Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-10 / 34. szám

1974. február 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Interjú Karinthy Ferenccel Nagysikerű drámák, re­mekbe szabott elbeszélések teszik emlékezetessé Karinthy Ferenc írói munkásságának utóbbi évtizedét. „Bösendor- fer” című egyfelvonásosa vi­lágsikert aratott: csaknem negyven országban játszották. Másik színpadi műve, a „Gőz” hasonló szériához közeledik, mind az európai, mind az amerikai színházak sorra mű­sorra tűzik. Az író hazai nép­szerűségét bizonyítja, hogy valamennyi megjelent kötete hetek alatt „eltűnt” a köny­vesboltokból, a decemberben kiadott „Leányfalu és vidé­ke” című novellas kötetét például egy hét alatt elkap­kodták. „Hosszú weekend” című új drámáját márciusban mutatja be a Madách Szín­ház, a Szépirodalmi Kiadó még ebben az évben megje­lenteti „Európa Amerikában” című elbeszélés-gyűjtemé­nyét, s hamarosan ismét ki­adják legtöbbet dicsért és kritizált regényét, az „Epe- pét”. Közben rengeteget utazott, kétszer járt az Egyesült Álla­mokban, a múlt év végén pe­dig az őshazába, a vogulok- hoz és az osztyákokhoz láto­gatott Karinthy ugyanis megmaradt nyelvésznek is, és ezzel a legutóbbi útjával régi álma teljesült. — Harminc éve, hogy nem járt nyelvész az őshazában — mondja. Csodálatos találkozás volt, amiben az volt a legiz­galmasabb, hogy szegényes vogul és osztyák tudásommal mennyire tudom megértetni magam. Nagyszerű volt fel­fedezni a rokon hangzású szavakat az ugor nyelvcsa­lád kis lélekszámú közösségé­nek nyelvében. Utazásomról az Oj Írásban számolok majd be. A szovjetunióbeli utazást újabb út követte: január 25- én az USA-ba repült Egy nemzetközi irodalmi díj oda­ítélésében kapott jelentős szerepet, zsűritag lesz. — Minek tulajdonítja drá­máinak külföldi tikerét? — Köztudott, hogy a ma­gyar íróknak — éppen a nyel­vi sajátosság miatt — nagyon nehéz a dolguk a nemzetközi piacon. Sokkal jobbat vagy érdekesebbet kell írnunk, mint angol, német, francia, orosz, vagy olasz nyelvű kol­légáink. Ugyanakkor az is igaz. hogy a magyar iroda­lom csak akkor lesz verseny- képes, ha nem utánozza a di­vatot, hanem ahogy Illyés Gyula megfogalmazta: a ma­gunk problémáiról kell be­szélgetnünk, — világszinten. Meggyőződésem, hogy akár a Lágymányoson, akár Afriká­ban fúrunk le a földbe, a fú­rási pont közös. Az a fontos, hogy nagyon mélyre fúrjunk le, nem szabad a felszíni ré­teg kiásásával megelégedni. Hogy felfigyeljenek ránk. ah­hoz persze szerencse is kell, őszintén mondom, nem szá­mítottam ilyen hangos nem­zetközi sikerre. — Prózaírónak vagy drá­maírónak vallja magát? — Elsősorban prózaírónak. Nem véletlen, hogy drámáim­nak túlnyomó többsége prózai munkámból született. A pró­zai mű sikere attól függ. hogy tetszik-e vagy nem, kiadják-e vagy nem. A színpadi siker ennél sokkal összetettebb: melyik színház mutatja be, ki rendezi, kik játszók, ki a díszlet és jelmeztervező. S még ott a közönség: minden este, ahányszor játszók a da­rabot, le kell győzni. Ez egy­ben viszont a varázsa is a drámaírásnak, a siker taps­ban, előadásszámban is mé­rik. — Prózai vagy színpadi munkáinak a témája legtöbb esetben a jelen, illetve a kö­zelmúlt. Mi ennek a magya­rázata? — Nagyon egyszerű: csak a mai élet érdekel. Ügy érzem, kötelességem, hogy a máról beszéljek. — Az Epepe, mintha kilóg­na a Karinthy-képből? — Én is azt hiszem, nem tudok mást mondani, bennem volt ez a regény, mert nem­csak a jelen, a jövő is izgat — „Szorgalmas* tartja magát? írónak — Ez nézőpont kérdése. So­kak szerint nagyon termé­keny vagyok. Pedig erről szó sincs. Nagyon lassan dolgo­zom, általában naponta 20— 30 sort, de ezt következeteseit kanokul végrehajtom. Más­különben nyári és téli idő­szakom van. Télen kizárólag délután és éjszaka dolgozom, későn kelek. Nyár elején Leányfalura költözöm, itt már hajnalban fenn vagyok és asztalhoz ülök. A nap to­vábbi részét focizással, feje­léssel, Iá bteni szezéssel. úszás­sal töltöm. Élvezem az életet, játszótársaim 10—12 éves fiúk. A sport egyébként is hozzátartozik életemhez, nem tudok létezni nélküle. Élet­filozófiám: élni az életet, mi­nél lazábban. — Korábban több írása is megjelent a Magyar Nemzet hasábjain, az „Epepe” foly­tatásokban került a lapba. — Tíz évig .nyelveltem” az újságban, s ma is a lap munkatársa vagyok. Nagy fájdalmam, hogy az újság­írás és az irodalom elszakadt egymástól. Apám idejében ragyogóbbnál-ragyogóbb re­gények jelentek meg folyta­tásokban az újságokban. Igaz, akkor az irodalmat nem tar­tották él. a megélhetés bizto­sítása az írók dolga volt. Szá­momra öröm, hogy az írók­nak nem kell gürcölni a megélhetésért, de úgy érzem több írót „tart el” az állam, mint ahány író van. Az a kü­lönös helyzet alakult ki, hogy legtöbben lenézik az újságok­ban közölt folytatásos regé­nyeket, szerzőik „gyanússá” válnak, mintha kizárólag a pénzre utaznának. Boldog lennék, ha sikerülne felélesz­teni álmából Kosztolányi ók hagyományát, mindenki nyer­ne vele: az újság, az iroda­lom, s legfőképpen az olvasó- közönség. — Mint nyelvész: hogy lát­ja a magyar nyelv változá­sát? Gyakran hallani, a fia­talok elcsúfítják a nyelvet... — A fiatalok mindig „el­csúfítják” a nyelvet Mégsem féltem a magyar nyelvet mert hallatlanul nagy az ön- tisztulási készsége. A nyelv örökösen változik, s ez nem baj. Még a hivatali nyelvtől sem kell félni, mert Időtlen idők óta nyekereg és magyar­talan: az élő nyelvet nem ké­pes megfertőzni. Pethes Sándor A Sárga-folyó vidékéi*©! a Tisza—Dana síkságára A kunok eredetei vándorlásai, magyarországi megtelepedése Györffy István emlékének, születésének 90. évfordulóján Hazánknak földrajzi értelemben is a belsejében fekvő két nagy tájegységünk­nek, az itt levő számos tele­pülésnek nevet adó kunok a nomád népek utolsó hulláma­ként érkeztek a Kárpát-me­dencébe a XIII. század dere­kán, mintegy 735 esztendő­vel ezelőtt. Az akkor már nyugatias kultúrájú magyar államban megtelepedett ku­nok igen hosszú ideig meg­tartották társadalmi szerve­zetüket, eredeti török nyel­vüket, nomád szokásaikat és viseletűket, nehezen és jó ideig inkább csak for­málisan vették fel a keresz- tyénséget. Mindezektől az egykorú írott források, az azokkal több ponton egyez­tethető régészeti adatok, to­vábbá a kunsági hagyomány­ban máig továbbélő, művelő- déstörténetileg igen fontos nyelvi, néprajzi emlékek győznek meg bennünket. De kik is voltak a kunok, akiknek szállásterülete a ta­tárjárás előtt az egész ke­let-európai füvespuszta terü­letre kiterjedt? Nevüket a történeti forrásokban több­féleképpen találjuk, ez pe­dig többfelé ágazó származá­sukat tanúsítja. Egyik kom­ponensük a kun, vagy kún nép volt, akik Belső-Azsia keleti részéről, a Sárga-folyó (kínai nevén: Huang-ho) vi­dékéről vándoroltak Nyugat- Szibéria füvespuszta terüle­teire. Ott a XI. század elején az Irtis medencéjében élő kipcsak néppel kerültek kap­csolatba, akikkel ettől kezd­ve történetük összefonódik. A kunokot ekkortájt már kipcsakoknak is kezdik nevezni. Erős törzsszövetsé­gük az 1040-es évek körül ki­szorította az úzokat (más né­ven oguzokat) a kelet-európai pusztákról, úgy hogy azok az ott maradt besenyőkkel együtt az orosz fejedelemsé­gek határaihoz vonultak. A kunok 1061. évi hadjárata döntötte el végül csaknem 200 évre a dél-oroszországi sztyeppvidék sorsát: a harc­ban legyőzték Vszevolod orosz nagyfejedelmet és tar­tósan megtelepedtek Kelet- Európában. Egyre erősödő törzsszövetségüket ebben az időben már a később Euró­pában is leginkább elterjedt kumán vagy komán néven kezdik emlegetni írott forrá­saink. E név jelentése „fakó”, s ugyanezt jelenti a kunok orosz neve, a polovec is. A kunok az orosz fejede­lemségek ellen vezetett győ­zelmes hadjárataikkal egy- időben az űzök nyugati szál­láshelyeit is elfoglalták, sza­baddá téve így az utat a Kárpátok és a Balkán felé. A XI. század második felében több ízben megtámadták a Bizánci Birodalom északi tar­tományait, leginkább Trá- kiát, máskor viszont Alexi- osz Komnenosz császár szö­vetségeseikét a bizánciakkal közösen harcolva védték meg Konstantinápolyt a besenyők ellen. A XII. szárad elején az oroszok ellentámadásba men­tek át. 1103-ban az orosz fe­jedelmek egyesült hadai le­győzték a kunokat, és így ket­tészakították az addig egysé­ges kun földet: a Don és Do- nyec menti Fekete-Kumánl- ára, illetőleg a Dnyeszter- és Dnyeper-menti Fehér-Kumá- niára. A két részre szakadt kunság csak néhány évtized múlva egyesülhetett újra, amikor a kun törzs- és nem­zetségfők Fekete-Kumánia fejedelmét, Köncsek kánt je­lölték az egész kun föld nagykánjának. Köncsek kán minden politikai tevékenysé­ge valóban arra irányult, hogy egységes államot szer­vezzen, erős, öröklődő ha­talommal. Tevékenységét nagyban segítette a kun had­erő jelentős gyarapodása is: kelet felől újabb kipcsak törzstöredékek, nemzetségek csatlakoztak a kunokhoz. így 1152-ben, majd az 1178., 1190. és 1192. években újra győzel­mes hadjáratokat vezethet­tek az állandó trónviszályok miatt meggyengült haderejű orosz fejedelemségek ellen. Az orosz fejedelemsé­gek elleni harcaik a XIII. század elején új lendületet vettek: 1203-ban Kievet is elfoglalták. 1219-ben viszont az oroszok szövetségesei, és bal van. „Ég a bánya” — mondta, aztán azonnal ko­csiba ült Itt. láttam viszont a baleseti kórházban. Meg­tehette volna, hogy nem megy be. hiszen már sza­badságon volt..- Vagy pél­dául. ha már elutaztunk, akkor mit csinálnak? A folyosón megjelent egy sovány, kopott ruhájú fér­fi. Az ajtók számozását si- labizátta, aztán tanácstala­nul a fal mellé húzódott. Többször ránk sandított, az­tán odalépett hozzánk: — Jó szerencsét... A bá­nyászokhoz tetszettek ... ? — Igen — mondtam. — Én a szakszervezet ré­széről vagyok, de egyéb­ként itt fekszik a sósorom is- Maguk kihez jöttek? — Bardócz mérnökhöz... Igazított a sapkáján, az­tán felsóhajtott: — Szegény mérnök elv­társ, mór szabadságon volt. Ügy hívatták be ... Maguk rokonai ? Jutka felé intettünk: — A felesége ... A sovány bányász megcsó­válta a fejét: * — Sajnáljuk magát, mér- nökné asszony. •. De hát látja, nekünk a bánya a sorsunk... A bánya elől nem lehet elmenni... Előbb vagy utóbb bosszút állnak a fekete kövek. Az öregebbek azt mondják, jobb túl len­ni rajt. — Az Adriára akartunk utazni.. • Ma már talán Mosztárban lennénk — mondta Jutka panaszosan. A sovány bányász ta­szított egvet a saDká- ján. megtörölte a hom­lokát. aztán hirtelen köze­lebb húzódott hozzánk: — Azon a részen a mér­nök elvtárs vezette a men­tést. A tüzet már elfalazták, amikor bekövetketzeftt a robbanás. Senki nem számí­tott a robbanásra, összeég­tek mind a hatan. Két em­bert maga alá temetett a leomló szén. Az én sógoro­mat a mérnök elvtárs ásta ki tíz körömmel. Pedig a ke­zéről leégett a bőr. A szén a húst is megszaggatta az ujjain, kifehérlettek a csont­jai- De kiásta a sógoromat, és a vállán hozta elő a lejt- aknán. Ha nincs ott a mér­nök elvtárs. akkor ott vesz­nek. Beomlottak a kijára­tok. teljes sötétség lett. és ugye. gáz meg füst. De a mérnök elvtárs megtalálta a lejtakna kijáratát és min­den emberét kihozta. Egy­mást vonszolták. Volt, aki­ről azt sem tudták, él-e. de nem hagvták ott. — Így lehet... Nekünk a bánya a sorsunk — szólalt meg Jutka sóhaitva —■. de olyan fiatal még szegény Imre, nem is tudom, ho­gyan boldogul az emberek­kel. Csikóhalakon jár az esze, és búvárruhán •.. — Odahaza. lehet — mondja a sovány bányász —, de az aknán, kérem, az más dolog. A mérnök elv­társ kemény ember, tud parancsolni. Azt mondják, jó parancsokat szokott ad­ni... így is lehet, mert még abban a pokolban is igazodtak a szava után. Nem az számít, kérem, hogy hány éves ... Csak az szá­mít, hogy jók-e a paran­csok. és azokat milyen han­gon ad.iák ki. A mérnök elvtársat mindenki szerette­— Am’kor beszerelték azt a szolgálati telefont, boldo­gok voltunk. Még anyunak is telefonoztunk Budapest­re.:: Nem gondoltam, hogy azzal a telefonnal a laká­sunkba is beköltözik a bá­nya... Most már örök izga­lom lesz az életem... Ha megszólal, mindig összebor­zadok-.. — mondta. — Tíz év is beletelhet, mire újra Imrét szólítják rajt... — Tíz is. de lehet, hogy csak egy év. — Ilyen, kérem, a bánya. Olyan igazi, eleresztett nyu­galma soha sincs tőle az embernek. Én például min­dig ott érzem mögöttem. Ha meccsen vagyok, és leg­jobban kiabálok, megesik, hogy hirtelen elnémulok. Ilyenkor megkísért, össze­szorul « torkom. Ezért iszik a bányászság. •. Soha nem tudja, mit hoz a következő siht.? Manapság azért már istenes. Hogy mi volt a föld alatt a háború előtt, de még negyvenhétben Is. maguk azt el sem tudják képzelni. Irinyiit a sebesült bányá­ja szók ajtaja, s a főor­vos népes kíséretével elhaladt mellettünk, majd eltűnt a következő ajtón. Egy ápolónő intett, hogy be­mehetünk. A kórteremben egyforma ágyban, teljesen egyforma "ézpólvában fe­küdtek hozzátartozóin*. A kötésből csak a szemük fény lett elő. Pillantásunk vágigsiklott az ágyak felett, de Bardócz Imrét nem tud­tuk megkülönböztetni sors­társaitól. Jutkához igazod­tunk. aki már járt bent há­romszor is .. • Vezetésével az ablak mellett állapod­tunk meg. Köszöntünk, s za­vartan néztük barátunkat Lehunyta a szemét, majd felnyitotta. — Fáj a fülem — mond­ta. Az ápolónő megérintette Jutka karját: — Kérem, tele vannak fájdalomcsillapítóval. Töb­bet már nem adhatunk- A mérnök úrnak sajnos zsu­gorodott« égett a füle. De minden rendben lesz. •. Éppen most mondta a fő­orvos úr, hogy a legnehezeb­ben már túl vannak. —■ Köszönjük, nővérke — mondta Jutka, és a szemét törölhette. Bardócz Imre kisportolt alakú, szép arcú fiú volt. Alighanem a leg­jobb képű az egész évfolya­mon. Jutka valószínűleg er­re gondolt. Mi pedig az ápolónő többes számú szó- használatán tűnődtünk: .......te'e vannak fájdalom­c sillapítóval . •„... a leg­nehezebben már túl van­nak ...” A szerencsétlenül járt bányászok fájdalma egyetlen, közös fájdalmat jelentett a számára, melyet egyszerre igyekezett enyhí­teni. Külön fájdalom ebben a kórteremben nem létezett csak a közös szenvedés és rémület. A kollektív' sors lehelletét a bányászok hoz­ták magukkal az akna mé­lyéről. Az asszonyok közelebb létnek az ágyhoz, Bardócz Imre azonban engem né­zett: — Ti azért elmehetetek. Odaadom a kocsit Jutka majd a papírokat... — Nem. erről szó sem le­het — ráztam a fejemet —, nélküled mi sem akarunk menni... Maid meggyó­gyulsz. és elmegyünk ősszel va,gy jövőre. Újra lehunyta a szemét Szenvedett Tudtam, hogy az égés elviselhetetlenül fáj­J. dalmai okoz. A többiek szenvedtek. Nézésük elho- * mályosult szemük fénye ki- aludt. ( Jutka az ágy végéhez ha- a jolt, és megcsókolta a férje i lábát- Ez volt a fiatal mér- (| nőkön az egyetlen pont, amit nem fedett kötés. i — Pihenni kell nekik — a mondta a nővér, és gyengé­den kituszkolt bennünket a kórteremből. á S zerettem volna megfő- ü galmazni valamit a kék blúzos hölgy szá- mára, hogy része legyen l kollektív döbbenetben. Ne- I* hezen boldogultam. Csupa i1 közhasználatú mondat sza- (* ladt a nyelvemre, s ezeket I1 visszatartottam. Talán Jut- (* káról kellett volna monda- nőm valamit, arról, hogy sírt. s arról, hogy csak a f férje lábán talált épen ma- l1 radt, megcsókolható helyet. <| De féltem, hogy a kék blú­zos elneveti magát. Így hát csak ennyit mondtam: —> Tudja, sokan élnek a bányából... A bánya a sorsuk. •. Felnézett. A tollat is le- tette. — Az utitársa bányász r volt...? —• Bányász. — De ugye...? — Igen. meggyógyul. — Jobbulást kívánok a barátjának. Az ilyesmi, gondolom, hosszadalmas ... De télen majd elmehetnek, esetleg tavasszal... — <i mondta, és újra munkához látott Az egykedvűen suhogó ventillátorokra bámultam. Éreztem, hogy a döbbenet- bői semmit sem tudtam to- I1 vábbadni.o» £ nagy részük volt Halicsnak a magyaroktól való visszafogla­lásában. 1222-ben azonban a mongol hadak átkeltek a Kaukázuson, és többször az oroszok segítségét is felhasz­nálva harcoltak a kunok el­len. Később az oroszok a ku­nok szövetségeseiként a mon­golok ellen fordultak. 1223. május 31-én a Kalka menti csatában az egyesült kun és orosz csapatok vere­séget szenvedtek a mongolok­tól. A kun föld Volgán túli része Dzsingisz kán legidő­sebb fiának, Dzsocsinak a ke­zébe került. A legyőzött ku­nok nyugat felé menekültek. IV. Béla király először az ország különböző részein adott a kunoknak birtokokat, csupán a fejedelmi nemzet­séget telepítette le a királyi udvarhoz közel, Pest megyé­ben. Ez a szétszórt telepítési mód egyrészt biztonsági okokkal magyarázható, más­részt pedig azzal, hogy az or­szág belsejében már nem volt olyan településre alkalmas, de még lakatlan terület, amely elég nagy lett volna a kunoknak. (Ilyen terület csak a tatárjárás elmúlta után kí­nálkozott.) 1241 márciusában a mongol előhadak már Pest alá érkeztek. Ekkoriban az a hír járta, hogy a kunok tu­lajdonképpen a mongolok ké­mei, amiről csak akkor „bizo­nyosodott meg” a kunok el­len már jóideje lázított tö­meg, amikor egy portyázó mongol csapaton rajtaütve a foglyulejtett harcosok között kunok is voltak. Ezért a fel­dühödött tömeg meggyilkolta fejedelmüket, Köten kánt, a kunok pedig kivonultak az országból A tatárjárás után IV. Béla ismét behívta a kunokat. Most már nagyobbrészt egy­séges, zárt szállásterületet je­löltek ki számukra az Alföld középső részén elnéptelene­dett területeken: a Tisza, a Körös és a Temes folyók kör­nyékén, továbbá a Tisza- Duna közén. A kunok tör­zsek, illetőleg nemzetségek szerint szállták meg a ren­delkezésükre bocsátott terü­leteket. A források a kunok 7 törzséről írnak, az eddigi kutatások azonban csak hat törzsnek a nevét tudták azo­nosítani; a hetedik törzs ugyanis a jászok töredékei­ből alakult törzset jelenti. A beköltözött kunoknak a nomád állattenyésztő népek­re jellemző kötetlenebb, moz­gékonyabb életformája sok probémát okozott a velük szomszédos magyarságnak, de éppen életmódjukból adódó­an, hosszú ideig a magyar ki­rály egyik legjelentősebb ka­tonai erejét jelentették. Ka­tonáskodásukkal hozzájárul­tak a magyar könnyűlovas­ság fejlődéséhez, továbbá a központi hatalom XIV. szá­zadi megszilárdulásához. Sa­játos kultúrájukat, szokásai­kat, hagyományaikat őrizve még sokáig megtartották kü­lönállásukat és hatalmas nyá­jaikat, méneseiket, gulyáikat legeltető, sátorban lakó élet­formájukkal a nomádságot képviselték Magyarországon. Kultúrájuk több eleme hatás­sal volt a magyar művelő­désre, így többek között a kunok elevenítették fel ha­zánkban a honfoglaló ma­gyarokéhoz hasonló keleties viseletét, amelyet akkoriban Európa-szerte „kun divat­ként ismertek. léli szállásaikból fejlődött szállásrendszerük­ből alakult ki a XIV. század végén, XV. század elején az összetett mezőgazdasággal foglalkozó településeik sűrű hálózata, amely azonban a török hódoltság korában el­sorvadt, és a XVIII. század­ban a kun mezővárosok óri­ási határában már csak a puszták neve jelzi, hogy hol volt egykor Köttön. Tur- gony. Csivag. Érbuga, Begen- dek, Öttömös. Törtei. Szaty- maz vagy Kübek szállása. Dr. Mándoky István >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents