keresni tetszik valakit? — fordult szembe a férfival. tFolytatjukJ Azt mondhatom, ha láttam munkám eredményét az min­dig örömet jelentett. Szívesen emlékszem arra, amikor őr­vezető lettem, és a kiváló cím elérése után a csapatzászló előtti fényképezésre, mert ez nem' adatik meg mind Kiki­nek. — Mit adott a két év ka­tonaidő? Rövid ideig gondolkodott, majd mosolyogva válaszolt: — Műszeripari techniku­mot végeztem, s bevonulás­kor arra gondoltam. biztos mindent elfelejtek a két esz­tendő alatt. Szerencsére nem így történt, mert ismeretei­met hasznosíthattam. Sőt, olyan ismereteket is szerez­tem, amelyeket a polgári életben is alkalmazni tudok. De azt sem szabad lebecsül­ni, hogy a két év alatt sokat változtam komolyabb lettem, formálódtam, és kialakult bennem az önszorgalom Cé­lokat tűztem magam elé. s azokat kellő szorgalommal si­került elérnem. Megtanultam a közösség erejét is értékelni. Rájöttem arra, hogy a szol­gálatot csak meggyőződéssel, felelősséggel, szívvel lehet és, érdemes csinálni. A két évet becsületesen végighaitottam, és ezt teszem az utolsó na­pokban is, a többiekkel együtt Nehéz dolog Eszenyi Fe­renc őrvezetőről elfogultság nélkül írni. Mintakatona? Az alakulat büszkesége? If\#n. Éppen úgy. mint sok társa, akikkel együtt teljesítette a szolgálatot. Most Eszenyi Ferenc őrve­zető hamarosan leszerel, visszatér a polgári életbe, túrkevej munkahelyére. Sok elmondott és el nem mon­dott emléket visz magával. Szerette és jól végezte mun­káját a hadseregben. ..Fegyel­mezett, szorgalmas és meg­bízható katona, akit társai is becsülnek, szeretnek” — mondta róla parancsnoka. Tóth Gyula Tiszaföldvári példa Többször adtunk már hírt arról, hogy „A falu a szocia­lizmus útján” című vándor- kiállítás új községbe érke­zett, arról azonban most szá­molhatunk be először, hogy a szelevényi bemutatás után Tiszaföldváron helyi doku­mentumokkal is kiegészült. A községi pártbizottság kez­deményezésére a földrajzi tájmúzeum helytörténeti anyagának segítségével be­mutatják a látogatóknak a nagyközség termelőszövetke­zeteinek életét, fejlődését, Ti- szaföldvár kulturális és gaz­dasági helyzetét. A demon­strációs anyagban szerepel­nek többek közt eredeti bir­toklevelek a földosztásról, fo­tók a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság kia'akításáról és a fejlesztés időszakából. Szemléletesen bemutatják a jelenlegi eredményeket, a két helyi termelőszövetkezet legújabb létesítményeit, a Tisza II. és Tiszaföldvár kap­csolatát. a község határában húzódó öntözofiirt hatását a jövő terméseredményeire. Helyet kantok a község is­koláiról szóló dokumentumok Is. A vasárnapi megnyitó kö­zönsége az ország valameny- nyi falujára jellemző össz­kép mellé saját, szűkebb ha­zájának ismertetését is „kéz­hez kapta”, összehasonlíthat­ta az általános fejlődéssel. Az összehasonlításon túl legérté­kesebb minden bizonnyal az a meggyőződés, amelyet az anyag kiegészítésével kiala­kíthattak a rendezők: az or­szágos erelm^nveknek Ti­szaföldvár is részese. A tiszaföldváriak szép és sikeres vállalkozása minden elismerést megérdemel. L Zs. nak. ZENÉS SZERDA A Szovjet Kultúra és Tudomány Házának programja * PAPP ZOLTÁN AZ ALAGSORBA LÉPCSŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents